A hetvenes évek elejének egyik nagy francia filmsikere volt Európában – és persze Magyarországon is – a Volt egyszer egy zsaru című bűnügyi vígjáték. Talán pontosabb lenne francia–olasz sikerről beszélni, hiszen koprodukcióról van szó, ám egyértelműen a francia részvétel volt a meghatározó: franciák a legfontosabb alkotók és szereplők, egy rövid közjátékot leszámítva Franciaországban játszódik a cselekmény, és a filmet francia helyszíneken forgatták. Georges Lautner rendező és a két főszereplő, Michel Constantin és Mireille Darc nem először (sőt nem is utoljára!) dolgoztak együtt, de ez volt a legzajosabb közös sikerük. E film forgatókönyvével tört be a szakmába Francis Veber, akit a Gaumont ezt követően szinte háziszerzőként foglalkoztatott, és még ugyanabban az évben kiugró sikert ért el a Magas szőke férfi felemás cipőben (1972) című kémparódia szkriptjével is. A Volt egyszer egy zsaru érdekessége, hogy pár másodperces cameót vállalt benne a korszak egyik legnépszerűbb francia sztárja, Alain Delon, aki akkor épp Mireille Darc élettársa volt.
FIGYELEM! A ráadásgaléria illusztrációi explicit női meztelenséget ábrázolnak. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A CSELEKMÉNY
Nizzában vagyunk, a Francia Riviéra központjában, ahol épp vége a vasárnapi misének. A távozók egyikét, Maurice Lopez kábítószer-kereskedőt egy mesterlövész lelövi. A halott zsebében a rendőrök egy fel nem adott levelet találnak, melyben Lopez hazahívja Tuniszban élő bátyját, Louis-t. Sőt nemcsak őt, hanem testvére egész családját is, és azt állítja, hogy a Côte d’Azurön nemcsak új otthonra lelnek, hanem segít munkát is találni Louis-nak. A párizsi rendőrség kábítószerosztályának egyik nyomozója, Campana felügyelő tudja, hogy Lopez annak az országos hálózatnak dolgozott, melynek vezetőjét, Manoni urat mind ez idáig nem sikerült lefülelni. Campana gyanítja, hogy az elhunyt valójában ebbe az üzletbe akarta volna beszervezni a fivérét. Elutazik Tuniszba, és meggyőzi Louis-t, hogy ki se mozduljon onnan, mert Manoni bérgyilkosai Franciaországban vele is végeznének. Párizsi feletteseinek viszont egy merész tervvel áll elő. Kiadná magát Louis Lopeznek, kapcsolatba lépne Manonival, beépülne a bűnbandába, és így a rendőrség belülről fel tudná számolni a hálózatot. A terv sikeréhez nem kell más, mint egy alibi család. A vonzó rendőrözvegy, Christine önként vállalja a feladatot kilencéves kisfiával, Bertrand-nal együtt, hiszen kezdetben csupán arról van szó, hogy Campana társaságában megjelenjenek Maurice temetésén, mint az elhunyt férfi hozzátartozói.
Campana felügyelő és a felettese (Michel Constantin és Michel Lonsdale)
A hamis Lopez család (Hervé Hillien, Michel Constantin és Mireille Darc)
Campana a temetésen mint Louis Lopez csupán Manoni úr titkárával tud beszélni, aki mindössze annyit árul el, hogy főnöke jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Később már nem lesz alkalma, hogy esetleg többet is elmondjon, mert a temetésről hazafelé tartva az országúton valaki őt is lelövi. Christine és kisfia is épp arra mentek a taxival, ezért tanúnak minősítik őket, és terveikkel ellentétben Nizzában kell maradniuk. Campana megtévesztő akciója egyébként olyan jól sikerül, hogy a küldetéséről mit sem sejtő nizzai rendőrök előállítják őt, hogy kifaggassák Maurice ügyeiről. Persze a nem éppen barátságos kihallgatás után kénytelenek szabadon engedni őt. Campana álfeleségével és álkisfiával beköltözik a Maurice által számukra bérelt lakásba. Az együttélés nem könnyű, az agglegény Campanának főleg a gyerekkel nehéz megtalálni a közös hangot. Pechükre egyik szomszédjuk, a rámenős Rodriguez ugyancsak Tuniszból érkezett, ezért örömmel szeretne ismeretséget kötni „honfitársaival”, akiknek nem könnyű lerázni őt. Campana felettese, Lucas főfelügyelő elmondja a beosztottjának, hogy szerinte alighanem egymás után levadásszák a Manoni-klán tagjait. A rejtély megoldásához talán közelebb vinne, ha kihallgatnák Maurice barátnőjét, Marianna Halifax amerikai manökent. Campana el is megy hozzá, de későn érkezik: a nőt szintén agyonlövik egy távcsöves puskával. A menekülő gyilkosokat két vendégmunkás meglátja, ám egyiküket ott helyben elgázolják, a másikat pedig nem sokkal később a szálláshelye közelében iktatják ki. Campana csupán annyit tud meg az egyik haldokló szemtanútól, hogy az elkövetők amerikaiak. A felügyelő küldetése egyre veszélyesebbé válik, ráadásul nemcsak saját magát, hanem Christine-t és Bertrand-t is meg kell védenie…
A két lökött nyomozó (Jean-Jacques Moreau és Henri Guybert)
Jelenetek egy házasságból (Michel Constantin és Mireille Darc)
ÍGY KÉSZÜLT A FILM
A forgatókönyv
Az 1963-as esztendő egyik nagy francia mozisikere volt Alain Poiré producer vígjátéka, a Lövöldöző taták, amelyet Georges Lautner rendezett. A gyümölcsöző együttműködést természetesen mindkét fél folytatni kívánta. Tisztában voltak azzal is, hogy egy jó film alapja a jó forgatókönyv, ezért Michel Audiard és Albert Simonin írta a következő közös siker, A nagy kémügy (1964) szkriptjét is. Ezután jött az Ahol az öröm tanyázik (1965) – ezt követően Simonin kiszállt a közös munkából –, a Rá se ránts (1966), A nagy szöcske (1967), A sóska virága (1967) és a Pasas a tönk szélén (1968). Ahogy a filmvilágban gyakran megtörténik, mások is igényt tartottak Audiard írói képességeire, aki rendezőként is bizonyítani akarta képességeit. Első egész estés játékfilmje, a hazánkban is bemutatott Majd a Leontine! (1968) oly nagy sikert aratott, hogy az ezt követő bő fél évtizedben elsősorban saját maga számára írt. Lautner 1970-ben megrendezte a ma már kultikusnak számító Út Salinába (1970) című pszichothrillert, majd Bertrand Blier társaságában megírta a Bohózat lőporral (1971) forgatókönyvét, és persze meg is rendezte a filmet. A női főszerepet a felfedezettjének számító Mireille Darc játszotta, partnere a markáns arcú Michel Constantin volt.
Rendőrök háborúja (Michel Constantin és Henri Guybert)
Maurice Lopez (Pierre Rosso) meggyilkolása a templom kapujában
Párosuk oly nagy sikert aratott, hogy Poiré még egy hasonló filmben kamatoztatni akarta a népszerűségüket, csak meg kellett találni a megfelelő témát. A hatvanas évek második felében két nem különösebben ismert író, Richard Caron és Francis Veber megírta egy bűnügyi vígjáték forgatókönyvét, munkájuk iránt azonban nem volt érdeklődés. Veber beleegyezett abba, hogy a közös szkript alapján Caron írjon egy regényt, amely TTX 75 en famille címmel meg is jelent. Lautner elolvasta, és rögtön úgy érezte, megtalálta az ideális alapanyagot két sztárja következő filmjéhez. A Gaumont megvette a jogot, és szerződtette Vebert, hogy a regény alapján írjon egy másik forgatókönyvet. Az írásba beszállt Lautner is, aki a sztori rendőri oldalára, az akciókra koncentrált, míg Veber a poénokért és a jellemábrázolásért felelt. A cím utalás a Volt egyszer egy vadnyugat (1968) című spagettiwesternre, amely kiugró sikert ért el Franciaországban, 10 456 000 nézőt vonzott, Párizsban évekig műsoron volt. Campana felügyelő lényegében egyfajta előtanulmány egy későbbi filmhős, Jean Lucas figurájához, akit Gérard Depardieu keltett életre a Balekok (1983) és a Négybalkezes (1986) című Veber-opuszokban. Említsünk meg egy másik utalást is: Maurice Lopez lelövése a templom előtt felidézi François Truffaut A menyasszony feketében volt (1968) című filmjének hasonló jelenetét, amikor a templom előtt lelövik a hősnő újdonsült férjét.
Családi tűzfészek (Mireille Darc és Michel Constantin)
Anya a gyermekével (Mireille Darc és Hervé Hillien)
A szereplők
Az 1938-ban született Mireille Darc huszonkét éves korában kezdett filmezni. Igazi neve: Mireille Christiane Gabrielle Aimée Aigroz, a Darcot kedvenc történelmi hősnőjétől, Jeanne d’Arctól kölcsönözte. Georges Lautner alkotása, a Galia (1966) hozta meg számára a nagy áttörést, ámbár a szakma már korábbi közös filmjük, a Les Barbouzes (1964) kapcsán felfigyelt Mireille-re. Tizenhárom filmjük bizonyítja, hogy megtalálták a közös hangot. Mozis anekdoták szerint Mireille Darc a francia filmszakma egyik legkedvesebb és legjóindulatúbb sztárja volt, akit mindenki szeretett. Egyvalaki kivételével. A különc francia rendező, Jean-Luc Godard egyáltalán nem kedvelte a színésznőt. Mireille-nek viszont nagyon tetszett Godard nevezetes alkotása, a Bolond Pierrot (1965), és szeretett volna dolgozni a rendezővel. Godard neki adta egyik sokat emlegetett filmje, a Weekend (1967) főszerepét. Tapintatos őrmesterként meg is indokolta, hogy ezt azért teszi, mert nem kedveli őt, viszont a figura ellenszenves, és neki épp egy ilyen színésznő kell. Állítólag a forgatáson élvezettel gyötörte a sztárját. Mireille 1968-ban ismerkedett meg Alain Delonnal, akivel több filmet is forgatott. Tizenöt éves kapcsolatuknak nem a férfi közismert hűtlensége, hanem a művésznő szívbetegsége vetett véget. Súlyos szívproblémái miatt ugyanis Mireille sosem vállalhatott gyereket, Delon viszont szerette volna, ha első feleségétől, Nathalie-tól született fia, Anthony után újabb gyermekei születnek. Noha Lautner is próbált olykor drámai szerepeket biztosítani Darc számára, Mireille sajnos bekerült a dekoratív szőkeség skatulyájába. Persze ebben is tudott emlékezetes lenni, amire példa a Pierre Richard-ral közös Magas szőke-filmek. A színésznő karrierje egészségügyi okok miatt a nyolcvanas években megtört, egy időre fel is hagyott a színészettel. Utolsó éveiben már csak a televíziózás és a színpad érdekelte. Próbálkozott rendezéssel, énekléssel és fotózással is. Agyvérzésben hunyt el 2017. augusztus 28-án.
Az ál-Lopez és az igazi (Michel Constantin és Bernard Fontaine)
Bertrand bunyóba keveredett (Hervé Hillien és Mireille Darc)
A Campana felügyelőt alakító Michel Constantin 1924. július 13-án született Párizsban. Apja orosz, anyja lengyel volt, igazi neve: Constantin Hokhloff (Konsztantyin Hohlov). Szülei a bolsevik forradalom után, 1919-ben emigráltak Franciaországba. Szeretett sportolni, magas termetének (185 cm) köszönhetően főleg a röplabdát művelte igen eredményesen. Többször is a francia válogatott tagja, sőt szövetségi kapitánya is volt. Tulajdonképpen filmkarrierjét is a röplabdának köszönhette. A sportpályáról ismerte őt Jean Becker, aki előbb apja, Jacques Becker egyik filmjébe ajánlotta Michelt, majd ő maga is szerepet osztott rá. A hatvanas években Constantin egymás után játszotta a markáns arcú nehézfiúkat. Sportolói múltja és természetes játékstílusa miatt gyakran hasonlították Lino Venturához, akivel több filmben is játszott. Például a Nehézfiúk (1965) című bűnügyi vígjátékban, amely első kiugró sikere volt. Lautnerrel a Rá se ránts (1966) című filmben dolgozott először. A magyar közönség is láthatta A kalóz menyasszonya (1969, Nelly Kaplan) című produkcióban, amelynek címe kicsit félrevezető, mert egyáltalán nem romantikus kalandtörténetről van szó. 1970-ben két filmet is forgatott Charles Bronsonnal: a Hideg veríték a brit Terence Young, Az erőszak városa pedig az olasz Sergio Sollima alkotása. Legnagyobb kereskedelmi sikerét a Volt egyszer egy zsaruval érte el. Ezt követően is a francia közönségfilmek mestereivel dolgozott: Jacques Deray, Yves Boisset, Serge Leroy, José Giovanni és André Hunebelle hívta forgatni, de számítottak rá az olasz filmesek is, mint Sergio Corbucci, Enzo G. Castellari és Tonino Valerii. Filmográfiájának érdekes színfoltja a blogunkban már bemutatott nyomasztó dráma, a Hajtóvadászat (1974, Serge Leroy) és egy másik méltatlanul elfeledett opusz, a Túl a félelmen (1974, Yannick Andréi) című krimi. A hetvenes évek végére kimentek a divatból azok a filmek, amelyek népszerűvé tették. Egyre kevesebbet filmezett, 1994-ben egy rövidfilmben állt utoljára a kamerák elé. Még 1957-ben vette feleségül Maud Serres tanárnőt. Harminckilenc évig tartó házasságából egy lánygyermek született, Sophie. Constantin szenvedélyesen bridzsezett, egy bridzsklub alelnöki tisztét is betöltötte. A művész 2003. augusztus 29-én hunyt el rákban.
Rodriguez, a levakarhatatlan szomszéd (Robert Castel)...
...akihez maga Alain Delon megy látogatóba!
A kilencéves Bertrand-t alakító Hervé Hillien a forgatás idején valóban ennyi idős volt. A szerepre hirdetés útján kerestek gyerekszínészt. Lautner háromszáz jelentkező közül választotta ki Hervét a természetessége és a vagánysága miatt. Bár játszott még néhány más produkcióban is, sose érdekelte igazán a színészet, inkább a foci és a könnyűzene. Mivel jól tanult, még a híres Harvard Egyetemre is felvették. Rendezőasszisztensként és produkciós menedzserként a kilencvenes évek második felében rövid időre visszatért a filmvilágba. Michel Lonsdale (1931–2020, Lucas felügyelő) a francia filmművészet egyik legismertebb karakterszínésze volt. A MovieCops olvasói már több részletesen bemutatott film kapcsán olvashattak róla, mint például A Sakál napja (1973), a Hajtóvadászat (1974), az Egy romantikus angol nő (1975), a Klein úr (1976) és A rózsa neve (1986). 1956-ban kezdett filmezni. Széles műfaji skálán játszott, művészfilmesek éppúgy gyakran foglalkoztatták, mint a kommersz produkciók szakemberei. A James Bond-rajongók a Holdkelte (1979) gonosz milliárdosaként ismerik a legjobban. Vitathatatlan tehetsége és népszerűsége ellenére meglepően ritkán jelölték szakmai díjakra, és ritkán is kapta meg azokat. Festőként és íróként is ténykedett. A bérgyilkosokat megszemélyesítő olasz vendégszínészek közül a többnyire rosszfiúkat megszemélyesítő Venantino Venantini volt az ismertebb és a sikeresebb. (A Sesso profondo című 1980-as félpornóban nem imitált cunnilingust is produkált, partnernője teljes megelégedésére.) Pályája során nem kevesebb, mint 192 produkcióban játszott inkább kisebb, mint nagyobb szerepeket, és ezek jelentős része feledhető produkció. Kollégája, Giuliano Esperati számára azonban még egy ilyesfajta karrier sem adatott meg: idén tölti be a 91. életévét (!), de már 1981 óta nem forgat. Ne maradjon említetlenül a Maurice Lopez barátnőjét alakító modell, Phyllis Major (1946–1976) sem, akinek ez volt az első filmszerepe. Ezt még egy követte, a The Candy Snatchers (1973). 1975-ben feleségül ment Jackson Browne amerikai énekeshez, akitől egy fia született. 1976. március 25-én Phyllist holtan találták hollywoodi otthonában. Gyógyszer-túladagolás áldozata lett, állítólag öngyilkosságot követett el. Körülbelül öt másodperc erejéig jelenik meg a filmben Alain Delon, aki Mireille Darc kedvéért vállalta a cameót. Becsönget Campanáék lakásába, és a kíváncsi szomszédot, Rodriguezt keresi.
A bérgyilkos (Venantino Venantini) a kaliforniai víztoronyból (Cannes) veszi célba Manoni urat
A forgatási helyszínek és a fogadtatás
A Volt egyszer egy zsaru forgatása 1971. szeptember 28-án kezdődött, és november 20-án ért véget. A legfontosabb forgatási helyszín természetesen Nizza volt. A belsőket a Victorine filmstúdióban vették fel, amely az Édouard-Grinda avenue 16. szám alatt található. Bertrand az Alsace-Lorraine parkba (Gambetta boulevard 30–32.) viszi sétálni a „szüleit”. A stáb forgatott még a Boscolo Hôtel Atlanticban (Victor Hugo boulevard 12.) és a La Trappa étteremben (rue Gilles Gilly Vieux-Nice). Lopez meggyilkolásának helyszíne a Saint-Michel-Archange-bazilika volt a Nizzától harminc kilométernyi autóútra lévő Mentonban. Szintén a Francia Riviérához tartozik Villefranche-sur-Mer (távolsága Nizzától mindössze öt kilométer), ahol az Hôtel Welcome volt az egyik jelenet helyszíne. A filmfesztiváljáról is nevezetes Cannes-ban található az ún. kaliforniai víztorony, ahonnan a bérgyilkosok végrehajtják Manoni úr likvidálását. A zenét a népszerű francia énekesnő, Sylvie Vartan fivére, Eddie Vartan szerezte. A filmet 1972. február 11-én mutatták be Franciaországban. Párizsban az első héten tizenkét filmszínház vetítette, 91 104 nézőt vonzott, és ezzel a népszerűségi lista élére került. Bár a nézőszám a következő két hétben visszaesett (76 403, 59 895), a listavezető hely még így is megmaradt. A negyedik héten az 55 710 néző már csak a második helyre volt elegendő, míg az ötödik héten a harmadik hely jutott a filmnek 41 740 nézővel. A folyamatos csökkenés a hetedik héten megállt (28 680 fő), sőt a következő héten némi növekedés volt megfigyelhető (36 497 fő), majd megint folyamatosan csökkent a látogatottság.
Egy jól irányzott lövés, és máris tejelnek Manoni úr titkárának (Ghislain Oyac)
A film harminchárom hétig volt műsoron Párizsban, országos nézettsége 2 045 307 fő volt. 1972. február 13. és március 1. között magyar filmátvételi delegáció tartózkodott Párizsban, amely a Gaumont produkciói közül Lautner opusza mellett a Felszarvazták őfelségét című Louis de Funès-vígjátékot is alkalmasnak tartotta hazai bemutatásra. A MOKÉP a két filmre 24 ezer frankos jogdíjlimitet határozott meg. A francia és a magyar fél között akkoriban kicsit megromlott a viszony, mert a francia forgalmazók szóvá tették, hogy a magyarok által kiválasztott filmek száma és az értük ajánlott vételi ár nagyon nincsenek arányban a delegáció számára levetített filmek bemutatási költségeivel. A megállapodás mindazonáltal mindkét film esetében létrejött, mert a Funès-filmet 1973 decemberében, Lautnerét pedig 1974. május 2-ától a magyar mozik is játszották. A szinkron 1973-ban készült Asztalos József fordításának felhasználásával, Wessely Ferenc rendezésében. Fontosabb magyar hangok: Somogyvári Rudolf (Michel Constantin), Káldi Nóra (Mireille Darc), Berkes Gábor (Hervé Hillien), Körmendi János (Michel Lonsdale), Kertész Péter (Robert Castel), Gera Zoltán (Daniel Ivernel) és Gelley Kornél (Venantino Venantini). Alain Delon hangját Kovács István kölcsönözte.
Menekülés a kelepcéből
ÍGY LÁTTÁK ŐK
„Ritka manapság az olyan könnyed hangvételű film, amely mentes az erőszakolt jelenetektől, poénoktól. A Volt egyszer egy zsaru Mireille Darc és Michel Constantin főszereplésével ezen ritka alkotások közé tartozik. Humora üde, természetes – fordulatos cselekményszövése csupa feszültség, izgalom a mesterkéltség legcsekélyebb árnyéka nélkül. Ez az a film, amelyről mellékgondolatok nélkül lehet megjósolni: biztos közönségsiker.”
(Pavlovits Miklós: „Bemutatás előtt – Volt egyszer egy zsaru”. In: Petőfi Népe, 1974. május 3., 5. o.)
Ész dolgában az amerikai rendőrök sincsenek túl jól eleresztve (Charly Bertoni és Charles Southwood)
„Ne kutassuk az esztétikai, etikai értékeket. A maga műfajában kellemes, színvonalas, szórakoztatóan izgalmas Georges Lautner munkája. A kitűnő francia rendező jól ismeri – és jól alkalmazza – a bűnügyi filmvígjáték szabályait, elemeit. Nemcsak remekül pergeti a mesét, nemcsak jól adagolja a humort és az izgalmat, hanem arra is ügyel, hogy a párbeszédek szellemesen csapongjanak, hogy a szereplők pontosan és jól játsszanak. Emellett még arra is akad ideje, hogy némi »borsot törjön« a francia és az amerikai rendőrség orra alá. Tehát a szatíra, az irónia elemeivel is színesíti a mesét.”
(G. I.: „Volt egyszer egy zsaru”. In: Népszava, 1974. május 3., 4. o.)
Az álcsalád Maurice Lopez temetésén (Michel Constantin, Mireille Darc és Hervé Hillien)
„Az olaszok véresen komoly, a társadalmi problémákig lenyúló filmjei mellett a franciák szellemes, könnyed kis gyilkosságokkal szórakoztatják magukat. Georges Lautner filmje szerencsés és avatott kézzel egyesíti e két ország közönségfilmjeinek jó tulajdonságait. Eléri, hogy a néző egy idő után közönyösen szemlélje a vadonatúj halottakat, meglehetős belenyugvással fogadja a kiszámíthatónak éppenséggel nem nevezhető fordulatokat. Mert elkezdődik egy másik történet. És abbamarad, elszürkül, kimondom: fölöslegessé válik a krimi. Campana felügyelő egyre mélyebbre hatol a bűnténybe és a fegyvertársul fogadott, töredék családba. Christine asszony és Bertrand fia hagyják, hogy munkáját, hivatását végezze, diszkréten félreállnak, ha úgy kéri a felügyelő, de jelenlétük, apró életük egyre több figyelmet ébreszt Campanában. Megszereti őket, s ők is a felügyelőt. És – szerencsére – ez az igazi történet.”
(Apáti Miklós: „Gyilkosságok, középfokon”. In: Film Színház Muzsika, 1974. május 18., 8–9. o.)
Volt egyszer egy zsaru (Il était une fois un flic..., 1972) – francia–olasz bűnügyi vígjáték. Richard Caron TTX 75 en famille című regényéből a forgatókönyvet írta: Francis Veber és Georges Lautner. Operatőr: Maurice Fellous. Zene: Eddie Vartan. Díszlet: Damien Lanfranchi. Vágó: Michelle David. Rendező: Georges Lautner. Főszereplők: Michel Constantin (Campana felügyelő), Mireille Darc (Christine), Hervé Hillien (Bertrand), Michel Lonsdale (Lucas felügyelő), Daniel Ivernel (Ligmann), Venantino Venantini (Felice, a bérgyilkos), Giuliano Disperati (a másik bérgyilkos), Robert Castel (Rodriguez), Phyllis Major (Marianna Halifax). Magyarországi bemutató: 1974. május 2. (mozi), 1982. április 10. (MTV 1).
RÁADÁSGALÉRIA: KERESD A NŐT! (CHERCHEZ LA FEMME)
A bájos Mireille Darc olykor nemcsak arra volt hajlandó, hogy ruhátlanul pózoljon, hanem ő maga is készített aktképeket egy-két ismert kolléganőjéről a bulvármagazinok számára
A gyönyörű és szexi Marianna Halifax (Phyllis Major) meztelenül barnul a kvarclámpa fényénél, ám csupasz bájai sem mentik meg a haláltól
A TILTOTT POSZTOK
Prehisztorikus izmok és lenge hölgyek a kannibálfilmes direktor fantasyjében: Barbár fivérek (18+)
Isaura a láncai után a ruháit is ledobálta: Luz del Fuego (18+)
Az ABBA és a pedofil riporter: ABBA – A film (18+)
A test féktelen gyönyörei és szenvedései egy felkavaró botrányfilmben: Sweet Movie (18+)
Jane Birkin, az anális szex és a Je t’aime: Szeretlek, én se téged (18+)
Megdöbbentő szadomazochista viszony a láger volt foglya és őre között: Az éjszakai portás (18+)
Fellini önvallomása és a lufimellű lenge nők: Nyolc és fél (18+)
Vér, mágia és szex, avagy Artúr király és a kerekasztal lovagjai: Excalibur (18+)
Andy Vajda mozgalmas szexuális élete: Érett nők dicsérete (18+)
Pajzán kalandok a középkori Angliában: Canterbury mesék (18+)
Amitől fennakadtak Sean Connery szemei: A velencei nő (18+)
Szamurájgyilkosságok és tomboló nemi ösztönök a középkori Japánban: Onibaba (18+)
A leghírhedtebb botrányfilm a szocialista Jugoszláviából: W. R. – Az organizmus misztériuma (18+)
TEAKBOIS KÍNÁLATÁBÓL
A kanadai farmer véres vasárnapja (18+)
Carla, a meztelen bosszúálló (18+)
A seriff és az áldozatszámláló gyilkos (18+)
A zongoraművész és a Playboy-modell (18+)
Az őrült furulyás és a Keresztapa verőlegénye (18+)
