Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ARANYLÁZ

2019. május 27. - Field64

Charlie Chaplin (1889–1977) filmes pályafutása már a némafilmkorszakban elkezdődött. Chaplin azon kevesek közé tartozott, akiknek karrierjét nem törte derékba a hangosfilm megjelenése. Igazi polihisztor volt a szakmában: nem csupán színészkedett, hanem filmjeinek általában ő volt a forgatókönyvírója, a rendezője, sőt olykor a zeneszerzője és a vágója is. Hogy minél nagyobb művészi önállósága legyen, amikor csak tehette, önerőből finanszírozta a filmjeit. Több mint hét évtizedet felölelő munkásságának egyik legjelentősebb darabja az 1925-ben bemutatott Aranyláz, amelyről halála előtt nem sokkal azt mondta, hogy szeretné, ha erről a filmjéről emlékezne rá az utókor.

goldrush01.jpg

A cselekmény

Az Alaszkában aranyat kereső csavargó a hóvihar elől egy kunyhóban lel menedéket, ahol egy körözött bűnöző, Black Larsen vert tanyát. A férfi ki akarja dobni a hívatlan látogatót, Charlie azonban nem tud távozni, mert az erős szél folyton visszafújja a kunyhóba. Hamarosan újabb vendég érkezik, Jim, aki rengeteg aranyat talált, és már nagyon várja a jó időt, hogy a kincseit el tudja szállítani. Amikor elfogy az ennivalójuk, sorsot húznak, hogy melyikük menjen ki az ítéletidőbe valamilyen élelmet keresni. Black Larsennek kell útra kelnie, aki találkozik az üldözőivel, és megöli őket. Ezalatt Charlie és Jim reménykedve várják vissza harmadik társukat, aki csak nem jön. Éhségükben végül megfőzik Charlie bakancsát, és jóízűen elfogyasztják, ám a segítség továbbra is késlekedik. Jimnek víziói támadnak, óriási csirkének látja Charlie-t, és rátámad, hogy megegye. Még mielőtt a helyzet teljesen eldurvulna, elmúlik a tomboló vihar, és kiszabadulnak a hó fogságából. Barátságban elbúcsúznak, és mindenki megy tovább a maga útjára. Jim találkozik Black Larsennel, aki közben megtalálta Jim elrejtett aranyát. A két férfi összeverekszik, s a bűnöző leüti a másikat. De nem örülhet túl sokáig a lopott kincsnek: egy hóomlás következtében egy szakadékba zuhan...

goldrush02.jpg

Charlie elvetődik a közeli kisvárosba, ahol megismerkedik Georgiával. A lány vele akarja bosszantani a lovagját, ezért még táncolni is hajlandó Charlie-val, miközben hősünk igyekszik valahogy megakadályozni, hogy lötyögő nadrágja leessen róla. Végül mégis nevetségessé válik, és szomorúan, az éhségtől elgyötörve ballag a városka utcáin. A kimerültségtől lefekszik az egyik ház előtt. A tulajdonos megsajnálja és beviszi magához. Amikor ő is elmegy szerencsét próbálni a hegyekbe, rábízza a házikót. Charlie nem feledte el Georgiát, aki barátnőivel tréfából megígéri neki, hogy vele töltik a szilvesztert. A szerelmes csavargó hólapátolással szerez pénzt ahhoz, hogy vendégül láthassa a lányokat, akiknek persze eszük ágában sincs elmenni hozzá. A bánatos Charlie elkullog a kocsmához, és az ablakon át vágyakozva nézi az ünneplőket. Georgia közben a lovagjával és a lányokkal elvetődik Charlie kunyhójához. Eszükbe jut, mit ígértek neki, és meg akarják tréfálni. Amikor azonban Georgia meglátja, hogy Charlie milyen szeretettel készült a fogadásukra, még ajándékot is vett neki, nem akar részt venni a többiek tréfájában. Később a kocsmában Charlie találkozik Jimmel, aki Black Larsen ütésétől elveszítette az emlékezőtehetségét, de a találkozás hatására visszatérnek az emlékei. Charlie-val útra kel, hogy megtalálják az elveszett aranyat, és veszélyes vállalkozásukat siker koronázza. Milliomosként látjuk őket viszont egy hajón, melynek utasai között van Georgia is…  

goldrush03.jpg

Így készült a film

A múlt század húszas éveinek elején Chaplin több olyan fotót is látott, amelyek az 1896-os klondike-i aranyláz idején készültek. Akkoriban olvasott egy olyan könyvet is, amely bevándorlókról szólt, akik a hó fogságába estek a Sierra Nevada magaslatain, és az éhhalál küszöbén arra kényszerültek, hogy megegyék előbb a saját csizmáikat, majd elhunyt társaik holttestét. Chaplin mindig is hitt abban, hogy tragédia és komédia igazából nem állnak olyan messze egymástól – elvégre az ókor óta tudjuk, hogy a vígjáték egy drámai műfaj –, ezért elhatározta, hogy a fotók és a könyv élményét egy filmkomédiában dolgozza fel. Az Aranylázban az általa kitalált emblematikus figura, a Csavargó Alaszkába utazik, hogy megcsinálja a szerencséjét, és aranyat találjon. A film két leghíresebb jelenete az éhezéshez kapcsolódik: az egyikben Chaplin megfőzi és megeszi a bakancsát, a másikban pedig éhező társa egy hatalmas csirkének látja őt, és rátámad, hogy megegye. Eredetileg egy díszletmunkás öltözött be csirkének, de nem tudta meggyőzően utánozni Chaplin mozgását, ezért végül maga Charlie vette fel a jelmezt. A bakancsevési jelenet forgatása három napot vett igénybe. A lábbelit édesgyökérből készítették el, aminek elfogyasztása Chaplinnél inzulinsokkot okozott, és kórházba kellett szállítani. A Jim McKay-t alakító Mack Swain olyan ideges lett attól, hogy nap mint nap vastag bundában kellett forgatnia, hogy mérgében visszaadta a szerepet, és elviharzott. Chaplin nem gátolta meg a távozását, de szándékában állt, hogy visszahívja. Mire ez megtörtént, Swain már leborotválta a szakállát. A direktor nem akart álszakállt, inkább megvárta, amíg újra kinő a színész arcszőrzete.  

goldrush04.jpg

A női főszerepre Chaplin akkori feleségét, Lita Grey-t szemelte ki, akivel próbafelvételek is készültek, ám a szerepet mégsem ő, hanem Georgia Hale játszotta el, ámbár szóba került Carole Lombard is. Chaplin és Grey 1924-től 1927-ig tartó házassága első perctől fogva nem volt harmonikus. A komikus csupán kényszerből vette el az akkor tizenhat esztendős lányt, akit teherbe ejtett: az esküvővel csupán el akarta kerülni a kiskorú megrontásának vádját. Lita két fiút szült Chaplinnek, de házasságukon már a gyerekvállalás sem segített. Georgia Hale évekig tartó viszonyt kezdett Chaplinnel, akit szakításuk ellenére is megőrzött jó emlékezetében, és mindig meleg szavakkal beszélt róla. Az Aranyláz forgatása 1924. február 7-én kezdődött. Az első néhány hét alatt számos jelenetet vettek fel a kaliforniai Truckee közelében, több száz hajléktalan statiszta közreműködésével. A képsorok többségét azonban Chaplin nem használta fel vagy jelentősen megrövidítette. Így például a Csavargót a társa nemcsak a kunyhó körül kergette – ahogyan a filmben látjuk –, hanem hosszasan üldözte a hóban is. Az eredeti helyszíneken való forgatást különféle technikai problémák nehezítették, és a művész végül úgy döntött, filmstúdióban dolgozik tovább, fából, gipszből, sóból és lisztből épített miniatűr hegyek között. Érdekességként említsük meg, hogy az egyik jelenetben megjelenő fekete medve igazi állat volt. Ez azért számított szenzációnak, mert a némafilmkorszakban az volt a gyakorlat, hogy ilyen esetekben egy statiszta öltözött állatjelmezbe. A leállások miatt a forgatás több mint egy évvel a start után, 1925. április 24-én ért véget.

goldrush05.jpg

Az Aranyláz az egész világon nagy sikert aratott. A némafilm történetének ötödik legsikeresebb produkciójaként jegyzik, nem egész egymillió dolláros költségvetésének már 1926-ban több mint hatszorosát hozta vissza. A táncoló zsemlék jelenete annyira tetszett a nézőknek, hogy számos országban a gépészek leállították a vetítést, és azonnal visszajátszották ezt a rövid képsort: így történt például a berlini premier alkalmával is. 1942-ben Chaplin átdolgozta a filmet, és huszonnégy perccel megrövidítette. Elhagyta például az eredeti befejezést, a meggazdagodott csavargó és a lány hosszú csókját, aminek egyik oka állítólag az volt, hogy addigra már a valóságban szakított a színésznővel. Kísérőzenét is íratott hozzá, melyet 1943-ban Oscar-díjra jelöltek. Egyes források Chaplint tüntetik fel a filmzene szerzőjeként, mindazonáltal a jelölést Max Terr kapta. Chaplin narrációt is készített az Aranylázhoz: azt is mondhatjuk, hogy utólag hangosfilmmé alakította át a némafilmet. Az 1925-ös verziót ezt követően évtizedekig elveszettnek hitték. Egy magángyűjteményből került elő egy másolat, amelyet az új évezredben digitálisan restauráltak, és az 1942-es változattal együtt újra forgalomba hoztak. Az 1958-ban összeállított legendás filmes rangsor, az úgynevezett Brüsszeli 12 szerint az Aranyláz a világ második legjobb filmje a szintén 1925-ben bemutatott orosz némafilm, a Patyomkin páncélos után.

goldrush06.jpg

Így látták ők

„Az Aranyláz nemcsak a folyton előretörő filmművészetek új határállomását, nemcsak Chaplin művészetének csúcspontját jelzi, hanem méltán besorozható az egyetemes művészet maradandó értékei közé. Az Élet legbelsőbb értelme jelenik meg az Aranylázban. Egyszerre, mint mélységes szimbólum, mint a kínos és boldog realitások kvintesszenciája, mint a fantáziának a világ dolgaira visszasugárzó különös játszadozása. Nem követ egy formát sem, mert maga ad új formát. Koncepciójában és értelmében jelképes élet-összefoglalás, kifejezési eszközeiben pedig egyesül az életmegmutató realizmus a lélekkivetítő expresszionizmussal. […] Az Aranyláz és az Aranyláz Chaplinje örök emberi és éppen örök emberi voltuk adja, csodálatosképpen, legteljesebb és legmélyebb korszerűségüket. Az Aranylázban nincs repülőgép, autó, rádió, felhőkarcoló és a modern színpadi életjellemzés szokásos kelléktára és mégis az Aranyláz modernebb és korszerűbb és teljesebb világkép, mint annak legtöbb alkotása. Éppen ezért szociális hatása is ugyanolyan mély és erős, mint művészi hatása. A szomorúan optimista Chaplin tanításának igazi megmutatása, minden primitív, kívülről beleerőszakolt tendencia nélkül. Világkép, amely finoman rejtett módon van telítve egy igazi nagy művész buzdításával és vigasztalásával, egy igazi nagy művészé, aki soha egy pillanatra sem, egyéni életének legbőségesebb jólétében sem feledkezik meg a művész örök kettős hivatásáról: együtt adni a szépséget és a jóságot.”

(Hevesy Iván: „Charlie Chaplin: Aranyláz”. In: Nyugat 1926/6)

goldrush07.jpg

„Első egész estét betöltő filmje, az Aranyláz, mindazt, amit számos rövidebb és hosszabb burleszkjén át érlelt, újabb motívumokkal gazdagítva és megragadó költőiséggel tárja elénk. Szerkezete szinte zenei ihletésű: három tételre oszlik. Fő motívuma a boldogság utáni vágy, amelyet előbb a meggazdagodás által vél elérni, de pénzszerzési kísérleteit állandóan a teljes reménytelenség tónusai szövik át meg át. A második tételben tovább variálódik a téma, a szerelem utáni vágyakozás jelenik meg, uralkodó színezete továbbra is a reménytelenség marad. A harmadikban a reménytelenség motívuma már-már a pusztulás vészjósló hangjával telítődik, ebbe csap bele éles ellentétként a gazdagságot és szerelmi boldogságot hozó véletlen. […] Chaplin, annak ellenére, hogy az Aranyláz készítése idején még az új technikai kifejezőeszközök keresése és merész alkalmazása állt a filmművészet érdeklődésének előterében, nem használ bravúros kameramozgásokat vagy más látványos technikai eszközöket. Igazi ereje főképp a képek megfogalmazásában rejlik, Charlie lelkivilágát pedig a különböző ötletek szinte rapszodikusnak látszó, de mégis célratörő ölelkezésén át finom eszközökkel ragadja meg. Az a szemlélet és az ábrázolási mód, amellyel Chaplin a kavargó, költői hangulatú képeken keresztül elénk varázsolja a kis csavargó érzéseit és tragikomikus világát, újat jelentett a filmművészet számára.”

(B. Egey Klára [szerk.]: Filmek könyve. Budapest, 1967, Magvető, 32–37. o.)

goldrush08.jpg

„Milyen vicces figura ez a Chaplin, mondta a néző, aki kényelmesen beült a moziba, és sós perecet ropogtatott, hahaha, milyen nagyokat esik, és hogy szedi a lábát, nahát, igazán jópofa. És ugyanez a néző közben – csak úgy mellékesen – megtanulta gyűlölni a rideg közönyt, a pénz hatalmát, a felelőtlenséget és az aljas indulatokat. Az Aranylázban – sokak szerint legkiegyensúlyozottabb alkotásában (mint azt a brüsszeli előkelő második helyezés bizonyítja) – Chaplin valamennyi erényét felvonultatja. A múlt század 90-es éveiben játszódó történetben is kiverekszi a boldogságot, pedig többször már teljesen reménytelennek látszik a helyzet; itt is furfangos, leleményes és ötletes; ezúttal is szíve őszinte és természetes érzéseire hallgat, a vidám képek most is mély igazságokat sugallnak.”

(Veress József: Kétszáz film. Budapest, 1969, Magvető, 38–41. o.)

goldrush09.jpg

Aranyláz (The Gold Rush, 1925) – amerikai némafilm. Forgatókönyv: Charlie Chaplin. Operatőr: Roland Totheroh. Zene: Gerard Carbonara, Max Terr, Charlie Chaplin (1942), William P. Perry (1970) és Carli Elinor. Díszlet: Charles D. Hall. Vágó és rendező: Charlie Chaplin. Főszereplők: Charlie Chaplin (a magányos kincskereső), Mack Swain (Jim McKay), Tom Murray (Black Larsen), Henry Bergman (Hank Curtis), Malcolm Waite (Jack Cameron), Georgia Hale (Georgia). Magyarországi bemutató: 1926.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a szöveget a lap tetején, és lájkolj minket a Facebook oldalunkon is!

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az aranyember

Aelita

A bűn története

Az ígéret földje

Özönvíz

A kék angyal

Ninocska

A vágy villamosa

Az óriás

A bejegyzés trackback címe:

https://moviecops.blog.hu/api/trackback/id/tr9014848618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2019.05.27. 08:40:34

Megleptél ezzel a filmmel... Nekem nagyon tetszett egyébként, és ennek a fő oka szerintem az lehetett, amit te is kiemeltél, hogy nem holmi csetlő-botló komédia az egész, hanem annál sokkal, de sokkal több.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.27. 10:14:49

@moodPedro:

Szerintem is jó film. Régi tervem, hogy kicsit jobban ráfekszem a némafilmekre, mert sok, méltatlanul elfeledett érdekesség van közöttük. A korábbi írásaimban is kitértem egyes témák némafilmes feldolgozásaira (a cikk végi linkajánló között akadnak ilyenek), de önálló szöveggel most először próbálkozom, ha jól emlékszem. :)

Munyi cica 2019.05.27. 15:36:38

Ha ez minden idők második legjobb filmje, melyik az első? :)
Én is nagyon szeretem különben, Chaplin többi filmjét is.

karmon manna 2019.05.27. 15:43:37

Ő még nem tananyag a középiskolában? Pedig jó lenne...

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.27. 15:43:50

@Munyi cica:

Az 1958-as brüsszeli világkiállítás alkalmával választották meg a világ második legjobb filmjének. Az első a Patyomkin páncélos. Egyébként 1958-ban még volt renoméjuk a némafilmeknek, mert a 12-es toplista zömét némafilmek alkotják.

Egy modernebb rangsor nyilván egészen más eredményeket hozna, ámbár az IMDb all-time toplistáját jómagam nem igazán tudom komolyan venni. A remény rabjai mint a legjobb film??? :)

mojoking77 2019.05.27. 15:51:13

Zsenialis valoban. Nalam mondjuk a masodik helyen all a modern idok mogott, de csak centikkel elmaradva.

szepipiktor 2019.05.27. 15:56:54

Gyakorlatilag egyetértek, hiszen nálam a sorrend:
Chaplin
Peter Sellers
Monty Python
Funes
.
De csak bulvárokokból megnevezni a MÁSODIKNAK (hiszen valójában nem is lehetséges rangsor egy szubjektív történetben), csak mert hatvan évvel ezelőtt egy adott közösség megszavazta az akkori filmek közül a szerintük legjobbat, hát nekem Chaplin degradálása, lehúzása az aljabulrvárba, gyakorlatilag a jutubos top10-es videók közé pakolása.
Ha a Diktátort lenne az első, azt is vitatnám, pedig nálam az valóban a "fellegekben" van.
Szóval kár az ilyen tartalmas és hasznos írásokat a kattintásokért lenyomni a pöcegödör aljára.
A Patyomkinnel természetesen semmi gond nincs, az is egy korszakos mű.
Ma viszont 2019 van, így ha arra akarunk utalni, akkor tegyük már azt!

szepipiktor 2019.05.27. 16:02:50

@Field64: Igazad van!
Az imdb önmagában csal.
Hiszen egybemos korszakokat, a régi klasszikusokat alig alig látni már és a mai generációt nem is érdekli az a világ.
Miközben a maiaknak készült "marvel" idiotizmusok, a a remake burjánzások, a polkorrekt igényeket kielégítő förmedvények kapját az osztályzatokat, hiszen az a generáció, akiknek ezek készülnek, azok fel is mennek, osztályoznak is.
Egy korombeli akkor sem megy fel és szavaz, ha élete addigi legjobb filmét látta.
Az imdb jellemzően az Y generáció és a kicsit fiatalabbak véleményének a tükre.
Érdemes megnézni a szavaztok számát, összevetni mondjuk a port pontszámával (én sokszor a föszereplőt, a rendezőt is megnézem, ha nem ismerném és beleolvasok a kommentekbe is.. így 25% pontyosságot érhetek el...)

mojoking77 2019.05.27. 16:03:43

@szepipiktor: Haat, a Patyomkint nem tudom hanyan neztek vegig a hozzaszolok kozul, (tisztelet termeszetesen a kivetelnek), de nalam meg a vintage faktorral valo felszorzas utan sem allt meg a legjobb 10-100- akarhany film kozott. Egy tipikusan olyan film, amit kotelezo tulertekelni, (sokkal jobban tul van ertekelve szvsz a Remeny napjainal). Szeretem a nemafilmeket, vannak zsenialisak, de a Patyomkin, ami raadasul egy megrendelt propagandafilm, nos az nem az (megint csak szerintem). Megyek is, es megnezem megint a Generalist inkabb :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.27. 16:10:24

@szepipiktor:

Nagyon meg van kötve a kezünk. 60 karakterben kell egy ütős címet fogalmazni, 120 karakterben pedig egy figyelemfelkeltő ajánlót. Ilyen paraméterek mellett nem lehet minden nüanszra odafigyelni, és ilyenkor abban bízunk, hogy maga a szöveg majd helyreteszi a részleteket is, ha ellátogat ide a potenciális olvasó.

Régi motoros vagyok egyébként a filmes blogolásban, és évek tapasztalatából azt mondom, igenis kell a figyelemfelkeltő (bulváros) cím, mert amikor mondjuk az ember korrektül leírja az ajánló címének a film címét, és ír egy tárgyilagos ajánlót, akkor nem nagyon jön senki se. Két hete például így jártunk az Egy erkölcsös éjszaka című magyar filmről szóló ismertetővel, amiben egyébként jóval több meló volt, mint ezzel, már csak a terjedelmi különbségek miatt is. A nem bulváros ajánlónak köszönhetően az érdeklődés annyira csekély volt, hogy az Index főoldaláról elég gyorsan el is tűnt az a szöveg, jó, ha egy órát megért. A mostani bulváros címmel viszont máris meghaladtuk az Egy erkölcsös éjszaka iránti érdeklődést. :) Nekünk ez is fontos szempont. Három olvasónak is örülünk, de háromszáznak vagy háromezernek még jobban, még ha nem is áltatjuk magunkat azzal, hogy mindenki az első betűtől az utolsóig el is olvassa, amit írunk. :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.27. 16:16:07

@mojoking77:

Lesz Patyomkin páncélos is, ígérem. :) Már régóta foglalkoztat a téma.
Igazad van, valóban propagandafilmnek szánták, akárcsak Az akarat diadalát (az is sorra fog kerülni), de mind a kettő jól sikerült, mert zseniális rendezők (Eisenstein és Riefenstahl) készítették őket.

mojoking77 2019.05.27. 16:38:06

@Field64: Kosz. OFF:Egy keres/kerdes, spoileresen. A Patyomkinrol szolo posztban kivesezzuk az allamilag megrendelt antiszemitizmust is? Tudom hogy mas volt a vilag, de akkor is, azert nagyon durvan jelen volt.Eisensteinnel meg ezerszer inkabb a Rettegett Ivan. Foleg, hogy utana majdnem nagyon rosszul jart ugye.. :ON.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.27. 16:50:26

@mojoking77:

Tudod, hogy nálam semmilyen szempontból nincsenek tabuk, úgyhogy ha találok ilyen vonatkozású anyagokat, be fogom építeni a szövegbe.

A jövő heti téma egyébként épp egy olyan film, amely annak idején antiszemita vitákat gerjesztett, bár egészen más indíttatásból írtam róla soron kívül.

És utána is egy olyan (igen híres) film következik, amely szintén azokban az időkben játszódik, és úgy a film, mint az alapjául szolgáló regény nagy vihart kavart.

P. S.: Babonából nem írok konkrét címeket. :)

P. S. 2: A Rettegett Iván is lenne, sőt a Jégmezők lovagja is. Riefenstahltól meg Az akarat diadala és az Olimpia.

Munyi cica 2019.05.28. 08:50:50

@Field64:
Értem, köszönöm szépen!

Terézágyú 2019.05.28. 08:56:20

Érdekes, arra nincsenek kísérletek, hogy ténylegesen hangosítsák a némafilmeket??? Teljes zörejezés, és szinkronizálás - hiszen általában látszik a szereplő arca/szája, amikor beszél...

És természetesen a sebesség visszavétele, hogy a mozgások ne legyenek olyan nevetségesen gyorsak...

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.28. 09:11:46

@Terézágyú:

Valószínűleg ez ugyanolyan kényes téma, mint az utólagos kiszínezés. Kétségtelen, hogy voltak olyanok – főleg a színes film elterjedése után –, akik csak kényszerből forgattak fekete-fehérben, de számos kiváló rendező eleve e két szín árnyalataira, fények és árnyékok maximális figyelembevételével alkotta meg a filmjét, amiket a színezés részben vagy teljesen tönkretesz. Az sem véletlen, hogy a színes film elterjedésekor kisebbfajta „kádercsere” ment végbe az operatőrök körében, mert sokan nem tudtak alkalmazkodni a színes film technikai követelményeihez. A kiváló olasz operatőr, Tonino Delli Colli mindkét technikában mesteri szintet ért el, de sosem titkolta, hogy a fekete-fehér filmezés állt közelebb hozzá, mert bármilyen furcsa, többet ki tudott fejezni két színnel, mint a teljes színpalettával. :)

A magyar filmek felújítását ismertető on- és off-line cikkekben is alapként jelenik meg az az infó, hogy még a művek digitális felújításakor is igyekeznek figyelembe venni a műről fellelhető anyagokat (forgatókönyvek, alkotói jegyzetek, korabeli beszámolók és kritikák) és felveszik a kapcsolatot az esetleg még élő alkotókkal, hogy a felújítás során a lehető leghűségesebbek maradjanak az eredeti alkotói szándékhoz. Utólag zenével, pláne szöveggel ellátni egy filmet annyira drasztikus beavatkozás, amely leginkább csak az eredeti alkotótól fogadható el, bár én még Lucasnak sem bocsátottam meg, amikor először belebarmolt a klasszikus Star Wars-trilógiába. :)

Terézágyú 2019.05.28. 12:54:24

@Field64:
"Utólag zenével, pláne szöveggel ellátni egy filmet annyira drasztikus beavatkozás, amely leginkább csak az eredeti alkotótól fogadható el, bár én még Lucasnak sem bocsátottam meg, amikor először belebarmolt a klasszikus Star Wars-trilógiába. :)"

Lucas a rajongók ELLENÉRE csinálta, amit csinált, itt viszont arról van szó, hogy talán újabb rajongókat lehetne megnyerni ezzel...
Egyébként szerintem elég sok némafilmnél eleve utólagos a zene, a szöveg meg talán fennmaradt a forgatókönyvben, illetve magában a filmfeliratokban, és talán a szájról is leolvasható...

A színezést nem említettem, ez szerintem is felesleges. De engem zavar, hogy elesik a főhős, magával rántja a szekrényt - és nincs zuhanáshang (megjegyzem: láttam már, hogy tettek bele ilyesmit, utólag), illetve az, hogy látom, hogy mond valami, mozog a szája, de nem hallom, hogy mit mondd, hanem két másodperccel később olvashatom, hogy "Szerelmem! ne menj el!" Szerintem a némafilmek feliratai/feliratozása senkinek nem volt a szívügye, EZ nem tartozott a "művészileg inspiráló" némafilmi tulajdonságok közé (a feketefehérség pl az, ez nem is kétséges)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.28. 15:23:06

@Terézágyú:

Én ebben nem hiszek, hogy a némafilmeknek úgy lehet több barátot szerezni, ha hangossá alakítjuk át őket. Vegyük például azt, amikor mondjuk egy női szereplő sikít! Ki dönti el, hogy ez milyen sikoly legyen: drámai vagy mondjuk vicces? Mert mint tudjuk, a némafilmekre igen jellemző az eltúlzott mimika, vagyis emiatt az utólagos hangosítás egészen más felhangokat adna a filmnek, és egy hiteles sikoly az eltúlzott mimika mellé rém hülyén hangzana, a vicces pedig egy drámát formálna át paródiává. És tudjuk jól, hogy a némafilmsztárok jelentős része épp azért tűnt el, mert beszédhangja nem felelt meg a hangosfilmnek. Elég, ha csak arra gondolunk, hogyan beszéltek a régi magyar filmekben! Ma már senki nem beszél úgy, de a még korábbi némafilmek esetében mégis fura lenne egy huszonegyedik századi beszédstílus!

Szerintem a némafilmek is olyan kultúrkincsek, amelyeket meg kell tanulnunk eredeti mivoltukban élvezni, ahogyan a Milói Vénusz vagy más antik szobor is tökéletlenségével is élvezhető, és talán épp akkor veszítenék el a varázsukat, ha pótolnánk a hiányzó darabokat. :)

Terézágyú 2019.05.29. 10:54:09

@Field64:
"És tudjuk jól, hogy a némafilmsztárok jelentős része épp azért tűnt el, mert beszédhangja nem felelt meg a hangosfilmnek. Elég, ha csak arra gondolunk, hogyan beszéltek a régi magyar filmekben! Ma már senki nem beszél úgy, de a még korábbi némafilmek esetében mégis fura lenne egy huszonegyedik századi beszédstílus!"

Márpedig egy 1930-as évekbeli amerikai hangosfilmet is szinkronizálva nézünk - és nyilván 21. századi lesz a beszédstílus, legalábbis egyik szinkronszínész sem fog archaizálva beszélni Tehát nem lenne akkora különbség ha egy húszas évekbeli némafilmben is beszélnének...

Egyébként én láttam egyszer egy dokumentumfilmet, amelyben egy Bartókról szóló némafilmet hangosítottak fel (Amerikában készült amatőrfilm volt): alávágták a saját zongorajátékát gramofonlemezről, illetve szájról olvasás után valaki szinkronizálta... Nyilván azért foglalkoztak vele annyit, mert ez így volt jó és hatásos...

"amelyeket meg kell tanulnunk eredeti mivoltukban élvezni, ahogyan a Milói Vénusz vagy más antik szobor is tökéletlenségével is élvezhető, és talán épp akkor veszítenék el a varázsukat, ha pótolnánk a hiányzó darabokat. :)"
Bocs, de ezzel óriási bakot lőttél. A milói Vénusz éppen akkor lenne eredeti, ha meglenne a karja! A karnélküli szobor marhára eltér a szobrász eredeti szándékától, ő tiltakozna a legjobban, hogy egy csonka szobrot, egy "nyomorék" testet bámulunk... És akkor nem beszéltünk a színezésről éppen a szobrok esetében, illetve akár az épületek esetében is...

Egy ókori görög elájulna attól, hogy mi itt szinezését vesztett romokat bámulunk, ahelyett, hogy az eredeti teljes és színes műalkotást néznénk...
Pár évtizede még szokás volt, hogy csináltak egy rekonstrukciót egy ógörög (töredékes) szoborról - ma már ez a negatívum... én nem értem miért. De mondhatnám pl. Giotto freskóit is: az egyiknél már 50 évvel később restaurálást végeztek - ezeket most eltávolították, mert nem "eredeti Giotto" - inkább nézzük a fejetlen alakokat, a félig lefestett freskót: mert csak ez az eredeti Giotto, a többi rész "későbbi ötven évvel"....

Staff Sergeant 2019.05.29. 11:13:10

Sziasztok! Kíváncsi lennék ma hányan néznek Chaplin filmeket? Meghalt 1977-ben, de munkássága nem merült teljesen feledésbe. Jó, ha akadnak blogbejegyzések melyek foglalkoznak a némafilmekkel.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.29. 11:58:12

@Terézágyú:

„Márpedig egy 1930-as évekbeli amerikai hangosfilmet is szinkronizálva nézünk.”

Ez egyrészt nem törvényszerű, hogy szinkronizálva nézzük, másrészt a szinkronról is már régóta megállapították az okos emberek, hogy amolyan szükségmegoldás, ami valójában belenyúlás az alkotói koncepcióba, ahol igen sok esetben a hangszínnek, hanglejtésnek, akcentusnak is dramaturgiai funkciója van. Hiába görcsölnek a magyar szinkronrendezők és színészek, én például mindig röhögök, amikor az amcsi filmekben az orosz gonoszok angol akcentusát úgy próbálják visszaadni, hogy törve beszélik a magyart. Van, akinél ez a módszer elfogadható, nálam viszont mindig röhej tárgya, főleg mert egyre gyakrabban találkozom vele. Egyébként eddig én úgy értelmeztem a dolgot, hogy az eredeti mű eredeti anyanyelvű kibővítéséről beszélünk, és nem keverjük bele a szinkronizálás kényes témáját.

Hasonlókat tudok mondani az ókori műkincsekre vonatkozó okfejtéseddel kapcsolatban is. Nyilván jogosan vágnánk magunkat hanyatt attól, ha ezek a műkincsek EREDETI állapotukban maradtak volna fent, még ha nem is a XXI. század ízlését tükrözik. Az, hogy utólag (még ha szakemberek is) MÁSOK eldöntik, hogy milyen lehetett az eredeti, és megpróbálják azt rekonstruálni, az tetszik-e vagy sem, de nem az eredeti műalkotás, hanem csak egy rekonstrukció lesz. Megvan a haszna és értelme, de SOHA nem egyenértékű az eredetivel, még ha utóbbi csak töredékes is. Ahogyan a legtökéletesebb reprodukció (vagy akár hamisítvány) mondjuk a Mona Lisáról is csak másolat (hamisítvány) és nem maga a Mona Lisa, az eredeti műalkotás. Bármennyire pontosan fogják újjáépíteni például a Notre-Dame-ot, az akkor sem ugyanaz az épület lesz már, mint ami nemrég megsemmisült. (Ettől még persze építsék újjá, csak ne ámítsuk magunkat azzal, hogy UGYANAZT hozzuk létre, mint ami elpusztult.)

Bedobok egy másik hasonlatot is, ami szerinted nyilván szintén baklövés, de én analógnak érzem. Kissé már el is csépelt téma a régi regények olvashatósága, hogy már Jókait, Gárdonyit stb. is ki kell dobni az irodalmi kánonból, mert állítólag a jelen embere számára olvashatatlanok, és minimum át kell írni őket ahhoz, hogy élvezhetőek legyenek, de még inkább vastagon meghúzni mindegyiket. Ennek az eljárásnak is lehet némi létjogosultsága, de az átírás (húzás) attól még átírás (húzás) marad, és nem maga az eredeti mű. Az, hogy én tíz sorban tökéletesen összefoglalom a Háború és béke lényegét, még nem fogja helyettesíteni a teljes mű elolvasását.

Ezért mondom azt, hogy időnként félre kell tennünk XXI. századi életszemléletünket, azt a vitatható szándékot, hogy mindent a jelenhez akarunk igazítani, és meg kéne tanulnunk hosszabb-rövidebb időre más dimenziókba helyezni magunkat, más gondolkodásmódot átvenni, hogy az igazi értékeket eredeti állapotukban élvezhessük még akkor is, ha ez az eredeti állapot valamiért nem teljes.

@Edward de Vere:

Szia!

Legalább négyen néznek még Chaplin-filmeket. :) Én és három barátom tegnap a privát filmklubunkban épp ezt a filmet láttuk, és nagyobb sikere is volt, mint a másik megtekintett műnek (Nicolas Roeg: Ne nézz vissza!). Pár héttel korábban A cirkuszt néztük Chaplintől, de a következő szeánsz programja kapcsán Buster Keaton és Fritz Lang némafilmjei is felmerültek, akárcsak a klasszikus olasz némafilm, a Cabiria.

Jómagam tervezem, hogy némafilmekről is írjak még a MovieCopson, bár a látogatottsági adatok szerint nem az ilyen témák vonzzák a legtöbb látogatót, miközben egy ilyen szöveg megírása semmivel sem egyszerűbb vagy gyorsabb, mint a populáris témáké.

Terézágyú 2019.05.29. 14:26:55

@Field64:
"Ezért mondom azt, hogy időnként félre kell tennünk XXI. századi életszemléletünket, azt a vitatható szándékot, hogy mindent a jelenhez akarunk igazítani, és meg kéne tanulnunk hosszabb-rövidebb időre más dimenziókba helyezni magunkat, más gondolkodásmódot átvenni, hogy az igazi értékeket eredeti állapotukban élvezhessük még akkor is, ha ez az eredeti állapot valamiért nem teljes."

Hát éppen ezt mondom, hogy félre kell tenni azt, hogy a milói Vénusz azért szép, mert nincs karja, és fehér márványból van - eredetileg VOLT karja, és festve volt. EZ volt az eredeti állapot.

"Az, hogy utólag (még ha szakemberek is) MÁSOK eldöntik, hogy milyen lehetett az eredeti, és megpróbálják azt rekonstruálni, az tetszik-e vagy sem, de nem az eredeti műalkotás, hanem csak egy rekonstrukció lesz. "

Ja, szóval "leszarom", hogy a szakemberek mit mondanak, nekem így tetszik törötten, osztjóvan.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.05.29. 15:42:32

@Terézágyú:

Szerintem két malomban őrölünk.

Én nem azt mondom, hogy a milói Vénusz azért szép, mert nincs egyben, hanem azt, hogy az eredeti állapot nem maradt fent, de töredékesen is esztétikai élményt jelent a mű. Rekonstruálhatjuk, hogy milyen volt eredetiben, de hiába pótolod a karjait, vagy fested pirosra vagy bármilyenre, amilyen állítólag volt, az már akkor sem az lesz, mint az a szobor, amit valamikor valaki évszázadokkal ezelőtt megalkotott, hanem annak a rekonstrukciója. Ha én megfestem a Mona Lisát, bármilyen tökéletesen utánozom Leonardo ecsetvonásait, az akkor sem a Mona Lisa lesz, hanem egy ügyes másolat.

De arról ne feledkezzünk el, hogy te eleve nem a némafilmek restaurálásáról beszélsz, hanem az átalakításukról hangos filmmé, ami baromira két külön téma. A némafilmek szerintem azért némafilmek, mert némának forgatták őket, és nem azért, mert elveszett a hangsávjuk, bár vannak olyan hangosfilmek, amelyekkel valóban megesett az ilyesmi. Az viszont már igenis az eredeti film eltorzítása, ha ebből holmi kényelmi szempontból („ki néz manapság némafilmet?”) hangosfilmet akarunk csinálni. Építészeti hasonlattal azt is mondhatnám, hogy egészen más dolog, amikor egy épület itt-ott megsérült homlokzatát akarom helyreállítani, és megint más, amikor át akarom festeni az egész homlokzatot, sőt emeleteket akarok ráhúzni az épületre. A végeredmény lehet, hogy tetszetős lesz, de nem az eredeti állapot.

Egy némafilm esetében számomra elfogadható annyi „csalás”, hogy hiányzó képkockákat a megmaradt képkockák felhasználásával rekonstruálnak, ahogyan az is, hogy a filmtekercsekre rárakódott, a vetítést zavaró szennyeződéseket eltávolítják. Ettől még a némafilm néma marad, de technikai szempontból nézhetőbbé válik. De bármilyen zseniális filmtörténész ír párbeszédet egy némafilmhez, bármilyen zseniális szinkronszínészek mondják is fel azokat, az már nem az lesz, amit anno az eredeti alkotó kitalált és megvalósított.

Szóval záró mondatodat én meg úgy fogalmazhatom át, hogy „leszarom”, mit talált ki anno az a filmművész, én akkor se nézek némafilmeket, mert micsoda hülyeség az, hogy tátognak és inzerteket kell olvasni, inkább barmolják szét utólag az egészet, mert nekem a hangosfilm tetszik, semmi másnak nincs létjogosultsága, osztjóvan. Nesze neked, filmtörténet, nesze nektek, filmtörténészek! :)

aCCaTt0nE 2019.06.01. 03:03:45

@mojoking77:
A Patyomkin páncélost az odesszai lépcsőjelenete miatt szokták emlegetni. Az ominózus babakocsis-legurulós képsorról van szó. Mai szemmel nézve már tényleg nem tartalmaz semmi eredetit, izgalmasabb az, ami mögötte van: Ejzenstejn rendszeresen agyonelemezte a saját stílusát, még akkor is önkritikát gyakorolt, amikor nem kellett volna. Ez bizonyára a sztálini antiformalista, értelmiségellenes korszak hozadéka volt.
Minden egyes beállítást úgy tervezett meg, mintha az élete múlna az azt tartalmazó szegmens és a szegmensek kapcsolódási sorrendjének kifejezőerején. Beállítás-jelenet-szekvencia... Ha a legkisebb borul, akkor az egész borul, de a rendező agya is elborul :) (Érdemes elolvasni Ejzenstejn összegyűjtött tanulmányait, töredékeit, asztali beszélgetéseit: ez a fickó egy jó értelemben vett mániákius volt.) Ezért vált a nemzetközi vágástechnika alapvetésévé a Patyomkin páncélos, mint az irodalmi eposzok terén a Homérosznak tulajdonított két mű, vagy a festészetben a perspektivikus látásmódban élen járó Brunelleschi, Massaccio (valójában nem is tudjuk kicsoda).
Mindenesetre Ejzenstejn a némafilmjeire egyébként is jellemző feszültségteli, dinamikus vágást juttatta csúcsra 1927-ben, annyira, hogy az eredményeit az általad és egyébként általam is jobban favorizált Modern idők gyorsmontázsai használták fel. De még a 80-as években is idézte a babakocsis jelenetet De Palma, aztán később valamelyik Leslie Nielsen-paródia (nem emlékszem rá, pontosan melyik), szóval inkább hatástörténetileg fontos mérföldkő. Mindamellett én tudom élvezni önálló filmként is a Patyomkin páncélost, mert rám valahogy tud hatni az az ős-kraft.

aCCaTt0nE 2019.06.01. 03:14:12

Engem az érdekelne, hogy az 1992-es életrajzi filmben (r.: Richard Attenborough) miért narrálta úgy a Robert Downey Jr. alakította Chaplin a szóban forgó alkotást, hogy "forgattam egy jelentéktelen filmet Aranyláz címmel, aztán..." Közben látunk talán egy totált a stúdióban, utána térünk is át a következő momentumra. Ennyire hülye volt a forgatókönyvíró?

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.06.01. 09:58:05

@aCCaTt0nE:

Szia!

Ami a Patyomkin páncélost és Eisensteint illeti, abszolút egyetértek veled. A némafilmek számomra azért is érdekesek, mert rengeteg olyan ötlet megjelenik bennük, amely azóta beépült a filmnyelvbe, továbbfejlődött, természetessé vált, a maga idejében viszont újszerű, mondhatni, forradalmi újításnak számított. Mint például Eisenstein vágástechnikája, ahogyan magad is írod.

A politikai háttér abból a szempontból is érdekes, hogy Eisenstein (és a korabeli orosz filmesek, mint például Kulesov, Dovzsenko vagy Pudovkin) az elsők között volt, aki az akkoriban még viszonylag új művészeti ágat, a filmet megpróbálta valóban művészetként kezelni, tehát nem csupán lefilmezett valamilyen eseménysort, hanem megpróbált gondolatokat, érzelmeket közvetíteni a vágás, a fénytechnika és a szimbólumok használatával.

A korabeli orosz filmesek voltak azok is, akik élénk érdeklődést tanúsítottak a körülöttük végbemenő társadalmi változások iránt is, amelyek akkor még szintén újak voltak (emlékezzünk a tanultakra, vagyis hogy a Szovjetunióban kerültek hatalomra elsőként a kommunisták), és a maguk módján reflektálni próbáltak ezekre a nagy társadalmi átalakulásukra. Hogy nem mindegyikük volt teljesen elvakult kommunista, az abból is lemérhető, hogy művészetükbe mennyire erőteljesen szólt bele a kultúrpolitika, a pártvezetés, sőt gyakran személy szerint maga Sztálin. Ugyanakkor végső soron ők voltak azok is, akik – kezdetben valószínűleg pusztán művészi célokból, később, felsőbb nyomásra, ideológiai okokból is – manipulálni próbálták a nézőket, olykor igen nehezen tetten érhető módon. (Lásd például a Kulesov-effektust, ami évtizedek múlva még egy Columbo-epizód kulcsmotívumává is előlépett.)

Fenti eszmecserémben Terézanyuval azt az álláspontot próbáltam (a végkifejlet láttán nem túl meggyőzően) képviselni, hogy ezeknek a régi filmeknek (túlnyomórészt a némafilmeknek) a befogadásához nem az a megoldás, hogy ilyen-olyan szempontból átalakítjuk őket, a magunk képére formáljuk át, hanem inkább magunkat próbáljuk meg átalakítani, visszahelyezni abba a korba, abba a kulturális és társadalmi közegbe, ahol és amikor ezek a művek megszülettek. Tulajdonképpen egyébként az egész MovieCops (legalábbis az általam képviselt szekció) célja is az lenne, hogy a figyelemre méltó, nem feltétlenül hibátlan, de mégis érdekes régi filmeket valamiféle kontextusba helyezze, és ezáltal megkönnyítse a befogadásukat egy olyan korban, amikor egészen más témák, más művészi látásmódok a népszerűek, sőt amikor egyre gyakoribb, hogy a népszerűség és a művészet közé egyenlőségjelet tesznek.

A Patyomkin-írás esetében különösen számítok a te érdeklődésedre, mivel külön passzust szánok arra az érdekes kérdésre, hogy Eisenstein sokáig nem publikus szexuális irányultságának rejtett jelei miként érhetők tetten a filmben, vagyis hogy a művész hogyan tudta legszemélyesebb önmagát elrejteni a filmjében, amely valószínűleg szigorú ideológiai-erkölcsi felügyelet mellett készült.

A Chaplin-életrajzi filmet – mea maxima culpa! – nem láttam, ezért csak tippjeim vannak. El tudom képzelni, hogy Chaplin eleve nem úgy állt neki, hogy élete fő művét fogja megrendezni, és elképzelhető, hogy sokáig elégedetlen is volt vele művészi szempontból (anyagi szempontból erre nem volt oka), és ez vezette arra is, hogy 1942-ben átdolgozza.

aCCaTt0nE 2019.06.01. 13:21:57

@Field64: Jó gondolat, hogy inkább magunkat formáljuk hozzá a filmhez. Eddig ezt így nem tudtam megfogalmazni :) Velem is ez a helyzet: ha pl. az Ördögűzőt nézem, képes vagyok visszahelyezkedni (igaz, az idő előrehaladtával egyre kevésbé) a korszak szellemiségébe, amikor ezek az effektek még ijesztőek voltak, ez a lassú hangulatkeltés még bőven elég volt.

Ha a Patyomkin páncélos és Ejzenstejn szexualitásának összefüggéséről szeretnél olvasni, ajánlom figyelmedbe Dominique Fernandez Ganümédész elrablása c. kötetét, amely ugyan elég régi, de talán még mindig releváns. Antikvár példányok még vannak belőle. A homoszexualitás kultúrtörténetével foglalkozik, úgy emlékszem Ejzenstejn külön fejezetet kapott benne. Szerintem a szerző el is vetette a sulykot, amikor a felmeredő ágyúcsövekbe falloszokat látott bele :D (Mondjuk mi mást lehetne?) Amúgy egy remek könyv- és filmajánló. Annak idején én is ezt használtam, amikor identitáskerestem, vele találtam rá Roger Peyrefitte-re, Thomas Mannra, Viscontira, Fassbinderre és a Querellre, hú, mennyi minden(ki)re!

aCCaTt0nE 2019.06.01. 13:23:18

@Field64: Ja, írtam a Hús és vérre is egyet :) Kicsit nehéz volt megtalálni, mert minden más blogon kerestem, csak az archív régi...-ben nem.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.06.01. 14:46:43

@aCCaTt0nE:

Igen, teljesen igazad van. Abszolút tévúton járunk, amikor 20, 40, 60, 100 éve készült filmektől ugyanazt várjuk el, mint a maiaktól. Ha már 1973, épp a minap láttam az ugyanekkor készült Ne nézz vissza! című Roeg-filmet, ami valahogy nem jött be nekem. Bizony könnyen meglehet, hogy ebben szerepe volt annak is, hogy előzetes tájékozódásom ellenére se tudtam teljesen asszimilálódni ahhoz a korhoz, és kicsit mai szemmel (de legfőképp talán túl fáradtan) néztem azt a filmet... :)

A Patyomkin esetében egy magánüzenetet is írtam neked. Igen, a (homo)szexuális szimbólumok fel- és megfejtése is kapna egy alfejezetet, hiszen a kommunista filmesztétika a filmet nem tudta-nem akarta ebből a szempontból is tárgyalni, és bár a Patyomkin páncélos egyértelműen nem melegfilm (míg a szintén matróztémájú Querelle viszont az, bár más okokból Fassbinderét nem igazán kedvelem), mégsem mellékes abban a korban és közegben annak vizsgálata sem, hogy az alkotó részben saját magának sem teljesen bevallott szexuális irányultsága hogyan tükröződik vissza a filmjeiben.

P. S.: Igen, időközben megtaláltam a Hús és vért, oda is válaszolni fogok. Három helyen biztosan megtalálható a teljes szerzői életművem, vagy legalábbis az „author's cut”-ok. :) : Régi idők popzenéje (csak popzenei szövegek), Pier Paolo Pasolini Archívum (minden, ami Pasolini vagy kapcsolódik hozzá) és Régi idők mozija (ez amolyan reprízblog, vagyis nem az első megjelenés helye, de összegyűjti az itt-ott elszórt filmes irományaimat). Alig egy tucat olyan szövegem van, amit annyira érdektelennek találtam, hogy a netről való eltávolítása után se archiváltam a RIM blogban.