Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

MovieCops

A BŰN SZÉPSÉGE

2021. május 10. - Field64

Živko Nikolić montenegrói rendező A bűn szépsége (1986) című alkotása egyike volt a jugoszláv filmművészet utolsó nagy nemzetközi sikereinek. A történet központi konfliktusa az ősi hagyományok és a modern erkölcsök drámai ütköztetéséből adódik. Miközben Montenegró hegyi falvaiban az ősi szokások szerint a házasságtörő asszonyt a férje halállal büntetheti, addig néhány kilométerrel odébb, a tengerparton virágzik a nudizmus. Az engedelmes montenegrói fiatalasszony, Jaglika a nudista kempingben kap munkát. A mindennapos meztelenség látványa eleinte zavarba hozza, később azonban egyre nagyobb hatást gyakorol rá a ruhátlansággal együtt járó felszabadultság és természetesség, és az idejétmúlt hagyományok nyomasztó hatása alól felszabaduló Jaglika elköveti a halálos bűnt… Az 1986-os pulai filmfesztiválon nagy tetszést aratott a film, a női főszereplő, Mira Furlan megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat. A média élénken érdeklődött a csábítást jelentő fiatal nudista pár iránt is: a lányt a jugoszláv topmodell, Ines Popović Kotman, a fiút a francia Alain Noury alakította, aki Jugoszláviában maradt, megnősült, de 1990-ben felhagyott a filmezéssel. A bűn szépsége Belgiumban, az NSZK-ban és Izraelben különösen kedvező fogadtatásra talált, Magyarországra is eljutott. Az új évezredben a jugoszláv filmörökség része lett, a felújított kópiát 2018-ban újra bemutatták.     

FIGYELEM! Ez a filmismertető szorosan kapcsolódik a nudizmus témájához, amit az illusztrációk egy része is egyértelműen tükröz. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüli olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre!

poroka01.jpg

A cselekmény

Montenegró falvaiban még az ősi hagyományok élnek. A férj például egy kendővel eltakarja felesége arcát, amikor szerelmeskedik vele, ha pedig az asszony megcsalja az urát, a férfi felviszi őt a hegyre, egy cipót tesz a nő fejére, és kalapáccsal lesújt rá. A szép Jaglika feleségül ment Lukához, és az ősi hagyományok szerint élnek, amihez sajnos a szegénység is hozzátartozik. A vőlegény esküvői tanúja és régi cimborája, Žorž azt javasolja, jöjjenek le a tengerpartra, mert mindkettőjüknek tud munkát szerezni. A jobb élet reményében a házaspár elfogadja a meghívást. Luka a sógyárban kezd dolgozni, Jaglikát pedig a nudista kempingbe veszik fel szobaasszonynak. Feladata a számára kijelölt bungalók rendben tartása, hogy a külföldi vendégeket mindenkor példás rend és makulátlan tisztaság fogadja. Jaglika eleinte idegenkedve mozog ebben a miliőben, feszélyezi a meztelen emberek látványa, és a férje sem igazán örül neje munkájának. Žorž azonban meggyőzi őket, hogy ne kerítsenek túl nagy feneket a dolognak, hiszen a nudisták is csak a Jóisten gyermekei, így is kell tekinteni rájuk, és sokkal fontosabb, hogy Jaglikát jól megfizetik. Ez igaz, sőt még jobban is keres, mint férje a nehéz fizikai munkával. A Jaglikához tartozó bungalók egyikében egy fiatal pár lakik, akik felfigyelnek szép és szemérmes házvezetőnőjükre. Jaglika figyelmét sem kerüli el, hogy a pár milyen figyelmes és kedves egymáshoz, a gyengédség, az egymással való törődés mennyire fontos része a kapcsolatuknak. A vendégek és Jaglika nem értik egymás nyelvét, mégis kialakul közöttük egy olyan harmónia, melynek hatására a montenegrói fiatalasszony egyre felszabadultabbá válik, és megkérdőjelezi azokat az erkölcsi elveket, amelyek szerint addig élt. Gátlásait feladva maga is kipróbálja a fiatal párral a meztelen fürdőzés élményét, és a közös szórakozás szerelmi együttlétbe fordul át. Jaglika még fel sem dolgozta magában az új élményt, máris csalódás éri: következő munkanapján a bungalóban már másokat talál, a fiatalok elutaztak. A fiatalasszony végül bevallja félrelépését a férjének, és kész alávetni magát a házasságtörő nők ősi büntetésének…  

poroka02.jpg

Živko Nikolić (1941–2001)

A rendező

Živko Nikolić filmrendező 1941. november 20-án született Jugoszláviában, a montenegrói Ozrinićiben. Kerámiafestőnek tanult, a Herceg Novi-i művészeti iskolában diplomázott, majd Belgrádban elvégezte a Színház-, Film-, Rádió- és Televíziós Akadémiát. Öccséhez, Dragan Nikolićhoz hasonlóan színészetet is tanult, de végül a rendezést választotta. 1968-ban forgatta első filmjét. Közel egy évtizedig csak dokumentumfilmeket készített, melyekre külföldön is felfigyeltek. A Zdrijelo (Szurdok, 1972) a belgrádi dokumentum- és rövidfilmfesztiválon ezüstérmet kapott: egy montenegrói falu szomorú valóságát ismerhetjük meg, a szegények, boldogtalanok és elmebetegek világát. A Marko Perov (1975) Krakkóban elnyerte az Ezüst Sárkány-díjat, és a francia művelődésügyi minisztérium művészetterjesztő társasága abban az évben a világ tíz legjobb rövidfilmje közé sorolta. A Prozort (Ablak, 1976) a már említett belgrádi fesztiválon aranyéremmel díjazták. Egy montenegrói asszony mindennapi rutinjának lehetünk szemtanúi: takarítás, mosás, főzés, a jószágok gondozása, egy mozgásképtelen nőrokon ápolása, a gyerek fürdetése, a munkából hazatérő férj kiszolgálása. Nikolić a későbbi játékfilmjeiben is nagy együttérzéssel ábrázolta a montenegrói nők helyzetét, a több évszázados hagyományok nemegyszer lélek- és sorsrontó hatásait. A Biljeg (Pecsét, 1981) című dokumentumfilmje egy értelmetlen beruházásról szól, egy vízi erőműről egy olyan montenegrói vidéken (közel a rendező szülőfalujához), ahol „annyi víz sincs, hogy egy madárfiókát meg lehessen itatni”. Ez az alkotása Belgrádban aranyérmet kapott azzal az indoklással, hogy a tiszta dokumentumfilm eszközeivel sikerült kritikai hangvételű társadalmi szatírát alkotnia. Az opusz Krakkóban Arany Sárkány-díjban részesült.  

poroka03.jpg

Bestije (1977)

Nikolić a játékfilmjeiben éppúgy szűkebb hazája egyszerű embereinek sorsát ábrázolta, ahogyan a dokumentumfilmjeiben is. Erről ezt nyilatkozta: „Mélységes meggyőződésem, hogy gyökerek nélkül az ember sehová se jut. Az embernek a gyökerei ott vannak, ahol született, ahonnan magával viszi az első képeket, talán az ősképeket. Az ember mindig visszatér a szülőföldjére. Néha teljesen irracionális ösztön készteti erre. Nem véletlen, hogy olyan sokan, akik egész életüket valahol a nagyvilágban élték le, végül mégis haza kívánnak térni, hogy otthon temessék el őket. Mintha a születés és a halál egy új, számunkra ismeretlen életben egyesülne.” A művész első egész estés játékfilmje, a Bestije (Vadállatok) 1977-ben került a mozikba. A szürrealisztikus alkotás egy meg nem nevezett szigeten játszódik, ahová egy titokzatos nő érkezik. A fiatal szépség megjelenése elnyomott érzelmeket – gyűlöletet, szenvedélyt, szeretetet és félelmet – ébreszt fel a helyiekben, akik kivetkőznek emberi mivoltukból, és fenevadakká válnak. A Jovana Lukina (1979) bizonyos értelemben A bűn szépsége előzményfilmjének tekinthető. A montenegrói hegyvidéken egy gyönyörű fiatal nő él a férjével. Az arrafelé utazók szívesen mesélnek nekik a saját életükről, és nem is sejtik, hogy szavaikkal porrá zúzzák a pár idillinek látszó életét, és sötét indulatokat hoznak felszínre. A világhírű svéd filmrendező, Ingmar Bergman állítólag azt mondta, a Jovana Lukina a legszebb női portré, amelyet filmen valaha is látott. Sajnos a főszerepet alakító színésznő, Merima Isaković sorsa szomorúan alakult: a nyolcvanas évek elején egy autóbaleset következtében fogyatékossá vált, és ígéretes karrierje félbeszakadt.

poroka04.jpg

Jovana Lukina (1979)

„Olyan filmet szeretnék készíteni, amely magában foglalja korábbi műveim összes esztétikai elemét, de egy szilárdabb cselekmény keretében. A történet egy árnyalattal hangsúlyozottabb lesz, mint azelőtt, ugyanúgy, mint a két utóbbi, Az építő és a Pecsét című dokumentumfilmemben, mert hibámnak tartom, hogy nem elegen érzik a jelzéseimet, amelyekkel olyan kitartóan próbálok kapcsolatot teremteni a nézőkkel. Nem vagyok a meg nem értett műveknek a híve” – nyilatkozta Nikolić a Smrt gospodina Goluže (Goluža úr halála, 1982) című filmjének forgatása előtt. A kiindulási alapot Branimir Šćepanović szerb szerző elbeszélése jelentette, amely 1964-ben a belgrádi Književne novine (Irodalmi Újság) novellapályázatán első helyezést ért el. (Az elbeszélés Csuka Zoltán fordításában az Új Írás 1965/12. számában jelent meg.) A filmet kedvezően fogadta a közönség, 1982 novemberében a kairói filmfesztiválon, 1983-ban pedig egy párizsi filmes seregszemlén is vetítették. A magyar közönség az 1987-es jugoszláv filmhéten láthatta, akárcsak Nikolić következő alkotását, az Ilyen csodát még nem láttatok! (1984) című komédiát. „Egy halászfalu archetípusaiból teremt eleven közeget a rendező, »csehes« elemekkel finomítva a vaskosabb délszláv humort. Végül jön egy nagy ötlet. A falu ura merész tervekről álmodozik. Alagutat akar robbantani a falut környező hegyekben, hogy a tengerbe vezesse a tó vizét, s így a terület nagyszerű termőfölddé válna. Az alagút elkészül, ám a számításba egy kis hiba csúszik: a falu a tengerszint alatt fekszik...” – írta összefoglaló beszámolójában a Film, Színház, Muzsika munkatársa, Forgács István.

poroka05.jpg

Alain Noury és Dragana Mrkić Az ördög kísértése (1989) egyik jelenetében

A nagy nemzetközi sikert aratott A bűn szépsége (1986) után készült A nép nevében (1987) című dráma, amely az OZNA (Népvédelmi Osztály) egykori teljhatalmú uráról, Aleksandar Rankovićról szól, aki Tito egyik legfőbb bizalmasából vált 1966-ban kegyvesztetté, miután felmerült annak gyanúja, hogy magát az elnököt is lehallgatta. „A rendező felteszi a nézőnek a kérdést, hogy az ember miért képes ennyire »játszani« barátainak, testvéreinek, szeretteinek sorsával. Honnan ez a nagy uralkodóvágy? Ki ítélkezhet a nép nevében?” – olvashatjuk a Népújság (1987/44.) ajánlójában. A filmet meghívták a montréali és a chicagói filmfesztiválra is. Nikolić utolsó mozifilmje, Az ördög kísértése (1989) A bűn szépsége nemzetközi sikerének köszönhetően születhetett meg, a közeg és a téma is hasonló. A kis montenegrói hegyi falucskában még mindig él a vérbosszú ősi törvénye. Két család között már régóta tart a viszály, és az indulatok akkor robbannak, amikor hazatér Amerikából a nősülni szándékozó Mikán. Nikolić több mint két évtizedig tartó, gyümölcsöző együttműködést alakított ki a montenegrói televízióval is. Az alkotás volt az elsődleges célja, és elfogadta, hogy ehhez olykor csak igen szerény pénzügyi keretek állnak rendelkezésére. Különösen nagy érdeklődést keltett a Đekna još nije umrla a kad će ne znamo (1988–1989) című tízrészes sorozata, valamint a Narodni neprijatelj (1990) és az Oriđinale (1995) című tévéfilmje. Nikolić művészetére nagy hatást gyakorolt Petar Lubarda montenegrói és Rembrandt holland festőművész munkássága. A rendező filmjeinek egyik visszatérő szereplőjét, Vesna Pećanac színésznőt vette feleségül. Két fiuk született, Luka és Petar. Živko Nikolić 1990 után alig forgatott, nem nagyon kapott pénzt újabb alkotásaira, utolsó mozifilmje, az Ukleti brod (1990) is befejezetlen maradt. Nem tartozott a panaszkodó emberek közé, méltósággal viselte a helyzetét. Felesége szerint Živko csodálatos ember volt, ugyanakkor álmodozó típus, akinek semmi érzéke sem volt a gyakorlati dolgokhoz, ezért sokat nélkülöztek. Otthonukban azonban még a nehéz időkben sem hangzott el egyetlen hangos szó sem, szeretet és vidámság jellemezte az életüket. A művész 2001. augusztus 17-én hunyt el Belgrádban. Életművét néhány évvel később kulturális örökséggé nyilvánították hazájában.

poroka06.jpg

Jaglika, a szobaasszony (Mira Furlan)

Meghurcolt ártatlanság: Mira Furlan, a női főszereplő

A Jaglikát alakító horvát színésznő, Mira Furlan a hetvenes-nyolcvanas évek egyik nagy felfedezettje volt a jugoszláv filmművészetben. 1955. szeptember 7-én született Zágrábban. Szülei – Ivan Furlan és Branka Weil – egyetemi tanárok voltak. Gyerekkorában Mira az amerikai rock and roll zenéért rajongott, kamaszkorában támadt fel az érdeklődése a színjátszás iránt is. A Zágrábi Egyetem Drámai Művészeti Akadémiáján szerezte meg a szükséges képzést. Egyetemi évei alatt nyelveket is tanult, aminek köszönhetően folyékonyan beszélt angolul, németül és franciául is. A zágrábi Horvát Nemzeti Színház tagja lett. Első filmjét 1976-ban a televízió számára forgatta. 1979-ben játszott először mozifilmben: Fadil Hadžić Az újságíró című drámájában kapott egy kisebb szerepet. Antun Vrdoljak Küklopsz (1982) című alkotásában már a legfontosabb női szerepet, Enkát alakította. Játékáért a pulai filmfesztiválon megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. A mozifilmet párhuzamosan forgatták a négyrészes tévéváltozattal. Mira a nyolcvanas évek egyik legkedveltebb hazai színésznője volt. Emir Kusturica filmje, A papa szolgálati útra ment (1985) – amelyben Ankica Vidmart, a férfi főszereplő, Mehmed szeretőjét alakította – nemzetközileg is ismertté tette a nevét. Külföldi népszerűségét fokozta Živko Nikolić alkotása, A bűn szépsége. Sokoldalúságát énekesnőként is bizonyította: a nyolcvanas évek második felében az új hullámos Le Cinema együttes énekesnőjeként szintén láthatta a közönség. Emigrálása után, 1998-ban egy nagylemeze is megjelent Songs from Movies That Have Never Been Made címmel. A horvát színésznő egy szerb rendezőbe, Goran Gajićba lett szerelmes. A háború felé sodródó Jugoszláviában, ahol fellángoltak a nacionalista érzelmek, ez a kapcsolat nagy vihart kavart. Mira kegyvesztetté vált Horvátországban, trágár telefonhívásokkal és fenyegető üzenetekkel zaklatták, lakása ajtajára pedig felpingálták, hogy kurva. A legnagyobb fájdalmat mégis az jelentette, hogy kirúgták a Horvát Nemzeti Színházból, miután megtagadta, hogy befejezze belgrádi vendégszerepléseit, és színházi kollégái sem álltak mellé.

poroka07.jpg

Útban a nudista kemping felé (Mira Furlan és Dobrila Ćirković)

A délszláv háború kitörésének évében, 1991-ben férjével együtt az Egyesült Államokba távozott. Zágrábi lakásukat 1992-ben jogellenesen lefoglalták. Új hazájukban Mira előbb pincérnőként, eladónőként és fordítóként, Goran pedig szállítómunkásként dolgozott, később azonban mindketten lehetőséget kaptak arra, hogy folytathassák eredeti hivatásukat. Furlan egyik emlékezetes színpadi alakítása Amerikában Antigoné szerepe volt: az előadást Gajić rendezte. Amerikai filmszereplései közül a Babylon 5 (1993–1998) című sci-fi sorozat a leghíresebb, amelyben Delennt, a Minbar bolygó nagykövetét személyesítette meg. Sikert aratott a Lost – Eltűntek (2004–2010) című sorozattal is, amelyben Danielle Rousseau-t formálta meg. 1998. december 15-én született meg a fia, Marko Lav Gajić. 2002-ben tért haza először Horvátországba, ahol pereskednie kellett, hogy visszakapja egykori otthonát. Elvállalt hazai felkéréseket is, de forgatott Romániában, Olaszországban és Németországban is, és nem adta fel amerikai karrierjét sem. Dok nas smrt ne razdvoji (Míg a halál el nem választ) címmel egy színdarabot is írt, amely a hetvenes években játszódik Zágrábban. Cikkeket írt a Feral Tribune nevű horvát lapba, ezek 2010-ben kötet formájában jelentek meg Totalna rasprodaja címmel. A színésznő egy 2012-es interjúban elmondta, hogy őszintén hisz a nemzetiségeken és a bőrszínen felülemelkedő testvériségben, és soha nem érezte közel magához a szélsőséges nacionalista eszméket, hiszen ősei között sokféle nemzetiség képviselői voltak. Mira Furlan az ún. nyugat-nílusi vírus szövődményeiben hunyt el 2021. január 20-án. Hatvanöt esztendős volt. Halála után Ivica Buljan, a Horvát Nemzeti Színház rendezője nyilvánosan kért bocsánatot amiatt, ahogy az intézmény bánt a színésznővel a kilencvenes évek elején. Egy héttel később a Globus nevű horvát lapban is nyilvános bocsánatkérés jelent meg amiatt a lejárató kampány miatt, amelyet az újság annak idején Furlan ellen folytatott.          

poroka08.jpg

A bűnbeesés (Ines Kotman, Mira Furlan és Alain Noury)

Így készült a film

A bűn szépsége az 1966 májusában alakult belgrádi Centar film és az 1956-ban létrehozott budvai Zeta Film közös produkciójaként valósult meg. A két cég együttműködésének eredménye volt Nikolić előző játékfilmje, az Ilyen csodát még nem láttatok! is. A bűn szépsége forgatókönyvét maga a rendező írta. A film fő témájáról, a hagyományok és a modern szokások drámai ellentétéről a következőket mondta: „A hagyományaink még mindig erősek. Megőriznek néhány régóta érvényes erotikus normát, így az ezektől való elszakadás olykor megdöbbentő, sőt fájdalmas is. Az erotikát továbbra is mítosz övezi, különösen Montenegróban, de egy olyan mítosz, amelyet az idő már kikezdett. Az biztos, hogy a mai ember fél lábbal még mindig a múltban áll. A másik lábával már belépett a jövőbe, ahol még nem erősödött meg az erotika új formája, vagyis a normális életmód és az erotikához való hozzáállás viszonya, amely személyiségünk szerves részét jelenti.” A fontosabb szerepekben javarészt olyan színészeket láthatunk, akik a film előtt vagy után is dolgoztak a rendezővel. Az egyik kivétel a Jaglikát megszemélyesítő Mira Furlan, aki állítólag némi ódzkodás után vállalta el a szerepet. Vonakodásának a meztelenség csak részben lehetett az oka, hiszen korábbi filmjei némelyikében is voltak ruhátlan jelenetei. Igaz, amerikai korszakában olyan interjút is adott, amelyben kritikusan nyilatkozott a filmekben látható meztelenkedésről, illetve arról, hogy az egykori Jugoszláviában az ilyesmi mennyire nem az adott színésznő szabad elhatározásának eredménye volt. A jugoszláv filmművészet történetében állítólag A bűn szépsége volt az első olyan alkotás, amely két nő és egy férfi szerelmi jelenetét ábrázolta, és ez éppúgy botránnyal fenyegetett, mint az ősi hagyományok és a nudizmus szembeállításának témája. Furlan végül azért mondott igent Nikolićnak, mert úgy érezte, hogy lehetősége van bemutatni egy nő útját a teljes elnyomástól a testi-lelki felszabadulásig, és ehhez a meztelenség csupán művészi eszköz, és nem üzleti megfontolásokon alapuló cél.      

poroka09.jpg

Milada és Žorž (Mira Banjac és Petar Božović)

A férjet alakító Milutin Karadžić a Madera étteremben találkozott először Mira Furlannal, aki Nikolićcsal együtt érkezett. Milutint elbűvölte partnernője szépsége, amely tehetséggel párosult, és csodálatos élményként emlékszik vissza a forgatásra, akárcsak a többi színész. A nudistaparadicsom vezetőjét, Miladát megformáló Mira Banjac elmondta, hogy Nikolić nagyszerű hangulatot teremtett. Pontos elképzelései voltak arról, hogy mit akar, senkivel sem veszekedett, csendesen beszélt, és mindig maximálisan odafigyelt a színészekre. Elmondása szerint nagyon meglepődött, hogy a rendező épp őt választotta erre a szerepre, ámbár jól ismerték egymást. A forgatókönyv elolvasása után ugyanis Mira egy magas, energikus, fekete hajú montenegrói nőt képzelt el, ő viszont szerb volt, alacsony és szőke. Nikolić azt mondta, hogy le kell vágatnia a haját és be kell festetnie feketére, hogy olyan legyen, mint az általa elképzelt Milada. Amikor a színésznő először megpillantotta magát az új külsővel, már azt se tudta, fiú-e, vagy lány: egy fekete hollónak látta magát. Mégsem panaszkodott, mert bízott a rendező tehetségében, és tudta, hogy a film megéri azt az áldozatot, amelyet külseje átalakításával hoz érte. Ami az átlényegülést illeti, nagyon fontosnak tartotta, hogy ne karikatúrát játsszon, hanem egy olyan hús-vér figurát, akinek megvan a maga igazsága, még akkor is, ha ez a nézőkben olykor mosolyt fakaszt, mint például híressé vált mondata, az „Életemet adtam a nudizmusért!”. Banjac szerint ez volt az utolsó szép munkája a délszláv háború előtt: a forgatáson egészséges légkör uralkodott, és nagy szeretet érződött a színészek között. Bevallotta azt is, hogy bár nincs kifogása a nudizmus ellen, ő maga nem csatlakozna a mozgalomhoz. Örült annak, hogy együtt forgathatott a francia Alain Nouryval, aki akkoriban különösen népszerű volt a jugoszláv nők körében. A férfi szinte minden jelenetében anyaszült meztelenül látható, Nikolićnak köszönhetően azonban olyan oldott volt a hangulat, hogy ez sem Mirának, sem Alainnek nem volt kellemetlen. A tengerparton egymás mellett volt a két Mira, Furlan és Banjac bungalója. Banjac elmesélte, hogy mindig megvárták, hogy a gyakran késő estig elhúzódó forgatás véget érjen, utána kibújtak a jelmezeikből, és boldogan vetették bele magukat a tengerbe.

poroka10.jpg

Ádám keresi Évát (Alain Noury)

Žorž megformálója, Petar Božović azonnal megkedvelte a figurát, amint elolvasta a szerinte remekül megírt forgatókönyvet. Ugyanakkor ő is el akarta kerülni azt a csapdát, hogy a figurát karikatúraként játssza el. Ezzel kapcsolatban egyeztetni akart Nikolićcsal, aki azt tanácsolta, hogy előbb válasszon magának jelmezt. A színész Divna Jovanović jelmeztervező társaságában elment a belgrádi Beogra đanka áruházba, ahol talált is egy megfelelő öltönyt. Amint magára vette, úgy érezte, megtalálta a kulcsot Žorž személyiségéhez, és az egyeztető megbeszélésre már nem is volt szükség. A filmet 1985 nyarán forgatták, javarészt a Montenegróhoz tartozó, festői szépségű Ada Bojana sziget nudista kempingjében. A statiszták problémája is szerencsésen megoldódott: a kempingben időző csehszlovák nudisták vállalták a filmszereplést. A bűn szépségét bemutatták az 1986-os pulai filmfesztiválon is, ahol Mira Furlan megkapta a legjobb női alakítás díját. Az országos forgalmazás szép sikert hozott (866 474 eladott jegy), sőt a mű külföldön is nagy visszhangot váltott ki. Ugyanakkor Jugoszláviában heves viták is kialakultak a film körül, és elhangzottak olyan vélemények is, hogy Nikolić az üzleti siker érdekében szembeköpte a montenegrói hagyományokat, és a feslett nyugati erkölcsöket népszerűsíti. Podgorica (Montenegró fővárosa) polgármestere, Slavoljub Stijepović még 2014-ben is azzal vádolta az időközben elhunyt rendezőt, hogy ezzel a filmjével „megcsúfolta a montenegrói hagyományokat”. A délszláv háború befejezését követő években megkezdődött az egykori Jugoszlávia filmörökségének felülvizsgálata és felújítása is. 2016. december 28-án a nemzeti kulturális örökség részévé nyilvánítottak száz olyan jugoszláv filmet, amelyek 1911 és 1999 között készültek. Védelem alá került A bűn szépsége is, amelynek felújított változatát 2018. május 30-án mutatták be. Ugyanekkor újították fel és mutatták be Slobodan Šijan Ki énekel ott? (1980) és Lopják a koporsómat (1982) című filmjeit, továbbá Živojin Pavlović Amikor halott és fehér leszek (1967) és Goran Marković Fiúk az intézetből (1977) című alkotását.  

poroka11.jpg

Szodoma és Gomora a tengerparton – ahogy az öregek látják

A folytatás

A bűn szépsége Belgiumban az esztendő legnézettebb külföldi filmje volt, és Izraelben is kiugró sikert ért el: huszonkét héten át játszották nagy érdeklődés mellett. A következő milánói filmvásáron az izraeli forgalmazók buzgón keresték Nikolić legújabb művét, ám azt a választ kapták, hogy a rendező A bűn szépsége óta nem forgatott új filmet. (Ez egyébként nem volt igaz: mint fentebb szó volt róla, 1987-ben mutatták be Nikolić A nép nevében című alkotását, bár lehet, hogy a jugoszláv cég azt nem vitte ki Milánóba.) Az üzletemberek ekkor állítólag szerződést kötöttek a Jugoslavija Filmmel, és nagyobb összegű foglalót adtak egy folytatásra azzal a feltétellel, hogy a filmet Nikolić fogja rendezni. Vesna Pećanac visszaemlékezései szerint férje hosszasan töprengett, mert sokáig nem volt semmilyen ötlete a folytatáshoz. Naphosszat feküdt, gondolkodott, míg végül hangosan felnevetett. Vesna ebből rögtön tudta, hogy Živko megtalálta azt a motívumot, amelyből ki tudja bontani a folytatást. Meg is írta a forgatókönyvet, amely azonban soha nem valósult meg. Ennek ellenére a direktor következő mozifilmje, Az ördög kísértése (1989) lényegében A bűn szépsége egyfajta tematikai folytatásának tekinthető, vagyis a központi téma ismét a hagyományok és a modern gondolkodásmód drámai ütköztetése volt. Jelka, a kecskepásztor szép lánya több férfi érdeklődését is felkelti, kérői is volnának, miközben Mikán – az a férfi, akinek a családja szánja – épp Amerikában van. A lány a Zmajević-házba kerül, hogy ott várja meg vőlegénye hazaérkezését. Egy napon a faluba egy különös fiatalember érkezik, aki teljesen felforgatja a falusiak életét, és szemet vet Jelkára is. Ám ezen a vidéken még az ősi erkölcsök élnek, sőt a vérbosszú is megengedett… Az ördög kísértése nem aratott olyan kiemelkedő sikert, mint A bűn szépsége. Magyarországon az m2 tévécsatorna mutatta be 2003. december 8-án.    

poroka12.jpg

Elysia, Valley of the Nude (1933)

Egyéb nudista filmek 

A naturizmus mint téma a múlt század harmincas éveiben jelent meg a filmművészetben. Ezeknek a korai dokumentumfilmeknek az volt a céljuk, hogy a mozgalmat mint az egészséges életmód alternatíváját népszerűsítsék. Az egyik legkorábbi mű az ötvenhat perces This Nude World (1932), melynek jeleneteit az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban vették fel. Michael Mindlin alkotása a nudizmus jelenségét és eredetét vizsgálja, egészen az ókortól kezdve. Egy másik korai klasszikust, az Elysia, Valley of the Nude (1933) című opuszt a kaliforniai Elsinore nudista táborában forgatták. Carl Harbaugh műve egy újságíróról szól, akinek az a feladata, hogy cikket írjon egy nudista kolóniáról. A létesítményt egy dr. King nevű férfi vezeti szépséges titkárnője segítségével. Ők ketten készségesen megmutatják a tábort az újságírónak, és a negyvenhat perces film azt próbálja bemutatni, hogy a nudisták ugyanúgy élnek, mint a hétköznapi emberek, sőt talán felszabadultabbak és boldogabbak is náluk. A harmincas években készült nudista filmek, mint például a Why Nudism: An Expose of Nudism (1933), a Nudist Land (1937) és a The Unashamed: A Romance (1938) a maguk idejében szűk körű forgalmazásban ugyan, de igen népszerűek voltak, a műfaj azonban a negyvenes évekre szinte teljesen eltűnt. Ezeket a korai műveket a nemi egyenjogúság jellemezte, vagyis nem csupán a meztelen női, hanem a csupasz férfi testeket is bemutatták, ugyanakkor teljes meztelenséget többnyire csak hátulról ábrázoltak. A nők esetében a fedetlen keblek még belefértek a tűréshatárba, de a szeméremtájékot és a férfiak esetében a hímvesszőt nem mindig mutatták: a kamera vagy nem ment derék alá, vagy a beállítás olyan volt, hogy valamilyen természetes vagy mesterséges tárgy „véletlenül” eltakarta az intim részeket. Persze voltak kivételek, az Elysia, Valley of the Nude például mindent megmutatott mindkét nem vonatkozásában.

poroka13.jpg

Naked Venus (1959)

Az Egyesült Államokban az ötvenes években újra divatba jöttek a nudista filmek, ám céljuk már nem annyira a naturista mozgalom népszerűsítése volt, sokkal inkább a szigorú cenzúra, az ún. Hays-kódex kijátszása. Az ismeretterjesztő célzatú alkotásokkal szemben ugyanis a cenzorok valamelyest elnézőbbek voltak, de arról szó sem lehetett, hogy ezek a művek a széles körű forgalmazásban kapjanak helyet. Az alkotókat persze az ismeretterjesztés érdekelte a legkevésbé, elsősorban üzletet láttak a témában, és mivel a nudista filmek iránt a heteroszexuális férfiak érdeklődtek a legélénkebben, ezért ezeket a műveket már elsősorban a női meztelenség bemutatása jellemezte. Az első színesben forgatott nudista film, a Garden of Eden (1954) Max Nosseck alkotása. Az opusz játékfilmes keretet épített a nudista téma köré, de az események alapvetően egy nudista táborban zajlanak. Mivel a Garden of Eden volt az első fecske, emiatt kisebbfajta botrány alakult ki körülötte, és a filmet obszcenitással vádolták meg. A peres eljárás végén a New York-i Állami Fellebbviteli Bíróság kimondta, hogy a vitatott mozgókép nem obszcén, és ezzel, hogy úgy mondjam, kiengedte a szellemet a palackból, és a meztelenség ábrázolása egyre nyíltabbá vált. Edgar G. Ulmer filmje, a Naked Venus (1959) is tartalmaz olyan jeleneteket, melyek nudista táborokban játszódnak – ezeket a képsorokat Európában forgatták –, de a fő téma egy házasság válsága. Az Európában élő fiatal amerikai festő francia feleségével és kislányukkal hazautazik az Egyesült Államokba, miután értesül apja haláláról. Az anya leplezetlen ellenszenvvel fogadja a menyét, mert megtudja róla, hogy nudista, aki ráadásul pózolt is már meztelenül. Mivel a festő az anyja befolyása alatt áll, úgy tűnik, a házasságnak rövidesen befellegzik… Herschell Gordon Lewis Daughter of the Sun (1962) című filmjének tanárnő főszereplője nehéz helyzetbe kerül, amikor a munkahelyén kiderül, hogy a nudizmus örömeinek hódol. Egyik fiatal kollégája vállalja azt az áldozatot, hogy elkíséri őt a nudista táborba, hogy a saját szemével lássa, mi is folyik ott, és referáljon az élményeiről a feletteseiknek…

poroka14.jpg

Nude on the Moon (1961)

Bármily meglepő, a nudista filmgyártás legtermékenyebb alkotója egy nő volt, Doris Wishman, aki 1960 és 1964 között nyolc nudista filmet forgatott: Hideout in the Sun (1960), Nude on the Moon (1961), Diary of a Nudist (1961), Blaze Starr Goes Nudist (1962), Gentlemen Prefer Nature Girls (1963), Playgirls International (1963), Behind the Nudist Curtain (1964) és The Prince and the Nature Girl (1964). Első alkotása elkészítéséhez tízezer dollárt kért kölcsön a testvérétől, aki valószínűleg nem járt rosszul annak ellenére, hogy a filmet már 1958-ban leforgatták, de csak 1960-ban mutatták be. A második mű, a Nude on the Moon viszont tiltólistára került, mert a New York-i Cenzúrabizottság kimondta, hogy a meztelenség ábrázolása egy nudista telepen megengedett ugyan, de kizárólag a Földön, és nem a Holdon. Miután a műfaj népszerűsége a hatvanas évek közepére visszaesett, Wishman felhagyott a nudista produkciókkal. Ám nehogy azt gondoljuk, hogy ezután a háziasszonyok unalmas életét élte, ételreceptekkel kísérletezett és Fürge Ujjakat olvasott: a nudista filmek helyett átállt az új divatirányzatra, a sexploitationre. Ne feledkezzünk el a nudista irányzat egyik jelentős személyiségéről, Edward Craven Walkerről sem, a lávalámpa feltalálójáról, aki Michael Keatering álnéven három filmet forgatott a naturizmusról: Travelling Light (1959), Sunswept (1962), Eves on Skis (1963). Jelentős kereskedelmi sikert ért el George Harrison Marks angol színekben forgatott alkotása, a Naked as Nature Intended (1963) is. Mindazonáltal a brit cenzúrabizottság kivágta a hölgyek meztelen zuhanyzásának nyitó képsorát. Nem a ruhátlanság volt az igazi probléma: a cenzorok szerint a jelenet azt sugallta, hogy a hölgyek leszbikusok.

poroka15.jpg

À la recherche du paradis perdu (Vivre nu, 1998)

A nudista filmek játékideje ritkán haladta meg a hatvan percet. Mivel forgalmazásuk csak szűk körben volt lehetséges, ezért a producerek gyakran éltek azzal a trükkel, hogy filmjeiket némi idő elteltével új címmel ismét forgalomba hozták, mert tudták, hogy a nézők a hasonló címek miatt képtelenek megkülönböztetni ezeket a műveket, és inkább megnéznek valamit többször is, mint hogy egyszer lemaradjanak róla. A hatvanas évek közepétől a sexploitation filmek előretörése miatt a nudista produkciók kimentek a divatból, viszont a mainstream filmekben egyre gyakoribbá vált (főleg a vígjátékokban), hogy a szereplők (többnyire gyanútlanul) egy nudista táborba kerülnek. A kései nudista alkotások közül említést érdemel Robert Salis francia dokumentumfilmje, az À la recherche du paradis perdu (Vivre nu), amelyet 1993-ban forgattak, de csak öt év múlva mutatták be. A film nemre és korra való tekintet nélkül ábrázolja a meztelenséget, immár a legintimebb testrészeket is beleértve. Ennek ellenére nem üzleti célú vállalkozás volt, hanem az irányzat eredeti szándékának megfelelően a naturizmust népszerűsítette a nudista életforma bemutatásával, kikérve úgy a naturisták, mint a szakemberek véleményét is. Képtelenség megemlíteni minden olyan játékfilmet, amelyben a szereplők eljutnak egy nudista kempingbe vagy strandra, ezért csupán néhány tételt említek a teljesség igénye nélkül.

poroka16.jpg

Nyári szeretők (1982)

A Rózsaszín Párduc-sorozathoz tartozó Felügyelő életveszélyben (1964, Blake Edwards) című angol–amerikai vígjátékban a két főszereplő (Peter Sellers és Elke Sommer) egy nudista táborba is elvetődik. Az amerikai Randal Kleiser már A kék lagúna (1980) című filmjével is bizonyította érdeklődését a naturizmus iránt, s következő alkotása, a Nyári szeretők (1982) egyik jelenetében a fiatalok Santorini szigetének nudista strandját is felkeresik. Északi szomszédaink, a csehek is adóztak a naturizmusnak: Zdeněk Troška népszerű vígjáték-trilógiájának harmadik részében, a Nap, széna, erotikában (1991) Hoštice falu bolondos lakói a nudizmusban látják annak egyik esélyét, hogy a rendszerváltás után felzárkózzanak Európához. Az amerikai Marilyn mosolya (1993) 1962-ben játszódik: három fiatal főhőse Marilyn Monroe-t keresve vetődik el egy nudista tengerpartra. Ugyanilyen helyszínen játszódik A kukkoló (1993) című olasz film egyik hosszú jelenete is, ami az erotikus filmjeiről elhíresült Tinto Brass számára adott alkalmat arra, hogy kamerájával élvezettel végigpásztázza a csupasz testeket, különös tekintettel a hölgyek szeméremtájékára. Az Euro-túra (2004) című vígjáték férfi főhősei is megjárnak egy nudista tengerpartot, ahol majdnem meg is járják, mert több tucat, szintén nőre vágyó meztelen férfi veszi üldözőbe őket, miután a társaságukban lévő, mit sem sejtő lány vetkőzni kezdett. Az ízléses és kevésbé ízléses mozgóképes példákat még hosszasan lehetne sorolni, de alighanem a kevesebb a több.         

poroka17.jpg

Žorž felesége az egyik fiával (Eva Ras)

Így látták ők

„Živko Nikolić A bűn szépsége című filmjében két homlokegyenest különböző világ, két összeegyeztethetetlen erkölcsi felfogás ütközik össze, s így ez a produkció beilleszkedik a filmművészet egyik jelenlegi nemzetközi áramlatába. A túlhaladott, a mai világban már elfogadhatatlan réges-régi Crna Gora-i erkölcsi normákat és azt a felfogást állítja szembe, amelynek »végső« konzekvenciája a nudizmus. A becsület ősi értelmezésének szabályai és a mai civilizáció gátlástalanságának »nemlétező normái« összeegyeztethetetlenségük folytán Nikolić produkciójában komikus és ironikus, de végül is tragikussá váló konfliktusokat okoznak. E két világ konfrontációjában azonban nem egységes, nem egészen következetes alkotói szemszögből történik, úgyhogy a végeredmény felemás film. A rendező egyrészt komoly kérdést, a múlt folytatásának anakronizmusát vizsgálja, másrészt közönségvonzó történetet próbál elmesélni. Miközben a kettő között ingadozik, végsőkig sarkítva közelíti meg a problémakört.”

(Ládi István: „Az együttélés drámája”. In: Magyar Szó, 1986. július 22., 13. o.)

poroka18.jpg

Hívatlan látogató a nudista kempingben

„Minden csábos testisége ellenére Živko Nikolić író-rendező filmjét a szellemességéért dicsérhetem. Az egyazon társadalmon belüli kétféle, egymásnak szögesen ellentmondó életmód és életfelfogás szembeállításával és egymásba játszatásával ebben a miniatürizált témakörben és miliőben is sokat mond el a mai jugoszláviai viszonyokról. Méghozzá anélkül, hogy felfedezhetnénk benne a legcsekélyebb politikai utalásokat. Hacsak a naturizmusnak szent nemzeti ügyként kezelését nem tekintjük annak. A Gavrila alakját megtestesítő Mira Furlan vonzó tehetséggel vezet végig minket személyisége nagy átalakulásán. A férjét, Rukát játszó Milutin Karadžić is remekül hitelesíti a sarkaiból kibillent férji zsarnokság tragikomédiáját. Még ott a kezében a nagy megtorló fakalapács, de a megbabonázó asszonyi szépség ereje láttán az ő keze már lehanyatlik.”

(Sas György: „A bűn szépsége”. In: Népszava, 1989. május 4., 6. o. – A hősnő neve nem Gavrila, hanem Jaglika, a férje pedig Luka, és nem Ruka.)

poroka19.jpg

Luka és Jaglika (Milutin Karadžić és Mira Furlan)

„A tragédiát, mint az ilyen kiélezett helyzetekben gyakran, azok okozzák, akik emberséggel közelítenek az asszonykához, akik érző embernek, és nem kiszolgáló gépnek tekintik. A szép, fiatal házaspár a művelt, életszerető, a szexuális gátlásokon kulturáltan túllépő emberek természetes mozdulatával szerelmi játékba invitálja a fiatalasszonyt. Nem csábítják, csak kinyújtják érte a karjukat: és a tengertől, a meztelenségtől, egy szabad erkölcsű világ káprázatától megrészegedett parasztasszony mohón veti magát a férfi és a nő karjaiba. Aztán már csak a bűnhődés van hátra, ott fent a hegyen, ahol a megcsalt férjek agyonverik hűtlen asszonyaikat: de a végkifejletet mégsem szeretném előre pontosan kibeszélni. Mindenesetre tragikus, s a film balladai nyelvén elbeszélve, éppoly tiszta és nemes, mint a bűnbeesés, a szépségesen szép bűnnel való találkozás. Nikolić tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a biblikus hangulatú folklórban, a társadalmi szatírában és a romantikus erotikában egyaránt otthon van, e három elemet ritka ízléssel és arányérzékkel adagolja. E három témakör így, együtt teszi A bűn szépségét emlékezetes és figyelemre érdemes alkotássá.”

(Hegyi Gyula: „A bűn szépsége”. In: Magyar Hírlap, 1989. május 18., 4. o.)

poroka20.jpg

Vénusz a habokban (Ines Kotman)

„A forgatókönyvet is jegyző Nikolić szándéka egyértelmű: fontos társadalomkritikai mondanivalót közölni művészi eszközökkel úgy, hogy közben a nagyközönség is megkapja a magáét. Ez a dramaturgia hatásosságában, a frappáns cselekményvezetésben és a gondolati eredetiségben többnyire meg is valósul. Közönségcsalogatónak pedig ott a jól bevált szex és a népvidító meztelenség. Különösen ez utóbbiból bőséges a kínálat. Nikolić kissé elnyújtott filmjének legnagyobb érdeme, hogy nemcsak különböző életformák tragédiába torkolló konfliktusait, hanem a férjével felöltözve, arcára borított zsebkendővel szeretkező falusi asszony átalakulását is hitelesen mutatja be. Ebben nagy szerepe van a szép és tehetséges Mira Furlannak, a férjet alakító Miodrag Karadžićnak, s nem utolsósorban a »jóságos« komát elementáris erővel megjelenítő Petar Božovićnak.”

(Hollós László: „A bűn szépsége”. In: Új Tükör, 1989. május 28., 3–4. o. – Karadžić keresztneve Milutin, nem Miodrag.)

poroka21.jpg

A bűn szépsége (Lepota poroka, 1986) – jugoszláv filmdráma. Írta és rendezte: Živko Nikolić. Operatőr: Radoslav Vladić. Zene: Zoran Simjanović. Díszlet: Miodrag Mirić. Jelmez: Divna Jovanović. Vágó: Zoltan Wagner. Főszereplők: Mira Furlan (Jaglika), Milutin Karadžić (Luka), Petar Božović (Žorž), Alain Noury (külföldi nudista férfi), Ines Kotman (külföldi nudista nő), Mira Banjac (Milada), Eva Ras (Žorž felesége), Dobrila Ćirković (Kosara, Žorž szeretője), Milo Miranović (Kucko, Kosara férje), Boro Stjepanović (Zvonce). Magyarországi bemutató: 1989. május 4.

MÉG TÖBB MEZTELENSÉG (18+, CSAK KATONAVISELTEKNEK!)

A tiltott szerelem tornya

Justine

Dekameron

Canterbury mesék

Az Ezeregyéjszaka virágai

Erkölcstelen mesék

A bűn története

Periféria

Az érzékek birodalma

Magánbűnök, közerkölcsök

Érett nők dicsérete

Flor asszony és két férje

Húszévesnek lenni

Spetters

Lady Chatterley szeretője

Paprika

TEAKBOIS-EROTIKA

Mindenre kapható modellek életveszélyben (18+)

Marlon Brando, a szexmániás guru (18+)

Így nem lehet egy hölggyel bánni!

Fekete Éva, a legszebb kígyóbűvölő (18+)

Franco Nero, a rettenthetetlen cápavadász (18+)

A bejegyzés trackback címe:

https://moviecops.blog.hu/api/trackback/id/tr1316523192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása