MovieCops

CSONTVÁRY

2020. augusztus 10. - Field64

„Vörös, barna, omló romok közül,
eltemetett utak végéről,
elsüllyedt szobák sarkából,
otthonok beomlott tűzhelye mögül,
régi életek nevével és névtelenül,
félbetört oszlopok, torzók, lezuhant
lépcsők, évszázadok óta eszméletlen
boltíveken túlról és kívülről,
vulkánhoz és égaljhoz érve:
az ifjú tenger első kékje
harcol a fényért,
színében világos levegő
és zárt kövek irtózatos anyag sötétje
egyesül és válik el a pillanattól,
amelyben gondolat és emlék
első helyén és egyben lehet még –”

(Dobai Péter: A taorminai görög színház romjai)

A tragikus hirtelenséggel elhunyt, rendkívüli tehetségű filmrendező, Huszárik Zoltán mindössze két játékfilmet forgatott: mindkettőre éveken át készült. A legelső, a Krúdy-írások motívumai alapján született Szindbád (1971) nagy tetszést aratott a kritikusok és az igényes filmbarátok körében, és ma már a magyar filmművészet legnagyobb klasszikusai közé tartozik. A hányatott sorsú festő, Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) alakját felidéző, gazdag szimbólumtartalmú Csontváry (1980) viszont értetlenséget váltott ki, és az a vélemény alakult ki róla, hogy a hatalmas és izgalmas anyag egyszerűen felülkerekedett a rendezőn. Huszárik a kezdet kezdetén hangsúlyozta, hogy el akar szakadni a festőkről szóló híres életrajzi filmek sablonjaitól. Nem legendát akart teremteni vagy a már meglévőket terebélyesíteni, nem érdekelte az „őrült művész” mítosza. A kivételesen kreatív személyiséget látta Csontváryban, aki a teljességre vágyott, aki nem akart kevesebbet a lehetetlennél, aki maga is „magányos cédrus” a művészettörténetben. A festő szerepét Szindbád megformálójának, Latinovits Zoltánnak szánta, aki azonban 1976-ban egy tragikus balesetben (vagy öngyilkosság következtében) elhunyt. Helyettesítésére sok színészt meghallgatott kül- és belföldön egyaránt, míg végül a bolgár Itzhak Fintzi (Ichak Finci) mellett döntött. A több országra kiterjedő forgatás számos szervezési problémával járt együtt: a helyszínek valósága és a mindenkori objektív körülmények (főleg az időjárás) miatt olykor muszáj volt változtatni az eredeti elképzeléseken. Bár a Csontváry jellegzetes Huszárik-film, megszületésében egyenrangú alkotótársként vett részt Császár István forgatókönyvíró, Jankura Péter operatőr, Kocsár Miklós zeneszerző, Vayer Tamás és Földes András díszlettervező, Mialkovszky Erzsébet jelmeztervező és persze a színészek, mindenekelőtt Finci, Dajka Margit, Holl István, Drahota Andrea és Bánfalvy Ágnes. Októberben lesz negyven éve, hogy a Csontváryt bemutatták a magyar mozik, és a közelgő évforduló remek alkalom arra, hogy górcső alá vegyük Huszárik méltatlanul alábecsült remekét.

A szövegben található filmfotók többségét a Régi Magyar Mozivitrines Fotók című blogból válogattam a blogtulaj engedélyével. Hálás köszönetem folyamatos és önzetlen segítségéért. 

csontvary01.jpg

A történet

„A film két szálon bonyolódik. Egyfelől követi Z., a színész sorsvonalát, aki olyan kényszerhelyzetbe kerül, hogy a ráháruló, megoldhatatlannak tetsző művészi feladat miatt deviánssá lesz, szétzúz minden kapcsolatot maga körül, majd teljesen feloldódik Csontváry eidoszában... Ide egy Rilke-sor kívánkozik, mintegy a Csontváry-film politikumát is jelezve: »Változtasd meg életed« – mert azt akarják, hogy ne változtasd meg. […] Másfelől követi a film Csontvárynak, a festőnek az útját, mely profetikus megjelenése révén azonos a küldetéssel. »Ihletettség, akaraterő a szárnyaim« – mondja Csontváry, s repül is, a Napig; míg Z., a színész szárnyszegetten hull alá, hogy Csontváryként még megérje halálát, egy ország pusztulását... A képzelet, az álom, a valóság egyaránt röptetői a filmnek, s ez egyúttal arra is alkalmas, hogy a szerkezetet láncszerűen összefogja. A mélyrepüléstől a fellegekig ível pályája... Két másik figura, a Múzsa és a Bolond, Z. és Csontváry alakja között ingázik; hol gesztusaikban, hol verbálisán is közvetítik, tolmácsolják Csontváry gondolatait.” (Huszárik Zoltán nyilatkozata. In: Filmvilág 1979/9, 4–9. o.)

csontvary02.jpg

Csontváry Kosztka Tivadar

Csontváry Kosztka Tivadar 1853. július 5-én született a jelenleg Szlovákiához tartozó Kisszebenben. Eredeti neve: Kosztka Mihály Tivadar. Édesapja dr. Kosztka László orvos gyógyszerész, édesanyja az Ung megyéből származó daróci Heizelmayer Franciska. A házaspárnak összesen hat gyermeke született. Tivadar Kisszebenben kezdte elemi iskolai tanulmányait. Hogy tökéletesen elsajátítsa a magyar nyelvet, szülei az alföldi rokonokhoz küldték. 1862-től a kisszebeni kegyesrendiek algimnáziumába járt. Sokat lógott a suliból, inkább a természet szépségeit élvezte. 1863-ban tűvész pusztított a városban, ennek Csontváry húga, Bella is áldozatául esett. A 48-as forradalom és szabadságharc idején dr. Kosztka László a császár pártján állt, és emiatt 1865-ben el kellett hagynia Kisszebent. Franciska asszony rokonaihoz költöztek Szerednyére, itt a családfő földműveléssel és vadászattal foglalkozott, a gyerekek az ungvári kegyesrendi főgimnáziumba jártak. Csontváry eperjesi kereskedősegédként tanult meg tökéletesen németül. Gyógyszerészgyakornoki idejét 1871-ben apja tiszalöki patikájában kezdte kitölteni, s hozzájárult annak felvirágoztatásához. Decemberben Lévára került gyakornoknak. 1873-ban szakított a római katolikus vallással. A következő évben Budapesten megkezdte egyetemi tanulmányait: gyógyszerészetet, kémiát, ásványtant, földtant és kristálytant tanult. 1876-ban önkéntes katonai szolgálatot vállalt, közben az egyetem jogi fakultására is járt. Önkéntesként vett részt az 1879-es szegedi nagy árvíz mentőcsapatában. 1880. október 13-án – immár okleveles gyógyszerészként – üldögélt az iglói patika lépcsőjén, és rajzolgatott. A patika vezetője megdicsérte a rajzot, Csontváry pedig ekkor hangot hallott, amely ezt mondta neki: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Rafaelnél (Raffaellónál)”. Már a következő évben elutazott a Vatikánba, ahol Raffaello festészetét is tanulmányozta. Nem tett rá igazán mély benyomást a klasszikusok művészete, amely szerinte nem a valóságot tükrözte. Húsz évet adott magának arra, hogy utolérje, sőt túlszárnyalja híres elődjeit, és beteljesítse a misztikus jóslatot.

csontvary03.jpg

1883-ban Csontváry Párizsba utazott, hogy találkozzon az ott élő Munkácsy Mihállyal, aki akkor éppen külföldön tartózkodott. Hazatérése után Csontváry a szentesi Megváltó patikában jutott munkához. A következő évben engedélyt kapott egy saját patikára, amelyet Gácson nyitott meg. Évekig patikusként dolgozott, így akarta megszerezni a pénzt a festészettel kapcsolatos utazásaihoz. Negyvenegy éves korában kezdett a gyakorlatban rendszeresen foglalkozni a festészettel. A közhiedelemmel ellentétben nem autodidakta művész volt: 1894-ben Münchenben fél évig Hollósy Simon növendéke volt, 1895-től pedig Karlsruhében Friedrich Kallmorgen tanítványa lett. Düsseldorfban és Párizsban is igyekezett megtanulni mindent, ami ebből a művészeti ágból tanulható. Az 1890-es évek végén kezdte meg utazásait a Nagy Motívum kutatásának jegyében. Járt Dalmáciában, Olaszországban és Németországban, festményeket alkotott Selmecbányán, a Hortobágyon és Jajcában. Távoli tájakra is eljutott: 1904-ben megfordult Egyiptomban, Palesztinában és Athénben. Ebből a korszakából származnak olyan munkái, mint például a Selmecbánya látképe (1902), A Keleti pályaudvar éjjel (1902), a Zrínyi kirohanása (1903), a Jajcei vízesés (1903), a Hajótörés (1903), a Vihar a Hortobágyon (1903), a Római híd Mosztarban (1903), A Jupiter-templom romjai Athénban (1904) és A taorminai görög színház romjai (1904–1905). 1904-ben született A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című expresszionista, sok alakot megörökítő olajfestménye. Voltak olyan szakértők, akik szerint a festményen már megmutatkoznak a művész lappangó skizofréniájának jelei. Nincs tudomásunk arról, hogy a betegségére bárhol is kezelést kapott volna. Több szakértő azt az álláspontot képviseli, hogy a legendákkal ellentétben Csontváry nem volt őrült, inkább egy rendkívül érzékeny és sérülékeny személyiség, ami a korszakalkotó művészek körében nem számít ritkaságnak.

csontvary04.jpg

Csontváry az 1906-ban festett Naptemplom Baalbekben című képét tartotta élete fő művének. Libanonban alkotta meg két híres képét, A magányos cédrust és a Zarándoklás a cédrusfához című festményt is (mindkettő 1907-ben készült). Az 1908-as esztendőt a Mária kútja Názáretben és a Marokkói tanító fémjelzi. 1909-ben Nápolyban született meg az utolsó Csontváry-festmény, a Sétalovaglás a tengerparton. Alkotásaiból 1910-ben kiállítást próbált szervezni Berlinben, de nem járt sikerrel, bár korábban Budapesten, Párizsban, Salzburgban és Bécsben is voltak kiállításai. Ezután filozófiai töltetű írásműveket és röpiratokat állított össze, előadásokat tartott, brosúrákat jelentetett meg. Haláláig két 18 négyzetméteres és több kisebb szénkartont készített. Ezeket sokáig csak vázlatoknak hitték, valójában befejezett művek. 1916-ban szerette volna megfesteni IV. Károly megkoronázását, de megromlott egészségi állapota miatt nem tudta végignézni az ünnepséget. 1917-ben eladta a patikáját. 1919. június 20-án halt meg a budapesti Új Szent János Kórházban. Halálának hivatalos oka verőérgyulladás, ugyanakkor vannak olyan teóriák, hogy valójában éhen halt. Az Óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra. Csontváry valamennyi képéhez külön szövette le az egyik gyárban az elképzelt méretű és minőségű vásznakat. Emiatt felmerült annak veszélye, hogy egy árverésen a jó minőségű alapanyag miatt fuvarosok kezére jutnak az eladhatatlannak hitt, valójában értékes képek, és megsemmisülnek, kocsiponyvák lesznek. Egy Münchenből hazatért fiatal építészmérnök, a lakást kereső Gerlóczy Gedeon megnézte az elhunyt művész Fehérvári úti műtermét, megtalálta a képeket, és megvette őket a festő nővérétől, Kosztka Annától. Sajnos így is vannak olyan Csontváry-alkotások, amelyek elvesztek, főleg azokból a képekből, amelyek a gácsi patikában maradtak. Csontváryt a harmincas években kezdték felfedezni, és ma már különösen értékesek a munkái: a Traui tájkép naplemente idején például 2012-ben 240 millió forintért cserélt gazdát. Művészetéről rengeteg könyv és album jelent meg. Tavaly a Scolar Kiadó adta ki a Kálmán Áron által írt és rajzolt különleges kötetet Csontváry életéről.

csontvary05.jpg

A rendező

Huszárik Zoltán József filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg és grafikus 1931. május 14-én született Domonyban. Szülei – Huszárik János és Pálinkás Mária – parasztemberek voltak, akik 1927. november 16-án kötöttek házasságot. Első gyermekük, az 1929 januárjában született Mária tizenkét napos korában meghalt. Zoltán kétéves volt, amikor édesapja tüdővészben elhunyt. Kiskorában állítólag csodadoktor akart lenni. Szeretett olvasni és rajzolgatni. Domonyban járt iskolába, az aszódi gimnáziumban érettségizett. Édesanyja 1994-es visszaemlékezései szerint Huszárik a gimnázium után négy helyre is felvételizett (a Wikipédia három helyről tud), és mindenhová fel is vették. Ő a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakát választotta. 1950-ben kezdte meg a tanulmányait. 1952-ben kirakták a főiskoláról, miután a családja kuláklistára került. 1959-ben rehabilitálták, negyedéves hallgatóként került vissza az intézménybe, Máriássy Félix osztályába. A köztes években földművesként, olajbányászként, dekoratőrként és művészeti előadóként dolgozott. Részt vett a városligeti Vajdahunyad vár restaurálásában is. Az ötvenes évek második felében világosítóként kapott állást a filmgyárban, közreműködött például A két bors ökröcske (1956) című rajzfilm elkészítésében. Főiskolán forgatott rövidfilmje a Játék (1959). 1961-ben fejezte be főiskolai tanulmányait. Diplomamunkája, a Groteszk (1963) operatőrje Sára Sándor volt, akárcsak később a Szindbádnak (1971). Huszárik 1966-ban kapta meg filmrendezői diplomáját. A hatvanas évek első felében rendezőasszisztensként ténykedett a Felmegyek a miniszterhez (1962, Bán Frigyes), az Elveszett paradicsom (1962, Makk Károly), a Mici néni két élete (1963, Mamcserov Frigyes), a Nyáron egyszerű (1964, Bacsó Péter) és a Sodrásban (1964, Gaál István) című filmekben. Dolgozott a Rangon alul (1960, Bán Frigyes), a Rab Ráby (1965, Hintsch György), a Virágvasárnap (1969, Gyöngyössy Imre) és a Romantika (1972, Kézdi-Kovács Zsolt) című produkciókban is. Olykor színészi feladatokat is vállalt: Zöldár (1965, Gaál István), Holnap lesz fácán (1974, Sára Sándor), Koplalóművész (1975, Felvidéki Judit), Budapesti mesék (1977, Szabó István), Ékezet (1977, Kardos Ferenc).

csontvary06.jpg

Huszárik első saját rövidfilmje, az Elégia (1966) szakmai körökben idehaza és külföldön is nagy figyelmet keltett. 1966-ban megkapta a Magyar Filmkritikusok Különdíját, a Miskolci Rövidfilmfesztiválon pedig a Kísérleti és kisjátékfilm kategória díját, a Filmkritikusok díját, a Miskolci Nehézipari Egyetem díját és a fesztivál különdíját az operatőri munkáért (Tóth János). A lírai kisfilm búcsúzás a lovaktól, amelyeket az ember az elsők között háziasított és már a barlangrajzokon is megörökített, de a civilizáció lassacskán kiszorítja őket. Huszárik kisfilmjei közül az Amerigo Tot (1970), a Capriccio (1970), a Tisztelet az öregasszonyoknak (1971) és A piacere (1977) a leghíresebbek. Művészetének méltatói folyamatosan hangsúlyozzák, hogy ezek a munkái igényességüket, kivitelezésüket és humanizmusukat illetően abszolút egyenrangúak a játékfilmekkel. Huszárik évekig készült Krúdy Gyula Szindbád-regényeinek adaptálására. Az 1971-ben bemutatott alkotás a magyar filmtörténet egyik legbecsesebb darabja, Latinovits Zoltán egyik legnagyobb alakítása, Sára Sándor operatőri művészetének csúcsteljesítménye. Az opusz jövőre ünnepli fél évszázados jubileumát, ebből az alkalomból a MovieCops részletesen foglalkozik majd vele. Szintén évekig tartott, amíg megvalósulhatott Huszárik második mozifilmje, a Csontváry. Míg a Szindbádot a maga idejében is igen nagyra tartották, a Csontváryt az ősbemutatón értetlenkedve fogadták, és egyes ítészek udvariasan, mások kissé nyersen fogalmazták meg azt a véleményüket, hogy a rendezőt maga alá gyűrte a nehéz feladat, és részleteiben szép, de összességében zavaros filmet alkotott. Huszárik Zoltán ötvenéves korában, 1981. október 14-én váratlanul hunyt el Budapesten. (Az IMDb-n október 15-i dátum szerepel, a Wikipédián pedig mindkettő. Az Új Tükör 1981. október 25-i számában megjelent nekrológ viszont így kezdődik: „Ma 1981. október 15. van. Huszárik Zoli tegnap este meghalt.”) A Kossuth-díjat posztumusz kapta meg. A grafikusként és festőművészként is alkotó Huszárik képzőművészeti munkáiból az elmúlt évtizedekben több kiállítás is nyílt. A művész kétszer nősült: első felesége Melczer Annamária orgonista, a második Móger Ildikó táncos-koreográfus volt. (Mindkettőjüket láthattuk a Szindbádban is.) Lánya, Huszárik Kata színésznő 1971. szeptember 10-én született Nagy Anna színésznőtől. (A közhiedelemmel – és az IMDb-vel – ellentétben Huszárik Zoltán és Nagy Anna nem voltak házasok.)

csontvary07a.jpg

A forgatókönyv

A Szindbád után Huszárik a Feleségem története című Füst Milán-regényt akarta megfilmesíteni: „Sok iróniát, keserűséget is érzek ebben a történetben, amely a hűséget és hűtlenséget – a Szindbáddal ellentétben – a nő oldaláról nézné.” A forgatókönyvet elsősorban gazdasági okok miatt utasították el, mert a túl sok helyszín miatt a megvalósítása nagyon drága lett volna. Csontváry élete alapján Császár István eredetileg egy drámát akart írni Latinovits Zoltán számára. Kondor István filmfőigazgató a festőművész születésének 125. évfordulójára inkább egy Csontváry-filmet javasolt, és felajánlotta a lehetőséget Huszáriknak. A rendező nem mondott igent azonnal, mert semmiképpen nem akart egy olyan életrajzi filmet forgatni, mint amilyen például A nap szerelmese (1956, Vincente Minnelli) volt Van Goghról, vagy a Moulin-Rouge (1952, John Huston) Toulouse-Lautrecről. Szerinte ezek a művek megmaradtak a közhelyek szintjén, és a zseniális művész helyett a különféle szenvedélyek rabját ábrázolták. A feladat hatalmas nehézsége azonban határozottan vonzotta, és végül elfogadta a felkérést: Csontváry alkotóéveiről ugyanis viszonylag kevés hiteles adatot ismerünk, ezért adta magát a lehetőség, hogy Huszárik a művein keresztül közelítse meg a művészt. Csontváry jelentősége szempontjából nem tartotta fontosnak hangsúlyozni a festő őrületét, a film egyik szereplője mégis a Bolond, aki Csontváry és a művész megszemélyesítésére készülő színész, Z. „őrületét” – megszállottságát – szimbolizálja. „Engem lényének nem a patológiai vonatkozásai érdekelnek, sokkal inkább a magát megvalósító ember izgat. Hiszek abban, hogy egészséges társadalmi légkörben a művész talán nem zuhan okvetlenül delíriumba. Az igazi művész többnyire megelőzi korát, konfliktusai ebből támadnak” – nyilatkozta Huszárik a forgatás megkezdése előtt.

csontvary08.jpg

Huszárik és Császár István 1974-ben kezdett dolgozni a forgatókönyvön. A közös munka nem ért véget a forgatás megkezdésekor, bizonyos fázisokban az írásba bekapcsolódott Dobai Péter, dr. Pertorini Rezső és Gyurkovics Tibor is. Császár így nyilatkozott az alkotói folyamat kulisszatitkairól: „Ketten együtt akarunk létrehozni valamit, és még munkamegosztásról is nehéz itt beszélni, pedig soha nem fogtuk ketten a tollat, és nem kórusban utasítjuk a színészeket. Olyan ritka világa ez az úgynevezett művészi tevékenységnek, amelyben a plágium vádja nélkül lopkodhatjuk egymás gondolatait, sőt a meglopott és a tolvaj egyformán gazdagodik. Ez alatt a három év alatt annyi minden történt velünk; kellemes, vagy sokszor kínzóan ostoba események elszenvedői vagy éppen előidézői voltunk. De nekünk minden javunkra van. Rövid boldogságaink és csodálatos hányattatásaink beleoldódtak a forgatókönyvbe, és építik a filmet. Mi Huszárikkal nem gyűjtünk magnetofonnal élményanyagot, mi csak tízszer és hússzor végigéljük a filmet. Közben nevetgélünk, bohóckodunk, áskálódunk is egymás ellen, és megyünk, megyünk valami felé.” A forgatókönyv vázlata a Kortárs 1977. októberi számában jelent meg.

csontvary09.jpg

Ki legyen a főszereplő?

Mint arról szó volt, Csontváry szerepét Császár is, Huszárik is Latinovits Zoltánnak szánta, aki nagy örömmel készült rá: „Iszonyatos munka lesz, de jó, megszállott, szentségesen őrült munka. Olyan, amit érdemes csinálni. És nagyon magyar. Ne nézzen rám csodálkozva. Csontváry magyar volt, itt nőttek a gyökerei, hiába festett Taorminát, Baalbeket. Ennek az országnak a fiaként lett zseni. Tagadjuk le? Egyáltalán: miért szégyellnénk, hogy magyarok vagyunk? Tán egy lengyel, egy szovjet, egy francia művész szégyelli, hogy melyik náció fia? Attól világművész, hogy vállalja a nemzeti talajt, amelyből kinőtt. Csak mi nem mernénk ezt?” Latinovits sajnos nem játszhatta el a szerepet, mert még a forgatás megkezdése előtt, 1976. június 4-én, negyvennégy éves korában Balatonszemesen elhunyt. Halálával kapcsolatban mindmáig tartja magát az a feltételezés, hogy öngyilkos lett, de akadnak olyan elméletek is, hogy tragikus baleset történt. Élettársa, Ruttkai Éva szerint Latinovits erős gyógyszereket szedett a depressziójára, kezeléseket is kapott, és ez időnként kiszámíthatatlan viselkedést okozott nála. Huszárik így emlékezett a barátjára: „A filmet én mindenképpen az ő emlékének szentelem. Tudod, van a forgatókönyvben egy rövid szakasz, Z.-től kérdi az egyik szereplő: »Milyen sorsot akarsz? Ha lefekszel megfagyni, akkor lesz sorsod? Vagy ha vonat alá fekszel? Mi, pajti?« És ebben az a rettenetes és az a szörnyű, hogy ez már így állt a forgatókönyvben, amikor még Zolival olvasgattuk együtt és vitatkoztunk róla – és pár hónap múlva Zoli halott volt.”

csontvary10.jpg

Latinovits halála után új főszereplőt kellett keresni. Még az a lehetőség is felmerült, hogy maga Huszárik játssza el a figurát. (Érdekes párhuzamként említhető az olasz Pier Paolo Pasolini, aki az 1971-ben bemutatott Dekameron című Boccaccio-filmjében szintén eljátszott egy festőművészt – az eredeti elképzelés szerint magát Giottót –, bár a szerepet kezdetben ő is másnak szánta.) Több lehetséges jelölttel is próbafelvételt készített, és azok alapján a kiváló szovjet színészt, Innokentyij Szmoktunovszkijt (1925–1994) választotta. Két szélsőséges hangvételű jelenetet vettek fel vele egymás után, mert Huszárik arra volt kíváncsi, hogy Szmoktunovszkij hányféle regiszteren és hogyan tud játszani. Szmoktunovszkij megosztotta gondolatait a rendezővel: „Egy filmfesztiválon találkoztam Latinovits Zoltánnal és sokat beszélgettünk, öröm volt látnom tegnap a Szindbádot, az ön kisfilmjeivel együtt. Én így ismertem meg Huszárik Zoltánt – és számomra igen vonzó alkotói stílusát. […] Önről az a hír járja, hogy csendben, lassan, türelmesen dolgozik – akár egy festő vagy egy szobrász. Erre annál is inkább felfigyeltem, mert azt hiszem, érzem a koromat, hogy 52 éves vagyok: már sokszor fáraszt az a rugalmasság, amit a rendező kíván tőlem. Otthon is sokat dolgozom, olyannyira, hogy saját filmjeimre se jut idő megnézni, csak másoktól tudom meg: milyen volt.” A művészi összhang ellenére Szmoktunovszkij szereplése végül meghiúsult. Feltehetően egyeztetési problémák léptek fel: bennfentesek szerint maga a szovjet kultuszminiszter, Jekatyerina Furceva jelentette ki, hogy a forgatás túl hosszúnak ígérkezik, és a szovjet művészeti élet ennyi időre nem tudja nélkülözni Szmoktunovszkijt. Emiatt újabb színészt kellett keresni: szóba került például Garas Dezső és két kitűnő lengyel színművész, Wojciech Pszoniak és Marek Walczewski, mígnem Huszárik a bolgár Ichak Finci mellett döntött. (Téves az IMDb azon megjegyzése, hogy a színművész Itzhak Finzi néven szerepel a stáblistán.) Egy lengyel monodrámában figyelt fel a szófiai színészre: „Úgy éreztem, képes megjeleníteni azt az emberi sorsot, lelkiállapotot, amit a szerep kíván”.

csontvary11.jpg

A Csontváry színészei közül bővebben kell szólni Dajka Margitról, aki Latinovitscsal és Huszárikkal is barátságot ápolt, bár saját bevallása szerint kevés szakmabelivel tartotta a kapcsolatot a magánéletben is. Dajka rendületlenül hitt mindkettőjük páratlan tehetségében, és már a Szindbád forgatásán is azon munkálkodott a háttérben, hogy elsimítsa a két művész közötti, gyakran igen éles konfliktusokat. Kezdetben ugyanis Latinovits úgy érezte, rosszul tette, amikor igent mondott a Szindbádra, és Huszárik is egy ideig úgy gondolta, nem jó színészt választott. Ezek a kezdeti viharos összetűzések azonban a munka előrehaladtával – részben Dajka tüneményes egyéniségének köszönhetően is – elcsitultak. A színésznő mindent megtett azért, hogy a Csontváry-film is remekmű legyen, még az ő korában veszélyesnek mondható jelenetet is elvállalt. Egy hullámok által verdesett gyönyörű sziklára kellett kiállnia, és nem panaszkodott, pedig békaemberek és alpinisták is kellettek ahhoz, hogy a sziklaszirtre juttassák. Szinte anyaként gondoskodott a stábról, akár reggel 6-ra is kiment a forgatás helyszínére, hogy tíz óráig, a felvétel kezdetéig elkészüljön a stábnak főzött töltött káposztával. Gaál István rendező – aki a Legato című 1978-as filmben dolgozott Dajkával – ilyennek látta a művésznő munkamódszereit: „Valóban nem volt könnyű partner, mert sokszor egy jeleneten belül képes volt hangulatváltásokra. Hogy jól menjen a munka, egy bizonyos fordulatszámra pörgette föl magát, s ezt a folyamatot türelmesen végig kellett nézni. Nem szabadott túlpróbálni sem a jelenetet, mert már a kezdetektől kincseket mutatott meg magából. Dajkával mindig lélegzett a vászon. Akkor is, ha nem szólt semmit. Úgy állt önmaga mögött a filmvásznon, akár egy mágus. Ez volt a titka.” Dajka Margit a taorminai forgatásról hazatérőben, a római repülőtér egyik üzletében vett egy bohócfigurát, amely nagyon megtetszett neki. A Samunak elkeresztelt bábut Huszárik utólag „beleírta” a forgatókönyvbe: Z. az egyik jelenetben ezt a figurát hozza ajándékba az édesanyjának.

csontvary12.jpg

Az operatőr

Jankura Péter (1946–2009) operatőr a Szindbádban dolgozott először Huszárikkal mint segédoperatőr, továbbá ő volt a Tisztelet az öregasszonyoknak és A piacere operatőrje is. Munkakapcsolatukról 1981-ben így nyilatkozott: „Huszárikkal ideális dolgozni. Mert egy nyelven beszélünk. Mi sohasem rágjuk át előre a beállításokat. És mégis… Ugyanazt, egyet gondolunk.” A rendező nagy alkotói szabadságot engedett az operatőrnek, aki ugyan szerette a precíz, tervszerű munkát, de híve volt az improvizálásnak is. Erre egyébként az objektív körülmények olykor rá is kényszerítették. A Csontváry bulgáriai forgatásán például meg akarták rendezni a Hajótörés című Csontváry-képet. A bárkát is megépíttették hozzá, ám amikor elkészültek vele, a tenger tükörsima volt. Úgy döntöttek, hogy másnap forgatják le a jelenetet. Éjszaka azonban vihar tört ki, elvitte az egész berendezést. Mivel ez megismétlődött, a jelenetről le kellett mondani, csak a törött hajó orra került be a filmbe. Volt olyan eset viszont, amikor csak kellő türelem kellett a kívánt képi hatás eléréséhez. „Az a »zsugorított nap« a Csontváryban, a napkeltétől naplementéig tartó snitt a görög színház romjai között, például az én mániám volt. Huszárik nem tudta pontosan, hogy mit akarok, és az hogy fog kinézni. Csináltam egy próbát, a barátaimmal fönt kuporogtunk egy jó hideg téli napon annak a háznak a tetején, amelyikben lakom, és percenként nyomkodtuk a kamera startgombját. Közben jöttünk rá például arra, hogy ahhoz, hogy a nap teljes, látszólagos ívét megkapjuk, reggel és délután sűrűbben kell »kockázni«, mint délben.” Jankura nagyon élvezte a közös munkát, mert a nap végén is együtt maradt a csapat, beszélgettek, ittak, vitatkoztak. Sajnos a forgatást gyorsan kellett befejezni, mert a végén a költségvetés már nagyon szűkös volt. A Csontváry fogadtatásáról ezt mondta: „A film sorsa mégis bánt; akármennyire is vitatható, bármennyire is igaz lehet az, hogy bizonyos szándékok nem úgy valósultak meg benne, ahogy mi azt elképzeltük, ez mégis Huszáriknak egy olyan filmje, amelyet nem lehet csak úgy egyszerűen »leírni«.”

csontvary13.jpg

Így készült a film

A Fejér Megyei Hírlap (1979. II. 16.) szerint a Csontváry eredetileg csak hetvennaposra tervezett forgatása hosszas előkészületek után 1978. április 19-én kezdődött a szicíliai Taorminában. Itt született a festőművész egyik legszebb képe, A taorminai görög színház romjai. A stábot elkísérte Bátki Mihály is, aki a Film, Színház, Muzsikában (1978/21.) megjelent beszámolóját „Taormina, 1978. május” keltezéssel kezdte. Ő így írt a kezdetekről: „…Ereszkedünk le a szerpentinen közel hatszáz méter magasságból, s a tengerszint feletti magasság itt a Taorminai-öböl fölött valódi értelmet kap. Előző este érkeztünk; a zürichi és a római repülőtér szinte teljesen egyforma üveg-acél-beton kockáiban töltött néhány órás várakozás után Cataniában koromsötétben léptünk ki a gépből; aztán a közel másfél órás nyaktörő autóút alatt csak az útjavításokat jelző kis örökmécsesek vidáman lobogó fényét láttuk, majd reggeli közben a felhők mögül előbújó Etnát, s most ereszkedünk lefelé a hegycsúcsra épült hétszáz esztendős kis városkából, Castel Molából, hogy részt vegyünk az első forgatási napon, Huszárik Zoltán Csontváry-filmjének első felvételén.” Taorminában derült ki, hogy Csontváry nem festhette meg a képet a szabadban, csak vázlatokat készített hozzá, és valójában a szállodai szobájában alkotta meg a művet. A forgatás nehézségei közé tartozott a mindennapi élet is: végtére is egy műemléknél forgattak, ahová folyamatosan érkeztek a turistacsoportok és a helybeli iskolások. A stáb dolgozott Taormina főutcáján és egyik sikátorában is, ahol csupán két modern plakát zavarta meg a századelői hangulatot. Ezeket szürke kartonpapírral takarták le. Huszáriknak állítólag nem állt szándékában, hogy rekonstruálja a leghíresebb Csontváry-képeket, hiszen a festő a saját szubjektív szemén keresztül látta az eléje táruló tájat, aminek a hetvenes évek végi valóság többnyire nem felelt meg. Ennek ellenére megpróbálták felidézni a művek hangulatát. Taormina után – a Vihar a Hortobágyon megidézése érdekében – a Hortobágyon folytatódott a munka, majd Athénban, utána Jugoszláviában (Mostar, Jajca, Plitvica) és Bulgáriában (Szozopol) forgattak. Ez utóbbi helyszínre novemberben utaztak. Bulgária után Budapest következett: a Gellért-fürdőben két nap alatt vettek fel egy álomjelenetet, de forgattak a Széchenyi-fürdőben és a csehszlovákiai Vibornóban is, ahol hasonló körülményeket találtak, mint a közeli Gácson, ahol Csontváry valaha gyógyszerészként dolgozott. 1979-ben ismét forgattak Olaszországban, és a korabeli sajtóhírek szerint Törökországban és a Szovjetunióban is.

csontvary14.jpg

A körülmények nem tették lehetővé, hogy valamennyi festményt valóban az eredeti helyszínen rekonstruáljanak. A tarpataki vízesés közvetlen környékét például a festmény keletkezése óta benőtte az erdő, ám a plitvicei tavaknál volt egy nagyon hasonló vízesés. A mostari híd a film forgatásakor még állt (mint tudjuk, a szerb–bosnyák háborúban 1993. november 9-én horvát katonák lerombolták, és nemzetközi összefogással épült újjá 2004-ben), a libanoni cédrust azonban a politikai helyzet miatt nem lehetett az eredeti helyszínen megörökíteni. Szóba került Kréta, végül Törökország mellett döntöttek. A premier előtt Jankura Péter ezt nyilatkozta: „Sajnos A magányos cédrus valamelyik, ma is élő »modelljére« nem sikerült rátalálnunk, így megpróbáltuk magát a festményt megeleveníteni”. Az sem volt mindegy, hogy mikor utazik a stáb: abban az évszakban kellett menni, amikor Csontváry is az adott helyszínre utazott, hiszen hasonló fényviszonyokra és természeti környezetre volt szükség. Persze ebben is oda kellett figyelni a finomságokra. Jankura Péter ezt így látta: „Csontváry képein nincsenek határozott árnyékok, ő órákig, talán napokig nézte a motívumot, s utána napokig, hetekig festette; természetes hát, hogy nem döntött egy bizonyos időpont árnyékviszonyai mellett. Ezt próbáljuk meg valamiképpen visszaadni a filmen.” Ezt úgy érték el, hogy a trükkgép három másodpercenként készített egyetlen képkockát. Normál esetben egyetlen másodperc alatt huszonnégy képkockát rögzít a kamera, vagyis a trükk hetvenkétszeres lassítást jelentett. S milyen lett e módszer végeredménye a filmvásznon? „Fantasztikus belső dinamizmusa lesz így a felvételeknek. A színek állandóan változnak; hol az öböl kap fényt, hol a romok; a felhők mozgását mintha természetfölötti hatalmak irányítanák, s a görög színházra úgy borul rá a sötétség, mintha csak a függönyt eresztette volna le az ókori függönyhúzó…”

csontvary15.jpg

Ahogy arról fentebb már szó volt, a stáb a bulgáriai Szozopolban akarta rekonstruálni a Hajótörés című Csontváry-képet, ám nem járt sikerrel, elsősorban az időjárási problémák miatt. Mivel a festményhű hajóroncs egy éjjeli vihar során léket kapott és elsüllyedt, az első napon a jelenetsornak csak egy részletét lehetett felvenni: „A Hajótörés haláltáncát figyelő, egyenruhába öltöztetett gyereknövendékeket, akik a tribünön feszes rendben helyezkednek el, a sorok szélén, a szirteken egy-egy apáca áll. Az emelvény alatt felirat: »Viva Jesus«”. A második napon a jelenetnek azt a részét próbálták filmszalagra venni, amelyben a Dajka Margit által játszott Anya is szerepel. „A tengerből kiálló sziklatömbön, gépnek háttal, fehér köpenyben áll az Anya, majd megfordul, egész alakját beragyogja a nap. Az Anya tekintete a parton álló festőre irányul.” Ez egy különösen kockázatos jelenet volt, hiszen a sziklák egyikéről korábban a tengerbe esett és megfulladt egy német turistanő. Dajka nem kért kaszkadőrt, vállalta a veszélyes feladatot. Egy kis csónakkal vitték ki a sziklaszirthez. Kifelé mászás közben megcsúszott, és visszaesett a csónakba. Végül épségben kijutott a sziklára, ahol mozogni se nagyon lehetett, mégis körülbelül ötven percet kellett ott-tartózkodnia, hogy megérkezzenek a jelenethez szükséges hullámok. A visszajutás a szárazföldre sem volt veszélytelenebb. A harmadik napon azt a jelenetet vették fel, amelyet a forgatókönyv így írt le: „A Bolond a gépnek balról kilép a tengerszorosban egy szikla mögül. Háttérben a tenger sirályokkal. A Bolond leül egy sziklára, ökölbe szorított kezét megemeli. Az egyik szirt lábánál galamb vergődik háló alatt.” A negyedik napra elkészült az új hajóroncs, de a nyugodt időjárás miatt a forgatást másnapra halasztották. Éjszaka újabb vihar érkezett, és a második roncs is elsüllyedt. Emiatt egy másik jelenetet forgattak le, amelyben Csontváry egy sziklaszirtre kapaszkodva mászik ki a viharos tengerből. A különösen nagy veszély miatt Ichak Fincit ekkor kaszkadőr helyettesítette.

csontvary16a.jpg

A XII. Magyar Játékfilmszemle

A XII. Magyar Játékfilmszemlét 1980. február 4. és 8. között rendezték meg Pécsett. (A programot február 11. és 17. között Budapesten a Tanács moziban is bemutatták.) A szemle igazgatója Bernics Ferenc, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályvezetője volt. Az eseményt dr. Pozsgay Imre kulturális miniszter „Kulturális életünk időszerű kérdései és a film” című előadása nyitotta meg, amely február 4-én 16 órakor kezdődött a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Az esti ünnepélyes megnyitón a Petőfi moziban Rózsa János Vasárnapi szülők című filmjét vetítették az országos bemutató előtt. Ötödikén az Objektív Stúdió, hatodikán a Dialóg Stúdió, hetedikén a Budapest Filmstúdió, nyolcadikán pedig a Hunnia Stúdió filmjeit mutatták be. Ezen a napon este 7 órától a Csontváry premier előtti díszbemutatójával ért véget a szemle. A rendezvényen a szokásoknak megfelelően levetítették az előző szemle óta készült magyar filmeket, továbbá premier előtt láthatta a közönség Dobray György (Az áldozat), Bacsó Péter (Ki beszél itt szerelemről?), Makk Károly (A téglafal mögött), Dárday István és Szalay Györgyi (Harcmodor), Grunwalsky Ferenc (Utolsó előtti ítélet), Elek Judit (Majd holnap) és Fejér Tamás (Komoly játékok) új filmjét. Az Ifjúsági Házban többek között Kollányi Ágoston Az állatok válaszolnak című alkotását tekinthették meg az érdeklődők, továbbá ugyanitt vetítették a Balázs Béla Stúdió filmjeit, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatóinak alkotásait. Látható volt Esztergályos Károly (Meztelenek) és Bacsó Péter (Sértés) egy-egy tévéfilmje is. A vetítések mellett szakmai vitákra is sor került: Milyen magyar filmekre van szükség a 80-as években?; Szórakozás vagy munka? Mit vár az értelmiség a mozitól?; A jelen és a múlt valósága a Budapest Filmstúdió filmjeiben; A magyar film helye és szerepe kultúránkban. A Filmszemlén 1980-ban nem osztottak díjakat. Az ítészek szerint a részt vevő filmek egyik közös jellemzője az volt, hogy az alkotók igyekeztek megragadni a magyar valóságot, s egyúttal visszahódítani a folyamatosan fogyatkozó közönséget. Az ötvenes-hatvanas években még a magyar filmek esetében sem voltak ritkák a milliós nézőszámok, a hetvenes évektől azonban a látogatottság folyamatosan csökkent, és egyre több olyan film született, amelyek még a százezres (később már a tízezres!) nézőszámot sem tudták elérni. Ez persze nemcsak az alkotókon múlt, hanem a forgalmazás problémáira is rávilágított. A Jelenkor 1980/4. számában a szemléről többek között ezt olvashatjuk: „Ha a XII. Magyar Játékfilmszemle e kissé rapszodikus áttekintéséből úgy tűnne, hogy a bemutatósorozat egyúttal a művészfilm alkonyát is jelezte, sietek kijelenteni, hogy nem így volt. Épp ellenkezőleg. Mondhatnám, a szemle filmtörténeti eseménye, hogy a Csontváry itt került először közönség elé, hisz olyan film ez, melyről minden bizonnyal sokat és sokféleképpen fogunk beszélni: megrendítő, felrázó személyes vallomás és a nemzeti tudat katarzis-filmje, lebilincselő öntörvényű látomássor és pszichológiai-történelemszociológiai tanulmány.”

csontvary17a.jpg

További Csontváry-filmek

A legismertebb Csontváry-film kétségtelenül Huszárik alkotása, ám más rendezőket is megihletett a zseniális festőművész különös személyisége. Várkonyi Gábor Csontváry – Jelenések egy festő életéből című tévéfilmjét 1975. augusztus 1-jén, pénteken este mutatta be a Magyar Televízió. A forgatókönyvet Kovásznai György festő, író és animációs rendező írta, eredetileg ő is színdarabnak, mint Császár István a sajátját. Várkonyi meggyőzte őt arról, hogy a mű inkább tévéképernyőre, mint színpadra kívánkozik. Huszáriktól teljesen függetlenül Várkonyi is hangsúlyozta, hogy nem akarja idegbetegnek ábrázolni Csontváryt, mert szerinte egyszerűen arról van szó, hogy a művész képtelen volt elfogadni az őt körülvevő világot. A tévéjáték hat részben (A tréfa, Az átok, A monológ, A vízió, Az árverés, Az utóélet), öt különböző stílusban idézi fel Csontváry életének meghatározó helyzeteit. Erről Várkonyi a következőket mondta: „Tulajdonképpen öt részről van itt szó, öt viszonyról. Csontváry és kora művészeti társadalma, közönsége, a politikához, önmagához és végül az utókorhoz való viszonyáról. Ez azt kívánta, hogy mindegyik részt valahogyan más-más karakterrel jelenítsük meg. Hozzá kell tenni: ez a megjelenítés, stílusában, nem akar festői lenni, nem akarjuk Csontváry festői stílusát a mi képi feldolgozásunkban alkalmazni. Gazdag színhatásokra törekszünk, de ebbe a fekete-fehér is belefér.” A filmet Ráday Mihály fényképezte, Csontváryt Őze Lajos alakította. A napilapok kritikusai méltatták ugyan a főszereplő játékát és az alkotói szándékot, a végső konklúzió mégis az volt, hogy nem született a festő tehetségéhez méltó, valóban eredeti tévés műalkotás.

csontvary19.jpg

A Csontváry – avagy a világhódító hun szintén egy színmű alapján készült, amelyet viszont színpadon is bemutattak, mégpedig a budapesti Vígszínház Házi Színpadán. A premiert 1982. december 10-én tartották. Kiss Irén költőnő első színdarabját Valló Péter állította színpadra: Csontváryt Szakácsi Sándor, Annát, a nővérét Kútvölgyi Erzsébet alakította. A két szereplő ellenére is lényegében monodrámáról beszélhetünk, amely 1919 tavaszán játszódik, Csontváry életének vége felé, amikor az őrület már elhatalmasodott rajta. A külvilág realitásáról már nem vesz tudomást, egyetlen vágya, hogy megfesse a Feszty-körkép ellenpólusának szánt A hunok bejövetelét, és megtalálja Attila, a hun vezér modelljét. „Szakácsiról az utóbbi időkben sok jót írhattunk, s most is csak felsőfokban szólhatunk teljesítményéről. Zsebkendőnyi játéktéren, a nézők leheletében fürödve varázsolja elénk az embert, a magasztosat és a porig alázottat. Eszközei finomak, visszafogottak, de ha szükség van rá, mer nagyot mozdulni, görnyedni, meghemperedni. A hangját úgy használja, ahogy ebben a szobányi színházban kell. Van benne erő és gyöngédség, egyaránt képes a felszikrázó öröm és a nyúlós ködként nehezedő szomorúság kifejezésére. Sokat bíz lázas, nagy szemére. Teheti” – írta az előadásról Morvay István az Esti Hírlapban (1982. december 22.). Az előadás alapján készült hetvenöt perces tévéfilmet 1985. június 13-án mutatta be a Magyar Televízió. Az operatőr Szalai András volt.

csontvary20.jpg

Szirtes András alkotása, a Lenz (1987) Georg Büchner azonos című, 1835-ben megjelent novellája alapján született. A forgatókönyvet Pap Tamás, Büki Mátyás és Szirtes Tamás írta, a címszerepet a rendező játszotta. Saját bevallása szerint eredetileg nem volt ilyen szándéka, többek között Pap Tamás, Pauer Henrik, Orosz György, Lukáts Andor, Karátson Gábor, Csányi Attila és Kamondy Imre volt a jelöltje. Állítólag Pap javasolta, hogy maga Szirtes is álljon a kamera elé. Az elkészült próbafelvételek alapján az elfogulatlanság érdekében megkérdezett vadidegeneknek ő tetszett a legjobban. A Lenzet „a Csontváry-festmények világára emlékeztető kísérleti film”-ként szokták emlegetni, melyben maga a festő is megjelenik mint mellékszereplő Milán Encián megformálásában. Az 1987-es Magyar Játékfilmszemlén Szirtes filmje kapta a főiskolások díját. Olasz Ferenc fotóművész és filmrendező többször is foglalkozott Csontváry művészetével. A Wikipédia és a port.hu évszám nélkül tesz említést huszonnégy perces Csontváry-portréfilmjéről, erről azonban nem találtam részletesebb adatokat. 1977-ben készült el a művész egyik ismert festményét bemutató rövidfilmje, a Csontváry: Mária kútja Názáretben. A képet először csak részleteiben mutatja a kamera, és csupán a film végén látható a teljes festmény. Erről a módszerről Olasz így nyilatkozott: „A festő eleve színekben gondolkozott. Ha érzékeltetni akarom a kép értékét, akkor a legkisebb részét is meg kell mutatnom. A részletképeket, a kivágásokat előre megterveztem, temérdek rajzom, vázlatom gyűlt össze. Ezeknek a részleteknek a filmen való láttatása azért is fontos, mert kamera nélkül, szabad szemmel nem érzékelhetők.” Két évvel később hasonló módszerrel valósította meg a Csontváry: A Libanoni Cédrusok (1979) című filmjét. 1989. június 22-én, 24-én és 25-én a Magyar Televízió bemutatta Olasz háromrészes Csontváry-portréfilmjét: Fátum, Metamorfózis, Szintézis. Lakatos Iván A magányos cédrus (1996) című Csontváry filmje 1998-ban elnyerte a szolnoki VIII. Képzőművészeti Filmszemle százezer forintos első díját. 2007-ben készült el Pozsgai Zsolt Szabadságharc Szebenben című tévéjátéka, amelyben a festőművészt Mendler András alakította.

csontvary21.jpg

Így látták ők

„Vagyis, ha jól értem, Huszárik számára Csontváry csak optika, amelyen át a színészt és önmagát nézi. Lehet, hogy nem is a legszerencsésebb optika, hiszen Csontváry boldogtalanságában az elmezavar is szerepet játszott. De ez talán nem is fontos. A fontos a mélység és magasság, amely Csontváry művészetét fémjelzi, az áhítat és tisztaság, amely Csontváry művészetét az eszmék szférájába emeli. És fontosak a démoni erők, amelyeket Csontvárynak minden világmegváltó hóbortja ellenére és közepette meg kellett szelídítenie, mert a nélkül, mármint a démoni erők megszelídítése nélkül nem jöhet létre az egyetlen, az ember számára megadatott csoda: a műalkotás. Létrejött-e Huszárik keze nyomán a csoda, hogy feltegyem ezt az ezek után megkerülhetetlen kérdést? Igen is, nem is.”

(Oravecz Imre: „A művész boldogtalansága”. In: Film, Színház, Muzsika, 1980. október 4., 10–11. o.)

csontvary22.jpg

„Aligha hihető, hogy Huszárik szuggesztivitását bárki kétségbe vonná. Miképpen azt sem, hogy alkotótársai megválasztásában is van jó néhány telitalálata. Elsőül a főhőst, a megkettőzött énű színészt alakító Izhak Fintzi munkáját kell kiemelnünk. Nem vitás, igazi nagy színésszel van dolgunk, aki érzékenységből, beleélő képességből kétszeresen is vizsgázik – és milyen kitűnően! –, hiszen egy számára eleve ismeretlen történelmi hitelű személyt is hoznia kell olyan közegben, ahol ez a figura így-úgy ismert. Drahota Andrea csupán ott volt kissé bizonytalan, ahol a szerep ezt rákényszerítette, Dajka Margit viszont szeretetre méltóan meggyőző anyát rajzolt elénk. Bánfalvi Ágnesnak nem adatott jelentős szerep, mégis pontos lenyomatot hagy bennünk. Jankura Péter operatőrnek fantasztikusan nehéz, de igen hálás feladat jutott: Huszárik képi elképzeléseinek, álmainak realizálása, amit egyenletes színvonalon oldott meg. És ezúttal is egyenrangú alkotótárs, mint minden Huszárik-filmben, a zeneszerző; most Kocsár Miklósnak szól a dicséret. Ők mind részesei annak az izgalomnak, érdeklődésnek, amit ez a film – minden bizonnyal – ki fog váltani.”

(Fábián László: „A meghökkentés művésze”. In: Filmkultúra 1980/5, 25–31. o.)

csontvary23_1.jpg

„Félve ültem be a moziba. Féltem, mert azt hittem, újra megmagyarázzák nekem Csontváryt. Nem tették ezt velem. Gyönyörű filmet kaptam. Csontváryt bolond és nem bolond szemével láttam, és lelkesültem a szemem által. Igazi szenzációk sodortak. Horribilis jelentőségű látványok panorámájába szédülve én is érezhettem a festő esendő erejét. Valami különös alkalom idejét; a magyar kultúra boldog és eszelős nagy hiedelmét éltem. Elhittem Csontváryék, Adyék – Isten és Ember közötti tolmács szerepét. Nem a bolond vagy nem bolond Csontváry szegény életét magyarázták és mutatták, de megélhettem az erőre, koncentráltságra és a szemléletre vágyó ember iszonyatosan fenséges, nagyszerű hitét. Nem szerettem a Latinovits-szerű szövődményeket. Talán azért nem, mert csak szeletek voltak a térben és nem dimenziók? Nem egészen tudom, de hiába gondoltam így, már nem érzem hibának ezt sem. Az igazán jó művek testén nincsenek elkendőzve a hibák. A műveken a bajok is természetesek. Rembrandt önarcképén az »orrfény« reszkető kézzel és elfogódottan húzatik. Hibát érzek a rajzban, de meghatódva értem máris, ez is ajándék – erre futotta, most csak eddig vitte. Az őszinteségnek így nincs határa a műben. Huszárik Zoltán filmjében is ilyenformán kapuimmá is válnak az általam fellelhető bajok. Hatalmas vásznon szövéshibák.”

(Sváby Lajos: „Csodalényekre van szükségünk?”. In: Filmvilág 1980/10, 16–17. o.)

csontvary24.jpg

Csontváry (1980) – magyar filmdráma. Forgatókönyv: Huszárik Zoltán, Császár István, Dobai Péter, Gyurkovics Tibor és Tornai József. Operatőr: Jankura Péter. Zene: Kocsár Miklós. Díszlet: Vayer Tamás és Földes András. Jelmez: Mialkovszky Erzsébet. Vágó: Kármentő Éva. Rendező: Huszárik Zoltán. Főszereplők: Ichak Finci (Csontváry / Z., a színész), Holl István (Bolond), Drahota Andrea (Anna), Dajka Margit (Mama), Bánfalvy Ágnes (Lilla), Balázs Samu (Ferenc József császár), Márkus László (az úriember), valamint András Judit, Ferdinándy Gáspár, Fillár István, Gerencsér Gyula, Zoi Karandatha. Magyarországi bemutató: 1980. október 2. (mozi).

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a szöveget a lap tetején, és lájkolj minket a Facebook oldalunkon is!

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?

Field toplistái: A magyar filmek

Hyppolit, a lakáj

Körhinta

Szegény gazdagok

Az aranyember

Mici néni két élete

Szegénylegények

Butaságom története

Fejlövés

Egri csillagok

Az oroszlán ugrani készül

Virágvasárnap

Szerelem

Szerelmem, Elektra

A szarvassá vált fiúk

Örökbefogadás

141 perc A befejezetlen mondatból

Kísértet Lublón 

Árvácska

Herkulesfürdői emlék

Defekt

Egy erkölcsös éjszaka

80 huszár

Az erőd

Magyar rapszódia / Allegro barbaro

Örökség

Mephisto

Emberrabló lányok

A bejegyzés trackback címe:

https://moviecops.blog.hu/api/trackback/id/tr2516102438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teakbois 2020.08.10. 07:44:44

Az egyik legjobb magyar film, amely valaha készült, és az egyetlen hazai alkotás, amelyen érezhető Ken Russell művész-életrajzi munkáinak hatása.

aCCaTt0nE 2020.08.10. 19:06:43

Talán a Huszárik-breviáriumban olvastam, hogy a rendező annyi anyagot forgatott, amiből egy tévésorozatra is futotta volna. Állítólag voltak ilyen tervei, de nem jöttek össze, ahogy egy hosszabb játékidejű mozifilmváltozat sem. Gondolom, a költségvetés túllépése miatt már nem foglalkozhatott tovább a víziójával. Milyen jó lett volna, ha akár csak a tárolódoboznak is, de összevághatta volna! (Vajon a negatívok megvannak még?) Lehet, hogy az "extended versiont" egyértelműen ünnepelt remekműként tartaná számon a szakma. Vagy még nagyobbakat értetlenkedne. :D
A meglévő filmmel viszont úgy kéne bánni, mint a hímes tojással. És egyetértek: 8K-16K-sokK restaurációt neki és Blu-ray kiadást, mert elképesztő képi világa van, amit moziban, 35 mm-ről esélytelen lesz mostanában látni.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.08.10. 19:35:59

@aCCaTt0nE:

Talán valahol megvannak még ezek az anyagok, csak elő kéne keresni őket. A tanúból is megtaláltak kihagyott jeleneteket, pedig, gondolom, a kommunizmusban nem volt kiemelt feladat a megőrzésük. :)

gabroca 2020.08.12. 18:52:59

@Teakbois: szerintem pedig az egyik legrosszabb magyar film

2020.10.02. 07:20:03

Volna két kérdésem. Mikorra várható a következő poszt? & Mért törölted a legendás posztodat? "Amit az elveszett frigyláda fosztogatóiról tudni érdemes" Csak azért kérdem, mert három napig ott volt a posztod a Blog.hu Címlapján és nem jött be semmi.:( Nagy kár érte...

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.10.02. 14:27:55

@Kritikus Helyzet:

Szia!

Első kérdésedre azt tudom mondani, hogy fogalmam sincs. Természetesen rengeteg félbehagyott írásom van még (a finis előtt áll például a Jó estét nyár, jó estét szerelem!, a Huszadik század, Az utolsó asszony, a Caligula, a Ragyogás, a Love Story, Az ördöngösök és A vihar kapujában), de legalább egy hónapja ilyen témában egyetlen betűt nem ütöttem le a billentyűzeten. Már az utolsó három írásomat is csak a Régi Idők Mozija Archívum blogomban tettem közzé: Periféria, Helmut Berger, Kifulladásig. Ezek a rétegszövegek itt aztán senkit nem érdekeltek volna (a Perifériával még itt próbálkoztam), bár ott sem döntöttem meg velük semmilyen látogatottsági rekordot. :)

A második kérdésedre a válaszom, hogy az a szöveg amolyan utolsó fellángolás lett volna, amit úgy írtam, hogy már sejtettem, hogy blogger pályafutásomnak tényleg a finisében vagyok, de lelkem mélyén még számoltam azzal, hogy egy kedvező fogadtatás megint felszíthatná a tüzet. Nos, az első napon negatív rekordot döntöttem, annyira nem volt rá kíváncsi senki se. Olyan nagyon nem rázott meg a dolog, de úgy gondoltam, ha stílusos akarok lenni, itt a Csontváry, az Archívumban pedig a Kifulladásig egy szimbolikus lezárásnak is tekinthető, ezért a frigyládás szöveget innen levettem, oda meg már fel se tettem.

Társblogger kollégám a múlt héten rávett egy comebackre a saját blogjában, az Old Time RNR Magazine-ban valamikor a közeljövőben, de az terjedelemben-stílusban másmilyen szöveg lesz, mint az itteniek. Lehet, hogy ott egyszer-kétszer még vendégszerepelek majd, ha akadnak olyan témák, amelyek mindkettőnknek megfelelnek, de ilyen heti szinten írogató valaki biztosan nem leszek.

2020.10.02. 16:07:37

@Field64: Ha ilyen sok posztolni való van, akkor mért akarsz megállni? Ide is nyugodtan feltölthetted volna azokat a posztokat, jól mutatott volna a címlapon. A szerkesztőknek is tetszett amit írtál, nemhiába emelték ki a blogod. Remélem nem hagyod abba.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2020.10.11. 09:31:39

(Itt senyvedünk két hónapja MovieCops nélkül... meddig lehet ezt még kibírni?!)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.10.11. 10:48:24

@wmitty:

Szia!

Hogy James Bondot idézzem: Never Say Never Again. :)

De egyébként tényleg nem tudom, lesz-e folytatás, és mikor. Teljesen elveszítettem az érdeklődésemet a blogolás iránt (is), amiben valószínűleg szerepet játszik az, hogy utolsó négy írásom (Periféria, Helmut Berger, Kifulladásig, Az elveszett frigyláda fosztogatói) szinte teljes érdektelenségbe fulladt. (A MovieCopson az első meg az utolsó volt fent egy ideig, a Régi Idők Mozija Archívumban az első három még elérhető.) A fentebb már Kritikus Helyzetnek említettek mellett két évfordulós cikkem szó szerint a befejezés küszöbén állna, 1-2 bekezdés hiányzik csak, meg egy alapos átnézés. Az édes életről és a Delon 85. szülinapjára szánt Ragyogó napfényről lenne szó, de ha néha meg is nyitom a dokumentumokat, hogy befejezzem őket, amint meglátom azt a rengeteg betűhalmazt, már zárom is be. Egy könnyelmű pillanatomban a közelmúltban megígértem Old Time RNR Magazine-os cimborámnak, hogy írok a blogjába valamit. A gyors kezdés után (részben a home office teendői, részben betegségek miatt) lelassultam, és annak ellenére nem tudnám megmondani, hogy mikor fejezem be, hogy csak kb. az egyharmada lesz egy itteni szöveg terjedelmének. De megígértem neki, szóval meglesz, de a többi a jövő homályába vész.

2020.10.14. 17:34:37

@Field64: Szerintem elég jó a megtekintés. Minden a szerkesztőktől függ, hogy hova (s meddig) emelik ki a posztod. Én örülnék ha ilyen sokan megnéznék a blogom (3-10+ ezer fő). Jó lenne ha nem állnál meg, s gondolnál a lelkes követőkre is. Mert elég jó posztokat szoktál csinálni, csak túl hosszú (túl sok a szöveg). - Abból le kéne egy kicsit faragni, s ennyi. & Simán kiemelhetik a blogod az Index címlapjára is, (a cikkek közé). Ott tuti beindulna a pörgés...

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.10.14. 22:24:15

@Kritikus Helyzet:

Kommentben többször is írtam már, hogy nem a pörgés a legnagyobb probléma. Én sose áltattam magam olyasmivel, hogy akik rákattintottak egy-egy szövegre, azok végig el is olvasták. A visszajelzés lenne érdekes, ami a kommentekben, meg a lájkokban mutatkozna meg. Nem egyszer előfordult, hogy egy-egy szövegre az összes lájkot a Facebookon keresztül már azelőtt megkaptam, hogy a szöveg kikerült volna az Indexre. (Többnyire ismerősök lájkoltak inkább udvariasságból, mint tényleges érdeklődésből.) Egy lájkgombot megnyomni nem különösebben időigényes elfoglaltság, szóval ha ezt oly kevesen teszik meg, akkor nagy tetszési indexről jómagam nem beszélnék.

Ettől függetlenül, ha újra érzem a régi lelkesedést, talán újra belevágnék, hiszen máskor is előfordultak már leállások. De ennek jelenleg talán 10% valószínűséget mondanék, és ha folytatnám is, biztosan a régi stílus (a terjedelmet is ideértve) menne tovább, mert az vagyok én. Írtam valaha régen rövidebb szövegeket is, de magam is éreztem, hogy nem az az én utam.

A másik okom a leállásra, hogy ebben a blogban azért viszonylag gyakran voltak provokatív témák és azokhoz passzoló illusztrációk, és úgy láttam, az utóbbi hetekben az Index az ilyen anyagokat sokkal szigorúbban rostálja (alighanem a Periféria is ennek lett az áldozata). Lemondani viszont nem akarok róluk, mert ezek is az imázsom részét képezik. :)

Ha esetleg fellángolna bennem az írói kedv, azt a jövőben valószínűleg inkább az Old Time RNR Magazine blogjában élem ki, de ott se vállalnám még az „1 hónap alatt 1 cikk” tempót sem. Ahogy jön – ha jön egyáltalán.

Persze köszönöm a követők lelkesedését, nekik köszönhetően tartott ki a blog idáig, és ha újra visszatérek, az is elsősorban az ő érdemük lesz.

2020.10.15. 04:45:31

@Field64: "azért viszonylag gyakran voltak provokatív témák és azokhoz passzoló illusztrációk, és úgy láttam, az utóbbi hetekben az Index az ilyen anyagokat sokkal szigorúbban rostálja"

Nem tudom mi a problémád, mert elég jól ki lettél emelve. & Pont ezeket a felnőtt tartalmú posztokat emelték ki a szerkesztők. Például tegnapelőtt egyszerre három poszt is ott volt a címlapon. Ezért csodálkoztam, hogy a cimborád posztját mért nem emelték ki. Pedig nagyon jó lett. Csak így tovább. Azt üzenem neki, hogy legközelebb tegyen be több pucér nőt, hátha jobb lesz a nézettsége.

& Azért nem akarsz posztolni mert nem lájkolják a posztod?

Mért nem szúrsz be egy kérdést?

pl.: Értékelés - 1/2/3/4/5 Csillag & Erre a filmre nincsenek szavak...

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.10.15. 11:47:00

@Kritikus Helyzet:

Hogy költőien fejezzem ki magam, ez csak a jéghegy csúcsa. Könnyen meglehet, hogy abban az általános állapotban leledzek, amelyet a nálamnál okosabb emberek (jóakaróim szerint lényegében az egész emberiség idesorolható) „életközépi válság”-nak hívnak. Ámbár ha 80 évet veszek átlagéletkornak, akkor szerintem kicsit késve jött ez a válság. .)

A blogolás iránti érdeklődés lanyhulása/elmúlása csak egy része ennek a válságnak. Szigorúan a témánál maradva a filmek iránti személyes érdeklődésem is jelentősen visszaesett. Bár elég tekintélyes filmgyűjteményem van, már egy ideje nem nézek filmeket, pedig már nem fenyegetne az a veszély, hogy kínálat híján valamit kétszer kéne megnéznem. Hetek óta már csak Columbo-epizódokat nézek, néha Poirot-t vagy Miss Marple-t. Ezeket is inkább esti mese gyanánt: 30-40 perc után menthetetlenül elalszom (pedig tetszenek!), aztán másnap este folytatom onnan, amire még emlékszem, és 2-3 este alatt letudok egy részt. Mondanám, hogy a blogolás helyett más új szenvedélyem akadt, de igazából nem. A napi rutin teendőivel a magam kényelmes tempójában el is megy a nap, jelenleg nincs bennem különösebb inger, hogy másra is szakítsak időt.

Persze mint írtam, kategorikusan nem akarom kijelenteni, hogy kész, ennyi volt, még akkor se, ha jelenleg így látom. Hogy Old Time-os cimborámnál hamarosan mégis vendégszerző leszek, miközben a saját blogomban inaktív maradok, annak egyszerűen a másfajta nézőpont az oka: ezt baráti szívességnek tekintem, amit a szöveg megírásával teljesítek, de az írás befuttatásának feladata már nem engem fog nyomasztani. :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.10.27. 09:57:02

@Kritikus Helyzet:

Egyetlen bekezdés van hátra, aztán a szöveg tüzetes ellenőrzése stilisztikai és helyesírási szempontból. Ez most különösen fontos, hiszen nem nálam fog megjelenni, utólag már nem tudok belenyúlni, hogy polírozgassam. :) Aztán le kell gyártani még az illusztrációkat is. Reményeim szerint hétvégén átadom neki a kész anyagot. Nem hiszem, hogy sokáig ülne rajta, hiszen gyakran megkérdi, hogy állok vele.

Mindig megbeszéljük a blogolási tapasztalatainkat, és próbál a maga módján visszatéríteni erre az útra. A minap hirtelen felbuzdulásból bele is kezdtem egy régóta tervezgetett 18+-os anyagba, Karin Schubert színésznő és későbbi pornósztár életrajzába. Kb. húsz perc alatt meg is volt a nem is annyira rövid bevezető. Komám meg is jegyezte, hogy manapság ez már egy teljes cikknek is elmenne, nemhogy bevezetőnek. :) De aztán a láng kialudt, az a szöveg is egyelőre talonba került.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.11.05. 09:10:37

@Kritikus Helyzet:

Amit írtam, azt most is tartom. Teakbois terveit nem ismerem részletekbe menően, a magam részéről pedig egyelőre nem tudom, mikor lesz 18+-os írásom. Egyelőre más, „semleges” témákon dolgozom, és megvárom, az újraindult blog hogyan fog muzsikálni. Szóval ami számomra jogosan lenne 18+-os, azok a témáim egyelőre félre vannak téve. Mindazonáltal ha arra gondolok, hogy az Indexen az utóbbi időben milyen posztok kapták meg ezt a kategóriát, annak figyelembevételével lehetséges, hogy már a hétfői, általam csupán „14 éven aluliaknak nem ajánlott!” posztom is a 18+-os kategóriába esne. :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2020.11.21. 09:07:43

@Kritikus Helyzet:

Ahogy a filmszakmában mondani szokták, „kreatív művészi nézeteltérések” keletkeztek a blogtagok között, ehhez még mindenféle szubjektív nyavalyák is jöttek, ezért végül távoztam onnan. A szövegeim ott már nincsenek meg, de a Régi Idők Mozija Archívumban a többségük még megtalálható, az Ornella Mutiról szóló is.

archivregiidokmozija.blogspot.com/2018/08/reflektorfenyben-ornella-muti-vagy.html

gigabursch 2021.05.03. 23:08:21

Erre a cikkre a Szinbádos cikk alapján találtam.

Csontváry filmek közül csak a Ráday-féle filmdrámát láttam. Engem nagyon megfogott.
Ezt viszont látni kell.
Már csak a honnan a kérdés?

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.05.03. 23:09:17

@gigabursch:

Hát ha nagyon nem találsz semmit, akkor én tudok erre megoldást, csak egy e-mail cím kellene.
süti beállítások módosítása