MovieCops

Bosszúállók – Végjáték

2019. április 30. - Santino89

Múlt héten, a sajtóvetítés után olyan arcbamászóan modoros „kritikák” jelentek meg a negyedik Bosszúállók filmről, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. A kritikusok letették a fegyvert a hype előtt, azonnal megadták magukat, és szó nélkül kapituláltak, gyakorlatilag nem írtak kritikát, arra hivatkozva, nehogy elspoilerezzenek valamit, és elrontsák a közönség szórakozását. A végső csavar pedig az, hogy magában a filmben semmi olyan nem történik, amit ne tudtunk volna előre. Így utólag a rendező Russo testvérek nyilatkozata, hogy mindenki vigyázzon a spoilerezéssel, akár még trollkodásnak is tűnhet. Beigazolódik az a rajongói elmélet, amiről még én is tudtam – pedig sose foglalkoztam ezekkel –, és lejárnak azok a szerződések, amelyekről tudjuk, hogy lejárnak. Itt nem az a kérdés, hogy mi fog történni, hanem az, hogy hogyan.

iron-man-downey-jr_a_l.jpg

A magam részéről kissé félelmetesnek is tűnt, mert alapból szeretem ezt az univerzumot, de a Thor harmadik felvonása óta nem láttam olyan Marvel-filmet, ami igazán tetszett volna. Az agyonistenített Végtelen háború önismétlései, következetlenségei, túlzsúfoltsága, téttelensége (úgyis visszahozzák őket), és a semmiből előrángatott ötéves kisgyerekeket idéző megoldásai („– Látod, milyen szuper fegyverem van! – Nem baj, én még erősebb vagyok!”) mélyebb nyomokat hagytak bennem, mint az amúgy jó poénok, a remek tempó vagy a remekül megkoreografált akciójelenetek és az elsőrangú látványvilág.

Itt viszont már az első jelenet rendesen odacsapott: egyszerű, emberi, hatásos, megrázó és erős, anélkül hogy egy másodpercnyi akciót láthatnánk. És a film első órája nagyjából ebben a hangvételben telik el, szembesülhetünk a megkeseredettséggel, egy tragédia feldolgozhatatlanságával. Nagyon érezhető, hogy mennyire jót tett a Végjátéknak, hogy a készítőknek nem ötven szuperhőssel kellett zsonglőrködniük, hanem csak huszonöttel, mert ennyit még tudnak kezelni. Sokan ezt a bevezető órát akár unalmasnak is tarthatják, nekem baromira tetszett, hogy nem rohantak sehova, hanem hagytak nekünk és a hősöknek egyaránt időt, illetve kellően felvezették a későbbi eseményeket.

02mbzfxwvwld421yf.jpg

A második órában már inkább az akciók és a humor domináltak, de csak amúgy mellékesen. Ez a második óra ugyanis az ünneplésé. Egy örömünnep ennek az univerzumnak, ennek az egyedi dolognak, amit most ezzel a mozival szépen keretbe zárnak. Ennél fogva nemcsak önmagukat ünneplik, de minket, nézőket is, akik már 2008 óta követjük figyelemmel ezt a teljességgel egyedülálló, megismételhetetlennek tűnő, grandiózus vállalkozást. Ma már nem nagy truváj szidni az MCU-t, de nem szabad elfelednünk, hogy kezdetben gyakorlatilag a szarból építettek várat, ugyanis az összes valamirevaló szuperhősük jogát eladták, csak olyan karakterek maradtak náluk, akik a kutyának nem kellettek, és senki sem látott bennük fantáziát, sőt a megrögzött képregényrajongókon kívül teljesen ismeretlennek számítottak mindenki más számára. Ők pedig rajongóként értették a saját karaktereiket, a megfelelő profizmussal felvértezve pedig itt állunk tizenegy évvel, és huszonkét filmmel később, konkurencia pedig már gyakorlatilag nincs is számukra. Szóval van mit ünnepelni, pláne így, ha bele is ágyazzák a történetbe, és még értelme is van.

A harmadik óra pedig a finálé, ami látványos, izgalmas, szomorú, felemelő, katartikus, lélekmelengető vagy akár még könnyfakasztó is lehet, de ha röviden akarom megfogalmazni, akkor azt írnám, hogy kiválóan és méltóan sikerült. A Russo testvérek elégedetten pihenhetnek meg a jól végzett munka után, mint ahogy azt Thanos is tette a Végtelen háború utolsó jelenetében. Vagy csinálhatnak még jobbnál jobb mozikat nekünk.

captain-america-civil-war.jpg

A történetben előforduló esetleges anomáliák engem nem különösebben izgattak, amikor ennyire szórakoztató az élmény, akkor nem leszek hiperkritikus olyan dolgokkal szemben, amelyeken egyébként sem akadok fenn a többi száz hasonló mozi esetében. Ezzel szemben az a szokásos Marvel-jelenség, mely szerint „minden magasztos és/vagy felemelő pillanatot muszáj azonnal elviccelni” most annál inkább bosszantott, mert az első óra alapján ennek egy komolyabb filmnek kellett volna lennie. Ami egy Galaxis őrzőiben anno még üdítően hatott, annak most nem éreztem feltétlenül szükségét. Valószínűleg azért nem, mert a gyermeki lelkesedésem háromezerszeresen legyőzte a cinikus felnőtt énemet, miközben peregtek a képsorok, és szívesebben vettem volna komolyan, amit ezek itt épp elviccelnek. Jó példa erre Thor, akihez egyrészt szenzációsan vicces pillanatok kapcsolódnak, másrészt viszont a a neki szánt nagy momentumokban gyökeresen tépik ki a készítők az emocionális töltet méregfogát. Mert ha a giccset viccelik el, ha a klisék elé tartanak görbe tükröt, azt tudom értékelni, de ebben záróakkordban elvileg nem erről van szó. Mindenesetre a történet végére mindannyiunk szerencséjére elmaradoztak ezek a pillanatok.

Az epilógus szintén hagyott némi keserű szájízt bennem, érzésem szerint a stúdió ráerőszakolt a készítőkre egy olyan, politikailag korrekt hangvételt, ami több sebből vérzik, és finoman szólva sem következik a korábban látottakból. Aki nem látta a filmet, annak innentől spoileres lehet, aki látta, annak nem.

Kezdjük azzal, hogy Marvel kapitány az ultrafeminista nagy megmentő NŐ, akinek a nyúlfarknyi jelenléte olyan szinten nem számít, hogy a Wonder Woman sikere után kb. tíz sort írtak át a forgatókönyvben, hogy beleerőszakolhassák, és legalább ennyire ki is lóg az összképből. Kb. mint Pókember a Polgárháborúból, de ő ott mégis jópofa volt. Ezzel szemben itt van nekünk a Fekete Özvegy, aki az igazi nagybetűs NŐ a történetben. És nem azért, mert ő tartja egyben az egész csapatot, vagy mert ő az, akihez valamelyest mindenki kötődik érzelmileg, vagy mert a végén barátságból feláldozza az életét egy családos férfiért. Hanem azért, mert amikor mindenki szétesik, és poénkodik, neki van egyedül annyi esze, hogy jegyzeteljen. Nem kéri ki magának, hogy ő nem titkárnő, hanem összefogja a csapatot, és összeszedi, amit tudnak. Nem azért, mert egy szolga, hanem éppen ellenkezőleg, azért mert a férfiak alkalmatlanok erre. Ez következik a történetből, a karakterekből, a múltjukból, ez hiteles. A nagy kényszeresen előrángatott Marvel kapitány nem az. Captain Marvel Ex Machina.

scarlett.jpg

Hasonlóan remek pillanat, amikor a szarrá vert Pókgyereket körbeveszi az összes létező női szuperhős, hogy melléálljanak, és megvédjék. Ez is lehetne erőltetett és érződik benne a megkonstruáltság, mert ugyan, miért pont csak nőneműek vették volna ezt észre? Erre mégis mennyi az esély a csatatéren? És mégis, érezzük a gyermekét védő anyatigris ősi képét az ösztöneinkben, így ez a logikátlanság ellenére sem válik zavaróvá, hanem egy erős jelenetként marad meg.

A történet végén pedig Thor ráhagyja Asgard királyságát a Valkűr csajra. Akit én tökre bírtam a Thor 3-ban, egy teljesen szerethető, jófej karakter. Egy alkoholista harcos, aki évtizedekig vagy évszázadokig le se szarta Asgardot. És van egy szárnyas lova. Ennyit tudunk róla. Ez teszi alkalmassá Asgard trónjára. És az, hogy nő. És az, hogy fekete. Ebben a mai kvótarendszer logikáját érhetjük tetten, amikor valaki nem azért kapja meg a felsővezetői állást, mert a képességei alapján alkalmasnak tűnik a feladatra, hanem szimplán azért, mert valamilyen hátrányosabb helyzetű (vagy legalábbis annak vélt) csoporthoz tartozik.

Ugyanez érhető tetten, amikor a megvénült Steve Rogers Sam haverjára hagyományozza Amerika kapitány pajzsát, és ezzel a szerepét is. Most nem az az érdekes, hogy a képregényekben Steve halála után Bucky lesz Amerika kapitány, ilyenkor nem a képregényrajongó beszél belőlem. Ha ezt felvezetik, ha ezt megfelelően kidolgozzák, nekem teljesen oké, legyen Sam Wilson a következő Kapitány. De Buckyval nőtt fel. Bucky védte meg kölyökkorukban. Buckyval harcolt együtt a háborúban. Buckyért letette a fegyvert, és feláldozta magát. Buckyért mindent odadobott, hogy megmenthesse. Ennek van egy íve, ennek van értelme.

De Sammel meg együtt futott.

És Sam feka.

Szóval neki kell amcsikapcsinak lennie.

Ennyike.

mv5bnji4mzk4njqwof5bml5banbnxk44_al.jpg

Félreértés ne essék, felőlem lehet fekete Amerika kapitány, és felőlem nyugodtan lehet Asgard uralkodója egy fekete-latino nő, csak akkor vezessék ezt fel nekem, dolgozzák ki, hogy miért Sam, és miért nem Bucky. Szeretném tudni, hogy miért lesz alkalmasabb vezető egy alkesz egy másik alkesznál, amikor az előbbit sem sem láttam egyetlen pillanatig sem vezetői szerepben. De gyanítom, hogy ezekre a kérdésekre a készítőknek sincsen valamirevaló válaszuk, hiszen nem a történet logikájából vagy ívéből következnek ezek a megoldások.

Összességében azonban a kényszeredett politikai korrektség csak pár percet vesz el a háromórás játékidőből. Három óra pedig talán még sosem telt el ennyire gyorsan, mint a Bosszúállók – Végjáték esetében. Ami persze nem igazán a vége semminek sem, hiszen pár hónap és jön a következő Pókember-film, aztán a Dr. Strange 2, meg A galaxis őrzői 3, amikor James Gunn végez a DC-nél. De olyan korban élünk, amikor ez az átlátszó, olcsó, mindenki számára egyértelmű marketinges hazugság, mely szerint bármi is véget ér, elég az összes létező bevételi rekord megdöntéséhez. Szerencsére maga a film és ez az univerzum minden hibája ellenére is rászolgált arra az elképesztő, gigászi sikerre, ami osztályrészéül jut.

thanos-marvel-avengers-infinity-war.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://moviecops.blog.hu/api/trackback/id/tr6714794138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekőcei 2019.04.30. 10:37:57

Sam Wilson, mint új Kap:
-szerintem teljesen rendben volt - meg ugye a képregényekben is volt ő Kapitány
-másrészt meg SZERINTEM azért nem Bucky kapta, mert Bucky egy agymosott gyilkos, aki többek között Tony szüleit (Morgana apai nagyszüleit) megölte. És többek között szerintem ezért sem neki adta. Mert ezt nem nagyon lehet jóvátenni.

Terézágyú 2019.04.30. 11:42:31

Én egy megveszekedett lipsi vagyok, akinek éppen most szállt 500 fölé a vérnyomása, amiért a egy másik blogon éppen négereztek - de szerintem is rettentően gáz ez a fekete asgardi - mint ahogy az asgardi kapuőr - vagy mi - már eddig is fekete volt, már ott felnyögtem... miért, miért???
Ha egyszer ez az Asgard a skandináv mitológián alapul, akkor miééééééért? Csináljanak egy dogon vagy vudu birodalmat, vagy amit akarnak, de ez gáz.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.05.03. 10:33:47

ugyan ez a következtetése volt (buckynak kellett volna kapnia a pajzsot) a feleségemnek is, aki képregényt nem olvasott, csak a fileket látta, azokat is hiányosan.

MEDVE1978 2019.05.04. 00:03:09

Most láttam. Mindent együttvéve egy rendkívül jól megcsinált film. A poénok a hangulat miatt nem ülnek részben, meg a döntő részük azzal kapcsolatos, hogy Thor milyen lepukkant. Lényegében jó a vége is, látszik, hogy nem akarták eldönteni ki "öli" meg Thanost és ezt jól feloldották az ismert megoldással.
Captain Marvel full idegennek hat a filmben. Én nem kedvelem Brie Larsont és a filmben sem nyújtott maradandót. A rendezők mindkét nagy felbukkanásakor deus ex machinaként használják, elsőnek Tony Starkot menti meg, másodiknak ugye az anyahajót szedi le és megakadályozza Thanost az újabb csettintésben. Viszont emiatt teljesen személytelen, egy igazi érzelmet sem látni rajta. A PC megoldások engem annyira nem idegesítettek, igazából Thor esetében ez egy opcionális kiírásnak látszik (még esetleg vissza lehet hozni epizódszereplőként), Amerika kapitány akár rebootolható is lehetne, de a színész szerintem túl gyenge, ezért ő is csak más filmjében lehet kiegészítő. Mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy ezzel valóban egy korszak ér véget és hasonló "egyesítő film" nem lesz egy pár évig...

Jericho_ 2019.05.04. 08:13:19

Sosem értettem, hogy komoly, felnőtt emberek, 35-40 felett miért foglalkoznak ilyen filmekkel? Mese, gyerekesség, naivitás, idillizmus az egész.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.04. 13:00:15

@NORAD:

Ha jól tudom, szerző kollégám még nincs 35–40 felett, irigylem is érte. :)

Az egyébként szerintem nem rossz dolog, ha az ember szíve-lelke mélyén meg tud maradni gyereknek, és nem válik belőle cinikus felnőtt, még akkor sem, ha egyébként a felnőtt élet dolgaiban megállja a helyét.

Én például azt nem értem, a 35–40 felettiek miért tudnak úgy lelkesedni Bud Spencer és Terence Hill faék egyszerűségű filmjeiért: mese, gyerekesség, naivitás, idillizmus az egész. :) A magyarázat nyilván az, hogy gyerekkoruk szerves részét képezték, amin időnként jó dolog elnosztalgiázni kicsit. Én is szívesen megteszem gyerekkorom kedvenc filmjeivel, melyek egyébként szintén nem túl bonyolult felépítésű alkotások. :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.05.04. 23:16:24

SPOILERS AHEAD -

egyet is értek meg nem is, először is most jöttem 3 sötét surmó podcastjéről ahol arról beszéltek - ennek a filmnek a kapcsán - mennyire unják már ezt az egész szuperhősséget, hogy Robert Downey Jr. mocskos pofáját mennyire unják már bámulni, hogy Scarlett Johansson nyitott szájjal maga a miscasting... és ez egy 47 percet felölelő átfogó újságírói podcast volt, ahol nem hogy nekem az átlagnézőnek nem tudtak volna érdekességeket mondani, mert nem is akartak, mert befásult faszkalap mind

pl. kivették volna a teljes második órát, nem is hallottam ezt még máshol így leírni, "ünnep" mert tényleg az volt, erre: fanszőrvicc, hát a faszomat már ebbe a kibaszott fanservicébe, hát komolyan normálisak ezek?

aztán így utólag a belóbált Captain Marvelnek, pláne hogy egy egész filmet is kapott, miközben fekete Özvegy 10 éve nem nulla értelme volt, én amúgy jó karakternek tartom, de ennyire eltékozolni, ennyire bénán kiírni (más bolygókon is szükség van rám, ahol nem hemzseg ennyi szuperhős)

azzal is egyet értek, hogy nincs is igazán mit elspoilerezni ebben a filmben, bár azért voltak igen emlékezetes pillanatok, szerintem a poénok is jók, én legalábbis nagyon sokat röhögtem is, igazából ennél a két Infinitynél éreztem azt hogy szükség volt a sok átlagos, vagy egyenesen szar filmre is :D abból is kovácsoltak valamit, utólag átértékelődnek, feljavulnak, nekem tetszett a Hangya és a Darázs is, az Infinity első részével meg nem is értem mi a bajod, hát az lényegében ugyanaz mint ez, ebben is bőven van hiba, de most számít ez?

Az a jelenet, ahol az öt életben maradt bosszúálló beszélget a faházikóban, és mind férfi, annyira mélabús, de csak röhögni tudtam rajta, mert jól elintézték, hogy ott maradtak nő nélkül, meghalt az egyetlen aki csajból volt.

A pókemberes csajkommandóval viszont abszolút nem értek egyet, hát az ott egyértelműen a PC miatt történt, ilyen feminista különítmény, egymást abszolút nem ismerő karakterek, hirtelen egy helyre vetődtek, hajjaj, ha valamit kivágtam volna a filmből, hát ez az elsők között van.

Szerintem Thor mindenképpen visszatér még a Galaxis Őrzői 3-ban, ez a Hemsworth egyre jobb színész lett, eszméletlen ironikus humora van. Hogy ilyen önfeledten tud magán röhögni miközben talán tőle kaptuk a legnagyobb drámát. Hát nincs egy olyan jelenete amin unatkoztam volna.

Az, hogy Valkűrre hagyta Új Asgardot, igazából... nem volt nagy választása. Közte meg egy rakat kő között kellett választania :D Ő engem annyira sose izgatott, mármint a Valkűr, mert persze biztos lett volna sok tehetséges norvég szőke ciklon is. És közben eltelt öt év, és ő tette a dolgát, nem vedelt meg videojátékozott. Szal nekem ez eladta.

Viszont Sam. Eszméletlen rossz döntésnek tartom Evans kiírását, illetve Evans kilépését. Ha valakire hát rá simán lehetett volna testálni a további filmeket akár még újabb tíz évig. Mert meg volt benne a karizma a spiritusz, és mit fog csinálni? Azért ő annyira nem lett jó színész, hogy ez ne hiányozzon neki. Nem látszott úgy rajta kor mint Downey-en. Amúgy nekem Bucky nagyjából Sammel egykutya, sose tartottam olyan jónak a karakterét, inkább azért gáz ez, mert...

Vasember = Rhodes lesz (fekete)
Amkap = Sam (fekete)
Asgard ura = Valkűr (tejeskávé)

ez így szerintem kurvára gáz, kit fog ez érdekelni? kíváncsi leszek ha Fekete Párduc visszavonul ki lesz az utóda :p

De mindez mákszemnyi, mert ez életem egyik legjobb moziélménye volt. Meg még, legalább kétszer lesz.

wolves84lb 2019.05.22. 13:27:09

@NORAD: miért, a komoly, érett felnőtteknek mikkel kell foglalkozniuk, milyen filmeket kell nézniük?
süti beállítások módosítása