Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

MovieCops

A FÁRAÓ

2022. október 27. 06:00 - Field64

A lengyel és a világirodalom egyik legjelentősebb történelmi regénye Bolesław Prus magyar nyelven is többször megjelent műve, A fáraó. A lengyel filmművészet egyik legjelentősebb alkotója, Jerzy Kawalerowicz (1922–2007) filmesítette meg, az előkészületek évekig tartottak. Bár a történet Egyiptomban játszódik, anyagi megfontolásokból csak néhány jelenetet tudtak ott felvenni: a munka java az üzbegisztáni Kizil-kum sivatagban és a Mazuri-tóvidéken zajlott. A szerepek kiosztását széles körű casting előzte meg. A címszerepet alakító főiskolás színész, Jerzy Zelnik a premier után éppúgy sztárrá vált, mint a Kámát alakító Barbara Brylska és a Sárát megformáló Krystyna Mikołajewska. A film Lengyelországban kiugró sikert ért el, több mint kilencmillióan látták. Kritikai fogadtatása általában pozitív volt, ami nem jelenti azt, hogy Kawalerowicz nem részesült bírálatokban is. A fáraót nagy tetszéssel fogadták külföldön is, 1967-ben Oscar-díjra jelölték. Mindmáig úgy emlegetik, mint az akkoriban divatos hollywoodi és olasz történelmi szuperprodukciók figyelemre méltó művészi alternatíváját. Az ismert amerikai rendező, Martin Scorsese az új évezredben a lengyel filmművészet legnagyobb csúcsteljesítményei közé sorolta Kawalerowicz opuszát. A film eredeti változata 180 perces. Annak idején ezt mutatták be a magyar mozik is, ám manapság a korabeli nyugat-európai ízlés szerint megrövidített 140 perces verzió a legkönnyebben elérhető. 

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női és férfi meztelenséget ábrázolnak. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre! 

faraon01.jpg

A TÖRTÉNET

Az ókori Egyiptomban járunk. XIII. Ramszesz néven új, fiatal fáraó ül a trónra, aki addig főleg a szórakozásoknak élt, de érdeklik a katonai ügyek is. Merész elképzelései vannak a jövőt illetően: korlátozni akarja a papok hatalmát, rendbe hozni az állam pénzügyeit, megerősíteni a hadsereget, és javítani a nyomorúságban tengődő alattvalók sorsán. A meggazdagodás lehetőségét egy Asszíria ellen indított háborúban látja. A tényleges hatalom igazi birtokosai, a papok ellenzik a háborút, mert szerintük Egyiptom még nincs felkészülve rá, továbbá hatalmas anyagi és emberveszteségekkel járna, ami akár a birodalom bukását is okozhatja. A fáraó kincsesháza kiürül, a papoknak viszont eszük ágában sincs reformcélokra áldozni azt a vagyont, amelyet a föld alatti kincseskamrákban őriznek. Egy fiatal pap, Pentuer támogatja a reformtörekvéseket, ám óva inti az uralkodót attól, hogy szembeforduljon a papsággal, amely kiváltságosként rendelkezik az állam irányításához szükséges bölcsességgel és tudással. Ramszesz nem hallgat a tanácsra: a hadsereg segítségével lerohanja a templomokat, és árulás vádjával börtönbe akarja vetni a főpapokat. Egyikük, Herihor arra használja fel a közelgő napfogyatkozásra vonatkozó előzetes ismereteit, hogy azt Ozirisz isten haragjának tüntesse fel, és ezzel a fáraó ellen fordítsa a hadsereget és a népet…   

faraon02.jpg

Bolesław Prus (1847–1912)

A REGÉNY

Bolesław Prus (1847–1912) lengyel író eredeti neve: Aleksander Głowacki. Történelmi regénye, A fáraó a leghíresebb műve. 1894-ben látott hozzá a megírásához. Előtte komoly előkészületi munkát folytatott: alaposan tanulmányozta az ókori Egyiptom történelmét, az akkori kezdetleges földrajzi ismereteket, és persze mindent tudni akart a régi szokásokról, az egyiptomi vallásról és művészetekről. Igyekezett minél behatóbb ismereteket szerezni az ókori egyiptomi társadalom hierarchiájáról is. A kiterjedt kutatómunkának köszönhetően Prus írását történelmi szempontból az egyik leghitelesebb ókori témájú regénynek tartják, noha szereplőinek többsége fiktív személy. Így például a fiatal XIII. Ramszesz nem létezett, és valószínűleg az apjaként megjelenő XII. Ramszesz sem. A XX. dinasztia utolsó fáraója XI. Ramszesz volt (uralkodott: Kr. e. 1107 – Kr. e. 1077), s a regény cselekménye valójában az ő uralkodása idején játszódik, Kr. e. 1087 és 1085 között. Számos más szereplő neve is valós személyektől származik, többségük azonban más korban élt. Nikotrisz (Ramszesz anyja) neve alighanem Nitókrisztől, Egyiptom első női fáraójától ered (uralkodott: Kr. e. 2184 – 2181), ámbár I. Nitókrisz papnő (Kr. e. 655–585) is lehetett a névadó. Nikotrisz apja, Amenhotep főpap nevének eredetére szintén több magyarázat adódik: a legvalószínűbb, hogy arról az Amenhotepről van szó, aki Ámon főpapja volt IX. Ramszesz, X. Ramszesz és XI. Ramszesz uralkodása alatt. XIII. Ramszesz fő ellenfele, Herihor valós modellje az azonos nevű főpap és katonatiszt lehetett XI. Ramszesz idejéből. A negyedik fejezet egyik fontos mellékszereplőjét, Eunanát Prus egy ősi szövegből emelte be A fáraó alakjai közé. A sor még folytatható lenne, de már csak két fontos női szereplőre térek ki. A zsidó lány, Sára neve a Bibliából származik, míg a Káma beszélő név, a „vágy, szerelem” jelentésű szanszkrit szóból, a kámából lett tulajdonnévvé alakítva.       

faraon03.jpg

A fáraó egyik külföldi kiadása

A fáraó irodalmi előzményének Prus első történelmi novellája, a Z legend dawnego Egiptu (Az ókori Egyiptom legendája) tekinthető. A helyszín, a téma és a végkifejlet tekintetében a két mű egyértelmű hasonlóságokat mutat, és mindkettő párhuzamba állítható későbbi történelmi eseményekkel. Így például a novella alappillérét jelentő cselekményszál két német császár, I. Vilmos és reformokra törő fia, III. Frigyes sorsával vethető egybe, akik 1888-ban, mindössze 99 nap különbséggel hunytak el. A fáraóban viszont a birodalom bukása a Lengyel–Litván Unió 1795-ös széthullásának szimbólumaként is értelmezhető, ami egyébként pontosan száz évvel a regény megjelenése előtt történt. Feltétlenül említést érdemel a régi barát, a polihisztor Julian Ochorowicz (1850–1917) személye is, akiről Prus Julian Ochocki tudóst mintázta A bábu (1887–1889) című regényében. Ochorowicz maga is érdeklődött az ősi Egyiptom iránt, előadásokat tartott ebben a témában, és nemcsak írásra buzdította Prust, hanem rendelkezésére bocsátotta a Párizsból hozott egyiptomi témájú szakkönyveit is. Az íróra különösen nagy hatást gyakoroltak John William Draper, Ignacy Żagiell, Georg Ebers és Gaston Maspero egyiptológusok munkái. Találhatunk ószövetségi utalásokat is a regényben, például Mózesre – Sára ezen a néven említi őt, míg Nikotrisz feltételezett egyiptomi nevét, a Messut használta –, az egyiptomi tíz csapásra, vagy Judit és Holofernész történetére. Prus élénken érdeklődött a spiritizmus iránt, szeánszokon is részt vett, és a regény bizonyos jelenetein felismerhető az irányzat hatása. Így például a huszonhatodik fejezetben, amikor Ramszesz felkeresi Háthor istennő templomát:

faraon04.jpg

XIII. Ramszesz, az ifjú fáraó (Jerzy Zelnik)

A szentély hatalmas méretei, megszámlálhatatlan sok oszlopa, a szobor előtt lobogó lámpa, minden szinte húzta, vonta Ramszeszt. Szét akart nézni ebben a titokzatos végtelenségben, és előrement.

Egyszerre csak úgy érezte, mintha háta mögül egy kéz lágyan megérintette volna... Körülnézett... senki... Ment tehát tovább.

Most megint két kéz fogta meg a fejét, egy harmadik, nehéz, nagy kéz pedig a hátára nehezedett.

– Ki van itt? - kiáltotta a herceg, és berohant az oszlopok közé.

De megbotlott, és kicsibe múlt, hogy el nem esett: valaki elkapta a lábát.

Ramszeszt újra elfogta a félelem, még nagyobb, mint az imént a cellában. Ész nélkül szaladni kezdett, neki-nekiment az oszlopoknak, mintha az útjába álltak volna. Sötétség vette körül mindenfelől.

– Ó, szent istennő, ments meg! – suttogta Ramszesz.

faraon05.jpg

Ramszesz a kincseskamrában (Jerzy Zelnik)

A könyvbe Prus beépítette személyes élményeit is. Miként kortársaira, úgy rá is nagy hatást gyakorolt a Szuezi-csatorna megépítése. A tíz évig tartó építkezés 1869-ben, A fáraó megszületése előtt negyedszázaddal fejeződött be. Prus tudott arról, hogy az Egyiptomi Középbirodalom idején már létezett egy csatorna, amely a Nílust kötötte össze a Vörös-tengerrel. A regényben is szóba kerül egy csatorna, amelyet egy parasztember tíz évig épített, ám a katonaság betemeti. Valós történelmi alapja van a könyvbeli labirintusnak is, amely az ókori görög történetíró, Hérodotosz szerint még a piramisoknál is lenyűgözőbb építmény volt. Töredékesen fennmaradt többkötetes műve, a Történelem (Ὶστορίαι) II. könyvében olvasható leírást Prus is felhasználta:

Piom körül néhány ópiramis emelkedett, és egy sereg apróbb sír. Keleti határán pedig, a Nílus közelében volt a híres Labirintus (Lope-ro-hunt). Ezt is Amenemhet fáraó építtette, óriási patkó alakban, amely ezer lépés hosszúságban és hatszáz lépés szélességben terpeszkedett szét a földön.

Ez az épület volt Egyiptom legnagyobb kincstára. Itt tették örök nyugovóra sok híres fáraó, kiváló pap, vezér és építőmester múmiáját. Itt pihent az istenként tisztelt állatok, főképpen a krokodilusok teste is. Végül itt őrizték Egyiptom századok során felhalmozódott kincseit, amelyekről ma halvány fogalmunk is alig lehet.

A Labirintus kívülről éppenséggel nem volt megközelíthetetlen, még csak nem is őrizték nagyon. Csak egy kis csapat papi katona vigyázott rá és néhány kipróbált becsületességű pap. A kincstár biztonsága tulajdonképpen abban rejlett, hogy ama néhány ember kivételével senki se tudta, merre keresse a Labirintus rengetegében, amely két részre oszlott: föld alatti és föld fölötti építményre, és mindegyikben nem kevesebb, mint ezerötszáz szoba volt!

Minden fáraónak, minden főpapnak, végül minden főkincstartónak és országbírónak, nyomban hivatalának elfoglalása után, kötelessége volt tulajdon szemével megszemlélni az állam kincseit. De ennek ellenére az országos főméltóságok közül egy se tudott volna odatalálni, sőt még azt se tudták, hol van a kincseskamra, a főépületben-e vagy valamelyik szárnyon, a föld alatt-e vagy a föld fölött.

Volt, akinek úgy rémlett, hogy a kincseskamra csakugyan a föld alatt van, de messze túl a tulajdonképpeni Labirintus falain. Még olyanok se hiányoztak, akik úgy vélték, hogy a kincseskamra a tó feneke alatt van, hogy veszedelem esetén víz alá lehessen borítani. Egyébként az ország egyetlen főembere sem szeretett ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert tudták, hogy minden kísérlet az istenek vagyonának megkaparintására a szentségtörő szörnyű halálát vonja maga után. Talán avatatlanok is felfedezték volna az utat, ha a félelem meg nem bénítja őket. Rögtöni és örökké tartó halál fenyegette a vakmerőt és minden családtagját, aki istentelen, gonosz szándékkal ilyen nagy titkot föl mer tárni.

faraon06.jpg

A bűn szépsége (Barbara Brylska és Jerzy Zelnik)

Prus a labirintus megtervezéséhez figyelembe vette azt a látogatást is, amelyet a Krakkóhoz közeli Wieliczka híres labirintusos sóbányájában tett 1878-ban. Kilenc évvel később, 1887. augusztus 19-én a Varsótól száz kilométerre északnyugatra fekvő Mławánál az író egy napfogyatkozást figyelt meg. A könyvben Herihor a napfogyatkozás jelenségét használja fel arra, hogy saját céljai érdekében manipulálja a népet Ramszesz ellen. A történetben szerepel Ramszesz hasonmása, Lükon is. A hasonmás-motívum akkoriban több ismert regényben is fontos szerephez jutott: ilyen például a vasálarcos története, melyet Dumas írt meg a Bragelonne vicomte (1850) című regényében, Dickens klasszikusa, a Két város meséje (1859) és Mark Twain ifjúsági regénye, a Koldus és királyfi (1882). Prus beépítette a regénybe Kürénéi Eratoszthenész (Kr. e. 276 – Kr. e. 194) meglepően pontos ismereteit a Föld kerületének kiszámításáról és Alexandriai Hérón (Kr. u. 10–70) korai gőzgépét is, ám mindezeket az idős Menész mérnöknek tulajdonította, aki ezt mondja Pentuernek: „Egy évvel ezelőtt befejeztem a Föld nagyságára vonatkozó méréseket és számításokat...” Ő az, aki előrejelzi a várható napfogyatkozást is. A fáraó – mint akkoriban sok más lengyel regény – először folytatásokban jelent meg. Publikálása 1895-ben kezdődött a Tygodniku Illustrowanym című hetilapban: az utolsó részt 1896-ban olvashatták el az érdeklődők. 1897-ben adták ki könyv alakban, és az elmúlt több mint száz év alatt számos nyelvre lefordították. Állítólag ez volt a rettegett diktátor, Sztálin kedvenc könyve. A fáraó először 1929-ben jelent meg magyar nyelven Havas József fordításában. (A posztban szereplő idézetek is az ő fordításában olvashatók.)    

faraon07.jpg

A fáraó a csatába induló katonák előtt

KAWALEROWICZ A FÁRAÓRÓL

A fáraóban páratlan díszletek, óriási hadsereg szerepelnek… A film célja nem csupán szórakoztatás. Engem elsősorban a gondolat mozgatóereje érdekel, minden más csupán e gondolat kifejezésének segédeszköze, hogy a nézők érdeklődéssel figyeljék a filmet. […] Én minden csekélységre ügyelek. Számomra minden egyaránt fontos. Háromszor jártam Egyiptomban, csak azért, hogy tanulmányozzam a Prus regényével összefüggő anyagot. A fáraó 1895-ben született. Ó-Egyiptomra vonatkozó ismereteink azóta bővültek, sokkal pontosabbak. A varsói egyetemen Michałowski professzor, neves egyiptológus vezetésével egy különleges csoport fáradozott azon, hogy a lehető legnagyobb segítséget nyújtsa a film előkészítéséhez. Így tehát elképzelésem hiteles történelmi adatokra támaszkodik.”

faraon08.jpg

Jerzy Kawalerowicz (1922–2007)

A RENDEZŐ

Jerzy Franciszek Kawalerowicz lengyel rendező és forgatókönyvíró 1922. január 19-én született Gwoździecben, amely jelenleg Ukrajnához tartozik Hvizdets (Гвізде́ць) néven. Apja, az örmény származású Edward Kawalerowicz a helyi postahivatal vezetője volt, anyja neve: Zofia Klementówna. Jerzy multikulturális közösségben nőtt fel, lengyelek, örmények, zsidók és ukránok között. Az érettségit még le tudta tenni, további tanulmányait azonban a második világháború meggátolta. A szovjet megszállás alatt családjával Stanisławówban élt. 1944-ben a Kawalerowicz család Krakkóba költözött. Jerzy 1946 és 1949 között a Krakkói Képzőművészeti Akadémián tanult, mellette 1946-ban filmkészítő tanfolyamon vett részt. Filmes karrierjét rendezőasszisztensként kezdte olyan alkotók mellett, mint Leonard Buczkowski, Wanda Jakubowska, Stanisław Urbanowicz, Bořivoj Zeman, Ald Vergan és Tadeusz Kański. 1952-ben mutatták be első önálló rendezését Felszántott út címmel, amely még a szocialista realizmus jegyében fogant, a szövetkezeti érdekek kontra kulákok témakörében. Következő filmjei szintén osztályharcos hevületűek: Keresem az igazságot (1954), Frígiai csillag alatt (1954), Árnyék (1956), Haláltánc (1957). Az első kettőn felfedezhető az olasz neorealizmus hatása, mindazonáltal a hangvételt továbbra is a szocialista realizmus határozta meg. Kawalerowicz első filmtörténeti jelentőségű műve, Az éjszakai vonat (1959) olyan kiemelkedő színészek főszereplésével valósult meg, mint Leon Niemczyk, Lucyna Winnicka és Zbigniew Cybulski. A történet egy thriller és egy melodráma sajátos keveréke: a véletlen közös hálófülkébe kényszerít egy férfit és egy nőt, miközben a rendőrség egy feleséggyilkost keres a vonaton.

faraon09.jpg

Leon Niemczyk és Lucyna Winnicka Az éjszakai vonat (1959) című filmben

faraon10.jpg

Mater Johanna (1961)

A Jarosław Iwaszkiewicz regényéből készült Mater Johanna (1961) lényegében ugyanazt a történetet mondja el, mint Ken Russell tíz évvel későbbi botrányfilmje, Az ördögök (1971). Egy XVII. századi kolostor apácáit megszállja az ördög. Az egyházi méltóságok a fiatal Surin atyát bízzák meg azzal, hogy végezze el az ördögűzést. A film nagy nemzetközi feltűnést keltett, Cannes-ban is bemutatták. A körülötte kialakult viták nem a magas színvonalú művészi kivitelezést kérdőjelezték meg – a főszereplők, Lucyna Winnicka, Anna Ciepielewska és Mieczysław Voit éppúgy remekeltek, mint Jerzy Wójcik operatőr –, hanem arról szóltak, hogy vajon a címszereplő történetét lehet-e általános érvényűnek tekinteni, ama küzdelem szimbólumának, amely az ember természetes ösztönei és az életét szigorú regulákkal szabályozni akaró felsőbb hatalom között alakul ki. A fáraó előkészítése és megvalósítása évekig tartott. Ezt a filmet is élénk viták és jelentős nemzetközi érdeklődés kísérte, Oscar-díjra is jelölték. A játék (1968) egy házasság válságáról szólt a francia új hullám filmnyelvi újításainak felhasználásával, ám meglehetősen rossz kritikákat kapott, lényegében gyenge Godard- és Antonioni-utánérzésnek tartották. Kawalerowicznak az antiszemita belpolitikai fordulatok miatt távoznia kellett a Kadr Filmstúdióból, amelynek 1956 óta volt a művészeti vezetője. El kellett halasztania két dédelgetett tervét, Julian Stryjkowski A fogadó és Sienkiewicz Quo vadis című regényének megfilmesítését is.

faraon11.jpg

Lisa Gastoni a Maddalena (1971) című filmdrámában

faraon12.jpg

Az önfeledt lubickolás vérfürdővel ér véget A fogadó (1982) című filmben

Egy lengyel zsidó származású olasz producer, Józef Fryd hívta meg Itáliába, hogy készítse el a Mater Johanna modernizált változatát. A Maddalena (1971) címmel megvalósult alkotás főszerepét a kissé alulértékelt kiváló színésznő, Lisa Gastoni alakította. A zenét Ennio Morricone komponálta. Ebben az opuszban hangzott el először a Chi Mai, amely bő egy évtized múlva Jean-Paul Belmondo A profi (1982) című akciófilmjének köszönhetően vált klasszikussá. 1972-ben Kawalerowicz visszakapta a Kadrnál betöltött korábbi pozícióját, amelytől 1991-ben vált meg, amikor is átvette az intézmény igazgatását. 1966 és 1978 között a Lengyel Filmművészeti Szövetség elnöke volt, 1980-tól pedig a łódźi Filmművészeti Főiskolán tanított. Az elnök halála (1977) című alkotásának forgatókönyvét a neves kritikussal, Bolesław Michałekkel írta. A film a merényletben meghalt egykori lengyel elnök, Gabriel Narutowicz (1865–1922) életútját idézi fel. A Találkozás az Atlanti-óceánon (1980) egy Amerikából Lengyelország felé tartó hajón játszódik. Az egyik utas, Nowak professzor egy titokzatos utasban felismerni vél valakit, aki ellen egykor vétkezett. A már említett A fogadó filmváltozata 1982-ben került a mozikba. Az első világháború kitörésekor játszódó történet zsidók egy csoportjáról szól, akik a kozákok elől menekülve egy fogadóban találnak ideiglenes menedékre. Kawalerowicz kései filmjei közül az utolsó, a Quo vadis (2001) a legjelentősebb, mely mozifilmként és hatrészes tévésorozatként egyaránt elkészült, és egyes források szerint a lengyel filmtörténet legköltségesebb alkotásának számít. Kawalerowicz 1954 és 1990 között a Lengyel Egyesült Munkáspárt tagja volt. Nem ellenezte a szükségállapot bevezetését, sőt kritikusan szólt olyan ellenzéki művészekről, mint Andrzej Wajda és Krzysztof Zanussi. Háromszor nősült, második felesége több filmjének főszereplője, Lucyna Winnicka volt, akitől Lisa Gastonival folytatott viszonya miatt vált el. Kawalerowicz 2007. december 27-én halt meg Varsóban. Halála előtt egy hónappal agyvérzést kapott, kómába esett, amelyből már nem tért magához.         

faraon13.jpg

XII. Ramszesz (Andrzej Girtler)

ÍGY KÉSZÜLT A FILM

Az előzmények

Kawalerowicz tizenhárom évesen olvasta először Prus regényét. Miután rendező lett belőle, elhatározta, hogy megfilmesíti. Erről így beszélt: „Prus vonzerejét az jelentette, hogy intellektuálisabb, mint Henryk Sienkiewicz. Véleményem szerint Sienkiewicz olyan volt, mint Hoffman... Míg Prus olyan, mint Kawalerowicz...” (Utalás Jerzy Hoffmanra, aki megfilmesítette Sienkiewicz híres történelmi trilógiáját, kényszerűségből fordított sorrendben: A kis lovag [1969], az Özönvíz [1974] és a Tűzzel-vassal [1999] a lengyel filmgyártás emlékezetes sikerei közé tartoznak.) Az első próbálkozásra a negyvenes évek végén került sor, a forgatókönyv is megszületett, de a várható nehézségek miatt a projektet akkor ejtették. A Mater Johanna nemzetközi sikere nyitotta meg az utat A fáraó elkészítéséhez, amely évekig tartó folyamat volt. Az új forgatókönyvet 1961. november 24-én hagyták jóvá az illetékesek. Kezdetben arról volt szó, hogy a gyártásba beszáll az angol Franco London Film is, ám kiderült, hogy a cég egyrészt nem rendelkezik elegendő anyagi háttérrel, másrészt ragaszkodik a kereskedelmi szempontokhoz. A tervezett költségvetés állítólag jóval több volt, mint amennyit Aleksander Ford nagy sikerű Sienkiewicz-adaptációjára, a Keresztesekre (1960) fordítottak: 33 millió złoty helyett 44 millió złoty. (Mások úgy tudják, A fáraó pontosan kétszer annyiba került, mint a Keresztesek.) Az előkészületi munkálatok első lépéseként 1962-ben (más források szerint 1963-ban) felállítottak egy díszlettervező stúdiót Łódźban, ahol az egyiptológus szakemberek behatóan tanulmányozták az ókori Egyiptommal kapcsolatos forrásanyagokat, beleértve az öltözködést is. A szakembergárda legtekintélyesebb tagja Kazimierz Michałowski, a Varsói Egyetem professzora volt.  A munka során Kawalerowicz kikérte Shadi Abdel Salam filmrendező, a Kairói Filmintézet munkatársa tanácsait is. Salam mellesleg a legendás amerikai szuperprodukció, a Kleopátra (1963) elkészítésében is segédkezett. Az előkészületi munka részét képezte a szereposztás is. Minden fontosabb szerepre több jelöltet is fontolóra vettek, hivatásos színészeket és amatőröket egyaránt. Valamennyi jelmezes jelöltet lefotózták több oldalról is, de csak a legalkalmasabbakról készültek próbafelvételek is. A cselekmény helyszíne és ideje miatt ugyanis nagyon fontosak voltak a fizikai adottságok és a külső megjelenés, és sokan amiatt estek el a szerepüktől, mert nem néztek ki elég meggyőzően az ókori jelmezekben.

faraon14a.jpg

A csábító Káma (Barbara Brylska)

A külső adottságok különösen sokat nyomtak a latban az érzéki papnő, Káma esetében. Ő ugyanis gyakran áttetsző öltözékekben, sőt félmeztelenül is látható volt, vagyis testi szépsége döntő szerepet játszott a történetben. Ám kellett még valami más is, mégpedig a természetesség, hogy a szerepre kiválasztott színésznő ne érezze feszélyezve magát a lenge öltözékekben sem. Természetesen több jelölt is szóba került, de Kawalerowicz egyikkel sem volt maximálisan elégedett. A másodéves színinövendék Barbara Brylskára az egyik rendezőasszisztens figyelt fel a Hybrydy diákklubban. Próbafelvétele ragyogóan sikerült: míg a többi jelölt feszengett vagy vihorászott, amikor a vetkőzésre került sor, Barbara királynői méltósággal vetette le a ruháit, és nem jött zavarba a helyzet miatt. A problémát az jelentette, hogy – miként akkoriban a magyar Színművészeti Főiskolán is – a másodéveseknek még tiltották a filmezést. Barbara külön engedélyt kapott a filmszereplésre a kulturális minisztertől, tanulmányait azonban meg kellett szakítania. Mindenki számára meglepő módon a főszereplő kérdését is Brylska oldotta meg, aki főiskolás barátját, Jerzy Zelniket ajánlotta a címszerepre. (Neki szintén félbe kellett hagynia a tanulmányait.) A történelem, akarom mondani a filmtörténet, pedig máris megismételte önmagát, hiszen ahogyan a Kleopátra két főszereplőjével, Elizabeth Taylorral és Richard Burtonnel történt, A fáraó forgatásán is szenvedélyesen egymásba szeretett a két főszereplő, Jerzy Zelnik és Barbara Brylska, bár esetükben csak a színésznő élt házasságban. Barbara évekkel később elismerte, hogy első férje, Jan Borowiec igazi főnyeremény egy asszony számára, de ezzel akkor még nem volt tisztában. Élvezte a fiatalságát, hogy tetszik a férfiaknak, és szabad folyást engedett az érzelmeinek. Zelnik cáfolta, hogy elszerette volna Brylskát a férjétől. Szerinte Barbara házassága már azelőtt válságba került, mielőtt összejött volna vele. Egyes források szerint Jerzy és Barbara eljegyezték egymást, ám különböző okokból végül mégsem keltek egybe. 

faraon15_1.jpg

Sára, az ifjú fáraó zsidó szeretője (Krystyna Mikołajewska)

Visszatérve a castingra, Kawalerowicz állítólag ötven jelölt közül választotta ki Zelniket, és döntését sosem bánta meg. Az esélyesek között volt A négy páncélos és a kutya (1966) című tévésorozattal befutott Roman Wilhelmi és az akkor még kezdő Daniel Olbrychski is. Herihor, a főpap szerepére tizenkét színésszel készült próbafelvétel, mígnem Kawalerowicz Piotr Pawłowski mellett döntött. A színész valaha a Krakkói Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol három majdani rendező, Andrzej Wajda, Wojciech Has és maga Kawalerowicz is vele együtt volt növendék. A Sárát alakító Krystyna Mikołajewska nevét már csak azért is említsük meg, mert később két magyar filmben is játszott: Jancsó Miklós Csillagosok, katonák (1967) című drámájában és Fejér Tamás Az idő ablakai (1969) című sci-fijében. A művésznőt a krakkói Állami Színházi Főiskola vizsgaelőadásán látta Kawalerowicz, és a sikeres próbafelvétel után azonnal szerződtette a filmhez. Íme, a teljesség igénye nélkül néhány név azok közül, akik A fáraó valamelyik szerepére jelentkeztek, ám nem jártak szerencsével: Andrzej Grzybowski, Maciej Grzybowski, Andrzej Antkowiak, Alicja Sędzińska, Teresa Tuszyńska, Włodzisław Ziembiński, Danuta Arczyńska, Andrzej Mrozek, Mirosław Obłoński, Zofia Saretok, Stanisław Brejdygant, Erwin Nowiaszek, Lech Stempowski, Zofia Lubartowska-Brodacka és Pola Raksa. Érdekesség, hogy a mellőzött színészek közül ketten – Daniel Olbrychski és Pola Raksa – megkapták a párhuzamosan készülő másik lengyel történelmi szuperprodukció, A légió (1965, Andrzej Wajda) főszerepeit. Ráadásul ott is szerelmi szál szövődött a két főszereplő között, de Raksa állítólag határozottan kijelentette, hogy részéről szó sem lehet arról, hogy plátói érzelmeikből testi kapcsolat alakuljon ki. Nem tudni, hogy a házastársi hűséget vette-e halálosan komolyan, vagy az gátolta meg a félrelépést, hogy férje, Andrzej Kostenko volt a kameraman, aki észrevehetően nem szimpatizált Olbrychskivel.  

faraon16.jpg

Tömegjelenet a napfogyatkozás előtt

A fáraó forgatása előtt el kellett készíteni a jelmezeket is tízezer (!) ember számára. További szükségletek többek között: 3000 lábbeli, 3500 paróka, 3000 pajzs, 600 husáng, 1000 fejsze, 700 íj, 2500 lándzsa, 1000 kard és 60 komplett papi ruha. Ehhez képest a fáraó és környezetének ékszerei már-már bagatell tételek voltak. Mivel az egyiptomi forgatás meghaladta volna a produkció anyagi lehetőségeit, ezért áthidaló megoldást kerestek és találtak. A szovjet hatóságokkal való megegyezést követően a filmesek felkerekedtek Üzbegisztánba, Buhara közelébe, hogy a Kizil-kum sivatagban forgassák le az egyiptomi sivatagban játszódó jeleneteket. Huszonhét vasúti szerelvényen érkezett a több ezer főből álló stáb, valamint a kellékek is. A szovjet hadsereg háromezer katonát bocsátott statisztaként a produkció rendelkezésére, és megállapodás született arról, hogy cserébe a lengyelek Szergej Jutkevics Lenin Lengyelországban (1966) című filmjének forgatásához nyújtanak segítséget. 1964 tavaszán kezdődött a díszletek építése. Maga az üzbegisztáni forgatás 1964 júniusában indult, és október végén fejeződött be. A munka számtalan nehézséggel járt együtt, és a problémák már az első napon jelentkeztek.

faraon17.jpg

A hatalmas építmény mellett eltörpülnek az emberek

Ismeretlen elkövetők egy egész vagon fát loptak el, melyet a lengyelek a díszletek építésére hoztak magukkal. Szerencsére a templom felépítéséhez hozott háromszáz tonna műalabástromot nem dézsmálta meg senki. Mintegy nyolc kilométer kiterjedésű területen építették fel a díszletvárost, melynek utcáit olykor húszezer statiszta töltötte meg élettel. A fentebb már említett kellékek mellett rendelkezésre állt több mint kétszáz kétkerekű harcikocsi, kétezer ló, ezer teve és számos vadállat. A legnagyobb problémát az időjárás jelentette, a szinte elviselhetetlen forróság. A hőmérséklet délben az 50 Celsius-fokot is elérte, de az árnyékban „hűsölők”-nek is 45 fokot kellett kibírniuk. A kánikula miatt átlagban napi tízezer üveg ásványvizet hoztak a stáb részére, a filmszalagokat pedig hűtőszekrényben kellett tárolni, hogy ne károsodjanak. És ha ez nem lett volna elég, meg kellett küzdeni a homoki viperákkal és a mérges pókokkal is, melyek számára kiváló rejtekhelyet jelentettek a felszerelési tárgyak és az azokat védő ponyvák, ugyanakkor képesek voltak akár több méter távolságból is ráugrani az emberekre. A sminkeseknek különösen nehéz dolguk volt. Ők kezdték a leghamarabb a napi munkát. A többiek még aludtak, amikor ők már kilométereket autóztak a sivatagban a szálláshelyükről a forgatási helyszínre. A sminkszobákat a földbe ásták, hogy a lehető leghűvösebbek legyenek.

faraon18.jpg

Herihor és Nikotrisz (Piotr Pawłowski és Wiesława Mazurkiewicz)

A színészeket és statisztákat speciális bőrsötétítő krémmel kellett bekenni, hogy napbarnítottaknak tűnjenek, de mivel a legtöbb szereplőn alig volt ruha, ezért a kezelést muszáj volt a test egészén elvégezni. Jerzy Wójcik operatőr számára külön kihívást jelentett, hogy a megvilágítás miatt a bőr tónusa, különösen az arcon, szürkére vagy zöldre váltott. A nehézségek ellenére Wójciknak sikerült egységes színvilágot teremtenie, és minimalizálnia az erős sivatagi napsütésben megjelenő fény és árnyék éles kontrasztját. A filmet Kodak nyersanyagra forgatták CinemaScope technikával, amely 2,66:1 arányú kép vetítését teszi lehetővé. (Az IMDb adatai szerint a képarány 2.35:1.) Operatőri bravúr a film egyik leghíresebb jelenete, amelyben a Ryszard Ronczewski által alakított Eunana futása látható a sivatagban. Ezt megelőzte a nyitójelenet, amelyben az egyiptomi hadsereg a szentként tisztelt ganajtúró bogarak, két szkarabeusz elvonulását várja. Miközben néma csendben várták mindezt, a stáb tagjai pokoli kínokat éltek át, mivel a homok hőmérséklete megközelítette a 60 Celsius-fokot. Witold Sobociński kameraman számára egy gumiemelvényt építettek, amelyet az orosz katonák mozgattak, hogy a kamera követni tudja a színész gyorsuló futását. Az átlagosnál nagyobb filmkazettát kellett a felvevőgépbe tenni, hogy a jelenetet megszakítás nélkül lehessen leforgatni. A napfogyatkozás jelenete szintén A fáraó legemlékezetesebb képsorai közé tartozik, technikailag azonban roppant röviden összefoglalható: színes filmre kezdték forgatni, majd ahogy besötétedik az égbolt, átváltottak fekete-fehérre.

faraon19.jpg

Csónakázás a Níluson (Jerzy Zelnik és Krystyna Mikołajewska)

A stáb Üzbegisztánból a łódzi stúdió műtermeibe vonult be. Itt vették fel a palota-, a templom- és a labirintusjelenetek többségét. Ramszesz és Sára nílusi utazásának jelenetét a Kirsajty-tónál forgatták: a vizet lótusszal díszítették, a speciálisan kialakított mesterséges szigetre pedig pálmafákat telepítettek. (A Kirsajty-tó a Mazuri-tóvidéken található Mamry-tó részét alkotja.)  A jelenethez a Varsói Hajógyár ókori rajzok alapján egy korabeli egyiptomi hajót épített. Két hétbe telt, amíg elszállították a forgatási helyszínre. Mindössze három napot szántak a hajókázás leforgatására, a rossz időjárás miatt azonban a munka tizennégy napig tartott. A stáb néhány képsort a Błędów-sivatagban vett fel, de a táj nem volt alkalmas arra, hogy mindvégig meggyőzően helyettesítse az egyiptomi sivatagot. A lengyelországi forgatás 1965 februárjában ért véget. Az autentikus hatás érdekében elengedhetetlen volt, hogy Egyiptomban is forgassanak, mivel sem Lengyelországban, sem Üzbegisztánban nem lehetett rekonstruálni a piramisokat. A korabeli kezdetleges technikai lehetőségek miatt trükkfelvételek sem jöhettek szóba, hiszen akkoriban azt se tudták, mi az a CGI. 1965 március-áprilisának fordulóján a produkció Egyiptomba utazott. A gízai piramisok néhány párbeszédes jelenet hátteréül szolgáltak. A stáb Luxorban is dolgozott, Ámon templománál. A film játékideje szempontjából nem különösebben hosszú jelenetek forgatása állítólag elvitte a teljes büdzsé egyharmadát, ráadásul ezt az összeget dollárban kellett kifizetni.        

faraon20.jpg

Kezdődik XII. Ramszesz bebalzsamozása 

A FOGADTATÁS

A fáraó egyértelmű közönségsikert aratott: 9 453 934 nőzője volt, és ezzel az eredménnyel Lengyelországban a tizedik helyet foglalja el minden idők legsikeresebb hazai filmjeinek all-time toplistáján. Kritikusi megítélése alapvetően pozitív volt, ámbár bizonyos szakmai viták is kialakultak körülötte. Általában úgy tekintettek rá, mint az ókori témájú amerikai és olasz szuperprodukciók művészi igényű ellenpólusára, és az a vélemény alakult ki, hogy felülmúlja az amerikai Kleopátrát (1963). Mindazonáltal voltak olyan vélemények is, hogy Kawalerowicz nem használta ki maximálisan a látványban rejlő lehetőségeket, és gond van a mű tempójával is, amely helyenként szinte már unalmasan vontatott. Ennek ellenére innovatív munkájukért sok dicséretet kaptak az operatőrök, Jerzy Wójcik és Witold Sobociński. Sokaknak kifejezetten tetszett, hogy a nyugati történelmi szuperprodukciók színorgiájával szemben A fáraó színvilága realisztikusabb, és a miliőnek megfelelően a szürkéssárga színek dominálnak. A belső terek szinte mértani szigorúsága a Mater Johanna díszleteire emlékeztetett. Több bírálat is elhangzott viszont a címszereplő személyiségére vonatkozóan. Egyes kritikusok szerint Kawalerowicz egyoldalúan kötelezte el magát a tapasztalatlan fiatalembernek ábrázolt Ramszesz mellett, aki nem esik át különösebb jellemfejlődésen a cselekmény során.

faraon21.jpg

Herihor megfélemlíti a papok ellen felsorakozott tömeget (Piotr Pawłowski)

A főszereplővel kapcsolatos kritikai megállapítások ellenére a szerepet alakító Jerzy Zelnik teljesítménye pozitív visszhangot váltott ki, és elindította figyelemre méltó karrierjét is. Tehetségének elismerését jelenti, hogy Andrzej Wajda többször is forgatni hívta, például Az ígéret földje (1975) című nagy hatású drámájába, és a Franciaországból hazalátogató Walerian Borowczyk is kulcsszerepet osztott rá A bűn története (1975) című filmjében, amelyet pornográfiával vádoltak. Ugyanakkor A fáraó annyira meghatározta az imázsát, hogy később már nem kapott abszolút főszerepeket. A többi színész alakítása a maga idejében szintén kedvező elbírálás alá esett. Ne hagyjuk említetlenül, hogy sokan úgy vélték, Ramszesz és az egyiptomi papság konfliktusának bemutatásával a rendező a jelenkorra is reflektálni akart, mivel a Władysław Gomułka vezette lengyel kormány akkoriban indította be antiklerikális kampányát. Herihor főpap gesztusaiban a bennfentesek Stefan Wyszyński bíborosra, a kommunista államvezetés első számú ellenségére ismertek. Wyszyński szembeszállt azokkal az intézkedésekkel, melyekkel a hatóságok el akarták lehetetleníteni az egyházat, ámbár a negyvenes évek végén még törekedett a kommunistákkal való megegyezésre, mert abban a (tév)hitben volt, hogy egy aláírt megállapodás szabadabb mozgásteret engedne az egyháznak. A film körüli viták idővel elcsendesedtek, és A fáraót az új évezredben már egyértelműen a lengyel filmművészet csúcsteljesítményei közé sorolják.

faraon22.jpg

A konkurens szuperprodukció, Andrzej Wajda A légió (1965) című alkotása

Kawalerowicz alkotása részt vett az 1966-os cannes-i filmfesztiválon, ahol a játékfilmek zsűrijének elnöki tisztét Sophia Loren töltötte be. Érdekes módon Lengyelország a másik történelmi szuperprodukcióját, Andrzej Wajda A légió (1965) című művét is benevezte, amely Stefan Żeromski Hamvak című regényének adaptációja volt. A fesztivál mezőnyében egyébként más alkotások is a történelmi múlt újszerű megközelítésével hívták fel magukra a figyelmet, mint például David Lean filmje, a Doktor Zsivágó (1965) vagy Jancsó Miklós opusza, a Szegénylegények (1966). A versenyben olyan nagynevű alkotók is részt vettek aktuális filmjükkel, mint Orson Welles (Falstaff), Pier Paolo Pasolini (Madarak és madárkák), Pietro Germi (Hölgyek és urak), Joseph Losey (Modesty Blaise), Volker Schlöndorff (Az ifjú Törless), Mario Monicelli (Brancaleone ármádiája), Jacques Rivette (Az apáca) és Claude Lelouch (Egy férfi és egy nő). A nagydíjat megosztva kapta Lelouch és Germi alkotása, noha sokak szerint az olasz rendező filmje nem szolgált rá erre a kitüntető elismerésre. A fáraót nem díjazták, bekerült viszont a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjának jelöltjei közé. Riválisai a francia Egy férfi és egy nő, a csehszlovák Egy szöszi szerelme (Miloš Forman), az olasz Az algíri csata (Gillo Pontecorvo) és a jugoszláv Találkozások (Aleksandar Petrović) voltak. Az Oscart Lelouch opusza kapta, amelyet akkoriban korszerű filmként, az új hullám utáni francia filmművészet meghatározó darabjaként értékeltek, amely oly sok művészkedő kísérletezés után újra a lineáris történetmesélést állítja fókuszba, de az évtizedek távlatából az akkori lelkesedés kissé eltúlzottnak tűnik (szerintem). 2014-ben A fáraó bekerült abba a retrospektív sorozatba, amelyet a világhírű amerikai rendező, Martin Scorsese állított össze a lengyel filmművészet huszonegy remekéből. Az összeállításban A fáraó mellett Az éjszakai vonat, a Mater Johanna és A fogadó is helyet kapott Kawalerowicz életművéből.

faraon23.jpg

Az első találkozás Sárával (balról jobbra: Jerzy Zelnik, Krystyna Mikołajewska és Emir Buczacki)  

Maga Kawalerowicz annak idején így nyilatkozott filmje fogadtatásáról: „Legújabb filmem, A fáraó külföldi bemutatói kapcsán a siker és a bukás legkülönbözőbb megnyilvánulásaival ismerkedtem meg. Londonban kifütyülték, New Yorkban megtapsolták. Karlovy Varyban a közönség nemtetszése egészen éles formákat öltött. Belgrádban viszont percekig tapsolták. Mindez különösen elgondolkoztat. Biztos, hogy valahol bennem és a filmben kell lennie a hibának. Ahol csak megfordulok a világban, összedugom a fejem a kritikusokkal, esztétákkal, és sok közönségankéton veszek részt. Feljegyzéseim már több füzetet töltenek meg. Jó lenne tiszta vizet önteni a pohárba, mert most újabb, nagyszabású Fáraó-filmekre készülök. Meghívtak az illetékes egyiptomi szervek két vagy három egyiptomi film rendezésére. A nézők az első Fáraó sok színészével találkozhatnak majd ezekben az egyiptomi–lengyel alkotásokban. Hiszek a monumentális filmek jövőjében.” (A tervezett koprodukciók végül nem valósultak meg.) A korabeli filmforgalmazási gyakorlathoz képest – amikor még a baráti országok filmjeire is várni kellett egy-két évet – A fáraó meglepően hamar eljutott Magyarországra: már 1966. november 24-étől játszották a hazai filmszínházak. A fordítást Szalóky József készítette, a szinkront Vas János rendezte.

faraon24.jpg

Tehenna, Ramszesz és Tutmózisz (balról jobbra: Leonard Andrzejewski, Jerzy Zelnik és Emir Buczacki) 

Jerzy Zelniket Ramszeszként Sztankay István, Lükonként Madaras József szinkronizálta. További fontosabb szinkronhangok: Dallos Szilvia (Káma), Szegedi Erika (Sára), Békés Rita (Nikotrisz), Pálos György (Herihor), Mécs Károly (Pentuer), Kemény László (Mefresz) és Somogyvári Rudolf (Szamentu). A budapesti ünnepi díszbemutatóra az országos premier előtt egy nappal került sor a Bartók moziban. Az eseményen megjelent Jan Kiljanczyk, Lengyelország budapesti nagykövete is. A lengyel filmművészküldöttséget Walerian Spychala filmfőigazgató-helyettes vezette. Szó volt arról, hogy a magyar fővárosba látogat Kawalerowicz is, de nem tudott jönni, mert akkoriban választották meg a Lengyel Filmművészeti Szövetség elnökévé, és ezzel kapcsolatos teendői akadályozták. Az alkotókat Piotr Pawłowski (Herihor) képviselte, aki így nyilatkozott a szinkronról: „Természetesen elsősorban a magam szinkronhangját figyeltem. El vagyok ragadtatva! Nagyon sajnálom, hogy nem találkozhattam személyesen Pálos Györggyel. Kérem, adják át neki legnagyobb köszönetemet. Földig hajlok nagyszerű munkája előtt. Ahogy hallgattam, egyre inkább nőtt bennem az érzés, hogy ez a főpap – csak magyarul beszélhet…”     

faraon25.jpg

Káma, a szerelem papnője (Barbara Brylska)

ÍGY LÁTTÁK ŐK

„A szélesen hömpölygő regényt erősen tömörítve, a lényeges motívumok hangsúlyozásával dolgozta át filmmé Kawalerowicz. A bensőséges monumentalitás, a lélektani látványosság paradox igényében jó társa Jerzy Wójcik operatőr. Sivatagi színek uralkodnak képein, a hanyatlás, a dekadencia színei. A szereplők szinte bábu-merevséggel mozognak a filmen, jóformán csak a nép jelenik meg emberi mozgásban. A reakciós politikusok élő múmiák, s ilyenné merevedik a jó szándékú ifjú fáraó is, valahányszor eltér humánus elképzeléseitől. Jerzy Zelnik rokonszenvesen, együttérzést ébresztve alakítja a címszerepet. Herihor főpap, az új dinasztia megalapítója, Piotr Pawłowski remek játékában kel életre a filmen. Nagy tudású, gondolkodó, évszázadokra látó politikust ábrázol. Leszek Herdegen nagy belső vívódásokat érzékeltetve alakítja a paraszti sorból jött főpapot. Krystyna Mikołajewska és Barbara Brylska a fáraó szeretőinek szerepében szépségükkel és tehetségükkel egyaránt erős hatást tesznek.”

(Zay László: „A fáraó”. In: Magyar Nemzet, 1966. november 24., 4. o.)

faraon26.jpg

Tehenna és Pentuer (balra: Leonard Andrzejewski, jobbra: Leszek Herdegen) 

„Külön említést érdemel a rendezőnek a részletekben – például a csatajelenetek ábrázolásában – nyújtott teljesítménye. Kawalerowiczot erős intellektualizmusa, a szubjektív érzéseknek kitűnő ábrázolása tette híressé, és most is hű marad elveihez. A csatát mindig az egyik részvevő szemével látjuk és észleljük. A hadgyakorlat során a fáraó Ramszesz, a líbiaiak leverésekor pedig az egyik egyiptomi katonával azonosul a kamera, és a katona halálával maga a csatajelenet is befejeződik. Egy-két kitűnő rendezői megoldás nem tudja azonban feledtetni a három és fél órás film hézagait és időnkénti álmosító vontatottságát. Mindent összevetve A fáraó jó közepes film – szuperprodukcióban.”

(Oláh Tibor: „A fáraó”. In: Hajdú-Bihari Napló, 1966. november 27., 6. o.)

faraon27.jpg

Mefresz, Ramszesz és Mentuzufisz (balról jobbra: Stanisław Milski, Jerzy Zelnik és Józef Czerniawski)

„Azok, akik már látták a filmet, gyakran azt az érvet hozzák a rendező »védelmére«, hogy Kawalerowicz nem is akart mást, mint a szokatlanul megnövesztett méretekkel hűségesen felidézni azt a régmúlt kort, amelyben Ramszesz fáraó élt, és harcolt az eszközeikben kegyetlen főpapokkal. Ezt az érvet azonban maga a film cáfolja meg néhány olyan remekbe sikerült jelenetével, amelyek valóban emberi drámát mutatnak, s jelzik, nemcsak a hiteles történelemidézés volt a rendező célja, de a szereplők egyéni arcának igaz bemutatása is. Ilyenformán felemás hatást kelt A fáraó. Soha nem látott, megdöbbentő képsorok mellett, amelyek az egyiptomi nép életének, harcainak hűséges képét adják, néhány valóban drámai részletben is gyönyörködhetünk. De minden értékével együtt A fáraó mégiscsak a lengyel film tétova útkeresését jelzi, s aligha fogadhatjuk el A légióval együtt a korábbi remekművek méltó folytatásának.”

(Akácz László: „A fáraó”. In: Csongrád Megyei Hírlap, 1966. december 15., 6. o.)

faraon28.jpg

A fáraó (Faraon, 1966) – lengyel történelmi dráma. Bolesław Prus azonos című regényéből a forgatókönyvet írta: Tadeusz Konwicki és Jerzy Kawalerowicz. Operatőr: Jerzy Wójcik. Zene: Adam Walaciński. Díszlet: Jerzy Skrzepiński, Romuald Korczak, Franciszek Trzaskowski és Albin Wejman. Jelmez: Andrzej Majewski, Barbara Ptak, Lidia Rzeszewska és Maria Czekalska. Vágó: Wiesława Otocka és Gerda Marczinkowski (német változat). Rendező: Jerzy Kawalerowicz. Főszereplők: Jerzy Zelnik (XIII. Ramszesz / Lükon), Wiesława Mazurkiewicz (Nikotrisz, XII. Ramszesz felesége), Barbara Brylska (Káma, Asztarté papnője), Krystyna Mikołajewska (Sára, a zsidó lány), Ewa Krzyżewska (Hebron, Tutmózisz lánya), Piotr Pawłowski (Herihor, Ámon főpapja), Leszek Herdegen (Pentuer, egyiptomi próféta), Stanisław Milski (Mefresz, főpap), Kazimierz Opaliński (Beroész), Mieczysław Voit (Szamentu, Széth papja), Emir Buczacki (Tutmózisz). Magyarországi bemutató: 1966. november 24.

RÁADÁS 1: PRÓBAFELVÉTELEK

ramszesz01.jpg

Roman Wilhelmi mint XIII. Ramszesz

ramszesz02.jpg

Bennfentesek szerint Jerzy Zelnik legnagyobb riválisa a címszerepre Daniel Olbrychski volt

ramszesz03.jpg

Nem, nem Photoshop. Az Orbán Viktor-hasonmás neve: Erwin Nowiaszek. 1963-ban kezdett filmezni, 1989-ben forgatott utoljára. A következő évben hunyt el, ötvenhét éves korában. A hajviselete alapján szerintem nem Ramszesz, hanem Tutmózisz szerepére kerülhetett szóba

kama1.jpg

Danuta Arczyńska mint Káma

kama2.jpg

Nem azonosított jelentkező Káma szerepére

kama3.jpg

Egy másik nem azonosított jelölt Sára jelmezében

RÁADÁS 2: EROTIKUS GALÉRIA

A gyönyörű Barbara Brylska iránt Nyugaton is érdeklődtek, a művésznő azonban nem kapott engedélyt arra, hogy a vasfüggönyön túl filmezzen, a hatvanas-hetvenes években viszont a szocialista tábor egyik legszebb és legnépszerűbb színésznőjének számított. 

barbara1.jpg

Barbara és Jan Nowicki A szerelem anatómiája (1972) című filmben

barbara2.jpg

Barbara a 07 jelentkezz! című több évadot megért tévésorozatban. A 4. részben egy eltűnt lányt, a 21. epizódban pedig egy cinikus nőt játszott. A fenti kép alighanem az utóbbiból származik

zelnik1.jpg

Jerzy Zelnik a hatvanas-hetvenes években a lengyel nők egyik legnagyobb kedvencének számított. A magyar mozikban is láthattuk a Barbara királyné sírfelirata (1983) című filmjét, amelyben Anna Dymna csupasz bájaiban is gyönyörködhettünk

zelnik2.jpg

Jerzy Zelnik és Grażyna Szapołowska a Médium (1985) című opuszban, amely viszont elkerülte a magyar mozikat. Az új évezredben nyilvánosságra került, hogy Zelnik 1964 és 1966 között lényegében a lengyel Biztonsági Szolgálat (Służba Bezpieczeństwa, SB) besúgója volt. A színész eleinte tagadta az együttműködést, és azt állította, nem emlékszik arra, hogy bárkiről is jelentett volna, ezért feledkezett meg múltja eme kényes pontjáról. Miután azonban az aktája is előkerült, nyilatkozatban kért elnézést azoktól, akiket esetleg megbántott, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezen a téren semmi nem terheli a lelkiismeretét

MÉG TÖBB LENGYEL FILM!

A kis lovag

Özönvíz

Tűzzel-vassal

Sivatagban, őserdőben

A bűn története (18+)

Az ígéret földje (18+)

A nőstényfarkas kísértete (18+)

Szexmisszió (18+)

BEST OF FIELD64

Vörös zsaru (18+)

Az ártatlan (18+)

Rejtélyek (18+)

Szakadt függöny

Jean Sorel, az elfeledett szívtipró (18+)

Beatrice Cenci (18+)

A negyedik férfi (18+)

Száguldás gyilkosságokkal

Hálószobaablak

A vörös palást (18+)

BEST OF TEAKBOIS

David Hasselhoff Hasfelmetsző Jack ellen (18+)

Orson Welles: A méret a lényeg (18+)

Magyarölő spanyol farkasember Japánban (18+)

A legvérszomjasabb indián varázsló (18+)

A Delon-vetélytárs hippi békeharca (18+)

20 komment
süti beállítások módosítása