MovieCops

A BAGDADI TOLVAJ

2019. december 09. - Field64

Minden idők egyik legnépszerűbb mesefilmje, A bagdadi tolvaj (1940) igen sok nehézség árán valósult meg. A szakirodalom az 1924-es némafilm remake-jeként szokta emlegetni, ám ez nem teljesen igaz. A magyar származású brit producer, Korda Sándor (Sir Alexander Korda) ugyanis csak a címhasználatot vette meg a korábbi film jogtulajdonosától, és egy teljesen új történetet íratott, persze szintén Az Ezeregyéjszaka meséi alapján. A bagdadi tolvaj megszületésének egyik legfontosabb oka az volt, hogy Korda a keleti mesemiliőben is be akarta mutatni a közönségnek új sztárját, a tizenéves indiai Sabut. A második világháború kitörése miatt a film forgatása hónapokra leállt, és mire az Egyesült Államokban újrakezdhették a munkát, Sabu észrevehetően megnőtt, emiatt több jelenetét újra fel kellett venni. A forgatást a német Ludwig Berger kezdte el, de lecserélték, mert Kordának nem tetszettek a rendező művészi elképzelései. A hivatalos változatra két másik rendező, Michael Powell és Tim Whelan neve is felkerült, rajtuk kívül azonban mások is közreműködtek a végleges változat megszületésében. A számtalan forgatási nehézség ellenére A bagdadi tolvaj világsikert aratott, három Oscar-díjat is kapott. Magyarországon néhány héttel az 1941-es premier után betiltották, mert a Nagy-Britanniával fennálló hadiállapot miatt az összes angol film tiltólistára került. Hazánkban az elmúlt évtizedekben többször felújították, a televízióban is láthattuk, DVD-n is megjelent, bár sajnos nem a restaurált változat. Noha az elmúlt közel nyolcvan évben a témából több új filmváltozat is készült, mindmáig Korda produkciója az örökzöld klasszikus.

bagdad000a.jpg

A cselekmény

A mese az ókori Bagdadban kezdődik, ahol egy fiatal, vak koldus bolyong az utcákon a kutyájával együtt. Elveszett kedvesét keresi, és vendéglátóinak elmeséli élete történetét. Azt állítja, ő nem más, mint Ahmed, Bagdad hercege, aki helyett most nagyvezíre, a gonosz Dzsafár uralkodik. Szavai nyomán megelevenedik előttünk a közelmúlt. A tapasztalatlan Ahmed tudni szeretné, a nép milyen uralkodónak tartja őt, ezért a ravasz Dzsafár javaslatára álruhában elvegyül az emberek közé, hogy megtudja az igazat. Így ismerkedik meg Abuval, a nincstelen tolvajjal, aki apró lopásokból tartja fenn magát. Börtönbe kerülnek, ahonnan Abu ügyességének köszönhetően sikerül megszökniük. Csónakkal menekülnek Baszra városába. Épp akkor érkeznek meg, amikor a hercegnő a kíséretével át akar vonulni a városon. Mindenki menekül előle, mert az életével lakol az, aki rá mer pillantani a szépséges teremtésre. Ahmed mégis meglesi, és a látvány annyira rabul ejti, hogy szeretné még egyszer látni őt. Megígéri Abunak, hogyha segít neki ebben, utána elhagyják Baszrát. Sikerül bejutniuk a palota kertjébe, ahol Ahmed elrejtőzik egy fán. A hercegnő megpillantja a fiatalember tükörképét a kerti tó vizében, és azt hiszi, hogy egy dzsinn. Ahmed megnyugtatja, hogy nem szellem ő, hanem élő ember. A hercegnőnek megtetszik a bátor ifjú, aki megígéri, hogy másnap újra eljön ide, hiába figyelmezteti a lány, hogy a kertet szigorúan őrzik. Közben Bagdadban továbbra is Dzsafár az úr, aki látogatóba érkezik a baszrai szultánhoz. Az idős uralkodó olyan, mint egy kisfiú: imádja a mesés játékszereket, páratlan gyűjteménye van ezekből. Dzsafár egy géplovat hozott neki, hogy elkápráztassa vele. A szultán kipróbálja a szerkezetet, és a város fölé röpül vele. Az emberek tátott szájjal bámulják a sosem látott csodát. A szultán mindent hajlandó megadni, hogy az övé lehessen a géplovacska, Dzsafár pedig a hercegnő kezét kéri cserébe.

bagdad001.jpg

Az uralkodó először habozik, ám a szerkezet iránti vágya nagyobb, és végül igent mond az ajánlatra. A beszélgetést azonban hallja a hercegnő is, aki nem akar az ellenszenves nagyvezír felesége lenni, ezért egyszerű ruhába öltözik, és ellovagol a városból, egyenesen a Szamarkandban élő nővéréhez. A palotaőrség természetesen mindent tűvé tesz az eltűnt hercegnő után, de csak Ahmedet és Abut találja meg. Az elvetemült Dzsafár vaksággal sújtja Ahmedet, Abut pedig kutyává változtatja. A mesélés után visszatérünk a jelenbe, és Ahmed megtudja, hogy a hercegnő rabszolgakufárok karmai közé került, akik eladták egy gazdag kereskedőnek. A lány mély álomba esett, és eddig még senki sem tudta felébreszteni. Ahmed vállalja, hogy felébreszti őt, és ez sikerül is neki. De még azelőtt el kell mennie, mielőtt hazatér a hercegnő gazdája, a vagyonos kereskedő. Egy szolgálólány azt állítja úrnőjének, hogy épp a városban tartózkodik egy híres szemorvos, aki vissza tudná adni Ahmed látását. A szerelmes hercegnő azonnal felkeresi őt egy hajón. Ezzel besétál Dzsafár csapdájába, ugyanis a gazdag kereskedő és a híres szemorvos valójában nem más, mint a gonosz nagyvezír. Dzsafár megígéri, hogy visszaadja Ahmed látását, és újra emberré változtatja Abut, ha a hercegnő megengedi, hogy megölelje. A hercegnő eleget tesz a feltételnek, és a nagyvezír állja a szavát. Ám Dzsafár többet akar: a hercegnő szerelmét. Azt mondja, hogy mivel Ahmed újra lát, más asszonyok szépsége meg fogja szédíteni, és el fogja feledni a hercegnőt. Erről azonban szó nincs: Ahmed és Abu egy törékeny csónakon követik a hajót. A haragos Dzsafár szélvihart támaszt, ami eltéríti a csónakot, amely egy lakatlan szigetnél ér partot. A barátok elszakadnak egymástól.

bagdad002.jpg

A hercegnő visszakerül a baszrai palotába, ahol arra kéri az apját, hogy ne adja hozzá Dzsafárhoz. A gyermeklelkű, de igazából jóindulatú szultán megígéri, hogy amíg életben van, a lánya sosem lesz a nagyvezíré. Dzsafár kihallgatja ezt a beszélgetést, és rögvest cselekvésre szánja el magát. Egy újabb ajándékot hoz a szultánnak, egy szépséges lány külseje mögé rejtett gépezetet, amelynek sok karja van. A szultán nem bírja megállni, hogy ki ne próbálja új játékszerét, s az ölelő gépezet végez vele. Közben a lakatlan szigeten Abu talál egy palackot, amelyből kihúzza a dugót. Az üvegből egy hatalmas dzsinn bújik elő, aki kétezer éves fogságból szabadult most ki, mégis meg akarja ölni a megmentőjét. A ravasz Abu ráveszi, hogy bújjon vissza a palackba, ahonnan csak akkor hajlandó megint kiengedni, ha teljesíti három kívánságát. Az örökké éhes Abu először enni kér, aztán tudni szeretné, hol van Ahmed, ám ehhez előbb meg kell szerezniük a szigorúan őrzött mindent látó szemet. Veszélyes kalandok árán sikerül ez is, és Abu újra találkozhat Ahmeddel egy hegy tetején. A mindent látó szem azt is megmutatja, hogy a gyanútlan hercegnő épp most szagolja meg a feledés kék rózsáját, amitől mindent és mindenkit elfelejt. Ahmed megneheztel Abura, hogy ezt megmutatta neki, mert legszívesebben Bagdadban lenne, hogy megpróbáljon tenni valamit a varázslat ellen. A dzsinn elviszi a herceget Bagdadba, Abut viszont ott hagyja a hegytetőn, mert már teljesítette a tolvaj három kívánságát. Ahmedet egyenesen a palotába viszi a dzsinn, ahol azonban az őrök elfogják a herceget, akinek váratlan megjelenése megszabadítja a hercegnőt a varázslattól. Mindketten egy kínzókamrába kerülnek egymással szemben, megkötözve. Közben a hegyen maradt Abu elvetődik a mesék országába, és megtudja, hogy ennek majdan ő lesz az örököse. Már most meg is kap mindent, kivéve a repülő szőnyeget, mert az öreg király azon akar majd a paradicsomba repülni. Abu elcseni a szőnyeget, hogy Ahmed segítségére siessen. Az utolsó pillanatban érkezik: a herceget épp le akarják fejezni. A tolvaj a mesék országában kapott íjjal lenyilazza Dzsafárt. Ahmed visszakapja a birodalmát, és feleségül veszi a hercegnőt. Abut maguk mellett tartják, de amikor a kis tolvaj meghallja, hogy ezentúl iskolába kell járnia, inkább kereket old, hogy új kalandokat keressen…

bagdad003.jpg

Az 1924-es filmváltozat

A bagdadi tolvaj első filmváltozata még a némafilmkorszakban, 1924-ben készült a címszerepet alakító sztár, Douglas Fairbanks saját cége, a Douglas Fairbanks Pictures produkciójaként. Az Ezeregyéjszaka egyik meséjének szabad adaptációjáról van szó, ámbár Fairbankset állítólag a német Paul Leni Panoptikum (1924) című filmjének egyik epizódja inspirálta A bagdadi tolvaj elkészítésére. A forgatókönyvet maga a színész írta (Elton Thomas álnéven) Lotta Woods közreműködésével. A munkába besegített Achmed Abdullah és James T. O’Donohoe is. A rendezést az amerikai filmtörténet hőskorának egyik nagy egyénisége, Raoul Walsh vállalta. Fairbanks mint producer beleszólt a művészeti kérdésekbe is, ám tegyük hozzá rögtön, hogy nem műkedvelő kontár módjára. Minden apró részletre odafigyelt, a legkorszerűbb speciális effektusokat akarta (különös tekintettel a varázskötélre, a repülő lóra, a repülő szőnyegre és a palotadíszletekre), s persze meg is fizette ezek árát. A bagdadi tolvaj a húszas évek egyik legdrágább filmje volt, s évtizedekig élt az a legenda, hogy kétmillió dollár körüli költségvetése lehetett. (Maga Fairbanks a Magyarország újságírójának azt nyilatkozta a lap 1926. június 9-i számában, hogy a film több mint kétmillió dollárba került.) Fairbanks életrajzírója, Jeffrey Vance hozzáférhetett a sztár hagyatékában talált dokumentációhoz, és 2008-ban nyilvánosságra hozta, hogy a szuperprodukciót valójában 1 135 654,65 dollárból valósították meg, számos esetben ugyanis találékonysággal lehetett helyettesíteni a költséges trükköket.

bagdad004.jpg

Így például amikor a piacon a címszereplő az egyik óriási agyagedényből a másikba ugrál, az edényekben kis méretű trambulinokat helyeztek el az ugrás megkönnyítésére. Az óriás majom esetében optikai trükköt alkalmaztak, és az őröket gyerekekkel játszatták, hogy mellettük a normál méretű állat óriásinak tűnjön. A víz alatti királyságban játszódó jeleneteket a kamera egy vékony gézfüggönyön keresztül vette fel, hogy ily módon keltsék a víz alatti úszás hatását. A képsort az utómunkálatok során színezték kékre. A repülő szőnyeg illúziójához Fairbanks egy körülbelül két centiméter vastag acéllemezre állt, amelyet tizenhat zongorahúrral egy daruhoz erősítettek, és így emelték a magasba. Egy korabeli magyar újság, a Színházi Élet (1926/17) másképp ismertette ugyanezt a trükköt: „Először felvették Bagdad városát, aztán letakarták a lencsét és pontosan visszacsavarták a filmtekercset. A második felvétel a szőnyegen utazó színészekről készült, akik a nyugodtan fekvő szőnyegen végeztek repülő mozdulatokat. Újra visszacsavarták a filmtekercset, és harmadszor a felhős eget vették fel ugyanarra a filmszalagra.” A jelenetet egyszerre nyolc kamera vette, de csak az egyikkel sikerült tökéletesen a felvétel. A repülő ló jelenetét is hasonlóképpen forgatták, ehhez viszont hatszor kellett visszatekerni a filmszalagot. A bagdadi tolvaj forgatása állítólag 35 munkanapot vett igénybe, egyes források azonban jóval hosszabb időtartamról (bő fél évről) tudnak. A film a maga korában is komoly sikert aratott, és az utókor is nagyra tartja, 1996-ban például az amerikai filmörökség része lett, vagyis kiemelt védelmet élvez. A néhai sztár fia szerint apjának A bagdadi tolvaj volt a kedvenc saját filmje. A budapesti Forum Filmszínház (a mai Puskin mozi) 1926. november 23-án ezzel a filmmel nyitotta meg a kapuit. Az előadást élő zene festette alá, amelyet Szikla Adolf, az Operaház nyugalmazott karnagya vezényelt.

bagdad005.jpg

Egy magyar újságírónak Fairbanks a következőket mondta a filmről a budapesti premier előtt: „Az újdonság nem nagy dicsőség, ha csupán az elfogadott formáknak egy kis javítása. Az én filmem azonban valóban »egészen más«, mert sokkal nagyobb mértékben szól az emberi értelemhez és szívhez, mint bármely eddigi kép. Az emberi szív félig képzelődés. És mégis elhanyagolják a vágyakból sarjadt fantáziáknak ezt a világát, ami színessé és kívánatossá teszi életünket. […] Ez a kép egy tündérmesére alapított tiszta fantázia, de van benne szerelem, ambíció, erény, gyűlölet, béke, háború, csoda és csoda, s minden, ami hatással lehet az emberre. A különbség csak az, hogy mi sohasem tévesztjük szem elől azokat a lelki motívumokat, melyek az élet igazi lényegét teszik. […] Bizonyos, hogy a közönség megtalálja a képben azt, amit bele akartunk vinni. Igaz, hogy a bűvös szőnyegen való utazás, a Tűz barlangja, a repülő táltos, a Kristálybirodalom, a New York-i Szabadság-szobornál is nagyobb bálvány, a láthatatlan köpeny, mind óriási teljesítmények, de mégis jelentéktelenek ahhoz képest, hogy a film elsősorban a lelket akarja lenyűgözni. Mint ahogy az embernek nem lehet odaadni egy almát, hogy narancsot egyék, ugyanúgy nem lehet odadobni neki egy komolytalan gondolatot és azt várni, hogy ettől komoly gondolatai támadjanak. Ugyanúgy nem lehet otromba indulatokat belevinni egy képbe és azt várni, hogy a közönség emelkedett hangulatba jöjjön tőle. Az nem olyan fontos, hogy a dollárok millióit raktuk bele a Bagdadi tolvajba, de az igenis fontos, hogy sok ember az egész szívét rakta bele.”

bagdad006.jpg

A rendezők

Ludwig Berger német rendező és író 1892. január 6-án született a németországi Mainzban. Édesapja Franz Bamberger bankár volt, édesanyja Anna Klara Lewino. Ludwig 1910-ben érettségizett a Großherzoglich-Hessischen Gymnasiumban (Nagyhercegi Hesseni Gimnázium), ezt követően művészettörténetet és germanisztikát tanult Münchenben és Heidelbergben. 1914-ben írta meg a disszertációját Johann Conrad Seekatz (1719–1768) német festőművészről. Amikor kitört az első világháború, önkéntesnek jelentkezett, periostitis (csonthártyagyulladás) miatt azonban a szolgálati idő lejárta előtt leszerelték. Berger színházi rendezőként kezdte művészi pályafutását, 1916. március 25-én az ő rendezésében mutatta be a mainzi Stadttheater (Városi Színház) Mozart Az álruhás kertészlány című háromfelvonásos vígoperáját. Ekkor dolgozott először a fivérével, Rudolf Bamberger díszlettervezővel. A következő években különféle berlini színházakban már prózai klasszikusokat is színre vitt, főleg Shakespeare munkásságából. 1920-ban mutatkozott be filmrendezőként: A zalameai bíró című alkotásának ő volt a forgatókönyvírója is. 1923-ban került a hetedik művészet legfigyelemreméltóbb alkotói közé az Egy pohár víz és Az elveszett cipellő című filmjeivel. 1930-ban már hangosfilmet forgatott az Egyesült Államokban Csavargókirály címmel. Legismertebb és legnépszerűbb filmje a Valcerháború (1933). 1935-ben Franciaországon és Hollandián keresztül Angliába emigrált, ahonnan egy idő után visszatért Németországba, és magányosan élt Schlangenbadban. Külföldön próbált munkát találni, de ritkán járt sikerrel. E korszakának legjobb darabja a francia színekben megvalósult Vágyak valcere (1938). Ő kezdte el A bagdadi tolvaj forgatását, de nem jött ki Korda Sándorral, aki végül menesztette őt. A franciaországi hadjárat alatt Hollandiában tartózkodott, és hamis papírok segítségével sikerült elkerülnie a letartóztatást. A második világháború befejezése után több országban is megfordult. 1947-ben tért vissza Németországba, ahol a színház, a rádió és a televízió számára is rendezett. Írói munkássága szintén jelentős: színdarabokat, monográfiákat, tévéjátékokat írt. 1969. május 18-án hunyt el a németországi Schlangenbadban.

bagdad007.jpg

Michael Powell angol filmrendező, író, producer és színész 1905. szeptember 30-án született Nagy-Britanniában, a Kent megyei Bekesbourne-ben. Teljes neve: Michael Latham Powell. Édesapja Thomas William Powell komlótermesztő volt, édesanyja Mabel Corbett. Iskolái elvégzése után, 1922-ben Michael egy bankban kezdett dolgozni, de hamar rájött, hogy igazából nem akar bankár lenni. Filmkarrierje Franciaországban indult 1925-ben, miután atyai közreműködéssel megismerte a némafilmkorszak kiemelkedő művészét, az ír származású Rex Ingram színész-rendezőt. Eleinte afféle „mindenes” volt. 1926-ban kapott először egy statisztaszerepet A varázsló című némafilmben. 1928-ban hazatért. Standfotósként Alfred Hitchcock számára is dolgozott, akivel életre szóló barátságot kötött. A harmincas évek elején már forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is ténykedett. 1931-ben készült el első saját alkotása, és öt év leforgása alatt huszonhárom (!) filmet rendezett. Első valóban fontos filmjének A világ szélént (1937) tartják, amelyet hónapokig forgattak Anglia egy félreeső zugában, fontos szerephez juttatva a fenséges szépségű tájat is. 1939-ben kezdődött együttműködése Kordával, aki többször is felkérte arra, hogy mentse meg egy-egy végveszélybe került filmjét. A kém feketében (1939) című háborús thriller forgatásán találkozott a magyar származású Emeric Pressburgerrel (Pressburger Imre), aki állandó alkotótársa lett annak ellenére, hogy családi hátterük és személyiségük merőben más volt. Több mint egy tucat közös filmjük kritikai és anyagi sikert ért el, nagyobb részük a brit filmművészet nagy klasszikusai közé tartozik, mint például a Canterbury mesék (1944), a Fekete nárcisz (1947) és a Piros cipellők (1948). Powell önállóan készítette el a Kamerales (1960) című filmet, amely erőszakossága és szexuális töltete miatt a maga idejében megbukott, és lényegében derékba törte a direktor karrierjét, később viszont felfedezték, s azóta nagyra becsült kultuszfilmnek számít. A rendező 1927-ben vette feleségül Gloria Mary Rouger táncosnőt, akivel mindössze három hétig élt együtt. 1943-ban újra megnősült, May Reidyvel kelt egybe, akitől két fia született. Hosszabb-rövidebb szerelmi ügyei is akadtak ismert és kevésbé ismert színésznőkkel. Michael Powell 1990. február 19-én hunyt el Aveningben (Nagy-Britannia, Gloucestershire megye). Művészete főleg Új-Hollywood legjelentősebb rendezőire (Francis Ford Coppola, Martin Scorsese, Brian De Palma) hatott igen erősen.

bagdad008.jpg

Tim Whelan amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer 1893. november 2-án született az Egyesült Államokban, az indianai Canneltonban. Teljes neve: Timothy Francis Whelan. Bergerhez hasonlóan színházi rendezőként kezdte a pályát, sőt színészként is a világot jelentő deszkákra lépett. Az 1920-as évek elején került a filmiparba, ahol néhány évig forgatókönyvíróként foglalkoztatták. Nevéhez fűződik például néhány klasszikus Harold Lloyd- és Harry Langdon-vígjáték szkriptje. 1928-ban mutatkozott be filmrendezőként: az Ádám almája természetesen a saját forgatókönyve alapján valósult meg (szerzőtárs: Rex Taylor). Ettől kezdve elsősorban rendezőként ténykedett, ámbár a harmincas évek végéig a forgatókönyvírással sem hagyott fel. A harmincas években Angliában is gyakran forgatott, főleg Korda Sándor felkérésére. Olyan sztárok álltak a kamerája előtt, mint például Vivien Leigh, Laurence Olivier, Merle Oberon és Charles Laughton. E korszakának híres darabjai: A válóperes leány (1938), Az utca bolondja (1938) és A QE 97 próbarepülése (1939). 1938-ban Budapestre érkezett a feleségével, hogy kipihenje magát. Egyik programjaként meglátogatta a Borcsa Amerikában című Keleti Márton-film forgatását, sőt színes amatőr filmet forgatott a két főszereplőről, Dajka Margitról és Hámory Imréről. A negyvenes évek elején Whelan a világháború miatt visszatért az Egyesült Államokba, ahol vígjátékokat, bűnügyi drámákat és westerneket rendezett. Az ötvenes években főként tévésorozatok elkészítésében vett részt. 1932-ben vette feleségül Miriam Seegar (1907–2011) színésznőt, akitől két fia született, Michael és Tim Jr. Nagyobbik fia sajnos Down-szindrómával jött világra. Tim Whelan 1957. augusztus 12-én hunyt el a kaliforniai Beverly Hillsben.

bagdad009.jpg

A fontosabb szereplők

Az Abut alakító Sabu 1924. január 27-én született a Maiszúri Királyság fővárosában, Maiszúrban. Teljes neve: Sabu Dastagir, Philip Leibfried újságíró kutatásai szerint azonban születési neve: Selar Sabu. Karrierjét fivére, Shaik Dastagir irányította, akit 1960-ban tizennyolc éves alkalmazottja megkísérelt elrabolni, és dulakodás közben a támadó agyonlőtte a főnökét. Sabut tizenhárom éves korában fedezte fel Korda Sándor, aki főszerepet adott neki az Elefántfiú (1937, Robert Flaherty) című filmjében, amely Rudyard Kipling egyik írása alapján készült. Korda több évre szerződtette a kamasz tehetséget, és újabb sikereket értek el A bagdadi tolvaj (1940) és a szintén Kipling-műből készült A dzsungel könyve (1942) című filmekkel. 1942 és 1944 között Sabu a Universal Pictures három filmjében játszott: Ezeregyéjszaka (1942), Fehér vad (1943), Kobraasszony (1944). Miután 1944-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, rögvest belépett a légierőhöz, hogy második hazájáért harcoljon a világháborúban. Bátorságáért és hősiességéért kitüntetést is kapott. A világháború után karrierje hanyatlásnak indult, mert Hollywood nem tudott olyan színvonalú szerepeket adni neki, mint amilyeneket korábban Angliában játszott. Szerepelt például Michael Powell Fekete nárcisz (1947) című alkotásában és a Song of India (1949, Albert S. Rogell) című romantikus kalandfilmben. Az ötvenes években forgatott filmjei már nem sok figyelmet keltettek. Szóba került, hogy ő játssza Birjut a Mother India (1957) című hindi filmben, de nem kapott munkavállalási engedélyt, és sohasem adatott meg neki, hogy indiai filmben szerepeljen. A Tiger Walks (1964) című utolsó filmjét halála után hozták forgalomba. Sabu 1948. október 19-én vette feleségül Marilyn Coopert, egy kevésbé ismert színésznőt. Két gyermekük született: Paul és Jasmine. A fiúból zenész, a lányból állatidomár lett. Egy névtelenségben maradt angol színésznő 1952-ben apasági pert indított a színész ellen, és azt állította, hogy négyéves lányának Sabu az apja, ezt viszont nem sikerült bizonyítania. Sabu szívrohamban hunyt el 1963. december 2-án a kaliforniai Chatsworthben. Két nappal a halála előtt kezelőorvosa állítólag ezt mondta neki: „Ha minden betegem olyan egészséges lenne, mint maga, akkor munka nélkül maradnék.”

bagdad010.jpg

A Dzsafárt megformáló német Conrad Veidt 1893. január 22-én született Berlinben, bár egyes források Potsdamról tudnak. Szülei: Phillip Heinrich Veidt és Amalie Marie Gohtz. Conrad részt vett az első világháborúban, harcolt a varsói csatában is. Katonai szolgálata alatt sárgaságban és tüdőgyulladásban megbetegedett, és mivel állapota a kórházi kezelés ellenére sem javult, 1917-ben leszerelték. Még abban az évben filmezni kezdett, haláláig több mint száz produkcióban játszott. Korai filmjei közül különösen érdekes a homoszexualitást megértéssel ábrázoló Más, mint a többiek (1919, Richard Oswald), a német expresszionizmus egyik klasszikusa, a Dr. Caligari kabinetje (1920, Robert Wiene), valamint az Orlac keze (1924, Robert Wiene) és a Panoptikum (1924, Leo Birinsky és Paul Leni) című horrorok – utóbbiban Rettegett Ivánt alakította –, illetve A prágai diák (1926, Henrik Galeen). A nevető emberben (1928, Paul Leni) egy elcsúfított arcú cirkuszi előadóművészt játszott, aki vizuális mintája volt Jokernek, a Batman-széria fő gonoszának. Korabeli népszerűségére jellemző, hogy az első német hangosfilmekben is foglalkoztatták, vagyis nem került süllyesztőbe a némafilmek visszaszorulása miatt. A húszas évek végén az Egyesült Államokba távozott, ahol viszont akcentusa miatt nem érvényesülhetett a hangosfilmekben, ezért visszatért Németországba. Veidt nem szimpatizált az egyre erősödő nácikkal, s 1933-ban zsidó származású harmadik feleségével, a magyar Ilona Pragerrel elhagyta az országot. Veidtnek a nácik felajánlották, hogy hazatérhet, és zavartalanul folytathatja karrierjét, ha elválik Pragertől, mire a színész kijelentette, hogy sosem lenne képes arra, hogy a hírnévért megtagadja a feleségét. Ő maga nem volt zsidó, egy náci kérdőíven mégis zsidónak tüntette fel magát, hogy így fejezze ki rokonszenvét a szankciókkal sújtott német zsidó közösség iránt. 1938-ban kapta meg a brit állampolgárságot. A Sors iróniája, hogy az emigrációban gyakran játszott negatív szerepeket, még nácikat is. Külföldön forgatott filmjei közül Magyarországon A bagdadi tolvaj mellett Greta Garbo utolsó filmje, A kétarcú asszony (1941, George Cukor) és a legendás Casablanca (1943, Kertész Mihály) a legismertebbek. Veidt háromszor nősült, második feleségétől egy lánya született, Viola. 1943. április 3-án egy Los Angeles-i golfklubban hunyt el szívroham következtében.

bagdad011.jpg

Az Ahmed herceget játszó John Justin brit színész 1917. november 24-én született Londonban, a Knightsbridge negyedben. Hivatalos neve: John Justinian de Ledesma. Argentin édesapja farmján nőtt fel. Gyerekként a repülés érdekelte a legjobban, tizenkét (!) éves korában már kvalifikált pilóta volt, bár életkora miatt egyedül nem repülhetett. A repülés mellett a színjátszás is vonzotta. 1937-ben a Royal Academy of Dramatic Art intézményében kezdte meg színitanulmányait. Nem tetszett neki a képzés, ezért elszegődött a jeles Shakespeare-színész, John Gielgud társulatához, hogy a gyakorlatban sajátítsa el a szakma mesterfogásait. 1938-ban kapta meg első filmszerepét, Ahmedet A bagdadi tolvajban, ám ehhez hétéves szerződést kellett aláírnia Kordával. A forgatás befejezése után Justin belépett a Brit Királyi Légierőhöz, ahol próbapilótaként és repülőoktatóként szolgálta a hazáját. Felettesei engedélyével két filmet is forgatott katonaként (The Gentle Sex, 1943; Journey Together, 1944). A háború befejezése után visszatért a színészethez, de a filmezés mellett színpadon is játszott, például több Shakespeare-darabban is, valamint Csehov, Oscar Wilde és Arthur Miller színműveiben. Noha filmszínészként sem volt sikertelen, idősebb korában tévedésnek minősítette teljes filmkarrierjét, és a színpad iránti töretlen rajongását hangsúlyozta. A hetvenes években a különc brit rendező, Ken Russell három filmjében is szerepeltette: Barbár messiás (1972), Lisztomania (1975), Valentino (1977). John Justin háromszor nősült. Elsőként Pola Nirenska táncost és koreográfust vette feleségül, házasságuk 1935-től 1949-ig tartott. 1952-ben Barbara Murray színésznőt vezette oltár elé, tőle három lánya született. A pár 1964-ben vált el. 1970-ben Alison McMurdónak fogadott sírig tartó hűséget, amelyet meg is tartott. John Justin 2002. november 29-én hunyt el Nagy Britanniában, Petersfield mezővárosban.

bagdad012.jpg

A hercegnőt megszemélyesítő June Duprez angol színésznő 1918. május 14-én született Nagy-Britanniában, a Middlesex megyei Teddingtonban. Drámai körülmények között jött világra, egy első világháborús légitámadás kellős közepén. Teljes neve: June Ada Rose Duprez. Édesapja Fred Duprez amerikai komikus volt, édesanyja az ausztrál Florence Isabelle Matthews. Kamaszlányként kezdett el színészetet tanulni. 1936-ban filmezett először, a The Amateur Gentleman című kalandfilmben statisztált. Szépségére még így is felfigyeltek, és következő filmjeiben már fontos mellékszerepekkel bízták meg. A Négy toll (1939, Korda Zoltán) című A. E. W. Mason-regény filmváltozata tette sztárrá. Következett A bagdadi tolvaj, melynek világsikere után Korda Sándor vette kezébe June karrierjének intézését, ám ritka kivételként nem jól menedzselte őt. Hollywoodba ment vele, ahol Duprez nem számított akkora sztárnak, mint az Egyesült Királyságban, ezért az amerikai producerek többsége sokallta az ötvenezer dolláros gázsit, amelyet Korda kért a művésznő nevében. Emiatt June jó néhány ígéretes szereptől elesett. Pályafutása csak azután kezdett ismét felfelé ívelni, miután lejárt a számára előnytelen szerződése Kordával. Kezdetben csupán kis költségvetésű filmekbe hívták, később már komolyabban számoltak vele. Egyike volt a Tíz kicsi néger (1945) című Agatha Christie-adaptáció sztárjainak, az opuszt a tekintélyes francia alkotó, René Clair rendezte. Duprez tündöklése sajnos rövid ideig tartott, s egy 1947-es film noir, a Calcutta után már csak kétszer állt a kamerák elé: 1951-ben egy tévésorozat egyik epizódjában, 1961-ben pedig egy szkeccsfilm egyik történetében. Az ötvenes években a Broadway színházaiban próbált érvényesülni inkább kevesebb, mint több sikerrel. A negyvenes évek elején írt dalát (I Woke Up and Started Dreaming) Bing Crosby lemezcége vásárolta meg Jo Stafford számára. June Duprez kétszer ment férjhez. 1935 és 1942 között egy dúsgazdag orvos, Frederick Beauchamp felesége volt, házasságukat azonban a férj féltékenysége tönkretette. 1948 októberében George Moffett Jr. sportolóhoz ment nőül. Két lánygyermeket szült neki, de a házasság 1965-ben válással ért véget. A művésznő évekig élt Rómában, mielőtt hazatért volna Londonba. Azt rebesgették, hogy egy előkelő úrral tartott fenn viszonyt, s lovagja nagylelkűsége tette lehetővé, hogy élete végéig egy elegáns knightsbridge-i lakásban éljen. Hosszan tartó betegség következtében hunyt el 1984. október 30-án.

bagdad013.jpg

A dzsinnt megformáló Rex Ingram amerikai színész 1895. október 20-án született az Egyesült Államokban, az Illinois-beli Cairóban. A várost ne tévesszük össze az egyiptomi Kairóval, ahogyan a színészt se a névrokonával, a némafilmkorszak fentebb már emlegetett színész-rendezőjével, Rex Ingrammel. A bagdadi tolvaj szereplője orvosnak tanult, 1919-ben diplomázott az Északnyugati Egyetemen. Szó szerint véletlenül fedezték fel a filmipar számára, miközben egy hollywoodi utcasarkon álldogált. A Tarzan, a majomemberben (1918) statisztált először, és eleinte csak parányi szerepeket osztottak rá. Érdekesség, hogy June Duprez-hez hasonlóan ő is játszott a Négy tollban, de nem az 1939-es, hanem a tíz évvel korábbi változatban. A hangosfilm hozta őt divatba, mert hangja tökéletesen illett robusztus külsejéhez, ezért nagyobb szerepeket is rá lehetett osztani. Szerepelt a Huckleberry Finn kalandjaiban (1939), A csintalan úriemberben (1942) és a Szaharában (1943), ám leghíresebb filmje A bagdadi tolvaj volt. A magyar származású művészek közül nem csak Korda foglalkoztatta: a Sötét vizeken (1944) című film noirt André De Toth (Tóth Endre) rendezte. Ingram 1929-től visszatérő vendég volt a Broadway színházaiban is. 1948-ban letartóztatták és tizennyolc hónapra ítélték az úgynevezett Mann-törvény megsértése miatt. Ez a törvény megtiltotta, hogy nőket „prostitúció, kicsapongás vagy bármilyen más erkölcstelen viselkedés” céljából egyik államból a másikba szállítsanak, és Ingram esetében állítólag bebizonyosodott, hogy az érintett tizenéves lánnyal erkölcstelen céljai voltak. Büntetéséből tíz hónapot kellett letöltenie, a botrány azonban évekre visszavetette a karrierjét. 1962-ben első afroamerikai színészként szerződtették egy szappanoperához, és fellépett Bill Cosby egyik show-jában is. Bennfentesek szerint Cosby támogatta, hogy az erkölcsbotrányt követően újra szerepekhez jusson. 1969. szeptember 19-én szívrohamban hunyt el Hollywoodban.  

bagdad014.jpg

A forgatókönyv és a szereposztás

A bagdadi tolvaj szinte egy időben készült egy másik klasszikus mesefilmmel, az amerikai Óz, a csodák csodájával (1939). Mindkét mű különféle nehézségek közepette valósult meg, több forgatókönyvíró is ügyködött a szkripteken, a rendezők is egymásnak adták a kilincset. A bagdadi tolvaj megszületését a második világháború is hátráltatta, s talán örökre befejezetlen maradt volna, ha nem olyan erőskezű és kitartó producere lett volna, mint Korda Sándor. A kiváló üzleti érzékkel és szakmai hozzáértéssel rendelkező Korda fedezte fel a filmvilág számára Sabut, egy indiai kamaszfiút, akinek már első két filmje, az Elefántfiú (1937) és a Riadó Indiában (1938) nagy sikert aratott. Az élelmes producer ekkor azt találta ki, hogy ifjú sztárját az Ezeregyéjszaka miliőjébe helyezi, és elkészíti vele A bagdadi tolvaj új változatát. A címhasználat jogával viszont az 1924-es verzió főszereplője és producere, Douglas Fairbanks rendelkezett. A Sors úgy hozta, hogy 1938-ban a londoni Savoy Hotel egyik bankettjén Korda épp Fairbanks mellé került az ülésrend szerint, így azonnal felajánlotta, hogy megvenné tőle a cím jogait. Az üzlet létrejött, Korda pedig egy vadonatúj történetet íratott, természetesen szintén az Ezeregyéjszaka motívumainak felhasználásával. Egyes források megjegyzik, hogy valószínűleg Korda magyar származásával magyarázható, hogy a címben Bagdad szerepel, és nem a helyes angol verzió, a Baghdad, ám az igazság az, hogy már az 1924-es film is a Bagdad írásmódot használta.

bagdad015.jpg

A fentebb említett új történetet a főcím szerint Bíró Lajos találta ki, a forgatókönyvet viszont Miles Malleson angol író és színész írta, aki a filmben a baszrai szultán szerepét alakította. (Az IMDb szerint Rózsa Miklós  zeneszerző története volt a kiindulási alap.) A szkriptet a forgatás közben felmerült nehézségek miatt többször is át kellett írni. A történet in medias res kezdődik: a vak Ahmed flashbackben idézi fel az előzményeket. A mese persze nem nélkülözi a csodás elemeket, mint például a repülő szőnyeg, a nőalakot formáló hatkarú gépezet és egy másik masina, a repülő ló, továbbá a mindent látó szem és persze a palackból kiszabaduló óriási dzsinn. Ezek megvalósítása érdekében az akkori legkorszerűbb technikát vetették be, többek között az 1930-as években kifejlesztett blueboxot. A szereposztásnak egyetlen stabil tagja volt, Sabu, hiszen a témát is az ő kedvéért választották. Bizonyos források úgy tudják, Dzsafár szerepére is csak egy jelölt volt, a Németországból emigrált Conrad Veidt, aki Korda és stábja számára a német filmművészet legjobb erényeit testesítette meg. Mások úgy tudják, a producer első választása az amerikai Henry Fonda volt, akit Korda két Technicolor-filmben látott, és az volt a véleménye, hogy A bagdadi tolvaj közelképein a színész különösen jól mutatna. A hercegnőnek nincs keresztneve a filmben. A figura eljátszására Korda az egyik kedvencét, Vivien Leigh-t szemelte ki, ám amikor a művésznő megkapta az Elfújta a szél (1939) című hollywoodi szuperprodukció női főszerepét, June Duprez személyében egy új tehetséget választott. Ahmedet eredetileg Jon Hall alakította volna, de a Universal még Korda előtt lecsapott a színészre, és leszerződtette. Sok pénzt öltek a sztárolásába, és eszük ágában sem volt őt Kordának kölcsönadni, ezért a producer a Hallra hasonlító John Justinnak adta a szerepet. A fiatalember A bagdadi tolvajjal debütált a filmvásznon.

bagdad016.jpg

Rendezőcserék

Mint említettem, Kordára és munkatársaira nagy hatást gyakorolt a német expresszionizmus, ezért A bagdadi tolvaj rendezésére elsőként a német Ludwig Bergert kérték fel. Berger egy lírai hangvételű fekete-fehér filmet képzelt el, és Korda hozzájárult ahhoz, hogy ennek szellemében kezdődjék a forgatás a londoni Denham Studiosban. Időközben Vince (Vincent) nevű fivére gyönyörű színes vázlatokat készített a filmhez. Miután Korda megnézte ezeket a rajzokat, elhatározta, hogy inkább egy látványos Technicolor-filmet készíttet A bagdadi tolvajból. Erről viszont meg kellett győznie a támogatókat is, hiszen egy színes film sokkal nagyobb költségvetést igényelt a tervezettnél, s a háborús időszakban mindenki óvatosan bánt a pénzével. A meggyőzés legnyomósabb érvének az látszott, ha mutatni tud nekik egy részletet az egyik lélegzetelállító színes jelenetből. Ennek érdekében magához kérette Michael Powellt, és megbízta, hogy a stábbal együtt utazzon el Cornwallba, kezdjék el a színes változat forgatását, és elsőként azt a jelenetet vegyék fel, amikor Abu kiszabadítja a dzsinnt a palackból. Powell aggályoskodott, hogyan vegye át Bergertől az irányítást, Korda azonban megnyugtatta, hogy ő majd megoldja a problémát, ám jelenleg „ezer és egy okból” még szüksége van a német rendezőre.

bagdad017.jpg

1939. szeptember 3-án Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, és A bagdadi tolvaj forgatása félbeszakadt. Korda ígéretet tett Winston Churchill miniszterelnöknek, hogy minden erejével támogatni fogja a háborús erőfeszítéseket. Esetében ez azt jelentette, hogy a brit harci morált erősítő propagandafilmek gyártásába kezdett, ezért Michael Powellt és a stáb néhány tagját átirányította Az oroszlánnak szárnya van (1939) című produkcióhoz. A német légierő ismétlődő támadásai London ellen lehetetlenné tették, hogy folytatódjék A bagdadi tolvaj forgatása. Ekkor Korda úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban fejezi be a munkát, ámbár előtte még afrikai helyszínekben gondolkodott. Amerikában viszont újabb problémák merültek fel. Ezek közül az új rendező megtalálása volt a legkisebb: Tim Whelan kapta a megbízást, aki Powell szerint főleg az akciójelenetekben volt nagyon jó. Egyes források úgy tudják, a munkamegosztás az volt, hogy Powell rendezte a látványjeleneteket, Whelan pedig az akciójeleneteket. A rendezőcserénél is nagyobb gondot okozott, hogy a leállás hónapjaiban a kamasz Sabu észrevehetően megnőtt, emiatt több jelenetét újra le kellett forgatni. Az alkotóknak figyelembe kellett venniük az ún. Hays-kódex előírásait is, amelyek a hölgyek öltözékére is vonatkozott: az amerikai jelenetekben a színésznőknek lényegében nyakig be kellett gombolkozniuk, szó sem lehetett dekoltázs- vagy netán köldökvillantásokról. (A Hays-kódex tiltotta a köldök ábrázolását, rossz nyelvek szerint azért, mert a törvénynek nevet adó William H. Hays nemi szervnek hitte azt is.) A három hivatalos rendező mellett még hárman vettek részt a film végső változatának összeállításában, ám az ő nevük rendezőként nem szerepel a stáblistán: egyikük maga Korda volt, a másik segítő Zoltán nevű öccse, a harmadik pedig William Cameron Menzies, az 1924-es filmváltozat művészeti vezetője. Menziest David O. Selznick producer adta kölcsön Kordának, állítólag szívességként azért, hogy kollégája átengedte Vivien Leigh-t az ő filmjébe, az Elfújta a szélbe. A váratlan nehézségek és a színes technika miatt A bagdadi tolvaj túllépte az eredetileg tervezett költségvetését, ezért az amerikai forgalmazó, a United Artists beszállt a gyártásba, hogy a produkciót be lehessen fejezni.

bagdad018.jpg

A filmzene

Amíg Ludwig Berger ült a rendezői székben, az volt a terv, hogy a filmzenét az osztrák Oscar Straus írja, akinek eredeti családneve ugyan Strauss volt, de szándékosan elhagyott egy „s” betűt a neve végéről, hogy ne keverjék össze a világhírű Strauss zenészcsalád tagjaival, főleg, hogy Oscar fő profilját is az operettek jelentették. Straust állítólag még azelőtt lecserélték a magyar Rózsa Miklósra, mielőtt Bergert menesztették volna. A legenda szerint Rózsa irodája Bergeré mellett volt, és a komponista a maga szobájában fáradhatatlanul játszotta a szerzeményeit, s a zene persze áthallatszott Berger irodájába is. A direktor nem verte a falat a hangos zene miatt, ahogy a hazai társasházakban még manapság is szokás, hanem annyira megtetszettek neki Rózsa friss és modern melódiái, hogy lemondott az akkor már hetvenéves Straus bécsi hangulatot idéző keringőiről. Kezdetben az volt az elképzelés, hogy A bagdadi tolvaj musical lesz, s ennek szellemében a legtöbb jelenethez Rózsa kísérőzenét komponált, és számos dalt is írt, melyek többségét végül nem használták fel. A dalokhoz Sir Robert Vansittart írt szövegeket. Az úgynevezett Tengerészdal (I Want To Be a Sailor) ugyan elhangzik a filmben, és szó volt arról, hogy egy másik szöveggel is beillesztik a cselekménybe, de az alternatív változatról ismeretlen okokból lemondtak. Egyes források szerint Rózsa egyik szerzeményét kicserélték Hubert Bath The Dream of Olwyn című kompozíciójára, amely eredetileg a Far East című filmhez készült, a cseréről szóló információt azonban hivatalosan sosem erősítették meg. Bár A bagdadi tolvaj zenéje akkor íródott, amikor még nem volt szokás a soundtrack lemezek kiadása, mégis nagy népszerűségre tett szert. Az I Want To Be a Sailor örökzöld slágerré vált, a dzsinn repülésének kísérőzenéjét pedig a harci repülőkről szóló háborús propagandafilmekhez használták igen gyakran.

bagdad019.jpg

A fogadtatás

A bagdadi tolvajt először 1940. október 14-én mutatták be az Egyesült Államokban, a Georgia állambeli Warm Springsben, három nappal később pedig Los Angelesben. Országos forgalmazása december 25-én kezdődött. Az Egyesült Királyságban is karácsonyra időzítették a premiert: december 23-ától játszották a filmet. A látványos mesét szinte mindenhol nagy szeretettel fogadták, és kiugró sikert aratott. Ahogy egy találó vélemény megfogalmazta, Korda produkciója felidézte a régmúlt világ ártatlanságát, varázslatát és kalandosságát, melyek a második világháború szörnyűségei közepette végleg odavesztek. Ennek ellenére a következő évben nem jelölték a legjobb filmnek járó Oscar-díjra, miközben négy másik kategóriában esélyes volt: legjobb operatőr (Georges Périnal), legjobb művészeti vezetés (Korda Vince), legjobb speciális effektusok (Lawrence W. Butler és Jack Whitney), legjobb filmzene (Rózsa Miklós). Az első három kategóriában győzött is. A filmtörténetben egyébként ekkor fordult elő először, hogy egy legalább három Oscar-díjra jelölt produkció a „Legjobb film” kategóriájában nem kapott helyet. Amikor beindult az amerikai televíziózás, A bagdadi tolvaj belekerült abba a huszonnégy Korda-filmet is tartalmazó csomagba, amelyet a jogtulajdonos elsőként értékesített a televízió számára. (Mint tudjuk, a filmgyártó cégek kezdetben konkurenciát láttak a televízióban, és egy ideig elzárkóztak attól, hogy filmjeiket eladják az új médiumnak.) Bár az opuszt Technicolorban forgatták, a negyvenes évek végén még fekete-fehérben sugározták az amerikai tévécsatornák, mert a színes adások tesztelés alatt álltak. A bagdadi tolvaj nagy hatást gyakorolt a látványcentrikus Új-Hollywood filmeseire is. Az irányzat vezéralakjának tartott Francis Ford Coppolának állítólag ez a kedvenc filmje, a Blu-ray-kiadást is ő és Martin Scorsese kommentálta.

bagdad020.jpg

A bagdadi tolvaj Magyarországon

A bagdadi tolvajt először 1941. április 18-án mutatták be Magyarországon, egy zárt körű előadáson. A Pegazus filmvállalat szakmai bemutatója nagy tetszést aratott a meghívottak körében. A nagyközönség április 25-étől láthatta a filmet, az érdeklődés óriási volt. Május 12-én azonban egy belügyminiszteri rendelet betiltott minden olyan filmet, amely Angliában készült, s a már bemutatott angol filmeket azonnali hatállyal le kellett venni a műsorról. Mivel a betiltó határozat nem vonatkozott az amerikai filmekre, ezért a Pegazus igazgatója, Zilahy Lajos megkísérelte megakadályozni A bagdadi tolvaj betiltását arra való hivatkozással, hogy a film jelentős részét az Egyesült Államokban forgatták, és részben amerikai produkció. A kérelmet elutasították. Állítólag A bagdadi tolvaj volt az utolsóként betiltott angol film. A hivatalos magyarázat szerint a betiltás oka a két ország között fennállt hadiállapot volt, egyes jobboldali sajtóorgánumok mégis fontosnak tartották megjegyezni, hogy a film producere, Korda Sándor és számos színésze zsidó származású. A betiltás ellenére A bagdadi tolvaj viszonyítási alap lett a magyar sajtóban, és amikor 1943-ban a hazai mozik bemutatták a hasonlóan látványos Münchhausen című német mesefilmet a vajdasági Zomborban született Josef von Báky (Báky József) rendezésében, több kritikus is összehasonlította a két filmet, és voltak, akik bizonyos vonatkozásokban Kordáét egyértelműen jobbnak találták.

bagdad021.jpg

A bagdadi tolvajt napra pontosan négy évvel az első országos bemutató után, 1945. április 25-én ismét műsorra tűzte a Forum mozi, ámbár újbóli vetítését – más betiltott filmekéhez hasonlóan – már januárban beígérték. Noha alig néhány hét telt el Budapest ostroma után, a fővárosi közönség máris tolongott a jegyekért. A Szabad Nép szerint azonban a film nem érdemelte meg ezt az óriási érdeklődést: „Csakhogy ez az igazságot homályban tartó, megkerülő, ellenzékinek ható koncokat odadobó »szórakoztatás« – szintén politika. Reakciós politika. Sokak szemébe hintette oly eredményesen a port, hogy látásuk még ma is rossz tőle. Ideje, hogy végre megjavuljon.” A befejező mondat szimbolikusan ugyan, de végső soron a film ismételt betiltását sugalmazta, mert „ami túl merész és túl igaz a reakciónak, az nem biztos, hogy elég merész és elég igaz a népi demokráciának”. Ennek ellenére az opusz nem tűnt el a magyar filmkínálatból, sőt 1956. augusztus 2-án ismét műsorra tűzték a mozik. Mondani sem kéne, hogy az érdeklődés ezúttal sem maradt el. A budapesti Filmmúzeum 1974. május 16-án újította fel a filmet. Bő két hónap alatt A bagdadi tolvaj több mint százezer nézőt vonzott, ezért az intézmény később megint elővette. A hetvenes évek végén a televízió is megvásárolta a producer számos más alkotásával együtt egy Korda Sándor-sorozat számára, sőt később egyedi filmként is láthattuk néhányszor. DVD-n elsőként 2003-ban jelent meg a PC World nevű számítástechnikai újság mellékleteként, mindössze egy papírtasakban. Néhány hónap múlva bolti forgalmazásba is került, immár igazi borítóval ellátott DVD-tokban. A film külföldön azóta már felújított változatban, Blu-rayen is hozzáférhető, s reméljük, ez a restaurált verzió mielőbb eljut a magyar érdeklődőkhöz is.

bagdad022.jpg

Néhány érdekes filmváltozat

Egy évvel a Douglas Fairbanks-féle film után, 1925-ben az oroszok (!) forgattak egy tizenkilenc perces némafilmet a mese alapján. Nem sokat tudni róla, csupán annyit, hogy Jevgenyij Gurjev rendezte, és Fjodor Krikin játszotta a férfi főszerepet. Évtizedekig elveszettnek hitték, ám 1997-ben állítólag találtak belőle egy töredékes kópiát Oroszországban. Filmtörténészek szerint a Fairbanks-film paródiájaként forgatták, és valójában a Mosztorg áruház termékeit akarták reklámozni vele. 1949-ben az olasz Anton Gino Domenighini animációs változatot készített La rosa di Bagdad (Bagdad rózsája) címmel. Ahhoz képest, hogy már az 1940-es filmváltozat is színes volt, 1952-ben a nyugatnémetek fekete-fehérben vitték filmre a történetet. Az opusz a cseh származású Karel Lamač (Carl Lamac) utolsó rendezése volt, a forgatás befejezése után néhány héttel ugyanis elhunyt. Fontosabb szereplők: Sonja Ziemann, Rudolf Prack, Paul Kemp, Theo Lingen és Fita Benkhoff. A költségvetés 930 ezer nyugatnémet márka volt. A szövetségi kormány támogatásának elnyeréséhez a filmet jóvá kellett hagyatni az illetékes hatósággal. A cenzorok több olyan jelenetet és párbeszédet is kifogásoltak, amelyek kedvezőtlen párhuzamot vontak a jelennel, így ezeket Fritz Kirchhoff producer eltávolította. A főcím után azonban elhelyezett egy kissé pimasz szövegezésű inzertet, amely arra figyelmeztetett, hogy a film cselekménye ugyan kitalált, de ha a néző nem talál hasonlóságot mai emberekkel és országokkal, az nem a véletlen műve. A feliratot egy rajz illusztrálta, amelyen egy keleti ruhába öltözött és az amerikai Szabadság-szoborra emlékeztető fejdíszt viselő nő egy ollóval belevág az inzert egyik, filmszalagot imitáló betűjébe, hogy így adja értésére a nézőknek, hogy a filmet cenzúrázták. A történet egyébként számos ponton is eltér Korda filmjétől, így például a tolvaj jelen esetben egy Fatme nevű szépséges hölgy. 1961-ben olasz–francia koprodukcióban született egy újabb filmváltozat, melynek rendezői Bruno Vailati és Arthur Lubin. A főszereplők közül csupán a Karimot alakító Steve Reeves neve lehet ismerős a magyar nézőknek, nem is annyira a filmjei miatt – melyek többsége el se jutott hozzánk –, hanem azért, mert az osztrák Arnold Schwarzenegger sosem titkolta, hogy a testépítésben és a filmezést illetően Reeves volt az egyik példaképe, aki mellesleg 1947-ben Mr. Amerika, 1950-ben pedig Mr. Univerzum volt.

bagdad023.jpg

Az indiaiak háromszor is megfilmesítették a bagdadi tolvaj történetét: 1960-ban, 1969-ben és 1977-ben. Az indiai filmművészet barátai nézzék el nekem, hogy nem mélyedek el ezekben az adaptációkban, hiszen nálunk éppoly ismeretlenek, mint az alkotóik. A törökök 1968-ban dolgozták fel a mesét, a rendezői székben Ertem Göreç ült. A főszerepet a korszak egyik legnépszerűbb török sztárja, Kartal Tibet alakította, partnerei Tanju Gürsu, Sezer Güvenirgil és Suzan Avci. A történet főszereplője, Juszuf beleszeret egy Jázmin nevű gyönyörű lányba, akinek az apja annak idején megölette Juszuf szüleit. 1978-ban az ismert brit rendező, Clive Donner forgatott egy újabb verziót. Az IMDb tévéfilmként tartja nyilván az alkotást, noha mozifilmnek készült, és a legtöbb országban először a mozik játszották. Sztárokban ezúttal sem volt hiány: Terence Stamp, Ian Holm, Kabir Bedi, Roddy McDowall, Marina Vlady, Frank Finlay és Peter Ustinov neve fémjelzi a produkciót. Jázmin hercegnőt Ustinov egyik lánya, Pavla alakította. Szóba került Omar Sharif és Curd Jürgens szereplése is, ám szerződtetésük valamiért meghiúsult. A külső felvételeket Spanyolországban és Olaszországban forgatták, a belsők helyszíne az angliai Shepperton Filmstúdió (Surrey megye, Shepperton) volt. A munka 1978. április 10-én kezdődött, és májusban már véget is ért. A korabeli beszámolók szerint Marina Vlady és Roddy McDowall kisebb balesetet szenvedtek, amikor elszakadtak a „repülő szőnyeg”-et magasba emelő kábelek. A madridi bemutatón a Tádzs herceget alakító Kabir Bedi is megjelent. A Sandokanként világhírűvé vált indiai színészt autogramkérő lányok hatalmas tömege rohanta meg, s a sztárt állítólag csak egy tűzoltólétrán sikerült kimenekíteni az épületből. A magyar mozik nem mutatták be a filmet, a szomszédos Romániában viszont óriási érdeklődés mellett vetítették. Jövőre egyiptomi (!) változatban elevenedik meg a bagdadi tolvaj meséje. A rendező Ahmed Khaled, fontosabb szereplők: Mohamed Abdel-Rahman, Fathi Abdulwahhab, Ahmed El Awadi, Muhammad Emam, Bayyumi Fuad, Amina Khalil és Yasmin Raeis.

bagdad024.jpg

Így látták ők

„Amikor ezt a nevet halljuk: Bagdadi tolvaj, önkéntelenül eszünkbe jut a múlt, amikor a néma, majd a hangos filmgyártás is kísérletezett e témával. Korda Sándor filmje azonban nem hasonlít egyik filmhez sem, amit a múltban láttunk, ez több, szebb, nagyobb és érdekesebb minden hasonló filmalkotásnál. A Bagdadi tolvaj nemcsak egyszerű meséje a bagdadi vásott kölyöknek, aki bekalandozza az arab világot, Korda Bagdadi tolvaja egyesíti magában az Ezeregyéjszaka meséjének minden fantáziáját. Elképzelhetetlen számunkra a film néhány egészen különleges és sohasem látott trükkje, mint a varázsszőnyeg száguldása, a meseparipa vágtatása Byruth egén, vagy a palackba zárt szerecsen óriás megelevenedése és eltűnése.”

(Név nélkül: „A Bagdadi tolvaj”. In: Nemzeti Ujság, 1941. április 23., 9. o.)

bagdad025.jpg

„A világ leghíresebb trükkrajzfilm művészei sem tudnának bravúrosabb jeleneteket kitalálni, mint amit a valóságban tár elénk a legújabb színes film, a Bagdadi tolvaj. Valóságos filmcsodákban gyönyörködhetik majd a közönség: a trükkök tömegei képesztik el a nézőt. A levegőben vágtató fehér arabs paripa, a repülő varázsszőnyeg s a többi meglepetés a bravúrfilmek első sorába emeli ezt a különben is érdekes mesefilmet.”

(Név nélkül: „A Bagdadi tolvaj trükkjei”. In: Esti Ujság, 1941. április 24., 8. o.)

bagdad026.jpg

„A film minden porcikájából sugárzik a műgond, a művészi lelkesedés és a szakmai lelkiismeretesség. A szövegíró, rendező és operatőr munkájáról csak a legnagyobb elragadtatás hangján beszélhetünk. Az esemény-motívumok szellemes kiválogatása és összekapcsolása éppen olyan tökéletes, mint a mese irreális logikájának reális szemléletté varázsolása, vagy az a leleményesség, amely a lencsét a legképtelenebbnek látszó feladatok megoldására tudta bírni. A szereposztás a legaprólékosabb gonddal készült. A gyönyörű arcok és tökéletes emberi testek lélekhordozó játékban és mozgásban érvényesülnek. A keretül szolgáló díszletek és ruhák gazdag pompájában a művészet oltárán áldozó gazdasági erők határtalan szolgálatkészségét érezzük.”

(Staud Géza: „Bagdadi tolvaj”. In: Népszava, 1945. április 25., 5. o.)

bagdad027.jpg

„Olyan A bagdadi tolvaj, mint egy remekművű mese remekművű illusztrációinak megelevenedése. A képet Georges Périnal festette felvevőgépével: lencséje a színek csodálatos harmóniáját rögzíti a mesés tájakban, a jellem leglényegbevágóbb vonásait közli az emberi arc fotografálásában. Ha egyáltalán el lehetne határolni az alkotás más elemeitől az operatőri munkát, azt mondhatnók: ez a legnagyobb a filmben. Ám mit mondanak akkor Conrad Veidt játékáról? Látszólag idegszála sem rebben, tekintete jéghideg. Egyre közelebbről mutatja őt be nekünk a felvevőgép, végül csak két szem néz felénk a vászonról. S ez óriási. Nem méreteiben, hanem mélységében. A szemből gyűlölet árad: mérhetetlen, kíméletlen, rettentő gonoszság. S érezzük benne a szívet, amely kőkemény. Ez a legnagyobb a filmben. De még semmit nem beszéltünk a zseniális rendezőről, Korda Sándorról. Ki komponálta ilyen nagyszerű varázslattá A bagdadi tolvajt? Ki teremtette meg a szerepek statikus jellemrajzát? Ki bontotta ennyire kifejező képekre a mese rokonszenves cselekményét? Ki formálta érzékelhetően óriássá a dzsinnt s repítette a levegőben a varázsszőnyeget? A rendezés a legnagyobb a filmben.”

(Simon Gy. Ferenc: „Az arab fantázia”. In: Szabad Ifjúság, 1956. augusztus 9., 2. o.)

bagdad028.jpg

A bagdadi tolvaj (The Thief of Bagdad, 1924) – amerikai mesefilm. Az Ezeregyéjszaka meséi alapján a forgatókönyvet írta: Elton Thomas és Lotta Woods. Operatőr: Arthur Edeson. Díszlet: William Cameron Menzies. Jelmez: Mitchell Leisen. Zene: Mortimer Wilson. Vágó: William Nolan. Rendező: Raoul Walsh. Főszereplők: Douglas Fairbanks (a bagdadi tolvaj), Snitz Edwards (a tolvaj gonosz társa), Charles Belcher (a szent férfi), Julanne Johnston (a hercegnő), Sojin (a mongol herceg), Anna May Wong (a mongol rabszolgalány), Brandon Hurst (a kalifa), Noble Johnson (az indiai herceg), Tote Du Crow (a jövendőmondó). Magyarországi bemutató: 1926. november 23.

A bagdadi tolvaj (The Thief of Bagdad, 1940) – angol–amerikai mesefilm. Az Ezeregyéjszaka meséi alapján a forgatókönyvet írta: Rózsa Miklós, Bíró Lajos és Miles Malleson. Operatőr: Georges Périnal. Díszlet: Korda Vince. Jelmez: John Armstrong, Oliver Messel és Marcel Vertès. Zene: Rózsa Miklós. Vágó: Charles Crichton. Rendező: Ludwig Berger, Michael Powell és Tim Whelan. Főszereplők: Conrad Veidt (Dzsafár), Sabu (Abu), June Duprez (a hercegnő), John Justin (Ahmed herceg), Rex Ingram (a dzsinn), Miles Malleson (a szultán), Morton Selten (az öreg király), Mary Morris (Halima). Magyarországi bemutató: 1941. április 25. (országos bemutató), 1945. április 25. (új premier), 1956. augusztus 2. (felújítás), 1974. május 16. (Budapest, Filmmúzeum).

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a szöveget a lap tetején, és lájkolj minket a Facebook oldalunkon is!

MÉG TÖBB IFJÚSÁGI FILM!

Az Ezüst-tó kincse

A három testőr, avagy a királyné gyémántjai

A négy testőr, avagy a Milady bosszúja

Sivatagban, őserdőben

Kísértet Lublón

A kék lagúna

A bejegyzés trackback címe:

https://moviecops.blog.hu/api/trackback/id/tr3515339092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · http://filmekapolcrol.blog.hu/ 2019.12.09. 09:35:23

Amikor néhány éve újranéztem már kevésbé varázsolt el, mint annak idején, de még mindig megvan a maga bája. Fura, hogy a Disney sose csapott le a sztorira, még az Aladdin világsikere után sem.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.12.09. 09:45:05

@Lazók György:

Hát igen, technikailag kétségtelenül elavult a film, de szerintem erre is igaz, amit Douglas Fairbanks mondott az 1924-es verzióról: „Az nem olyan fontos, hogy a dollárok millióit raktuk bele a Bagdadi tolvajba, de az igenis fontos, hogy sok ember az egész szívét rakta bele.” És ez számomra még most is átjött.

kolompar lole 1116 2019.12.10. 05:05:16

Ezt a tolvajt én felismerem, most a Parlamentben folytatja a tevékenységét, strómanján és vején keresztül!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.12.15. 22:52:34

hát lecsapott rá, mert az Aladdin ugyanez felvizezve :D
most néztem meg az Aladdin után, és nekem most is nagyon tetszett, pláne hogy a Dzsinn storiját kb itt mesélték el a leglogikusabban (vagy inkább mesehűen)

az is tetszett ahogy a mese realizálva volt jóval megelőzve a korát, szóval egyben van ez a film még ma is, olyan igazi alkotás amiért feltalálták a filmkészítést (és 250 forint a turkálósba)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.12.15. 22:57:02

"(A Hays-kódex tiltotta a köldök ábrázolását, rossz nyelvek szerint azért, mert a törvénynek nevet adó William H. Hays nemi szervnek hitte azt is.)"

ez mekkora már :D a Cudar Világban, vagy Huncut Világ, vagy mi az a Val Kilmeres rajzos film, kérdezi a rajzolt karakter, hogy Az meg mi? és így mutat a köldökre, merthogy neki nem rajzoltak :D

egyébként ha jól tudom nem nemi szervnek hitte, hanem a köldök kapcsolódik a nemiséghez, merthogy a születés közvetlen bizonyítéka, ahhoz pedig dugni kell:D

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2019.12.16. 09:36:25

@scal:

Igen, én is szeretem ezt a filmet, minden megvan benne, ami miatt egy mesét még egy felnőtt is élvezni tud.

Sokféle sztorit olvastam arról, miért került a köldök tiltása is a Hays-kódexbe. A filmesek se értették, de betartották. A kódex egyébként azt nem tiltotta, hogy nőket kétrészes bikiniben ábrázoljanak, ha az nem túl kihívó és takarékos, de a köldököt akkor is el kellett rejteni.

Utánanézek, Mrs. Hays vajon hogyan élte meg férje furcsa felfogását a nemiségről. :)
süti beállítások módosítása