Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

MovieCops

KÉS A VÍZBEN

2023. január 05. 06:00 - Field64

A lengyel Roman Polański az egyetemes filmtörténet egyik leghírhedtebb rendezője, aki szexuális botrányaival teljesen kompromittálta magát, és a MeToo mozgalom kibontakozása óta az első számú közellenséggé vált. A radikálisok legszívesebben egész munkásságát kitörölnék a kollektív emlékezetből, és azt az álláspontot képviselik, hogy a magánembert nem lehet különválasztani a művésztől, és ha az előbbi elfogadhatatlan dolgokat cselekszik, akkor az utóbbival sem lehet elnézően bánni, pláne nem rangos díjakkal elismerni. Természetesen van véleményem a direktorról mint magánemberről, ám az nem tartozik a blog profiljába, azonban mint filmrajongó azt mondom, a Polański-életmű túl jelentős ahhoz, hogy egyetlen mozdulattal lesöpörjük az asztalról. Kevés olyan erős debütáló játékfilmet ismerünk, mint Polański első egész estés alkotása, a Kés a vízben, amely tavaly volt hatvanéves. Mindössze három szereplője van a történetnek, amely javarészt a nyílt vízen játszódik, mégis tökéletes képet ad a korabeli lengyel valóságról. Ezt az akkori kommunista vezetés is felismerte, mert már a forgatási engedélyt is nehezen adták meg, és a film két hét után eltűnt a lengyel moziműsorból, miközben Nyugaton megkezdte diadalútját, melynek részeként első lengyel filmként Oscar-díjra is jelölték.       

FIGYELEM! A posztban női meztelenség is látható. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre! 

knife01.jpg

A történet

Andrzej, a sikeres középkorú újságíró és fiatal felesége, a csinos Krystyna hétvégére a Mazuri-tavakhoz autókáznak, hogy vitorlázzanak. Felvesznek egy autóstoppos fiatalembert, akit kis híján elgázoltak. Miután megérkeznek a tavakhoz, Andrzej meghívja a fiút, hogy tartson velük. Bár a srácnak nincsen semmilyen vitorlás tapasztalata, mégis elfogadja az invitálást. A hajón a két férfi között egyre erősödik a feszültség. Valójában mindketten Krystynának akarnak imponálni. Andrzej az érett férfi élettapasztalatát, tudását érezteti a riválisával, akinek vele szemben a legnagyobb előnye a fiatalsága és a korlátlan szabadsága, legféltettebb kincse pedig a kése, amellyel boszorkányos ügyességre valló mutatványra is képes. Andrzej olyan helyzeteket teremt, amelyekben fölényben lehet a fiatalemberrel szemben, így például a vitorlázás kisebb-nagyobb mesterfogásait illetően a fiú rendre alulmarad. Amikor Andrzej hibájából a kés belepottyan a vízbe, a két férfi verekedni kezd. A stoppos a vízbe esik, noha már korábban is mondogatta, hogy nem tud úszni. Hamarosan elmerül. Andrzej és Krystyna megpróbálják megtalálni, de hiába keresik. Andrzej úgy dönt, kiúszik a partra, hogy értesítse a rendőrséget, s addig a tapasztalt Krystyna egyedül is elboldogul a hajóval. Andrzej távozása után a fiú, aki valójában elrejtőzött egy bója mögött, visszaúszik a hajóhoz, és felmászik a fedélzetre. Az események úgy alakulnak, hogy Krystyna lefekszik a fiúval, majd reggel a part felé veszi az irányt a hajóval. A stoppos egy alkalmas pillanatban leugrik a fedélzetről és felszívódik. Megjelenik Andrzej, aki bevallja, hogy még nem jelentette a fiú eltűnését. Krystyna azt mondja, nem is kell, mivel a fiú előkerült, sőt le is feküdt vele. Andrzej azt hiszi, a felesége csak bosszantani akarja, és egy szavát sem hiszi el. Kocsijukkal az útelágazáshoz érnek. Egyik irány hazafelé vezet, a másik a rendőrségre. Az autó nem mozdul…   

knife02.jpg

Roman Polański (balra) és Zygmunt Malanowicz (jobbra) a Kés a vízben forgatásán 

A rendező

Roman Polański 1933. augusztus 18-án született Párizsban. Hivatalos neve: Raymond Roman Thierry Liebling. Szülei: Mojżesz (Maurycy) Liebling (1903–1984) képzőművész és Bula (Bella) Katz-Przedborska (1900–1943). Hároméves volt, amikor a család vele együtt visszaköltözött Krakkóba. A második világháború alatt a Polański família sok sorstársához hasonlóan a krakkói gettóba kényszerült. Innen az édesanyát Auschwitzba hurcolták, ott is halt meg. Első házasságából született lánya, Annette túlélte a haláltábort, és örökre elhagyta Lengyelországot. Az apa Mauthausenbe került. Ő életben maradt, és 1946-ban újra megnősült. Romant sikerült vidéken elbújtatni, így elkerülte a lágerbe hurcolást. A háború végén visszakerült az édesapjához, aki műszaki iskolába akarta beíratni. A fiú azonban 1954-ben szerepet vállalt Andrzej Wajda A mi nemzedékünk című drámájában, amelynek jelentős visszhangja támadt. Az ifjú Romant felvették a Łódzi Filmművészeti Főiskolára. Itt készült rövidfilmjei közül A két férfi és egy szekrény (1958) már jelezte, hogy személyében egy kivételes tehetségű alkotó próbálgatja oroszlánkörmeit. A zenét jó barátja és munkatársa, Krzysztof T. Komeda dzsesszzongorista szerezte. Azért a színészetnek sem fordított teljesen hátat: Wajda két másik filmjében (Lotna, 1959; Sámson, 1961) is látható volt. Az apró termetű rendezőpalánta még főiskolásként ismerte meg a feltűnő szépségű, ambiciózus színésznőt, Barbara Kwiatkowskát. A lány szerepelt Polański két rövidfilmjében is. A tehetséges fiatalok 1959-ben házasságot kötöttek, amely 1962-ben felbomlott, miután kiderült, hogy a Barbara Lass néven Nyugaton is dolgozó színésznő viszonyt kezdett német kollégájával, Karlheinz Böhmmel, aki később feleségül is vette.

knife03.jpg

Catherine Deneuve az Iszonyat (1965) című lélektani horrorban

A Franciaországban forgatott rövidfilm, A kövér és a sovány (1961) után Polański megrendezte első nagyjátékfilmjét, a Kés a vízbent (1962), amely odahaza leginkább elutasításban részesült, Nyugaton viszont meglepően jól fogadták. A kedvezőtlen hazai légkör miatt a rendező Franciaországba távozott, ahol barátságot kötött Gérard Brach forgatókönyvíróval, későbbi állandó munkatársával. Következő filmje, az angol színekben készült Iszonyat (1965) főszerepére a francia Catherine Deneuve-öt kérte fel. A fekete-fehér filmben megjelenik a Polański-művek egyik gyakori motívuma, az idegenség: a hősnő, Carole Londonban élő idegen, aki betegesen iszonyodik a testiségtől, a szexualitástól. A film színtelensége arra utal, hogy a néző Carole szemén keresztül látja a világot, ami a nővérével közös lakásában egyre torzabbá válik. A tér dimenziói megváltoznak, a falak mintha elmozdulnának, máskor ijesztő hanghatások kíséretében megrepedeznek, olykor pedig képlékennyé válnak: mindez a lány fokozatosan megbomló elméjének mindenkori állapotát tükrözi. Az Iszonyat művészi és anyagi sikere tette lehetővé a direktor személyes kedvence, a Zsákutca (1966) elkészítését. Megint egy többé-kevésbé izolált helyszínen zajlik a cselekmény, ahol hatalmi harcok folynak egy házaspár és a világukba behatoló bűnözők között. A képi világ egyszerre idézi a rendező korai, abszurd rövidfilmjeinek stílusát és az Iszonyat nyomasztó világát, de megcsillan a fekete humor is. A női főszerepet Deneuve testvére, Francoise Dorléac játszotta, aki egy évvel később egy autóbalesetben szénné égett.

knife04.jpg

Ruth Gordon (balra) és Mia Farrow (jobbra) a Rosemary gyermeke (1968) című filmben

Martin Ransohoff producer 1966-ban Hollywoodba hívta Polańskit a Vámpírok bálja (1967) című horrorparódia elkészítésére. A rendező játszotta Abronsius professzor (Jack MacGowran) segédjét, aki gyengéd érzelmeket táplál a Sharon Tate által megformált Sarah iránt, miközben egy homoszexuális vámpír (Iain Quarrier) is feni rá a fogát, a szó minden értelmében. Ransohoff durva beavatkozásai miatt a film megbukott, Polański viszont beleszeretett Tate-be, és 1968. január 20-án összeházasodtak. A horrorparódia után egy igazi horrorfilm jött, Ira Levin bestsellerének adaptációja, a Rosemary gyermeke (1968). Ismét a főhősnő szemén keresztül látjuk a külvilágot, s ennek megfelelően a rendező végül is nyitva hagyja a film megoldását: vajon valóban ördögi praktikák áldozata lett Rosemary, vagy csupán a terhessége miatt labilis idegrendszerűvé vált nő őrületbe vezető útjának állomásait követtük nyomon. A Mia Farrow nevével fémjelzett mű kiugró sikert aratott, kritikái is többnyire kedvezőek voltak. Az igazi horrort viszont sajnos az Élet produkálta. Polański Londonba utazott tervezett új filmje, A delfin napja előkészítésére. Nyolc hónapos terhes feleségét bérelt Los Angeles-i házukban hagyta közös barátaik felügyelete mellett. 1969. augusztus 9-én reggel a bejárónő holtan találta valamennyiüket. A helyszínen iszonyatos mennyiségű vér volt, az ajtón Tate vérével felírva a PIG (disznó) szó. A rendőrség példátlan hanyagsággal folytatta a nyomozást, s csak egy véletlennek köszönhetően tudták elfogni a tetteseket. Közben a legvadabb híresztelések kaptak szárnyra: a lapok már kábítószeres orgiákról és bérgyilkosságról cikkeztek. Aztán kiderült, hogy a kegyetlen bűntényt a Manson famíliaként ismert hippicsalád néhány tagja követte el, ámbár azóta sem sikerült minden részletet megnyugtató módon tisztázni.

knife05.jpg

Isabelle Adjani és Roman Polański A bérlő (1976) című filmben 

A Playboy támogatásával készült véres Shakespeare-adaptáció, a Macbeth (1971) egyes értelmezések szerint egyfajta mozgóképes terápia volt Polański számára, hogy feldolgozza felesége és közös barátaik brutális halálát. Az Olaszországban készített Micsoda? (Che?, 1972) visszatérést jelentett a korai filmek hangulatához és stílusához. Az Alice Csodaországban egyfajta bizarr variációjaként értelmezhető, kissé zavaros sztori egy különös villába vetődő fiatal lány (Sydne Rome) megpróbáltatásairól azonban a kritika és a közönség elutasításával találkozott. Polański pályafutásának egyik csúcsa a harmincas évek Los Angelesének bűnökkel teli világát megidéző Kínai negyed (1974), amelyet Jack Nicholson, Faye Dunaway és John Huston pazar alakítása fémjelez. A direktor színészként is közreműködött a filmben, és cameót vállalt a Vér Drakulának (1974) című olasz horrorban. Főszerepet játszott A bérlő (1976) című saját filmjében, amelyet Franciaországban forgatott. A történet önéletrajzi elemei teljesen nyilvánvalóak, a fő téma ismét az idegenség és a személyiség megkérdőjeleződése. A tárgyi környezet nyomasztó hatását azzal teremtették meg, hogy Pierre Guffroy díszlettervező fordított perspektívával tervezte meg a díszleteket: a kis figura (gondoljunk Polański alacsony termetére is!) szinte elvész a hatalmas bútorok között. A külvilágot újra a főhős szemén keresztül látjuk, ahogyan korábban Carole vagy Rosemary látásmódjával is azonosulni voltunk kénytelenek. Ezért is hat megdöbbentő erővel, mikor hősünk az utolsó jelenetben, a kórházi ágyon fekve, az arcát takaró gézréteg szemrésein át önmagát pillantja meg. 1977-ben a rendezőt egy tizenhárom éves lány, Samantha Geimer megerőszakolásával vádolták meg. Együttműködött ugyan a hatóságokkal, de amikor a számos jogi szabálytalanságot elkövető bíró nyilvánosan hangoztatni kezdte, hogy száz évre börtönbe juttatja, az ítélet elől Európába szökött. Azóta sem teheti be a lábát az Egyesült Államokba, mert az ellene kiadott elfogatóparancs még érvényben van. Franciaország, Svájc és Lengyelország az eltelt évtizedek folyamán már kinyilvánította, hogy nem járulnak hozzá a rendező kiadatásához.

knife06.jpg

Peter Firth és Nastassja Kinski az Egy tiszta nő (1979) című filmben

Bírósági ügy ide vagy oda, Polańskit Oscar-díjra jelölték az Egy tiszta nő (1979) című Thomas Hardy-adaptációért. A regényt még Sharon Tate ajánlotta a rendező figyelmébe, és úgy volt, hogy ő lesz majd a főszereplő. A szerepet végül az akkor tizenhét éves Nastassja Kinski kapta, aki egy csapásra világsztárrá vált. Pletykálták, hogy Polańskinak viszonya volt a huszonhét évvel fiatalabb színésznővel, ám ezt mindketten cáfolták. Kinski elmondta, hogy hálás Romannak azért, hogy rábízta ezt a nehéz szerepet, és nem követelte tőle, hogy vegye le a ruháit, ami a korábbi filmjeiben szinte elvárás volt a rendezők részéről. A nemzetközi siker ellenére Polański évekig nem rendezett, hanem színpadi színészként lépett fel, például az Amadeus című színdarabban. 1986-ban megjelent önéletrajza, a kedvezően fogadott Roman by Polański. Visszatérésnek szánt szuperprodukciója, a Kalózok (1986) azonban csúfosan megbukott. Elnázőbben fogadták a hitchcocki ihletésű Őrületet (1988), amelyben Harrison Ford és a direktor új múzsája és későbbi felesége, Emmanuelle Seigner játszotta a főszerepet. A házasságból egy lány- és egy fiúgyermek született. A kilencvenes évek nem Polański évtizede volt. Új alkotásairól (Keserű méz, 1992; A halál és a lányka, 1994; A kilencedik kapu, 1999) általában fanyalogva értekeztek a kritikusok. 1996-ban A hasonmás címmel tervezett filmet John Travolta és Isabelle Adjani főszereplésével. Travolta egy meztelen jelenet miatt visszakozott, mire Steve Martin került képbe, ami viszont Adjaninak nem tetszett, ezért a projekt végleg kútba esett.     

knife07.jpg

A zongorista (2002) egyik jelenete

Władysław Szpilman zsidó származású lengyel zongoraművész életrajzi könyvén alapul A zongorista (2002) című felkavaró dráma, amelyet a rendező az objektív hangvétel miatt tartott alkalmasnak arra, hogy általa felidézze a negyvenes évek tragikus eseményeit. A címszerepet alakító Adrien Brody a speciális étrendnek köszönhetően tizennégy kilót veszített a testsúlyából, hogy a külső szempontjából is alkalmas legyen Szpilman megszemélyesítésére. A film világsikert aratott, elnyerte a cannes-i Arany Pálmát, és három Oscar-díjának egyikét a rendező kapta, aki azt nem vehette át személyesen. Az elmúlt húsz évben készült Polański-filmek szokás szerint élénk vitákat váltottak ki. Egyesek szerint csupán egy megfáradt alkotó, aki rutinból forgat egyre érdektelenebb műveket, míg mások úgy gondolják, látásmódja még mindig eredeti, filmjei továbbra is szellemi izgalmakat kínálnak az egyre jobban elüzletiesedő nemzetközi filmvilágban. Különösen magasra csaptak az indulatok mind ez idáig legutolsó alkotása, a Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy (2019) miatt. Abban többé-kevésbé konszenzus alakult ki, hogy egyik legérdekesebb és legértékesebb filmjéről van szó.

knife07a.jpg

Jean Dujardin a Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy (2019) című filmben

Sokan azonban bicskanyitogatóan ízléstelennek találták, hogy szerintük a rendező Dreyfus meghurcoltatását lényegében saját sorsa szimbólumának tekinti, ámbár Dreyfusról bebizonyosodott, hogy ártatlan, míg Polański egyértelműen bűnös. A MeToo-mozgalom hatására a világsajtó újra felkapta Samantha Geimer esetét, noha az egykori áldozat már többször is azt nyilatkozta, hogy megbocsátott a rendezőnek, mert szerinte már megbűnhődött a tettéért, és mindenkinek jobb lenne, ha az ügyet végleg lezárnák. Azóta újabb nők jelentkeztek azzal, hogy a rendező valamikor zaklatta, sőt megerőszakolta őket, a vádak azonban egyetlen esetben sem nyertek egyértelmű bizonyítást. A vádlók egyike, a Kalózok női főszereplője, Charlotte Lewis később elismerte, hogy a szó büntetőjogi értelmében nem történt nemi erőszak, de „Roman olyan helyzetet teremtett, amely a nemi erőszakkal egyenértékű volt”. A szexuális botrányok miatt Polańskit az Amerikai Filmakadémia kizárta tagjai sorából. Tiltakozáshullámot váltott ki egyes francia művészi körökben, hogy a Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy 2020-ban három César-díjat kapott (az egyiket maga a rendező!), amivel – a protestálók sajátos értelmezése szerint – a francia filmszakma valójában a pedofíliát ismerte el. Várhatóan idén mutatják be Polański The Palace című új filmjét, amely 1999 szilveszterén játszódik egy svájci luxusszállodában, ahol a vendégek és a személyzet élete összefonódik. Főszereplők: Mickey Rourke, Anton Pampushnyy, John Cleese, Oliver Masucci, Joaquim de Almeida, Alexander Petrov és jelen sorok írójának egyik nagy kedvence, Fanny Ardant. A forgatókönyvírók között ismét ott van a másik híres emigráns lengyel rendező, Jerzy Skolimowski, aki a Kés a vízben megírásában is részt vett.    

knife08.jpg

Növekvő feszültségek (balról jobbra: Leon Niemczyk, Jolanta Umecka és Zygmunt Malanowicz)

ÍGY KÉSZÜLT A FILM

A forgatókönyv

Az 1957-ben alapított lengyel filmstúdió, a Kamera vezetője, Jerzy Bossak ismerte Polański addigi filmes munkáit, és azok alapján rendkívül tehetségesnek tartotta őt. Közbenjárt az érdekében, így a fiatal pályakezdőt 1959-ben felkérték, hogy írjon egy forgatókönyvet, és amennyiben azt az illetékesek elfogadják, akkor készítsen belőle filmet. Polański mint lelkes vitorlázó akkoriban fedezte fel magának a Mazuri-tóvidéket, ezért kézenfekvő volt az a gondolat, hogy ott játszódjon a film cselekménye. Szempont volt az is, hogy könnyen finanszírozható filmet tervezzen, hiszen tudta, hogy elsőfilmesként nem számíthat nagy költségvetésre. A tematikát illetően nem akart beállni a sorba, inkább valami egészen újat akart, egy kortárs történetet. A lengyel filmművészet legnevesebb alkotói akkoriban ugyanis a történelmi témák mellett kötelezték el magukat, különös tekintettel a nem is oly távoli múltra, a második világháborúra. Polański viszont egy bűnügyi történetet képzelt el: egy házaspár hajókirándulásra visz egy fiút, aki rejtélyes körülmények között meghal. Bár a cselekmény erre a három szereplőre koncentrált, az egyhetes hajókázás során mások is képbe kerültek volna. Az illetékes minisztérium az első körben elutasította a szkriptet, amely az Agrafka, fajka i nóż (Biztosítótű, cső és kés) címet viselte, és Polański az addig főként rendezőasszisztensként ténykedő Jakub Goldberggel közösen írta. Az elutasítás indoklásában szerepelt, hogy a sztori teljesen érdektelen, periférikus és semmi köze a társadalmi valósághoz, fellengzősen szólva: Polańskinak nincs semmi mondanivalója. A csalódott művész ekkor Párizsba utazott, hogy meglátogassa ott élő nővérét. Franciaországban kapott lehetőséget egyik leghíresebb rövidfilmje, A kövér és a sovány (1961) megrendezésére.

knife09.jpg

Ketten a hajón (Jolanta Umecka és Zygmunt Malanowicz)

Ha lassan is, de azért Lengyelországban is működött a filmes gépezet. Bossak természetesen szintén olvasta a szkriptet, és egyáltalán nem értett egyet az elutasítással. Hazahívta Polańskit, és azt szorgalmazta, hogy adják be még egyszer a filmtervet. Persze el kell végezni néhány jelentéktelen változtatást, hogy az illetékes elvtársak azt higgyék, Polański átdolgozta a teljes forgatókönyvet, amely mellesleg új címet kapott: Nóż w wodzie (Kés a vízben). A munkába bekapcsolódott egy Polańskihoz mérhető fiatal tehetség is, Jerzy Skolimowski. A végső forgatókönyvet a direktor, Goldberg és Skolimowski körülbelül négy nap alatt írta meg Polański lakásán. Minden szituációt eljátszottak, cserélgették a szerepeket, hogy teszteljék, a leírt mondatok mennyire életszerűek kimondva. Skolimowski javasolta, hogy a cselekményt egyetlen napba sűrítsék és csak a három szereplő köré építsék. Polański a maga részéről totális hülyeségnek tartotta a megtévesztő manővereket, mert szerinte az eredeti szkript is teljesen rendben volt. Mindazonáltal követte Bossak tanácsait, és ezt bölcsen is tette. A filmbürokraták ugyan a második körben is húzták a szájukat, de harmadjára már értékelték a szerzők erőfeszítéseit a konszenzusra, és a Kamera vezetőjeként Bossak kedvező véleményét sem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni. A Kés a vízben tehát zöld utat kapott, és megkezdődhettek a forgatási előkészületek.

knife10.jpg

Andrzej, a sikeres újságíró (Leon Niemczyk)

A színészek

Andrzej szerepét a lengyel filmgyártás kimagasló személyisége, Leon Niemczyk kapta, akit művészfilmekből (Az éjszakai vonat, 1959) éppúgy ismerhetünk, mint közönségfilmekből (A nőstényfarkas kísértete, 1983). Kiválasztása – Polański visszaemlékezése szerint – hirtelen döntés volt. És főleg szerencsés, mert a három szereplő közül akkor még csak Niemczyk rendelkezett jelentős szakmai múlttal. A stoppos szerepét a direktor saját magának szánta: ne feledjük, hogy színészként került a pályára, és bár rendezőként teljesedett ki a karrierje, a színjátszás területén sem volt tehetségtelen. Jerzy Bossak viszont határozottan ellenezte, hogy Polański játssza a figurát. Egyes vélemények szerint nem tartotta helyesnek, hogy amikor a kezdő rendezőnek amúgy is annyi mindenre figyelnie kell, még azzal is elaprózza magát, hogy színészi feladatot is megold. Más források úgy tudják, Bossak nem találta eléggé megnyerő külsejűnek a rendezőt, s emiatt a stoppos iránti nézői szimpátia is kétségessé válhatott volna. Állítólag felmerült az a javaslat is, hogy Skolimowski játssza a fiatalembert. Polańskihoz hasonlóan Skolimowski is színészkedett a rendezés mellett. Nem tudom, ő miért nem felelt meg: a külső nem lehetett akadály, hiszen fiatalon Skolimowski kifejezetten jóképű volt. Polański végül egy főiskolást választott Zygmunt Malanowicz személyében. Míg Niemczyk próbafelvétel nélkül kapta meg a szerepét, Malanowicz esetében több próbafelvétel is készült. Polański folyton megkérdezte tőle, hogy milyennek találta saját magát, és Malanowicz mindig azt felelte, hogy nem elég jónak, ezért megpróbálná még egyszer. Alighanem a tökéletességre való törekvésével győzte meg a pályakezdőként is maximalista rendezőt.

knife11.jpg

Veszélyes vizeken (Zygmunt Malanowicz)

Polański – akárcsak Hitchcock – meglehetősen pontos elképzelésekkel rendelkezett arról, hogy mit is akar, s nem volt különösebb híve az improvizációnak. Olykor előjátszotta a színészeknek, hogy mit szeretne látni tőlük. A színházi háttérrel rendelkező Niemczyktől nem volt idegen ez a fajta munka, így vele nem is volt különösebb szakmai probléma. Ellenben Malanowicz másfajta színész volt, legalábbis főiskolásként. Ő nem tudta egyszerűen csak visszatükrözni azt, amit látott, hanem belülről kellett átélnie a szerepet, és ehhez meg kellett teremteni a megfelelő atmoszférát. Polański egyébként szintén azon az állásponton volt, hogy mindennek belülről kell fakadnia, és nem a külsőségekből. A tapasztalt Niemczyknek nem okozott gondot, hogy a rendezői instrukciókat könnyedén beépítse a szerep felépítésének személyes folyamatába, míg a tapasztalatlanabb Malanowicznak ebből a szempontból nehezebb dolga volt. A forgatást viszont megkönnyítette, hogy a két férfi között csupán a cselekmény szerint voltak feszültségek, s a kamerákon kívül nagyon jól megértették egymást. Malanowicz évekkel később elmondta, hogy Niemczyk rendkívül segítőkész és közvetlen kolléga volt, aki egyetlen pillanatig sem éreztette, hogy személyében egy elismert, tekintélyes művész került össze egy tapasztalatlan pályakezdővel. Az évtizedek folyamán többször is filmeztek együtt, és barátságuk még inkább elmélyült (Niemczyk 2006-ban, Malanowicz 2021-ben hunyt el).

knife12.jpg

Krystyna, az érzéki feleség (Jolanta Umecka)

A női főszereplő megtalálása ment a legnehezebben. Polańskinak volt ugyan jelöltje, de a kiszemelt színésznő cserben hagyta. A szerepre tökéletesen alkalmas lett volna a direktor első felesége, a gyönyörű Barbara Kwiatkowska, ám a forrásokból nem derül ki egyértelműen, hogy szóba került-e egyáltalán. Polański szerint Krystyna esetében a külső volt a döntő, nem a színészi tapasztalatok. Azt hangoztatta, hogy bárkit, aki külsőre megfelelőnek látszik, instruálni tud a szerep meggyőző eljátszásához. Jolanta Umeckát a Legia uszodában pillantotta meg. A huszonnégy éves hölgy a Varsói Zeneakadémia negyedéves növendéke volt. A Kés a vízben után még játszott néhány filmben, diplomája megszerzése után mégis a zene mellett kötelezte el magát. A hatvanas években a kifinomult elegancia és nőiesség megtestesítőjének tartották hazájában. Umeckának fogalma sem volt a színjátszásról, ennek ellenére rendszeresen elengedte a füle mellett a rendezői instrukciókat. Tízszer is meg kellett kérni arra, hogy például az egyik jelenetben a poharat oda tegye, ahová Polański kéri, Jolanta szerint ugyanis mindegy volt, hová teszi le. Egyszer állítólag az ingerült Polański cipőstül gázolt a vízbe, hogy elmagyarázza a színésznőjének, merre van a bal, és merre a jobb oldal. Umecka pókerarccal tűrte a megpróbáltatásokat, arcán semmiféle érzelem nem tükröződött, s hogy ez ne így legyen, jobb híján bosszantották vagy inzultálták, hogy természetes reakciókat csikarjanak ki belőle. Amikor például a vízbe fúltnak hitt stoppos váratlanul újra megjelenik a hajón, Umeckából csak úgy sikerült érzelmi reakciót kicsikarni erre a meglepő fordulatra, hogy Jerzy Kostenko rendezőasszisztens elsütött mögötte egy pisztolyt. Hosszú évek múlva Kostenko úgy ítélte meg, hogy talán túl kegyetlenül bántak Jolantával, aki szerencsére erős jellem volt, és nem roppant össze. A bemutató után mindenki azt kérdezgette, hogy ki ez a figyelemre méltó lány. Umecka külön fejezetet írt a lengyel filmtörténetben azzal, hogy ő volt az első színésznő, aki meztelenül is megjelent egy filmben.

knife13.jpg

Az autójelenet forgatása

A forgatás         

Az IMDb-n olvasható infókkal ellentétben a Kés a vízben forgatása csak 1961 júliusában kezdődött el, és nem 1959-ben. A kamarajelleg ellenére a munka egyáltalán nem ment könnyen, hiszen technikailag nem volt egyszerű sem a kocsiban, sem a hajón játszódó jelenetek filmre vitele. Akkoriban még nem voltak olyan lehetőségek a kocsiban zajló események lefilmezésére, mint napjainkban, így a stáb az autóhoz kötözte magát. A megfelelő fényviszonyokat egy takaróval biztosították, melyen lyukat vágtak a kamera számára. A kocsit Leon Niemczyk vezette, a történetnek megfelelően viszonylag gyorsan. A kamera és a takaró miatt viszont semmit nem látott, ezért az utat szegélyező fák tetejét figyelve próbálta belőni a helyes irányt. A kocsival ráadásul „ideológiai problémák” is támadtak. Egy Mercedesről volt szó ugyanis, ami Lengyelországban a nyugati dekadencia szimbólumának számított, ennek ellenére több állami vezető is azzal közlekedett. Az elvtársak úgy gondolták, hogy egy ilyen autóval rendelkező és még saját vitorláshajót is birtokoló újságíró a mélyen megvetett nyugati életstílust szimbolizálja. Emiatt a Mercedest le kellett cserélni egy Peugeot 404-esre. A szűkös költségvetés nem tette lehetővé mindegyik autós jelenet újraforgatását, ezért a külsőkön a Peugeot-t látjuk, míg a belsők a Mercedesben készültek. A különbség jól megfigyelhető, a belsőknél ugyanis fehér, a külsőknél viszont fekete kormánykereket látunk. (Ami engem illet, én is felfigyeltem a kormánykerék színének változásaira, de azt nem mondanám kategorikusan, hogy ez egyértelműen a külső és belső felvételek váltakozásához kapcsolódik.) A Mercedes-ügyet egyébként a forgatást meglátogató és arról negatív hangvételben tudósító újságíró robbantotta ki – aki Mercedesszel érkezett a helyszínre.

knife14.jpg

Pillanatnyi idill (Jolanta Umecka és Zygmunt Malanowicz)

A hajójelenetek a Mikołajskie, a Kisajno, a Jagodni és a Śniardwy tónál készültek. A forgatáskor különösen sok problémával kellett szembenézni. Az egyik a víz mozgása volt, ami miatt a hajó örökösen elmozdult, és nemegyszer előfordult, hogy mire beállítottak egy jelenetet, addigra az elmozdulás miatt a Nap már nem jó irányban állt. A helyszín miatt az égbolt szinte örökösen látható volt, vagyis a jelenetek folytonossága érdekében örökösen figyelni kellett a felhők mozgását is. Jerzy Lipman operatőr szakmai bravúrja volt, hogy az időjárás olykor szélsőséges változásait két beállítás között a nézők nem vették észre. Azt persze mondani sem kell, hogy a gyakori esőzés is nehezítette a stáb dolgát. Maga a hajó állítólag eredetileg a Harmadik Birodalom második embere, Hermann Göring tulajdonában volt. Hitler bizalmasa és közeli barátja gyakran nyaralt a forgatás helyszíneihez közel fekvő Sztynortban. A Rekin (Cápa) nevet viselő hajó a második világháború idején elsüllyedt, ám később kiemelték, rendbe hozták, és egy utazási iroda tulajdonába került. A filmben a hajó neve Christine, ami utalás a hősnő nevére. Három ember részére épp megfelelő volt, ellenben a stáb számára már nem volt elegendő hely.

knife15.jpg

Pillantás az árbócról

A filmesek kötelekkel erősítették magukat a hajó különböző részeihez, ám még így is előfordult, hogy néha beleestek a vízbe. A kamerát egy úszó platformon helyezték el, a felszerelést pedig egy másik hajón, amelyen azok tartózkodtak, akikre ugyan szükség volt a munkához, de nem kellett a Rekinen tartózkodniuk. Az egyik jelenetet felülnézetből forgatták. Ehhez Jerzy Lipman felmászott az árbóc tetejére, kezében a kamerával. Bár ki volt kötve az árbóchoz, annak folyamatos kilengése miatt a munka meglehetősen veszedelmes volt, nem is beszélve a dolog szakmai részéről, hiszen nem könnyű ilyen instabil helyzetben használható filmfelvételt készíteni. Polański folyamatosan aggályoskodott, és szüntelenül arról kérdezte Lipmant, hogy jól halad-e. Az operatőr egyre ingerültebb lett, végül kiejtette a kezéből az Arriflex kamerát, amelyet elfelejtett rögzíteni. A búvárok nem találták meg az eszközt a víz alatt. Tekintve, hogy micsoda műbalhé volt a Mercedes kocsi miatt, biztosra vehetjük, hogy a filmeseket nem dicsérték meg a szocialista állam vagyonának ilyetén elherdálásáért. Leon Niemczyk visszaemlékezései szerint a víz többnyire kifejezetten hideg volt, úgyhogy minden olyan jelenet után, amelyben a vízbe kellett mennie, konyakot kapott. Emiatt olykor csak színlelte a didergést, hogy megkapja a finom itókát.  

knife16.jpg

Wojciech Frykowski és Jolanta Umecka a Kés a vízben forgatásán

Vízimentőként kapott munkát a stábban Wojciech Frykowski, Polański jó barátja. Egy kétes ügyletekből meggazdagodott magánvállalkozó legidősebb fiaként Frykowski a textilszakma területén képezte magát, hogy majdan apja örökébe lépjen, a családi vagyonnak köszönhetően azonban az aranyifjak zűrös életét élte – már amennyire a Lengyel Népköztársaságban erre lehetősége volt. A textilüzlet helyett inkább az írás és a filmezés érdekelte, és ismeretséget kötött a łódzi filmiskola ifjú tehetségeivel. Polański egy általa szervezett bulin találkozott vele először. Külsőre egymás ellentétei voltak, ám mégis hamar szót értettek. A direktor szerint Woytek úgy nézett ki, mint valami agresszív kidobóember, aki a művészet terén nem volt különösebben tehetséges, viszont aranyból volt a szíve, és nem létezett nála hűségesebb barát. Anyagilag támogatta Polański egyik rövidfilmje, az Emlősök (1961) elkészítését. A hatvanas évek közepén – barátja nyomdokait követve – Frykowski előbb Franciaországba, majd az Egyesült Államokba ment, hogy megcsinálja a szerencséjét. Külföldre emigrált barátai támogatták, és igyekeztek bevezetni a jobb körökbe. Megismerkedett egy kávémilliomos lányával, Abigail Folgerrel. Zavaros kapcsolatukat főleg a kábítószer iránti közös érdeklődés tartotta össze. Amikor Polański 1969 nyarán Angliába utazott egy filmforgatás előkészítésére, Woyteket és Abigailt kérte meg, hogy költözzenek a házába, és vigyázzanak állapotos feleségére, Sharon Tate-re. A Manson család három tagja 1969. augusztus 8-áról 9-ére virradó éjjel brutálisan meggyilkolta mind az öt személyt, aki akkor a házban tartózkodott: Sharon, Abigail és Woytek mellett Tate volt vőlegényét, Jay Sebring sztárfodrászt és egy tizennyolc éves fiút, aki a gondnoknál járt látogatóban. Frykowski testét ötvenegy késszúrás érte, kétszer belelőttek és tizenhárom fejsérülése volt, mert a pisztoly agyával ütlegelték is a kábítószertől bódult állapotban lévő férfi fejét. Testét a hozzátartozók kérésére elhamvasztották, a hamvakat Lengyelországban temették el. A bűntény idején tízesztendős fia, Bartłomiej (1959–1999) nevében 1971-ben kártérítési per indult Manson ellen. Félmillió dollárt ítéltek meg neki, ám ennek csupán egy töredékét kapta meg, azt is csak a kilencvenes években, a Guns’n’Roses által lemezre vett Manson-dal jogdíjaiból.        

knife17.jpg

A halottnak hitt fiatalember (Zygmunt Malanowicz)

Az utómunkálatok

A fentebb ecsetelt szakmai nehézségek mellett Polański helyzetét magánéleti gondok is nehezítették. Felesége, Barbara Kwiatkowska – épp Polański támogatásával! – Nyugaton kezdett filmezni Barbara Lass néven. A Mily öröm élni! (1961) című René Clément-filmben Alain Delon volt a partnere, ám nem a francia szívtipró hódította meg, hanem német partnere, a Sisi-filmek egykori Ferenc József császára, Karlheinz Böhm a Leszámolás Tokióban (1963) című film forgatásán. Barbara bejelentette válási szándékát, és 1963-ban hozzáment Böhmhöz, akinek féltékenysége lényegében tönkretette a filmkarrierjét. (1980-ban elváltak.) Polański a Kés a vízben forgatásán értesült egykori mestere és barátja, Andrzej Munk haláláról, aki autóbalesetben vesztette életét 1961. szeptember 20-án. Miután befejezték a forgatást, és elkezdődtek az utómunkálatok, kiderült, hogy Zygmunt Malanowicz erőteljes basszushangja egyáltalán nem illik a figurához. Polański ekkor úgy döntött, hogy ő maga fogja szinkronizálni a színészét.

knife18.jpg

Jelenetek egy házasságból (Leon Niemczyk és Jolanta Umecka)

Hangproblémák merültek fel Jolanta Umecka esetében is. Neki Anna Ciepielewska – Munk utolsó filmje, az Egy nő a hajón (1963) főszereplője – kölcsönözte a hangját. Ciepielewska állítólag nem titkolta, hogy egy nagy rakás szarnak tartja a Polański-filmet, ennek ellenére nem akadékoskodott, és követte a rendező instrukcióit. A hangsávhoz a direktor személyesen vette fel a szúnyog zümmögését, és visszafelé játszotta le, mert úgy keltette azt a hatást, amelyet el akart érni. A zenét a fiatalon elhunyt Krzysztof Komeda (1931–1969) komponálta, aki már Polański rövidfilmjeiben is dolgozott. A rendező szerint semmiféle instrukciót nem kellett adni neki, mert magától tudta, milyen zene illik a cselekményhez. Az alkoholista Komeda 1968 decemberében illuminált állapotban elesett egy Los Angeles-i utcán, és beütötte a fejét. Egyik barátja megpróbálta talpra állítani, de újból elesett, és a fejét újabb erős ütés érte. Kórházba került, ahol vérrögöt mutattak ki az agyában. Kómába esett, életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A kómából felébredt, és három hónapig tartó kezelés után hazatért Lengyelországba, ahol rövidesen meghalt.

knife19.jpg

A James Cameront is megihlető késes mutatvány (Leon Niemczyk és Zygmunt Malanowicz)

A fogadtatás

Ahogy az akkoriban Magyarországon is szokás volt, a nyilvános bemutató előtt a filmet megtekintette az ún. elfogadó bizottság, hogy eldöntse, a mű méltó-e arra, hogy a nézők elé kerüljön. Mondani sem kéne, hogy a bizottság tagjai nem lelkesedtek a látottakért, de úgy voltak vele, hogy ha már engedélyezték a gyártást, akkor engedélyezik a bemutatót is, legfeljebb nem kerítenek túl nagy feneket neki, mint egyébként szoktak. Csupán a legfontosabb elvtárs fogalmazott meg kifogást. A befejező jelenet ugyanis elfogadhatatlan volt számára, amikor az autó megáll a kereszteződésben, és nem derül ki, hogy Andrzej hazafelé indul majd, vagy az ellenkező irányba, a rendőrségre. „Nekem mindegy, hogy mit csinál, csak ne álldogáljon a kereszteződésben” – fogalmazta meg tömören az ellenvetését. Végül két beállítás kivágása árán maradhatott a nyitott befejezés. A filmet 1962. március 9-én kezdték vetíteni a lengyel mozik. Nem volt ünnepi díszbemutató, mint általában egy-egy új hazai film esetében, és a kritikák többsége elutasító, sőt olykor ellenséges is volt. A legtöbbet hangoztatott vélemény szerint Polański egy tehetségtelen dilettáns, akinek semmi érdekes és érvényes mondanivalója nincs a lengyel társadalomról, de a film fölött a nézők fogják kimondani az ítéletet, akik be se ülnek a moziba egy ilyen fércműre. Ehhez képest az érdeklődés meglehetősen nagy volt, mert a közönség megérezte, mit akar mondani a rendező, s különösen a fiatalok számára lett példakép az autóstoppos fiatalember. Zygmunt Malanowicz késes mutatványa óriási sikert aratott, majdnem huszonöt évvel később James Cameron is átvette ezt az ötletet A bolygó neve: Halál (1986) című filmjéhez.

knife20.jpg

Krystyna azt hiszi, egyedül van (Jolanta Umecka)

Az opuszt megtekintette Władysław Gomułka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának akkori első titkára is, akit mélységesen felháborítottak a látottak, állítólag még a vetítővásznat is megdobálta. Kozmopolitának minősítette a művet, amely teljesen eltér a világhírű lengyel filmiskola művészi vívmányaitól, a fogyasztói társadalmat dicsőíti és teljesen idegen a lengyel nép életfelfogásától és világnézetétől. A harag bizonyos szempontból érthető. A lengyel pártelit akkoriban kezdte egyre nyíltabban sütögetni a maga pecsenyéjét, és kezdett egyre látványosabban meggazdagodni, ezért a funkcionáriusok magukra ismertek Andrzejben, aki olyan státusszimbólumokkal rendelkezett (nyugati kocsi, vitorlás), amire sportújságírói fizetéséből nyilvánvalóan nem tellett, vagyis a párthoz közel álló személy lehetett. Ily módon az autóstoppos fiatalember konfliktusát Andrzejjel a rendszerrel való szembenállás szimbólumának lehetett tekinteni. A Kés a vízben két hét után eltűnt a lengyel mozik műsoráról, és külföldi sikerei ellenére hosszú ideig nem is rehabilitálták. Az ellenségessé vált légkörben Polański úgy döntött, hogy elhagyja a hazáját. Filmtörténeti legendák szerint a Kés a vízben egyik kópiáját kicsempészték Lengyelországból, és így jutott el nyugati filmfesztiválokra, ahol nagy tetszést aratott, díjakat nyert, és Polańskit nemcsak a lengyel, hanem az egyetemes filmművészet új tehetségeként üdvözölték. A Time magazin 1963. szeptember 20-i számának címlapja a film egyik fotója volt „Lovers in Polish Film” címmel, de sem a művet, sem a színészeket nem nevezték meg. Az illegális külföldre csempészés legendáját cáfolja, hogy az opuszt több ország megvásárolta és forgalmazta, ami akkoriban sem történhetett volna meg a hazai filmek külföldi forgalmazásával foglalkozó lengyel céggel való megállapodás nélkül. Érdekesség, hogy a svájci nézők a filmet egészen másképp ítélték meg, mint a lengyelek: ők inkább Andrzej figurájával azonosultak, mert vagyoni helyzetét, társadalmi pozícióját a szorgalommal és a felelősséggel párosították.

knife21.jpg

Játék a késsel (balról jobbra: Zygmunt Malanowicz, Jolanta Umecka és Leon Niemczyk)

Magyarország az elsők között vásárolta meg a bemutatási jogot, és nem egész két héttel az angol premier után a magyar mozik is vetíteni kezdték a filmet, sőt néhány hónappal a mozibemutatót követően már a televízió is műsorra tűzte. A magyar szinkronhangok Bárdy György (Leon Niemczyk), Tordy Géza (Zygmunt Malanowicz) és Dallos Szilvia (Jolanta Umecka) voltak. Az akkoriban monopoljoggal rendelkező forgalmazócég, a MOKÉP egyáltalán nem akarta eldugni Polański remekművét a nézők elől. Ezt bizonyítja, hogy négy plakáttervezetet is elutasítottak azzal az indoklással, hogy nem fejezik ki a film mondanivalóját. Itt jegyezzük meg, hogy utólag is sok bírálat érte a magyar Filmátvételi Bizottság tevékenységét, mert sokan azt hitték (és hiszik mind a mai napig), hogy lényegében a bizottság tagjainak egyéni ízlésén múlt, hogy mit láthattak a magyar nézők. Pedig a változó felállású bizottság munkáját számos írott és íratlan utasítás szabályozta. Ezek megfogalmazták, hogy mit MUSZÁJ átvenni (az európai baráti országok filmjeiből minél többet) és mit TILOS (szovjet- és kommunistaellenes műveket, erőszakos alkotásokat, horrort, explicit szexualitást bemutató műveket, különös tekintettel a pornókra). Jó néhány esetben nem ideológiai, hanem anyagi okai voltak annak, hogy egy-egy film csak jelentős késéssel vagy egyáltalán nem jutott el hozzánk. Összességében kijelenthető, hogy a vasfüggöny mögötti országok filmkínálatát illetően Magyarország egyáltalán nem sereghajtó volt, még a késedelmeket illetően sem. Több olyan filmet is bemutattak és műsoron tartottak a magyar mozik, amelyek az anyaországokban kegyvesztetté váltak: ilyen film volt például a Kés a vízben mellett a szovjet Andrej Rubljov (1966), a csehszlovák A hullaégető (1969), sőt a francia Az apáca (1966) is. A Kés a vízben 1990-es tévébemutatójához új szinkron készült a következő hangokkal: Mécs Károly (Leon Niemczyk), Jani Ildikó (Jolanta Umecka) és Fodor Tamás (Zygmunt Malanowicz). A VHS-verzió 1995-ben a MOKÉP, a DVD-változat pedig 2008-ban a Corner Film kiadásában szintén ezzel a szinkronnal jelent meg.  

knife22.jpg

Andrej Tarkovszkij: Iván gyermekkora (1962)

Az 1962-es velencei filmfesztivál

A XXIII. velencei filmfesztivált 1962. augusztus 25. és szeptember 8. között rendezték meg a lagúnák városában. A játékfilmek kilenctagú zsűrijének elnöke Luigi Chiarini filmkritikus és filmrendező volt, akit a következő évben a rendezvény igazgatójának neveztek ki. A zsűri tagjai közül a magyar közönség John Houseman román származású amerikai színészt (A Keselyű három napja, 1975) és Ronald Neame angol filmrendezőt (A Poszeidon katasztrófa, 1972) ismerheti a legjobban. A versenyprogramban három olasz, négy francia, két szovjet, két angol, továbbá egy-egy argentin, japán és amerikai film vett részt. Ezek között olyan, ma már filmtörténeti jelentőségű műveket találunk, mint például az Iván gyermekkora (Andrej Tarkovszkij), az Éli az életét (Jean-Luc Godard), Az alcatrazi ember (John Frankenheimer), a Lolita (Stanley Kubrick), a Mamma Róma (Pier Paolo Pasolini) és a Családi napló (Valerio Zurlini). Az elemzők rámutattak arra, hogy a bemutatott filmek többségének alkotói kerülték az aktuális társadalmi problémákat, és inkább szereplőik szűk világára koncentráltak. Már a rendezvény előtt támadások érték a vezetőséget, miután bejelentették, hogy színvonalbeli problémák miatt az 1962-es fesztiválra sem hívnak meg nyugatnémet filmet.

knife23.jpg

A magyar versenyfilm, Makk Károly Megszállottak (1962) című alkotása (Pálos György, Szirtes Ádám és Pap Éva)

A németek ezt azért is sérelmezték, mert a Szovjetunióból viszont két versenymű is érkezett, ráadásul Tarkovszkijé az Arany Oroszlánt is elnyerte, megosztva Zurlini alkotásával. A legjobb férfi alakítás díját az amerikai Burt Lancasternek ítélték (Az alcatrazi ember), a legjobb színésznőét pedig a francia Emmanuelle Riva kapta a Thérèse Desqueyroux című Georges Franju-filmben nyújtott teljesítményéért. A zsűri különdíját Jean-Luc Godard vehette át. Az információs vetítések kínálata szintén színvonalas és gazdag volt. Új (vagy éppen legelső) filmjével képviseltette magát például Tony Richardson (Egy csepp méz), Agnès Varda (Cléo 5-től 7-ig), Mihálisz Kakojánisz (Élektra), Bernardo Bertolucci (A kaszás), Roger Corman (A behatoló), Makk Károly (Megszállottak) és persze Roman Polański (Kés a vízben). Makk alkotását szeptember 2-án, vasárnap délután vetítették. Visszhangjáról Rajk András így írt a Film, Színház, Muzsikában (1962/36): „Örömmel számolhatok be arról is, hogy Makk Károly filmje, a Megszállottak figyelmet érdemlő sikert aratott a Filmpalotában. (Csak a harmadik harmadát szidja mindenki, akárcsak az otthoni sajtó tette.)” Polański filmje a Biennálé egyik legnagyobb tetszéssel fogadott produkciója volt, amely a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) díjában részesült, és ekkor kezdte meg világhódító útját.  

knife24.jpg

Susannah York és Albert Finney a Tom Jones (1963) című Tony Richardson-filmben

Az 1964-es Oscar-gála

A 36. Oscar-gálát 1964. április 13-án rendezték meg a Santa Monica-i Kongresszusi Központban (Civic Auditorium), ahol az előző esztendő legjobb művészi teljesítményeit díjazták. Az est házigazdája Jack Lemmon volt. Tony Richardson két díjat is átvehetett szellemes és igényes kalandfilmjéért, a Tom Jonesért: a legjobb producer és a legjobb rendező. Utóbbi kategóriában olyan világnagyságokat utasított maga mögé, mint Elia Kazan, Federico Fellini, Otto Preminger és Martin Ritt. A Tom Joneshoz két Oscar-rekord is kapcsolódik: az egyik, hogy három színésznőjét (Diane Cilento, Edith Evans és Joyce Redman) is jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriájában, a másik, hogy öt színészi jelöléséből (a másik kettő Albert Finney mint legjobb férfi főszereplő és Hugh Griffith mint legjobb férfi mellékszereplő) egyet sem tudott díjra váltani. Viszont még két kategóriában hirdették ki győztesnek: a legjobb adaptált forgatókönyv (Henry Fielding regényéből) és a legjobb eredeti filmzene. Az opusz egyébként összesen tíz kategóriában indult, míg az 1963-as év szenzációját, a kritikusok által a sárga földig lehordott Kleopátrát kilenc díjra tartották érdemesnek, és négyet meg is kapott (legjobb művészeti vezetés, legjobb speciális effektusok, legjobb operatőr színes filmben és legjobb jelmeztervező színes filmben).

knife25.jpg

Sidney Poitier és Lilia Skala a Nézzétek a mező liliomait! (1963) című filmben

A legjobb férfi színész a közelmúltban elhunyt Sidney Poitier lett (Nézzétek a mező liliomait!), akit másodszor jelöltek erre az elismerésre. Poitier filmtörténetet írt, mert az első színes bőrű művészként győzött ebben a kategóriában. Némi megütközést keltett Patricia Neal elismerése legjobb színésznőként a Hud című filmért, mivel szakmai szempontból szerepe inkább mellékszerepnek minősült. S visszatérve a legjobb női mellékszereplő kategóriához: itt is voltak rekordok. Így például soha máskor nem fordult elő, hogy az összes jelölt az Egyesült Államokon kívül született, a győztes brit Margaret Rutherford (A fontos személyek) pedig egyrészt az Oscar utolsó olyan díjazottja volt, aki még a XIX. században született, másrészt a legidősebb nyertes a díj addigi történetében. A legjobb férfi mellékszereplő díját Melvyn Douglasnek ítélték a Hud című filmért. Elsőként osztották ki a legjobb hangeffektusok díját, amelyet a Bolond, bolond világ című vígjáték nyert. A rendezvényen komoly baki is történt: Sammy Davis Jr.-nak a legjobb adaptált filmzene kategóriájának győztesét kellett volna kihirdetnie, de rossz borítékot adtak a kezébe, és a legjobb eredeti filmzene győztesét jelentette be. Ez volt a legnagyobb Oscar-baki Faye Dunaway és Warren Beatty 2017-ben történt híres tévedéséig, amikor szintén borítékcsere miatt nem a tényleges győztest hirdették ki a legjobb film kategóriájában.

knife26.jpg

Marcello Mastroianni (középen) a Nyolc és fél (1963) című Fellini-film fürdőjelenetében

A legjobb idegen nyelvű film díjáért a Kés a vízben mellett esélyes volt még az olasz Nyolc és fél (Federico Fellini), a spanyol Los Tarantos (Francisco Rovira Beleta), a görög A vörös lámpások (Vaszilisz Georgiadisz) és a japán Kiotói ikertestvérek (Noboru Nakamura). Meglepetésekre persze minden évben és minden kategóriában számítani lehetett, a többség mégis biztosra vette, hogy a díjat ismét Federico Fellini fogja megkapni, aki már kétszer részesült ebben az elismerésben az Országúton (1954) és a Cabiria éjszakái (1957) című filmjeiért. Ez így is történt. (Fellini 1975-ben az Amarcordért kapta meg negyedik Oscarját.) A gálán jelen volt maga Roman Polański is, aki húsz évvel később így emlékezett: „Los Angelesbe első osztályon utaztam, a repülőtéren egy lengyel fehér-piros zászlóval díszített limuzin várt. A Beverly Hills Szállóba vittek, és úgy kezeltek, mint egy hivatalos látogatáson lévő igen előkelő külföldi vendéget. Úgy éreztem magam, mint aki új, veszélyes világba került. Naivitásomban nem tudtam eltitkolni csodálkozásomat, amikor a szállodai telefonközpont kezelője azonnal a keresztnevemen szólított... Úgy jöttem Los Angelesbe, hogy a legkisebb reményem sem volt az Oscar-díj elnyerésére, de annyi jót írtak a Kés a vízbenről, és annyi lelkes értékelés keringett a filmről, hogy a fejemben különféle ábrándok kezdtek születni. […] Április 13-án este Santa Monica Civic Auditóriumának középső részén ültem Fellini és Giulietta mellett, aki annyira ideges volt, hogy nem tudta könnyeit visszatartani. Én is nagy feszültségben voltam, de valahogy tartottam magam. Most is, mint hasonló helyzetekben, a feszültség szinte kibírhatatlan volt: úgy tűnt, hogy a műsorvezetők nem tudják felbontani a borítékokat, és elolvasni tartalmukat. Amikor kihirdették, hogy a Nyolc és fél kapta az Oscar-díjat, Giulietta sírásban tört ki. Fellini felment a színpadra, én pedig olyan hangosan tapsoltam, mint mindenki a teremben. A lelkem mélyén volt egy kis csalódottság, ugyanakkor meg is voltam hatva. Vele szemben veszíteni nem volt szégyen.”

knife27.jpg

A tervezett remake két főszereplője, Elizabeth Taylor és Spencer Tracy az Örömapa (1950) című filmben

A remake

1964-es amerikai tartózkodása alatt Polański a 20th Century Foxtól ajánlatot kapott arra, hogy készítse el a Kés a vízben amerikai remake-jét olyan sztárokkal a főszerepben, mint Elizabeth Taylor, Richard Burton és Warren Beatty. Bizonyos források úgy tudják, a férj szerepére szóba került Henry Fonda és Spencer Tracy is, aki bő tíz évvel korábban még Liz apját játszotta az Örömapában (1950) és folytatásában, A papában (1951). A fiú megformálása kapcsán Paul Newman, sőt Liz másik jó barátja, Laurence Harvey nevét is emlegették. Polański nevetségesnek tartotta az ötletet, és rákérdezett, hogy miért nem arról tárgyalnak vele, hogy forgasson egy teljesen új filmet a cégnek. Végtére is, ha volt annyi fantáziája, hogy elkészítse a Kés a vízbent, nyilván másra is futná az ötleteiből. A Fox viszont mereven ragaszkodott a remake-hez, mert szerintük a lengyel film egy kitűnő történet. Polański sem volt hajlandó változtatni az álláspontján, ezért már csak annyit kérdeztek meg tőle, hogy hajlandó-e eladni a jogokat. A rendező – saját megfogalmazása szerint: fennkölten – kijelentette, hogy ingyen is odaadja, azzal faképnél hagyta a cég munkatársait, és visszautazott Párizsba. Tudomásom szerint soha nem dolgozott a tervezett remake egyik kiszemelt szereplőjével sem, ámbár a hetvenes évek elején, amikor Henri Charrière bestsellere, a Pillangó megfilmesítésén dolgozott, Warren Beattynek szánta a főszerepet. A figurának azonban lett volna egy meztelen megjelenése is, amire Beatty annak ellenére sem volt hajlandó, hogy akkoriban még bevett gyakorlat volt, hogy a sztárokat a ruhátlan jelenetekben testdublőrök helyettesítették.

knife28.jpg

Szerelem vagy csak érzéki fellángolás? (Jolanta Umecka és Zygmunt Malanowicz)

Így látták ők

„Nem a három szereplő ténye, s nem is a cselekményt szinte átváltások nélkül fényképező kamera – mondhatni – tüntető lassúsága az, amely végül is problematikussá teszi, szerény véleményünk szerint, a Kés a vízbent. Hiba lenne azt mondani, hogy maga a téma, hiszen az – legalábbis expozíciójában – egy, a »birtokonbelüliséget« már unni látszó férjet vesz célba. Egy csömörös életérzést egy víkend környezetében! A szocialista társadalomban is lehetnek unatkozó szépasszonyok és magánéletükben feudális vonásokat felöltő férjek – anélkül, hogy ellenségei lennének a társadalom alapvető normáinak. A Kés a vízben azonban nem ad semmiféle választ az Andrzej jól ábrázolt jelleméből logikusan következő, izgalmas kérdésekre, sőt – sok elvont helyzet konstruálásával – el is torlaszolja a válasz lehetőségét. A vízbefulladással kapcsolatos szituációk után lelki egyensúlyát visszanyerő házaspár – nem szavakkal ugyan –, de azt mondja ki: »A jóllakottság egy kis csömört okoz, ám ha némi morbiditással változatosságot viszel életedbe, minden rendbe jöhet«.”

(Antal Gábor: „Kés a vízben”. In: Esti Hírlap, 1963. január 30., 2. o.)

knife29.jpg

A fiatalember képletesen is a házaspár közé áll (Jolanta Umecka, Zygmunt Malanowicz és Leon Niemczyk)

„Ilyen szépen, izgalmasan, ilyen könyörtelen hitelességgel ritkán készül jellemrajz filmen. Polański valósággal elmerül szereplői lelkében és a »cselekménytelen« történet minden pillanatának súlyt ad az érzelmek és indulatok megfoghatatlan, de a film eszközeivel mégiscsak kimutatható elektromos kisülése. Ez a feladat, az emberábrázolás maga izgatta és ihlette a rendezőt. Annyira csak ez izgatta, hogy történetét kiszakította a világból. A filmen csak ez a három szereplő látható. Egyik sem lehet igazán rokonszenves. Mind a három túlnyomórészt a múltból örökölt jellemvonásokat hordoz: gőgöt, zsarnoki vágyat, bizalmatlanságot és megalkuvást. Vajon változtat-e rajtuk valamit az átélt megrázkódtatás? A film csak a remény halvány sugarát villantja fél. A férj gőgje, túlzott magabiztossága talán megingott egy kicsit. Talán... A Kés a vízben szereplői nem a szocialista társadalom legjellegzetesebb típusai. Polański talán sötétebbnek látja a világot, rosszabbnak az embereket a valóságnál. De az sem vitás, hogy személyében rendkívül tehetséges művészt, bátor alkotót ismertünk meg.”

(Z. L.: „Kés a vízben”. In: Magyar Nemzet, 1963. január 31., 4. o.)

knife30.jpg

Nyílt vízen (Leon Niemczyk és Jolanta Umecka)

„A történet csaknem végig a kis vitorláson játszódik, három szereplőjéhez még csak egy statiszta sem csatlakozik, mégsem válik vontatottá. Érdekes, izgalmas a film az első kockától az utolsóig. Ez mindenekelőtt Roman Polański, a kitűnő rendező és forgatókönyvíró érdeme. A fiú szerepét egy fiatal főiskolás, Zygmunt Malanowicz játssza, igen tehetségesen. Az asszony alakítója, Jolanta Umecka, ugyancsak sikerrel birkózik meg első filmszerepének nehézségeivel. A nálunk is ismert Leon Niemczyk (legutóbb az Elnök úr látogatása című filmben láttuk) finoman kidolgozott, jó alakítást nyújt a férj szerepében. Jerzy Lipman operatőr szerencsére tartózkodott a szabad természetben bőven kínálkozó giccsfelvételektől (vihar, naplemente); szépen megkomponált képsorai elismerést érdemelnek.”

(Vajk Vera: „Kés a vízben”. In: Népszava, 1963. január 31., 2. o.)

knife31.jpg

Kés a vízben (Nóż w wodzie, 1962) – lengyel filmdráma. Forgatókönyv: Jakub Goldberg, Jerzy Skolimowski és Roman Polański. Operatőr: Jerzy Lipman. Zene: Krzysztof T. Komeda. Díszlet: Bolesław Kamykowski. Jelmez: Barbara Ptak. Vágó: Halina Prugar. Rendező: Roman Polański. Főszereplők: Leon Niemczyk (Andrzej), Jolanta Umecka (Krystyna), Zygmunt Malanowicz (a fiú). Magyarországi bemutató: 1963. január 31. (mozi), 1963. július 9. (televízió), 1980. december 4. (mozi, felújítás), 1990. január 5. (MTV1).

RÁADÁS: POLAŃSKI SZÍNÉSZNŐI

Roman Polański filmjeiben gyönyörű és többnyire kifejezetten tehetséges színésznők játszották a főszerepeket, ám többségüknek elég viharos volt a kapcsolata az autokrata rendezővel. Egyes vélemények szerint a konfliktusok Polański hímsovinizmusából fakadtak, míg mások szerint inkább a tökéletességre való törekvése okozta a nehézségeket, főleg az, hogy ragaszkodott a maga elképzeléseihez, nem kedvelte az improvizációt, és nem kért színészei ötleteiből sem. Amikor nem volt elégedett a színésznőivel, gyakran teremtett olyan pszichológiai helyzeteket, amelyek azokat az érzelmi reakciókat hívták elő a művésznőkből, amelyekre éppen szüksége volt a filmhez. 

noz01.jpg

Catherine Deneuve A vadember (1975) című filmben. Rendező: Jean-Paul Rappeneau

noz02_1.jpg

Sydne Rome, a Micsoda? (1973) főszereplője nem akart levetkőzni a filmben, amivel felbőszítette Polańskit, aki üvöltözött vele emiatt

noz03.jpg

Polańskinak a Kínai negyed (1974) női főszereplőjével volt a legtöbb problémája, Faye Dunaway ugyanis nem tűrte szó nélkül a rendező durva bánásmódját. A direktor utólag elismerte, hogy bármilyen nehéz volt is a közös munka, Faye nagyszerű alakítást nyújtott a filmben

noz04.jpg

Nastassja Kinski talán az egyetlen színésznő, aki nem panaszkodott Polańskira, és cáfolta, hogy közös filmjük forgatása során viszonyuk lett volna

noz05.jpg

A Kalózok (1986) női főszereplője, Charlotte Lewis az új évezredben nemi erőszakkal vádolta meg a rendezőt

MÉG TÖBB ROMAN POLAŃSKI!

Macbeth (18+)

Kínai negyed

Őrület

MÉG TÖBB LENGYEL FILM!

A fáraó (18+)

A kis lovag

Özönvíz

Tűzzel-vassal

Sivatagban, őserdőben

A bűn története (18+)

Az ígéret földje (18+)

A nőstényfarkas kísértete (18+)

Szexmisszió (18+)

TEAKBOIS LEGJOBBJAIBÓL (18+)

Hirtelen halál és CIA-legények Manilában (18+) 

13 rabbi a sztriptízbárban (18+)

Feküdj le velem, mielőtt megölnek! (18+)

A zsoldos, aki lesmárolta a diktátort (18+)

A ruha, amely minden nőből gyilkost csinál (18+)

Ne szexelj az etruszk sírban! (18+)

8 komment
süti beállítások módosítása