Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

PSYCHO

2020. június 08. - Field64

Idén hatvanesztendős minden idők egyik leghíresebb filmje, a Psycho (1960), a negyven éve elhunyt Alfred Hitchcock mesterműve. Alapjául Robert Bloch megtörtént bűnügyet feldolgozó regénye szolgált, amelyből Joseph Stefano írt bravúros forgatókönyvet. A filmet Hitchcock saját produkcióban, a szokásosnál jóval alacsonyabb költségvetésből valósította meg, mindazonáltal nem csak takarékossági okokból forgatott fekete-fehérben. Forgatás közben a rendező – tőle szokatlan módon – figyelembe vette két sztárja, Anthony Perkins és Janet Leigh javaslatait is. Állandó munkatársa, Bernard Herrmann zseniális kísérőzenéje Hitchcock szerint is jelentős mértékben hozzájárult a film hatásához. A Psycho világszerte hatalmas sikert aratott, a francia új hullámosok az egekig magasztalták, ámbár szakmai fogadtatása – különösen a kezdet kezdetén – nem volt egyértelműen pozitív. Magyarországon tizenkét évvel később mutatták be, de néhány hét után levették a műsorról. (Ez történt pár évvel korábban a szintén amerikai Halálfejesek című filmmel is.) 1982-ben a budapesti Filmmúzeumban újra látható volt a Psycho, amelyet két év múlva már a televízióban is megtekinthettek az érdeklődők. A filmnek három folytatása és egy remake-je készült, 2013-ban pedig tévésorozatként is feldolgozták. Leghíresebb jelenete, a fürdőszobai gyilkosság jó néhány filmrendezőt megihletett, és persze számos paródia is készült belőle.

psycho00.jpg

A történet

Marion Crane, a szép szőke titkárnő az ebédidejében valójában a szeretőjével, a jóképű Sam Loomisszal találkozik. Kapcsolatuk nem mentes a feszültségektől, közös életük megkezdését főleg anyagi jellegű problémák gátolják, s emiatt még a szakítás gondolata is felmerül. Marion visszamegy a munkahelyére, egy ingatlanirodába, ahol rövidesen megjelenik a főnök is egy ügyféllel. Sikeres üzletet kötöttek, a kedélyeskedő férfi azonban rendhagyó módon készpénzzel fizet, és negyvenezer dollárt tesz az asztalra. A főnök nem akarja, hogy hétvégére ilyen nagy összegű pénz maradjon az irodában, ezért utasítja Mariont, hogy vigye be a bankba. A nő fájlalja a fejét, és engedélyt kér arra, hogy a bankból egyenesen hazamehessen. A tekintélyes summa puszta látványa különös gondolatokat ébreszt Marion fejében. A pénz megoldaná azokat az anyagi gondokat, amelyekről ebédidőben beszélt a szeretőjével, és megalapozhatná a közös életüket. Itt a hétvége, a főnök leghamarabb csak hétfőn tudná meg, hogy alkalmazottja eltűnt a negyvenezer dollárral, s ez elég idő lenne arra, hogy Marion egérutat nyerjen. A józan észt teljesen félretéve lát hozzá terve kivitelezéséhez. Pedig baljós előjelek kísérik bűnös útján: amikor autójával megáll az egyik zebránál, meglátja a főnökét. A férfi csodálkozva néz rá, hiszen ő azt hitte, fejfájós titkárnője otthon gyengélkedik. Később egy rendőr is igazoltatja, s bár furcsának találja a különös szőke nőt, mégis továbbengedi. Marion áron alul eladja a kocsiját, és egy használt autóval menekül tovább. Besötétedik, az idő elromlik, ezért úgy dönt, hogy a közeli Bates Motelben tölti az éjszakát, és reggel kipihenten folytatja az útját.

psycho01.jpg

A motel tulajdonosa egy rokonszenves, de kissé félszeg fiatalember, Norman Bates. Mesél magáról, hogy a beteg anyjával él, aki a motel mögött tornyosuló házban lakik. Norman szabadidejében állatok kitömésével foglalkozik. Kissé különös hobbi egy ilyen jámbor külsejű ifjú számára. Norman elmondja, hogy jelenleg Marion a motel egyetlen lakója, ugyanis amióta átadták az új főutat, azóta a motel látogatottsága jelentősen visszaesett. Meg is hívja őt, hogy együtt vacsorázzanak. Később Marion a szobájában hangos veszekedésre lesz figyelmes, amely a közeli házban zajlik: Norman vitatkozik az anyjával. Az öreg hölgy amiatt zsörtölődik, hogy a fia egy vadidegen nőt merészelt meghívni az otthonukba, márpedig ő hallani sem akar arról, hogy a vendég betegye ide a lábát. A közös vacsorát végül a motel irodájában költik el. Utána Marion visszavonul a szobájába, ahol a lefekvéshez készülődik. Magában már rájött arra, hogy milyen esztelenséget művelt, és elhatározta, hogy visszaadja a pénzt. Arra készül, hogy lezuhanyozzon és aztán ágyba bújjon. Fogalma sincs arról, hogy a falba fúrt kis lyukon át Norman minden mozdulatát éber figyelemmel követi. A nő bemegy a fürdőszobába, meztelenül beáll a kádba, elhúzza a függönyt, kiengedi a vizet, és élvezi a testén végigfolyó vízsugarak frissítő hatását. A zubogó víz hangjától nem hallja, hogy valaki bejött a fürdőszobába. Egy sötét sziluett jelenik meg a zuhanyfüggöny mögött. A behatoló hirtelen szétrántja a függönyt. A rémült Marion egy öregasszonyt lát, kezében egy hatalmas késsel, amely többször is lesújt rá…

psycho02.jpg

A regény

Hitchcock filmje Robert Bloch (1917–1994) 1959-ben publikált, azonos című regénye alapján készült. A szerző abból az elképzelésből indult ki, hogy mi lenne akkor, ha közvetlen szomszédunkról, akire a gyanú halovány árnyéka sem vetülhetne, kiderülne, hogy valójában egy szörnyeteg. Az Élet azon melegében utánozta a művészetet, mert Bloch még javában dolgozott a regényén weyauwegai (Wisconsin állam) otthonában, amikor az 56 kilométerre fekvő Plainfieldben a rendőrség két nő meggyilkolásának vádjával őrizetbe vette Ed Geint (1906–1984). Átkutatták a gyanúsított házát, amelyben emberi bőrből és testrészekből készült bútorokat, evőeszközöket, sőt még egy ruhát is találtak. A pszichiáterek szerint Gein időnként magára vette ezt a ruhát, és a halott anyjának képzelte magát. A szomszédok vallomása szerint az elhunyt anya, Augusta Wilhelmine Lehrke rendkívül puritán asszony volt, aki zsarnokként uralkodott a fiai fölött. (Ednek ugyanis volt egy bátyja, Henry.) Ed csak akkor hagyhatta el a családi farmot, ha iskolába ment, otthon pedig dolgoznia kellett. Nem barátkozhatott senkivel, és ha mégis megpróbálta, az anyja keményen megbüntette. Ennek ellenére Ed nem volt rossz tanuló, az olvasás különösen jól ment neki. Augusta napi rendszerességgel és fáradhatatlanul prédikált a fiainak a világ erkölcstelenségéről. Különösen éles szavakkal ostorozta az alkoholistákat (a fiúk apja, George Philip Gein is az volt) és a nőket, akik – persze őt magát nem számítva – születésüktől fogva kéjvágyók és a Sátán eszközei. Mondandóját bőségesen fűszerezte bibliai idézetekkel: különösen az Ószövetség verseit szerette citálni a halálról, a gyilkosságról és az isteni büntetésről. Ez utóbbi utol is érte a családot, ugyanis 1940 és 1945 között Ed elveszítette minden hozzátartozóját: az apját, a fivérét és végül az anyját. Bár a hivatalos okmányok szerint egyikőjük sem halt erőszakos halált, később Henry halálának különös körülményei miatt felmerült az a gyanú, hogy Ed esetleg megölte a bátyját. Letartóztatását követően Gein csak két gyilkosságot ismert be, s a házában talált maradványokról azt állította, hogy már eltemetett halottakat ásott ki és csonkított meg. A helyi temetőben elvégzett vizsgálat valószínűsítette, hogy ez igaz lehet. Robert Bloch már majdnem befejezte a regényt, amikor a Gein-ügy borzalmas részletei nyilvánosságra kerültek. Állítólag rendkívül megdöbbentette, hogy az általa kitalált Norman Bates és Ed Gein személyiségében és motivációiban mennyi közös vonás volt. A Psycho a XX. század egyik legnépszerűbb és leghatásosabb horrorregényének számít, magyar nyelven 1990-ben adták ki először, Tandori Dezső fordításában. Bloch még két folytatást írt hozzá, melyek 1982-ben és 1990-ben jelentek meg. (A magyar olvasókhoz tudomásom szerint csak a második rész jutott el.) A Hitchcock-film folytatásaihoz egyiket sem használták fel.

psycho03.jpg

A témaválasztástól a forgatókönyvig

Hitchcock egyik asszisztense és bizalmasa, Peggy Robertson 1959-ben olvasott egy kedvező kritikát egy bizonyos Robert Bloch Psycho című új regényéről, és úgy döntött, hogy a főnöke figyelmébe ajánlja a könyvet. A direktor csak nagyon kevés ember véleményére hallgatott, amikor új témát választott, és e kevesek egyike Robertson volt. Elolvasta a regényt, és egyetértett asszisztense véleményével. Állítása szerint a zuhanyjelenet keltette fel az érdeklődését, illetve annak lehetősége, hogy a Szédülés (1958) és az Észak-északnyugat (1959) után egy egészen más típusú filmet készíthet. Robertson bevonásával 9500 dollárért megvásárolta a filmjogot: tartott attól, ha idő előtt kiderülne, hogy ő a vevő, Bloch és a kiadó sokkal több pénzt kér. Amint megkötötték a szerződést, azonnal utasította Robertsont, hogy a lehető legtöbb példányt vásárolja fel a könyvből, mert nem akarta, hogy a mű csattanója túlságosan ismertté váljon a közönség körében a filmpremier előtt. A bökkenő csak az volt, hogy a szélsőséges téma miatt a Paramount nem lelkesedett a tervezett filmért, és semmiképpen sem akart túl nagy összeget kockáztatni. A Psycho esetében a korábbi Hitchcock-filmek szokásos költségvetése túl nagy összegnek minősült. A direktor ekkor felajánlotta, hogy televíziós sorozata, az Alfred Hitchcock Presents stábjával gyorsan és olcsón leforgatja a Psychót fekete-fehérben. A Paramount erre is nemet mondott. Hitchcock ekkor újabb javaslattal állt elő: saját cége, a Shamley Productions égisze alatt készíti el a filmet, a gyártási költségeket is saját zsebből állja, amennyiben a Paramount vállalja a forgalmazást. Mindezt megtetézte azzal, hogy lemondott a szokásos 250 ezer dolláros rendezői tiszteletdíjáról, és cserébe hatvanszázalékos részesedést kért a várható bevételből. A Paramount elfogadta ezt a tervezetet, mivel nem járt számára különösebb kiadásokkal, és a hatvan százalékra is rábólintott, mert szinte biztos volt a bukásban.

psycho04.jpg

A forgatókönyv

Bloch regényéből James P. Cavanagh írta az első forgatókönyvet. Cavanagh állandó szerzője volt az Alfred Hitchcock Presents című sorozatnak, és a Mesternek épp az volt a baja, hogy a Psycho szkriptje is olyan, mint egy televíziós horrorfilmé. Ezzel Peggy Robertson is egyetértett, ezért másik író után néztek. Joseph Stefano nem rendelkezett komolyabb filmes tapasztalatokkal, viszont nagyon jó ötletei voltak az adaptálást illetően, s ennek köszönhetően vele kötöttek szerződést. Stefano javasolta azt, hogy a regénnyel ellentétben a film ne Norman Bates, hanem Marion Crane személyéhez kapcsolódva kezdődjön. A pénzlopás, a szökés, a lebukás veszélye olyan feszültséget teremt, amely a fürdőszobai gyilkosság jelenetében robban, mert ha meghal a főhősnek hitt személy, hogyan fog folytatódni a történet? Ezt a hatást Hitchcock azzal fokozta, hogy a szerepre Janet Leigh személyében egy sztárt választott, márpedig a sztárok nem szoktak meghalni a film első harmadában. A regényben Norman középkorú, túlsúlyos, ellenszenves figura. Amikor Hitchcock elárulta Stefanónak, hogy a szerepet Anthony Perkinsnek szánja, az író számára máris érdekesebbé vált a figura. Kiiktatták a történetből Bates alkoholizmusát, hiszen túl kézenfekvő volt, hogy a delíriumos állapot összefügg a személyiségváltozásával. Hogy Bates szimpatikus legyen, és a néző előbb önkéntelenül gyanún felül állónak gondolja őt, majd mentségeket próbáljon találni neki, mellőzték Norman érdeklődését az okkultizmus és a pornográfia iránt is.

psycho05.jpg

Hitchcocknak az volt a véleménye, hogy a néző félrevezetése akkor lesz tökéletes, ha a pénzlopás mindvégig kellő hangsúlyt kap, és azt a hatást kelti, hogy a filmnek ez az egyik (ha nem a legfontosabb) motívuma. Ezért látható a film elején a moteljelenet Marion és Sam között, hogy kielégítő magyarázatot kapjunk arra, miért dönt a nő a pénzlopás mellett. A regényben egyébként a nő keresztneve nem Marion, hanem Mary: ezt azért változtatták meg, mert Phoenixben élt egy Mary Crane, és el akarták kerülni a névazonosságból származó esetleges problémákat. A regényben egyértelműen érződik, hogy Sam és Lila között románc alakul ki – a kötet folytatásában már házasokként találkozunk velük újra! –, Hitchcock azonban mellőzte ezt a motívumot, mert a központi rejtélyre akarta összpontosítani a néző figyelmét. Ez az oka annak, hogy a filmben egy pszichiáter magyarázza el Norman személyiségének rejtélyét, míg a könyvben ezt Sam magyarázza el Lilának. (A film megoldása egyértelműen jobb, mert az ilyesmi mégiscsak egy pszichiáter szakterülete, és nem egy laikus civilé.) Természetesen a cenzúra miatt muszáj volt tompítani a könyv erőszakosságán: a regény Normanje, miután halálra szurkálta a nőt a zuhanyzóban, le is fejezi az áldozatát. Arbogast halálának helyszíne a filmben az előszoba helyett a lépcsőház lett, ami nemcsak fokozta a néző gyanakvását a titokzatos Anya személyét illetően, hanem lehetőséget adott rendezői-operatőri bravúrra is. Persze Hitchcocknak mással is sikerült borzolnia a kedélyeket: Marion széttép egy számlát, a fecniket pedig a vécékagylóba dobja és lehúzza. Amerikai filmekben korábban még nem mutattak vécékagylót, pláne nem úgy, hogy bele is lehet látni.

psycho06.jpg

Az előkészületek

Hitchcock a következőket mondta a Psycho díszleteiről a híres Truffaut-interjúkötetben: „A házat körüllengő titokzatosság, azt hiszem, teljesen véletlen, Észak-Kaliforniában nagyon sok egyedülálló házat talál, és ezek egytől egyig olyanok, mint amit a Psychóban látni; »kaliforniai gótikának« nevezik ezt a stílust, a legcsúnyább változatait meg úgy hívják, hogy »kaliforniai mézeskalács«. Amikor belefogtam a munkába, egyáltalán nem állt szándékomban újra felidézni a Universal-féle régi horrorfilmek hangulatát, csak a hitelességet tűztem ki célul magam elé. Márpedig a ház egy valóságos ház hiteles másolata, ehhez nem fér kétség, és a motel is hiteles mása egy valóban létezőnek. Azért választottam ezt a házat meg ezt a motelt, mert rájöttem, hogy a történetnek nem ugyanaz a hatása, ha mindez közönséges bungalóban történik; ez az építészeti stílus illett valahogy az atmoszférájához.” Mindazonáltal a házat és a motelt ugyanazon a színpadon építették meg, mint a Universal klasszikus horrorja, Az operaház fantomja (1925) díszleteit. A forgatás után sem bontották le, sőt a stúdiót bemutató turistaútvonal egyik kiemelt látnivalójának számít. Hitchcock elsősorban anyagi okokból döntött úgy, hogy fekete-fehérben forgatja le a filmet, de erre művészi indokokat is talált. Szerinte ez a történet egyébként sem bírná el a színeket, s a zuhanyjelenet színesben egyszerre lett volna túl erőszakos és túl sematikus. A Mester állítólag nem szerette a vér látványát, és ahogy később elmondta, nem akarta színesben mutatni azt a rengeteg vért a fehér fürdőszobacsempén. A fekete-fehér kivitelezés viszont megidézte Henri-Georges Clouzot klasszikus bűnügyi filmje, az Ördöngösök (1955) szintén fekete-fehér fürdőszobai gyilkosságjelenetét, ami Hitchcock egyik kedvence volt. A direktornak voltak más költségkímélő ötletei is. A stáb nagy részét az Alfred Hitchcock Presents munkatársai közül válogatta. Bernard Herrmannt szerződtette zeneszerzőnek, George Tomasinit vágónak, Saul Bass látványtervezőt pedig storyboardok készítésére is felkérte. A stáb gázsija 62 ezer dolláros kiadást jelentett. Janet Leigh még 1953-ban egy hétéves szerződést kötött a Paramounttal, amelynek tartozott még egy filmmel. Leigh azonnal elfogadta a szerepet, ahogy elolvasta a szkriptet, és nem érdeklődött a gázsi iránt sem, pedig a szokásos pénzének csak a negyedét kapta, 25 ezer dollárt. Perkins szerződése 40 ezer dollárról szólt. Egyesek szerint Hitchcock fekete humora nyilvánult meg abban, hogy a gyilkost játszó színésznek annyi pénzt fizetett, amennyit a cselekmény szerint az áldozat ellopott a főnökétől.

psycho07.jpg

A forgatás

A Psycho forgatása 1959. november 11-én kezdődött, és 1960. február 1-jén ért véget. A költségek 807 ezer dollárt tettek ki. Mindennap korán reggel kezdték a munkát, és este 6 körül fejezték be. (Az egyetlen kivételt a csütörtöki napok jelentették, mert a Hitchcock házaspár ezeken a napokon a felkapott West Hollywood-i étteremben, a Chasen’s-ben vacsorázott.) John L. Russell operatőr 35 mm-es kamerákat használt 50 mm-es lencsékkel, mert ez az emberi látáshoz hasonló látószöget nyújtott, és a nézőket ily módon még jobban sikerült bevonni a történetbe. A novemberi forgatás megkezdése előtt Hitchcock Phoenixbe küldte az asszisztensét, Hilton A. Greent, hogy megfelelő helyszínt találjon a nyitójelenethez. A Mester egy légi felvételre gondolt: a kamera egy helikopterről közelített volna rá arra a szállodaablakra, amely mögött Marion és Sam találkája zajlott. A helikopter remegése miatt azonban a felvétel nem lett tökéletes, ezért olyan képkockákkal kellett kombinálni, amelyek stúdióban készültek. Egy másik stáb a 99-es országúton nappali és éjszakai felvételeket készített Gorman és Fresno között, amelyeket ahhoz az eseménysorhoz akartak felhasználni, amikor Marion a lopott pénzzel elhagyja Phoenixet. Ekkor forgatták azt a jelenetet, amikor a napszemüveges rendőr reggel felébreszti Mariont, aki a kocsiban töltötte az éjszakát, illetve azt is, amikor a nő eladja az autót, és egy másikat vesz, hogy azzal tűnjön el a feltételezett üldözői elől. A film azzal kezdődik, hogy a rendező megadja a történések időpontját: december tizenegyedike, péntek. Erre állítólag azért volt szükség, mert a phoenixi utcajelenetekben karácsonyi dekoráció volt látható, de emiatt Hitchcock már nem akarta újraforgatni azokat a képsorokat.

psycho08.jpg

A Bates-házat Edward Hopper A vasút melletti ház című 1925-ös képe alapján tervezték. Egyébként a festménynek is volt valós modellje, egy haverstraw-i (New York állam) épület a Conger Avenue 18. szám alatt. Green egy terjedelmes lista alapján rengeteg fotót készített az összes külső helyszínről, hogy azokat később rekonstruálni tudják a stúdióban. Ezek közé tartozott az ingatlaniroda, illetve Marion és Lila otthona is. Green talált egy olyan lányt, aki nagyjából megfelelt a Marionról alkotott előzetes elképzeléseknek, és lefényképezte a teljes ruhatárát. Hitchcock ennek alapján teljesen hétköznapi öltözékeket rendelt Helen Colvig vezető jelmeztervezőtől. Ennek ellenére Janet Leigh évek múlva azt állította, hogy a fehérneműit saját maga vásárolta. Határozottan cáfolta azt a legendát, hogy ragaszkodott volna a méretre készített fehérneműkhöz, és azt állította, hogy a magánéletben sem viselt soha olyat, szóval miért ragaszkodott volna ehhez egy filmforgatáson. Elmondása szerint Hitchcock csupán annyit kívánt tőle, hogy népszerű fehérneműmárkát vásároljon, mert azt akarta, hogy a női nézők felismerjék a saját fehérneműmárkájukat, és ezáltal is azonosulni tudjanak a hősnővel. Leigh szerint a figura kétarcúságának szimbóluma volt, hogy a nyitójelenetben még fehér színű fehérneműt visel, a pénz ellopása után viszont már feketében látjuk.

psycho09.jpg

Hitchcockot zsarnoki rendezőnek tartották, aki már a forgatás megkezdése előtt előre megtervezte a fejében mindegyik filmjét a legapróbb részletekig, és a forgatást mindössze kényszerű szükségszerűségnek tartotta, a stáb tagjait pedig – a színészeket is beleértve – csupán elképzelései megvalósítóinak tekintette, akiktől nem ötleteket, hanem engedelmességet várt. A Psycho kivételt jelentett ez alól, mert úgy Anthony Perkins, mint Janet Leigh meglehetősen nagy szabadságot kapott a szerepértelmezésben. A Mester még improvizálni is engedte őket, amennyiben ez nem igényelte a kamera előre eltervezett helyzetének megváltoztatását. Perkins évekkel később elmesélte, hogy többször is elpróbálta a Martin Balsammal közös jelenetét a partnerével együtt, és arra jutottak, sokkal jobb lenne, ha egymás szavába vágva beszélnének. Kicsit félve mondta el Hitchcocknak, hogy Balsammal egyetértésben szeretne eltérni az eredeti rendezői koncepciótól. A Mester beleegyezett abba, hogy kipróbálják a színészek verzióját, és mivel jobbnak tartotta az övékét, kész volt elvetni a saját elképzelését.

psycho10.jpg

Perkins egyébként kezdetben habozott, hogy elfogadja-e Norman Bates szerepét. Szeretett volna ugyan kiszabadulni a romantikus filmek skatulyájából, ám félt attól, hogy egy transzvesztita gyilkos eljátszása hátrányosan befolyásolhatja a karrierjét. Hitchcock győzte meg arról, hogy vágjon bele, és azzal segítette őt, hogy mindig meghallgatta, és gyakran el is fogadta Perkins javaslatait: „Az én ötletem volt, hogy édességet rágcsáljak. Mivel a szereplőm egyszer valami olyat mond, hogy csak csipeget, mint egy madár, ezért Hitchcock azt javasolta, hogy egyek karamellás kukoricát.” Hitchcock még abba is beleegyezett, hogy a nagyobb átélés kedvéért Perkins a saját ruhájában játsszon. A színész aggályai részben mégis beigazolódtak. Bár a Psycho nagy sikert aratott, és őt is dicsérték kitűnő alakításáért, lényegében örökre megmaradt a pszichopata figura skatulyájában. Ami Janet Leight-t illeti, forgatás közben Hitchcock folyamatosan tréfálkozott vele. Így például a színésznő öltözőjében rendre elrejtette Mrs. Bates múmiájának különböző változatait. Janet sose tudta meg egész biztosan, hogy a Mester vajon rajta tesztelte-e a múmia hatásosságát, vagy egyszerűen csak az volt a célja, hogy őt mindvégig a filmhez szükséges lelkiállapotban tartsa. A nyitó szerelmi jelenet felvétele után Hitchcock azt mondta neki, hogy nem volt elég szenvedélyes, ahogy John Gavin sem, és többször is megismételtette a jelenetet. Janet eleget tett az instrukcióknak, és mindent beleadott, később azonban megkérdezte Gavint, hogy neki mit mondott Hitchcock. Kiderült, hogy semmit: a Mester azt akarta, hogy Janet-Marion szenvedélyességéből és John-Sam visszafogottságából a néző megérezze, hogy a nő többet ad bele ebbe a kapcsolatba, mint a férfi. Leigh rendkívül sajnálta, hogy soha többé nem dolgozhatott Hitchcockkal, de a Mester azt mondta, a nézőknek folyton a Psycho jutna eszébe róla, ami az új filmnek nem tenne jót.

psycho11.jpg

Többször is felvették azt a jelenetet, amikor Lila a pincében megtalálja Mrs. Bates múmiáját. Hitchcock ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy a megforduló szék, a himbálózó villanykörte és a lencse fényfoltja összhangba kerüljön. A rendező náthás volt azon a napon, amikor az a jelenet került sorra, hogy Arbogast felfelé megy a Bates-ház lépcsőjén. A detektívet váratlanul megkéselik, mire lezuhan a lépcsőn. A jelenetet Hilton A. Green vette fel a főcímtervező és képi konzultáns Saul Bass storyboardjának figyelembevételével. Amikor Hitchcock utólag megnézte a felvételt, nem tetszett neki. Ő egy gyanútlan embert akart mutatni, aki mit sem sejtve megy fel a lépcsőn, de a leforgatott képsor inkább egy gyanakvó, veszélyt sejtő ember benyomását keltette. Bár Hitchcock felhasznált néhány képkockát Green verziójából, a jelenetet mégis újra felvette. A fokozatosan emelkedő kamera szemből mutatja a felfelé lépkedő detektívet, majd a magasból láthatjuk, ahogy az Anya rátámad Arbogastra. Erre azért volt szükség, mert így a felülnézet miatt nem lehetett látni, hogy a kést markoló személy valójában egy nőnek öltözött férfi.

psycho12.jpg

Magát a zuhanást úgy oldották meg, hogy Martin Balsamot egy támla nélküli székre ültették, amelyet kiszámíthatatlanul kezdtek mozgatni. Az egyensúlyát vesztett színész összevissza kapálózott, miközben az arcát elborította a vérpatronból kispriccelő vér. A zuhanás érzetét a háttérvetítés fokozta, a lépcsőház alja vészesen közeledett a fej felé. Ejtsünk néhány szót a Hitchcock védjegyének számító cameóról is: a film elején látjuk őt Stetson kalapban álldogálni az ingatlaniroda előtt. Rita Riggs öltöztetőnő szerint ennek az az oka, hogy a Mester egy jelenetben akart lenni a lányával, Patriciával, aki Marion egyik kolléganőjét játszotta. Mások szerint azért jelent meg már a film elején, hogy a cameója később ne vonja el a figyelmet a hátborzongató történésekről. A szex és az erőszak kombinációja állítólag kifejezetten zavarta a Samet alakító John Gavint, aki évek múlva azt mondta, Hitchcock nem volt vele különösebben barátságos. A Mester egyszerűen túl merevnek találta őt, bár azt maga is igazságtalannak érezte, hogy a közönség sem Johnt, sem a Lilát megformáló Vera Milest nem jegyezte meg annyira, mint Perkinst és Leigh-t. Pedig Hitchcock nagy reményeket fűzött Mileshoz, az új Grace Kellyt látta benne. Már a Szédülés (1958) női főszerepét is neki szánta, ám a művésznő terhessége miatt az ígéretes munkakapcsolat végül nem teljesedhetett ki.

psycho13.jpg

A fürdőszobai gyilkosság a filmtörténet egyik leghíresebb jelenete, számtalan variációja, sőt paródiája készült az elmúlt hatvan évben. 1959. december 17-e és 23-a között forgatták. Az ötven vágásból álló, mindössze háromperces jelenet felvételéhez 77 különböző kameraállást használtak. A forgatást kétszer is elhalasztották: egyszer a hideg, egyszer pedig Janet Leigh menstruációja miatt. Több legenda is kapcsolódik ehhez a jelenethez, így például az, hogy valójában a főcímtervező Saul Bass rendezte a saját rajzai alapján. Ezt úgy Hitchcock, mint a közvetlen munkatársai többször cáfolták, sőt a Mester szerint Bass ehhez a jelenethez, ha készített is vázlatokat, neki nem mutatta meg azokat. A gyors vágások miatt az a néző érzése, hogy egy különösen brutális gyilkosságot lát, noha egyszer sem mutatják, hogy a kés ténylegesen behatol a testbe. Egyesek szerint mégis van egy olyan képkocka, amelyben a kés az áldozat hasába fúródik, mások szerint azonban ez a megvilágítással magyarázható, illetve azzal, hogy ezt a villanásnyi részt valójában visszafelé vették fel, nehogy véletlenül valódi szúrásra kerüljön sor: a penge tehát valójában nem a hasba hatolt, hanem a hastól indult.

psycho14.jpg

A leghíresebb legenda, hogy a jelenetben igazából nem Janet Leigh állt a zuhany alatt, hanem a dublőze, Marli Renfro. A dolog megítélését bonyolítja, hogy maga Hitchcock is elismerte Miss Renfro közreműködését, miközben mások azt állítják, hogy valóban Janettel forgattak, Marli segítségét csupán a jelenet előkészítéséhez vették igénybe. Janet Leigh így írt a forgatásról az önéletrajzi könyvében: „A zuhany alatt töltött hét nap megpróbáltatás volt mindenkinek. Ugyanazt a történést rengetegszer felvették, különböző szögekből. Aztán ott voltak azok a késések, amelyeket a pamutbársony körüli problémák vagy a kamerával kapcsolatos technikai kérdések okoztak. Szerencsére a színészeknek és a stáb tagjainak volt elég türelmük és humorérzékük, különben ezek a körülmények okozhattak volna némi felzúdulást. A híresztelésekkel ellentétben Mr. Hitchcock nem nyitotta meg a hideg vizet, hogy belőlem megdöbbent reakciót csikarjon ki, amikor az Anya belép. Nagyon köszönöm, de e nélkül is képes voltam eljátszani a megdöbbenést. Sőt, ami azt illeti, kifejezetten vigyázott rá, hogy a víz hőfoka mindig nagyon kellemes legyen. [...] Az egész film egyik legnehezebb felvétele – nekem legalábbis – a gyilkossági jelenet vége volt. A kamera először közelről mutatta a halott nő szemét, aztán fokozatosan hátrálva egyre többet mutatott a zuhanyfülkéből, majd a fürdőszobából. Nem tudtam viselni a speciális kontaktlencsét, amely a jelenethez szükséges lett volna (a szemem csak hat hét alatt szokta volna meg a lencsék okozta kellemetlenséget, annyi időnk viszont nem volt), »élesben« eljátszani a halottat pedig nem egyszerű. Akaratlanul is folyton pislogtam, nyeltem vagy lélegeztem. Miután lecsúsztam a csempézett falon, és összerogyva átbuktam a kád peremén, földet éréskor a lehető legkényelmetlenebb pozícióba érkeztem – a szám és az orrom odaütődött a kád széléhez. A fröcskölő víz néhány cseppje a szempilláimra, a szemöldökömre és az arcomra telepedett, és csiklandozott. Félelmetes feladat volt mozdulatlannak maradni.” Az viszont állítólag tényleg igaz, hogy Perkins egy színházi szereplése miatt nem volt jelen, és őt valóban dublőr helyettesítette a zuhanyjelenetben, nem is egy, hanem kettő: Anne Dore és Margo Epper.

psycho15.jpg

A zene

Hitchcock állandó zeneszerzője, Bernard Herrmann először elutasította, hogy zenét írjon a Psychóhoz, mert az alacsony költségvetésre való hivatkozással a Mester a korábbiaknál alacsonyabb gázsit ajánlott. Végül mégis elfogadta a megbízást. Évek múlva úgy emlékezett, hogy Hitchcock ráhagyta, mit komponál. Nem adott instrukciókat, csak egyetlen kikötése volt: a zuhanyjelenethez nem akart kísérőzenét. Herrmann nem értett egyet ezzel, de nem vitatkozott, hanem megírta a zenét a gyilkossági képsorhoz is. Amikor megmutatta, mit komponált a filmhez, a zuhanyjelenet az előzetes utasításnak megfelelően zene nélkül ment. Hitchcock elégedetlen volt, mire Herrmann azt javasolta, nézze meg a jelenetet azzal a zenével, amit ide írt. Ez meg is történt, és a Mester határozottan kijelentette: „Ragyogó. Ide pontosan ez a zene kell.” Herrmann ekkor tapintatosan emlékeztette arra, hogy a munka kezdetén még ellenkező véleményen volt. „Nem volt igazam, rossz elképzelés volt” – jelentette ki Hitchcock, aki nem szégyellte bevallani, ha tévedett, mert nagyon ritkán kényszerült ilyen vallomásokra. Sőt azt is hangoztatta, hogy a Psycho hatásában a zenének igen nagy szerepe volt. Elismerése egyik jeleként Herrmann neve a főcímen az egyik legfontosabb helyre, közvetlenül a rendező neve elé került.

psycho16.jpg

A fogadtatás

A Psycho első kritikái meglehetősen vegyesek voltak, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy Hitchcock minden szempontból radikálisan szakított korábbi filmjei stílusával. A színészek közül Anthony Perkins és Janet Leigh kapta a legtöbb elismerést, és mindkettőjükkel kapcsolatban elhangzott, hogy korábban sose voltak ennyire jók, mint most Hitchcocknál. A közönség az első perctől kezdve óriási érdeklődéssel fogadta a filmet, hosszú sorok kígyóztak a mozipénztárak előtt. Ebben nagy szerepe lehetett a szokatlanul hosszú, bő hat és félperces előzetesnek, amelyben magából a filmből semmit se látunk. Hitchcock személyesen kalauzolja végig a nézőt a két legfontosabb helyszínen, a Bates-házban és a motelben, megemlíti a borzalmas gyilkosságokat, hogy azok olyan szörnyűek voltak, hogy a részletekbe inkább bele sem merül. Az előzetes végén széthúzza a zuhanyfüggönyt, és ekkor premier plánban meglátjuk a sikoltozó nőt (szerintem nem Janet Leigh az), és megszólal Bernard Herrmann idegtépő zenéje is. Hitchcock ragaszkodott ahhoz, hogy a filmjét úgy vetítsék, hogy a későn érkezőket ne engedjék be rá. Tartott ugyanis attól, hogy aki nem az elejétől látja a filmet, az nem érti meg az összefüggéseket, nem érvényesül nála a gondosan felépített hatásmechanizmus, sőt az is lehet, hogy a főszereplőnek hitt Janet Leigh szereplését is elmulasztja. (Ez a veszély főleg a folytatólagos előadások esetén állt fenn, amikor a néző a megváltott jegyével bármikor beülhetett a moziba.) A Psycho volt Hitchcock legjövedelmezőbb alkotása, sőt minden idők legjövedelmezőbb fekete-fehér filmje is: csak az Egyesült Államokban a premier évében ötvenmillió dollárt termelt. A legenda szerint egy szülő levelet írt a rendezőnek, hogy mit tegyen a lányával, aki az Ördöngösök óta nem szállt be a fürdőkádba, a Psycho után pedig már a zuhany alá se mer állni. Hitchcock a szokásos fekete humorával reagált, és a vegytisztítót javasolta megoldásként. A filmet négy kategóriában (legjobb rendező, legjobb női mellékszereplő, legjobb operatőr (fekete-fehér film), legjobb díszlet (fekete fehér film) jelölték Oscarra, de egyikben se győzött. Golden Globe-ra csak Janet Leigh volt esélyes, és a díjat meg is kapta. Ahogy nőtt a film közönségsikere, úgy váltak a kritikák is egyre pozitívabb hangvételűvé. Az elmúlt hat évtized alatt a Psycho az egyetemes filmtörténet legismertebb, legnépszerűbb és legjobb filmjeinek rangsorába került. 1992-ben lett az Amerikai Filmörökség része, azóta kiemelt védelmet élvez.

psycho17.jpg

A Psycho és a magyar filmforgalmazás

Hitchcock alkotását 1961. március 3-án látta az Előzetes Bizottság, és így értékelte: „Rendkívül izgalmas film. A bűnügyi és patologikus történetet a rendező olyan légkört, feszültséget teremtve jeleníti meg, hogy a néző figyelmét teljesen leköti, a legélénkebb fantáziát is felcsigázza…” A kedvező értékelés után mi más is lehetett volna a konklúzió, mint ez: „Az E. B. a film átvételét egyhangúan nem javasolja.” A Filmtudományi Intézetnél szerencsére felvilágosultabb emberek voltak döntéshozói pozícióban, és az intézmény 1968-ban csere útján a jugoszláv archívumtól szerzett egy kópiát a Psychóból, majd a filmet egy bérlettel látogatható összeállításban műsorra tűzte. Hitchcock alkotásának Nyugaton évről évre egyre nagyobb lett a kultusza, ezért a hatvanas évek végén újra felmerült magyarországi forgalmazásának gondolata. A Filmátvételi Bizottság 1970. április 14-én nézte meg a filmet, a vetítésen a jegyzőkönyv szerint kilenc bizottsági tag volt jelen. Elismerve Hitchcock szaktudását, a jegyzőkönyv azt a megállapítást rögzítette, hogy a Psycho „az elmúlt években vesztett hatásából”. Az egyik jelenlévő, Kuczka Péter Hitchcock jelentőségét hangsúlyozta, míg Fehér Imre megjegyezte, hogy ha a tévében műsorra kerülhetett a Belphegor – A Louvre fantomja, akkor a klasszikussá vált Hitchcock-filmet is bemutathatják a magyar mozik, ráadásul a siker garantált lenne. Ezt Gyertyán Ervin is így látta, de ő speciális forgalmazást javasolt. Bán Róbert ellenezte a Psycho bemutatását, és javasolta megtekintésre bekérni a Mester Ablak az udvaron című filmjét. (Valószínűleg az 1954-es Hátsó ablakra gondolt. Néhány más filmjével együtt Hitchcock ennek a művének is csak a forgalmazási jogát adta oda a Paramountnak, s amikor az lejárt, az opusz évekre eltűnt a nemzetközi filmpiacról. Hitchcock halála után a Universal vásárolta meg a Mester birtokában maradt művek jogait az örökösöktől.) A bizottság egy ellenszavazattal az átvétel mellett döntött, feliratozást javasolt, továbbá a „Csak 16 éven felülieknek!” kategória alkalmazását. Az illetékesek (Bors Ferenc és Tárnok János) 3000 dolláros maximális keretet határoztak meg a film megvásárlására, ami végül 2750 dollárba került.

psycho18.jpg

A Filmtudományi Intézet igazgatója, Papp Sándor 1971. december 6-án kelt levelében engedélyt kért a Film-főigazgatóságtól arra, hogy az intézmény a Moképpel közösen vásárolja meg a Szelíd motorosok (Dennis Hopper), a Szenvedély (Ingmar Bergman) és a Psycho című filmeket. Ez a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy elsőként a budapesti Filmmúzeum játssza a műveket, amelyek csak néhány héttel később kerültek volna országos forgalmazásba. Papp a kérését a filmellátási nehézségekkel indokolta, illetve azzal, hogy a Hitchcock-mű esetében a „filmtörténeti jelleg” egyébként is indokolná ezt a megoldást. A Mokép nem fogadta el ezt a javaslatot. A Psycho tíz kópiával 1972. március 9-én került országos forgalmazásba, az eredetileg ajánlott 16 éves korhatár helyett csak 18 éven felülieknek. A Halálfejesekhez hasonló fogadtatásban részesült: a nézők tódultak a filmszínházakba, a kritikusok viszont szélsőségesen reagáltak. A józan ítészek nem tagadtak meg némi elismerést a műtől és alkotójától, óvatosságból azonban bíráló megjegyzéseket is tettek, míg a vehemensebb tollnokok a szocialista erkölcsök iránti aggodalomtól vezérelve felháborodásuknak adtak hangot, és számonkérték, hogy egy ilyen „alantas és silány színvonalú” mű hogyan kerülhetett a magyar nézők elé. A Tükör és a Magyar Hírlap élen járt a film pocskondiázásában, ám az opusz állítólag végül a pedagógusok tiltakozására került le a műsorról. Az 1972. március 30-tól április 5-ig tartó műsorhét programjában még szerepelt, de azt nem tudom, hogy azokat az előadásokat valóban megtartották-e. Amíg játszották, 334 101 nézője volt, ami 74,3%-os kihasználtságot jelentett.

psycho19.jpg

A Psycho magyarországi „rehabilitálása” 1980-ban kezdődött. Az április végén elhunyt Hitchcock emlékére a budapesti Filmmúzeum májusban egy-egy napra, délelőtt három előadásban műsorra tűzött néhányat a Mester klasszikus filmjei közül: Londoni randevú, A Manderley-ház asszonya, Gyanakvó szerelem, A gyanú árnyékában, Mentőcsónak, Forgószél, Rémület a színpadon, Psycho. A betiltott film jegyeit szétkapkodták, jelen sorok írójának sem jutott. Veress József, a Mokép akkori igazgatóhelyettese szorgalmazta, hogy a Psycho ismét kerüljön műsorra egy Hitchcock-sorozat keretében. Közben a Filmmúzeumban egy klasszikus rémfilmeket bemutató, szombat késő esti bérletes sorozatban a Madarakkal (1963) együtt megint levetítették. 1980. november 28-án kezdődtek a hivatalos tárgyalások a film újbóli megvásárlásáról. Noha a jogot ezúttal csak a Filmtudományi Intézet vetítőhelyei számára vásárolták meg, mégis többet (4000 dollárt) kellett fizetni érte a forgalmazónak, a Cinema International Corporationnek, mint annak idején a széles körű forgalmazásért. A kópia 1981. augusztus 4-én érkezett meg. A Film-főigazgatóság engedélyezte a felemelt helyár alkalmazását, de továbbra is ragaszkodott a „Csak 18 éven felülieknek!” korhatár-besoroláshoz. A Filmmúzeum 1982. március 29-étől kezdte játszani a filmet. Összesen 173 előadást tartottak belőle, melyeknek 66 079 nézője volt, ami 64,1%-os kihasználtságot jelentett. A mozi 1982-es látogatottsági toplistáján ez a harmadik helyet jelentette: első volt Franco Zeffirelli alkotása, a Napfivér, holdnővér (1972) 116 839 nézővel, a második pedig egy korábbi Hitchcock-mű, A Manderley-ház asszonya (1940), amely 76 447 nézőt vonzott. A Magyar Televízió illetékesei a hetvenes évek második felében még kizártnak tartották, hogy a Psycho valaha is műsorra kerüljön a tévében. Álláspontjukat idővel felülbírálták, s a mű azóta többször is látható volt az állami tévéadón, elsőként egy Hitchcock-sorozat keretében, 1984. május 19-én, szombaton, 21 óra 45 perctől. A magyar szinkron a tévépremierhez készült.

psycho20.jpg

A folytatások

Robert Bloch 1982-ben jelentette meg a Psycho folytatását, amely a hollywoodi slasher filmeket parodizálja. A Universal is ekkor határozta el, hogy elkészíti a Hitchcock-film folytatását, de nem használja fel Bloch regényét. Tom Holland kapott megbízást arra, hogy egy teljesen új történetet írjon, amely persze Bloch karaktereit szerepeltette, s ehhez kellett az író engedélye is. (Holland 1988-ban indított el egy másik nevezetes horrorszériát, a Gyerekjátékot.) Először a Psycho rendezőasszisztensét, Hilton A. Greent kérdezték meg, hogy lenne-e kedve megrendezni a második részt. Green tudta, hogy Hitchcock egyik filmjéhez sem akart folytatást, ezért felhívta a Mester lányát, Patriciát, hogy mit szól a dologhoz. Patricia áldását adta a tervre, és később azt mondta, hogy szerinte az apjának tetszett volna a film. Mindazonáltal a folytatást mégsem Green, hanem Hitchcock egyik tanítványa, Richard Franklin rendezte. Anthony Perkins először nemet mondott a második részre, ám miután elolvasta Holland forgatókönyvét, meggondolta magát. A Universal eredetileg csak egy tévéfilmet akart, de az illetékesek úgy gondolták, érdemes lenne inkább egy mozifilmet készíteni. A forgatás 1982. június 24-én kezdődött, és augusztus 13-án ért véget. A Bates-ház díszlete még állt, magát a motelt viszont újra meg kellett építeni. Az új történet szerint Normant gyógyultnak nyilvánítják, és 22 év után kiengedik az elmegyógyintézetből. A férfi visszatér a motelbe, ahol hamarosan újabb gyilkosságok történnek… A második részben is fontos szerephez jutott Vera Miles (Lila Loomis), akivel Franklin éppoly elégedett volt, mint Perkinsszel. Az ötmillió dollárból készült Psycho II közel harmincöt milliót jövedelmezett, és meglepően jó kritikákat kapott. A Filmátvételi Bizottság 1984. január 24-én tekintette meg, és nem javasolta magyarországi forgalmazását, mert a tagok szerint a cselekmény hihetetlen (anno a Hitchcock-filmről is ez volt a vélemény!), és a mű meg sem közelíti az eredeti film színvonalát. Magyarországon elsőként a Tv2 mutatta be 1998. március 21-én.

psycho21.jpg

A Psycho II alapvetően kedvező fogadtatása után természetesen hamar felvetődött az újabb folytatás gondolata, amelyet 1986-ban mutattak be. Perkins örült volna, ha azt is Franklin rendezné, ám ő nem vállalta a harmadik részt, amelyet végül maga a színész forgatott le minden előzetes rendezői tapasztalat nélkül. Ennek ellenére a stábtagok utólag azt nyilatkozták, hogy élvezték a vele való munkát: különösen a női főszerepet alakító Diana Scarwid beszélt róla igen meleg hangon. Pedig Perkinsnek lett volna oka arra, hogy feszült és ideges legyen, mert a Psycho III forgatása közben tudta meg, hogy HIV-fertőzött. Talán emiatt is reagált érzékenyen arra, hogy az egyik női mellékszereplő, Juliette Cummins vicces célozgatásokat tett a homoszexualitására, amelyet a színész egész karrierje során igyekezett eltitkolni. Először ki akarta rúgni Cumminst, aztán meggondolta magát. Perkins szerette volna, ha a Hitchcock iránti tiszteletből a harmadik részt is fekete-fehérben forgatják, de a Universal hallani sem akart erről. A zenét illetően viszont modernizálni akart, és ezzel már a filmgyár is egyetértett. A Universal az MTV-generáció érdeklődését is fel akarta kelteni, s ennek érdekében popdalokat is rendelt a filmhez. Ezek közül a The Scream of Love kislemezen is megjelent. A harmadik rész történetét Charles Edward Pogue írta. (Robert Bloch csak 1990-ben publikált újabb folytatást a regényéhez.) Pogue eredeti elképzelése szerint a Norman által felfogadott, lecsúszott zenész, Duane Duke lett volna a gyilkos, aki szándékosan jön a Bates Motelbe, hogy a tulajdonost bajba keverje. Perkins azt akarta, hogy a szexjelenetben a Duke-ot alakító Jeff Fahey teljesen meztelen legyen, ám a színész ezt nem vállalta, ezért úgy vették fel a jelenetet, hogy meztelensége csak sejthető volt, ténylegesen nem látható. A Marion Crane-re emlékeztető apáca az eredeti szkriptben egy pszichiáter lett volna Janet Leigh alakításában. A Universal elvetette ezeket az ötleteket, és ragaszkodott ahhoz, hogy Norman legyen a gyilkos. A cég elégedetlen volt az első befejezéssel is, emiatt egy másikat kellett forgatni. A 8,4 millió dollárból készített film mindössze 14,4 milliót jövedelmezett. A kritikák vegyesek voltak, sok kifogás hangzott el a véres jelenetekkel és a meztelenséggel kapcsolatban.

psycho22.jpg

A Psycho 4: Ahogyan kezdődött (1990) a harmadik rész gyenge fogadtatása miatt már nem mozifilmnek, hanem tévéfilmnek készült. Igazából egyszerre beszélhetünk előzményfilmről és folytatásról, ámbár a negyedik rész figyelmen kívül hagyta az előző két film történéseit. A kerettörténetből megtudjuk, hogy Norman nősülni készül, sőt pszichiáter menyasszonya már közös gyermeküket hordja a szíve alatt. A férfi attól fél, hogy a születendő gyermek örökölni fogja az ő betegségét. Álnéven betelefonál egy élő rádióműsorba, amely az anyagyilkosokról szól, és elmondja a saját élettörténetét, amelynek végén bejelenti, hogy egy újabb gyilkosságot készül elkövetni… Perkins és Charles Edward Pogue a negyedik részt eredetileg egy fekete komédiának szánta, amelyben a Bates Motel turistalátványossággá válik, ahol „horrorhétvégeket” rendeznek egy Normannek öltözött színésszel. Az igazi Norman közben megszökik az elmegyógyintézetből, és visszatér a motelbe. A Universal határozottan elutasította ezt az elképzelést, és a Hitchcock-film forgatókönyvíróját, Joseph Stefanót kérte fel a szkript megírására. Perkins utólag azt nyilatkozta, hogy a három folytatás közül szerinte ez lett a legjobb. (Mondjuk én nem osztom ezt a véleményét.) Szóba került, hogy a flashbackeket fekete-fehérben forgatják, ám ezt az ötletet elvetették. Az anya szerepére nem tartottak meghallgatást, hanem Olivia Hussey-t kérték fel, Franco Zeffirelli több mint húsz évvel korábbi Shakespeare-filmjének Júliáját. A fiatal Normant az E. T. (1982) egykori gyerekszereplője, Henry Thomas alakította, akit az 1998-as remake esetében is fontolóra vettek, de ahhoz mégsem őt választották. A fiatalember annyira beleélte magát az első gyilkossági jelenetbe, hogy a kellékként használt kés komolyan megsebezte a kezén. A negyedik rész az egyetlen, amely felhasználta Bernard Herrmann hátborzongató kísérőzenéjét az eredeti filmből. Perkins szerette volna, ha bő húsz évvel korábbi filmje, a Pretty Poison (1968) rendezője, Noel Black készítené a Psycho 4-et is, a Universal viszont Mick Garrist választotta. A népszerű író, Stephen King azt nyilatkozta, hogy a Psycho folytatásai közül egyedül a negyedik rész tetszett neki, és Garrist később két King-regény filmváltozatának rendezésével is megbízták. A filmet először a Showtime tévécsatorna mutatta be egy olyan Psycho-retrospektív részeként, amelynek Janet Leigh volt a háziasszonya.

psycho23.jpg

A remake

A Psycho sem kerülhette el a sorsát, és remake készült belőle 1998-ban. Az új változatot az egyik legjelentősebb amerikai független filmes, Gus Van Sant (Drugstore Cowboy, Otthonom, Idaho stb.) rendezte a Universal Pictures számára. A köztudatban úgy él, hogy Van Sant annyira szolgain másolta Hitchcockot, hogy lényegében beállításról beállításra lekoppintotta az 1960-as filmet, csak ő színes nyersanyagra forgatott. Ez azonban csak részben igaz, mert az alkotók mind a dramaturgiában, mind a képi megoldásokban változtatásokat is eszközöltek. Mivel a történetet a jelenbe akarták helyezni, ezért megváltoztattak mindent, ami a hatvanas évek elejét idézte volna. Így például Marion már nem negyvenezer, hanem négyszázezer dollárt lop el a főnökétől, illetve a használt kocsi és a motelszoba árát is a jelen áraihoz igazították, sőt korszerűsítették a párbeszédek nyelvezetét is. A színes film használata is a kordivattal magyarázható, hiszen a kilencvenes évek végén már csak nagyon kevesen voltak hajlandók fekete-fehér filmeket nézni. Pedig annak idején Hitchcock azért is választotta a fekete-fehér technikát, mert szerinte ez a történet nem bírja el a színeket. A remake-ben új elemként jelentek meg a gyilkossági jeleneteket megszakító szürreális álomképek, amelyeknek – a fölösleges művészkedésen kívül – jómagam semmilyen értelmét nem láttam. Lerövidült a filmet záró pszichológiai magyarázat, amelyet amúgy is a Hitchcock-film leggyengébb jelenetének tartanak. Van Sant a színészekre (Vince Vaughn, Anne Heche, Julianne Moore, Viggo Mortensen, William H. Macy és mások) bízta, mennyire akarnak hűségesek lenni az eredeti film szereplőihez. Macy nem kívánt eltérni az általa játszott figura prototípusától, míg Vaughn és Moore nem követték Perkins és Vera Miles játékstílusát. A hatvanmillió dollárból forgatott remake úgy anyagilag, mint szakmailag nagyot bukott. Két Arany Málna-díjat kapott (legrosszabb remake, legrosszabb rendező), és esélyes volt egy harmadikra is Anne Heche jóvoltából (legrosszabb női epizodista). Érdekes módon a művésznőt ugyanezért az alakításért más szakmai díjak esetében a legjobb női mellékszereplő díjára jelölték. (Jelen sorok írója egyértelműen az Arany Málnát tartotta volna megérdemeltnek.) A filmet 1999. február 4-étől játszották a magyar mozik.

psycho24.jpg

A tévésorozat

Öt évadot élt meg a Bates Motel – Psycho a kezdetektől című sorozat, amelynek ötven részét 2013. március 18. és 2017. április 24. között elsőként az amerikai A&E kábelhálózat mutatta be. A széria a Hitchcock-film előzményeit dolgozta fel a XXI. század stílusában, ámbár az ötödik évad lényegében a mozifilm sztorijának laza adaptációja. A történet akkor kezdődik, amikor meghal Norman édesapja, és az özvegyen maradt anya megvásárolja a Seafairer Hotelt, amelyből a Bates Motel lesz. Az alkotók a két főszereplő kapcsolatára koncentráltak, hogy miként hatalmasodik el a fiún súlyos mentális betegsége, és anyjával való kapcsolata hogyan válik egyre bonyolultabbá és egyre feszültebbé. A sorozat epizódjait Anthony Cipriano, Carlton Cuse és Kerry Ehrin írta, és a részeknek nem kevesebb, mint húsz (!) rendezőjük volt. A legtöbb epizódot Tucker Gates rendezte (összesen 17-et), tizenegyen viszont csak 1-1 részt készítettek. Az anyát, Norma Louis Batest Vera Farmiga, Norman Batest Freddie Highmore játszotta: mindketten jó kritikákat kaptak, szakmai elismerésekben is részesültek. A sorozatot kanadai helyszíneken forgatták: a Bates Motelt Aldergrove városában építették fel a Hitchcock-film eredeti díszlete alapján. Bár a mozifilm díszlete mindmáig megvan a Universal stúdióban, a sorozat díszletét a forgatás befejezése után lebontották. Magyarországon a Viasat 3 tévécsatorna adta le az első évadot, a nyitó epizódot 2013. október 4-én sugározták. A második évadtól a széria átkerült a Viasat 6 repertoárjába.

psycho25.jpg

Így látták ők

„Mert ez a Nyugaton nagy hírre vergődött amerikai film elejétől a végéig a legszomorúbb csinálmány és kitalálmány, az ál- és alpszichoanalízis és a legútszélibb grand guignol perverz házasságának torzszülötte. A hollywoodi »álomgyár« kezdettől fogva egyszerre állított elő álmokat és lázálmokat, egyszerre szállította a kellemest és az iszonyatost, a valóság igazi szépségének és igazi rettenetes törvényeinek helyettesítésére. A limonádé és a rémdráma ugyanannak a szörnyetegnek két fele: sellő-felsőtest, amely ichtiozaurusz-mancsokban végződik. Ez utóbbi résznek, úgy látszik, legújabb és legkedveltebb formája ma a pszichoanalitikus grand guignol. Mert e filmben a primitív és brutális (képben sokszor irgalmasan, vagy legalábbis hatásosan megoldott) borzalomkeltésnél csak a »mélyebb tartalomnál« kívánt mélypszichológiai magyarázat a primitívebb és – nevetségesebb. [...] Hát még a dramaturgiája! A legcsekélyebb erőfeszítést sem teszi, hogy legalább látszólag alárendelje a borzalmakat a cselekménynek: a cselekményről ordít, hogy puszta ürügy az egyedül fontos morbidan pornografikus és hánytatóan véres jelenetek bemutatására. Az előző cikkemben már említett felszólítás, melyre a mozik előcsarnokában a rendező életnagyságú fényképének kinyújtott ujja mutat rá: »Kérjük, ne mesélje el ismerőseinek a film végét, mert új befejezést nincs módunkban hozzá kitalálni« – szemérmetlenül hivalgó bevallása annak, hogy aki a film utolsó néhány percét, akár csak elbeszélésből is, ismeri, az a többi (két óránál többet kitevő) részében már semmi érdekeset és látni érdemeset nem talál.”

(Somlyó György: „Filmek, amiket látni lehet”. In: Filmvilág 1961/4, 19–21. o.)

psycho26.jpg

„Ravasz mester Hitchcock. A fürdőkád lefolyójában örvénylő víz láttán, mely a gyilkosság nyomait igyekszik lemosni, a nézőből is csaknem kiszalad a vér. Hitchcock egy ajtónyitódásától őszinte hideglelés fut rajtunk keresztül. Egy lesújtani készülő kés villanása mintha belénk hasítana. Ki tud még így borzalmat kelteni, az emberi lélek rejtelmeire utaló sátáni tartalommal? Tőle sokan tanulnak. A bostoni fojtogató című film is az ő tanításait halmozta fel. A Psycho című lélektani rémdráma tananyag a későbbi rendező-utódok felnövekedéséhez. Anthony Perkins alakításában a félszeg, dadogós skizofrén őrült mint egy médium követhette rendezője szeme villanásait. Ez a mély transzállapotra kinyíló fogékonyság a színészi tehetség biztos mutatója. Tizenhárom éves film a Psycho. Hogy általában kellenek-e nekünk az odakint tucatjával készülő horrorfilmek, az idegsokknak ezek a lelkileg megrokkantó termékei? Általában nem kellenek. A Psycho sem azért érdemel figyelmet, mert nagy film, hanem mert a filmművészet hatóerejének, eszközei hatalmának tanulmánydarabja.”

(Sas György: „Kétlelkűek a vásznon”. In: Film, Színház Muzsika, 1972. március 11., 6. o.)

psycho27.jpg

„Hurrá! Honunkban nincs többé horrorhiány! E horror – magyarul művi hidegrázás… »kínnal, fájdalommal, betegséggel, elmebajjal, szadizmussal szórakoztat«. Az aljas ösztönök szatócsa Mr. Hitchcock, ravaszul adagol mindent, ami ocsmány, brutális, kegyetlen, embertelen. A másfél órás morbid rejtély, utolsó perceiben természetesen – természetellenes áltudományos lélekelemző halandzsával – magyarázatot nyer. Ami viszont továbbra is titok: vajon ki lehetett az a finom ízlésű, kulturált hazai filmkereskedő, aki a Psychót megvásárolta boldog mindnyájunknak?”

(Név nélkül: „Morbid rejtély”. In: Esti Hírlap, 1972. március 25., 8. o.)

psycho28.jpg

„Elébe kell menni a nézőnek, ha már a néző kevésbé jön be a moziba, mint eddig. Azt kell adni, amire a néző bejön. De mennyire kell elébe menni? Egyik-másik filmféle korábban hiánycikk volt, látni nem lehetett, csak hallani róla. Talán, ha láthattuk volna a maga idején, nincs körülötte legenda. Rémülünk egyet, és elfelejtjük. De most filmforgalmazásunk pótolja az elmaradását, s nemcsak a mostanában készült giccseket, másod- és harmadrangú közönségcsalogató filmeket hozza be, veszi át, tűzi műsorra, hanem a régebbieket is. Így aztán eltorzul, egészségtelenné duzzad egyik-másik filmfajta aránya a műsor egészében. S néha az is kiderül, hogy nem mindegyik elmaradást érdemes behozni. Alighanem akad még bőven művészi film, haladó tartalmú, ízes szórakozást kínáló a régebbi évek termésében, amit a hazai mozik még nem mutattak be. A Psycho, Alfred Hitchcock filmje, a maga idején újat is hozott, bár e nevezetes horrorfilm pszichológiája meglehetősen vulgáris. Kidolgozását tekintve jócskán unalmas, hátborzongató »titka« elég hamar kitalálható, befejező magyarázkodása pedig nagyon is együgyű. Mennyivel jobb lett volna, ha filmforgalmazásunk korábbi elmaradásaiból inkább valóban izgalmas művészi élménnyel örvendezteti meg a nézőket.”

(Név nélkül: „Napló”. In: Magyar Nemzet, 1972. március 25., 4. o.)

psycho29.jpg

„A véletlen fogalma szinte ismeretlen volt Hitchcock előtt. Filmjeiben minden mozdulat, tárgy, szín, tónus az előre megtervezett és nagy pontossággal, kanonizált könyörtelenséggel végrehajtott munka eredménye. Csakhogy ettől Hitchcock még lehetett volna akárki más is, aki keményen, megfontoltan tud dolgozni. Mert hiába minden – a pontosság, a tudatos tervezés, ha a teremtés pillanata elkerül bennünket. A lélek teremtődéséé. De Hitchcock a kiválasztottak közé tartozott. Művei önálló életre keltek, és, legyőzve a könyörtelen következetesség nyűgét, igazi lelket teremtettek maguknak, amely általa született, de nélküle létezik. [...] A leleplezés. – A pincében Perkins teste úgy feszül Sam kezei közt, miközben dulakodnak, mint egy gótikus keresztlevételen a Krisztus-test. A megváltás, a szabadulás pillanata – és a szenvedésé. – Egy antikrisztus szenvedéséé.”

(Janisch Attila: „Az én mozim – Psycho”. In: Filmvilág 1993/10, 32–35. o.)

psycho30.jpg

Psycho (Psycho, 1960) – amerikai bűnügyi filmdráma. Robert Bloch azonos című regényéből a forgatókönyvet írta: Joseph Stefano. Operatőr: John L. Russell. Zene: Bernard Herrmann. Díszlet: George Milo. Jelmez: Rita Riggs. Vágó: George Tomasini. Rendező: Alfred Hitchcock. Főszereplők: Anthony Perkins (Norman Bates), Vera Miles (Lila Crane), John Gavin (Sam Loomis), Janet Leigh (Marion Crane), Martin Balsam (Milton Arbogast nyomozó), John McIntire (Al Chambers seriff), Simon Oakland (Dr. Fred Richman), Frank Albertson (Tom Cassidy), Pat Hitchcock (Caroline). Magyarországi bemutató: 1972. március 9. (mozi), 1982. március 29. (Filmmúzeum), 1984. május 19. (Magyar Televízió).

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a szöveget a lap tetején, és lájkolj minket a Facebook oldalunkon is!

MÉG TÖBB GYILKOSSÁG!

Téboly

Gyilkosság az Orient expresszen

Rillington Place 10.

A düsseldorfi vámpír

Farkasok gyengédsége

Félelem a város felett

A rettegés szállodája

Éjféli leszámolás

Defekt

A bejegyzés trackback címe:

https://moviecops.blog.hu/api/trackback/id/tr1215751416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aCCaTt0nE 2020.06.08. 21:05:40

"Alfred Hitchcock világa - beteges és idegen világ. Emberi és állati fantomok népesítik be. Jobb tehát távolról szemlélni, még akkor is, ha rendező tudása egyébként elvitathatatlan."

Idézet a Kétszáz film c. 1969-es féltéglából, amit sorvezetőként is használtam az egyetemes filmművészettel való ismerkedésem során. Kivéve, ami az utolsó fejezetet illeti, amelynek címe: "BESTSELLER, SZUPER, HORROR, KOMMERSZ, GICCS ÉS VIDÉKE". Igaz, hogy itt a Madarak kapcsán jellemez Veress József.
Nem lehet azt mondani, hogy nem próbálták meg... ha már az agyonajnározott francia újhullámosok egyik kedvence volt Sir Alfred, mégis csak muszáj volt foglalkozni vele. De közben a nép esztétikai nevelése mindenek előtt!

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.08. 21:40:55

Hát igen, de aztán Veress meggondolta magát, és a MOKÉP igazgatóhelyetteseként már szorgalmazta Hitchcock népszerűsítését. Állítólag ő javasolta azt is, hogy a Mester halála után előkerült filmek (Hátsó ablak, Szédülés és az 1956-os Az ember, aki túl sokat tudott) legyenek láthatók a magyar mozikban is.

P. S.: Ha majd a Madarak kerül sorra (már nem mondanám biztosra, hogy ebben a blogban publikálom), a Veress-idézet biztosan benne lesz.

stap 2020.06.09. 11:49:37

Az én házaséletemnek jót tett a film. A nejemmel megnéztük, utána fél évig nem mert egyedül zuhanyozni...

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.09. 11:52:14

@stap:

:))))

És anyagilag is jól jártatok, mert a Hitchcock által javasolt megoldás, a vegytisztító azért költségesebb lett volna. :)

exterminador 2020.06.09. 11:52:44

Szegény Somlyó György, mekkora marhaságokat volt képes összefirkálni. Vajon miféle megfelelési kényszer vezette?

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.09. 13:10:04

@exterminador:

Rengeteg hasonló kritikai gyöngyszem van a szocializmus évtizedeiből, a régebbi filmekről szóló ismertetőimben biztosan elő fog még fordulni néhány.

AtomCamel 2020.06.09. 13:29:37

Húúú..
Nagyon szép munka a poszt :-)

Köszönet :-)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.09. 14:14:35

@AtomCamel:

Köszi az elismerést. Szeretnék később még foglalkozni más Hitchcock-filmekkel is: bírom a Mester alkotásait, még a gyengébb műveket is.

exterminador 2020.06.09. 14:38:41

@Field64: caak azért jegyeztem meg, mert azért ő nem volt akárki.

Drago Brutic1 2020.06.09. 15:04:45

csatlakozva a kommentekhez: bravó, élmény volt olvasni.
Ami eszembe jut, a nyolcvanas évek közepén a Filmmúzeum sorra kezdte vetíteni a korábban készült, de valamilyen indokkal betiltott nyugati filmeket. Az Ördögűzőre emlékszem határozottan, de gondolom, szexuális tartalom miatt nem vetítették addig a Dekameront és Canterbury meséket (emlékszem, akkori kamaszként hogyan sokkoltak minket egyes jelenetek)
És emlékszem a Love Storyra, ott nem egyértelmű, mi miatt tiltott a bizottság. A giccs gyanúja miatt?

Drago Brutic1 2020.06.09. 15:04:47

csatlakozva a kommentekhez: bravó, élmény volt olvasni.
Ami eszembe jut, a nyolcvanas évek közepén a Filmmúzeum sorra kezdte vetíteni a korábban készült, de valamilyen indokkal betiltott nyugati filmeket. Az Ördögűzőre emlékszem határozottan, de gondolom, szexuális tartalom miatt nem vetítették addig a Dekameront és Canterbury meséket (emlékszem, akkori kamaszként hogyan sokkoltak minket egyes jelenetek)
És emlékszem a Love Storyra, ott nem egyértelmű, mi miatt tiltott a bizottság. A giccs gyanúja miatt?

Weißkopf 2020.06.09. 15:17:02

Remek írás, köszönöm. Én azok közé a kevesek közé tartozom, akiknek sikerült az 1972-es (Filmmúzeum) magyar előadásra jegyet venniük. (21 éves voltam.)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.09. 15:50:43

@exterminador:

Igen, vannak azért ennél jobb kritikái is. Szerintem korábban már idéztem tőle más filmek kapcsán, meg valószínűleg fogok is még.

@Drago Brutic1:

Köszi az elismerést.

Igen, Az ördögűző is filmmúzeumi bemutató volt, akárcsak a Taxisofőr, vagy több Polanski-film, vagy éppen az emlegetett Pasolini-filmek. Azokról egyébként volt szó már korábban, az Archívumban még megvannak azok a szövegek.

Dekameron: archivregiidokmozija.blogspot.com/2017/05/dekameron.html

Canterbury mesék: archivregiidokmozija.blogspot.com/2017/05/canterbury-mesek.html

A Love Story bemutatását a Filmátvételi Bizottság nem ellenezte, úgy tudom, ott tényleg a giccsgyanú miatt húzódott el a dolog. Évfordulós a film, idén ötvenéves, és tervezek róla egy külön írást is még az idén, amelyben foglalkoznék a forgalmazás kérdésével is.

@Weißkopf:

Neked is köszönöm az elismerést.

Én akkor még kicsi voltam (nyolcéves), ezért 1980-ban próbálkoztam először megnézni a Hitchcock-retrospektív keretében, de nem kaptam rá jegyet. A rémfilmekből összeállított filmmúzeumi bérletes sorozatra viszont volt bérletem (talán az is 1980-as sorozat volt), és akkor láttam először. Nagyon tetszett, félelmetes volt (húsz évvel a premier után is!), és a szakmai ötletei mindmáig lenyűgöznek.

Drago Brutic1 2020.06.09. 16:04:10

Egy kis szubjektív történelem. 14-15 lehettem a Love Story megnézésénél. Addigra már a filmet megelőzte a híre és főleg a főcímzene. A film maga csalódás volt (akkor már az Ördögűző, Psycho, vagy Decameron, ami így, vagy úgy, de sokkolt)
Azt sosem felejtem el, amikor a lánynál diagnosztizálták a daganatot, a moziterem egy emberként kezdett szipogni, ahogy jött a tragikus vég, egyre halkabban. Rám ez akkor rettenetesen elidegenítően hatott, csendben röhögtünk. Aztán ahogy jöttünk ki a moziból, a zömében kontyos, középkorú nő mögött, az egyik szipogó megszólalt: Gyönyörű volt...bezzeg a mai fiatalok, fogalmuk sincs, mi a szépség, ezek azt sem tudják, ki írta a Rómeó és Júliát. " A Love Storyról mindig ez a kissé Krúdys hangulat jut eszembe. Bocsánat, hogy elereltem a témát!

Drago Brutic1 2020.06.09. 16:05:13

halkabban helyett természetesen hangosabban.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.09. 16:22:38

@Drago Brutic1:

Nem terelted el: bármiről írhatnak a kommentelők, ami az adott téma kapcsán eszükbe jut, és filmes vonatkozású.

Hú, a Rómeó és Júlia mióta húzódik! Igaz, pár éve a Wikipédiára már írtam róla egy anyagot, de azóta azért bővebbet és jobbat tudnék annál.

Régen a Love Story nekem is túl szentimentális volt. Vénségemre már romantikusabb lettem, mint voltam valaha, szóval kíváncsi leszek, a cikkhez szükséges újranézés milyen hatást tesz majd rám.

Ja, és Krúdy! A Szindbádot már régóta írom, igazából azért tettem félre, mert a társblogok egy időben nagyon rácuppantak erre a témára. De most már talán lecsengett, szóval újra előveszem. Az alap szintén a wikipédiás szövegem volt, csak javítva és kibővítve.

Drago Brutic1 2020.06.09. 16:43:38

@Field64:
Zefirelli filmje bizonyos szempontból sokkal giccsesebb és negédesebb, mint a Love story, mert ez utóbbi őszintén vállalja a témából adódó hatásvadászatot, Zefirelli egy klasszikus drámából facsarja ki a szirupot. Baz Luhrman adaptációja sokkal jobb volt szerintem. Én félnék a Love storyt újranézni, hátha könnyeznék és szidnám az új generációt :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.09. 17:15:02

@Drago Brutic1:

Nem tudom, Zeffirelli filmjét is újra kell majd néznem. Pár éve vettem meg Párizsban, akkor megnéztem, és nem volt vele különösebb bajom.

Baz Luhrman verziója nekem nem jött be, bár én eleve nem szeretem, amikor a klasszikusokat modernizálják, popzenét nyomnak alájuk, stb., stb. Ha az eredeti mű tényleg ütős, akkor érteni fogom, hogy a jelen számára is van mondandója, akkor is, ha a szereplők nem a legtrendibb divat szerint vannak öltözve. De persze lehet, hogy öreg vagyok már az ilyesmihez. :)

P. S.: Az új generációt szidom én a Love Story nélkül is épp eleget. :)
(Jó, ez csak vicc volt: más, mint az én generációm, de épp ez a jó. Hová lenne a világ, ha a következő generáció nem próbál más lenni, mint az előtte járók?)

2020.06.09. 21:21:30

@exterminador: tollát a párt vezette ...

exterminador 2020.06.09. 21:24:43

@pityókabort Vráncsábó ócsón: jó, csak hogy lássuk, kiről van szó. Nehéz megemészteni, hogy ennyire opportunista volt. Részemről a vitát lezárom.
hu.wikipedia.org/wiki/Somly%C3%B3_Gy%C3%B6rgy

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.09. 21:44:23

@exterminador:

Nem lennénk igazságosak, ha csak Somlyónak rónánk fel, hogy nem látta meg azonnal a Psycho újszerűségét, és nem érzett rá, hogy klasszikus lesz belőle. Nyugaton is kapott azért negatív kritikákat a film, kellett egy kis idő, amíg a helyére került.

Dan da Man 2020.06.10. 04:09:55

Érdekes volt. Köszönöm.

2020.06.10. 09:02:07

@exterminador: kicsit jobban ki kellett volna fejtenem. Arra gondoltam, hogy akkoriban az ember nem feltétlenül azt írta le, amit valójában gondolt. Ha le is írta, a fiókban maradt.

user friendly 2020.06.10. 10:54:59

Remek, mindenre kiterjedő ìrás, élmény volt olvasni. Köszi.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.10. 11:30:34

@Dan da Man: @user friendly:

Mindkettőtöket üdvözöllek a blogon, és köszönöm az elismerést.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2020.06.13. 21:25:30

Végre megint valami, amit láttam is :) Mármint ne érts félre, egyik kedvenc bloggerem vagy, csak az európai művészfilmek terén vannak bizonyos hiányosságaim (úgy 99%). Várom a Barfly-t :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.13. 22:40:10

@joeperry:

Épp most vetődtem ide, hogy feltöltsem a hétfőn beélesedő európai művészfilm ismertetőjét. :) Szmájlit raktam ugyan a mondat végére, pedig komolyan mondom.

De azért lesznek ismertebb régi filmek is a közeljövőben, mint például A Keselyű három napja július elején, Az erőd (magyar) vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói, ami egy Spielberg-biográfia szeptemberi megjelenéséhez van időzítve. A Barfly is sorra kerül valamikor, mert egy Faye Dunaway-film ismertetése nem húzódhat el a végtelenségig, ráadásul ez egy kevéssé ismert, de igen jó alakítása.

Ami azt illeti, a blog legnagyobb sikerének azt tartom, hogy sikerült bebizonyítani magamnak, hogy igenis vannak normális kommentelők, akikkel jókat lehet dumálni a filmekről, és nem törvényszerű, hogy egy blog kommentjei folyton arról szóljanak, hogy mindenki beszól mindenkinek. :) Most csak azért nem nevezek meg egyetlen kedvenc kommentelőt se, mert nem szeretnék senkit se kifelejteni, és bízom abban, hogy hozzád hasonlóan idővel a többiek is újra hallatni fognak magukról.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2020.06.13. 23:38:00

@Field64: Köszi az infót, ezek jöhetnek minden mennnyiségben :) A Barfly-t meg csak azért várom, mert nálam nagyobb Bukowski-rajongót nagyítóval találni, de bántóan kevesen ismerik itthon azt a filmet.

aCCaTt0nE 2020.06.14. 02:26:47

Egy kis queer olvasatot hadd adjak a cikkhez. Kissé 18 karikás, ami viszont nem ehhez, hanem a Régi idők mozija blogodhoz van beállítva. Úgyhogy megpróbáltam finoman körülírni. Visszaolvasva kicsit viccesre sikeredett :D

Amikor Norman a vacsorával nem mer bemenni Marion motelszobájába, ehelyett a saját belső "szertárába" invitálja a nőt, elhangzik egy dialógus a kitömött madarakról. Sajnos magyarul nem jön át, amit Norman a taxidermiáról gondol.

"My hobby is stuffing things. (...) I'd rather stuff birds because I hate the look of beasts when they're stuffed. (...) I think only birds look well stuffed because... because they're kind of passive to begin with."

Érdekes, hogy a kulcsszavak még akkor is beleillenek a gay szlengbe, ha csak annyit tudunk, hogy Anthony Perkins meleg volt (legalábbis a forgatás idején), és adatott neki némi színészi szabadság a rendmániás rendezőtől.
A "stuffing" (kitömés) az angolszász szlengben nem csak az állatok kitömésére vonatkozik, hanem a férfiakéra, vagy a nőkére is. Nem kell földrajzilag ilyen messzire menni, mert pl. az 1996-ban készült, a 60-as években játszódó Csinibabában (tudom, nem szereted) is elhangzik a Gálvölgyi-karakter részéről egy mára már szexistának számító megjegyzés Tupírka, a kispolgári nő felé: "Megmondom én, mit tömjön ki vattával!". Világos, hogy mit... Ugyanezt el lehet képzelni férfival, vatta helyett másvalamivel.
Ha az "I wanna stuff him!" hangzik el egy LMBT+ társaság pasijai között, az egy eufémisztikus megfogalmazása az "I wanna f... him!"-nek. Persze eddig akár lehetne ez egy bújtatott heteroszexuális nyelvi kód is, de most jön a plot twist.

A "bird" a legizgalmasabb nyelvi jelenség, ahol jelentés szintjén az indoeurópai nyelvcsalád tagjai utólag találnak egymásra.
A most már retrónak számító Madárfészekből, és a még retróbb Örült nők ketrecéből ismerhetjük a "madár" megjelölést a femininebb homoszexuálisokra: angolszász szlengben "bird", és franciában "folles". (Abba most ne menjünk bele, hogy a "folles" átvitt értelmű jelentése madár, vagy tollaskodó, vagy bolond-e, mert ezen a szubkulturális szinten csak körülírások léteznek, ha nincs egyetlen elfogadott frappáns magyar kifejezés. Talán a 90-es és 2000-es években a hajtűdobáló volt ennek a megfelelője. Ahol is a tollazat talán átment a hajzat jelentéstartományába? Nem tudom, nem vagyok Nádasdy, csak bűnösen-naivan nyelvészkedek. Abból indulok ki, amit ismerek. Respect az Őrült nők ketrece magyar címadójának, mert nehéz dolga volt.)
Egy régebbi kubai infóm szerint az Antillákon a "paharó" (fonetikusan) egyszerre jelenti a madarat és a b betűvel kezdődő csúnya magyar szót, azon belül is a "tömött" felet. A köznyelvben szégyenteli árnyalata van, mert a macsoid társadalmakban elítélendő a "tömött" szerep, a szubkulturális nyelvben már nem annyira. Egy nyelvész biztosan vissza tudja fejteni a paharó és a bird közös gyökét.
Portugál területen élő spanyol forrásom szerint viszont az ő nyelvükön egy szintén szárnyas, ámde bogár, a katica, "mariquita" a feminin melegek általános megjelölése.
Valamiért a szárnnyal való rendelkezés és a homoszexualitás összefügg az indoeurópai nyelvekben, én ugyan nem értem, miért.

A fentebbi angol szövegrész az 1983-as magyar szinkronban így szól (Szakácsi Sándor nagyszerű hangján):
"Szerintem csak a madarak néznek ki jól kitömve... mert elsősorban ők... olyan passzívak."

Ez azért érdekes, mert tudomásom szerint az angolszász szlengben nem használják a "passzív" szót azokra a férfiakra, akiket "kitömnek". A magyar meleg szlengben ez viszont évtizedek óta általános. Nemzetközileg a "top" (aki felül van, a "tömő") és a "bottom" (aki alul van, a "tömött") a partnerkeresőknél használt kifejezés. (Meg az "uni", ami mindkettő.)
Itt viszont már összeér a finnugor is az indoeurópaival, mert mi szépen átvettük a rétegnyelvünkbe a művelt latintól a "passzív" kifejezést, ami olyan jól hangzik magyarul :) Kíváncsi vagyok, volt-e valaha valami finnugor eredetije.

Szóval szerintem Perkins talán a Nagy Alf tudta nélkül belevitt egy kis gay-coded nyelvezetet a szerepébe. Maga is egy szép közeliben úgy nyújtogatja nyakát, mint egy madár, és gyakran csámcsog magokon.

Ennyi lettem volna :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.14. 09:03:39

@aCCaTt0nE:

Amikor feltettem a szöveget a blogra, és elkezdtem kategóriákba sorolni, elgondolkodtam rajta, hogy betegyem-e az LMBT-be is. Végül azért nem tettem, mert arra a következtetésre jutottam, hogy Norman „átváltozásainak” hátterében igazából nem áll sem a homoszexualitás, sem a transzszexualitás. Ő elsősorban egy rendkívül domináns személyiség elnyomása alatt szenved, és emiatt fojtja el magában a heteroszexuális vágyakat. A nőket nem azért öli meg (Hitchcocknál csak egyet, a folytatásokban többet), mert nem tetszenek neki, hanem mert tudja, hogy az anyjának nem tetszenének, és neki akar elsősorban megfelelni. Talán az Ödipusz-komplexus valamiféle variációja lenne igaz rá.

A Facebookon A kaland kapcsán írtam neked nemrég, de a Psychóra is igaz, hogy érdemes figyelni a térbeli dolgokra is, melyek Norman tudatának egyfajta szimbólumai. A fiú igazi terepe a motel, itt tud a leginkább önmaga lenni. A motel mögött, de mégis fölé magasodik az Anya otthonát jelentő ház. A térbeliség egyszerre fejezi ki azt, hogy a halott Anya személyisége a fiatalember tudatában hátrébb szorul ugyan, de mégis egyértelműen fölé magasodik, meghatározza a gondolkodását, az egész személyiségét.

Ugyanez a szimbolikus térbeliség magában a házban is megfigyelhető. Amikor Norman leviszi a pincébe a múmiát, valójában lentre, tudata legmélyére szeretné rejteni az Anya figuráját. Hasonló a helyzet a halott eltüntetésének módjával is. Norman nem rafinált sorozatgyilkos, aki körmönfont módszerrel előre eltervezi, hogyan tüntesse el az áldozatát. A gyilkosságot azzal próbálja kitörölni az agyából, hogy a legmélyebbre próbálja száműzni az agyában, aminek fizikai szimbóluma a mocsár, ami nyomtalanul elrejti a nő létezésének minden nyomát. Amikor Norman az Anya képében megöli Mariont, nyilván nem döntötte el előre, hogy hová fogja tenni a hullát, a megoldás csak később adódik.

Érdemes egyébként megpendíteni a bűn és megtisztulás témájának ambivalens megjelenítését is. Bár Marion zuhanyjelenete látszólag csupán dramaturgiai ürügy arra, hogy bekövetkezzen a brutális gyilkosság (a szűk fürdőszobában nincs semmi menekülési útvonal, a meztelenség pedig a legnagyobb kiszolgáltatottságot jelzi), szimbolikus értelemben nyilván arról van szó, hogy miután a nő döntött a pénz visszaadásáról, a fürdés egyfajta szimbolikus megtisztulást is jelent a bűntől. Norman számára viszont épp a gyilkosság jelenti a megtisztulást, a megszabadulást a „bűnbeesés”, az érzéki csábítás kísértésétől.

Alf szerintem nem volt buta ember, A kötélben sem azért rejtett tartalom a homoszexualitás, mert a kövér Maestrótól ez valamiféle idegen téma volt. Sokkal inkább a cenzúra miatt, illetve azért, mert Hitch – mint a nagy rendezők általában – nem volt a híve annak, hogy a dolgokat egyszerűen csak kimondják, didaktikusan és szájbarágósan. Ő sugallni szeretett bizonyos összefüggéseket, hogy a néző maga jöjjön rá a ki nem mondott dolgokra. A Psycho egésze tele van ilyen rejtett, sugalmazott tartalommal, ezért is zavaró kissé a végére biggyesztett pszichológiai magyarázat, ami főleg a mai néző számára kissé szájbarágós.

És a végén én is nyelvészkedek egy kicsit, a te példádon felbuzdulva: igazából sose értettem egész világosan, egyes férfiak miért mondják bizonyos szituációkban azt, hogy „Ne nézzél már madárnak!” Hát most már van egy lehetséges magyarázat erre... :)

aCCaTt0nE 2020.06.14. 15:53:30

@Field64: Mint a világ legagyonelmezettebb filmjének, a Psychonak rengeteg olvasata van. Feminista és queer mindenképpen, de szerintem még kutyatartó és vegán is :) Ez a pszichológiai felfejtés, amit te is leírtál, bizonyára a legközelebb áll ahhoz, amit Hitchcock és forgatókönyvírója elképzelt. (A Bloch-regényt nem olvastam, nem tudom, érdemes-e.) De a többi is ugyanúgy releváns.
Én úgy érzem, Perkins belelátott és belevitt egyfajta érdekes szexuális identitászavart Norman karakterébe - különben nem tudott volna olyan jól átlényegülni a saját anyjává. Ez már túlmutat az Ödipusz-komplexuson. Ha Norman képes megélni a nőiségét is, akkor nyugodtan lehet transzvesztitának nevezni. Ezért nem szeretem a film végi bullshitelést, Hitchkocktól ez teljesen idegen, néha jobb meghagyni a néző számára az értelmezési lehetőségeket.
Csodálom, hogy néhány egészen frivol mozzanat benne maradhatott a filmben. Amikor először láttam, nem hittem el, hogy zöld utat kapott Perkins seggriszáló felmenése a lépcsőn. Nem rossz látvány, csak megdöbbentő, és számomra ezért sem kétséges, hogy volt Normannek többféle szexuális identitás, vagy akár orientációja is. Tulajdonképpen nőként egy fallikus szimbólummal gyilokszexeli meg a szőke nőt.

"Ne nézzél madárnak", illetve "Nem tollas a hátam", viszont aki megtollasodik, az jól jár... ki érti ezt? :D

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.06.14. 19:14:41

@aCCaTt0nE:

Kérnék szépen egy vegán szempontú elemzést, vagy legalább egy linket egy ilyen jellegű elemzéshez, mert ígéretesen hangzik. :)

A Bloch-regény a film után már nem volt igazán átütő számomra. A második rész érdekesebb volt, mert azt hamarabb olvastam, mint ahogy a Psycho II-t láttam. És abban is van ütős slusszpoén, talán még jobb is, mint a filmé, bár nem tudom, azok után hogyan tudott Bloch még egy folytatást írni.

Biztos, hogy Hitchcocktól nem álltak távol a szexuális vonatkozású értelmezések, és valószínű, hogy Perkinst is azért választotta, mert tökéletesen megfelelt az elképzeléseinek, és tudott pluszárnyalatokat vinni a szerepébe. Hitch imádott játszani a színészei imázsával, mert tudta, hogy a néző általában beskatulyázza a művészt, és nagy meglepetést okoz neki, ha a művész végül nem felel meg ennek a skatulyának. Korábban Perkinst mindenki romantikus filmek halk szavú, rokonszenves szereplőjeként ismerte meg, senki nem gondolta volna, hogy a Psychóban nem ez lesz az igazi arca.

Ennek fordítottja történt a Téboly (1972) esetében, ahol Jon Finch volt az első számú gyanúsított. Hitchcock pontosan tudta, hogy miután Finch nem sokkal korábban remekül eljátszotta Macbeth szerepét Polanski filmjében, mindeni azt fogja hinni, hogy persze, hogy most is gyilkost játszik.

Weißkopf 2020.06.15. 15:45:17

@aCCaTt0nE: "Egy régebbi kubai infóm szerint az Antillákon a "paharó" (fonetikusan) egyszerre jelenti a madarat és a b betűvel kezdődő csúnya magyar szót"
Utánanéztem a pájaro jelentéseinek (Real Academia Española szótára, 23. [on line] kiadás, 2014):
4. m. coloq. pene. (= bizalmas, pénisz)
6. m. coloq. C. Rica, Cuba, Ec., Pan. y R. Dom. Hombre homosexual. (= bizalmas, Costa Rica, Kuba, Ecuador, Panama, Dominikai Köztársaság, homoszexuális férfi)
Vagyis egész spanyol nyelvterületen jelent péniszt, 'homoszexuális férfi' jelentése azonban csak a felsorolt országokban van. Nem tudom, mire célzott a "kubai infó", de igét a pájaro semmiképpen nem jelent.

aCCaTt0nE 2020.07.03. 01:02:45

@Weißkopf: Igét én sem írtam, ha jól veszem ki a saját szavaimból. Befejezett melléknévi igenevet ("tömött") igen, de azt is csak azért, hogy magyarul érzékeltessem a passzív homoszexuális fél hozzávetőleges jelentését. "Kubai infóm" egy brit b.zi szlengben "shag"-nek nevezett partner volt, akivel mellesleg jókat beszélgettem, és ez is előkerült. Lehet, hogy a Real Academia Española szótára nem fedi le a teljes szubkulturális jelentéstartományt.
Ha a földrajzi problémáról van szó, lehet, hogy "kubai shagem" a maga országán kívül csak Dominikán járt, és egyből általánosított, hogy a passzív meleg a teljes Antillákon így van megnevezve. Ki nem szokott nagyokat mondani, amikor betájolja a partnere érdeklődési körét, majd azt megragadva akarja ágyba vinni őt? :)