MovieCops

JACK PALANCE, A FEKVŐTÁMASZOZÓ FŐGONOSZ

2021. február 18. - Teakbois

1919. február 18-án született (és 2006. november 10-én hunyt el) az amerikai mozi történetének egyik legrokonszenvesebb szemétládája, Jack Palance, eredeti nevén Vlagyimir Palanyiuk. Ukrán bevándorlók gyermekeként hamar megtanulta puszta kézzel megvédeni magát az akcentusán csúfolódóktól, fiatalemberként pedig bokszolónak állt. A második világháborút vadászpilótaként harcolta végig, majd a békeidő beköszöntével a színjátszás világában próbált szerencsét. Helyes döntésnek bizonyult, hogy Thália birodalmát választotta a ring helyett: a színpadi szerepeket követően Hollywood is felfedezte, és ügyeletes rosszfiúvá tette. Noir krimikben ugyanúgy emlékezeteset alakított, mint drámákban és westernekben: az utóbbi műfajhoz fűződik egyik legfontosabb felbukkanása, ugyanis a Shane című 1953-as klasszikusban általa játszott Jack Wilson az amerikai popkultúra egyik legtöbbet emlegetett és idézett szívtelen rohadékja lett.

palance_22.jpg

Palance azon régi vágású színészóriások közé tartozott, akiknek minden pórusából áradt a karizma, vészjósló arcvonásai és remekül használt nyugtalanító hangja pedig folyamatosan gondoskodtak arról, hogy a megjelenésével azonnal eluralkodjon a filmben a kiszámíthatatlanság és a veszélyesség érzete. A ’60-as évek második felétől azonban a producerek szerint elkezdett kiöregedni az élvonalból, és az sem tett jót a renoméjának, hogy előszeretettel tintázott be munka közben (noha ez az ő esetében csak még hatásosabbá tette az alakítását). A B-műfajt sem vetette meg, ugyanúgy beleadott apait-anyait mondjuk az Őrület (Craze) című 1974-es perverz brit horrorba, mint annak idején az 1952-es Hirtelen félelem (Sudden Fear) elkészítésébe, amelyben a bálványozott díva, Joan Crawford partnere volt. Az 1980-as években viszont a Kurt Russell és Sylvester Stallone nevével fémjelzett Tango és Cash kivételével már szinte csak kétes értékű (ám szórakoztató) olcsó alkotásokban tette tiszteletét. 1992-ben a szakmabeliek őszinte meglepetésére megkapta a lejobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart az Irány Colorado! (City Slickers) című, A-kategóriásnak szánt vígjáték mogorva Curlyjének megformálásért, aki megpróbál ideiglenes cowboyt faragni pár elpuhult városlakóból.

palance_22_1.jpgJack Palance a Hirtelen félelem című 1952-es film noir-ban 

Palance Oscar-köszönőbeszéde az eltelt évtizedek során a díjkiosztó történetének legélvezetesebbjévé „nemesedett”: Az öreg macsó kezdésképp rögtön „verbálisan belerúg” Coloradós színésztársába, Billy Crystalba, nem mond köszönetet senkinek semmiért, élemedett kora ellenére egykezes fekvőtámaszozik néhányat, és noha nem mondja ki, de viselkedésével nyilvánvalóvá teszi, mi a  véleménye arról a tényállásról, hogy pont egy olyan szerepért dobták meg szobrocskával, amely körülbelül annyit jelent számára, mint a sarkantyús csizmájára száradt lóürülék. A beszéd szövegét teljes terjedelmében idézem, ezzel emlékezvén egyik nagy kedvencemre, aki az, ami ma már csak kevesen: egyéniség… 

Billy Crystal? Sokkal nagyobbat szarok nála… Tudják, amikor a színész elér egy bizonyos életkort, a producerek elkezdnek összesúgni a háta mögött. Azt mondja az egyik: „Mit gondolsz? Kockáztassunk? Érdemes neki adni a szerepet?” Mire a másik: „Fogalmam sincs, nézzünk körül inkább a fiatalabbak között. Azokat idősebbnek maszkírozhatjuk, de ez… ez a pasas nehéz eset.” Elfelejtik, hogy olyasmikre vagyunk képesek, mint például az egykezes fekvőtámasz. Ami valójában nem nagy ügy. Ami a kétkezeseket illeti, azokat egész éjszaka csinálhatja a férfiember, és még az sem számít, hogy van-e ilyenkor alatta nő. Ráadásul nő nélkül jóval olcsóbban megússzuk. Réges-régen, 1949-ben, amikor az első filmemet forgattam, két héttel a munka kezdete után odajött hozzám a producer, és így szólt: „Jack… − Jacknek hívott, bár akkor még Vlagyimir voltam. – Jack, Oscar-díjat fogsz kapni!” Hát nem fantasztikus? Hogy a fenébe tudta előre? A szarházinak 42 évvel később igaza lett!

Ráadás:

Jack Palance egyik közismert jelenete a Shane-ből.

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

Raquel Welch: Szexszimbólum a kereszten (18+)

James Bond kedvese az óriásaligátor ellen (18+)

A zsoldos, aki lesmárolta a diktátort (18+)

Amikor James Bond beszólt a Beatlesnek

Barbara Carrera és a hibrid érzékiség (18+)

Csúcsdísz lett a világ legveszélyesebb rendezőjéből (18+)

Pierre Richard és Jane Birkin: Magas szőke férfi forróvérű barna nővel (18+)

A magánkopó és a kéjsóvár díva (18+)

Orson Welles: A méret a lényeg

Ken Russell: A vadember, aki vibrátort adott Anthony Perkins kezébe (18+)

Tina Turner miatt vették őrizetbe David Carradine-t

Sandahl Bergman: Conan buja harcostársa (18+)

Végzetes telefonhívás (18+)

Amikor az új James Bond megütötte a majdnem James Bondot

Marokkói táncparti – Sean Connery emlékére

Peter Fonda, a szelíden lázadó motoros

Puccini találkozása a pornósztárral (18+)

Sylvia Kristel: Amikor Emmanuelle dalra fakadt (18+)

Raquel Welch a Muppet Show bábjait is megbabonázta (18+)

Liszt Ferenc, a kanos rocksztár (18+)

Mamma Mia!!! Mi köze az ABBA felének az erotika Bergmanjához? (18+)

Erotika Morricone módra (18+)

10 szégyentelenül szexi olasz filmzene – 1. rész (18+)

Twin Peaks és érzéki lebujzene (18+)

Rock-sztriptíz a Szörnyklubban (18+)

Pornódivat és rock and roll (18+)

Bernard Purdie: Egészséges funk-erotika (18+)

„Elsősorban rocker vagyok, másodsorban pornósztár…” (18+)

Klaus Schulze: Testi szerelem és Moog szintetizátor (18+)

A bejegyzés trackback címe:

https://moviecops.blog.hu/api/trackback/id/tr2716432004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása