Minden idők legnépszerűbb olasz színésznője, Sophia Loren 1934. szeptember 20-án született Rómában. Eredeti neve: Sofia Costanza Brigida Villani Scicolone. Édesanyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone. A férfi elhagyta állapotos nejét, és csak Sophia születése után tért vissza egy kis időre a családjához. Állítólag pénzt kért azért, hogy nevére vegye a gyereket. Sophia és húga gyermekkora szegénységben telt, életük a világháború után kezdett jobbra fordulni. A sovány, beteges Sophiából gyönyörű kamaszlány lett, és Villani asszony elhatározta, hogy elindítja őt a siker felé vezető úton. Benevezte egy szépségversenyre, ahol a tizenöt éves lány második helyezést ért el. A család felköltözött Rómába abban a reményben, hogy a fővárosban Sophia nagyobb lehetőségekhez juthat. Állandó statiszta lett a Cinecittàban, sőt egy magazintól fotómodell-szerződést is kapott. Nevét ekkor változtatta Sofia Lazarróra. Tizennyolc éves korában találkozott a nálánál huszonkét évvel idősebb, nős producerrel, Carlo Pontival. A férfi beleszeretett Sophiába, és elhatározta, hogy sztárt farag belőle. Nem volt könnyű dolga, mert barátai szerint a lány nem volt sem elég fotogén, sem elég tehetséges erre a pályára, alakja és mozgáskultúrája sem felelt meg a szakmai elvárásoknak. Pontit nem tántorították el a negatív vélemények, és kitartóan fáradozott szerelme befuttatásán. Első lépésként könnyen megjegyezhető, jól csengő művésznevet javasolt: a Sophia előkelőbben hangzott, mint a Sofia, a Loren pedig Martha Toren svéd színésznő családnevének átalakításából származott.
Az új sztárjelölt, aki 1951-ben még a csupasz kebleit is megmutatta az Era lui… sì! sì! című film francia változatában (erre soha többé nem volt hajlandó), két évvel később már az Aida (1953) című operafilm főszerepét alakította. A következő évben Vittorio De Sica rendezésében játszott a Nápoly aranya (1954) című filmben. De Sica felismerte, hogy ösztönös tehetséggel van dolga, és részben az ő érdeme, hogy az évek múlásával Loren elismert drámai színésznővé érett, aki az Egy asszony meg a lánya (1960) című film főszerepéért az Oscart is megkapta. A sajtó ekkor már tele volt Sophia és Gina Lollobrigida kebelháborújával, amelyet egyébként Loren egyik megjegyzése robbantott ki. Ponti ezalatt azon munkálkodott, hogy szerelmét Hollywoodban is befuttassa. Sophia közönségvonzó amerikai filmekben játszott a korszak olyan férfi kedvenceivel, mint például Cary Grant, Charlton Heston, Stephen Boyd, Paul Newman, Marlon Brando és Gregory Peck, míg Európában Marcello Mastroianni lett a leggyakoribb partnere. A pletykákkal ellentétben vele nem, de Cary Granttal a magánéletben is összejött. A féltékeny Ponti állítólag csak ekkor döntött úgy, hogy elválik a nejétől, és feleségül veszi a védencét. A válásra és az új esküvőre Mexikóban került sor. Olaszországban a mexikói válást érvénytelennek tekintették, és Ponti az olasz törvények szerint bigámistának minősült. A hetvenes években Sophia a La Mancha lovagja (1972) című musicalben is játszott, de ebben a szerepkörben nem aratott egyértelmű sikert. A Cassandra-átjáró (1976) című koprodukciós katasztrófafilm anyagi ügyletei miatt Ponti és Loren ellen eljárás indult. A dívát műkincscsempészéssel is megvádolták. Az Egy különleges nap (1977) című Ettore Scola-filmben újfent bebizonyította, hogy drámai tehetsége mit sem kopott. Az évek Loren felett sem múltak el nyomtalanul: a nyolcvanas évektől kezdve már ritkábban állt a felvevőgép elé, és igyekezett igényesen válogatni a felkérések közül. Egyik kései sikere a Még zöldebb a szomszéd nője (1995) című vígjáték Walter Matthauval és Jack Lemmonnal. Sophia Lorennek két fia született Pontitól, miután korábban kétszer is elvetélt. Nagyobbik gyermeke, a karmester Carlo Mészáros Andrea hegedűművésznőt vette feleségül. A kisebbik, Eduardo filmrendező lett: ő forgatta édesanyja legutóbbi filmjét, az Előttem az élet remake-jét. Sophia Loren neve az üzleti világban sem ismeretlen, főleg szakácskönyvei és elegáns szemüvegei révén. A UNICEF jószolgálati nagyköveteként karitatív tevékenységet is folytat. Fotóválogatásunk a gazdag művészi pálya néhány emlékezetes pillanatát villantja fel.
Era lui… sì! sì! (1951). „Azt akarták, hogy a francia változatban csupasz legyen a felsőtestem. Én nem akartam, de éhes voltam... A jelenet után odajöttek, és azt mondták, néhány állóképet is akarnak rólam.”
Aida (1953). Sophia énekhangja a világhírű Renata Tebaldi volt, az Amonasrót alakító Afro Poli helyett Gino Bechi énekelt
Nápoly aranya (1954): Sophia és Giacomo Furia. „Pályám fordulópontja a Nápoly aranya” – mondta a pizzaárus asszonyt alakító Loren, miközben a (magyar) kritikusok a neorealistának elkönyvelt De Sica művészi hanyatlását látták a filmben
Kenyér, szerelem és... (1955). A széria első két részének főszereplője, Gina Lollobrigida állítólag túl magas gázsit kért a harmadik részért, ezért cserélték le Lorenre. A férfi főszerepet Vittorio De Sica alakította, de a filmet nem ő, hanem Dino Risi rendezte
Sophia és Gina kebelháborúját egy újságcikk indította el, amelyben Loren azt mondta, azért, mert az ő keble nagyobb, Lollónak még nem kéne haragudnia rá. Sophia utólag cáfolta, hogy ilyesmit mondott volna. Idővel a kebelháború véget ért, de a két díva ezután gondosan kerülni próbálta, hogy közös fotó készülhessen róluk. (Kettőjük között Yvonne De Carlo színésznő látható.)
Fiú a delfinen (1957). A vizes ruhán átsejlő keblek látványa komoly fejtörést okozott a cenzoroknak
Büszkeség és szenvedély (1957). Sophia és Cary Grant között fellángolt a szerelem, aminek Ponti azzal vetett véget, hogy rászánta magát a válásra első feleségétől és arra, hogy elvegye Lorent
Még egy kebelbalhé: Sophia és Jayne Mansfield egy gálaesten 1957 áprilisában. Az újságok mind a mai napig azzal a megjegyzéssel szokták publikálni ezt a fotót, hogy az olasz díva irigy pillantást vet amerikai kolléganője dekoltázsára
Loren évtizedek múlva elmondta, hogy az arcán valójában a félelem tükröződik. „A mellbimbóit bámulom, mert félek, hogy belepottyannak a tányéromba. Az arcomon látszik a félelem. Nagyon meg vagyok ijedve, hogy minden, ami a ruhájában duzzad, egyszer csak kibuggyan — BUMM! — és elárasztja az asztalt.” A fenti kép Mansfield kifelé kívánkozó kebleiről alátámasztja Loren szavait
Az Egy asszony meg a lánya (1960) Oscar-díjat hozott Lorennek. Eredetileg a lányt játszotta volna, és Anna Magnani lett volna az anyja, Magnani azonban visszautasította a szerepet. Egyesek szerint azért, mert nem tartotta jó színésznőnek Lorent, mások szerint azért, mert alacsonyabb volt nála, és szerinte furcsán mutattak volna együtt a vásznon: alacsony anya egy égimeszelő lánnyal
El Cid (1961). A címszereplő Charlton Heston nem volt elégedett a partnernőjével, s emiatt a forgatás feszült hangulatban zajlott. Utólag Heston megbánta, hogy türelmetlen és igazságtalan volt Sophiával, és barátságot kötöttek
A híres sztriptízjelenet a Tegnap, ma, holnap (1961) című Vittorio De Sica-filmben Marcello Mastroianni előtt. A két színész később kiparodizálta a jelenetet a Divatdiktátorok című amerikai filmben. Sophia akkor így nyilatkozott az erotika jelentéstartalmának megváltozásáról: „Levenni egy harisnyát? Piha! Ki se merem mondani, miket vesznek le manapság a színésznők magukról.”
A Házasság olasz módra (1964) című De Sica-filmért Sophiát ismét Oscarra jelölték, de veszített Julie Andrews (Mary Poppins, 1964) ellenében. Partnere ismét Mastroianni volt
A római birodalom bukása (1964). Anthony Mann szuperprodukciójában Sophia partnere Stephen Boyd volt
Sophia és David Niven a Lady L (1965) című filmben. Romain Gary regényéből a forgatókönyvet a rendező, Peter Ustinov írta, aki kiváló színész is volt, de ebben a filmjében csak egy cameót vállalt. A Lady L nem aratott sikert: a nézőknek állítólag nem tetszett, hogy Lorent és szívdöglesztő partnerét, Paul Newmant öregen is láthatták
Charlie Chaplin mint rendező A hongkongi grófnő (1967) forgatásán. A férfi főszereplő, Marlon Brando magára haragította Lorent, amikor egy csókjelenet felvétele közben állítólag azt mondta neki, hogy fekete szőrök vannak a díva orrában
A szovjet–olasz koprodukcióban forgatott De Sica-film, a Napraforgó (1970) Zilahy Lajos Két fogoly című regényének ötletét vette kölcsön, de a magyar író nevét sehol nem tüntették fel. Loren filmbeli gyermekét saját fia, Carlo Ponti Jr. „alakította”. A férfi főszerepet újfent Marcello Mastroianni kapta
Dulcinea szerepében a La Mancha lovagja (1972) című filmben
A fasizmus idején játszódó Egy különleges nap (1977) című Ettore Scola-filmben Sophia egy római háziasszonyt alakít, aki találkozik egy deportálásra ítélt homoszexuális rádióbemondóval. Bár kiválóan játszott, ezúttal nem őt, hanem Mastroiannit jelölték Oscarra
Sophia Loren és James Coburn a Tűzharc (1979) című Michael Winner-filmben
Az örök díva a Divatdiktátorok (1994) című Robert Altman-film egyik reklámfotóján
Egy kései, de megérdemelt siker, a Még zöldebb a szomszéd nője (1995) egyik plakátja
Loren eddigi utolsó filmje, az Előttem az élet Émile Ajar (Romain Gary írói álneve) regényének remake-je. Az 1977-es eredeti film főszerepében Simone Signoret remekelt
Családi körben: Sophia Loren és Carlo Ponti két fiukkal, ifjabb Carlóval és Eduardóval
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
Heinrich George: A kommunista náci
Karin Petersen: A meggyalázott szépség
Danielle Perez és Guilherme de Pádua: Csókoltat a halál
Zoja Fjodorova: Tilos a szerelem
Faye Dunaway: A munkamániás világsztár
Pia Zadora: A többszörös Arany Málna-díjas popsztár
Ena Begović: A halál négy keréken érkezik
Silvana Mangano: A neorealizmustól a dekadens drámákig
Tordai Teri nyugati (erotikus) filmkarrierje
Luc Merenda: A modellből lett akciósztár
Marc Porel: Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!
Barbara Brylska: A lengyel Brigitte Bardot
Gojko Mitić és a keletnémet indiánfilmek
Oleg Vidov: Az orosz Robert Redford
Gina Lollobrigida: A világ legszebb asszonya
Jennifer O’Neill: Amerikai szépség
Joe Dallesandro: A biszexuális melegikon
Ornella Muti: A vágy titokzatos tárgya
Ramon Novarro: A némafilmektől a halálsikolyig
Ewa Aulin: A svéd, akinek nyoma veszett
Terence Stamp: A brit filmművészet állócsillaga
Julie Newmar: A tökéletes Macskanő
Helmut Berger: Az egocentrikus életművész
