Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

NEGYEDIK FÁZIS

2019. augusztus 26. - Field64

Az 1974-ben bemutatott Negyedik fázis a hetvenes évek egyik legintelligensebb sci-fije lehetett volna, ám filmtörténeti pletykák szerint a gyártó cég, a Paramount Pictures nem adta meg a teljes alkotói szabadságot Saul Bass rendezőnek, és a végső változat összeállításakor is figyelmen kívül hagyták a kívánságait. Bass a negyvenes évek végétől kezdve számos filmtörténeti klasszikushoz készített merész és ötletes főcímeket, sőt plakátokat is, rendezői bemutatkozásának kudarca miatt azonban soha nem próbálkozott újra a játékfilmkészítéssel. A Negyedik fázis története szuperintelligens hangyákról szól, amelyek támadást intéznek az emberiség ellen: a negyedik fázis azt az állapotot jelenti, amikor bekövetkezik a hatalomátvétel. (Az első fázisban rendkívüli mértékben elszaporodnak és szervezkedni kezdenek, a másodikban megkezdik a támadást az emberek ellen. Alkalmazkodnak az ellenük bevetett méreghez, és mutáns egyedek születnek. A harmadik fázisban létrejön a felek közötti kommunikáció, és lassan körvonalazódni kezd a hangyainvázió végcélja.) A filmet még 1974-ben elutasította a magyar filmátvételi bizottság, az 1975. november 19-én kezdődött londoni filmvásáron viszont a MOKÉP akkori igazgatója, Gombár József hajlandóságot mutatott arra, hogy a magyar fél felülvizsgálja elutasító álláspontját. A Cinema International Corp. (C. I. C.) forgalmazócég négyezer dollárt kért a jogokért. A megállapodás a két évvel későbbi londoni filmvásáron jött létre. A szakmai rendezvényen a C. I. C. 85 ezer dollárért ajánlott fel egy tizenkét filmből álló csomagot, amely a Negyedik fázis mellett olyan alkotásokat tartalmazott még, mint például A sáska napja (1975, John Schlesinger), a Kínai negyed (1974, Roman Polański), a Madarak (1963, Alfred Hitchcock), a Szenzáció! (1974, Billy Wilder) és Az ötös számú vágóhíd (1972, George Roy Hill). A MOKÉP 75 ezer dolláros ellenajánlatát a C. I. C. végül elfogadta, mivel bizonyos filmekről már évek óta folyt az alkudozás. A Negyedik fázist hat év késéssel, 1980 őszén mutatták be Magyarországon.phase01.jpg

A cselekmény

Egy rejtélyes kozmikus esemény hatására a hangyák különös evolúción mennek keresztül. Természetes ellenségeik eltűnnek, ezért elképesztő mértékben elszaporodnak. Az egyes hangyafajok kommunikálnak egymással, furcsa, toronyszerű építményeket és geometriailag tökéletes alakzatokat hoznak létre az arizonai sivatagban. A helyi lakosok – az Eldridge család kivételével – elmenekülnek a hangyainvázió elől. Ezalatt egy zárt kupolájú számítógépes laboratóriumban két tudós, James Lesko és Ernest Hubbs a hangyák viselkedését tanulmányozza. Egyik éjszaka a rovarok támadást intéznek az Eldridge farm ellen. A család tagjai menekülni próbálnak, a laboratórium felé veszik az irányt, de a hangyák már a kocsijukat is megszállták. A rovarok másik csoportja a laboratóriumot veszi célba, és zárlatot okoz az épületen kívüli generátor kiiktatásával. A tudósok sárga színű, az idegekre ható mérget fecskendeznek szét, ami azonban nemcsak a támadókkal végez, hanem az épület felé tartó Eldridge házaspárral is, akiknek jöveteléről a két férfinak sejtelme sincs. Eldridgék lánya, Kendra túléli a hangyatámadást, és menedéket kap a laboratóriumban.

phase02.jpg

A hangyák – számos egyed élete árán – behurcolják a mérget a kolóniába, és a királynő megeszi azt. Ennek következményeként a méregre immúnis mutáns egyedek születnek. A létért folyó küzdelem folytatódik. A hangyáknak sikerül bejutniuk a laboratórium épületébe, és tönkreteszik a számítógépeket. Lesko dekódol egy hangyaüzenetet, amelyből kiderül, hogy a rovarok Kendrát akarják. A lány kész feláldozni magát, hogy megmentse a két tudóst. Hubbs és Lesko eltérő módon kívánják felvenni a harcot a betolakodók ellen. Lesko abban bízik, hogy képes lesz kommunikálni a hangyákkal, míg Hubbs a drasztikus megoldás híve: el akarja pusztítani a központi fészket, benne a hangyakirálynővel… 

phase03.jpg

A szuperintelligens hangyák

A rovarok közül egyértelműen a hangyák a legtöbbet tanulmányozott faj, köszönhetően olyan tudósoknak, mint például a francia Pierre-Gabriel-Charles Lespès, a svájci Auguste-Henri Forel, a brit Sir John Lubbock vagy a magyar Szabó-Patay József. A világhálón rengeteg érdekes és részletes cikk található ebben a témában, így jómagam most csak olyan érdekességeket emelnék ki a hangyák megfigyelésének történetéből, melyek azt igazolják, hogy a Negyedik fázis ugyan a fantasztikum kategóriájába tartozik (egyelőre?), de nem nélkülözi a tudományos alapokat sem, már ami a hangyák szervezettségét, harciasságát és intelligenciáját illeti. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, hogy az alábbi megfigyelések nem feltétlenül egyformán igazak minden egyes hangyafajra, a film szempontjából azonban mindenképpen érdekesek. Egyes megfigyelők szerint a hangyatársadalom bizonyos értelemben fejlettebb, mint az embereké: minden egyednek megvan a maga feladata, senki nem lustálkodik, minden egyed elegendő táplálékhoz jut, ám egyik sem falánk, az utódok nemzése és gondozása pedig igazán szervezettnek és körültekintőnek nevezhető. (Mondani se kéne, hogy vannak persze olyan észrevételek is, hogy a hangyák között is előfordulnak „renitens” vagy éppen „torkos” egyedek, de a boly létszámához képest jelentéktelen százalékban.) Az is érdekes megfigyelés, hogy egy kolónián belül az egyedek között nincsen semmiféle torzsalkodás vagy összecsapás, viszont más kolóniákkal szemben a hangyák igen harciasak tudnak lenni. Komoly csaták is kialakulhatnak a kolóniák között, s a küzdelemben, mondhatni, minden megengedett: az ellenfelek nemcsak rángatják vagy tépkedik egymást, hanem kitartóan döfködnek a fullánkjaikkal, utána mérget (hangyasav) fecskendeznek a másik fél sebeire. (A fullánkos hangyák közül Magyarországon a Myrmica rubra, vagyis az európai tűzhangya a legveszedelmesebb. Több hangyafajban azonban a fullánk elsatnyult.) 

phase04.jpg

Számos hipotézis létezik arra vonatkozóan, hogyan ismerik fel egymást egy-egy kolónia egyedei: a legelfogadottabb nézet szerint az egyes kolóniáknak eltérő szaguk van, mely az egyedeken is érződik, és ez a megkülönböztetés alapja. Megfigyelésekkel és kísérletekkel bizonyított tény, hogy egy idegen kolónia egyedét akkor is megtámadják, ha az ugyanahhoz a fajhoz tartozik, miközben a saját kolóniájuk egyedeit akár több heti vagy hónapi távollét után is képesek felismerni és visszafogadni. A hangyáknak összetett látószervük van, mindazonáltal látásuk nem különösebben jó, és a tájékozódásban valószínűleg nem is játszik elsődleges szerepet. Szaglásuk nemcsak a táplálék megtalálásában, hanem az egymással való kommunikációban is segíti őket. Mint arról az imént szó esett, a kolóniák egyedei alighanem a szagról tudják azonosítani egymást, és ez a szag nyomot hagy mindenütt, ahol a hangya megfordul. Ez lehet a magyarázata annak, hogy akármilyen messzire kóborol el valamely egyed a társaitól vagy a kolóniától, a szagnyomok segítségével visszatalál hozzájuk vagy haza. Ha a hangya táplálékot talál, akkor a többiek a szagokkal jelzett úton jutnak el ugyanoda. Lubbock érdekes kísérletet végzett annak bizonyítására, hogy a hangyák képesek „felmérni” egy-egy rájuk váró feladat nagyságát is. Két, jelentősen különböző méretű álcahalmot készített, s mindegyik elé ugyanabból a kolóniából tett egy-egy egyedet. Mindkét hangya visszatért a kolóniába, hogy segítséget hozzon magával (megfigyelések szerint valamilyen formában a csápjaikkal cserélnek információt), ám amelyik a kisebb halom előtt állt, az csak egy hangyát hozott erősítésnek, a másik viszont huszadmagával érkezett. Lubbock több tucatszor megismételte a kísérletet, nehogy elhamarkodott következtetéseket vonjon le, de az eredmény mindig ugyanaz volt.

phase05.jpg

A hangyák egyik érdekes tulajdonsága a „tisztaságmániájuk”. Az első pár lábukat használják a tisztálkodáshoz, és lényegében lenyalogatják egymásról a rájuk ragadt piszkot, hogy lehetőleg semmiféle koszt ne hurcoljanak be a kolóniába. Ez főleg az utódok védelmében igen fontos elővigyázatosság. Akár szárazság miatti omlás következtében válik szennyezetté valamelyik hangyajárat, akár eső hord be valamilyen hulladékot, a kolónia tisztán tartásának feladatát ellátó egyedek azonnal hozzákezdenek a helyreállításhoz és a takarításhoz. Ha a bolyt bármiféle támadás éri – akár idegen kolónia részéről, akár az ember által –, dolgozó hangyák ezrei sietnek a hangyabábok megmentésére, hogy azokat a kolónia belső, még biztonságos részében rejtsék el. Ennek egyik biológiai oka az, hogy az idegen kolóniák támadásainak gyakran épp a hangyabábok megszerzése az elsődleges célja, mert a támadók azokat a saját kolóniájukba vonszolják, hogy ott keljenek ki, és rabszolgákat neveljenek belőlük. (Bármilyen meglepő, a hangyatársadalomban sem ismeretlen a rabszolgaság fogalma.) Békésebb időkben a gondozással megbízott dolgozók rendszeresen kivonszolják a bábokat a felszínre, hogy azokat mindig érje az éltető napfény és a friss levegő. Amikor elérkezik a kikelés ideje, a „dajkák” igen óvatosan rágják szét a gubót, hogy elősegítsék az utód világrajövetelét. S hogy valaha megtörténhet-e mindaz, amit a Negyedik fázis bemutat? 2016-os médiahírek szerint az Etiópia erdeiben élő hangyafaj, a Lepisiota canescens képes úgynevezett szuperkolóniák létrehozására. Igen agresszív faj, amely elképesztő ütemben szaporodik és élettere is egyre nagyobb, emberi közvetítéssel szinte bárhová eljuthat és bárhol elterjedhet. Az új évezred klímaváltozásainak egyik kísérőjelensége, hogy az élőlények vándorlással próbálnak új, a korábbihoz hasonló élőhelyet találni maguknak, s elkerülhetetlenül találkoznak őshonos fajtársaikkal is. A fajok kereszteződésének következményeit nem lehet előre teljes bizonyossággal megjósolni, ahogyan nem vehetjük biztosra azt sem, hogy mindig az emberiség számára kedvező forgatókönyv szerint fognak alakulni a dolgok.            

phase06.jpg

Hangyák a gatyában, avagy nem csak a pókoktól lehet rettegni

Az ember azt gondolná, hogy apró méretük miatt a hangyák nem alkalmasak arra, hogy egy film fontos szereplői legyenek, ám Hollywood rácáfolt erre a tévhitre. Bár az is igaz, hogy a témába vágó produkciók többségében mutáns hangyákról van szó, amelyek már a megnövekedett méretük miatt is félelmet ébresztenek. A teljességre való törekvés nélkül nézzünk körbe a legérdekesebb „hangyás” produkciók között! Az elsők egyikében, a közel négyperces The Strength and Agility of Insects (1911, F. Percy Smith) című angol dokumentumfilmben különféle rovarokat (köztük hangyákat) láthatunk közeli felvételeken. Az alkotók hatásosan szemléltetik, hogy ezek a rovarok a lábaikkal saját súlyuk tízszeresét képesek megemelni és forgatni. Hollywood az ötvenes években, az atomkor elején kezdte felismerni a rovarokkal való riogatásban rejlő üzleti lehetőségeket, és természetesen a hangyákról sem feledkezett meg. 1954-ben két olyan „rémfilm” is készült a hangyákról, melyek ma már hovatovább filmtörténeti klasszikusoknak számítanak. Byron Haskin alkotása, a Hangyainvázió az osztrák Carl Stephenson (1893–1954) Leiningens Kampf mit den Ameisen (Leiningen harca a hangyák ellen) című novellájából készült. A történet főszereplője, Christopher Leiningen (Charlton Heston) Dél-Amerika dzsungelében szívós munkával egy jól jövedelmező ültetvényt alakított ki. A magányos, kemény férfi hirdetés útján talál magának feleséget, a gyönyörű és intelligens Joannát (Eleanor Parker), aki kitart férje mellett minden nehézség ellenére is. A valódi problémát nem is Leiningen faragatlan természete jelenti, hanem a birtokot veszélyeztető katonahangyák…

phase07.jpg

A szintén 1954-es Ők! Gordon Douglas alkotása. A direktor egy híján száz filmet rendezett, köztük vígjátékokat, kalandfilmeket, westerneket és krimiket is. Szóban forgó opusza George Worthing Yates (1901–1975) történetéből készült, a forgatókönyvet Ted Sherdeman és Russell Hughes írta. A helyszín a nevadai sivatag, ahol a járőrök egy magányos kislányra találnak, majd a közelben egy erősen megrongált lakókocsira. A sokkos állapotban lévő gyerektől semmit sem sikerül megtudni, és senki se figyel fel arra, hogy milyen furcsán reagál a sivatag felől érkező különös hangokra. A járőrök jobb híján a közeli kisvárosban próbálnak tájékozódni, ám ott is megdöbbentő felfedezést tesznek: a bolttulajdonos meghalt, üzlete pedig éppoly lepusztult állapotban van, mint a sivatagi lakókocsi. Az ismeretlen elkövető észrevehetően a cukorkészlet iránt mutatta a legnagyobb érdeklődést, és szokatlan nyomokat hagyott maga után. Hamarosan kiderül, hogy nem valamilyen titokzatos, édesszájú sorozatgyilkosról van szó: a közelmúltban a sivatagban egy atombomba-kísérletet hajtottak végre, a radioaktív sugárzás következtében a hangyák hatalmas méretűvé nőttek, és ellepték a környéket… A Technicolorban forgatott Hangyainvázióval ellentétben az Ők! fekete-fehérben készült. Eredetileg színes, sőt térhatású film lett volna, de a Warner Bros. elégedetlen volt a tesztfelvételekkel, és a fekete-fehér változat mellett döntött, abban bízva, hogy ez dokumentumszerűen hat, és növeli a hitelesség érzetét. Az Ők!-et ugyan horrorként jegyzik, ennek ellenére véres rémségeket nem nagyon látunk benne. Az atomkor hajnalán ugyanis már annak veszélye is elegendő volt a rémisztgetéshez, hogy mutáns óriásrovarok támadhatják meg az embereket, ráadásul az általában inkább kellemetlennek, mint veszélyesnek tartott hangyák.   

phase08.jpg

A Negyedik fázis mellett a hetvenes évek másik nevezetes „hangyás” filmje a Hangyabirodalom (1977, Bert I. Gordon), amely meglehetősen szabadon használja fel H. G. Wells (1866–1946) egyik 1905-ös novellájának ötleteit. (Egyes netes források szerint az író 1925-ös regénye, Az istenek eledele volt a forrásmű, abból viszont Gordon egy évvel korábban ugyanezzel a címmel már forgatott egy filmet.) A helyszín egy csodás sziget az óceánban, ahol ügyeskedő vállalkozók egy ingatlanparkot szeretnének létrehozni. Persze csak elméletben, mert a valóságban az egyetlen cél, hogy megkopasszák a hiszékeny, ám tehetős potenciális ügyfeleket. Őket Marilyn Fryser (Joan Collins) vezeti végig a terepen, és ecseteli a befektetés állítólagos előnyeit. Senkinek fogalma sincs arról, hogy korábban az óceán itt partra vetett egy hordót, amelyből radioaktív hulladék szivárog. A veszélyes anyagot elfogyasztó hangyák ijesztő méretűvé növekednek, és hozzálátnak az ingatlanexpedíció résztvevőinek megritkításához. Úgy tűnik, a szigetről nincs menekvés élve, hiszen az egyetlen lakott település is már a hangyák uralma alatt áll… Az opusz elsősorban hihetetlenül gagyi trükkjei révén híresült el, melyek 1977-ben, a Csillagok háborúja évében is már ósdinak számítottak: a totál plánok esetében felnagyított felvételeket használtak, a támadási jelenetekben pedig gumiból készült nagy méretű modelleket. Mindez azért is megmosolyogtató, mert a direktornak ez már a nyolcadik filmje volt, amely óriásira nőtt állatok inváziójával foglalkozott, szóval naivan azt gondolná az ember, hogy mire idáig eljutott, a trükkök terén sikerült szert tennie a szükséges korszerű szakmai tapasztalatokra.

phase09.jpg

Ugyancsak 1977-ben egy televíziós horrorfilm is készült Hangyák! címmel, Robert Scheerer rendezésében, Robert Foxworth és Lynda Day George főszereplésével. Kisebb mellékszerepben látható a húszas-harmincas évek egyik csillaga, Myrna Loy és az akkor még alig ismert mackós alkatú karakterszínész, Brian Dennehy. A helyszín egy felújításra váró, tóparti régi szálloda, amelyet veszedelmes hangyák támadnak meg, s a lakók csapdába esnek… Futólag említsünk meg olyan – amúgy bátran feledhető – produkciókat is, mint például a Marabunta – Gyilkos hangyák (1998, James Charleston – George Manasse), amelyben a Dél-Amerikából származó halálos rovarok Alaszkában garázdálkodnak, illetve a Gyilkos hangyák (2008, Peter Manus – hú, milyen fantáziadús, változatos címeket adnak a magyar forgalmazók!) című opuszt, amelyben ismét egy sziget a helyszín, a hangyákról pedig újfent kiderül, hogy nem ad hoc jelleggel irtják a Homo sapienst: a háttérben titok lappang. Az animátorok is megpróbálták kiaknázni a hangyatémában rejlő lehetőségeket, ám ők többnyire nem ijesztgetni akartak a szorgos rovarokkal. A Hangya boyban (2006, John A. Davis) például a főszereplő tízéves kisfiú minden frusztrációját a kerti hangyákon éli ki, de egy varázsital következtében maga is a boly egyedei közé kerül. Meséről lévén szó persze van visszatérés az emberi világba, ha hősünk a boly hasznos tagjává válik. A Z, a hangya (1998) címszereplője a boly szorgos egyedeinek egyike, akit a hercegnő iránt érzett szerelme nagy tettekre sarkall. A Hangya (2015, Peyton Reed) című játékfilm a szuperhősökről szóló Marvel-univerzum egyik darabja. A címszereplő (Paul Rudd) különleges képessége, hogy egészen kis méretűvé képes összezsugorodni, miközben ereje megsokszorozódik. Nyilván mindenki sejti, hogy a hangsúly leginkább a látványvilágon, a fordulatos kalandokon van, a hangyáknak igazából nem sok közük van az egészhez. Búcsúzóul jegyezzük meg, hogy természetesen jó néhány olyan produkcióról is tudunk, amelyekben a hangyák csupán „mellékszereplők”, legyen szó a Drágám, a kölykök összementek! (1989, Joe Johnston) című Disney-kalandfilmről vagy éppen az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (2008, Steven Spielberg) című szuperprodukcióról.    

phase10.jpg

A rendező

Saul Bass amerikai grafikus, tervező és filmrendező 1920. május 8-án született New York Bronx nevű kerületében. Zsidó származású szülei Kelet-Európából érkeztek az Egyesült Államokba. A James Monroe High Schoolban érettségizett, ezt követően párhuzamosan tanult a manhattani Art Students League-ben és a Brooklyn College esti tagozatán Kepes Györgynél (1906–2001). Neki köszönhetően ismerte meg a Moholy-Nagy László nevével fémjelzett Bauhaus stílust és az orosz konstruktivizmust. 1938-ban feleségül vette Ruth Coopert, akitől két gyermeke született: Robert 1942-ben és Andrea 1946-ban. Bass a negyvenes években kezdett Hollywoodban dolgozni. Először újsághirdetéseket tervezett olyan filmekhez, mint a Bajnok (Mark Robson, 1949), Az ügynök halála (1951, Benedek László) és a The Moon is Blue (1953, Otto Preminger). Preminger 1954-ben megbízta őt azzal, hogy tervezzen egy plakátot a Carmen Jones című filmjéhez. A végeredmény annyira megtetszett neki, hogy felkérte arra is, hogy tervezze meg a film főcímét. Bass óriási lehetőséget látott abban, hogy a főcímmel lényegében ízelítőt adjon a nézőknek az egész film hangulatából és témájából. Ő volt az első olyan művész, aki kihasználta a kezdő és a befejező főcímben rejlő kreatív lehetőségeket. Az aranykezű férfi (1955) című Preminger-film ötletes főcíme a szakmában akkora feltűnést keltett, hogy maga Alfred Hitchcock is igénybe vette Saul Bass közreműködését olyan világhírű filmjeihez, mint a Szédülés (1958), az Észak-északnyugat (1959) és a Psycho (1960). Korábban a főcímek általában statikusak voltak, számos moziban még a függönyt se húzták el, míg le nem peregtek: Bass az elsők között volt, aki ötletességet, játékosságot vitt a filmkészítésnek ebbe a részterületébe, és a főcímeket a film szerves részévé tette.

phase11.jpg

Utólag komoly vitákat váltott ki a Psycho című filmben való közreműködése, melyben ún. képi tanácsadóként is részt vett. Hitchcock megbízta, hogy bizonyos jelenetekhez készítsen tervrajzokat (storyboardokat), így például a fürdőszobai gyilkosság epizódjához. Bass idővel úgy érezte, hogy részletes tervrajzainak köszönhetően jogosan tekintheti magát a híresen sokkoló jelenet tényleges rendezőjének, és ezt a véleményét széles körben hangoztatta is. Hitchcock ellenben azt mondta, hogy végül nem vette figyelembe Bass rajzait, mert szerinte nem voltak eléggé életszerűek. (Ezt az állítást viszont szerintem a fentebb látható rajzok egyértelműen cáfolják, hiszen az ominózus jelenet számos fontos pillanata egy az egyben úgy látható rajtuk, ahogyan magában a filmben.) A Psycho stábjának több tagja – köztük a női főszereplő, Janet Leigh is – vitatta Bass kijelentését, és azon a véleményen volt, hogy a jelenetet Hitchcock a saját elképzelései szerint személyesen filmezte le, így rendezői mivolta semmiképpen sem vonható kétségbe. Leigh-nek minden oka megvolt arra, hogy védelmébe vegye Hitchcockot, aki egyébként zsarnoki rendező hírében állt, s a színészeit majdhogynem robotoknak tekintette, akiknek egyetlen feladata, hogy engedelmesen végrehajtsák az ő instrukciót. A színésznőről többen azt állították – maga Bass is –, hogy a nevezetes zuhanyjelenetben valójában nem is ő látható, hanem egy dublőr. Janet szerint csupán a jelenet előkészítéséhez használtak dublőrt (igazából nem is egyet, hanem kettőt), a forgatáskor már ő maga állt a zuhany alatt, ezért vannak hiteles információi arról, Hitchcock hogyan rendezte meg ezt a filmtörténetivé vált epizódot.phase12.jpgBass 1955-ben kezdett együtt dolgozni a tehetséges Elaine Makaturával, akire hamarosan egyre nagyobb feladatokat bízott: gyakorlatilag állandó társává lépett elő, és nem csak a munkában. A szerelmes grafikus 1960-ban elvált a feleségétől, és az új pár egy évvel egyik legemlékezetesebb közös munkája, a Spartacus (1960) után, 1961-ben összeházasodott. 1964-ben megszületett a lányuk, Jennifer, 1967-ben pedig a fiuk, Jeffrey. A hatvanas évek közepétől mintegy két évtizeden át Bass és Makatura elsősorban gyermekeik nevelésére és az önálló filmkészítésre helyezte a hangsúlyt, főcímtervező tevékenységük ebben az időszakban háttérbe szorult. A nyolcvanas években Bass újra divatba jött, köszönhetően olyan világhírű rendezőknek, mint James L. Brooks és Martin Scorsese. Különösen a Scorsesével való együttműködés bizonyult igen gyümölcsözőnek: Nagymenők (1990), A rettegés foka (1991), Az ártatlanság kora (1993), Casino (1995). Ez utóbbi volt a Bass házaspár utolsó filmfőcímes munkája. Ma már a klasszikusok közé tartozik Saul számos filmplakátja is: ezeket javarészt olyan produkciókhoz alkotta, melyeknek a főcímét is ő tervezte. Utolsó plakátterve Steven Spielberg Schindler listája (1993) című filmjéhez készült, de sosem került hivatalos forgalomba, mert a rendező egy másik grafikus tervét fogadta el. Kevésbé köztudott, hogy Saul Bass logókat is tervezett amerikai és japán cégek számára. A Negyedik fázis volt Bass egyetlen saját rendezése, képi tanácsadóként viszont több híres film elkészítésében is közreműködött. A sokoldalú művész 1996. április 25-én Los Angelesben hunyt el non-Hodgkin limfómában.

phase13.jpg

A három főszereplő

A dr. Hubbsot alakító Nigel Davenport 1928. május 23-án született az Egyesült Királyságban, a Cambridgeshire megyei Great Shelfordban. Teljes neve: Arthur Nigel Davenport. Édesapja, Arthur Henry Davenport a cambridge-i Sidney Sussex College igazgatója volt, édesanyja leánykori neve: Katherine Lucy Meiklejohn. Nigel a seafordi St. Peter's Schoolban kezdte meg tanulmányait, melyeket a Cheltenham College-ben és az oxfordi Trinity College-ben folytatott. A főiskolán filozófiát, politikát és közgazdaságtant tanult, egyik oktatója tanácsára váltott át az angolra. Színpadi karrierje az ötvenes években kezdődött. Elsőként a londoni Savoy Theatre-ben lépett a világot jelentő deszkákra, aztán következett a Shakespeare Memorial Company, majd az English Stage Company társulata, de láthatta őt a szintén londoni Royal Court Theatre közönsége is. 1953 és 1959 között több tévésorozatban és tévéfilmben játszott kisebb szerepeket. 1959-től szerepelt mozifilmekben, olyan klasszikusokban, mint a Dühöngő ifjúság (1959, Tony Richardson), a Kamerales (1960, Michael Powell) és A komédiás (1960, Tony Richardson), bár nevét olykor ki se írták a stáblistára. A hatvanas évek második felétől kapott egyre nagyobb szerepeket a filmvásznon.

phase14.jpg

Magyarországra is eljutottak olyan filmjei, mint például az Egy ember az örökkévalóságnak (1966, Fred Zinnemann), Az utolsó völgy (1971, James Clavell), a Mária, a skótok királynője (1971, Charles Jarrott), az Elza kölykei (1972, Jack Couffer), a Merénylők (1972, Yves Boisset), a Tűzszekerek (1981, Hugh Hudson), a Fantom az éjszakában (1981, Bruce Malmuth) és a Caravaggio (1986, Derek Jarman). A magyar mozikban nem játszott filmjei közül említést érdemel a Mr. Soames eszmélése (1970, Alan Cooke) című dráma, valamint a The Virgin Soldiers (1969, John Dexter) című vígjáték, melynek folytatásában, a Szűzkeresztségben (1977, Norman Cohen) is szerepelt. Montgomeryt alakította a Dr. Moreau szigete 1977-es, Don Taylor által rendezett filmváltozatában Burt Lancaster, Michael York és Barbara Carrera partnereként. Ő lett volna Stanley Kubrick klasszikus sci-fije, a 2001: Űrodüsszeia (1968) narrátora, brit akcentusa miatt azonban a direktor lecserélte Douglas Rain kanadai színészre. A nyolcvanas években megint gyakran feltűnt televíziós produkciókban is. A Londoni csapás (2003) című akcióvígjáték egyik cameoszerepével búcsúzott a közönségtől. Nigel Davenport kétszer nősült. Első feleségétől, Helena Margaret White-tól két gyermeke született: Hugo író, Laura színésznő lett. 1972-ben vette nőül Maria Aitken színésznőt, aki egy fiúval ajándékozta meg őt: Jack Davenport szintén a színészi pályát választotta. Nigel Davenport 2013. október 25-én hunyt el Gloucesterben (Nagy-Britannia, Gloucestershire megye).

phase15.jpg

A Leskót megszemélyesítő Michael Murphy 1938. május 5-én született Los Angelesben (Egyesült Államok, Kalifornia). Teljes neve: Michael George Murphy. Édesapja Bearl Branton Murphy eladó, édesanyja Georgia Arlyn Money tanárnő. Murphy a tengerészgyalogságnál szolgált, leszerelése után elvégezte a Los Angeles-i Kalifornia Egyetemet. Két évig dolgozott középiskolai tanárként, majd úgy döntött, átvált a színészi pályára. 1963-ban kezdődött filmes karrierje, néhány évig tévésorozatokban szerepelt. 1967-ben az Elvis Presley főszereplésével készült Dupla baj volt az első mozifilmje. Ugyanabban az évben Robert Altman Visszaszámlálás című sci-fijében is játszott, s a direktor később is többször foglalkoztatta őt: Az a hideg nap a parkban (1969), M. A. S. H. (1970), McCabe és Mrs. Miller (1971), Nashville (1975) stb. A magyar mozikban is bemutatták például a Mi van, doki? (1972, Peter Bogdanovich), A jónevű senki (1976, Martin Ritt), az Asszony férj nélkül (1978, Paul Mazursky) és a Manhattan (1979, Woody Allen) című filmjeit. Mozifilmjei mellett továbbra is elvállalt televíziós produkciókra szóló felkéréseket. A nyolcvanas-kilencvenes években játszott filmes epizódszerepei közül említést érdemel A veszélyes élet éve (1983, Peter Weir), a Salvador (1986, Oliver Stone), a Batman visszatér (1992, Tim Burton), az Intim részek (1997, Betty Thomas), a Magnólia (1999, Paul Thomas Anderson) és Az elnök végveszélyben (2013, Roland Emmerich). Murphy 1988-ban vette feleségül Wendy Crewson kanadai színésznőt, akitől 2009-ben vált el. Két gyermekük született, Maggie (* 1989) és John (* 1992).

phase16.jpg

A Kendrát játszó modell és színésznő, Lynne Frederick 1954. július 25-én született az Egyesült Királyságban, a Middlesex megyei Hillingdonban. Teljes neve: Lynne Maria Frederick. Szülei – Andrew Frederick (1914–1983) és a Thames Television szereposztó rendezője, Iris C. Sullivan (1928–2006) – gyermekük kétéves korában elváltak. Lynne-t a magyar származású amerikai színész-rendező, Cornel Wilde fedezte fel, akit annyira elbűvölt a tizenéves lány szépsége és természetessége, hogy meghallgatás nélkül rábízta az egyik főszerepet a No Blade of Grass (1970) című alkotásában. Noha a film nem aratott egyértelmű sikert, a fiatal színésznő rövidesen korosztálya egyik kedvencévé lépett elő. Nem egész egy évtizedes karrierje során mozifilmekben és televíziós produkciókban egyaránt játszott. Franklin J. Schaffner Raszputyin-filmjében, a Cárok végnapjaiban (1971) az egyik cárleányt, Tatjanát alakította. VIII. Henrik ötödik feleségét, a lefejeztetett Howard Katalint személyesítette meg a VIII. Henrik hat felesége (1972) című filmben. Játszott olyan, a maguk idejében hűvösen fogadott, mára azonban kultikusnak minősülő horrorokban, mint a Vámpírcirkusz (1972) és a Schizo (1976). Külföldre is meghívták: a Negyedik fázist az Egyesült Államokban forgatta, Olaszországban pedig két filmben is Fabio Testi partnere volt, akivel állítólag érzelmi kapcsolatba is került, de vendégszerepelt spanyol filmekben is. Egy kisebb szerepet alakított a világsztárokkal forgatott Elátkozottak utazása (1976) című holokausztdrámában. Utoljára a Királyi zűr (1979) című komédiában állt a kamerák elé, amely A zendai fogoly című klasszikus hollywoodi film remake-je volt. Ennek bukása után karrierje véget ért.

phase17.jpg

Lynne háromszor volt férjnél. Elsőként a legendás komikusnak, Peter Sellersnek mondta ki a boldogító igent. Viharos kapcsolatban éltek, melyet megnehezített Sellers elhatalmasodó betegsége és közös filmjük, a Királyi zűr csúfos kudarca is. A színésznő azonban mindvégig kitartott férje mellett, és állítása szerint gondosan ápolta őt. Halála előtt egy héttel Sellers mégis kizárta a nejét a végrendeletéből, ám a jogi procedúra végigvitelében meggátolta váratlan szívrohama, így a hatalmas vagyont szinte teljes egészében Frederick örökölte. Sellers gyerekei alig kaptak valamit: mostohaanyjuk megtagadta, hogy támogassa őket, mert állítólag különösen ellenségesen viszonyultak hozzá házassága idején. Pontosan fél évvel Sellers halála után Lynne férjhez ment David Frost brit médiaszemélyiséghez, akitől tizenhét hónap után vált el. Mostohagyermekeivel való viselkedése és elkapkodott második házassága miatt elvesztette a közönség szimpátiáját, és gyakorlatilag feketelistára került a szakmában, próbálkozásai ellenére sem kapott újabb szerepeket. 1982-ben újra férjhez ment, ezúttal Barry Unger szívspecialistához, a következő évben tőle született a lánya, Cassie Cecilia Unger. A házaspár 1991-ben elvált. Lynne Fredericket 1994. április 27-én holtan találták Los Angeles-i otthonában. Halálának okát nem tudták egyértelműen megállapítani, de feltételezik, hogy összefüggésben állt az alkoholizmusával. 

phase18.jpg

Így készült a film

A Negyedik fázis forgatókönyvét Mayo Simon írta, aki 1968-ban dolgozott először Bass-szal a Why Man Creates című dokumentumfilmben. A szkript alapján Barry N. Malzberg később egy regényt ír, amelynek vége megegyezik a film eredeti befejezésével, amelyet a Paramount Pictures elutasított. A két férfi főszerepet Nigel Davenport és Michael Murphy kapta. Kendra szerepére az egyik jelölt a tizenhárom esztendős Linda Blair volt. Bass őt tartotta a legesélyesebbnek, többször is visszahívta újabb és újabb meghallgatásokra és próbafelvételekre. Linda minden akadályt sikeresen vett, a szerepet mégsem kapta meg. Időközben ugyanis a mozikba került Az ördögűző (1973, William Friedkin) című filmje, amely kiugró kereskedelmi sikert ért el, és kritikai fogadtatása sem volt rossz, a gyerek főszereplőt például szinte mindenki dicsérte. Linda ázsiója (és gázsija) hirtelen megnövekedett, és a szerényebb költségvetésű Bass-produkciónak le kellett mondania a tinisztárról. A rendező azzal vigasztalta magát, hogy Linda egyébként is túl fiatal volt a szerepre. Az új jelöltet, a tizennyolc éves Lynne Fredericket Nigel Davenport ajánlotta, aki 1970-ben együtt filmezett vele a szintén sci-fi témájú No Blade of Grassban. Frederick megkapta a szerepet, de az ő életkorával is problémák támadtak: míg Linda Blair túl fiatal volt, addig Lynne túlkorosnak minősült, ugyanis a filmbeli Kendra mindössze tizenhat éves. Bass úgy oldotta meg a problémát, hogy a színésznőre egy szoros fűzőt adatott, amely leszorította Frederick kebleit. Gondot okozott a művésznő brit akcentusa is, hiszen egy arizonai lányt kellett alakítania. A direktor választhatott volna szinkronhangot is, ám ő ragaszkodott Lynne hangjához, és addig ismételtette vele a szöveget, amíg Fredericknek sikerült elhagynia brit akcentusát.

phase19.jpg

A Negyedik fázis hangyákról készült közeli és részletes felvételekkel kezdődik, melyek a The Hellstrom Chronicle (1971) című Oscar-díjas dokumentumfilm hasonló képsoraira emlékeztetnek. Nem véletlenül, mert mindkét film számára Ken Middleham filmezte a rovarokat, és mindkét film azt sugallja, hogy a hangyák legyőzhetik az emberiséget. Middleham a madarak, a rovarok és a növények filmezésének specialistája volt, ebbéli szakértelmét a hetvenes években Hollywood többször is igénybe vette. A Negyedik fázis volt az első film, amelyben (hangyák által létrehozott) gabonakör látható. Az Egyesült Királyságban ezt követően szaporodtak el a hasonló gabonakörökről szóló bejelentések, melyeket feltehetően a film inspirált, és többségükről idővel kiderült, hogy emberek által létrehozott jelenségekről van szó, és nem földönkívüliek alkotásáról, ahogyan a bejelentők és a(z ál)tudományos szenzációkat hajhászó média sugalmazta. A Negyedik fázis zeneszerzője hivatalosan Brian Gascoigne, az eredeti befejezés zenéjét viszont Stomu Yamashta komponálta, az elektronikus zenét David Vorhaus és Desmond Briscoe írta. Több mint negyven év után, 2015-ben jelent meg először a film zenéje, ráadásul bakeliten, és nem CD-n, a mellőzött befejezés zenéje azonban nem került a kiadványra.

phase20.jpg

Saul Bass később azt nyilatkozta, hogy számos elképzelését és kívánságát a Paramount figyelmen kívül hagyta az utómunkálatok során. A többször emlegetett eredeti befejezés kísérteties képek szürrealisztikus montázsa lett volna két huszadik századi szürrealista festőművész, a spanyol Salvador Dalí és a belga René Magritte stílusában. A jelenet azt érzékeltette, hogy a hangyák átvették az uralmat a Földön, a megmaradt emberiség pedig szolgasorba kényszerült. A Paramount a játékidő csökkentése érdekében döntött úgy, hogy ezt a képsort kihagyják a moziváltozatból. Az anyag nem veszett el, az elmúlt negyvenöt évben bizonyos speciális vetítéseken a Negyedik fázis az eredeti befejezéssel volt látható, de azt sem DVD-n, sem Blu-rayen nem tették elérhetővé, ámbár néhány képkockát felhasználtak belőle a mozielőzeteshez. Noha Bass a szakmai hírnevét részben filmplakátok tervezésének köszönhette, épp saját filmje, a Negyedik fázis marketingkampányába nem volt beleszólása. Az eredeti poszter egy földből kinyúló véres kezet ábrázol, a tenyéren látható lyukból épp egy hangya mászik elő. A reklámszlogen a film teljes félreértéséről tanúskodik: „The Day the Earth Was Turned Into a Cemetery. Ravenous Invaders Controlled by a Terror Out In Space… Commanded to Annihilate The World” (szabad fordításban: „A nap, amikor a Föld temetővé változott. A falánk betolakodókat földön kívüli hatalom irányította… A parancs a világ megsemmisítése volt”). A posztert több külföldi ország átvette, bizonyos helyeken azonban – így Magyarországon is – új plakátok készültek a filmhez.  

phase21.jpg

A Negyedik fázis a fantasztikus filmek trieszti fesztiválján 1975-ben elnyerte a nagydíjat. Ennek ellenére a kritikusok nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel. Azzal kapcsolatban nagyjából konszenzus alakult ki, hogy kiemelkedő műről, műfajtörténeti szenzációról semmiképpen nem beszélhetünk. Ugyanakkor voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy összességében egy intelligensen szórakoztató, helyenként elgondolkodtató, nem a felszínes riogatásra épülő alkotásról van szó, míg mások zavarosnak találták az opuszt, és szerintük a speciális effektusok fontosabbak voltak a cselekmény logikus felépítésénél. Természetesen kritika tárgyát képezték a dramaturgiai megoldások is, hogy sem a hangyák szervezett, sem az emberek szervezetlen viselkedésére nem kapunk ésszerű magyarázatokat. A Negyedik fázis mindmáig a Paramount Pictures „mostohagyermekének” számít, s a cég csupán VHS-en volt hajlandó megjelentetni: a 2008-as DVD a Legend Films, a 2015-ös Blu-ray pedig az Olive Films kiadványa. Sem a DVD, sem a Blu-ray nem tartalmaz semmiféle extrát, nemhogy a kihagyott jeleneteket, de még az eredeti mozielőzetest sem. Ennek ellenére a Negyedik fázis az új évezredben már kultuszfilmnek számít, amely írók, rendezők és más művészek tucatjaira tett mély benyomást. A Yeasayer 2009-es felvételéhez, az Ambling Alphoz forgatott klip tulajdonképpen hommage-ként is értelmezhető, mert a rendező, Radical Friend a film több vizuális elemét is felhasználta. (Vigyázat! A linkelt klip explicit meztelenséget is tartalmaz!) Nicolás Goldbart argentin rendező Hetedik fázis (Fase 7, 2010) című sci-fijének egyik jelenetében épp a Negyedik fázis megy a televízióban. Panos Cosmatos író-rendező A fekete szivárványon túl (Beyond the Black Rainbow) című – ugyancsak 2010-ben bemutatott – sci-fijét szintén jelentősen befolyásolta Bass alkotása.  

phase22.jpg

Így látták ők

„Körültekintően neveli a közönséget filmforgalmazásunk: amikor bemutatja az egyik legkitűnőbb amerikai filmet (Hálózat), ugyanaznap műsorra tűzi az egyik legvitathatóbbat is (Negyedik fázis), talán azért, hogy a néző (és Hollywood) el ne bízza magát. A Negyedik fázis a sci-fi filmek mind népesebb táborát gyarapítja. Ezt a műfajt sokan szeretik, sokan nem, de mindkét tábor elismeri, hogy mint minden műfajban, a tudományos-fantasztikus kategóriában is különböző minőségű alkotások vannak. A Negyedik fázis nem tartozik a műfaj jobbjai közé. Saul Bass rendezte a filmet, eredeti foglalkozása grafikus. Lehetséges, hogy jó grafikus.”

(Barabás Tamás: „Negyedik fázis”. In: Esti Hírlap, 1980. szeptember 11., 2. o.)

phase23.jpg

„A negyedik fázis talán nem is a negyedik, lehet, hogy csak az első, de megeshet, hogy a negyvennegyedik. Saul Bass, a Negyedik fázis rendezője azt a pillanatot nevezi negyedik fázisnak, amikor a magas színvonalú államgépezetet és hadsereget kialakított, s a jövőt illetően terveket megformáló értelmes hangyák átveszik az embertől az uralmat a Földön. Ez ma természetesen nem több rossz álomnál, de ez az amerikai film épp azt igyekszik bizonygatni, hogy meg kell tanulnunk komolyan venni ma még abszurd őrületnek vélt dolgokat. Mi tagadás, a bizonyítás egy ideig sikeres is. Amíg azt mutatja be ez a félig tudományos-fantasztikus, félig katasztrófafilm, hogyan szaporodnak el váratlanul a mindent letaroló hangyák egy amerikai sivatagban. Amíg a felborult biológiai egyensúly vészterhes jeleit s a sivatagi kutatóállomáson foglyul rekedt két tudós erőfeszítéseit látjuk a katasztrófa megállítására, addig izgalommal vegyes kíváncsisággal figyeli a néző a történetet. Akkor azonban, amikor a történet átlépi az objektivitás határait, s megindul a misztikus erők bemutatása felé vezető úton, óhatatlanul saját paródiájába csap át a film.”

(–syp–: „Negyedik fázis”. In: Magyar Nemzet, 1980. szeptember 11., 4. o.)

phase24.jpg

„Megvallom, nem tudom eldönteni, végül is miről szól a Negyedik fázis? Mindenki azt lát bele, amit akar, hiszen ez fantasztikus történet, ám a fikció a tudományosság rovására megy, az egyes történések motiválását túlontúl is a néző fantáziájára bízzák az alkotók, a film befejezését erős Űrodisszeia-utánérzésnek tartom. Talán azt sugallná a Negyedik fázis (is), hogy az emberiség megérett a pusztulásra, vagy legalábbis: fennmaradásához új minőség kell, amit adott esetben rothadó civilizációnk helyére lépő hangyatársadalomban találhat meg!? Én azonban nem hiszem, hogy ebből a filmből (se) ez a következtetés vonható le. Úgy gondolom, Mayo Simon, az író és a rendező inkább eljátszott egy ötlettel, s ha nem is elsősorban intellektuális izgalmakat nyújtó, de szórakoztatóan kommersz ötletet vitt filmre.”

(Tóth Péter Pál: „Negyedik fázis”. In: Film, Színház, Muzsika, 1980. szeptember 13., 5. o.)

phase25.jpg

Negyedik fázis (Phase IV, 1974) – angol–amerikai sci-fi. Forgatókönyv: Mayo Simon. Operatőr: Dick Bush. Díszlet: John Barry. Jelmez: Verena Coleman. Zene: Brian Gascoigne. Vágó: Willy Kemplen. Rendező: Saul Bass. Főszereplők: Nigel Davenport (Dr. Ernest D. Hubbs), Michael Murphy (James R. Lesko), Lynne Frederick (Kendra Eldridge), Alan Gifford (Mr. Eldridge), Robert Henderson (Clete), Helen Horton (Mildred Eldridge). Magyarországi bemutató: 1980. szeptember 11.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a szöveget a lap tetején, és lájkolj minket a Facebook oldalunkon is!

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?

Aelita

2001: Űrodüsszeia

A nyolcadik utas: a Halál

A bolygó neve: Halál 2/1: Az ötlettől a forgatásig

A bolygó neve: Halál 2/2: A forgatástól a folytatásokig

Terminátor 2/1: Az ötlettől a forgatásig

Terminátor 2/2: A forgatástól a folytatásokig

A bejegyzés trackback címe:

https://moviecops.blog.hu/api/trackback/id/tr5715017654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2019.08.26. 23:12:46

Gyerekkorom egyik legemlékezetesebb filmje!... úgy, hogy nem láttam sem akkor, sem azóta soha. A magyarázat talán sok kortársamnak ismerős lesz: a magyarországi mozibemutató környékén (1980 tehát?) az akkor kurrens olvasnivalónak számító, a gyermeki fantáziát cikkei, témái és illusztrációi révén rendre megragadó IPM magazinban egészoldalas hirdetése szerepelt A negyedik fázisnak. Annak képe, a beharangozó néhány mondat a sztoriról: örökre beivódott a memóriámba!

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.08.27. 06:16:54

@wmitty:

Nehéz sorsú film. Nem tudom, miért bánt így vele a Paramount. Magyarországon sem volt igazán széles körű a forgalmazása (nem is tudom, leadta-e egyáltalán valaha is valamelyik tévé), sőt még ebben a blogban sem váltott ki különösebben nagy érdeklődést, jelenleg ez a legkevésbé látogatott írásunk.