MovieCops

REFLEKTORFÉNYBEN – KARIN SCHUBERT: PORNÓSZTÁR VOLT ŐNAGYSÁGA

2021. november 29. - Field64

Amikor 1968-ban a német Karin Schubert előbb prostituáltként bukkant fel egy tévésorozatban, majd aktmodellként egy bűnügyi mozifilmben, valószínűleg eszébe se jutott, hogy bő másfél évtized múlva rá is hasonló sors vár. Noha szépsége és csodálatos alakja nagy szerepet játszottak filmkarrierje beindulásában, kezdetben úgy nézett ki, hogy igazi filmcsillag lehet belőle, aki komoly színésznői feladatokkal is képes megbirkózni. Főleg krimikben, vígjátékokban és erotikus filmekben számítottak rá, neves kollégák oldalán mutathatta meg, mit tud. Louis de Funès és Yves Montand partnere volt a Felszarvazták őfelségét (1971) című vígjátékban, a következő évben pedig Magyarországon forgatott a Kékszakáll (1972) című Edward Dmytryk-filmben. A címszereplő Richard Burton bűvöletébe került világszépségek egyike volt olyan pályatársnők mellett, mint Raquel Welch, Virna Lisi, Nathalie Delon, Marilù Tolo, Agostina Belli és Sybil Danning. Még az igényes politikai krimijeiről ismert francia rendező, Yves Boisset is gondolt rá a Merénylők (1972) című filmjének szereposztásakor. Az olasz filmesek különösen fogékonyak voltak Karin bájaira, folyamatosan hívták forgatni, de nagy szerepeket nem tudtak adni neki, s leginkább azt várták tőle, hogy ruhátlanul mutassa meg tagadhatatlanul formás idomait. A művésznő még a Fekete Emanuelle-sorozatban is feltűnt a címszerepet domborító színes bőrű szépség, Laura Gemser szőke és fehér bőrű ellenpontjaként. Ahogy múltak az évek, Karin Schubert neve egyre lejjebb került az egyébként sem nagyigényű filmek stáblistáján. A nyolcvanas évek közepén a művésznő váratlan fordulattal átváltott a kemény pornókra, bár ennek megkérte az árát, és volt néhány szerződéses kikötése is a pályamódosítás kapcsán. Akkoriban úgy tudta a világ – leginkább a színésznő nyilatkozataiból –, hogy Karin a filmvilág szomorú realitásait feltérképezve döntött a pornó mellett, hogy még idejében anyagi fedezetet teremtsen öreg napjaira, és továbbra is a már megszokott nívón élhessen. Körülbelül tíz évig tartott a pornókarrierje, és a kilencvenes évek közepén a művésznő eltűnt a reflektorfényből. Csak jóval később derült ki néhány bennfentes indiszkréciója következtében, hogy valójában miért merült el Karin a pornóvilágban: imádott fia a kábítószer rabja lett, és költséges kezeléseihez a színésznő egész egyszerűen nem tudott más módon pénzt szerezni. Karin Schubert sorsáról az új évezredben nem sokat tudni: állítólag teljesen elszegényedve, továbbra is a világtól visszavonultan éli hátralévő napjait.

FIGYELEM! Az alábbi életrajz egyes illusztrációi meztelenséget ábrázolnak. Csak 18 éven felüli és az ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre! A szerző ezúton is köszönetet mond Tolvénak, aki szakirodalommal, ritkaságnak számító filmekkel és szaklektori munkával járult hozzá e poszt megszületéséhez, nem is beszélve kitartó biztatásáról és támogatásáról.

karin01a.jpg

A kezdetek

Karin Schubert 1944. november 26-án született a németországi Hamburgban. Teljes neve: Karin Joanna Schubert. Családi hátteréről és gyermekéveiről nem sok információ áll rendelkezésemre. Ami biztos, hogy volt egy tartósan beteg lánytestvére. A művésznő évekkel később bevallotta, hogy tizenegy éves korában az apja szexuálisan zaklatta. Titkárnőnek készült, tanfolyamokra járt, és diplomát is szerzett. Feltűnő szépségére a modellügynökségek is felfigyeltek. Fotózásokra hívták, és reklámfilmes szerződéseket kapott, részt vett például az olasz minőségi sör, a Peroni népszerűsítésében is. Megismerkedett az Opel cég egyik képviselőjével, és kimondta neki a boldogító igent. Az csak utólag derült ki, hogy számára ez az „igen” valójában nem volt igazán boldogító. A fiatal pár Svájcba költözött, és egy fiúgyermekük született, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy anyja élete később félresiklott. Karin Olaszországban kezdett filmezni, a La facocera (1967) című debütáló filmjét Amasi Damiani rendezte. Ennél többet nem is igazán lehet tudni róla: állítólag soha nem mutatták be, igazából be sem fejezték, és az új évezredben elveszettnek nyilvánították. (Ez Amasi Damiani több filmjéről is elmondható: a livornói születésű direktor életművének jó része rejtőzködő életmódot folytat.) Karin a testvére betegsége miatt tért haza az NSZK-ba, ahol szintén meghívták néhány kisebb filmszerepre. A Dem Täter auf der Spur (1968) című tévésorozat egyik epizódjában egy prostituáltat játszott, nevét nem tüntették fel a stáblistán. A széria 1967-ben indult, és 1973-ban ért véget. Tizenhét rész készült belőle: Karin epizódja, a Schrott a harmadik volt a sorban. Rolf Olsen bűnügyi drámája, a Der Arzt von St. Pauli (1968) a rendező forgatókönyve alapján készült. A cselekmény Hamburg vörös lámpás negyedében játszódik. Főszereplője, dr. Jan Diffring (Curd Jürgens) önzetlenül segíti a környék szegényeit, miközben fivére, dr. Klaus Diffring (Horst Naumann) a gazdagok felé húz, és bűnözőkkel tart fenn kapcsolatot. Karin egy fotómodell szerepében tűnt fel, nevét ezúttal sem írták ki a stáblistára. Hubert Frank már egy nagyobb szerepet biztosított neki a Willst du ewig Jungfrau bleiben? (1969) című szexvígjátékában: Karin volt a hősnő barátnője, akit nemcsak meghódítani, de lefektetni sem igazán nagy kihívás. A női főszerepet a tizenkilenc esztendős svéd Marie Liljedahl kapta, aki az előző évben vált ismertté az Inga (1968, Joseph W. Sarno) című sexploitationnel.

karin02.jpg

Satiricosissimo

Az 1970-es évek legelején Karin ismét Olaszországban állt a kamerák elé. Mariano Laurenti komédiája, a Satiricosissimo (1970) lényegében a Fellini-Satyricon (1969) egyfajta paródiája. A két főszerepet az akkoriban igen népszerű komikuspár, Franco Franchi és Ciccio Ingrassia játszotta. A Satiricosissimo cselekménye az akkori jelenben kezdődik. Ciccio rajong Petronius könyvéért, a Satyriconért, és látta a belőle készült Fellini-filmet is, ám barátja, Franco nem osztja a lelkesedését. Elmennek egy Rómához közeli vendéglőbe, amelynek tulajdonosa a Fellini-Satyricon stílusában rendezte be az éttermét, ahol még a személyzet, sőt a vendégek is ókori módi szerint öltözködnek. A két jó barát kisebb galibát okoz, és emiatt menekülniük kell. Egy tisztáson elnyomja őket a buzgóság, s ébredés után az antik Rómában találják magukat. Életük itt is veszélybe kerül, azonban Nero császár bizalmasa, Petronius megmenti és szolgájául fogadja őket. Az uralkodó retteg attól, hogy anyja, Agrippina az életére tör. Franco és Ciccio vigyáznak rá, és felfedezik, hogy valójában nem Agrippina az, aki okot ad a császár félelmére… Nero nejét, Poppeát az olasz filmművészet egyik szexbombája, a komoly színésznőként sem tehetségtelen Edwige Fenech alakította, Karin játszotta a császár szeretőjét, Aktét. Nerót Giancarlo Badessi formálta meg, aki pár év múlva Claudiust játszotta Tinto Brass Caligula (1979) című hírhedt botrányfilmjében: a valóságban Claudius volt Nero mostohaapja.

karin03.jpg

Útban a hírnév felé

Rod Amateau vígjátéka, az Őrület a köbön (1970) Karin karrierje szempontjából nem jelentős, hiszen csak statisztált benne, és úgy egyébként sem kiemelkedő mű. Mégis muszáj megemlékezni róla, mert Woody Allen forgatókönyvéből készült, akárcsak a Mi újság, cicamica? (1965), melyben maga Allen is játszott. Az Őrület a köbön szereposztása jószerivel érdekesebb, mint maga a film: a férfi főszereplők között ott van a brit Ian McShane, az amerikai John Gavin, az olasz Leopoldo Trieste és a magyar Prohászka János, míg az egyik női főszerepet a Jugoszláviából érkezett Beba Lončar domborította. (Az 1919-ben Budapesten született Prohászka 1974-ben a kisfiával együtt vesztette életét egy légi katasztrófában.) Az Una spada per Brando (1970, Alfio Caltabiano) című kosztümös kalandfilm vígjátéki, sőt horrorelemeket is tartalmaz, ráadásul némi erotika sem hiányzik belőle, ám egyes vélemények szerint ez a műfajkeveredés nem vált a mű előnyére. A cselekmény a középkorban játszódik: egy félelmetes szekta fiatal lányokat rabol el, hogy sátánista rítusok keretében feláldozza őket. Fiatal hősünk, Robin Hood nemcsak megment két lányt ettől a borzalmas sorstól, de még a szektával is le akar számolni barátai segítségével. A lányok egyikét Karin alakította. Az olasz–francia koprodukcióban megvalósult Il prete sposato (1970) Marco Vicario és Alois Brummer közös alkotása. Főszereplője egy fiatal pap, Don Salvatore (Lando Buzzanca), aki Rómába költözik, ahol nemcsak a nagypolgársággal kerül kapcsolatba, hanem előnyös külsejének köszönhetően bizonyos hölgyek is kivetik rá a hálójukat. Ezeket a szépségeket olyan színésznők játszották, mint Rossana Podestà, Silvia Dionisio, Magali Noël és Mariangela Melato. Szintén vígjáték az I due maghi del pallone (1970, Mariano Laurenti), melynek főszerepeit a Satiricosissimo sztárjai, Franco Franchi és Ciccio Ingrassia alakították. Egy milánói gyógyszergyár szicíliai fiókja a focicsapatán keresztül próbálja népszerűsíteni a termékeit. Ehhez persze a csapatot formába kellene hozni, ám a focihoz nem igazán értő menedzser egy széltolót szerződtet felkészítő edzőnek. No de a hülyéknek van szerencséjük: a csapat szekere váratlanul meglódul, és egyik győzelem követi a másikat. Egy sorsdöntő meccs előtt azonban elrabolják a legjobb játékost…

karin04.jpg

Sergio Corbucci westernje, az Egy kincskereső Mexikóban (1970) a mexikói forradalom idején játszódik. (Magyar szinkronnal az Ultrafilm jóvoltából jelent meg DVD-n.) Yodlaf Peterson (Franco Nero), a svéd zsoldos és fegyverkereskedő egy jövedelmezőnek ígérkező üzlet érdekében társulni kénytelen egy lázadó paraszttal, El Vascóval (Tomás Milián). A két férfi eleinte nem szíveli egymást, ám a közösen átélt kalandok árnyalják egymásról alkotott véleményüket. A női főszerepben Karint csodálhatjuk meg, de a főszereplők között van a spanyol Fernando Rey és az amerikai Jack Palance is. Corbucci, Nero és Palance együtt forgatták A zsoldos (1968) című sikeres filmet is, sőt egyes vélemények szerint az Egy kincskereső Mexikóban valójában ennek egyfajta remake-je. Ami biztos, hogy a második film az elsőnél is nagyobb sikert ért el: Olaszországban több mint egymilliárd lírát, Spanyolországban pedig több mint 45 millió pesetát hozott a forgalmazóknak. Szó volt arról, hogy újabb közös produkció készül, de Nero visszalépése miatt erre nem került sor. A Hideglelős rettegés (1971) című bűnügyi filmet Enzo G. Castellari rendezte, Magyarországon a Mokép forgalmazta. Az alaphelyzet egészen banális. A jóképű ügyvéd, Peter (Gianni Garko) egy klubban megismerkedik a szép Annával (Giovanna Ralli). A hölgynek sincs ellenére egy kellemes egyéjszakás kaland, csak kéglit kell találni ehhez. Peter tudja a megoldást: apja (Fernando Rey) épp üres otthonába viszi a nőt. Ám csak hiszi azt, hogy a házban nincs senki… Castellari olyan híres filmeket tekintett követendő példának, mint például A félelem órái (1955, William Wyler) és a Várj, míg sötét lesz! (1967, Terence Young), amelyek egyetlen helyszínen játszódó, feszültséggel teli thrillerek. Karinnak nem jutott nagy szerep: az ismerkedés helyszínéül szolgáló bár énekesnőjét alakította.

karin05.jpg

Bűnügyi történet volt az Ore di terrore (1971) is, amelyet saját forgatókönyvéből Guido Leoni rendezett Robert Bradley álnéven. Néhány üzletember úgy dönt, hogy összeköti a kellemest a hasznossal, és gyönyörű lányok társaságában hajókirándulásra mennek, hogy nyélbe üssenek és rögtön meg is ünnepeljenek egy nagy üzletet. A nyílt vízen váratlanul egy fémkonténert vesznek észre. Megközelítik, és nagy megdöbbenésükre a konténer belsejéből kopogó hangokat hallanak. Nem félnek semmiféle tengeri rémtől, ezért felnyitják a konténert, melynek belsejéből három lesoványodott férfi mászik elő. Felveszik a fedélzetre a hajótörötteket, ám rövidesen kiderül, hogy ez a jótett az ő életüket sodorja veszélybe, mert a megmentettek valójában pszichopata bűnözők… A szigorú kritikusok rosszmájúan jegyezték meg, hogy Leonitól bölcs döntés volt, hogy nem vállalta a filmet a saját nevén, mert arcpirítóan sok klisét hordott össze, miközben elfeledkezett az igazi feszültség megteremtéséről, ugyanis a fordulatok és a végkifejlet semmilyen meglepetést nem okoznak. Mégsem állíthatjuk, hogy semmi érdekes nem mondható el a filmről. Nagyjából ugyanezekkel a szereplőkkel készült ugyanis a Kreuzfahrt des Grauens (1971) című film is, amely ugyanezt a történetet mondja el. Az IMDb szerint viszont ezt a filmet egy bizonyos Christos Kefalas rendezte a saját forgatókönyve alapján. Hogy a rejtély még nagyobb legyen, a német című változatot állítólag kifejezetten a görög közönség számára készítették, egyes források szerint 1966-ban, mások szerint 1978-ban. A legvalószínűbb magyarázat szerintem az, hogy a két filmet egyszerre forgatták, de elképzelhető, hogy Görögországban csak 1978-ban mutatták be.

karin06.jpg

Felszarvazták őfelségét

Gérard Oury vígjátéka, a Felszarvazták őfelségét (1971) annak idején Magyarországra is eljutott. A kapzsi Don Salluste, a spanyol király minisztere (Louis de Funès) még közvetlen környezetében sem különösebben népszerű, így például inasa, Blaze (Yves Montand) se nagyon kedveli őt. Nagyobb gond, hogy a szépséges királyné (Karin Schubert) szintén ellenszenvvel viseltetik iránta, és eléri, hogy férje száműzze a minisztert. Salluste azonban nem törődik bele a vereségbe, vissza akarja szerezni a hatalmát, ám ehhez el kell érnie, hogy a királyné váljon kegyvesztetté… A forgatókönyv Victor Hugo Ruy Blas című regényének meglehetősen szabad feldolgozása. Blaze szerepét a rendező eredetileg Bourvilnek szánta, ám a kiváló komikus 1970. szeptember 23-án elhunyt. Az Oscar-díjas színésznő, Simone Signoret Bourvil helyére a férjét, Yves Montand-t javasolta. Ez persze némi átírást tett szükségessé: Bourvil egy Sganarelle-típusú figurát játszott volna, míg Montand alkatához inkább egy Scapin-szerű szerep illett. (Sganarelle és Scapin egyaránt Molière által kitalált vígjátéki figurák.) Montand és De Funès jól kijöttek egymással, mert hasonló volt a munkamódszerük, amelynek lényege, hogy több ismétlésre volt szükségük ahhoz, hogy igazán jók legyenek. (Bourvil esetében ez fordítva volt: ő már az elején a legjobb formáját hozta, és az ismétlések csak rontottak a játékán.) A büdzsé 18 millió frank volt, ami lehetővé tette, hogy a film egy részét eredeti helyszínen forgassák, a granadai Alhambra palotában. További spanyolországi helyszínek: Barcelona, Madrid, Pedraza, Sevilla és Toledo. A film zenéjét az énekesként is jól ismert Michel Polnareff szerezte. A vígjátéki hatást úgy kívánta fokozni, hogy nem korhű zenét komponált, hanem inkább olyat, amely a divatos spagettiwesternekre emlékeztetett. A Felszarvazták őfelségét jelentős sikert aratott, több mint ötmillió nézőt vonzott, és az évek múlásával Franciaországban kultuszfilmmé vált.

karin07.jpg

Adócsalók és merénylők

Az olasz Mino Guerrini vígjátéka, a Scusi, ma lei le paga le tasse? (1971) főhősét, a szicíliai Felice Cavaterrát áthelyezik a római Pénzügyminisztériumba, ahol elnyeri felettesei bizalmát. Hamarosan azonban itt kap munkát unokaöccse, a könnyelmű Franco is mint hősünk asszisztense. Felice attól fél, hogy meggondolatlan rokona ártani fog az ő hírnevének is. Ez az aggodalom nem is alaptalan, és néhány melléfogás után mindkettőjüket portássá fokozzák le. Felice nem törődik bele a megalázó új helyzetbe, és megpróbálja visszaszerezni régi munkáját. Egyáltalán nem számít arra, hogy ehhez a legértékesebb segítséget épp Francótól kapja majd, aki adócsalás nyomára bukkan. A két főszerepet Franco Franchi és Ciccio Ingrassia játszotta, a női főszerepet Karin kapta. A film nem lett különösebben sikeres, a kritikusok szerint a két komikus nem volt igazán jó formában, mondhatni, többé-kevésbé kiégtek. 1965-ben Párizsban elrabolták és meggyilkolták Mehdi Ben Barka (1920–1965) marokkói politikust, II. Hasszán marokkói király legveszedelmesebb ellenfelét. A holttest sosem került elő, és csak feltételezések vannak arról, hogy a politikust Mohamed Oufkir marokkói belügyminiszter késsel halálra szurkálta. Az emberrablást marokkói titkos ügynökök hajtották végre, de az ügybe a francia hírszerzés, az amerikai CIA és az izraeli titkosszolgálat, a Moszad is belekeveredett. De Gaulle elnök 1967-ben hivatalosan is bejelentette, hogy a francia kormánynak semmi köze Ben Barka elrablásához és meggyilkolásához, mindenesetre egy francia bíróság két francia tisztet is elítélt az ügyben játszott szerepük miatt. A Sors iróniája, hogy a feltételezett gyilkos, Oufkir 1972-ben maga kísérelt meg puccsot II. Hasszán ellen, és ennek során végeztek vele, ámbár halálát hivatalosan öngyilkosságnak minősítették. Yves Boisset filmje, a Merénylők (1972) lényegében a Ben Barka-ügy feldolgozása, de sem a szereplőket, sem Marokkót nem nevezik meg egyértelműen. Többen is gátolni igyekeztek a film megszületését: a finanszírozás háromszor is kétségessé vált, majd ellopták a kínzási jelenetek filmszalagjait, ezért a felvételeket meg kellett ismételni. Bár a Merénylők éles kritikákat is kapott, kereskedelmileg sikeresnek bizonyult. A főszerepeket Jean-Louis Trintignant, Gian Maria Volontè, Jean Seberg, Michel Piccoli, Philippe Noiret, François Périer, Roy Scheider, Nigel Davenport, Michel Bouquet, Bruno Cremer és Karin Schubert játszották.

karin08.jpg

Kékszakáll

A híres-hírhedt amerikai rendező, Edward Dmytryk kései filmje, a Kékszakáll (1972) egy francia népmesén alapul, amelynek legismertebb feldolgozását Charles Perrault írta meg. A feleségeit meggyilkoló férfi történetét Dmytryk a harmincas évek Ausztriájába helyezte át: Kurt von Sepper báró veterán vadászpilóta, akit első világháborús hősként tisztel a környezete, ám a férfinak sötét titkok nyomják a lelkét… „Az örök témát, a nő és a férfi küzdelmét szeretném újfajta, végletes megvilágításban megeleveníteni. Ez egyébként is hozzátartozik a szexiséggel teli világunk hétköznapjaihoz. De az én történetemnek van egy másik, legalább ilyen fontos mondanivalója. Éspedig az, hogy a brutális fasiszták valamennyi megnyilvánulása antihumánus” – nyilatkozta elképzeléseiről a rendező. A forgatás eredetileg Nyugat-Európában zajlott volna, anyagi okokból azonban az illetékesek árajánlatokat kértek Kelet-Európából is. Szófia, Zágráb és Budapest voltak a legesélyesebbek, és a magyar főváros nyert. A főszerepet Richard Burton vállalta. A szemtelen riporterek kérdésére, hogy miért vállalt el egy ilyen nem túl nívósnak ígérkező filmet, Burton így felelt: „Nem annyira a szerep, mint Dmytryk érdekelt. Nagyra értékelem ezt a kiváló művészt. Egyénisége, szakmai tudása egészen kivételes. Szeretek vele dolgozni. Ha ő felajánlotta nekem ezt a főszerepet, akkor bíznom kell a filmben.” Áldozatait szebbnél szebb hölgyek játszották: Raquel Welch, Virna Lisi, Nathalie Delon, Marilù Tolo, Agostina Belli, Sybil Danning és Karin Schubert. A hetedik feleséget Joey Heatherton alakította. Rossz nyelvek szerint Burton igazi felesége, Elizabeth Taylor azért kísérte el a férjét Budapestre, hogy szemmel tartsa, nehogy ennyi szépség között magánemberként is kísértésbe essen.

karin09.jpg

Taylor állítólag Welchet tartotta a legnagyobb veszélynek, miközben Burton leginkább Nathalie Delon iránt mutatott élénk érdeklődést. Évekkel később Karin bevallotta, hogy Liz nem volt elég éber, mert Burton vele bizony félrelépett, és a férfi nem is okozott neki csalódást, de a légyottot nem volt könnyű összehozni. Taylor mellesleg Budapesten ünnepelte negyvenedik születésnapját. A bulira olyan hírességek kaptak meghívást, mint Grace Kelly monacói hercegné, Ringo Starr és felesége, továbbá Susannah York, Michael Caine, Roger Moore, Paul Newman és mások. Burton, a férj egy felbecsülhetetlen értékű, szív alakúra csiszolt, rubinokkal szegélyezett sárga gyémántot ajándékozott a feleségének. Megpróbálta elérni, hogy neje tiszteletére kivilágítsák az Erzsébet hidat (akkoriban nem volt szokás a fővárosi látványosságok esti kivilágítása), és persze vállalta volna ennek minden költségét, de a magyar hatóságok nemet mondtak erre a kapitalista sztárallűrre. Bennfentesek szerint Richard amolyan bűnbocsánatként fáradozott azon, hogy feleségének örömet szerezzen. A film egyébként rossz kritikákat kapott, anyagilag viszont nem bukott meg: a bevételek tették lehetővé, hogy a két producer, Alexander és Ilya Salkind elkészíthesse A három testőr (1973) és A négy testőr (1974) című filmjeit. Zárszóként ne felejtsük el megemlíteni, hogy a Kékszakállnak magyar operatőre volt, az Olaszországban élő Pogány Gábor.

karin10.jpg

Decamerotico

Pier Paolo Pasolini remekműve, a Dekameron (1971) után divatba jöttek a középkori miliőben játszódó pikáns vígjátékok, amelyeket a szaksajtó decamerotico vagy decamerotici összefoglaló névvel emlegetett, nem éppen dicsérő hangok kíséretében. A közönség viszont két-három évig kedvelte az ilyen típusú filmeket, Karin például egymás után kettőben is szerepet vállalt. A Quel gran pezzo della Ubalda tutta nuda e tutta calda (1972, Mariano Laurenti) főhőse egy kétbalkezes lovag, Olimpio de' Pannocchieschi. A derék férfiú hazatér gyönyörű feleségéhez, Fiammához, aki kénytelen volt hűségesen várni őt, hiszen erényövet visel, melynek kulcsát a férj magával vitte. Az asszony már alig várja, hogy megszerezze a kulcsot, és végre élvezze a testi örömöket, persze nem feltétlenül a férjével. Olimpio harcias szomszédja, Oderisi időközben újra megnősült: felesége, a szépséges Ubalda bájai a lovag érdeklődését is felkeltik… A nézők szívét a Fiammát alakító Karin mellett a korszak olasz szexbombája, az Ubaldát domborító Edwige Fenech is megdobogtatta, ami a kereskedelmi sikerben is megnyilvánult. A kritikusok persze fanyalogtak, vulgárisnak és unalmasnak nevezték a filmet, amely még 1990-ben is csak cenzúrázva kerülhetett képernyőre. A Racconti proibiti... di niente vestiti (1972, Brunello Rondi) VI. Sándor pápa (1431–1503) korában játszódik. A festő és költő Lorenzo del Cambio egyik barátja fiának elmond egy történetet, hogy beavassa őt a szexualitás titkaiba. A fiatalember igencsak megszívleli a hallottakat, és a mesterétől ellopott pápai okmánynak köszönhetően egy zárda falain belülre jut, a férfiaktól elzártan élő apácák közé… A San Gimignanóban, Poggibonsiban és Manzianában forgatott film munkacíme Maestro d’amore (A szerelem mestere) volt, a női szépséget többek között Janet Agren, Tina Aumont, Barbara Bouchet, Sylvia Monti és persze Karin Schubert képviselte.

karin11.jpg

A büntetés

Az 1941-ben született Xavière Lafont korán árván maradt. Húszéves korában került Párizsba, ahol évekig éjszakai klubokban dolgozott. Állítólag saját élményei alapján írta a La punition (A büntetés) című regényét, amely 1971-ben jelent meg. A híres erotikus klasszikus, az O története hatását tükröző írásmű 1973-ban került filmszalagra, két évvel hamarabb, mint nevezetes elődje. A rendezői székbe a Magyarországon teljesen ismeretlen Pierre-Alain Jolivet ülhetett, akinek öt filmje közül ez a negyedik. A főszerepet Karin Schubert kapta, aki egy Britt nevű luxusprostituáltat játszik. A lány egyszer megtagadta, hogy teljesítse egyik ügyfele kívánságait. Engedetlenségét a főnöke azzal bünteti, hogy bezárja egy gótikus kúria egyik szobájába, ahol az ügyfelek legperverzebb, legbetegesebb óhajait kell kielégítenie. Egyikőjük például véresre korbácsolja a szépséges lányt. A büntetés akkor készült, amikor Franciaországban enyhültek az erotikus filmekre és a pornográfiára vonatkozó szigorú szabályok, ami olyan filmklasszikusok megszületéséhez vezetett, mint az Emmanuelle (1974, Just Jaeckin) és az Erkölcstelen mesék (1973, Walerian Borowczyk), ugyanakkor persze számos fércmű is szabad utat kapott. Jolivet alkotása a szado-mazo szexjelenetekkel borzolta a nézők idegeit és érzékeit, valamint azzal a különös filozófiával, hogy tudat alatt mindnyájan büntetésre és szigorú fegyelmezésre vágyunk. Napjainkban, a MeToo korában egy ilyen film már biztosan nem készülhetne el, hiszen ma már idejétmúlt az a felfogás, hogy a nők kizárólag a férfiak szexuális játékszerei, és értéküket csakis külső adottságaik határozzák meg. Még a kevésbé lelkes kritikusok is hangsúlyozták, hogy Karin Schubert tökéletes átéléssel játssza a szerepet, alighanem élete legjobb alakítását itt nyújtotta. Az empatikus ítészek elismeréssel szóltak arról is, hogy Jolivet több-kevesebb sikerrel állt ellen a kommersz csábításoknak, és az erotika, a női alávetettség témájában Alain Robbe-Grillet igényességével állítható párhuzamba. (Említsük meg, hogy Robbe-Grillet a következő évben állt elő egy hasonlóan provokatív művel, A gyönyör fokozatos csúszásaival, amely Olaszországban akkora botrányt okozott, hogy elrendelték az összes olasz kópia megsemmisítését.)

karin12.jpg

Olasz furcsaságok

Az olasz másodvonal elismert mestere, Bruno Corbucci Tutti per uno botte per tutti (1973) című alkotása valójában Dumas klasszikusa, A három testőr feldolgozása vadnyugati miliőben. Egyes vélemények szerint ez az egyik legőrültebb és legviccesebb spagettiwestern. A testőrök neve ezúttal Dart (Timothy Brent), MacAthos (George Eastman), Portland (Chris Huerta) és Aramirez (Leo Anchóriz). Karin Schubert egyfajta Milady-klónt alakít, akit hőseink abban a hiszemben támogatnak, hogy a csinos doktornő gyógyszereket próbál eljuttatni a rászorulóknak, holott valójában aranyat csempészik egy mexikói diktátornak. A végefőcímen beharangozták a folytatást is Ancora botte per tutti, amigos címmel, ám ezt nem forgatták le. A romantikus horrornak aposztrofált Il bacio di una morta (1974, Carlo Infascelli) hősnője, Clara grófnő (Silvia Dionisio) szerelmi viszonyt folytat a jóképű Andreával (Peter Lee Lawrence), akiről kiderül, hogy anyai ágon a fivére. Clara ekkor egy másik férfihoz (Orso Maria Guerrini) megy feleségül, és gyereket szül neki. Hű marad a férjéhez, bár nem szereti őt, a férfi azonban enged a titokzatos Yvonne (Karin Schubert) csábításának… A történet alapjául Carolina Invernizio azonos című regénye szolgált, amelyet 1917-ben és 1949-ben már megfilmesítettek, sőt Infascelli alkotásával párhuzamosan készült egy másik adaptáció is, az Il bacio (1974), amelyet Mario Lanfranchi rendezett Pupi Avatival közösen írt forgatókönyvéből. A bűnügyi filmjeiről méltán nevezetes francia Alain Corneau debütáló alkotása, a France société anonyme (1974) akkora mellényúlás volt, hogy még az alkotója is megtagadta. Pedig a forgatókönyv megírásában számos filmklasszikus szerzője, Jean-Claude Carrière is részt vett. A cselekmény 2222-ben játszódik, amikor felébresztenek a hibernációból egy volt kábítószer-kereskedőt, aki elmeséli, hogy az üzlet virágzott, mígnem a kormány legalizálta a drogok használatát. Karin szerepe egészen kicsi volt, noha akkoriban már nem számított kezdőnek. Ki tudja, miért, az alkotók a tragikus autóbalesetben elhunyt amerikai Jayne Mansfield emlékének ajánlották a filmet.

karin13.jpg

Questa volta ti faccio ricco! (1974, Gianfranco Parolini) olyasfajta bűnügyi vígjáték akart lenni, mint amilyenekkel akkoriban Bud Spencer és Terence Hill aratott sikereket, csak éppen ebben a filmben mindkét főszereplő (Antonio Sabato és Brad Harris) izmos szépfiú. Karin Schubertnek sincs sokkal több dolga, mint hogy szép legyen, és ennek a követelménynek maximálisan meg is felelt. Brad Harris egyébként játszott a művésznő következő filmjében, a La casa della paura (1974, William Rose) című thrillerben is. A történet egy gyilkos szektáról szól, amely fiatal nőket áldoz fel különös kegyetlenséggel. A hősnő (Daniela Giordano) épp a börtönből szabadult, és egy jóindulatú hölgy vidéki kúriájában húzza meg magát. Fogalma sincs arról, hogy ő a szekta következő kiszemelt áldozata… Karin csak egy kisebb szerepet kapott a filmben, amely egyes vélemények szerint az egyik legrosszabb giallo, amely valaha is készült. Lényegesen igényesebb produkció volt Luigi Comencini vígjátéka, a Mio Dio, come sono caduta in basso! (1974), amelyet öt évvel később mutattak be az Egyesült Államokban, ahol rögvest Golden Globe-ra is jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. A hősnőt, a gyönyörű Eugeniát (Laura Antonelli) apácák nevelték. Feleségül megy Raimondo Corraóhoz (Alberto Lionello), de a nászéjszakán megtudja, hogy a férfi valójában a testvére. A hírt Párizsban élő nőcsábász apjától tudja meg. Ezek után persze szó sem lehet a nász elhálásáról, sőt önmegtartóztató fogadalmat tesznek. Amikor Raimondo a líbiai háborúba megy, a kielégítetlen Eugenia a családi sofőr (Michele Placido) karjaiban keres megnyugvást. Karin alakította Eugenia barátnőjét, Evelynt, aki leszbikus vigaszt nyújt az önmegtartóztatás nehéz időszakában.

karin14.jpg

A kanadai színekben forgatott, francia nyelvű Valse à trois (1974) kakukktojás Karin olasz korszakában. Fernand Rivard egyetlen játékfilmje magánbefektetők támogatásával készült Michèle Guérin két évvel korábbi díjnyertes regénye, a Les oranges Israël adaptációjaként. Az írónő szerint azonban az opusz meghamisította könyve szellemét, ezért még a bemutató előtt elhatárolódott a filmtől, amely nem viselhette a regény címét sem. A „poétikus, de nagyon erotikus” szerelmi háromszögben Karin játszotta a feleséget, aki képtelen megtartani a férjét, akit a „Kanada harmadik legszebb férfija”-ként emlegetett Ian [Kenny] Ireland alakított. Az 1974-es cannes-i filmvásáron az opuszt állítólag tizenhat országba adták el, de a rossz kritikák miatt hamar eltűnt a mozik műsoráról. Ignazio Dolce szexvígjátéka, a L'ammazzatina (1975) főszereplője egy szicíliai báró, Mimì Galluzzo (Pino Caruso), aki csak úgy kapja meg az elhunyt apósa által ráhagyott örökséget, ha ebbe a felesége is beleegyezik, illetve a férfi átad egy kompromittáló dokumentumot a maffiának. Ez az értékes dosszié azonban Donna Maria (Andréa Ferréol) birtokában van, akinek az a feltétele, hogy hősünk vegye feleségül őt… Karinnak ezúttal is csak egy epizódszerep jutott, amelyet a stáblista csak így említ: Eva, a vetkőző nő. Osvaldo Civirani erotikus horrorja, az Il pavone nero (1975) kétféle – softcore és hardcore – változatban is forgalomba került. Marco, a milánói mérnök (Chris Avram) Haitibe utazik, hogy felügyelje egy gát építését. Elődjének, egy Kluge nevű férfinak titokzatos módon nyoma veszett. A szigeten különös vudurítusok zajlanak, és a szekta vezetője ellenzi a gátépítést. A mérnök és felesége, Laura (Karin Schubert) egyre inkább a vudu befolyása alá kerül, és már nemcsak az építkezés befejezése válik kétségessé, hanem az életük is veszélyben forog… A L'uomo che sfidò l'organizzazione (1975, Sergio Grieco) olasz–francia–spanyol koprodukcióban megvalósult bűnügyi dráma, melynek főszereplője egy repülőtéri alkalmazott, Steve (Howard Ross). A fiatalember kezébe kerül egy kábítószercsomag, amelyet barátnője (Karin Schubert) segítségével értékesíteni akar. Stephen McCormick felügyelő szerepében a klasszikus eposz, a Ben-Hur (1959) egykori Messalája, Stephen Boyd látható.

karin15.jpg

Fekete Emanuelle

1974-ben világszerte óriási sikert aratott Just Jaeckin erotikus filmje, az Emmanuelle. Az irodalmi alapot Emmanuelle Arsan (igazi neve: Marayat Bibidh, 1932–2005) azonos című regénye szolgáltatta, amelyről utólag kiderült, hogy tényleges szerzője valójában a hölgy férje, Louis-Jacques Rollet-Andriane diplomata, ámbár egyesek szerint a mű a házaspár közös alkotása. Arról megoszlanak a vélemények, hogy ponyváról vagy igazi irodalomról van-e szó. Ami bizonyos, hogy a holland Sylvia Kristel nevével fémjelzett filmváltozat elsöprő sikere nemcsak további folytatásokat, hanem számtalan utánzatot is eredményezett. Ezek egyike volt a Fekete Emanuelle (1975), amelynek esetében copyright-okokból írták a hősnő nevét egyetlen „m” betűvel. A címszerepet alakító indonéz szépség, Laura Gemser ugyanabban az évben egy mellékszerepet játszott az „igazi” Emmanuelle második részében. Az Albert Thomas álnevet használó rendező, Bitto Albertini a memoárjában azt állította, hogy egy kenyai forgatáson látta meg először Laurát egy utazási iroda egyik fényképén. Elvarázsolta a lány szépsége, ezért megkereste Gemser ügynökét, és elmondta, hogy egy filmszerepet ajánlana Laurának. Számomra kissé meglepő módon az ügynök leginkább lebeszélni akarta Albertinit az ötletről, mondván, hogy védence még pózolni se nagyon tud a kamerák előtt, nemhogy játszani. Anekdotaként ez igazán vicces, ám valójában Gemser már két filmben is játszott addigra, egyik a már említett Emmanuelle 2 volt. A kezdő sztárjelölt mellé Albertini néhány ismertebb színészt is szerződtetett: a szőke Karint – aki ebben a filmben rövidre vágott hajjal látható, ami szerintem nem áll neki túl jól –, Gabriele Tintit, Angelo Infantit és Venantino Venantinit. A kémia oly tökéletesen működött, hogy Laura és Gabriele egymásba szerettek, és 1976-ban házasságot kötöttek. Nagy szerelemben éltek a férfi 1991-ben bekövetkezett haláláig.

karin16.jpg

A film forgatása 1975. június 9-én kezdődött Kenyában, a belsőket a római De Paolis filmstúdióban rögzítették. A Fekete Emanuelle – és későbbi folytatásai – annyiban tértek el a francia mintától, hogy a szex és az erőszak terén sokkal többet engedtek meg maguknak, és nem sokat tököltek a szexuális (ál)filozofálgatással. Így például mindjárt az első részben hardcore pillanatok is vannak, ám ezeket bizonyos változatokból kihagyták. (Magyarországon a vágatlan verzió jött ki DVD-n.) Gemsert és Tintit dublőrök helyettesítették a tényleges behatolást mutató képkockákon, de állítólag nem szóltak nekik arról, hogy pornóbetét is lesz a filmben. (Ilyesmi a sorozat néhány későbbi darabjában is előfordult.) A Fekete Emanuelle jelentős kereskedelmi sikert aratott Olaszországban – 804 millió lírát termelt az első körben –, így természetesen jöttek a folytatások is. Ezek között nehéz eligazodni, mert volt, ami hivatalos folytatásnak készült, de nem Gemser volt benne Emanuelle, illetve olyanok is, amelyekben ugyan a színésznő szerepelt, de hivatalosan mégsem tartoznak a szériához. Bonyolította a dolgot, hogy Albertini mellé Joe D’Amato is beszállt a sorozatba, és bár Laurával forgatott opuszai némelyikét nem Emanuelle-filmnek szánta, egyes külföldi országokban mégis átkeresztelték a hősnőt erre a közönségmágnes névre. Az Emanuelle – Perché violenza alle donne? (1977) Joe D'Amato rendezésében készült, és az Albertini-filmhez hasonlóan softcore és hardcore változatban egyaránt forgalomba hozták. Az újságíró hősnő a nőkkel szembeni szexuális kizsákmányolás után nyomoz a Közel-Keleten, és természetesen bőségesen gyűjt személyes tapasztalatokat is. Kolléganőjével, Corával (Karin Schubert) közösen lánykereskedő férfiakat próbálnak lebuktatni. Sokak szerint ez a széria legjobb filmje – ámbár a cenzúrának világszerte igen sok problémája volt vele –, mert állást foglal amellett, hogy a nők nem szexuális tárgyak, ugyanakkor többen cinikusan megjegyezték, hogy maga a mű viszont kereskedelmi célokból mégis azoknak ábrázolja őket.

karin17.jpg

Leszállóágban

Lo sgarbo (1975, Marino Girolami) című filmről azt is mondhatnánk, hogy „Olaszország válasza A keresztapára” – és csak annyiban tévednénk, hogy a gyártásba a franciák is beszálltak. A híres amerikai előd miatt azonban jelentősen megcsappant az olasz maffiafilmek iránti érdeklődés, amit Girolami azzal próbált feléleszteni, hogy igen nagy mennyiségű szexszel pakolta meg a művét. A javarészt Párizsban és Palermóban forgatott filmben Karin alakítja a tolószékbe kényszerült szicíliai maffiózó szeretőjét, aki félrepolkázik az Amerikából hazatért fiatalabb bűnözővel, ami persze nem maradhat megtorlás nélkül… A La dottoressa sotto il lenzuolo (1976, Gianni Martucci) az akkoriban divatos, orvosi témájú erotikus vígjátékok sorába tartozik. Három orvostanhallgató szerelmi kalandjait követhetjük nyomon, egyikőjük a Karin által játszott doktornő után áhítozik. Kosztümös vígjáték a spanyol Cuando los maridos se iban a la guerra (1976, Ramón Fernández), de azért persze ebbe is jutott egy kis erotika. A középkori Kasztíliában él Don Tello, akinek szerelmi igényeit egyszerre több feleség is kielégíti. A derék úrnak az évek folyamán három fia született, akik örökölték apjuk bővérű természetét. A szebbik nemet Karin mellett olyan hölgyek képviselik, mint Ira von Fürstenberg, Claudine Auger, Paca Gabaldón és África Pratt. A szintén spanyol La muerte ronda a Mónica (1976, Ramón Fernández) című thriller hősnője egy vagyonos szépség, akinek házassága és üzleti ügyei párhuzamosan kerülnek válságba. Amikor a férj (Jean Sorel) elutazik, az asszony magára marad a villában, ahol válogatott veszélyek leselkednek rá, és a halálos játszmában kiderül, hogy senki nem az, akinek mutatja magát. Karin játszotta Mónica barátnőjét, aki felvilágosítja a nőt arról, hogy a férje megcsalja. A Frittata all'italiana (1976, Alfredo Brescia) megint egy szexkomédia, amelyben a milánói kimonókereskedő beleszeret nápolyi kollégája lányába, akinek szívét viszont milánói udvarlójának a fia dobogtatja meg.

karin18.jpg

Az IMDb Karin filmjei közé sorolja a pornójelenetekkel megtűzdelt Chaude et perverse Emilia (1978, Lazlo Renato) című alkotást, de ez tévedés: összekeverték őt a szintén szőke Karine Gambier-vel, aki valóban szerepel az opuszban. A Missile X – Geheimauftrag Neutronenbombe (1978) című kémthriller két férfi főszerepét ismert színészek játszották: Curd Jürgens és Peter Graves. A kétes hírű B-filmek alkotójaként emlegetett Cesare Canevari a forgatókönyv megírásában is részt vett, de rendezőként a Leslie H. Martinson álnevet használta. (Ő maga azonban egész életében tagadta, hogy rendezőként is dolgozott volna a filmen, és az tény, hogy valóban volt egy Leslie H. Martinson nevű rendező is a szakmában.) A forgatás javarészt Iránban zajlott, nem sokkal a sah bukása előtt, de a stáb dolgozott Bécsben, Badenben, Barcelonában és Los Angelesben is. További érdekesség, hogy a nem túl nagyra törő produkció látványtervezője és művészeti vezetője Rainer Werner Fassbinder közeli barátja és egyik állandó színésze, Kurt Raab volt. És a cselekmény? Egy amerikai titkos ügynök utazik Iránba, hogy meghiúsítsa egy őrült báró tervét, aki egy ellopott rakétával akar felrobbantani egy meg nem nevezett célpontot. Az Une femme spéciale (1979, Jean-Marie Pallardy) főszereplőjeként Karin egy kábítószeres nőt formált meg, akinek függőségét a férje aljas módon kihasználja. Nem elég, hogy drogcsempészésre kényszeríti a feleségét, még arra is ráveszi, hogy lefeküdjön az ő gengszter barátaival a férfi adósságai fejében, s mindezek betetőzéseként még meg is csalja a nőt… A film pornográf jeleneteket is tartalmaz, de nincs tudomásom arról, hogy ezekben Schubert tevőlegesen részt vett volna. Olasz–török koprodukció Guido Zurli ékszertolvajokról szóló bűnügyi thrillerje, a Lo scoiattolo (1979), amelyet Európában csak 1981-ben mutattak be. A hetvenes éveket egy doktornős szexvígjáték zárta Karin filmográfiájában: a L'infermiera nella corsia dei militari (1979, Mariano Laurenti) bonyodalmai a hadsereg kötelékében játszódnak, ahová egy szexi énekesnő azért jelentkezik ápolónőnek, hogy bizonyos ellopott festmények nyomára akadjon. Karin ezúttal egy bűnöző titkos szeretőjeként jelenik meg.karin19.jpg

Az utolsó próbálkozások

Balzac egyik novellájának szabad adaptációjaként készült Claude Mulot erotikus drámája, a Black Venus (1983) a Playboy Enterprises megbízásából. A történet főszereplője, a színes bőrű szépség (Josephine Jacqueline Jones) szerelmes lesz egy szobrászba, akinek modellt áll, és hogy támogassa őt, prostituálja magát. Így kerül Marie (Karin Schubert) házába: a dúsgazdag asszony férje gyakori távollétét leszbikus örömökkel próbálja elviselni. A bonyodalmak még csak ekkor kezdődnek, és sajnos tragikus végkifejletbe torkollnak. José Luis Madrid erotikus filmje, az Invierno en Marbella (1983) nekünk, magyaroknak azért lehet érdekes, mert az egyik mellékszerepet a harmincas-negyvenes évek egykori magyar sztárja, a külföldre emigrált Muráti Lili játszotta, akit 1945 után a magyar média nemhogy jobboldalinak, de egyenesen fasisztának titulált. Karin szempontjából azért kell kiemelni ezt az opuszt, mert ez az utolsó olyan hagyományos filmje, amelyben az övé volt az abszolút főszerep. A spanyol–amerikai koprodukcióban forgatott Christina y la reconversión sexual (1984, Francisco Lara Polop) dúsgazdag hősnőjét (Jewel Shepard) leszbikus terroristák rabolják el, hogy váltságdíjat követeljenek érte. Christinának sikerül megszöknie, de csöbörből vödörbe kerül: egy szakácsokból álló banda szintén szeretne némi pénzt kapni érte. Karin alakította a leszbikus gang főnökét, és bár a film nem takarékoskodik a szexjelenetekkel, neki ezúttal nem kellett vetkőznie.

karin20.jpg

Az olasz–francia Hanna D. – La ragazza del Vondel Park (1984) rendezője a cenzorokat mindig megdolgoztató Rino De Silvestro volt (Axel Berger álnéven), aki többször is foglalkozott a prostitúció témájával, de egy vérfarkasasszonyról szóló filmmel is öregbítette kétes hírnevét. E művét egyes források szerint félbehagyta, és Bruno Mattei fejezte be helyette. Hősnőjét, Hannát (Ann-Gisel Glass) szerelme, a drogos Miguel (Tony Serrano) prostitúcióra kényszeríti. Szerencsére képbe kerül egy másik srác, Alex (Sebastiano Somma), aki ki akarja menteni a lányt a bűn mocsarából. Karin játszotta Hanna anyját: a kedves mama magánélete sem éppen eseménytelen és feddhetetlen. A The Panther Squad (1984) Peter Knight (igazi neve: Pierre Chevalier) akciófilmje, amely női zsoldosokról szól, akik egy olyan szervezet ellen harcolnak, amely véget akar vetni az űrkutatásnak. Az opuszt állítólag afféle „női Rambo”-nak szánták: Sylvester Stallone női verzióját az osztrák Sybil Danning személyében találták meg, aki a Karin által vezetett ökoterroristák ellen veszi fel a harcot. Sybil megőrizte emlékbe a filmben viselt bőrszerkóját. Schubert számára valószínűleg csak azért lehet emlékezetes ez a produkció, mert az utolsó „hagyományos” mozifilmje volt.

karin21.jpg

Egy dáma a pornóvilágban

Karin negyvenéves korában megvonta addigi pályája mérlegét, felmérte a várható – nem túl rózsás – kilátásokat, és 1985-ben meglepő döntést hozott: átváltott a kemény pornókra, és ebben a szakmában tárt karokkal fogadták. Ami a külsejét illeti, még mindig remek formában volt, tökéletesen megtestesítette a MILF-típust, a hagyományos filmek világában szerzett hírneve pedig felbecsülhetetlen reklámértékkel bírt jövendőbeli pornófilmjei szempontjából. Döntését néhány évvel később így indokolta: „A filmiparban beállt válság kényszerített erre. Új ajánlatokat vártam, amelyek sehogyan sem akartak befutni. Csupán számos fogadásra kaptam meghívókat. Nagyon csalódott voltam, s elkezdtem altatószereket szedni, alkohollal kombinálva. […] Akkori kilátástalan helyzetemben számomra ez volt az egyetlen mentség. A pénzre szükségem van a megélhetéshez, öregségem biztosításához és egynémely fényűző kívánságom kielégítéséhez. Például, hogy gondolkodás nélkül megvehessek egy üveg Dom Pérignon pezsgőt.” Abban a helyzetben volt, hogy bizonyos feltételeket szabjon a pályamódosításához, és ezeket nagyjából figyelembe is vették. Ragaszkodott ahhoz, hogy maga válogathassa meg a szerepeit, és legyen némi beleszólása is abba, hogyan játssza el azokat. Kategorikusan kizárta, hogy állatokkal és színes bőrűekkel forgasson (manapság ez utóbbiért már könnyen megbélyegeznék, hogy rasszista), továbbá orvosi papírokat követelt mindegyik partnerétől, mert nem akart betegekkel szerepelni, és ebbe a kategóriába sorolta a kábítószer-élvezőket is. Első szerződése még csak tíz fotósorozatra szólt, ezért harmincezer márkát kapott. Egy tíznapos filmforgatás tarifája 180 ezer márka volt.

karin22.jpg

Első forgatását Karin így idézte fel: „Ami a színészi játékot illeti, rögtön feltaláltam magam. Egy kicsit nehezebben ment a vetkőzéssel. A forgatáson sok ismeretlen ember van, akik fesztelen viselkedést és szeretkezést várnak, amit addig csak intim környezetben tettem. Emlékszem, hogy folytak a könnyeim, amikor szétvetett lábakkal a fűben feküdtem, partnereim meg váltották egymást.” Korábbi színészi tapasztalatai átsegítették a kezdeti nehézségeken, és gyorsan a műfaj egyik sztárja lett belőle. Saját bevallása szerint a pornókban az orális szexet szerette a legjobban, és szerénytelenül úgy gondolta, hogy ezt jobban csinálta azoknál a kolléganőinél is, akik ezért pornó-Oscart kaptak. Pornókorszakában Schubert már Spanyolország fővárosában, Madridban élt. Innen akkori élettársa, egy Felipe nevű férfi kocsival vitte Olaszországba vagy az NSZK-ba, ahol a forgatások voltak. Ezekre leginkább külseje rendbehozatalával készült: az év közben felszedett kilókat le kellett adnia, le kellett barnulnia, és a haját is mindig befestette. Mivel nemcsak a partnereivel, hanem önmagával szemben is igényes volt, orvosi vizsgálatokon is részt vett. Elmondása szerint maga a forgatás nagyon fárasztó volt, mert napi tizennégy órát töltött a stúdióban, és partnerei folyamatosan cserélődtek. Mégis kibírta, hiszen évente csak tíz napig végezte ezt a munkát. Nem titkolta, hogy élvezte a leszbikus jeleneteket: „Ah, ez valami egészen más. Szinte relaxáció. Minden gyengédebb. Hogy felizgatnak a női érintések! Hát még a puha, sima bőr! Valamit be kell vallanom. Képes vagyok sokszor eljutni a csúcsra. A nő ezt ki tudja váltani belőlem. […] Mégis, ez csak előkészület. Az igazi szexuális partner a férfi volt és marad, aki kemény tagjával erőteljesebben, durvábban, mélyebben dolgozik.” Elismerte azt is, hogy eleinte még élvezte a szexet, ha egymásra hangolódtak a partnerével, de a rutin miatt ez az érzés hamar elmúlt, és néhány év elteltével már csak pénzkeresetnek tartotta az egészet. Említsük meg, hogy dolgozott a magyar Cicciolinával és a hatalmas férfiasságáról elhíresült amerikai John Holmesszal is.

karin23.jpg

Karin a kilencvenes évek elején plasztikai műtétet tervezett, hogy egy ideig még a szakmában maradhasson. Jó külsejének megőrzése egyre több erőfeszítést igényelt tőle. Rendszeresen lovagolt és súlyt emelt, és napi rendszerességgel tornázott. Kipróbálta az aerobicot is, de nem tartott ki mellette. Rendkívül fontosnak tartotta, hogy odafigyeljen az étrendjére, és az alvásra is, hogy mindig kipihent legyen. Némi idő elteltével apróbb trükkökre is rákényszerült. Így például nem mindig vetkőzött le teljesen, mert a férfi nézők erotikusnak tartották, ha magán hagyott egy-egy ruhadarabot, ily módon pedig elrejthette testének apróbb hiányosságait, melyek a múló évekkel jöttek. A nyolcvanas évek végén még úgy nyilatkozott, hogy nem bánta meg, hogy a pornót választotta, és elképzelhetőnek tartotta, hogy miután színésznőként visszavonul, rendezőként vagy producerként meg fog maradni a műfajnál. A médiát természetesen nagyon érdekelte, hogy Karin felnőtt fia mit szólt anyja pályamódosításához. „Mielőtt elkezdtem volna, mindent elmondtam és megmagyaráztam neki. Egyetértettünk, és nincs vele problémám” – mondotta erről a témáról Karin az első öt év után. A valóság azonban nem egészen ez volt, és csak jóval később derült ki az igazság. A színésznő fia rászokott a legkeményebb drogokra, kezelése pedig olyan összegeket igényelt, melyek nem álltak a hagyományos színészi munka nélkül maradt Karin rendelkezésére. Kapóra jött ügynöke ajánlata egy merész aktfotózásra olyan magazinok számára, amelyek nagy sikerrel publikálták Marisa Mell, Paola Senatore és Lilli Carati aktképeit. A siker Karin esetében sem maradt el, aki szerződését egy évvel meghosszabbította. Innen már csak egy ugrás volt a pornóvilág, hiszen a fia kezelése elhúzódott, újabb és újabb tekintélyes summákat kellett előteremtenie erre a célra.

karin24.jpg

A fiatalember állítólag érzelmi zsarolást is alkalmazott. Folyton pénzt követelt Karintól, és azzal fenyegette a magánytól rettegő anyját, hogy ha megtagadja a kérését, az apjához költözik, akitől a színésznő már elvált. Az aktfotózás után Schubert a pornóvilágban is befutott, ahol nem volt titok, hogy folyamatosan pénzre van szüksége, s emiatt egyre megalázóbb helyzetekbe kényszerült a forgatásokon. Nemcsak a fiát, hanem húsz kutyáját is el kellett tartania: az állatoktól legalább megkapta azt a szeretetet, amelyet az emberektől hiába remélt. Tíz év után, 1994-ben hagyta abba a pornózást. Ez az egy évtized pszichésen teljesen tönkretette, felidézte benne gyerekkori élményeit, amikor védtelenül ki volt téve apja molesztálásának. 1994. szeptember 2-án öngyilkosságot kísérelt meg: nagy mennyiségű barbiturátkészítményt vett be, és több mint egy liter vodkát ivott minderre. Idejében rátaláltak és megmentették. Torino közelébe, Manzianába költözött egy kis házba, amelyhez némi föld is tartozott. Egy 72 éves rajongója támogatta, aki titokban azt remélte, hogy az egykori filmcsillag beleszeret. 1996. május 20-án Karin ismét megpróbált öngyilkos lenni, ezúttal a kocsija kipufogógázát lélegezte be. Megint megmentették, de a múltja továbbra is kísértette. Nyilvánosságra került, hogy szextelefonos szolgáltatásokat vállalt, állítólag 1998-ban titokban megint pornót forgatott, és a botránysajtó világgá kürtölte, hogy ugyanabban az évben a vele egykorú, a mainstream filmekről szintén a pornókra átváltott, majd visszavonult svéd Marina Frajesével együtt egy bordélyban látták – nem vendégként. A kétezres években Karin Schubert teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Állítólag pszichés problémái miatt kórházi kezelést is kapott. „Nincs családom, nincsenek barátaim, se pénzem, se jövőm. […] Az emberek szemében csak egy kurva vagyok” – nyilatkozta elkeseredetten első öngyilkossági kísérlete után. Ha él még, Karin Schubert idén töltötte be a 77. életévét. Egykori rajongói nem bukott pornósztárként, hanem sugárzó szőkeségként emlékeznek rá, aki a hetvenes években természetes szépségével ragyogta be azokat a filmeket, amelyekben szerepelt. 2015-ben jelent meg Jean-Luc Marret Pornification című fikciós regénye, amely Karin életének és karrierjének története.

karin25.jpg

FILMOGRÁFIA

Játékfilmek

* 1984: The Panther Squad (mint Karin Shubert)

* 1984: Hanna D. – La ragazza del Vondel Park

* 1984: Christina y la reconversión sexual

* 1983: Invierno en Marbella

* 1983: Black Venus

* 1979: L'infermiera nella corsia dei militari

* 1979: Lo scoiattolo

* 1979: Une femme spéciale

* 1979: Missile X – Geheimauftrag Neutronenbombe (mint Karen Schubert)

* 1977: Emanuelle – Perché violenza alle donne?

* 1976: Frittata all'italiana

* 1976: La muerte ronda a Mónica

* 1976: Cuando los maridos se iban a la guerra

* 1976: La dottoressa sotto il lenzuolo

* 1975: Lo sgarbo

* 1975: Fekete Emanuelle (Emanuelle nera)

* 1975: L'uomo che sfidò l'organizzazione

* 1975: Il pavone nero

* 1975: L'ammazzatina

* 1974: Valse à trois

* 1974: Mio Dio, come sono caduta in basso!

* 1974: La casa della paura

* 1974: Questa volta ti faccio ricco!

* 1974: France société anonyme

* 1974: Il bacio di una morta

* 1973: Tutti per uno botte per tutti

* 1973: La punition

* 1972: Racconti proibiti... di niente vestiti

* 1972: Quel gran pezzo della Ubalda tutta nuda e tutta calda

* 1972: Merénylők (L'attentat)

* 1972: Kékszakáll (Bluebeard)

* 1971: Scusi, ma lei le paga le tasse?

* 1971: Un'estate, un inverno (tévésorozat)

* 1971: Felszarvazták őfelségét (La folie des grandeurs)

* 1971: Kreuzfahrt des Grauens

* 1971: Ore di terrore

* 1971: Hideglelős rettegés (Gli occhi freddi della paura) (mint Karyn Schubert)

* 1970: Egy kincskereső Mexikóban (Vamos a matar, compañeros)

* 1970: I due maghi del pallone

* 1970: Il prete sposato

* 1970: Una spada per Brando

* 1970: Őrület a köbön (Pussycat, Pussycat, I Love You) (nincs feltüntetve a stáblistán)

* 1970: Satiricosissimo

* 1969: Willst du ewig Jungfrau bleiben?

* 1968: Der Arzt von St. Pauli (nincs feltüntetve a stáblistán)

* 1968: Dem Täter auf der Spur (tévésorozat, a Schrott című epizódban) (nincs feltüntetve a stáblistán)

* 1967: La facocera

karin26.jpg

Pornófilmek

* 1994: Enfoncées bien à fond

* 1994: Parting Shots

* 1993: Babette aime ses quequettes

* 1993: Le avventure erotix di Cappuccetto Rosso

* 1993: Le tre porcelline

* 1993: Maurizia

* 1993: Rose rosse per una squillo

* 1991: Stone Clan Teil 1

* 1991: Stone Clan Teil 2

* 1990: Wiener Glut

* 1989: Eravamo così

* 1989: La Parisienne

* 1989: Mafia Connection

* 1988: Karin e Barbara le supersexystar (mint Karin Shubert)

* 1987: Born for Love 2

* 1987: Born for Love

* 1987: Il vizio nel ventre (mint Karin Shubert)

* 1987: Karin moglie vogliosa

* 1987: Altri desideri di Karin (mint Karin Shubert)

* 1987: Osceno

* 1987: The Devil in Mr. Holmes (mint Karin Shubert)

* 1987: Poker di donne

* 1986: Karin l'ingorda

* 1986: Ricordi di notte

* 1985: Morbosamente vostra

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR? (18+)

Heinrich George: A kommunista náci

Karin Petersen: A meggyalázott szépség

Danielle Perez és Guilherme de Pádua: Csókoltat a halál

Zoja Fjodorova: Tilos a szerelem

Faye Dunaway: A munkamániás világsztár

Pia Zadora: A többszörös Arany Málna-díjas popsztár

Ena Begović: A halál négy keréken érkezik

Silvana Mangano: A neorealizmustól a dekadens drámákig

Tordai Teri nyugati (erotikus) filmkarrierje

Luc Merenda: A modellből lett akciósztár

Marc Porel: Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!

Barbara Brylska: A lengyel Brigitte Bardot 

Gojko Mitić és a keletnémet indiánfilmek

Oleg Vidov: Az orosz Robert Redford

Gina Lollobrigida: A világ legszebb asszonya

Jennifer O’Neill: Amerikai szépség

Joe Dallesandro: A biszexuális melegikon

Ornella Muti: A vágy titokzatos tárgya

Ramon Novarro: A némafilmektől a halálsikolyig

Ewa Aulin: A svéd, akinek nyoma veszett

Terence Stamp: A brit filmművészet állócsillaga

Julie Newmar: A tökéletes Macskanő

Helmut Berger: Az egocentrikus életművész

Iain Quarrier: A dandy vámpír bukása

Bartók Éva: Az elfeledett magyar világsztár

TEAKBOIS FÉNYCSÓVÁJA (18+)

Barbara Carrera és a hibrid érzékiség

Sandahl Bergman: Conan buja harcostársa

Rychard Lynch: Sose játssz a tűzzel!

Joey Hetherton, a tűsarkúval támadó díva

Reggie Nalder, a lidércnyomás arca

Brigitte Bardot, a motoros díva

A bejegyzés trackback címe:

https://moviecops.blog.hu/api/trackback/id/tr6816766804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teakbois · https://retrokult.blog.hu/ 2021.11.29. 15:17:05

Remek összefoglaló egy tragikus életútról, Karin szebb végkifejletet érdemelt volna a sorstól. Nálam (retrokult.blog.hu) négy filmje kapcsán várható a felbukkanása: Black Venus, Une femme spéciale, Emanuelle - Perché violenza alle donne? és Emanuelle nera.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.11.29. 15:22:38

@Teakbois:

Köszi az elismerést. Teljesen egyetértek veled. Karin egész biztosan nem volt az évszázad színésznője, de ennél azért többet érdemelt volna a sorstól, még ha ezek zömmel saját (rossz) döntései voltak a különféle emberi és művészi válsághelyzetekben. Várom a filmjeiről szóló cikkeket, nálam a Kékszakáll a legesélyesebb, amely szerintem nem olyan rossz, mint a híre.

Teakbois · https://retrokult.blog.hu/ 2021.11.29. 15:36:15

@Field64:

A Kékszakáll az egyik legjobb nagy költségvetésű (s)exploitation film, remélem, osztatlan sikert aratsz a róla szóló írásoddal. :)

Vaszilics Fedor Emánuel 2021.12.01. 08:34:32

Ismét egy gyönyörű, izgalmas nőt ismerhettünk meg egy egészségesebb világból, amikor a cenzúra a Föld boldogabbik felén csak egy rossz emlék volt a történelemkönyvekből.

Karin valóban boldogabb és sikeresebb életet érdemelt volna, persze azért ebben nyilván megvolt a maga felelőssége is. Tény hogy nem tartozott a nagy tehetségek közé, de akit ilyen külsővel áldott meg a sors, annak mindig rengeteg a lehetősége, úgy tűnik hogy ő nem mindig tudta ezeket jól kihasználni.

A cikk rendkívül érdekes és színvonalas, de azért egy megjegyzésem lenne: talán nem ártanai kissé szűkebb terjedelemben írni, mert a hosszú olvasmányok sajnos a legtöbb embert visszariasztják, különösen online tartalom esetén. Márpedig – tetszik-nem tetszik – fontos a kattintások száma, még ha muszáj is miatta feladni egy kicsit a színvonalból.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.12.01. 09:23:42

@lutria:

Köszi a fotót. Mit is mondhatnék? Szerencsétlen asszony, minden leolvasható az arcáról...

@Vaszilics Fedor Emánuel:

Köszönöm a kommentedet.

Tökéletesen egyetértek veled Karint illetően. Neki a szépsége volt a legnagyobb tőkéje, bár olykor voltak jelei annak, hogy többet is tudna nyújtani a filmvásznon a csupasz testénél.

Ami a terjedelmet illeti, az visszatérő észrevétel szokott lenni, de nem tudlak semmivel sem kecsegtetni ezen a téren: ez vagyok én. :) Minden más talán rövidebb lenne, de nem biztos, hogy jobb is, és a magaménak tudnám érezni.

Természetesen nagy öröm számomra is, ha sokan kattintanak egy-egy posztra, de igazából nem számháborút vívok, Mint minden bloggernek, nekem is el kellett döntenem, hogy kiket próbálok megszólítani az írásaimmal: a nagyobb tomegeket, akik csak 2-3 rövid bekezdést tudnak befogadni, vagy azokat, akik hozzám hasonlóan elmélyültebben érdeklődnek egy-egy téma iránt. Az utóbbit választottam, és nem bántam meg, mert lett néhány hűséges olvasóm, akik azóta saját archív anyagaikat is rendelkezésemre bocsátják egy-egy poszthoz, mint például a fentebb említett Tolve, aki más cikkeim kapcsán is rengeteget segít.

A magam részéről a szöveg alfejezetekre tagolásával próbálom segíteni az olvasót. Nem előzetes célkitűzés, hogy mindig és minden áron hosszú szöveget írjak: a téma szabja meg a terjedelmet. Én csak arra törekszem, hogy az adott témát a lehető legalaposabban bemutassam. Karin cikke valóban a leghosszabb írásaim közé tartozik, de úgy éreztem, muszáj teljes képet adnom erről az emberi sorsról, és örülök annak (még ha ez nagyképűségnek hangzik is), hogy tudomásom szerint jelenleg a világhálón nincs ennél alaposabb összefoglaló Schubert pályafutásáról.

gigabursch 2021.12.01. 15:48:23

Ismét egy nagyon jó cikk - ez esetben egy nagyon szomorú életpályához kapcsolódóan.

@Field64:
Csak tartsd meg a hosszú cikkeket Te is!
Én nagyon szívesen olvasom őket.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.12.01. 15:56:47

@gigabursch:

Köszi az elismerést.

Idén lesz még egy krimi, egy zenés vígjáték, egy horror és egy bűnügyi vígjáték is. Sőt elébe megyek az eseményeknek, és írok egy olyan botrányfilmről is, amelynek hivatalos világpremierje csak jövő májusban lesz.

Ami a terjedelmet illeti. Idén írtam három olyan életrajzot is (Terence Hill, Sophia Loren, Richard Chamberlain), amelyeknél kifejezetten az volt az elsődleges szempont, hogy egyik se legyen hosszú. Nem muzsikáltak rosszul, Terence Hill például húszezer fülé ment, de nem bírtam megbarátkozni egyikkel sem, nem érzem őket a sajátomnak, nem igazán tetszenek. Karin életrajzának végére se tettem be a linkjüket, pedig azok is életrajzi cikkek voltak. :) Rá kellett jönnöm, hogy nincs értelme olyasmit írnom, amiben csak én nem lelem örömömet.

Pierr Kardán 2021.12.01. 20:02:07

Mit mond róla a biográfia, kék a szeme, vagy barna? Mert a képek egy részén kék, a többi részén meg barna.

(Tudom, ......... vagyok, hogy a szemét néztem :-). De nem vagyok az, csak feltűnt az ellentmondás.)

AntiChrist 2021.12.01. 20:02:10

Hahó! Jó látni, hogy "visszatértél" :)
Nagyon jó kis poszt, bár nem egy könnyű olvasmány. Durván tönkrement az élete, nem egy vidám életpálya az övé. Ez persze semmit nem von az írás értékéből sőt: ezek az életutak is a részei a nagy egésznek, ilyesmit is kell olvasni néha; szomorú, de elgondolkodtató.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.12.01. 20:05:33

@Pierr Kardán:

Nem tudok neked teljesen megbízható választ adni erre. A legtöbb általam megtalált oldalon, ahol a sztárok fizikai jellemzőit is meg szokták adni (testmagasság, eredeti hajszín stb.), az szerepel, hogy: nincs adat. Ahol viszont megadják, ott kéket írnak.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.12.01. 20:10:10

@AntiChrist:

Köszi az elismerést.

Nem tudom, mennyire lesz tartós ez a comeback. Nagyon fárasztó munkaév van mögöttem, leginkább kikapcsolódásként kezdtem megint írogatással foglalkozni. Január végéig van kész munícióm. Hogy mennyire lesz tartós ez a visszatérés, az függ a következő írások fogadtatásától, meg a következő munkaév várható nehézségeitől. (Nov. végétől januárig szabin vagyok.) Mindenesetre Karin cikkének fogadtatása egyelőre optimista reményeket ébreszt...

Vaszilics Fedor Emánuel 2021.12.02. 11:24:43

@Field64: Én nagy érdeklődéssel olvastam a cikk minden sorát, de még a linkek többségére is rákattintottam.
Sőt, bevallom őszintén, nem tudtam ellenállni a kíváncsiságnak, még néhány pornófilmjébe is belenéztem, jó pár megtalálható a neten. Teljes filmek meg egyes jelenetek is. Még ezek felvételekor is csodálatos a külseje, persze azért ő sem fiatalodott, tény hogy akkor már "csak" a MILF kategóriába fért bele.

Érdeklődve várjuk az újabb írást!

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.12.02. 11:37:58

@Vaszilics Fedor Emánuel:

Köszönöm az elismerést és az érdeklődést.

Számomra Karin pornósikerei is azt bizonyítják, hogy volt kisugárzása, ami kiemelte őt az átlagból, pedig nyilván ebben a műfajban is volt konkurenciája, a saját korosztályában és a fiatalabbak között is.

Jómagam csak ritkán és érintőlegesen szoktam a pornográfiával foglalkozni. Nem is elsősorban valamiféle sznobizmus miatt, hanem inkább azért, mert főleg „Így készült a film” típusú posztokat írok, és a pornók esetében nem nagyon vannak ilyen jellegű infóim. Bár az is igaz, hogy egyik januári témám egy pornográfiában is érdekelt rendező biszex botrányfilmje lesz, ami alkalmat ad arra, hogy elmerüljek az erkölcsi fertőben. :) De régi tervem a Caligula is, amelyben szintén vannak pornográf betétek. Erről a filmről évekkel ezelőtt én írtam a Wikipédiára, de most annál sokkal jobbat, pontosabbat és bővebbet szeretnék.

A jövő heti téma egy régebbi bűnügyi film lesz, amelyet annak idején a magyar mozik is játszottak. Babonából nem írok konkrét címet, hátha így nem előz meg egyik konkurens blog sem. :)

Vaszilics Fedor Emánuel 2021.12.02. 15:19:33

@Field64: A Caligula nagyon érdekes téma lehet, tudomásom szerint sem korábban sem azóta nem fordult elő, hogy ilyen színészóriások (mert ezt nem túlzás állítani róluk) szerepeltek volna egy ponográf jeleneteket is tartalmazó filmben. Igazi filmtörténeti különlegesség.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.12.02. 15:24:24

@Vaszilics Fedor Emánuel:

Így van, ahogy írod. Több sebből vérzik a film, sokkal inkább üzlet, mint művészet, de azért vannak olyan vonatkozásai (főleg az operatőri munka és a színészi játék terén), amelyek alapján én elhiszem, hogy Tinto Brass rendező nem egészen ezt akarta, a hivatalos változat inkább a producer Guccione igényeit és elképzeléseit tükrözi, hiszen ő maga is vágta meg, titokban, különösebb szakértelem nélkül.

moonwalkr 2021.12.03. 13:07:48

Érdekes üde színfolt volt ez a cikk, bár a színésznő munkássága előtte nem volt igazán meg előttem.

Egyetlen megjegyzést tennék. Volt egy félmondat, hogy a pornó karrier szerződésében Karin kizárta a fekete partnerrel való együttlétet és ez a mai kor ízlése szerint rasszizmus lenne. Hát szerintem itt erősen baj van a mai korral (vagy a cikkíróval) mert egy szexuális együttlétben annak kikötése, hogy milyen lehet és nem lehet a partner, annak az égvilágon semmi köze nincs a rasszizmushoz. Mert még egyszer mondom egy szexuális együttlétről szólt az alku (az most mindegy, hogy üzleti alapon), ott azért engedtessék meg - főleg egy nőnek - hogy kikössön dolgokat, még a mai korban is....

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.12.03. 13:27:11

@moonwalkr:

Köszönöm az elismerést. A Reflektorfényben sorozat eredetileg azzal a céllal indult, hogy kevésbé ismert színészekre hívja fel a figyelmet, példákat szolgáltatva arra, hogy ilyen-olyan okokból hogyan alakul egy-egy művész sorsa és karrierje. Időnként becsúsznak sztárok is (Lollobrigida, Dunaway), de a fő csapásirány továbbra is az eredeti célkitűzés lenne.

Ami a rasszizmust illeti. Más dolog az, hogy mi mit gondolunk helyénvalónak és normálisnak, és más az, hogy milyen korban élünk. Én például semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy valaki kikötést tesz arra vonatkozóan, hogy kikkel nem akar együtt dolgozni, de azért a médiából jól tudjuk, hogy manapság különösen óvatosnak kell lenni azzal, hogy egy színész mit mond, vagy mit vállal, netán nem vállal – egzisztenciák, karrierek múlnak az ilyesmin.

Ma már például visszamenőleg is pellengérre kerülnek azok a színészek, akik valaha kimázolt arccal négert vagy ázsiait játszottak (hamarosan lesz is ezzel kapcsolatos filmtéma a blogon), vagy nem átallottak például transzszexuális szerepet elvállalni, miközben ők maguk nem azok. A protestálók számára az már huszadrangú dolog, hogy a megkritizált művész jól játszotta-e azt a szerepet. (Eddie Redmayne például igen, mégis meakulpázni kénytelen A dán lány miatt.)

Én napjainkban sem találnék kifogásolnivalót Karin kikötésében (még ha nekem nem is lennének kifogásaim a színes bőrű szexpartnereket illetően), de bizony a mai médiavilágban nem biztos, hogy egy ilyen kinyilatkoztatást szó nélkül hagynának az ilyen-olyan aktivisták, akik például a közelmúltban Alain Delon színészi életműdíja ellen is azért tiltakoztak, mert nem tetszett nekik Delon egynémely megnyilatkozása még a színész saját magánéletét illetően sem! (Amihez amúgy mi közük?)

moonwalkr 2021.12.03. 15:11:54

@Field64:
Minden szavaddal egyetértek, csak a mai kort akartam szapulni, amikor a meetoo-val, meg a "nem az nem" kampányokkal fekete-fehérré akarnak tenni minden dolgot, de amit így megváltoztatnak épp annyi kérdést vet fel utána is, mint előtte. Azaz ez se jó így. Nagyon is nem jó. Ezt akartam ostorozni kicsit. Persze Te mint blogger is benne voltál, mert Te citáltad ide ezt a világtendenciát. Bocs.
És persze valahogy szét akartam válogatni, hogy mi egy megbélyegezni való rasszista megnyilvánulás és mi az egyén szabad akaratán múló szexuális döntés (ami az én egyéni ízlésem szerint betonfallal elválasztandó, nem összekeverendő fogalom).

De a lényeg inkább az, hogy remek a cikk. Mert az esetek 99%-ban csak arról olvasol, hogy az ilyen-olyan nagy sztárok (Lollo, Cardinale, Jane Fonda, stb. stb.) ugyanilyen kis kezdő cica-micaként indultak el, aztán ez meg az történt velük és a szekerük egyre gyorsabban haladt, míg egyszer csak legendák lettek. Ezzel szemben gyönyörű a kontraszt, hogy mások meg ugyanazzal az utibatyuval a hátukon startoltak ez meg az történt velük is, csak a szekér az istennek nem akart gyorsulni és végül, mint szegény Karen egy igencsak lebecsült pornó-szemétdombra kerültek.
Na ezért köszi, hogy bemutattad, hogy ilyen is van, nemcsak a csillogó, Oscar-esővel, meg luxusvillákkal és fényűző partikkal övezett úton lépdelő színészsorsok.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.12.03. 15:41:56

@moonwalkr:

Most meg én írom azt, hogy abszolút egyetértek veled. :)

Nem szívtam mellre az első hozzászólásodat, mert teljesen egyértelmű volt, hogy egy intelligens komment, és nem személyeskedő-kötekedő trollkodás.

A MeToo ritkán ugyan, de néha előkerül az írásaimban, és nem feltétlenül pozitív felhanggal, mert úgy gondolom, a filmvilágban legalább annyi kárt okozott már, mint amennyi hasznot hozott. De már ez is veszélyes terep azt mondani erre a mozgalomra, hogy nem vagy 100%-osan odaadó híve. :)

Az meg egyébként is képmutatás lenne a részemről, ha kritizálnám Karin akkori kikötését, miközben itt, ebben a blogban magam is mindenféle kimondott és kimondatlan kikötéseket teszek. Hogy pl. milyen filmekről, alkotókról, színészekről nem vagyok hajlandó írni, mert nem az én világomat képviselik.

De a kommentelőket is megszűröm (ha nem is bőrszín szerint). Mint a Bevezetőben megírtam, minden filmbarátot szívesen látok, és nem elvárás, hogy az egekig dicsérni kell a témául választott filmet (vagy művészt) vagy a róla szóló posztot. Mindazonáltal azért van egy szint, amely alatt nem vagyok hajlandó nyilvánosságot adni egy kommentnek. Nem akarom elkiabálni, mert eddig többnyire szerencsém volt, és ritkán kellett cenzorként fellépnem. De ahogy mondogatni szoktam: a blogom az én virtuális otthonom, és miként az igazi otthonom esetében, úgy itt is megválogatom, hogy kiket engedek be.

timidwolf25 2021.12.03. 16:31:34

Örülök, hogy vannak ilyen blogok, amik régebbi filmekkel, művészekkel foglalkoznak. Sajnos úgy érzem, hogy a mai filmek vagy öncélú látványorgiák, vagy köldöknéző művészfilmek. Persze, már a '90-es években is - amiben felnőttem - voltak ilyen filmek, de a maiakhoz képest még azok közül is sok pozitívan értékelődött át bennem. Jó lenne, ha az emberek rájönnének, hogy a filmtörténet nem ma kezdődött.

timidwolf25 2021.12.03. 17:08:23

Ja, és egy apró megjegyzés. A blog neve ellen van egyedül kifogásom. Valami sikerültebbet kéne választani. :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.12.03. 19:18:38

@timidwolf25:

A mostani filmek között is lehet érdekes darabokat találni: még az idén írok például egy olyanról, amelynek még csak jövőre lesz a világpremierje, de már módomban állt látni a munkakópiát! De az tény, hogy én is jobban szeretem a régebbi filmeket, mint a mai túlpörgetett cselekményű, túlságosan a látványra koncentráló filmeket.

A másik blogom, a Régi Idők Mozija Archívum gazdagabb anyagot tartalmaz, mint a MovieCops: minden olyan filmes írásom megtalálható ott, amely megüti a saját mércémet a megőrzéshez. :) archivregiidokmozija.blogspot.com/

P. S.: A blog nevét nem hiszem, hogy megváltoztatjuk. Kiváló barátommal, Santino89-cel annak idején azért választottuk ezt a nevet, mert szimbolikusan kifejezi, hogy kitartóan nyomozunk a figyelemre méltó filmek iránt, és egyúttal lerójuk tiszteletünket közös kedvencünk, Paul Verhoeven Robotzsaruja előtt. (Santino már írt is a filmről a Filmbookon, én még nem írtam a MovieCopson. Mea maxima culpa, januárban lesz ugyan egy Verhoeven-cikkem, de az se a Robotzsaru lesz.) Santino koma egy ideje már nem aktív, de az ABBA-hoz hasonlít abban, hogy hivatalosan még nem jelentette be a feloszlását, akarom mondani, a visszavonulását. Remélem, ő nem vár negyven évet a comebackkel. :)

A másik ok, hogy alighanem nincs olyan név, amely mindenkinek egyformán tetszene. Akik ismerik a blogot, már ezt a nevet szokták meg, és eddig ezt csak egy azonos nevű külföldi oldal kifogásolta a Facebookon (amikor még volt Facebook-oldalunk; már nincs, de nem emiatt).

gigabursch 2021.12.03. 19:20:20

@moonwalkr: @Field64:
Én meg mindkettőtökkel egyet értek.
süti beállítások módosítása