REFLEKTORFÉNYBEN: MARK LESTER – MUSICAL, KRIMI, EROTIKA

2022. szeptember 29. 06:00 - Field64

A hatvanas-hetvenes évek legnépszerűbb gyereksztárja a brit Mark Lester volt. 1964-ben kezdett filmezni. Négy évvel később vált világhírűvé az Oliver (1968) című musical címszerepében. A következő körülbelül egy évtizedben változatos műfajú filmekben játszott, melyek közül A szemtanú (1970) című izgalmas krimi és a gyerekek szerelméről szóló Melody (1971) annak idején a magyar mozikba is eljutott. Olasz filmjeiben az erotika, sőt a homoerotika motívuma is megjelent. Magyarországon forgatta a Koldus és királyfi (1977) című filmjét, melyben kettős szerepet alakított. Az opusz fogadtatása nem volt túl kedvező, és emiatt Lester karrierje lényegében véget ért. Nagykorúságát követően kézhez kapta a korábbi filmszereplései után járó gázsit, és egy időre átadta magát a léha élvezeteknek. A nyolcvanas években csontkováccsá képezte át magát. Kétszer nősült, első házasságából négy gyermeke született. Jó barátja volt Michael Jacksonnak, sőt a sztár halála után azt állította, hogy valójában ő Jackson lánya, Paris és nagyobbik fia, Prince édesapja, a család jogi képviselője azonban cáfolta a szavait. Lester kijelentette, hogy nem ragaszkodik a DNS-vizsgálathoz, mert nem akar semmilyen kellemetlenséget okozni a Jackson családnak.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női és férfi meztelenséget ábrázolnak. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre!

A kezdetek

Mark Lester 1958. július 11-én született Oxfordban. Édesapja a zsidó vallású Michael Boris Letzer színész és producer volt (ismertebb nevén: Michael Lester), édesanyja az anglikán hitet követő Rita Keene. Van egy három évvel fiatalabb húga is. Mindketten a nyugat-londoni Corona Theatre Schoolban tanultak, ahonnan Mark átment a szintén nyugat-londoni Tower House Schoolba, majd a sheppertoni Halliford Schoolba. „Ha másutt filmeztünk, akkor egy tanár közreműködésével napi három órát tanultam. Angliában általában csak fél éveket vagyok. Utazom, utazom rengeteget. Szeretem ezt az életet. Szabad időm? Ha tehetem, sokáig alszom. Este viszont társaságba, bulikba járok” – nyilatkozta tizennyolc évesen. Saját bevallása szerint gyerekkorában szeretett mindenfajta társasjátékot, rajongott a rockzenéért és egyik szenvedélye a fotózás volt. Az intenzív filmezés miatt azonban nem tudott tartós barátságokat kötni, ellenben a filmesekkel jól kijött, akár a színészekről, akár a technikai stáb tagjairól volt szó.

Hajrá, franciák! (1964)

Az első filmek

Lester hatéves korában filmezett először: Robert Dhéry és Pierre Tchernia Hajrá, franciák! (1964) című vígjátékában egy Gérald nevű fiút alakított. Rajta kívül meglehetősen sok angol színész játszott még a filmben, mivel a történet javarészt Londonban játszódik. Ugyanakkor a stábnak nem volt forgatási engedélye, így egy külön csoport figyelt arra, nehogy a rendőrség váratlanul megjelenjen és leállítsa a munkát. Az önmagát alakító Diana Dors színésznőt munkája akkoriban Los Angelesbe szólította, de a forgatás idejére hazatért. A történet főszereplője, Henri (Robert Dhéry) az esküvőjére készül, és igyekszik minél jobban kihasználni az egyre fogyatkozó legényidőt. Nem, nem szexbulit tervez, hanem titokban Londonba utazik, hogy élőben nézze meg a francia rögbicsapat játékát. Menyasszonyának azt füllenti, hogy beteg nagynénikéjét akarja meglátogatni. Vígjátékról lévén szó, természetesen számtalan váratlan és mulatságos helyzet adódik… 1964 és 1966 között Lester televíziós sorozatok parányi mellékszerepeit játszotta: The Human Jungle (1964), Court Martial (1965), Danger Man (1966).

451° Fahrenheit (1966)

A mindössze 65 perces Spaceflight IC–1: An Adventure in Space (1965, Bernard Knowles) cselekménye egy olyan jövőben játszódik, amely nekünk már múlt: 2015-ben. A címbéli űrhajó, az IC–1 küldetése, hogy egy letelepedésre alkalmas új bolygót találjon. A jármű könyörtelen parancsnoka, Ralston kapitány (Bill Williams) ellen Steven kadét (John Cairney) vezetésével lázadás szerveződik… Lester a Don Saunders nevű szereplőt alakította. A film nem aratott sikert, rövid játékideje ellenére általában kifejezetten unalmasnak tartották: sok beszéd, szerény látványvilág és csekély izgalom. François Truffaut részben Angliában forgatta Ray Bradbury híres regényének adaptációját, a 451° Fahrenheit (1966) című drámát. Mint azt a rajongók jól tudják, a cím azt a hőmérsékletet jelenti, amelyen a papír meggyullad. Az elképzelt jövőben ugyanis betiltják a könyveket, mert károsak és veszélyesek, és elégetik őket. A történet tűzoltó főszereplője számára engedélyezett az olvasás, hogy fel tudja mérni egy-egy könyv veszélyességét. A férfi azonban az olvasottak hatására kezd másként gondolkodni, mint ahogy azt a Hatalom elvárja… A főszerepeket Oskar Werner, Julie Christie és Cyril Cusack játszotta. Werner volt Truffaut korábbi klasszikusa, a Jules és Jim (1962) egyik főszereplője. A 451° Fahrenheit forgatásán Truffaut konfliktusba keveredett vele, mert nem volt hajlandó követni a rendezői instrukciókat, mivel a maga szerepértelmezését tartotta helyesnek. Truffaut utólag azt nyilatkozta, hogy soha nem volt vitája egyetlen színészével sem, de Werner annyira kiakasztotta, hogyha nem töltött volna éveket a film előkészületeivel, el se kezdte volna a forgatást. Mark Lester egy iskolás fiú szerepében tűnt fel, nevét nem írták ki a stáblistára.

Anyánk háza (1967)

Anyánk háza

A Hely a tetőn (1958) Oscar-díjas rendezője, Jack Clayton 1967-ben készített filmet Julian Gloag Anyánk háza című négy évvel korábbi regényéből. A forgatókönyv első változatát Jeremy Brooks írta. A rendező elégedetlen volt vele, mert a szkript túl hosszúra sikeredett, és nagyon szorosan kötődött a regényhez. Az átdolgozásra az izraeli Haya Harareet (Hajá Harárít) színésznőt kérte fel, akit mellesleg 1984-ben feleségül vett. A tavaly februárban elhunyt Harareet a Ben-Hur (1960) női főszereplőjeként vált ismertté, ámbár színészi karrierje végül nem alakult túl fényesen. Forgatókönyvíróként a lélektani hitelességre helyezte a hangsúlyt, és emiatt a befejezésben jelentős változtatásokat eszközölt. Az Anyánk háza története hét gyermekről szól, akik betegségben elhunyt édesanyjukat eltemetik a kertben. Félnek attól, hogy árvaházba kerülnek, ezért eltitkolják a halálesetet. Egy napon azonban beállít az édesapjuk, és a gyerekek élete gyökeresen megváltozik… Clayton mindig is érdeklődött az okkultizmus és a nehéz körülmények között élő gyerekek sorsa iránt: ez a tematika már Az ártatlanok (1961) című alkotásában is megjelent, és később megint visszatért hozzá a Gonosz lélek közeleg (1983) című Ray Bradbury-adaptációjában. Az apa szerepére Richard Burtont szemelték ki, ám attól tartottak, hogy magas gázsija túlságosan megdrágítaná a produkciót, ezért Dirk Bogarde-ot szerződtették helyette. Bogarde utólag egyik kedvenc saját filmjének nevezte az Anyánk házát, amely a maga idejében lényegében megbukott. Állítása szerint a forgatás minden percét élvezte, és szívesen dolgozott a gyerekszereplőkkel. Lester játszotta az egyik kisfiút, Jiminee-t. Édesanyjuk halála után a gyerekek összegyűlnek, és szóba kerül az árvaház is. Jiminee rákérdez, hogy az micsoda, mire egyik testvére rémtörténeteket mesél az árvaházi gyerekekről, akik soha nem kapnak eleget enni. A véletlen úgy hozta, hogy Lester következő filmje a Twist Olivér musicalváltozata volt, amely árvaházban kezdődik, és a gyerekek – köztük a címszereplő – arról panaszkodnak, hogy sosem tudnak eleget enni.

Twist Oliver állandóan éhes, akárcsak a sorstársai

Oliver

Charles Dickens klasszikus ifjúsági regényéből, az 1838-ban publikált Twist Olivérből 1960-ban készült színpadi musical. A szövegkönyv, a dalok és a dalszövegek Lionel Bart nevéhez fűződnek. Ez azért is meglepő, mert Bart állítólag nem tudott kottát olvasni. A dallamokat elénekelte egy zongoraművésznek, aki lekottázta azokat, és elkészítette a hangszerelést is. A londoni West Enden bemutatott darab óriási sikert aratott. A Broadway-premierre 1963-ban került sor, szintén hatalmas érdeklődés kíséretében. Ezek után nem volt kétséges, hogy filmváltozat is készül a közkedvelt színpadi musicalből. Elsőként Lewis Gilbert és Bryan Forbes neve hangzott el lehetséges rendezőként, mígnem a nagy tekintélyű Carol Reed került képbe. A legenda szerint ötezer fiút hallgattak meg, mire eldőlt, hogy Mark Lester kapja a főszerepet. Feltehetően a külső megjelenés és a tánctudás számított a leginkább, mert Mark egyáltalán nem tudott énekelni. Eredetileg két fiú énekelt volna helyette, de a hangszínük nem illett Lester külsejéhez, így végül a filmzene hangszerelője, Johnny Green lánya, Kathy énekelt. A titok a filmpremier húszéves évfordulóján derült ki, amikor Johnny egy interjúban elárulta, hogy Mark botfülű volt, híján szinte minden ritmusérzéknek. A gyerekszereplők közül az Agyafúrt Vagányt alakító Jack Wild tizenöt éves volt, vagyis hat évvel idősebb, mint Lester, viszont alacsonyabb nála, ezért különféle praktikákkal próbálták tényleges korához öregíteni. Bár a korabeli média szerint a két srác összehaverkodott egymással, állítólag sosem voltak közeli barátok.

Bill Sikes, Fagin, Agyafúrt Vagány és Nancy (Oliver Reed, Ron Moody, Jack Wild és Shani Wallis)

Oliver Reed a rendező unokaöccse volt, ennek ellenére valósággal könyörögnie kellett a nagybátyjának, hogy megkapja Bill Sikes szerepét. Carol Reed hallani sem akart semmiféle protekcióról, ezért előbb meghallgatást tartott Olivernek, sőt próbafelvételt is készített vele, és csak ezután adta neki a szerepet. Oliver teljesen azonosult a figurával, a forgatási szünetekben is a karakterben maradt, s emiatt állítólag Lester és az összes gyerekszereplő tényleg rettegett tőle. Reed a My Name című dalt énekelte volna, amelyet a végső változatból kihagytak. Állítólag a producerek úgy ítélték meg, hogy Sikes figurájához nem illik az ének, míg mások úgy tudják, Oliver énekhangjával kapcsolatban merültek fel komoly aggályok. Fagin szerepére olyan világhírű művészeket vettek fontolóra, mint Richard Burton, Laurence Olivier, Dick Van Dyke, Peter Sellers, Laurence Harvey és Peter O’Toole, mígnem megszületett a döntés, hogy a West End-előadás színésze, Ron Moody kap lehetőséget arra, hogy a filmvásznon is megismételhesse kitűnő alakítását. Moody utólag azt állította, hogy csupán az első forgatási napon vált biztossá, hogy övé a szerep. Nancy szerepére Elizabeth Taylor és a hollywoodi musicalek szupersztárja, Julie Andrews tűnt esélyesnek. Carol Reed a nagyszerű énekesnőt, Shirley Bassey-t (Goldfinger, Diamonds Are Forever) szerette volna megnyerni, ám akkoriban még elképzelhetetlen volt, hogy a figurát egy színes bőrű művész játssza. A szerepet az alig ismert Shani Wallis kapta, akire rögtön felfigyeltek, de aztán csak zenés szerepekben gondoltak rá, melyek ráadásul meghiúsultak, miután az Oliver!-t követően egyre inkább bealkonyult a filmmusicaleknek. A Hugh Griffith által játszott magisztrátus nem szerepelt a színpadi musicalben, személye viszont Mr. Fang néven a regény egyik szereplője.

Fagin és a gyerekek

A tényleges forgatást hat hónapig tartó próbafolyamat előzte meg. Onna White koreografálta és tanította be a táncjeleneteket. A forgatás 1967. június 23-án kezdődött, és 1968. január 12-én ért véget. A munka szinte kizárólag a Shepperton stúdió műtermeiben zajlott. Carol Reed – a maximalista Stanley Kubrickhoz hasonlóan – bizonyos jeleneteket akár ötvenszer-hatvanszor is megismételtetett, mire elégedett volt az eredménnyel. Például csak a Consider Yourself című számot három hétig forgatták. A Boy for Love című dalhoz téli háttér kellett volna, a jelenetet mégis 1967 júliusában vették fel: a havat és a hógolyókat polisztirolból, sóból, palackos habból és krumplipüréből (!) állították elő. A Where Is Love? című szám forgatásakor Mark Lester képtelen volt elsírni magát, ezért bedobták nála a régi trükköt: frissen vágott hagymát toltak az arcába, hogy könnyeket csaljanak ki a szeméből. Carol Reed elégedetlen volt a szereplőjével akkor is, amikor Oliver megpillantja Fagin kincseit. Mivel Lester arcjátékát nem találta eléggé meggyőzőnek, a kamera mögé állt, és amikor Fagin kinyitotta a kincsesládát, Reed egy kis fehér nyulat húzott elő az egyik zsebéből. Az állat látványa a megfelelő arcjátékot eredményezte a gyerekszínésznél.

Fagin, Oliver és Agyafúrt Vagány (Ron Moody, Mark Lester és Jack Wild)

Akadtak persze mulatságos közjátékok is. Így például amikor a Bumble-t alakító Harry Secombe meghúzta Oliver fülét, az erre az alkalomra Lester fejére ragasztott műfül a kezében maradt. Marknak megtiltották, hogy a forgatási szünetekben a többi gyerekszereplővel futkározzon, mert hamar kipirosodott az arca, és 15-20 percbe is telt, mire visszanyerte eredeti színét. A gyereksztár számára Fagin baglya okozta a legszórakoztatóbb pillanatokat: „A bagoly volt a legmulatságosabb. Teljesen kihozta a sodrából a rendező bácsit. Körbe tudta forgatni a fejét, s ha őt fényképezték, bárhová állt az operatőr, mindig belebámult a gépbe, pedig azt nem szabad. A rendező bácsi dühöngött, erre a bagoly megsértődött és elrepült...” Július 11-én a stáb egy nagy bulival ünnepelte meg Lester kilencedik szülinapját. Szeptember 30-án újra lehetett bulizni: ekkor töltötte be Jack Wild a tizenötödik életévét. Az Oliver kiugró sikert ért el, tizenegy kategóriában jelölték Oscarra. Ötben győzött, plusz tiszteletbeli Oscart kapott Onna White a koreográfiáért. A gyerekek közül csak Jack Wildot jelölték legjobb mellékszereplőként. A srácba annyira beleszuggerálták, hogy biztosan ő fog nyerni, hogy amikor felolvasták a győztes keresztnevét, azonnal felállt, de rögtön le is ült, mert a díjat Jack Wild helyett Jack Albertson kapta a The Subject Was Roses című filmért. Albertson maga is azt hitte, hogy a gyerekszínész lesz a győztes, s állítólag bocsánatot is kért tőle, hogy nem így történt.

John Mills és Mark Lester a Run Wild, Run Free (1969) című filmben

Mozi és tévé

Richard C. Sarafian – a Száguldás a semmibe (1971) című kultfilm alkotója – 1969-ben forgatta a Run Wild, Run Free című drámát. A forgatókönyvet saját regényéből David Rook írta. A történet főszereplője egy mutizmusban szenvedő fiú, Philip Ransome (Mark Lester). (A mutizmus olyan pszichogén eredetű kommunikációs zavar, amikor a beteg csak egyes személyekhez vagy senkihez nem beszél, de a problémának nincsen semmilyen szervi háttere, viszont szorongással, viselkedési problémákkal, evés- és alvászavarokkal járhat együtt.) Philip a dartmoori lápvidéken megpillant egy fehér pónit, és elhatározza, hogy megszelídíti. Ebben segítségére van egy nyugalmazott ezredes (John Mills) és a szomszéd lány (Fiona Fullerton). A film nem aratott említésre méltó sikert, pedig a kritikái nem voltak rosszak. Egyes ítészek kiemelték, hogy Sarafian érzelemgazdag, szép filmet készített, és ügyesen kerülte el a gyerek- és állatszereplős alkotások hatásvadász megoldásait. 1969-ben Lester két közkedvelt tévésorozat egy-egy epizódjában is a kamerák elé állt. A Then Came Bronson huszonhat részből áll, a bevezető pilot epizódot Európában a mozik is játszották. A széria főszereplője Jim Bronson újságíró (Michael Parks), aki a lelki újjászületés reményében csavargónak áll, és így gyűjt inspiráló élményeket. A The Runner című epizódban Mark egy autista diákot alakított, aki mindenhonnan menekülni akar, és Bronson az, aki megpróbál segíteni rajta. A The Ghost & Mrs. Muir egy 1947-es film ötlete nyomán készült sorozat volt, amely 1968 szeptemberében indult, és két évadot ért meg. Mark a második évad Puppy Love című epizódjában játszott egy iskolásfiút, akibe szerelmes lesz Mrs. Muir lánya, Candy.

Susan George és Mark Lester A szemtanú (1970) című krimiben

A szemtanú

A Magyarországon is bemutatott A szemtanú (1970) című krimi egy meg nem nevezett földközi-tengeri szigeten játszódik. (A forgatás helyszíne Málta volt, a cselekmény azonban nem kötődik konkrétan a szigetországhoz.) Itt él a tizenegy esztendős Ziggy (Mark Lester) nagyapjával, a nyugdíjas ezredessel (Lionel Jeffries) és csinos nővérével, Pippával (Susan George). Az élénk fantáziájú kisfiú kitalált történetekkel szórakoztatja a környezetét, de mindenki tudja, hogy amit mond, az csupán mesebeszéd. Egy napon egy külföldi államfő érkezik a szigetre, ahol merénylet áldozatául esik. Egyedül Ziggy látta a merénylőt, ám senki nem hisz neki, mert azt gondolják, megint csak kitalált valamit. A gond viszont az, hogy a gyilkos is látta Ziggyt, és örökre el akarja hallgattatni őt. Sötét tervének megvalósítását elősegíti, hogy senki nem gondolja komolyan, hogy a srác valóban veszélyben van… John Hough izgalmas filmjének alapjául John Harris azonos című, 1966-ban publikált regénye szolgált, amely Mark Hebden álnéven jelent meg. Az alapötlet erősen emlékeztet Cornell Woolrich (a Hátsó ablak című klasszikus Hitchcock-film szerzője) The Boy Cried Murder című elbeszélésének alaphelyzetére. Hebden regénye Franciaországban játszódott, és a francia elnök elleni merényletről szólt. Hough megtudta, hogy az EMI Films vezetését átvette rendező kollégája, Bryan Forbes. Felhívta őt, hogy megnyerje egy tervezett projektjéhez. Forbes ekkor felajánlotta számára A szemtanút, melynek Ronald Harwood által írt forgatókönyvét ő már átdolgozta. A forgatás 1969. november 3-án kezdődött. A brit premier 1970. szeptember 10-én volt. A külföldi kritikák többsége elmarasztaló volt, az anyagi siker is elmaradt. A magyar kritikusok elnézőbbek voltak, talán azért is, mert akkoriban hiánycikk volt nálunk egy igazán jó nyugati krimi: „Hamisítatlan kalandfilm, a műfaj valamennyi kellékét magas színvonalon felvonultató mű az angol John Hough A szemtanú című alkotása” – írta például a Film, Színház, Muzsika kritikusa, és ezzel bő ötven év után még mindig nagyjából egyet tudok érteni.

Mark Lester és Jack Wild, a két barát a Melody (1971) című filmben

Melody

A bűnügyi film után ismét egy tévéfilm következett, a The Boy Who Stole the Elephant (A fiú, aki ellopta az elefántot, 1970). Mark egy Davey nevű árva fiút játszott, aki egy lecsúszott ezredessel egy vándorcirkuszt szervez. (Ez már a harmadik olyan Lester-film, amelyben a felnőtt férfi szereplő egy ezredes!) Régi barátjuktól, Mollytól, egy rivális cirkusztulajdonostól kölcsön kapnak egy elefántot. Davey különféle mutatványokra tanítja be az elefántot, és elválaszthatatlanok lesznek. Amikor az ezredes egy szerencsejátékon elveszíti az állatot, Davey ellopja az elefántot, és elindul, hogy megtalálja Mollyt… Az 1971-ben bemutatott Melody címe egy zenés filmet sejtet, pedig valójában egy tiniszerelem történetét láthatjuk. Persze azért van zene, nem is akármilyen, hiszen a betétdalok többségét a The Bee Gees írta. Megszólal például a ma már örökzöld To Love Somebody, a Melody Fair és a Morning of My Life (In The Morning). A Teach Your Children című számot a Crosby, Stills, Nash & Young adja elő, az instrumentális tételeket pedig a Richard Hewson Orchestra játssza. Kuriózum, hogy a Waris Hussein által rendezett film forgatókönyvét a későbbi neves rendező, Alan Parker írta, akinek ez volt az első megfilmesített szkriptje. Írás előtt hónapokig járta a londoni iskolákat, ahol beszélgetett a gyerekekkel, akik megnyíltak előtte, és az általuk elmondottakat használta fel a történet megalkotásához. Parker szerette volna saját maga megrendezni a filmet, de túl fiatalnak és tapasztalatlannak tartották. Hussein viszont elismerte a tehetségét, ezért rábízta a második stábot, amely az iskolai sportnap jeleneteit forgatta.

Mark Lester, Tracy Hyde és Jack Wild a Melodyban

A történet főszereplője a tizenévei elején járó Daniel Latimer, akinek látszólag minden megadatott: szülei tisztán járatják iskolába, mindennap ebéddel várják otthon, és mindent megtesznek azért, hogy nyugodt körülmények között tanulhasson. Amiről nem tudnak, hogy Daniel magányos, a társai nem fogadják be maguk közé. A hangadó fiúk egyike, Tom Ornshaw védelmébe veszi Danielt, és a két magányos fiú összebarátkozik. Egy napon megjelenik a közösségben egy bájos kislány, Melody, aki gyorsan meghódítja Daniel szívét, ami szétzilálja a barátságát Tommal. A szerelmes gyerekek úgy döntenek, hogy nem várják meg, míg felnőnek, hanem azonnal össze akarnak házasodni… Egy percig sem volt kétséges, hogy Danielt Mark Lester játssza, míg Tomot az Oliverben megismert Jack Wild alakította. Wild tizenhét éves volt már akkor, de alacsony termete miatt még elment tizenegy évesnek. Melody szerepére több mint száz kislányt hallgattak meg, mígnem a későbbi író-rendező Andrew Birkin javaslatára Tracy Hyde gyerekmodellt választották. Az opusz először a S.W.A.L.K. címet kapta. Ez a szerelmes leveleken gyakran olvasható kifejezés, a Sealed With A Loving Kiss rövidítése. A reklámkampányt ezzel a címmel kezdték, amelyet az utolsó pillanatban változtattak meg Melodyra. Egyesek szerint ez volt a legfőbb oka annak, hogy a film angol nyelvterületen megbukott: a S.W.A.L.K. jelentését mindenki ismerte, a Melody viszont eléggé semmitmondó cím volt. Mindazonáltal az opusz kiemelkedő sikert ért el Japánban, Mexikóban, Argentínában és Chilében, sőt jól fogadták Magyarországon is. „A színes angol film borotvaélen táncol a könnyfakasztó giccs és a valódi művészet között. Peter Suschitzky líraian szép képei és a főszereplő gyerekek meglepően őszinte játéka teszi kedves ifjúsági filmmé, színvonalas szórakozássá mégis a Melodyt” – írta a Magyar Nemzet kritikusa.

Fekete szépség (1971)

Fekete szépség

Anna Sewell 1877-ben publikált könyve, a Black Beauty (Fekete szépség) magyar nyelven is megjelent. A gyerekirodalom egyik legnépszerűbb klasszikusának számító mű egy fekete színű póniló története. Az állat többször is gazdát cserél, és sajnos találkozik az emberi gonoszsággal és kegyetlenséggel is, hogy végül a jó diadalmaskodjék. A kötet érdekessége, hogy az emberek világát lényegében egy ló szemén keresztül ábrázolja, és Fekete szépség sorsán keresztül arra a gyakran figyelmen kívül hagyott tényre emlékeztet, hogy az állatok is érző lények, és embernek kell maradnunk akkor is, ha a világ elembertelenedik körülöttünk. Sewell klasszikusát többször is megfilmesítették, a legutóbbi adaptáció 2020-ban került a mozik műsorára. Ez nemcsak abban különbözik az elődjeitől, hogy a jelenben játszódik, hanem abban is, hogy a női főszereplőnek, Mackenzie Foynak van egy meztelen lovaglási jelenete is. Az 1971-es filmváltozat az ötödik feldolgozás volt, és a jobbak között jegyzik. Az angol–nyugatnémet–spanyol összefogással készült filmet Írországban és Spanyolországban forgatták James Hill rendezésében. Fontosabb szereplői Mark Lester, Walter Slezak, Uschi Glas, Peter Lee Lawrence és Maria Rohm. Lester csak a film első huszonöt percében látható, illetve a történet vége felé bukkan fel újra. A zenét Lionel Bart, az Oliver zeneszerzője komponálta. A hírhedt kritikus, Roger Ebert dicsérte a filmet: úgy látta, kiemelkedik a sablonos állatfilmek sorából, elégedetlen volt viszont Lester alakításával.

Christopher, az élénk fantáziájú kisfiú a Whoever Slew Auntie Roo? (1972) című filmben

Ki gyújtotta fel Roo nénit?

Curtis Harrington 1971 tavaszán kezdte forgatni a Whoever Slew Auntie Roo? (Ki gyújtotta fel Roo nénit?, 1972) című horrorba hajló thrillerjét. Bármily hihetetlenül hangzik is, a történet alapja Jancsi és Juliska közismert meséje volt, de hát a Grimm fivérek történeteiről már jó ideje azt mondják egyes gyerekpszichológusok, hogy tele vannak borzalmakkal, és rossz hatással vannak a gyermeki lélekre. Roo néni – teljes nevén: Rosie Forrest – egy kedves özvegyasszony, aki imádja a gyerekeket, és egyedül él bűvész férjétől örökölt kastélyában. A jóságos asszony minden karácsonykor hatalmas ünnepséget tart az otthonában, ahová meghívja a helyi árvaház tíz legjobb magaviseletű gyermekét is. Senki nem gondolná a drága Roo néniről, hogy valójában elmebeteg, aki lánya, Katherine mumifikálódott holttestét a padláson őrzi egy bölcsőben, altatódalokat énekel neki, és a sarlatán Mr. Benton segítségével kapcsolatba akar lépni a szellemével. Az árvaházban élő testvérpár, Christopher (Mark Lester) és Katy (Chloe Franks) kifogásolható magaviselete miatt nem hivatalos a soron következő karácsonyi bulira, főleg Christopher miatt. Az élénk fantáziájú kisfiú ugyanis sárkányokról és boszorkányokról szóló történetekkel ijesztgeti a többi árvát. Persze a testvérek is szívesen ott lennének az ünnepségen, ezért elrejtőznek az árvákat szállító gyerekfelügyelő kocsijában. Nincs semmi baj, mert a csupaszív Roo néni szeretettel fogadja a potyautasokat is, mígnem észreveszi, hogy Katy mennyire hasonlít a halott gyermekére…

A szerető testvérek (Mark Lester és Chloe Franks)

A Whoever Slew Auntie Roo? olyan lélektani horrorok nyomdokain jár, mint a Mi történt Baby Jane-nel? (1962), a Csend, csend, édes Charlotte (1964) vagy a Mi a baj Helen nénivel? (1971). (Az első kettő Robert Aldrich, a harmadik Harrington rendezése.) Roo nénit az amerikai filmgyártás nagyasszonya, Shelley Winters alakította, aki 1960-ban kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart (Anna Frank naplója, 1959): ugyanabban az évben, mint a Mr. Harrisont megformáló Hugh Griffith a férfiak kategóriájában a Ben-Hurért (1959). Winters nem volt mentes a sztárallűröktől, és amikor megtudta, hogy a Clarine-t alakító Judy Cornwell milyen jó kritikákat kapott legutóbbi filmjéért, az Üvöltő szelekért (1970), állítólag ragaszkodott ahhoz, hogy nyirbálják meg Cornwell szerepét. Harrington nagy örömmel dolgozott együtt Sir Ralph Richardsonnal (Mr. Benton) és Hugh Griffithszel, annak ellenére, hogy Griffith híres alkoholista volt, akit minden reggel a felesége kísért el a forgatásra, nehogy az ura a kocsmában kössön ki. A direktor viszont kifejezetten nehéznek találta az együttműködést Michael Gotharddal (Albie), és ezt még húsz évvel később is felemlegette. Nem valószínű, hogy emiatt, de a labilis idegzetű Gothard épp a húszéves jubileum évében, 1992-ben követett el öngyilkosságot: felakasztotta magát az otthonában.

Marcus provokálja a mostohaanyját (Mark Lester és Britt Ekland)...

...aki mindent bedob, hogy biztonságban legyen tőle (Britt Ekland)

Erotika és homoerotika

Lester filmográfiájának egyik legbotrányosabb tétele az angol–olasz–nyugatnémet–spanyol összefogással készült La tua presenza nuda! (1972, James Kelly) című thriller. Erich Kröhnke történetéből Trevor Preston írt forgatókönyvet, amellyel Harry Alan Towers producer elégedetlen volt, ezért szerződtette Andrea Bianchit, hogy néhány merész motívummal dobja fel a szkriptet. Bianchi az Andrew White álnevet használta, neve azonban nem került rá az angol változat stáblistájára, pedig segédrendezőként is dolgozott a forgatáson. A történet hősnője, Elise (Britt Ekland) feleségül megy a jóképű Paulhoz (Hardy Krüger), aki özvegyen maradt tizenkét esztendős fiával, Marcusszal (Mark Lester). Elise rövidesen ráébred arra, hogy Marcus egy pszichopata, akinek része volt anyja halálában, és most az ő életére tör. Gyanúját megosztja a férjével, aki badarságnak tartja az elmondottakat. Elise élete védelmében úgy hiszi, csak egyet tehet: megöli a mostohafiát, mielőtt Marcus tenné ezt vele… Az olasz és a brit cenzorok egyaránt levegő után kapkodtak, amikor meglátták a végleges változatot. A csodaszép Britt Ekland anyaszült meztelenül látható a sztriptízjelenetben, és bennfentesek szerint nem tartott igényt dublőrre. Mark Lester nemi szerve is megvillan, amikor a fürdőkádban játszadozik. Az erotikus jelenetek különösen problémásak voltak, hiszen amikor Ekland levetkőzik Lester előtt, az ifjú sztár a szerepe szerint és a valóságban is kiskorú volt. Gondot okozott az a képsor is, amelyben Marcus a mostohaanyja melleit simogatja, illetve az, amikor egy ágyban alszanak, mert egyértelmű az utalás arra, hogy előtte szexeltek. Az angol cenzorok kidobálták a filmből ezeket a kényes epizódokat. Az olaszok az első körben betiltották az opuszt, aztán bizonyos vágások után csak 18 éven felüliek számára engedélyezték a bemutatót. A skandalum ellenére sokan úgy vélik, hogy Lester egyik legjobb alakítása ebben a filmben látható.

A Senza ragione legvitatottabb jelenetében Moszkitó (Franco Nero) meztelenül borotválkozik Lennox (Mark Lester) előtt

A problémás művek közé tartozik a Senza ragione (Ok nélkül, 1973) is, amely angol–olasz koprodukcióban valósult meg Rafael Sánchez Campoy ötlete alapján, Silvio Narizzano rendezésében. A cselekmény azzal kezdődik, hogy az erőszakos Memphis (Telly Savalas) és bűntársa, Dino Bianco alias Moszkitó (Franco Nero) ki akarnak rabolni egy ékszerüzletet, de a rosszul megszervezett akció balul sül el. Memphis erőszakos hajlamait a kudarc tovább fokozza. A meneküléshez elkötnek egy gépkocsit, amelyben a brit konzul tizenhárom éves fia, Lennox (Mark Lester) rejtőzött el. Miközben a frusztrált Memphis több értelmetlen gyilkosságot is elkövet, Moszkitó összebarátkozik Lennoxszal, és meg akarja menteni a srácot a brutális Memphistől… A Senza ragione kritikái alapvetően elmarasztalóak voltak, és a közönség sem különösebben lelkesedett érte. Gyakori vélemény volt, hogy a sztori jól indul ugyan, ám egyre zavarosabbá – és ami megbocsáthatatlan: unalmasabbá – válik, a motivációk nem világosak, és a pszichológiai vonatkozásokban sincs következetesség és követhetőség. A film legvitatottabb jelenetében Moszkitó meztelenül borotválkozik a tükör előtt, miközben Lennox figyeli őt. Egyesek szerint itt valamiféle latens homoerotikáról van szó. (Mellesleg Memphis is a homoszexualitás gyanújába keveredik.) Szerintem azonban Moszkitó inkább a férfias férfi, a védelmező apa mintaképét jelenti a fiú számára. A jelenet folytatásában, Moszkitó távozása után ugyanis Lennoxot látjuk a tükör előtt, aki Moszkitót utánozva meztelenre vetkőzik, és borotválkozást imitál, amikor váratlanul megjelenik Memphis…

Mark Lester, Kirk Douglas és Lesley Anne-Down a Scalawag (1975) című kalandfilmben

Elfeledett filmek

A hetvenes években Japánban különösen népszerűek voltak az európai kamasz sztárok, mint például Björn Andrésen a Halál Velencében (1971) című Visconti-filmből, vagy épp Mark Lester, aki filmszerepet is kapott a távoli szigetországban. A Sotsugyô ryokô (A kis kalandor, 1973) egy Mickey nevű angol diákról szól, aki Japánba utazik vakációzni. Útközben megismerkedik egy kínai lánnyal, aki szintén Japánba tart. Deme Maszanobu alkotása egy kedves és szellemes történet keretében a különböző kultúrák találkozását kívánta bemutatni, kihangsúlyozva Tokió modernségét és a nagyváros veszélyeit is. A legendás amerikai filmsztár, Kirk Douglas Jugoszláviában forgatta a Scalawag (1975) című filmet, melynek nemcsak a főszereplője, hanem a rendezője is volt. Lényegében Robert Louis Stevenson klasszikus ifjúsági regénye, A kincses sziget feldolgozásáról van szó. Douglas és Lester mellett a szereposztásból emeljük ki a másodvonalbeli olasz horrorok és erotikus filmek visszatérő szereplőjét, George Eastmant (Luigi Montefiori néven még az 1969-es Fellini-Satyriconban is feltűnt), a szépséges brit színésznőt, Lesley-Anne Downt és az akkor még pályája elején álló amerikai Danny DeVitót, aki azért kapta meg az egyik fontos mellékszerepet, mert jó barátja volt Kirk Douglas fiának, Michaelnek. Douglas azt nyilatkozta, hogy alkotásával gyermekkora filmélményeit akarta felidézni, a fordulatos és izgalmas, de vér nélküli kalandfilmek hangulatát. Állítólag 1966 óta foglalkoztatta a téma, bár a rendezésre először Irvin Kershnert szerették volna megnyerni. Douglas végül családi vállalkozásban forgatta a filmet: külön céget hozott létre a projekt lebonyolítására (a büdzsé másfél millió dollár volt), felesége, Anne volt a producer, négy fia közül Peter a standfotós, Eric pedig a produkciós asszisztens. Még a kutyája, Shaft is szerepelt abban a jelenetben, amelyben egy eb támad a DeVito által játszott szereplőre. A Scalawag nem aratott különösebb sikert, sőt egyes elmarasztaló kritikák túl erőszakosnak találták.

Monica Guerritore és Mark Lester a La prima volta, sull'erba (1975) című drámában

Erotikus tartalma miatt okozott kisebbfajta skandalumot a La prima volta, sull'erba (1975) című romantikus dráma. Gianluigi Calderone alkotásának főhősei két tizenéves, akik szerelmesek lesznek egymásba, és szabad folyást engednek szenvedélyeiknek, miközben egyedülálló szüleik is egymásra találnak. Ennek ellenére a boldog vég elmarad… A forgatókönyvet a rendező és Vincenzo Cerami írta. Cerami felesége akkoriban a hetvenes évek keresett színésznője, Mimsy Farmer volt (jelen művel egy időben forgatta a Hajtóvadászat című felkavaró drámát). Válása után Cerami Pier Paolo Pasolini unokahúgát, Graziella Chiarcossit vette feleségül. A kamasz fiút Mark Lester, kedvesét Monica Guerritore alakította: mindketten tizenhat évesek voltak, és ebben a filmjükben ruhátlanul is láthatók. Monica édesapját annyira felháborította a film, hogy állítólag még azt is meg akarta tiltani, hogy a lánya a továbbiakban az ő nevét viselje. Pedig a java még csak ezután következett, mert a La prima volta, sull'erba erotikus csillaggá tette az ifjú színésznőt, és jöttek az egyre merészebb szerepek. (A Laura Antonellivel közösen forgatott A velencei nőről a közeljövőben részletesen írunk majd.) Érdekességként említsük meg, hogy egy kisebb szerepben feltűnik Federico Fellini Amarcordjának (1973) felfedezettje, Bruno Zanin. A La prima volta, sull'erba szerepelt a 25. Nyugat-berlini Filmfesztivál programjában is. Ez az esemény nekünk, magyaroknak azért rendkívüli jelentőségű, mert abban az évben Mészáros Márta Örökbefogadás (1975) című filmje kapta az Arany Medvét. A Closed Up-Tight Harry Allen Towers producer ötödik filmje lett volna a korszak olasz erotikus sztárjával, Annie Belle-lel. Mark Lester mellett olyan ismert színészek játszottak volna az opuszban, mint a vígjátéki szerepei révén ismert, gülüszemű amerikai Marty Feldman, a brit Terry-Thomas és Robin Askwith, a francia Jacques Dufilho és az osztrák Maria Rohm. A forgatás 1975 augusztusában kezdődött Párizsban, amely a nyár utolsó hónapjában a szabadságolások miatt szinte teljesen kiürül. Egy üldözési jelenetet vettek fel azzal a szándékkal, hogy megmutassák a befektetőknek, és pénzt szerezzenek a munka folytatásához. Volt is némi érdeklődés, de nem akkora, hogy érdemes lett volna folytatni a forgatást, így a Closed Up-Tight befejezetlenül maradt.

Eduárd és Tom, avagy a királyfi és a koldus (Mark Lester)

Koldus és királyfi

Mark Twain 1881-ben publikált ifjúsági regénye, a Koldus és királyfi egyike a legismertebb gyerekirodalmi klasszikusoknak, ámbár az új generáció általában éppoly olvashatatlanul unalmasnak tartja már, mint jó néhány más régi klasszikust. A cselekmény 1547-ben játszódik Londonban. Főszereplője két fiatal fiú, akik ugyanazon a napon születtek, és úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Egyikőjük Tom Canty, egy alkoholista apa nincstelen fia, a másik viszont nem más, mint az angol trón örököse, a későbbi VI. Eduárd (1537–1553), a hírhedt VIII. Henrik egyetlen fia, aki egyébként még tizenéves korában elhunyt. A két fiú egy szép napon találkozik egymással a palotában, és megállapodnak abban, hogy ruhát cserélnek. A tréfának azonban váratlan következményei lesznek: a koldusgúnyába bújt Eduárdot az őrség kikergeti a palotából, és kinevetik, amikor azt állítja, hogy ő a trónörökös. Ellenben a hercegi öltözéket viselő Tomot trónörökösként kezelik, és betegnek tartják, amikor azt állítja, nem az, akinek hiszik. Sok-sok kaland után a végén persze minden jóra fordul. Twain ebben a regényében próbálkozott először fikcióval, és bejött neki. A Koldus és királyfi többször is filmvászonra került, legelőször 1909-ben. Ebben Samuel Clemens néven maga az író is szerepelt. Az 1920-as verziót Korda Sándor rendezte, de a mű sajnos elveszett. A sokféle feldolgozás közül a legsikamlósabb a Score (1973) című – hardcore jeleneteket is tartalmazó – erotikus botrányfilm alkotója, Radley Metzger The Princess and the Call Girl (1984) című filmje. Ebben egy hercegnő és egy prostituált cserél személyazonosságot. Az átdolgozás annyira szabad, hogy Twain neve fel sem került a stáblistára, hiszen hivatalosan Pierre Serbie regénye jelentette a kiindulási alapot.

Az uralkodó színe előtt térdelve (Mark Lester)

Az 1977-ben bemutatott filmváltozat elkészítésére nagy nevek álltak csatasorba. A két producer nem volt más, mint Ilya Salkind és Pierre Spengler, akik megérdemelt sikert könyvelhettek el A három testőr, avagy a királyné gyémántjai (1973) és A négy testőr, avagy a Milady bosszúja (1974) című kalandfilmekkel, melyeket Richard Lester rendezett. A Koldus és királyfi forgatókönyvét Salkind mamája, Berta Domínguez D. és Spengler írta még 1968-ban. Egyik legfontosabb változtatásuk az volt, hogy a két főhős korát kilencről tizenhat évesre változtatták, ugyanis a kiszemelt főszereplő, Leonard Whiting akkor már tizennyolc éves volt. A rendezésre felkért George Cukor azonban ragaszkodott ahhoz, hogy visszatérjenek a regényhez, és a kettős főszerepre ő már akkor Mark Lestert javasolta, aki épp kilencéves volt 1968-ban. Salkindék inkább ejtették a projektet, és csak akkor vették elő újra, amikor a Superman (1977) forgatása érdekében minél előbb pénzhez akartak jutni. A rendezői székbe az egyik legsokoldalúbb mesterember, Richard Fleischer ült, akinek pályafutását a megtörtént sorozatgyilkosságokról szóló Rillington Place 10. (1970) című filmjéről szóló posztban tekintettem át. Fleischer új forgatókönyvet akart, ezért George MacDonald Fraser átírta a régit. Fraser írta a testőrfilmek szkriptjét is, és egy fiktív hős, Flashman kalandjairól szóló regénysorozatával akkoriban nagyon sikeres volt Európa-szerte.

Vajon az igazi királyfit vagy a koldust látjuk? (Mark Lester)

Fleischer a tervezettnél nagyobb költségvetést akart, végül hétmillió dollárt kapott. A testőrfilmek szereposztásából érkezett a produkcióba Oliver Reed, Charlton Heston, Raquel Welch és Sybil Danning, akik mellé olyan nagy nevű művészek társultak, mint George C. Scott, Ernest Borgnine, Rex Harrison, David Hemmings és Harry Andrews. A kettős főszerepet az immár tizennyolc esztendős Mark kapta, bár előtte szóba került a három évvel fiatalabb Leif Garrett is. Az a gondolat is felvetődött, hogy egy ikerpárt választanak, de nem találtak alkalmas gyerekeket, pedig hirdetés útján is keresték őket. „A Koldus és királyfi egyik legkedvesebb gyermekkori olvasmányom volt, s bukfencet vetettem a boldogságtól, amikor megtudtam, hogy több száz jelölt közül engem választottak ki a főszerepre” – nyilatkozta Lester. A producerek Anglia mellett Magyarországot szemelték ki forgatási helyszínnek. Nem először, hiszen nálunk készítették a világsztárokat felvonultató Kékszakáll (1972) című produkciójukat is, sőt a testőrfilmek helyszínéül is fontolóra vették kies hazánkat. A Koldus és királyfi első hivatalos forgatási napja 1976. május 17. volt (jelen sorok írójának tizenkettedik születésnapja), az utolsó pedig 1976. szeptember 16. A munka a tonbridge-i Penshurst Place-ben kezdődött. Innen két hét múlva a Pinewood Stúdióba ment tovább a stáb, és utána következett Magyarország.

A bűnöző John Canty és a nemes lelkű Miles Hendon (Ernest Borgnine és Oliver Reed)

Fleischer annak idején határozottan cáfolta azt a feltevést, hogy kizárólag a gyerekeknek forgatja ezt a filmjét: „Minden korosztály számára készítjük. Története: mese, de nagyon is időszerű társadalmi mondanivalót hordoz. Mark Twain üzenetét, az igazságról és az igazságtalanságról, a humánumról és arról: miként éljünk, hogy nyugodtan, pirulás nélkül szembenézhessünk önmagunkkal.” A belső felvételek a MAFILM zuglói stúdióiban készültek, a külsők többségét, a londoni utcajeleneteket pedig Sopronban forgatták. Egy hatalmas raktárban rendezték be a Westminster termeit a koronázási jelenet rögzítéséhez. Ehhez ezer statisztát is foglalkoztattak. A stáb dolgozott Tahitótfalun, Törökbálinton és a budai Várban is. Múzeumokban őrzött korabeli ruhák alapján tervezték a jelmezeket, amelyek Spanyolországból és Angliából érkeztek Magyarországra. A Tom apját alakító Oscar-díjas Ernest Borgnine azt nyilatkozta, hogy szereti a negatív szerepeket és jól érezte magát Magyarországon: „Engem az vonz az ilyen szerepekhez, hogy igen távol állnak az egyéniségemtől – márpedig a színész szívesen bizonyítja be újra meg újra, hogy ő színész, s tud más lenni, mint ami. A Koldus és királyfi John Cantyja is ilyen: züllött, iszákos, szadista. Mégis jól érzem magam a szerepben, hiszen az efféle figura megunhatatlan erőpróba, a kosztümös darab pedig számomra több tucat filmszerep után is újdonság; mindig jelenkori hősöket, antihősöket játszattam. S végül itt Magyarországon a forgatási körülmények is szinte ideálisak. Tárnok községben, egy mészkőbányában találtuk meg azt a barlangot, ahová a bűnöző John Canty – vagyis én – elrejtőzik az igazságszolgáltatás elől. Sopron reneszánsz és barokk házai, utcácskái pedig varázsos hűséggel idézik fel a XVI. századi Londont, Mark Twain klasszikus történetének színhelyét.”

Minden kiderül (balra és jobbra: Mark Lester)

Mark Lester korabeli nyilatkozata szerint szerette mindegyik eljátszott szerepét, ellenben nem szívesen nézte meg magát a kész filmekben, mert mindig elégedetlen volt a színészi teljesítményével. Szerette a forgatások légkörét, és boldogan megcsinálta volna a veszélyesebb jeleneteket is, ám a producerek hallani sem akartak erről, hiszen egy esetleges sérülés komoly anyagi veszteséget okozott volna nekik. „Rendkívül kemény munkát jelent ez a filmforgatás, de szeretek dolgozni és élvezem a bonyolult feladatot. Szerencsére van egy dublőröm is, aki – főleg a fárasztó kamerabeállításoknál – tehermentesít.” Graeme Crowther, a dublőr a forgatás ideje alatt így nyilatkozott: „Jó kis verekedések lesznek a filmben! Tíz-tizenöt magyar kaszkadőr és mi ketten – B. H. Barry és én – helyettesítjük majd a színészeket. Sokat vívunk is: bottal, doronggal, a XVI. századi Anglia hagyományos kocsmai fegyverével.” Crowther nem említette, én megteszem: az egyik jelenetben le kellett ugrania a budai Vár faláról. A magyar kaszkadőrök közül László Imre és Pardányi Miklós nevét ismerjük. A női főszerepet alakító Raquel Welch csak augusztusban érkezett Budapestre, így lemaradt a Mark tizennyolcadik szülinapja alkalmából rendezett buliról. A partin a nem éppen kifinomult humoráról ismert tréfamester, Oliver Reed szolgáltatta a legnagyobb meglepetést ifjú kollégája számára: egy prostituáltat hozott ajándékba a hivatalosan is férfivá vált Marknak. Az új évezredben Mark elsősorban arra emlékezett, hogy az Oliver által rendezett születésnapi vacsora kajacsatába torkollt, ami miatt kiutasították őket a budapesti étteremből.

A férfikor küszöbén

Negyvenöt évről – röviden

A Koldus és királyfi nagy dobás lehetett volna Marktól a hatvanas évek végén, de közel egy évtizeddel később már csalódást okozott. A kritikusok nemcsak kíméletlenül megfogalmazták, hogy a tehetséges gyerekszínészből jóindulattal is csak közepes jellemszínész lett, hanem azt is szóvá tették, hogy vajon ki gondolhatta komolyan, hogy továbbra is kamasz hősként kell foglalkoztatni Lestert, aki két éve egy erotikus filmben meztelenkedett. Maga Mark is sejthette, hogy a jövője bizonytalan, mert már Budapesten ilyesmiket mondott: „Jólesik, hogy megismernek az utcákon Londonban, Párizsban és Hollywoodban is. Úgy érzem, szeretnek az emberek. Csak ez a szeretet nem a gyermeknek szól-e? Vajon a felnőttet, akivé lassan leszek, tudják-e majd szeretni?” Hogy Lester színészi karrierje a Twain-film után véget ért, abban valószínűleg szerepet játszott az is, hogy nagykorúságával hozzájutott a korábbi filmgázsijai félretett részéhez (mai értékben körülbelül egymillió angol fonthoz). Könnyelműen szórta a pénzt a hobbijaira és a pillanatnyi szeszélyeire, miközben szakmai továbbfejlődését nem tartotta fontosnak. Vett egy Ferrarit, egy házat Belgraviában (London egyik menő negyede), bulizott, és éjszakai klubokban múlatta az időt. Persze a haverokat is pénzelte, és nem maradtak ki a drogok sem. Feltehetően az elveszett gyerekkort próbálta pótolni a féktelen mulatozásokkal. Miután elmúlt a függetlenség első mámora, és szinte teljesen leapadt a bankszámlája, Lesternek gondolnia kellett a jövőjére is. A színészetet 1980-ban adta fel végleg, a worthingi Connaught Theatre-ben bemutatott The Murder Game című színdarab után. Mindig is érdekelte a sport: húszas éveiben fekete öves karatés lett, és feltehetően személyes tapasztalataiból kifolyólag intenzíven foglalkoztatni kezdték a sportsérülések is. Csontkováccsá képezte magát, tanulmányai során kiváló eredményei voltak biológiából és kémiából.

Mark Lester és a lánya, Harriet

1993-ban Cheltenhamben megnyitotta a Carlton Clinic akupunktúrás klinikát. Ugyanabban az évben házasságot kötött a barátnőjével, Jane-nel, akitől négy gyermeke született: Lucy, Harriet, Olivia és Felix. 2005-ben váltak el. 2006-ban Lester feleségül vett egy Lisa keresztnevű pszichiátriai nővért, akivel hat év múlva szakított. Az egykori gyereksztár a nyolcvanas évek elejétől szoros barátságot ápolt egy másik legendás gyereksztárral, Michael Jacksonnal. Hogy mennyire mély barátság állt fenn közöttük, annak egyik bizonyítéka, hogy Michael mindhárom gyermeke keresztapjának Lestert kérte fel. (Más források úgy tudják, Paris keresztapja Macaulay Culkin.) A popkirály 2009. június 25-én elhunyt. Augusztusban Lester interjút adott a News of the World nevű brit bulvárlapnak, amelyben megpendítette annak lehetőségét, hogy alighanem ő az igazi apja Jackson lányának, Parisnak, sőt később szóba került, hogy esetleg a nagyobbik fiának, Prince-nek is. Azt állította, hogy 1996-ban másokkal együtt spermát adott Jacksonnak, aki ily módon akart apává válni. Mark kijelentette, hogy kész apasági vizsgálatnak alávetni magát. A Jackson család – jogi képviselője útján – nem tagadta a spermaadást, ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy a gyerekeknek Michael a biológiai apjuk. Prince Jackson azt nyilatkozta, hogy nem tekint barátnak senkit sem, aki apja személyét megkérdőjelezi. A labilis személyiségű Paris viszont hajlandónak mutatkozott arra, hogy találkozzon Lesterrel. Mark a botrányt követően már azt hangoztatta, hogy semmivel sem kíván nehézséget okozni néhai barátja családjának, ezért nem ragaszkodik az apasági vizsgálathoz, ugyanakkor a háza mindig nyitva áll a Jackson gyerekek előtt. Nyilatkozott a Jackson védelmére készült Chase the Truth (2019) című dokumentumfilmben, amely mozgóképes válasz volt az énekes pedofil botrányait tárgyaló Neverland elhagyása (2019) című produkcióra. Lester egyértelműen cáfolta Wade Robson és James Safechuck állításait, akik egyébként korábban maguk is tagadták, hogy Jackson pedofil lett volna, aztán mégis áldozatokká léptették elő magukat. Rosszmájúak szerint mindezt azért tették, hogy anyagi hasznot húzzanak az énekeshez fűződő egykori barátságuk elárulásából.

Az egykori gyereksztárból sikeres csontkovács lett

Comeback?

Pályamódosítása ellenére Lester nem szakadt el teljesen a színjátszástól sem. Egyik védnöke az 1985-ben alapított The Music Hall Guild of Great Britain and America nevű színházi jótékonysági szervezetnek, melynek céljai közé tartozik a zenés produkciók színrevitelének és a fiatal tehetségeknek a támogatása, továbbá a műfaj múltjának feltérképezése, a hozzá kapcsolódó archívum megőrzése és bővítése, illetve a nagy egyéniségek emlékének megőrzése is. 2013-ban egy jótékonysági gálán Mark egykori partnerével, az akkor 89 (!) éves Ron Moodyval lépett színpadra, és előadták az Oliver egyik betétdalát (Pick A Pocket Or Two). 2009-ben felröppent a hír, hogy Lester visszatér a filmvilágba, és II. Harold angol király szerepét fogja alakítani az 1066 című filmben. Fia, a tizenhárom éves Felix játszotta volna Harold egyik gyermekét, Godwint. A produkció alapjául Helen Hollick Harold the King című könyve szolgált, amely a normannok elleni sorsdöntő ütközetre fókuszált. Mark alig várta, hogy filmezhessen, így örömmel mondott igent a szerepre. Nem ő protezsálta be a komolyabb színészi előképzettség nélküli fiát, csupán magával vitte ide-oda, és így merült fel az az ötlet, hogy Felix is szerepeljen, mert az alkotók hangsúlyozni akarták a király és fia közti szoros érzelmi kapcsolatot. A film végül nem készült el, mert a forgatáshoz szükséges pénz nem jött össze. 2011-ben Lester szerepelt a Metered című tizenkét perces rövidfilmben. Befejezés előtt áll Robby Haynes bűnügyi drámája, a Finding Driscoll, melyben Mark játssza a főszerepet.

Mark Lester és Kellie Flanagan a The Ghost & Mrs. Muir című tévésorozatban

FILMOGRÁFIA
* 2022: Finding Driscoll (utómunkálatai zajlanak)
* 2011: Metered (rövidfilm)
* 1977: Koldus és királyfi (The Prince and the Pauper)
* 1975: Closed Up-Tight (befejezetlenül maradt)
* 1975: La prima volta, sull'erba
* 1973: Scalawag
* 1973: Sotsugyô ryokô
* 1973: Senza ragione
* 1972: La tua presenza nuda!
* 1972: Whoever Slew Auntie Roo?
* 1971: Black Beauty
* 1971: Melody
* 1970: The Boy Who Stole the Elephant (tévéfilm)
* 1970: A szemtanú (Eyewitness)
* 1969: The Ghost & Mrs. Muir (tévésorozat, a Puppy Love című epizódban)
* 1969: Then Came Bronson (tévésorozat, a The Runner című epizódban)
* 1969: Run Wild, Run Free
* 1968: Oliver (Oliver!)
* 1967: Anyánk háza (Our Mother's House)
* 1966: 451° Fahrenheit (Fahrenheit 451) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1966: Danger Man (tévésorozat, a Dangerous Secret című epizódban)
* 1965: Court Martial (tévésorozat, a Retreat from Life című epizódban)
* 1965: Spaceflight IC-1: An Adventure in Space
* 1964: The Human Jungle (tévésorozat, a The 24-Hour Man című epizódban) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1964: Hajrá, franciák! (Allez France!)