Minden idők legnépszerűbb olasz színésznője, Sophia Loren 1934. szeptember 20-án született Rómában. Eredeti neve: Sofia Costanza Brigida Villani Scicolone. Édesanyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone. A férfi elhagyta állapotos nejét, és csak Sophia születése után tért vissza egy kis időre a családjához. Állítólag pénzt kért azért, hogy nevére vegye a gyereket. Sophia és húga gyermekkora szegénységben telt, életük a világháború után kezdett jobbra fordulni. A sovány, beteges Sophiából gyönyörű kamaszlány lett, és Villani asszony elhatározta, hogy elindítja őt a siker felé vezető úton. Benevezte egy szépségversenyre, ahol a tizenöt éves lány második helyezést ért el. A család felköltözött Rómába abban a reményben, hogy a fővárosban Sophia nagyobb lehetőségekhez juthat. Állandó statiszta lett a Cinecittàban, sőt egy magazintól fotómodell-szerződést is kapott. Nevét ekkor változtatta Sofia Lazarróra. Tizennyolc éves korában találkozott a nálánál huszonkét évvel idősebb, nős producerrel, Carlo Pontival. A férfi beleszeretett Sophiába, és elhatározta, hogy sztárt farag belőle. Nem volt könnyű dolga, mert barátai szerint a lány nem volt sem elég fotogén, sem elég tehetséges erre a pályára, alakja és mozgáskultúrája sem felelt meg a szakmai elvárásoknak. Pontit nem tántorították el a negatív vélemények, és kitartóan fáradozott szerelme befuttatásán. Első lépésként könnyen megjegyezhető, jól csengő művésznevet javasolt: a Sophia előkelőbben hangzott, mint a Sofia, a Loren pedig Martha Toren svéd színésznő családnevének átalakításából származott.
Az új sztárjelölt, aki 1951-ben még a csupasz kebleit is megmutatta az Era lui… sì! sì! című film francia változatában (erre soha többé nem volt hajlandó), két évvel később már az Aida (1953) című operafilm főszerepét alakította. A következő évben Vittorio De Sica rendezésében játszott a Nápoly aranya (1954) című filmben. De Sica felismerte, hogy ösztönös tehetséggel van dolga, és részben az ő érdeme, hogy az évek múlásával Loren elismert drámai színésznővé érett, aki az Egy asszony meg a lánya (1960) című film női főszerepéért az Oscart is megkapta. A sajtó ekkor már tele volt Sophia és Gina Lollobrigida kebelháborújával, amelyet egyébként Loren egyik megjegyzése robbantott ki. Ponti ezalatt azon munkálkodott, hogy szerelmét Hollywoodban is befuttassa. Sophia közönségvonzó amerikai filmekben játszott a korszak olyan férfi kedvenceivel, mint például Cary Grant, Charlton Heston, Stephen Boyd, Paul Newman, Marlon Brando és Gregory Peck, míg Európában Marcello Mastroianni lett a leggyakoribb partnere. A pletykákkal ellentétben vele nem, de Cary Granttal a magánéletben is összejött. A féltékeny Ponti állítólag csak ekkor döntött úgy, hogy elválik a nejétől, és feleségül veszi a védencét. A válásra és az új esküvőre Mexikóban került sor. Olaszországban a mexikói válást érvénytelennek tekintették, és Ponti az olasz törvények szerint bigámistának minősült. A hetvenes években Sophia a La Mancha lovagja (1972) című musicalben is játszott, de ebben a szerepkörben nem aratott egyértelmű sikert. A Cassandra-átjáró (1976) című koprodukciós katasztrófafilm anyagi ügyletei miatt Ponti és Loren ellen eljárás indult. A dívát műkincscsempészéssel is megvádolták. Az Egy különleges nap (1977) című Ettore Scola-filmben újfent bebizonyította, hogy drámai tehetsége mit sem kopott. Az évek Loren felett sem múltak el nyomtalanul: a nyolcvanas évektől kezdve már ritkábban állt a felvevőgép elé, és igyekezett igényesen válogatni a felkérések közül. Egyik kései sikere a Még zöldebb a szomszéd nője (1995) című vígjáték Walter Matthauval és Jack Lemmonnal. Sophia Lorennek két fia született Pontitól, miután korábban kétszer is elvetélt. Nagyobbik gyermeke, a karmester Carlo Mészáros Andrea hegedűművésznőt vette feleségül. A kisebbik, Eduardo filmrendező lett: ő forgatta édesanyja legutóbbi filmjét, az Előttem az élet remake-jét. Sophia Loren neve az üzleti világban sem ismeretlen, főleg szakácskönyvei és elegáns szemüvegei révén. A UNICEF jószolgálati nagyköveteként karitatív tevékenységet is folytat. Fotóválogatásunk a gazdag művészi pálya néhány emlékezetes pillanatát villantja fel.
Pályája során Sophia Loren mindössze egyetlenegyszer mutatta meg a csupasz kebleit az Era lui... sì! sì! (1951) című vígjáték francia változatában, mivel Franciaországban enyhébb volt a cenzúra. Az akkor tizenhat éves művésznő kényelmetlenül érezte magát emiatt
A klasszikus Verdi-opera, az Aida 1953-as filmváltozatának címszerepe volt Loren első főszerepe. Énekhangja Renata Tebaldi volt. Először magának Tebaldinak ajánlották fel a szerepet, de ő nem vállalta a filmszereplést. Utána Gina Lollobrigidát kérték fel, akinek énekhanja operaáriák előadására is alkalmas volt. Lollo nem akarta, hogy más énekeljen helyette, így jött képbe Sophia, aki azt mondta: „Akkor én még nem engedhettem meg magamnak, hogy hiú legyek”. Alakítása egyébként sok kritikában részesült. Kuriózum, hogy Amnerist a James Bond-sorozat későbbi Miss Moneypennyje, Lois Maxwell formálta meg
Az 1954-ben bemutatott Nápoly aranya volt Vittorio De Sica és Loren gyümölcsöző együttműködésének kezdete. A hat epizódból álló vígjáték nagy közönségsikert aratott, a szigorú kritikusok viszont művészi visszalépésnek tartották De Sica korábbi neorealista drámáihoz képest
A Kenyér, szerelem és... (1955) című Dino Risi-vígjátékban De Sica és Sophia színészként dolgoztak együtt. Az opusz első két részében Gina Lollobrigida játszotta a női főszerepet. Lollo állítólag túl magas gázsit kért a harmadik részért, ezért kerestek helyette mást
A kebelháború kezdete: Sophia, Yvonne De Carlo és Gina Lollobrigida közös fotója egy londoni filmes eseményen készült. A hosszan tartó viszályt Loren egyik rossz megjegyzése váltotta ki. A művésznő azt állította, az újságírók félreértették őt, mert akkoriban még nem beszélt jól angolul, és sose mondott semmi olyat, amit akkor a szájába adtak. Bár a botrány hullámai idővel elcsendesedtek, a két díva ezután már gondosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se készülhessen róluk közös fotó
A Fiú a delfinen (1957) egyik legszebb pillanata, amikor a vizes felsőn kirajzolódnak Sophia dús keblének körvonalai
Sophia és Cary Grant között gyengéd szálak szövődtek a Büszkeség és szenvedély (1957) forgatásán. Állítólag ez a románc játszotta a döntő szerepet abban, hogy oly sok hitegetés után Sophia felfedezője, Carlo Ponti feleségül vette a védencét
Sophia Loren és Jayne Mansfield egy fogadáson találkoztak. Az eseményen több fotó is készült, a fenti a kevésbé gyakoriak közé tartozik. Loren évekkel később azt állította, hogy amikor Mansfield kebleire esett a pillantása, nem a méret miatti irigység tükröződött a tekintetében, hanem a félelem, hogy a gigászi keblek kibuggyannak a díva estélyijéből, és elborítják az asztalt
Vittorio De Sica drámája, az Egy asszony meg a lánya (1960) hozta meg az Oscar-díjat Sophia Loren számára. Eredetileg Anna Magnani játszotta volna az anyát és Loren a lányát. Magnani visszautasította a szerepet, és azt ajánlotta, hogy inkább Lorené legyen az anyaszerep. Rosszmájúak szerint Magnanai féltékeny volt Sophia szépségére, amely tehetséggel párosult, míg mások szerint magasságkülönség miatt lépett vissza, mert szerinte nevetséges lett volna, hogy a filmbeli lánya jóval magasabb nála. Loren egyébként a szerepet az 1989-es remake-ben is eljátszotta
Charlton Hestonnal az El Cid (1961) című történelmi szuperprodukcióban. A két sztár munkakapcsolata nem volt jó, mert Heston nem akart volna Lorennel játszani, és ezt éreztette is vele. Később megbánta profihoz nem méltó viselkedését, bocsánatot kért a partnernőjétől, és barátok lettek
Az Oscar-díjas Tegnap, ma, holnap (1963) egy újabb közös munka volt Vittorio De Sicával és a kedvenc partnerrel, Marcello Mastroiannival. A legendák ellenére Loren és Mastroianni csak jó barátok voltak, és nem szeretők. Maga Federico Fellini árulta el, hogy Marcellónak inkább a légies nők tetszettek, mint az olasz Silvana Mangano, az amerikai Faye Dunaway és a francia Catherine Deneuve
Újra Marcellóval: a szintén De Sica által rendezett Házasság olasz módra (1964) főszerepéért Sophiát ismét Oscarra jelölték, ám ezúttal Julie Andrews nyert a Mary Poppinsszal (1964)
Sophia és Stephen Boyd A római birodalom bukása (1964) című szuperprodukcióban
Sophia Loren és David Niven a Lady L. (1965) című filmben. Peter Ustinov alkotása Romain Gary regényének adaptációja, amelynek vége teljesen különbözik az irodalmi műétől.
Charlie Chaplin utolsó filmje, A hongkongi grófnő (1966) csúnyán megbukott. A két főszereplő, Marlon Brando és Sophia Loren között olykor puskaporossá vált a hangulat, főleg amikor Brando azzal ugratta világszép partnernőjét a csőkjelenet közben, hogy fekete szőröket lát a díva orrában. Brando nem jött ki Chaplinnel sem, akit tisztelt ugyan kimagasló tehetségéért, de szerinte nagyon kegyetlen ember volt, különösen tulajdon fiával, Sydney-vel. Sir Charles viszont Brando nehéz természetét, gyakori késéseit tette szóvá
Vittorio De Sica Napraforgó (1970) című olasz–szovjet koprodukciós filmjében Sophia Loren, Marcello Mastroianni és Ludmila Szaveljeva játszotta a főszerepeket. A történet lényegében Zilahi Lajos Két fogoly című regényének cselekményén alapul, de az író nevét nem tüntették fel a stáblistán
Arthur Hiller La Mancha lovagja (1972) című musicaljében Loren a saját hangján énekelt, de mivel kontraalt hangja va, az eredetileg szoprán hangra írt dalokat a kedvéért kissé átalakították
Ettore Scola Egy különleges nap (1977) című drámája Loren és Mastroianni filmográfiájában egyaránt kiemelkedő darab. A fasiszta idők Rómájában játszódó történetben Loren egy több gyerekes anyát alakít, aki távol marad a fasiszta nagygyűlésről, ahová a teljes családja kivonult. A véletlennek köszönhetően megismerkedik egy homoszexuális rádióriporterrel, akit hajlamai miatt deportálásra ítéltek
Michael Winner akciófilmje, a Tűzharc (1979) férfi főszerepét Charles Bronsonnak szánták, Sophia azonban nem akart vele dolgozni, és a kedvéért James Coburnt szerződtették. Mellesleg Bronson sem akart forgatni Lorennel, és azt követelte, hogy a női főszerepet a felesége, Jill Ireland kapja. A film végül megbukott
Sophia egyike volt Robert Altman alkotása, a Divatdiktátorok (1994) sztárjainak
A Még zöldebb a szomszéd nője (1995) című vígjátékban Sophia egy temperamentumos olasz asszonyt alakít, aki pizzériát akar nyitni abban az amerikai kisvárosban, ahol két zsémbes öregúr (Walter Matthau és Jack Lemmon) a horgászatot favorizálja
Sophia eddigi utolsó filmje, az Előttem az élet (2020) egy 1977-es francia film remake-je, amelyben Loren Simone Signoret egykori szerepét játssza. A filmet egyik fia, Eduardo Ponti rendezte
A Ponti házaspár és két fiúgyermekük, Carlo Jr. és Eduardo