Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

MovieCops

Jurassic Park

2020. március 22. 08:00 - Santino89

Annyira hiányoznak a ’90-es évek!

mv5bmjm2mdgxmdg0nl5bml5banbnxkftztgwntm2otm5nde_v1_uy1200_cr85_0_630_1200_al.jpg

Nem csak azért, mert akkor még kisgyerekként olyan igazán, őszintén el tudtam hinni, hogy a tudomány majd képes lesz valójában életre kelteni a dinoszauruszokat. Bár így jobban belegondolva, talán ezért is.

De akkor még Spielberg, pusztán gyermeki lelkesedésből, a dinók iránti rajongásából erőt merítve létrehozott egy olyan nagy költségvetésű hollywoodi alkotást, amely nemcsak intelligens volt, kreatív és körömrágóan izgalmas, továbbá kellően humoros, tele jobbnál jobb karakterekkel, de egyszerre tudta szórakoztatni a család minden egyes tagját a nagypapától kezdve az alig pár éves kislányig. Csak úgy mellékesen pedig technikai szempontból olyan szinten úttörőnek bizonyult, hogy meghatározta a következő évek teljes filmgyártását.

jurassicpark.jpg

Jó, oké, tudom, volt már előtte egy Terminátor 2. De ha belegondolsz, ez is milyen szép világ már, ahol azon kell gondolkodnom, hogy melyik film a jobb: a T2 vagy a Jurassic Park?

El se tudom képzelni, hogy az akkori nézőknek mekkora élmény lehetett a Jurassic Park. Négyévesen még nem láthattam moziban, de szerencsére az Elveszett világnál már nem volt ilyen probléma. De vissza a filmhez. A kor nézői kb. úgy csodálkozhattak rá a vadonatúj számítógépes trükkökre, ahogy a film szereplői teszik ezt az életre kelt dinók láttán. És ez a rácsodálkozás a még mindig működik, sőt elképesztően bájossá és szerethetővé teszi a Jurassic Parkot.

jurassic-park-1573836664425.jpg

A trükkök pedig mind a mai napig megállják a helyüket.

Ha nagyon akarod, full HD-ban azért már ki lehet szúrni, hogy mikor látsz robotdinót, és mikor számítógépes dinót. De Spielberg A cápa rendezése után már tapasztalt öreg róka volt, pontosan tudta, hogy a kevesebb néha több. Sosem láthatjuk annyi ideig a több millió éve kihalt bestiákat, hogy akár még most, majd’ 30 évvel később (ezt leírni is fájt) különösebben cikik vagy gagyik legyenek a képernyőn. Közben pedig semmilyen olcsóságot vagy mismásolást nem érzünk, az akciójelenetek egytől egyig kielégítőek lehetnek mindenki számára mind a mai napig.

p794941717057.jpg

Spielberg azt is tudta, amit mostanában már sokan elfelejtenek, hogy a trükkök – legyenek bármilyen szenzációsak vagy úttörőek – önmagukban kevesek ahhoz, hogy igazán hatásossá tegyék a mesét. Kellenek az azonosulható, szerethető vagy legalább emlékezetes karakterek ahhoz, hogy igazán tudjunk értük izgulni. Persze mindenkinek Jeff Goldblum rocksztár matematikusa a kedvence, de Sam Neill is kiváló főhős, Richard Attenborough kifejezetten remek bogaras, milliomos nagypapaként, sőt még a gyerekek sem idegesítőek. Laura Dern bájos, erős és vagány. A ’90-es évek feminizmusának gyönyörű megtestesítője. Itt ugyanis a feminizmus még a józan észt képviselte. Tudniillik van egy jelenet, amikor a sánta, öreg nagypapi akar elmenni a veszélyes küldetésre, csak azért, mert ő a férfi. Az atletikus, végtelenül intelligens Laure Dern pedig leoltja, és ő megy el felkapcsolni a megfelelő kapcsolókat. Érdemes ezt összehasonlítani a Jurassic World 2 feminizmusával, ahol a dinószakértő férfi pusztán azért nem döntheti el a finálé legfontosabb kérdését, mert férfi. Az senkit sem érdekel, hogy szakértője a témának, sőt elmondhatja a véleményét is (ezt még megengedik), de aztán lépjen hátra, és kussoljon szépen. Amúgy a Star Wars rajongók körében nem különösebben közkedvelt sztárproducer, Kathleen Kennedy állt anno az első Jurassic Park mögött is, könnyen lehet hogy ezek a kis egyenjogúsági mellékzöngék neki köszönhetőek, és ebben az esetben valóban érdekesebbé, különlegesebbé, egyszóval jobbá teszik az összképet.

jurassicpark1993_12-h_2019.jpg

A lélegzetelállító trükkök és a szerethető karakterek már önmagukban elegendők lehetnek egy kellemes szombat esti mozizáshoz. Ahhoz azonban, hogy a Jurassic Park legenda legyen, és ennyi év után is ennyire szívesen nézzük meg, a nosztalgiafaktor mellett még Spielberg zsenialitása is nagyon kellett. A film két csúcsjelenetében – a T. rex és a raptorok támadása – több kreatív és emlékezetes ötlet van, mint napjaink akár több éves blockbuster termésében együttvéve. Ki tudná elfelejteni a pohárban fodrozódó vizet, amikor a T. rex közeleg? Vagy a vécén rettegő ügyvéd halálát? Vagy a visszapillantó tükörben az autót üldöző dinót? A végső raptoros jelenetek pedig ha lehet, még ennél is jobbak. A valaha volt legfeszültebb, legizgalmasabb képsorok, amikor a két gyerek a konyhában bujkál a raptorok elől, ahol egyik zseniális ötlet követi a másikat magától értetődő természetességgel. Spielberg valami hihetetlenül jól értett a filmek hatásmechanizmusához.

trex1.jpg

A raptoros jelenetek végső megoldása pedig az, hogy megjelenik bent az épületben a T. rex, megmenti hőseinket a veszélyes raptoroktól. Majd miután kimenekültek, lehull az üvöltő óriásgyík előtt egy Jurassic Parkos szalag, egyfajta látványos iróniaként. Hihetetlenül hatásos. Ha ma mutatnák be ezt a filmet, ezért a Tyrannosaurus ex machináért Spielberg fejét követelnék. Amikor a rajongók, meg a fanok az utolsó képkockáig ízekre szednek mindent, rögtön feltennék a kérdést, hogy írói szempontból ez mennyire lusta fogás? Ha közeledett a T. rex, miért nem hallotta azt senki sem? Hogy jutott be a T. rex az épületbe, amikor szemmel láthatóan jóval kisebbek a bejáratok, mint ő maga? Hőseink hogyhogy nem vették észre, hogy ott van tőlük 15 méterre egy gigantikus őshüllő? Ehhez képest kismiska, hogy Daenerys elfeledkezett a Greyjoy-flottáról a Trónok harca utolsó évadában. Spielbergnek is feltették ezt a kérdést még a forgatás közben, hogy hogyan lehet bent a T. rex az épületben, mire Spielberg elmagyarázta, hogyan fog ez kinézni a nagyvásznon. Mert tudta, hogy a moziban ez minden logikátlanság ellenére tökéletesen fog működni, és pont ez a fajta nagyszabású látványosság kell a finálé utolsó pillanataira. Ettől lesz Spielberg a film zsenije, és ezért nincs igazuk azoknak, akik forgatókönyvírói trehányságot, meg logikátlanságot emlegetnek, látszólag talán jogosan.

8599261_bfdfdb7413ce658a5188e0f38f3c6615_wm.png

A Jurassic Park zeneszerzője, John Williams olyan remekül ráérzett Spielberg gyermeki lelkesedésére, hogy ennek a szépségét tökéletesen sikerült megragadnia fantasztikus dallamaival. Amikor a film végén felszállnak a helikopterre, mindenki lenyugszik, és megszólal John Williams csodálatos muzsikája, nekem könnyek szöktek a szemembe; annyira hiányoznak a ’90-es évek.

9 komment
süti beállítások módosítása