Donna Summer (Massachusetts, Dorchester, 1948. december 31. – Egyesült Államok, Florida, Key West, 2012. május 17.) ötszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő, szövegíró és színésznő eredeti neve: LaDonna Adrian Gaines. Az 1970-es évek legsikeresebb diszkókirálynője volt, amiben nagy szerepet játszottak állandó szerzői, Giorgio Moroder és Pete Bellotte. 1968-ban jelent meg első kislemeze. Már 1974-es debütáló albuma, a Lady of the Night is jelezte, hogy új sztár tűnt fel a könnyűzene horizontján. Az átütő sikert az 1975-ös erotikus témájú diszkósláger, a Love to Love You Baby hozta meg számára. Vallásos meggyőződésével azonban nehezen tudta összeegyeztetni szexis imázsát, és volt idő, amikor első világslágerét nem is volt hajlandó előadni a koncertjein. Pályafutása csúcsát az 1979-es esztendő jelentette. Ő volt az első előadó, aki három egymást követő dupla albumával felkerült az amerikai Billboard 200 toplista élére. A disco műfaj hanyatlásával sem merült feledésbe: az 1980-as és az 1990-es években, sőt még az új évezredben is szerepelt a slágerlistákon. Repertoárja közben R&B, rock és gospel stílusú dalokkal bővült. Számos rangos zenei díjat kapott, lemezei több mint 120 millió példányban fogytak el világszerte. Sokadik sikeres visszatérése, a Krayons című 2008-as album ékes bizonyítékát jelentette annak, hogy a legújabb zenei stílusokban is megállja a helyét. Rákban hunyt el, családja a nyilvánosság kizárásával rendezte meg a temetését.
KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Donna Summer egy vallásos keresztény család hét gyermeke közül a harmadik volt. Apja, Andrew Gaines hentes volt, anyja, Mary Ellen Davis pedig tanítónő. Donna tízévesen egy templomi kórus tagjaként énekelt először, miután a kórus egyik énekesnője nem jelent meg az egyik műsoron. A bostoni Jeremiah E. Burke középiskolába járt, ahol népszerűnek számított, szerepelt az iskolai musicalekben is. Néhány héttel az érettségi előtt New Yorkba utazott, és csatlakozott a blues-rockot játszó Crow együtteshez. Egy lemezcég felfigyelt ugyan az együttesre, de csak az énekesben látott fantáziát, ezért a Crow közös megegyezéssel feloszlott. Donna New Yorkban maradt, és elment egy meghallgatásra, hogy megkapja Sheila szerepét a divatos Broadway-musicalben, a Hairben. A szülők vonakodva beleegyeztek lányuk döntésébe, így abba is, hogy a társulattal az NSZK-ba utazzon. Új otthonául Münchent választotta. 1971-ben átköltözött Ausztriába, ahol kis ideig turnézott a Family Tree énekegyüttessel, és leszerződött a bécsi Volksoperhez. Donna Gaines néven már 1968-ban megjelent első kislemeze, rajta a Hair két slágere, az Aquarius (Wassermann) és a Let the Sunshine In (Lasst den Sonnenschein) német nyelvű verziója. 1969-ben jött a második single, az If You're Walkin' Alone, amelyet társszerzőként is jegyez, neve azonban tévesen Donna Gains írásmóddal került a korongra. A kiadvány sajnos nem lett sikeres, ahogyan a következő, az 1971-es keltezésű Sally Go 'Round the Roses sem, amely egyébként egy 1963-as The Jaynetts-szám feldolgozása. Donna tehát továbbra is a színészi munkájából élt, illetve háttérvokált énekelt mások lemezein. Megismerkedett Helmut Sommer osztrák színésszel, akihez 1973-ban feleségül ment. Még abban az évben megszületett kislányuk, a Mimiként ismert Natalia Pia Melanie Sommer. Férjes asszonyként Donna főleg a Gayn Pierre művésznevet használta, így lépett fel a Godspell című musicalben is. A házasság 1976-ban felbomlott.
Donna Summer és Giorgio Moroder
Sorsdöntő találkozás
Donna háttérénekesnői munkája során találkozott Giorgio Moroder és Pete Bellotte zeneszerző-producerekkel. A két szakember meglátta benne a közeljövő egyik sztárját, és szerződést kötöttek vele. Ennek eredményeként 1974-ben megjelent Donna első albuma, a Lady of the Night. Az énekesnő az asszonynevét (Donna Sommer) akarta ráíratni, de ismét nyomdahiba történt, és a Sommerből Summer lett. Ez jobban is hangzott, így megmaradtak ennél. A nagylemezről a címadó felvétel mellett a The Hostage vált népszerűvé: Franciaországban a slágerlista élére került, az NSZK-ban, Hollandiában és Spanyolországban pedig a második helyig jutott. A szerzemény egy asszonyról szól, akinek a férjét elrabolják. Az emberrablók telefonon hívogatják a nőt a váltságdíj miatt, a dal végén mégis arról értesülünk, hogy a váltságdíj átadása után megtalálták az elrabolt férfi holttestét, és másnap lesz a temetés. A téma miatt a német rádióállomások bojkottáltak a dalt, akkoriban ugyanis nagy port kavart egy magas rangú politikus elrablásának ügye. 1975 nyarán Donna egy új dallal kapcsolatos elképzeléseit vázolta fel a producereinek, a szöveget már előre megírta. Moroder érdekesnek találta az ötletet, ám egy egészen új koncepcióval állt elő. Azt javasolta, hogy a dalt az orgazmus különböző fokozatait imitálva, erotikus nyögések és sóhajtozások kíséretében vegyék lemezre, az egyre népszerűbb diszkózene jegyében. Ez nem valami kósza, aberrált ötlet volt Moroder részéről: az ügyes producer figyelmét nem kerülte el, hogy a filmszínházakban ekkoriban tetőzött az erotikus filmek hulláma.
Donna Summer 1976. április 24-én a nyugatnémet ZDF televízió Disco című műsorában
Az erotika iránti felfokozott igényt ügyesen kihasználni nem volt rossz stratégia, de a vallásos családból származó Donna idegenkedett producere ötletétől. Végül beleegyezett abba, hogy demót készítsenek a Love to Love You című dalból, a végső változatot pedig majd egy másik énekesnővel vegyék fel. (A legesélyesebb jelölt a Silver Convention szólistaként is dolgozó tagja, Penny McLean volt.) A stúdiómunka során Donna állítólag néha elfelejtette az eredeti szöveget, és olyankor improvizált. Moroder el volt ragadtatva a végeredménytől, és újra szóba hozta, hogy mégis Summer előadásában dobják piacra a felvételt. Donna nem túl lelkesen beleegyezett ebbe, és a kislemez rövidesen a boltokba került. A kezdeti szerény érdeklődés látszólag az énekesnő aggályait igazolta. Az esetleges amerikai terjesztés érdekében Moroder egy példányt eljutott a diszkózenére specializálódott Casablanca Records elnökéhez. Neil Bogart tetszését megnyerte a dal, sőt lejátszotta az egyik privát buliján is, ahol a vendégek állandóan ismétlést kértek tőle. Ekkor egy húszperces változatot rendelt Morodertől a diszkóklubok számára, míg a rövidebb verziót a rádióállomásoknak szánta. Moroder, Bellotte és Summer végül egy tizenhét perces verziót készítettek, melynek a Love to Love You Baby címet adták. Donnának ismét voltak bizonyos aggályai, melyeket úgy küzdött le, hogy Marilyn Monroe-nak képzelte magát, aki épp egy szexuális extázisban lévő nő szerepét játssza. Az átélés érdekében a stúdiót szinte teljesen elsötétítették, és az énekesnő a padlón fekve élte bele magát a szituációba. A Casablanca szerződést írt alá Summerrel az amerikai terjesztésre, és 1975 novemberében piacra dobta a felvételt.
Donna mint sexy lady a Four Seasons of Love borítóján
A szerelem First Ladyje
A kibővített Love to Love You Baby valóságos bombaként robbant a könnyűzene világában, és ennek köszönhetően megszületett Donna Summer első tengerentúli slágere, amely a Billboard Hot 100 slágerlistán a második helyet érte el. Az Egyesült Királyságban a kislemez annak ellenére is a slágerlista negyedik helyéig jutott 1976 januárjában, hogy a BBC tiltólistára tette, mondván, hogy „23 orgazmust tartalmaz”. A hosszabb változat terjedelme követendő példa lett a diszkózene slágergyárosai számára: Cerrone, Alec R. Constandinos és a műfaj számos akkori sztárja hasonló hosszúságú szerzeményekkel jelentkezett a poppiacon. A Love to Love You Baby hozta divatba a kezdetben csak a DJ-knek szánt maxilemezeket is. Még 1975-ben megjelent Donna második nagylemeze is (az Egyesült Államokban viszont az volt az első LP-je), melynek természetesen a Love to Love You Baby címet adták. Az A oldal teljes egészében a nagy sláger 17 perces változatát tartalmazza. Az album rövidesen aranylemez lett. Egy olaszországi koncerten Donna mintegy ötezer néző – főleg férfiak – előtt adta elő a slágert, meglehetősen szexis szerelésben. A felhergelt közönség fenyegetően közeledni kezdett a színpadhoz, mire a sztár kénytelen volt kimenekülni a lakókocsijához, ám sokan odáig is követték. Donna ezt követően sokáig nem volt hajlandó élőben előadni ezt a dalát. A könnyűzenei sajtó ráadásul egyre gyakrabban emlegette őt „a szerelem First Ladyje”-ként. Ezt a Summernek kevéssé tetsző imázst a két következő nagylemeze, az A Love Trilogy és a Four Seasons of Love is megerősítette: mindkettő 1976-ban jött ki. Az A Love Trilogy A oldalát egy majdnem tizennyolc perces szerzemény, a Try Me, I Know We Can Make It foglalta el, amely persze rövidítve kislemezen is megjelent. A Love to Love You Baby sikerét ugyan nem tudta megismételni, de a Billboard Dance Club Songs rangsorában listavezető lett. Barry Manilow 1973-as slágerének feldolgozása, a Could It Be Magic Hollandiában aratta a legnagyobb sikert, ahol második lett a toplistán. A felvétel a Lady of the Night LP után ismét arról tanúskodott, hogy Donna énekelni is jól tud, nem csupán kívánatosan nyögni és sóhajtozni. A Four Seasons of Love – akárcsak a Love to Love You Baby és az A Love Trilogy – aranylemez lett az Egyesült Államokban, és a róla kimásolt két kislemez, a Spring Affair és a Winter Melody vezette a diszkós toplistát.
Természetközelben
A tegnapra emlékezem
A sikert lehetett még fokozni. Az 1977. május 13-án forgalomba hozott I Remember Yesterday egymilliós eladott példányszámával platinastátuszt ért el az Egyesült Államokban, és aranylemez lett Franciaországban és az Egyesült Királyságban. Moroder, Bellotte és Summer koncepciója az volt, hogy a modern diszkózenével ötvözzék a múlt, a jelen és a jövő hangzásvilágát. A címadó I Remember Yesterday a negyvenes, a Love’s Unkind az ötvenes, a Back in Love Again pedig a hatvanas éveket idézte meg. A B oldal témája volt a jelen és a jövő. A jelent két pop/disco felvétel, a Black Lady és a Take Me, illetve egy R&B ballada, a Can't We Just Sit Down (And Talk It Over) képviselte. Ez utóbbi kakukktojás, mert nem az összeszokott alkotói trió, hanem Tony Macaulay szerzeménye. No de ki tudná előre megjósolni, mi lesz a jövő zenei divatja? Éppen ezért a jövőt megelőlegező I Feel Love című szerzeményt eredetileg nem kezelték kiemelten, csupán a Can't We Just Sit Down (And Talk It Over) című kislemez B oldalára tették rá. A siker elképesztő volt: a mély átéléssel előadott balladára a közönség alig figyelt, a techno- és elektronikus zenei elemeket a popzenében elsőként alkalmazó I Feel Love viszont mindenhol a toplisták csúcsait ostromolta. (Persze rögvest kihozták a kislemezt úgy is, hogy megcserélték a dalok sorrendjét.) Ez volt a mainstream vokális könnyűzenében az első olyan felvétel, melynek hangszerelése gyakorlatilag szintetizátorokon alapult.
Donna Summer egyik fellépése a hetvenes években
„A rövid frázisok ismétlésére épülő szöveg Summer előadásában egyszerre gépies és érzelmekkel teli (a finom érzékiségtől a már-már eksztatikus állapotig), afféle jövőbeli érző robotként” – olvashatjuk társblogunk, a Recorder egyik cikkében, amely kitűnő áttekintést ad az idén 45 esztendős diszkóklasszikus megszületéséről. 1978-ban Patrick Cowley, a fiatalon elhunyt diszkómágus egy remixet készített, melyben az eredeti alapokat új zenei elemekkel több mint tizenöt percesre bővítette. Ez évekig afféle underground változatként hódított, és csak 1982-ben jelent meg a nagyközönség számára is, és került fel ebben a formában is a hitlistákra. 1977-ben még egy Donna Summer-album látott napvilágot, a Once Upon a Time, egy „mini diszkómusical”, amely számos rajongó szerint a sztár egyik legjobb munkája. Ez volt Summer első dupla albuma, amely egy modern Hamupipőke-történetet mond el. Az Egyesült Államokban, Kanadában, Franciaországban és az Egyesült Királyságban aranylemezzé vált, a Billboard Dance Club Songs toplistáján és az olasz albumlistán pedig első helyezést ért el. Nem tartalmaz kiugróan emlékezetes slágereket, mindazonáltal a Once Upon a Time, a Fairy Tale High, az I Love You és a Rumour Has It a maga idejében népszerűnek számított.
Paul Jabara és Donna Summer
Magasságok és mélységek
1977-ben Donna énekelte A mélység (The Deep) című kalandfilm betétdalát, a Down, Deep Inside-ot, amelynek a szövegét is ő írta, a zeneszerző ezúttal John Barry volt. A szerzeményt Golden Globe-ra jelölték. Bár olyan vetélytársai voltak, mint Liza Minnelli (New York, New York), a The Bee Gees (How Deep Is Your Love) és az aktuális James Bond-film betétdala (Carly Simon: Nobody Does It Better), a díjat az ukrán származású Kasey Cisyk vehette át az azonos című filmben elhangzott You Light Up My Life című dalért. Donna 1978-ban szerepet kapott a Végre péntek van! című zenés filmben: egy énekesnői karrierről álmodozó pincérnőt alakított, akinek álma a film végén beteljesülni látszik. A diszkómusicalt azonban alaposan levágták a kritikusok, ami rögvest véget vetett Summer filmszínésznői karrierjének. Az egyik betétdal, a Last Dance viszont óriási sláger lett, elnyerte a legjobb filmdalnak járó Golden Globe-ot és az Oscar-díjat is, melyet a szerző, Paul Jabara vehetett át. (Jabara 1969-ben kisebb szerepet játszott Pier Paolo Pasolini Médea című alkotásában.) Donna énekét Grammy-díjjal ismerték el. A film soundtrackje számára Summer egy teljes lemezoldalnyi terjedelemben dolgozta fel Serge Gainsbourg és Jane Birkin erotikus örökzöldjét, a Je t'aime (moi non plus)-t, természetesen a Love to Love You Baby stílusában. 1978-ban jelent meg a Live and More című koncertlemez is, az énekesnő második dupla albuma, amely dupla platinalemez lett, ugyanis több mint kétmillió kelt el belőle, és mellesleg vezette a Billboard 200 toplistát is. Az albumon Donna elénekelte későbbi duettpartnere, Barbra Streisand The Way We Were (Ilyenek voltunk) című örökzöldjét és a kislányának, Miminek írt dalt is: a Mimi’s Song bevételeit a UNICEF-nek ajánlotta fel jótékony célokra.
Donna Summer és első lánygyermeke, Mimi
A kiadvány legnagyobb meglepetése azonban Jimmy Webb szerzeménye, a MacArthur Park bravúros, közel tizennyolc perces feldolgozása volt, amellyel Donna újfent bebizonyította, hogy méltán tartozik a világ vezető előadóművészei közé. (A felvétel rövidebb formában kislemezen is megjelent.) A dal eredetijét tíz évvel korábban a világhírű színész, Richard Harris vitte sikerre, ám sokak szerint ebben az esetben az előadásmód szempontjából egyértelműen a feldolgozás a jobb, és ezt az álláspontot én is osztom. A koncertlemezen található hosszabb változatot két másik szerzeménnyel kombinálták. Az egyik a Heaven Knows volt, amelyen a Brooklyn Dreams együttes is közreműködött, a férfi szólamot Joe Esposito énekelte. A zenekar vezetője, Bruce Sudano és Donna között gyengéd érzelmi szálak szövődtek. A romantikus kapcsolat tartósnak bizonyult, és a pár 1980. július 16-án összeházasodott. Két gyermekük született, Brooklyn (*1981) és Amanda (*1982). Mimi és Amanda felnőtt nőként az édesanyjukkal léptek fel, Brooklyn pedig színésznőként próbált érvényesülni. (Az Életem értelme című vígjátéksorozatban a magyar nézők is láthatták a gyönyörű leányzót, aki Junior feleségét alakította.) A családi boldogságig azonban rögös volt az út. Sikerei csúcsán Donna súlyos ideg-összeroppanást kapott. Mindig is nyomasztotta „a szerelem First Ladyje” imázs, szüleitől pedig annyira távol állt a Love to Love You Baby világa, hogy Donna édesanyja el sem akarta hinni, hogy a lemezen lánya megtévesztően hitelesnek hangzó erotikus nyögései és sóhajtozásai hallhatók. Summer évekkel később bevallotta, hogy akkoriban az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. Lelki békéjét a keresztény vallásban találta meg, amelynek 1979 óta volt elkötelezett híve.
Reklámfotó a Bad Girls című albumhoz
A tetőpont
Donna 1979-es dupla albuma, a Bad Girls mérföldkő és határvonal az énekesnő pályáján. Nem csupán az akkori jelen divatját, a diszkót képviseli, hanem rock-, blues-, soul- és elektronikus zenei elemei miatt már a jövő felé mutat. Megjelenése után egy héttel (!) már platinalemez volt az Egyesült Államokban egymillió eladott példánnyal, amit sikerült megduplázni. Hat hétig vezette a Billboard 200 toplistát. Hat dalt másoltak ki róla kislemezre: Hot Stuff, Bad Girls, Dim All the Lights, Sunset People, Our Love, Walk Away. A Hot Stuff és a Bad Girls egyaránt vezette a Billboard Hot 100 és a Dance Club Play toplistát, sőt a Bad Girls a Hot Soul Singles toplistán is az élre került. Az énekesnő fellépéseinek repertoárdarabja lett mindkettő, személyes kedvencem a linkre kattintva megtekinthető verzió. A Hot Stuffért Donna egy újabb Grammy-díjat vehetett át, ráadásul – első színes bőrű előadóként – rock kategóriában. Az album más rekordokat is eredményezett. Summer volt az első énekesnő, akinek egyszerre két slágere szerepelt a Billboard Hot 100 toplista első három helyezettje között. Néhány héttel később megismételte a rekordot Dim All the Lights című dallal, illetve a No More Tears (Enough Is Enough) című új duettel, amelyben Barbra Streisand volt a partnere. A Dim All the Lights-hoz még egy rekord fűződik: Summer tizenhat másodpercen keresztül tartja ki benne ugyanazt a hangot. Ezt a figyelemre méltó énekesi teljesítményt a duettben Streisand megközelítette (14 másodperc), Melba Moore pedig ráduplázott a The Other Side of the Rainbow című 1982-es dalának végén (36 másodperc). A Dim All the Lights egyébként Summer saját szerzeménye, és eredetileg Rod Stewartnak szánta, de aztán úgy döntött, inkább saját maga énekli el. (1995-ben Laura Branigan készített belőle sikeres feldolgozást.) És egy személyes kedvenc, amelyet inkább a rádióállomások favorizáltak: Journey to the Center of Your Heart.
Csalóka borítófotó: a valóságban Donna (170 cm) öt centiméterrel magasabb volt, mint Barbra (165 cm)
1979. október 15-én került a boltokba az On the Radio: Greatest Hits Volumes 1 & 2 című válogatásalbum, amely non-stop formában tartalmazza a trackeket. Ez volt a sztár negyedik dupla albuma, a harmadik platinalemeze és egyben a harmadik olyan dupla albuma, amely vezette a Billboard 200 toplistát. A nagy slágerek mellett két új szerzemény is helyet kapott rajta, melyek szintén jelentős sikert arattak. Az egyik, az On the Radio eredetileg a Rókák (Foxes) című film betétdalaként íródott, a válogatáslemezen kétféle változatban is hallható. A másik a már említett No More Tears (Enough Is Enough), amely egy duett Barbra Streisanddal. (A nagylemezen közel tizenkét perces verzióban szerepel!) Elkészítéséhez visszatért Paul Jabara, a Last Dance szerzője. A két sláger szerkezetében vannak hasonlóságok, így például mindkettő lassú bevezetőből vált át diszkóritmusba. A két sztár közös stúdiómunkájáról különféle híresztelések kaptak szárnyra, melyek szerint voltak közöttük feszültségek, Donna például egy alkalommal egy hosszúra nyúlt telefonbeszélgetés miatt túl sokáig várakoztatta Barbrát. Állítólag kisebb vita alakult ki arról is, hogy ki a nagyobb sztár, kinek a neve szerepeljen előbb a lemezborítón. Kompromisszumos megoldás született: Summer neve került előre, a borítón viszont Streisand magasabbnak látszik, holott a valóságban ő az alacsonyabb. A hiányzó centimétereken néhány telefonkönyv segített, melyekre Barbra felállt. Mindkét művésznőt saját lemezcége fizette, ám a pontos összegeket nem hozták nyilvánosságra. Mindkét sztár cége forgalomba hozta a kislemezt, de voltak eltérések az időtartamban, a tracklistában, sőt a háttérénekben is. Élőben sosem énekelték el a dalt közösen. Ellenben amikor 2012-ben Donna Summer elhunyt, Streisand meleg szavakkal emlékezett meg róla, méltatta néhai kolléganője tehetségét, és örömét fejezte ki, hogy annak idején együtt dolgozhatott vele.
Bolondozó sztárok: Arnold Schwarzenegger és Donna Summer
Túl a diszkón
A sikerek csúcsán egyre komolyabb nézeteltérések keletkeztek Donna és kiadója, a Casablanca Records között. Az énekesnő szerette volna kibővíteni a repertoárját más műfajokkal, hiszen korábbi próbálkozásai ezen a téren egyértelműen jelezték, hogy tehetsége meghaladja a disco kereteit, míg a lemezcég ragaszkodott ahhoz, hogy a disco maradjon a fő csapásirány. Nehezen gyógyuló sebet jelentett Summer számára a Dim All the Lights esete is. A felvétel remekül szerepelt a toplistán, minden esélye megvolt arra, hogy a csúcsig jut, ami komoly presztízst jelentett volna Donnának mint dalszerzőnek is. Bár ígéretet kapott arra a Casablanca elnökétől, Neil Bogart-tól, hogy várnak a No More Tears megjelentetésével, amíg az előző dal kifutja magát, a duett az ígéret ellenére korábban forgalomba került, mire a Dim All the Lights megállt a Hot 100 toplista második helyén. A szakmai konfliktusok – beleértve a Donnától oly távol álló „a szerelem First Ladyje” imázst, ami súlyos depressziót okozott számára – szakításhoz vezettek. Summer 1980-ban átszerződött a szórakoztatóipar egyik mágnása, David Geffen új cégéhez, a Geffen Recordshoz, egyúttal tízmilliós pert indított a Casablanca ellen. A cég viszontperrel válaszolt. Költséges jogi huzavona után – egyes források szerint az ügyvédi költségek a sokszorosát emésztették fel az énekesnő követelésének – Summer megegyezett a Casablanca anyavállalatával, a PolyGrammal. Az anyagi természetű viták ellenére az emberi kapcsolatok nem vesztek teljesen oda: amikor 1982-ben Neil Bogart rákban meghalt, Donna az ő emlékének ajánlotta készülő új albumát, és részt vett a temetésen is.
A The Wanderer borítója
A Geffen Records első Donna Summer-albuma, a The Wanderer kissé elsietve került ki a lemezpiacra 1980. október 20-án. A gyorsaság magyarázata az volt, hogy meg akarták előzni a Casablanca kiadványát, a Walk Away című válogatáslemezt, amely jelentős vásárlóerőt vonhatott volna el az új albumtól. A lemez producerei szerint több időre lett volna szükség, hogy tökéletesre formálják az anyagot, de a piac diktált. Noha az énekesnő lehetőséget kapott arra, hogy elkalandozzon a diszkótól, amelynek addigra már amúgy is leáldozott, a fogadtatás igazolta a producerek álláspontját. A kritikusok alapvetően ugyan kedvezően értékelték a rock, a rockabilly, a new wave és a gospel hatását tükröző albumot, az eladások viszont jelentősen csökkentek. A The Wanderer 600 ezer példányban kelt el, ami bár elég volt az aranylemez minősítéshez, ám jócskán elmaradt a korábbi kiadványok milliós példányszámaitól. Csupán a címadó dal ért el számottevőnek mondható sikert, de a Hot 100 toplistán csupán a harmadik helyig jutott. A két újabb kislemez még ehhez képest is rosszul szerepelt: a Cold Love a 33., a Who Do You Think You're Foolin’ pedig a 40. helyet érte el ugyanebben a rangsorban. Csak sovány vigaszt jelentett a két újabb Grammy-jelölés a Cold Love (legjobb rockénekesnő) és az I Believe in Jesus (leginspirálóbb énekesi teljesítmény) című dalokért, az utóbbit az énekesnőnek a kereszténységhez való megtérése ihlette.
A sokarcú díva
Útkeresés
1981-ben Donna ismét egy dupla album elkészítésébe kezdett, amelynek az I’m a Rainbow (Szivárvány vagyok) címet adták, aminek nem szexuális üzenete volt, hanem az énekesnő sokszínűségére utalt. Még nem volt kész az anyag, amikor David Geffen felkereste a stúdiót, hogy személyesen győződjön meg arról, hogy halad a munka. Azt a téves tájékoztatást kapta, hogy a munkálatok még nem fejeződtek be, de már a végénél járnak, holott a legtöbb dalból még csak demo állt rendelkezésre. A hallottak alapján viszont Geffen lefújta a projektet. Két dal mégis megjelent az anyagból: a Highway Runner a Változó világ (1982), a Romeo pedig a Flashdance (1983) filmzene részeként. Geffen a törölt album alapján azt a következtetést vonta le, hogy Summer, Moroder és Bellotte munkakapcsolata kifáradt, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy Donna másokkal kezdjen dolgozni. Nem is akárkit javasolt: Quincy Jonest, aki lényegében szupersztárrá tette Michael Jacksont. Geffen meg volt győződve arról, hogy a Jonesszal való együttműködés kiugró kereskedelmi és szakmai sikert fog hozni, és Summer visszanyeri azt a pozíciót a könnyűzenében, amelyet a Casablancával való szakítás után elveszített. Az album nem kapott külön címet, csupán az énekesnő nevét viselte, mintegy szimbolizálva azt, hogy az igazi és sokoldalú Donna Summer hallható rajta, és nem „a szerelem First Ladyje”. Magyarországon akkor még javában dúlt a rock és a diszkó mesterséges szembeállítása, míg Amerikában a szakmaiság döntött. A könnyűzene számos nagy egyénisége számára nem volt méltóságon aluli dolog Donna Summerrel dolgozni, mert nem afféle leszerepelt tinglitangli diszkókirálynőt láttak benne, hanem egy kimagasló tehetségű énekesnőt.
A Quincy Jonesszal készült album borítója
Jones nemcsak producer volt, hanem a legismertebb sláger, a Love Is in Control (Finger on the Trigger) társszerzője is. Bruce Springsteen a Protection című dalt írta az énekesnőnek. Felmerült az ötlet, hogy duettben adják elő, a szám felépítése miatt azonban ez nem tűnt kivitelezhetőnek. A State of Independence Jon Anderson és Vangelis közös szerzeménye volt, saját albumukon már az előző évben megjelent. Donna verzióját az öbölháború idején tiltólistára tették más zeneszámokkal együtt, melyekről azt feltételezték, hogy a háború megítélésében esetleg kedvezőtlenül befolyásolnák a lakosságot. A kórusban olyan sztárok énekeltek háttérvokált, mint Lionel Richie, Dionne Warwick, Diana Ross, Michael Jackson, Brenda Russell, Christopher Cross, Dyan Cannon, James Ingram, Kenny Loggins, Peggy Lipton, Patti Austin, Michael McDonald és Stevie Wonder. Az album gyöngyszemei közül ne maradjon említetlenül a Mystery of Love, a Woman in Me és a klasszikus spirituálé, a Lush Life feldolgozása sem. A nagy egyéniségek találkozása ellenére a munka nem zajlott zökkenőmentesen. Summer épp állapotos volt, ami hátrányosan befolyásolta énekesi teljesítményét. Ráadásul Jones autokrata stílusban irányított, s emiatt Summer olykor úgy érezte, mintha nem is a saját lemeze készülne, hanem vendégénekesként működne közre egy Quincy Jones-albumon. Ami engem illet, nekem ez a kedvenc Donna Summer-lemezem, és bár kedvezően fogadták, Geffen reményeit sem szakmai, sem üzleti téren nem váltotta be. A Billboard 200 toplistán az album a huszadik helyig jutott. A kislemezek közül a Love Is in Control (Finger on the Trigger) ment a legjobban: a Hot 100-on a tizedik, a Hot Black Singles listán a negyedik, a legnépszerűbb klubslágerek rangsorában pedig a harmadik helyet foglalta el. A kislemez B oldala, a Sometimes Like Butterflies nem került rá az albumra, mert nagyon elütött annak alaphangvételétől. Donna ismét kapott két Grammy-jelölést, ezúttal a Love Is in Control (Finger on the Trigger) (legjobb R&B énekesnő) és a Protection (legjobb rockénekesnő) című dalokért.
A She Works Hard for the Money borítója
1982 novemberében kezdődtek az új album, a She Works Hard for the Money felvételi munkálatai. A producer Donna jó barátja, Michael Omartian volt. A dalokat Omartian, Summer és a férje, Bruce Sudano írták. Geffen ezt az anyagot sem tartotta kiadásra érdemesnek, ugyanakkor értesítést kapott a PolyGramtól, hogy Summer a céggel történt megegyezés értelmében még tartozik nekik egy albummal. A tartozás kiegyenlítése érdekében a PolyGram megkapta az új anyagot, és egyik leányvállalata, a Mercury Records címkéjével jelentette meg. A cég határozottan jó üzletet kötött: az első kislemez, a címadó dal ugyanis kiugró sikert ért el, harmadik volt a Billboard Hot 100 toplistáján és az R&B toplistán pedig az élre került. A felvétel mindmáig egyfajta feminista himnusznak számít. Donna egyszer a divatos Los Angeles-i Chasen's étterem mosdójában találkozott Onetta Johnson takarítónővel, akinek keményen meg kellett dolgoznia a fizetéséért. Innen jött a dal ötlete, Onetta fényképe pedig az album hátulján is látható. A Billboard 200 toplistán a lemez a 9. helyig jutott. A kritikák lelkesek voltak, mindazonáltal a következő kislemezek kereskedelmileg nem értek el kiugró sikert, ideértve a brit–jamaicai gyerekcsapat, a Musical Youth társaságában felvett Unconditional Love című dalt is. A He's a Rebel című felvételnek köszönhetően 1984-ben Donna újabb Grammy-díjat vehetett a leginspirálóbb énekesi teljesítményért.
Az ábrándozó sztár
David Geffen azzal próbálta helyrehozni szakmai baklövését, hogy a következő Donna Summer-album, a Cats Without Claws (1984) elkészítésébe is bevonta Michael Omartiant, valamint ő és munkatársai távol maradtak a stúdiótól, hogy semmiképpen ne zavarják meg a felvételi munkálatokat. Az énekesnő szerette volna, ha első kislemezként az Oh Billy Please jelent volna meg, ám erre Geffen nemet mondott. Az album és a róla kimásolt kislemezek – There Goes My Baby, Supernatural Love, Eyes – csak szerény sikert értek el, Donna viszont 1985-ben is Grammyt kapott a leginspirálóbb énekesi teljesítményért, ezúttal a Forgive Me című dalnak köszönhetően. Nem szegődött mellé a szerencse az All Systems Go című 1986-os albumával sem, amely a Billboard albumlistáján mindössze a 122. helyig jutott. Az anyag Summer régi barátja és munkatársa, Harold Faltermeyer közreműködésével készült. Geffen elégedett volt a felvételekkel, a cég többi fejese szerint azonban egyik dalban sem volt meg egy önálló kislemezhez elegendő zenei muníció, ezért kirostáltak néhány nekik nem tetsző szerzeményt, és még egy dalt rendeltek Dinner with Gershwin címmel. Bár ez a felvétel bizonyult az album egyetlen számottevő slágerének, Faltermeyer sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Geffen fejesei inkább egy rövid távú rádiós slágert erőltettek, és nem olyan szerzeményeket, melyek hosszabb távon is emlékezetesek lehettek volna.
Az Another Place and Time hátsó borítója
Visszatérés a diszkóhoz
A törekvések, hogy Summert az R&B világában is szupersztárrá tegyék, nem érték el a céljukat, mert a Geffen Recordsnak egyszerűen nem volt hatékony stratégiája a sztárok karrierjének előremozdításához, s a cég inkább a fiatal tehetségekre koncentrált. Donna esetében az a döntés született, hogy térjen vissza a számára korábban oly nagy sikereket hozó pop- és diszkózenéhez, természetesen az éppen divatos trendhez. Az Another Place and Time (1989) album elkészítéséhez a Stock–Aitken–Waterman-triót szerződtették, akik olyan sztárokat futtattak, mint például a Dead or Alive, Hazell Dean, Mel and Kim, Sinitta, Kylie Minogue és Rick Astley, akit maga Donna is nagyon kedvelt. A szerző-producerek utólag azt állították, hogy bár a közös munka kicsit döcögösen indult, mégis hamar kialakult az összhang, és Donna lemeze a legkedvesebb munkájuk volt. Summer azt nyilatkozta, hogy új producerei ugyan jóval piacorientáltabbak, mint ő, ám rendkívül keményen dolgoztak, és abszolút nyitottak voltak arra, hogy figyelembe vegyék az elképzeléseit. Nos, Geffen megint úgy döntött, hogy nem adja ki ezt a lemezt sem. Donnának ekkor elege lett, és átszerződött az Atlantic Recordshoz. Az új albummal egyébként megismétlődött a She Works Hard for the Money esete, amelyről a Geffen Records szintén elhamarkodottan mondott le: volt egy nagy húzósláger, a This Time I Know It's for Real, amely vezette a Billboard Dance Singles listát és szinte az összes fontos poppiacon Top 10-es sláger volt, és két kisebb sláger, az I Don't Wanna Get Hurt és a Love's About Change My Heart. Szóba került még egy közös album a SAW-trióval, egyeztetési problémák miatt ez azonban nem készült el.
A könnyűzene nagyasszonya
Az 1990-es évektől napjainkig
Az 1991-es album, a Mistaken Identity érdekes, ám visszhangtalan zenei kísérlet maradt. 1992-ben Donna csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán. 1993-ban került az üzletekbe a The Donna Summer Anthology című dupla válogatás, amely kitűnő keresztmetszetet adott az énekesnő addigi pályafutásáról. Ezen a kiadványon volt hallható először az akkor még kiadatlan I'm a Rainbow két felvétele – a címadó dal, illetve az Evita című musical világslágere, a Don’t Cry for Me Argentina –, illetve egy vadonatúj dal, a Carry On, amelyet Donna hosszabb szünet után ismét Giorgio Moroderrel közösen készített. A következő év egy újabb válogatásalbumot hozott (Endless Summer: Greatest Hits), rajta egy friss szerzeménnyel, amely a diszkókban sikeresnek bizonyult: Melody of Love (Wanna Be Loved). Ugyanabban az esztendőben egy karácsonyi album is napvilágot látott, amelyen Donna gospel stílusban énekelt. Tizenöt évig ez a lemez volt az énekesnő utolsó stúdióalbuma. Az 1990-es évek második felében Donna Summer neve remixek jóvoltából szerepelt a slágerlistákon. 1995-ben emlékezetes slágere, az I Feel Love jelent meg egy új változatban, amely a brit toplistán a nyolcadik helyig jutott. A következő esztendőben a State of Independence remixe vált népszerűvé, 1998-ban pedig az öt évvel korábbi dal, a Carry On újrakevert változata lett nagy sláger. Ez utóbbi remix szakmai elismerést is hozott: a popdíva még egy Grammy-díjat kapott, ezúttal dance music (tánczene) kategóriában. 1999-ben a VH1 égisze alatt egy nagy sikerű koncertet adott, melynek anyaga CD-n, sőt DVD-n is megjelent. A Live & More Encore alkalmából két újabb Donna Summer-felvétel került a piacra, a Love Is the Healer és az I Will Go with You (Con Te Partiro), amely Sarah Brightman és Andrea Bocelli világhírű duettje, a Time to Say Goodbye feldolgozása. The Power of One címmel Donna énekelte a Pokémon 2000-es mozifilmváltozatának egyik betétdalát.
A mindig megújuló díva
2003-ban az énekesnő szerepelt az ITV1 Discomania című showműsorában, melyben néhány nagy slágerét énekelte, köztük a No More Tears (Enough is Enough) címűt, ezúttal a Westlife társaságában. A műsor legsikeresebb dalai lemezen is megjelentek, és hozzájárultak ahhoz, hogy Donna aktuális válogatásalbuma, a The Journey: The Very Best of Donna Summer bekerüljön a brit Top 10-be. 2004. szeptember 20-án az énekesnőt az elsők között vették fel az újonnan létrehozott New York-i Dance Music Hall of Fame hírességei közé, rögtön két kategóriában. Mint előadó a megtiszteltetés olyan legendákkal együtt érte, mint a The Bee Gees és Barry White, másrészt az I Feel Love is bekerült a műfaj legmeghatározóbb slágerei közé. Még ugyanabban az évben Donna újabb kislemezeket is kiadott, melyek felkerültek a Billboard tánczenei sikerlistájának legjobbjai közé: You're So Beautiful; I Got Your Love.
Donna Summer és második férje, Bruce Sudano, a Brooklyn Dreams együttes tagja
Donna Summer és családja az új évezredben a Tennessee állambeli Nashville-ben élt. 2006-ban az énekesnő megállapodott a Pure Tone Music független lemezcéggel, és szó volt arról, hogy 2007 tavaszán egy újabb albummal örvendezteti meg a rajongóit. Az Ordinary Girl címmel tervezett kiadványnak állítólag politikai vonatkozásai is lettek volna. 2008 májusában végül Krayons címmel adták ki Summer új albumát, amelyről a sztár így nyilatkozott: „Különféle színek és stílusok sereglete lesz a lemez, megtűzdelve utalásokkal különböző népek hagyományos zenéire. Az álmom az, hogy az embereket a zene a gyerekkorukra emlékezteti majd, arra az örömre és csodálkozásra, amit akkor éreztek, mikor az első doboz zsírkrétájuk által megnyitott csodás világot fedezték fel.” Az album a megjelenés hetében a tizenhetedik helyen indult a slágerlistán, ami a legjobb kezdő helyezésnek számít az énekesnő pályafutásában. Az első két kimásolt kislemez, az I'm a Fire és a Stamp Your Feet Donna Summer tizenkilencedik és huszadik listavezető slágere lett a Billboard kislemezlistáján, illetve a huszonnyolcadik és huszonkilencedik olyan dala, amelyek ugyanott bekerültek a Top 10-be. 2011 szeptemberében az énekesnőt ismét – immár negyedszer – jelölték a Rock & Roll Hall of Fame hírességei közé, ám ebben az elismerésben csak a halála után, 2013-ban részesült.
Donna Summer egy Oslóban tartott koncerten
2012. május 17-én Donna Summer elhunyt Floridában. Közeli barátai szerint hosszabb ideje küzdött a rákkal (egyes források mellrákról tudnak, mások tüdőrákot emlegetnek), betegségét azonban nem kívánta nyilvánosságra hozni. Új albumának felvételi munkálatait már nem tudta befejezni. A bulvárlapok tudni vélik, hogy a sztár a World Trade Center ikertornyai ellen 2001 szeptemberében elkövetett terrortámadással hozta összefüggésbe a betegségét, ugyanis a helyszín közelében tartózkodott. Mivel erős dohányosnak számított, a dohányzás is szerepet játszhatott a rák kialakulásában. A család nem akarta médiaeseménnyé tenni a búcsúztatást és a temetést, ezért csak a legközelebbi rokonokat és barátokat hívták meg a szertartásra, amelyen még így is több százan vettek részt. Olyan világsztárok adtak hangot Donna Summer halála miatti szomorúságuknak, mint Dolly Parton, Barbra Streisand, Liza Minnelli, Aretha Franklin, Chaka Khan, Gloria Gaynor, Gloria Estefan, Quincy Jones, Lenny Kravitz, Mary J. Blige és Beyoncé. Nemcsak a tehetségét méltatták, hanem kiemelték azt is, hogy a szórakoztatóipar egyik legszeretetreméltóbb egyénisége volt. 2018-ban mutatták be az életén alapuló Summer: The Donna Summer Musical című Broadway-darabot, amelyben a néhai sztárt Rhonda LaChanze Sapp személyesítette meg.
Androgün sztár lett volna Donna Summer?
ÉRDEKESSÉGEK, BOTRÁNYOK
* Egy időben Amanda Learhez hasonlóan Donna Summerről is azt pletykálták, hogy valójában nem nő, hanem egy női ruhába öltözött férfi. A The Arsenio Hall Show című népszerű amerikai tévéműsor 1989-es adásainak egyikében az énekesnőt szembesítették ezzel a híreszteléssel. Még kínosabb ügy volt, hogy az 1980-as évek elején, az AIDS drámai elterjedésének időszakában a díva állítólag melegellenes kijelentéseket tett, és emiatt számos, melegek számára nyitott szórakozóhelyen éveken át nem játszották a homoszexuálisok körében egyébként igen népszerű Donna dalait. Summer cáfolta a homofóbia vádját, és megemlítette, hogy számos meleg barátja van a szórakoztatóiparból, mint például Paul Jabara. Több meleg híresség is kiállt mellette, mint például a Village People meleg tagjai.
* Donna Summer volt az első énekesnő, aki három egymást követő dupla albumával és 1979-ben három kislemezének mindegyikével a slágerlista élére jutott.
* 1976 (Love to Love You Baby) és 1984 (There Goes My Baby) között az énekesnőnek minden évben volt egy olyan slágere, amely a Billboard Hot 100 slágerlistáján bekerült a Top 40-be.
* A lemezeladások révén a Billboard ranglistáján Donna Summer a 8. legsikeresebb női előadóművész, a 24. helyen áll. Kolléganői közül Madonna (2.), Mariah Carey (6.), Janet Jackson (7.), Whitney Houston (9.), a The Supremes (14.), Olivia Newton-John (18.) és Aretha Franklin (19.) előzik meg őt.
(A fenti poszthoz felhasználtam azt a szöveget is, amelyet évekkel ezelőtt én írtam az énekesnőről a Wikipédiára. A diszkográfiát, mint mindig, magam állítottam össze.)
Fantáziafotó a Once Upon a Time című dupla albumhoz
VÁLOGATOTT DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1968: Wassermann / Lasst den Sonnenschein (Donna Gaines néven)
* 1969: If You Walkin' Alone / Can't Understand (Donna Gains néven)
* 1971: Sally Go 'Round the Roses / So Said the Man (Donna Gaines néven)
* 1973: Denver Dream / Something's In The Wind
* 1974: The Hostage / Let's Work Together Now
* 1974: Lady of the Night / Wounded
* 1975: Love to Love You Baby / Need-a-Man Blues
* 1975: Virgin Mary / Pandora's Box
* 1976: Could It Be Magic / Whispering Waves
* 1976: Could It Be Magic / Come with Me
* 1976: Try Me, I Know We Can Make It / Wasted
* 1976: Spring Affair / Come with Me
* 1977: Winter Melody / Wasted
* 1977: Winter Melody / Full of Emptiness
* 1977: Winter Melody / Summer Fever
* 1977: Down, Deep Inside / Theme from „The Deep” (Instrumental)
* 1977: I Remember Yesterday / Spring Affair
* 1977: I Remember Yesterday / I Remember Yesterday (Part 2)
* 1977: Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over) / I Feel Love
* 1977: I Feel Love / Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over)
* 1977: Shut Out / Hungry For Love (Paul Jabara featuring Donna Summer)
* 1977: I Love You / Once Upon a Time
* 1977: I Love You / Now I Need You
* 1977: Love's Unkind / Autumn Changes
* 1977: Love's Unkind / Black Lady
* 1978: Back In Love Again / Try Me, I Know We Can Make It
* 1978: Back In Love Again / Try Me, I Know We Can Make It / Wasted
* 1978: Back In Love Again / I Remember Yesterday
* 1978: Rumour Has It / Once Upon a Time
* 1978: Rumour Has It / A Man Like You
* 1978: Rumour Has It / Say Something Nice
* 1978: Last Dance / With Your Love
* 1978: Je t'aime... moi non plus / Je t'aime... moi non plus (Part Two)
* 1978: MacArthur Park / Once Upon a Time (Live) / Last Dance (Live)
* 1978: MacArthur Park / MacArthur Park (Part Two)
* 1979: Heaven Knows / Only One Man (Live) (Közreműködik: a Brooklyn Dreams)
* 1979: Hot Stuff / Journey to the Centre of Your Heart
* 1979: Hot Stuff / Heaven Knows
* 1979: Hot Stuff / Bad Girls
* 1979: Bad Girls / On My Honor
* 1979: Dim All the Lights / There Will Always Be a You
* 1979: No More Tears (Enough Is Enough) (duett Barbra Streisanddel) / Lucky
* 1979: No More Tears (Enough Is Enough) (duett Barbra Streisanddel) / Wet
* 1979: No More Tears (Enough Is Enough) (duett Barbra Streisanddel) / My Baby Understands
* 1979: No More Tears (Enough Is Enough) / No More Tears (Enough is Enough) (Special Disco Version) (duett Barbra Streisanddel)
* 1979: Never Lose Your Sense of Humor / Just You And Me (Paul Jabara featuring Donna Summer)
* 1980: Sunset People / Our Love
* 1980: Our Love / Sunset People
* 1980: On the Radio / There Will Always Be a You
* 1980: Walk Away / Could It Be Magic
* 1980: The Wanderer / Stop Me
* 1980: Cold Love / Grand Illusion
* 1981: Who Do You Think You’re Foolin' / Running for Cover
* 1982: Love Is in Control (Finger on the Trigger) / Sometimes Like Butterflies
* 1982: State of Independence / Beside
* 1982: Woman in Me / Livin' in America
* 1982: I Feel Love (Patrick Cowley remix) / Can’t We Just Sit Down (And Talk It Over)
* 1983: Protection / (If It) Hurts Just a Little
* 1983: She Works Hard for the Money / I Do Believe I Fell in Love
* 1983: Unconditional Love (Közreműködik: a Musical Youth) / Woman
* 1983: Love Has a Mind of It's Own (Közreműködik: Matthew Ward) / People, People
* 1983: People, People / Tokyo
* 1983: He's a Rebel / Love Has a Mind of It's Own (Közreműködik: Matthew Ward)
* 1984: There Goes My Baby / Maybe It's Over
* 1984: Supernatural Love / Face the Music
* 1984: Stop, Look and Listen / Tokyo
* 1985: Eyes / It's Not the Way
* 1987: Dinner with Gershwin / Dinner with Gershwin (Instrumental)
* 1987: Only the Fool Survives (Közreműködik: Mickey Thomas) / Love Shock
* 1988: All Systems Go / Bad Reputation
* 1989: This Time I Know It's for Real / Whatever Your Heart Desires
* 1989: This Time I Know It's for Real / If It Makes You Feel Good
* 1989: I Don't Wanna Get Hurt / I Don't Wanna Get Hurt (Instrumental)
* 1989: I Don't Wanna Get Hurt / Dinner with Gershwin
* 1989: Love's About to Change My Heart / Love's About to Change My Heart (Instrumental)
* 1989: When Love Takes Over You / Bad Reputation
* 1990: State of Independence (új kiadás)
* 1991: Breakaway / Love Is In Control (Finger on the Trigger)
* 1990: Breakaway (Remix Full Version) / Breakaway (Remix Edit) / Love Is In Control (Finger on the Trigger)
* 1991: Work That Magic / Let There Be Peace
* 1991: When Love Cries / What Is It You Want
* 1992: Carry On / Carry On (Instrumental) (Giorgio Moroder featuring Donna Summer)
* 1993: La vie en rose (US Radio Mix) / La vie en rose (Full Bass Mix) / La vie en rose (Extended Soul Mix) / La vie en rose (Stringapella Mix)
* 1994: Melody of Love (Wanna Be Loved)
* 1994: Any Way at All / Medley
* 1995: I Feel Love (Közreműködik: Masters at Work)
* 1996: Whenever There Is Love (Közreműködik: Bruce Roberts)
* 1996: State of Independence (New Radio Millennium Mix)
* 1996: Does He Love You (Liza Minnelli featuring Donna Summer)
* 1997: Carry On (The Remixes) (Giorgio Moroder featuring Donna Summer)
* 1999: I Will Go with You (Con te partirò)
* 1999: Love Is the Healer
* 2000: The Power of One
* 2004: You're So Beautiful
* 2004: Dream-A-Lot's Theme (I Will Live for Love)
* 2005: I Got Your Love
* 2006: Power of Love
* 2008: I'm a Fire
* 2008: Stamp Your Feet
* 2008: Sand on My Feet
* 2009: Fame (The Game)
* 2010: To Paris with Love
* 2012: That’s the Way
* 2020: Hot Stuff (Kygo x Donna Summer)
* 2020: Looking Up (Figo Sound Extended Version)
* 2021: Leave Me Alone (Ladies On Mars „Independence” Remix)
* 2022: I Feel Love / Love to Love You
Donna mint rosszlány a Bad Girls című album egyik reklámfotóján
Albumok
* 1974: Lady of the Night
* 1975: Love to Love You Baby
* 1976: A Love Trilogy
* 1976: Four Seasons of Love
* 1977: I Remember Yesterday
* 1977: Once Upon a Time
* 1978: Live and More
* 1979: Bad Girls
* 1980: The Wanderer
* 1981: I'm a Rainbow (csak 1996-ban adták ki!)
* 1982: Donna Summer
* 1983: She Works Hard for the Money
* 1984: Cats Without Claws
* 1987: All Systems Go
* 1989: Another Place and Time
* 1991: Mistaken Identity
* 1994: Christmas Spirit
* 1999: Live & More Encore
* 2008: Krayons
* 2010: Love to Love You Baby + I Remember Yesterday (két sorlemez egy CD-n)
* 2013: Live from New York City (dupla album)
* 2014: Donna (a nyolcvanas évek sorlemezei bonus trackekkel)
* 2020: Encore (az összes sorlemez + kislemezek, maxik, ritkaságok)
* 2021: I'm a Rainbow – Recovered & Recoloured
Reklámfotó az On the Radio: Greatest Hits Volumes 1 & 2 című válogatásalbumhoz
Válogatások
* 1977: Star Collection (NSZK)
* 1977: Greatest Hits (Egyesült Államok)
* 1977: The Greatest Hits of Donna Summer (Anglia)
* 1977: Greatest Hits (Hollandia)
* 1977: Star Gold (NSZK)
* 1978: Lo mejor de Donna Summer Volume 1 (Argentína)
* 1978: Lo mejor de Donna Summer Volume 2 (Argentína)
* 1979: On the Radio: Greatest Hits Volumes 1 & 2
* 1979: Wereldsuccessen (Hollandia)
* 1980: Walk Away: Collector's Edition
* 1985: The Summer Collection: Greatest Hits
* 1987: The Dance Collection: A Compilation of Twelve Inch Singles
* 1990: 12"ers (Japán)
* 1990: The Best of Donna Summer (csak Európában)
* 1991: The Complete Hits Collection (4 CD box set) (Japán)
* 1991: Donna Summer Best (Japán)
* 1991: The Dance Collection (Franciaország)
* 1993: The Donna Summer Anthology
* 1994: Donna Summer Retrospective (box set of back-to-back 12" singles) (Egyesült Államok)
* 1994: The Complete Donna Summer (Egyesült Államok)
* 1994: Endless Summer: Greatest Hits
* 1995: Greatest Hits (Franciaország, az Endless Summer alternatív kiadása)
* 1996: This Time I Know It's for Real (Egyesült Államok)
* 1997: Master Series (Európa)
* 1998: Greatest Hits (Egyesült Államok)
* 1999: Millennium Edition (Európa)
* 2001: Greatest Hits (Franciaország)
* 2003: The Best of / Millennium Collection (Egyesült Államok)
* 2003: The Journey: The Very Best of Donna Summer
* 2005: Gold (Egyesült Államok)
* 2005: Chronicles (három híres korai sorlemez gyűjteményes kiadása, Egyesült Államok)
* 2006: The Best of Donna Summer Volume 2
* 2008: The Collection
* 2012: DMC Greatest Mixes Vol. One
* 2013: Icon
* 2013: Love to Love You Donna
* 2013: I Feel Love (The Collection) (2 CD)
* 2013: Playlist: The Very Best of Donna Summer
* 2014: Lo mejor de Donna Summer
* 2014: Sampler
* 2015: Singles... Driven by the Music
* 2015: Hits, Singles & More (2 CD)
* 2015: Another Place And Time (The UK 12" Singles)
* 2016: The Ultimate Collection
* 2018: Summer: The Original Hits
MÉG TÖBB KÖNNYŰZENE!
Tatjana: Aktmodell, popsztár, színésznő (18+)
Danuta: Lengyel kebelcsoda a filmvásznon és a popvilágban (18+)
Boney M.: Az eurodisco klasszikusa
Billy Idol: A szex, a drogok és a zene bűvöletében (18+)
Arabesque: Az eurodisco szexi istennői
Dschinghis Khan: Magyarok a világhírnév kapujában
Plastic Bertrand: A kocogó tátikasztár
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
Field toplistái 4: A kedvenc filmdalok
Reflektorfényben – Pia Zadora: A többszörös Arany Málna-díjas popsztár (18+)
Csárdáskirálynő (18+)
Zenebolondok (18+)
Zenerajongók (18+)
TEAKBOIS ÉS A ZENE
Ken Russell és a gyönyör szegecses éjszakája (18+)
Elvis Presley legszexibb zaklatója (18+)
Meztelen hippik és mámorító dallamok (18+)
