Soha nem titkoltam különösebben, hogy nem én vagyok a horror műfaj legnagyobb rajongója, fiatalabb éveimben sem voltam az. Igaz, akkoriban nem is nagyon lehettem volna, mivel a műfajt tiltották Magyarországon, és csak a nyolcvanas évek elejétől kezdett beszivárogni a hazai filmforgalmazásba. Elsőként mindjárt egy időtálló darab érkezett, A nyolcadik utas: a Halál (1979). Rögtön megjegyzem, hogy mindig is kedveltem azokat a horrorokat, amelyek képesek megteremteni a félelem légkörét: ez az oka annak, hogy például még a Péntek 13.-széria korai darabjai is tetszenek, a gyomorforgató részletek ellenére is. És itt máris rátapintottam a lényegre: gyomorforgató részletek. Amikor ugyanis egy horror szó szerint tocsog a vérben és a zsigerekben, és kizárólag a visszataszító látvány pótolja a feszültséget és az izgalmat, az nekem sose jön be. Nem árulok zsákbamacskát, és máris bevallom, hogy a Zombi 4 sem tartozik életem meghatározó filmélményei közé. Ellenben mindenkit megnyugtatok, hogy nem áll szándékomban vérbeli sznob módjára hosszasan fanyalogni és azon szellemeskedni, hogy ilyen marhaságot már régóta nem láttam. Ugyanakkor nem szeretnék az ellenkező végletbe se esni, és úgy tenni, mintha valóban komoly műalkotásról lenne szó. Megpróbálok szokásom szerint elfogulatlan képet adni a mű születéséről annak szemléltetésére, hogy ilyesmik is vannak a filmvilágban – és a MovieCopson is.

FIGYELEM! Az alábbi szöveg egyes illusztrációi explicit női és férfi meztelenséget, valamint erőszakot ábrázolnak, ezért csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre! 

A történet

A cselekmény egy meg nem nevezett, távoli dzsungelszigeten játszódik, ahol az őslakosok vudut és fekete mágiát gyakorolnak. A sötét erőket egy helyi pap szabadította fel, aki bosszút akart állni a rákban elhunyt lányán végzett kísérletekért. Praktikáinak köszönhetően a holtak zombikként kelnek ki a sírjukból, és végeznek a sziget felderítésére érkezett kutatókkal. Csupán a gyermek Jenny menekül meg, akit megvédelmez az a nyaklánc, amelyet édesanyja nem sokkal a halála előtt adott neki. Évek múlva Jenny néhány zsoldossal tér vissza a szigetre, hogy megtudja, mi is történt egész pontosan a szüleivel. Közben a szigeten bóklászik három túrázó is, akik megtalálják a pokol kapujának számító föld alatti barlangot. Meggondolatlanságukkal újra feltámasztják a halottakat, akik ismét végezni akarnak mindenkivel, akik behatoltak a szigetükre…

Claudio Fragasso, kultikus rossz filmek alkotója

A rendező

Claudio Fragasso olasz rendező és forgatókönyvíró 1951. október 2-án született Rómában. Édesapjától örökölte a film iránti szenvedélyét, amely már korán megmutatkozott. A család egyik barátjának köszönhetően tízévesen egy super 8-as kamerát kapott a kezébe, és barátai bevonásával filmeket kezdett készíteni. Így tehát idővel az írástól a vágásig minden munkafolyamatot behatóan megismert, és többféle műfajban is kipróbálta magát. Mint a legtöbb kamasz, végül ő is a horrorfilmek bűvöletébe esett. Persze közben elvégezte az iskoláit, melyek után természetesen a filmiparban keresett és talált munkát előbb segédvágóként, majd rendezőasszisztensként. Önálló alkotóként eleinte még super 8-as filmeket forgatott, mint például a Paure e realtà (1972) és a Passaggi (1977). Szerencséje volt, mert szárnypróbálgatásai az olasz trashfilmek fénykorának számító hetvenes évekre estek, így viszonylag hamar felfigyeltek rá. A hetvenes évek végén összebarátkozott az egyik legismertebb trashfilmessel, Bruno Matteivel, és nagyjából egy évtizedig ilyen-olyan minőségben részt vettek egymás filmjeinek megszületésében. Fragasso első önálló, 35 mm-es alkotása, a Difendimi dalla notte (Védj meg az éjszakától, 1982) című thriller volt, melyet több filmfesztiválon is bemutattak, de soha nem került a mozikba. Főhőse, a fiatal misszionárius tizenkét év után tér vissza Rómába, mert úgy érzi, alkalmatlan az egyházi hivatásra, ráadásul erotikus vágyak gyötrik tulajdon lánytestvére iránt. Közben az Örök Város éjszakánként kihalt utcáin különös, perverz bűntények történnek… Fragasso debütáló egész estés játékfilmjében már-már művészfilmes megoldások keverednek az olcsó tucatfilmekre jellemző külsődleges hatáselemekkel, amelyek meghatározóvá váltak későbbi munkásságában.

Giancarlo Giannini és Raoul Bova a Palermo–Milánó, egyszeri utazás (1995) című filmben

Bár a trashrajongók a mestereknek kijáró kultikus rajongással övezik Fragasso alkotásait, jómagam nem szeretnék kitérni minden egyes opuszra, mert többségük csupán a jelentéktelenség különböző szintjeit képviseli. A halál kutyája (1984) című filmjében a híres rocksztárt, Alice Coopert rendezte, és ekkor használta először a Clyde Anderson álnevet. Persze nem azért, mert pironkodott a végtermék miatt, hanem mert a megcélzott angolszász piacon ez jobban hangzott, mint az eredeti neve. Művészi becsvágya időnként felülkerekedett benne, így például 1990-ben egy olyan pszichológiai thrillert akart forgatni, amelyben szinte alig van vér. A producereknek ez nagyon nem tetszett, ezért épp Bruno Matteit kérték fel arra, hogy véres jelenetekkel egészítse ki az opuszt, amelyet Olaszországban A texasi láncfűrészes mészárlás harmadik részeként forgalmaztak. Az eset véget vetett Fragasso és Mattei együttműködésének. A direktor ugyancsak 1990-ben hozta tető alá a Troll 2-t, amelynek valójában semmi köze az 1986-os Trollhoz. Megválasztották viszont minden idők egyik legrosszabb filmjének, és mint ilyennek azóta már kultusza is van. A fentiek tükrében Fragasso sokaknak meglepetést okozott a Palermo–Milánó, egyszeri utazás (1995) című bűnügyi drámájával, amelynek igazi sztárok – Giancarlo Giannini és Raoul Bova – a főszereplői, és több rangos díjat is nyert. Ugyanazokkal a főszereplőkkel a direktor 2007-ben megrendezte a folytatást is Milánó–Palermo: a visszatérés címmel. Jól fogadták a hetvenes évek politikai gyilkosságainak miliőjében játszódó Concorso di colpa (2004) című drámáját is. Fragasso 2022-ben rendezett utoljára: Karate Man című alkotása egy diabéteszes sportolóról szól. A direktor 1978-ban vette feleségül Rossella Drudit, filmjeinek állandó forgatókönyvíróját. Lányuk, Valentina díszlet- és jelmeztervező lett. 

Jeff Stryker és Steve Hammond a Stryker Force (1987) egyik reklámfotóján

A pornó Cary Grantje

A Zombi 4 férfi főszerepét az egyik leghíresebb amerikai pornósztár, a John Waters filmrendező által „a pornó Cary Grantjé”-nek nevezett Jeff Stryker alakítja. Eredeti neve: Charles Casper Peyton. 1962. augusztus 21-én született az Egyesült Államokban, az Illinois-beli Carmiban. Apja autókereskedő volt, anyja ápolónő. Springfieldben nevelkedett, tizenegy éves korában kezdett el aktívan sportolni. Később sztriptíztáncosként dolgozott, és héliummal töltött léggömbök szállításával foglalkozott. Egyik barátja néhány fotót küldött róla John Travis melegpornós rendezőnek, aki azonnal szerződtette a jóképű és mellesleg átlagon felüli felszereltségű fiatalembert. A pornó kedvéért vette fel a Jeff Stryker művésznevet. Noha filmográfiája az évek során hetero- és biszex produkciókkal is gyarapodott, népszerűségét főleg a melegpornóinak köszönheti, melyek közül a korai darabok e rétegműfaj klasszikusaivá váltak. Így például a legelső, a börtönben játszódó Powertool (1986), és a szakma másik sztárrendezője, Matt Sterling két filmje. Az egyik a Bigger Than Life (1986), amelyben Jeff egy popsztárt játszott, és egy koncertjelenetben énekesként is bemutatkozott. A másik a Stryker Force (1987) című kincskereső történet, amely minden idők egyik legkelendőbb melegpornójának bizonyult. Jeff híres volt arról, hogy kissé gépiesen, „faltörő kos”-ként szeretkezik a partnereivel, trágár nyelvezetet használ, a homoszexuális aktusokban csak aktívan vesz részt, és csupán egy filmjében vállalt passzív orális szexet egy másik férfival.

A kannibállakoma fő fogása a panziólakók szexuális fantáziáinak tárgya, Jeff Stryker (Can I Be Your Bratwurst, Please?, 1999)

A magánéletben először hetero-, majd biszexuálisnak vallotta magát. Később azt állította, hogy ezen a téren univerzális, és nem akarja beskatulyázni magát egyik kategóriába sem. Egy időben a szeretője volt Werner Pochath osztrák színész, valamint Jamie Summers és Robin Byrd amerikai pornószínésznő. 1990-ben született fiát, Joseph Peytont a gyerek egyéves korától egyedül nevelte. A srácot tizennégy éves korában, állítólag rasszista indítékból, megkéselték egy kaliforniai iskolában. A Jeff hímtagjáról mintázott dildó évekig a szexshopok egyik legkelendőbb terméke volt, olyannyira, hogy még hamisították is. Emiatt Stryker pert indított két cég ellen, ami egy huszonötezer dolláros, peren kívüli megegyezéssel ért véget. (Eredeti követelése egymillió dollár volt.) 1995-ben Wild Buck címmel egy countryalbumot adott ki. A Zombi 4 után még egy „hagyományos” játékfilmben játszott, a német Rosa von Praunheim Can I Be Your Bratwurst, Please? (1999) című szatirikus szkeccsében, amelyben ruhátlanul is látható. Élő show-műsoraiban is voltak meztelen megjelenései, melyek kapcsán rajongói elégedetten nyugtázhatták, hogy a sportnak köszönhetően a korosodó sztár még mindig jó formában van. Előadóként már évek óta nem aktív, viszont folyamatosan jelen van a közösségi médiában és részt vesz a szerinte fontos társadalmi megmozdulásokban. Saját tapasztalataiból kiindulva már többször is figyelmeztette a gyors karrierre vágyó fiatalokat a pornográf iparág árnyoldalaira és veszélyeire.

Jelenet Lucio Fulci Zombi 2 (1979) című fimjéből

Az előzmények

A zombi kvintológia első része nem más, mint George A. Romero ma már kultikusnak számító horrorja, a Holtak hajnala (1978), amely amerikai–olasz koprodukcióban valósult meg, és Olaszországban Zombi címmel mutatták be. A 640 ezer dollárból forgatott film költségvetésének több mint százszorosát (66 millió dollárt) termelte meg, ezért nem maradtak el a folytatások sem. Voltak köztük hivatalosak és nemhivatalosak is. A hivatalos folytatást 1985-ben maga Romero rendezte A holtak napja címmel. Az első nemhivatalos folytatás viszont már 1979-ben megszületett Lucio Fulci rendezésében. Ez volt a Zombi, amely Olaszországban – Romero filmje miatt, amely ott már lefoglalta ezt a címet – Zombi 2 címmel ismert. 410 millió lírából készült, és több mint hárommilliárd lírát jövedelmezett. Kritikái eleinte nem voltak túl hízelgőek, és a cenzúra is ragaszkodott bizonyos rövidítésekhez. Ennek ellenére a mű megítélése meglehetősen hamar megváltozott, és ma már az egyik legjobb zombifilmnek tartják. Ennek köszönhetően sem ezzel, sem a Romero-opusszal nem kívánok bővebben foglalkozni, mert a horrorrajongók bőséges infókat találhatnak róluk a világhálón. Nézzük meg azonban kicsit közelebbről a harmadik részt, a Zombi 3-at, amelynek megvalósítását Fulci kezdte el, de nem fejezte be. A forgatókönyvet Rossella Drudi és Claudio Fragasso közösen írták, ám Drudi neve nem került fel a stáblistára. A cselekményt a Fülöp-szigetekre helyezték, mert olcsó forgatási helyszín volt. A történet helyszínéül szolgáló biológiai laboratóriumban olyan szerrel kísérleteznek, amely feltámasztja a halottakat. Ahogyan az ilyesfajta filmekben lenni szokott, a kísérleti anyag kiszabadul a laboratóriumból, és hatása egyáltalán nem az, mint amire eredetileg számítottak.

Deran Serafian és Ottaviano Dell'Acqua a Zombi 3 (1985) című filmben

A kezdeti elgondolások szerint a film 3D-ben készült volna, de ezt az elképzelést hamar elvetették. Lucio Fulci és a lánya, Camilla 1987 végén a Fülöp-szigetekre utaztak, ahol hat hétig dolgoztak a filmen. A direktor ezután kiszállt a produkcióból. A hivatalos indoklás szerint betegség miatt kényszerült visszalépésre, Fulci azonban utólag a pocsék forgatókönyvvel és a Franco Gaudenzi producerrel való örökös vitákkal indokolta távozását. Ellenben Fragasso arról nyilatkozott, hogy Fulci önkényesen megváltoztatta a forgatókönyvet, és egy alig hetvenperces filmet forgatott. Ezt állítólag az unalom lengte körül, emiatt körülbelül húsz perccel meg is kellett rövidíteni. A végeredmény egyáltalán nem tetszett a producernek, aki Matteit és Fragassót bízta meg azzal, hogy pluszjelenetekkel egészítsék ki Fulci anyagát, és állítsanak össze egy forgalmazható változatot. A férfi főszerepet Deran Serafian kapta, akit a magyar közönség elsősorban olyan filmek rendezőjeként ismer, mint a Jean-Claude van Damme-mal készült Börtöncsapda (1990), illetve a Fenegyerekek (1994) és a Végsebesség (1994). Előbbi Christopher Lambert és Mario Van Peebles, utóbbi Charlie Sheen és Nastassja Kinski párosára épült. Úgy tudni, hogy több fontos szereplő megtagadta, hogy Matteivel és Fragassóval forgasson, ezért a pótjelenetek egy részét nem tudták a cselekmény szerves részévé tenni. Mattei a film kb. 40%-át tulajdonította magáénak, noha elismerte, hogy az opusz még így is inkább Fulcié, akit egyébként szerinte mindenről tájékoztattak. Fragasso viszont azt állította, hogy ő rendezett néhány olyan jelenetet, melyeket Mattei a sajátjának tekintett, és csak a békesség miatt nem nyitott vitát erről. Fulcinak nem tetszett a film, és a kritikusoknak se különösebben, bár egyesek elismerték, hogy a cselekmény tempója olykor elvonja a figyelmet a számos szakmai fogyatékosságról.

Nem, nem a néhai Tina Turner egy átmulatott éjszaka után, hanem a történetben elsőként megjelenő zombi (Geretta Geretta)

Ezt a zombit szó szerint kiütötték

Így készült a film

Természetesen a Zombi 4 megszületésének története is meglehetősen zavaros. Mindmáig tartja magát az a feltételezés, hogy az opusz valamikor 1985-ben vagy 1986-ban készült, és csak 1989-ben mutatták be. Így emlékszik például Claudio Fragasso és Rossella Drudi is. Az opuszt valójában 1988-ban forgatták, és a következő évben mutatták be. Közvetlen előzménye, hogy Franco Gaudenzi producer nagyot bukott a Zombi 3-mal. Persze a rossz kritikák egyáltalán nem érdekelték, az anyagi bukás viszont annál inkább. A csorbát egy újabb zombifilmmel akarta kiküszöbölni. A bukta ellenére sem vesztette el a bizalmát Fragassóban és Drudiban, így őket kérte fel az újabb filmre is. Ellenben a nadrágszíjat alaposan meghúzta. Alig volt pénz a zombik sminkjére, így az arcokat a legtöbb esetben rongyfoszlányokkal eltakarták. A robbanások effektjeit makettekkel vették fel. A forgatás – akárcsak az előző rész esetében – ezúttal is a Fülöp-szigeteken zajlott. Ennek oka persze egyáltalán nem a két film folytonosságának megteremtése volt. Ugyanitt készült ugyanis Gaudenzi másik produkciója, a Trappola diabolica (1988), melynek direktori teendőit a két cimbora, Bruno Mattei és Claudio Fragasso végezte. Napközben ezt forgatták, majd amikor beköszöntött az este, Luigi Ciccarese operatőr kivette a kamerát kollégája, Riccardo Grassetti kezéből, és hajnalig tartott a Zombi 4 forgatása. Reggel újra szerepet cseréltek, és ez így ment a forgatás végéig. Mivel Fragasso mindkét film elkészítésében kulcsszerepet játszott, ezért állítólag nem sokat aludt ezen időszak alatt.

Kirándulók a zombiszigeten (balra: Chuck Peyton, jobbra: Alex McBride)

Útban az egykori tragédia színhelyére (balról jobbra: Jim Moss, Jim Gaines, Don Wilson és Candice Daly)

Gyermekkorom néhány ifjúsági filmjében (Fehér Agyar visszatér, 1974; A Csendes-óceán kalózai, 1975; Piedone Afrikában, 1978) láttam először Werner Pochath osztrák színészt, aki pályája során főleg rossz fiúkat játszott. Egyesek szerint ő volt „a szegény ember Klaus Kinskije”, mert hozzá hasonlóan sok vacak filmben szerepelt, igényesebb szerepei viszont alig akadtak. Részben emiatt a nyolcvanas években, amolyan mellékjövedelemként, casting directori teendőket is ellátott Paul Werner álnéven. Rendelkezett az ehhez szükséges kapcsolati hálóval, mivel sokfelé filmezett, sok neves kollégával is összekerült, akik alkalmasint hajlandók voltak karrierjük nehezebb időszakaiban bevállalni egy-két kevésbé nívós filmet is Werner közvetítésével. Pochath találkozott Jeff Strykerrel is, és beleszeretett a huszonhárom évvel fiatalabb srácba. A jól bevált módszerrel akarta levenni a lábáról: filmkarriert ígért neki. Jeff ráharapott az ajánlatra, de óvatos volt, és állítólag közölte lelkes rajongójával, hogy előbb a karrier, aztán minden egyéb más. Werner elsőként a már emlegetett Joe D’Amato Dirty Love (1988) című filmjébe nyomta be Jeffet, majd beajánlotta a Zombie 4 főszerepére is. Nem verte nagydobra, hogy pártfogoltja melegpornókban szerezte addigi filmes tapasztalatait, Stryker pedig mindkét filmben a Chuck Peyton nevet használta. Egyik olasz partnere mégis felismerte benne a pornósztárt. Idővel Fragassónak is tudomására jutott, hogy férfi sztárja a pornóvilágból érkezett, de nem csinált belőle problémát. Miért is csinált volna, hiszen addigra a közönség már elfogadta azt a tényt, hogy egyes pornósztárok mainstream filmekben is megcsillogtatják többnyire szerény színészi tehetségüket, ahogy azt például Casey Donovan tette a Score-ban (1974), vagy Robert Kerman a Cannibal Holocaustban (1980) és a Cannibal feroxban (1981). Elődjeihez hasonlóan Jeff mainstream karrierje sem indult be. Egyesek szerint bámulatosan tehetségtelen volt, míg mások épp ellenkezőleg, úgy látták, hogy zombifilmes partnerei között már-már Laurence Olivier szintjét képviselte.

Jenny (Candice Daly) nem tud szabadulni a múlt szörnyű emlékeitől

Rod, az egyik zsoldos (Nick Nicholson)

A női főszerepet Candice Daly kapta, aki akkoriban a párhuzamosan készülő Gaudenzi-produkció férfi főszereplője, Brent Huff barátnője volt. Legnagyobb szakmai sikerét a Nyughatatlan fiatalok (1997–1998) című televíziós szappanoperának köszönhette, amely után mégis alig kapott munkát. Káros szenvedélyek rabja lett, és 2004. december 14-én holtan találták egy elhanyagolt Los Angeles-i lakásban. Halálának oka hivatalosan túladagolás volt, férje, Bertrand Triguer kaszkadőr azonban idegenkezűséget feltételezett. A Zombi 4 többi szerepét nem különösebben ismert színészek vagy éppen olyan kaszkadőrök kapták, akik szinte állandó közreműködői voltak a Fülöp-szigeteken forgatott tucatfilmeknek, mint például Nick Nicholson, Jim Gaines és Jim Moss, az egykori tengerészgyalogos. A vudupapot alakító, Olaszországban élő amerikai James Edward Sampson a Zombi 2-ben is játszott, persze egy másik mellékszerepet. A szintén színes bőrű Geretta Geretta Lamberto Bava Démonok (1985) című filmjéből sétált át ide, és ezt némi túlzással akár szó szerint is vehetnénk, hiszen szerepe és sminkje a két filmben lényegében teljesen ugyanaz. A különbség csupán annyi, hogy Bava filmjének stáblistáján Geretta Giancarlo néven szerepelt, Fragasso filmje esetében viszont a neve nincs feltüntetve. Az Alex McBride művésznevet használó olasz kaszkadőr, Massimo Vanni gyakran játszott a Mattei-féle gagyikban, de a nagybátyja, Enzo G. Castellari is foglalkoztatta. A fentebb említett Nick Nicholson, aki maga sem tudta pontosan, hány tucatfilmben működött közre, a Fülöp-szigeteken élte mozgalmas életét, amely 2010. augusztus 11-én ért véget. Nicholson elmondta, hogy szeretett az olaszokkal dolgozni, mert kiváló volt náluk az ellátás, és tisztelettel bántak mindenkivel. Ellenben határozottan kijelentette, hogy egyáltalán nem volt titok a stábtagok körében, hogy Chuck Peyton egy pornósztár, hiszen a Fülöp-szigetekre is eljutottak azok a pornómagazinok, melyek hirdetéseiben látható volt. Egyébként nem voltak rossz emlékei róla, szerinte Chuck alias Jeff barátságos és csendes srác volt.

Tommy (Don Wilson) sem kerülheti el a végzetét, miután megharapta egy zombi

Vajon Chuck élve megússza a veszélyes kalandot? (Chuck Peyton)

Fragasso elmondta, hogy Chuck szerepére egy üresfejű, izmos fickót képzelt el, és ennek a kritériumnak szerinte Jeff tökéletesen megfelelt. Amikor viszont arra kérte, hogy produkáljon némi arcjátékot is, a fiatalember állítólag képtelen volt erre. Maga Stryker persze más magyarázatot adott harmatos színészi alakítására. Szerinte a probléma egyik fő oka az összecsapott forgatókönyv volt, amely miatt gyakran volt szükség improvizációra. Ráadásul körülötte mindenki spanyolul (valójában olaszul) beszélt, mely nyelvet nem értette, így lényegében metakommunikáció által próbált rájönni, mit is akar tőle a rendező. A végeredmény láttán alighanem a metakommunikáció sem volt a legerősebb oldala… A női főszereplő, Candice Daly valamiért azt hitte, nívós produkcióban vesz részt, a direktorban egyenesen Francis Ford Coppolát látta. (Mint tudjuk, Coppola nevezetes filmje, az Apokalipszis most szintén a Fülöp-szigeteken készült.) Igaz, volt, ami neki sem tetszett, például a sminkje a film végén. Ami a sokat és nem is alaptalanul szidott forgatókönyvet illeti, Rossella Drudi úgy vélte, sikerült újat hoznia a műfajba azzal, hogy az ő zombijai nem mindig lassú mozgásúak, olykor képesek gondolkodni is, sőt a fegyvereket is tudják használni, ha már élőként tudták. Érdekességként említsük meg, hogy úgy Fragasso, mint Drudi meg vannak győződve arról, hogy zombifilmjeik egyfajta lenyomatai koruk társadalmának, sőt a Zombi 4-nek a gyarmatosítással kapcsolatos (jól el)rejtett mondanivalója is van. Az írónő dédelgetett terve egy modern zombifilm, amelyben a zombik az Európát elárasztó migránsokat szimbolizálnák.

A tudósok esnek elsőként a zombik áldozatául

A mesterlövész zombi (Jim Moss)

Miután befejeződött a Zombi 4 forgatása, ugyanaz a probléma állt elő, mint a Zombi 3-mal: a felvett használható anyag túl kevés volt, ezért pótforgatásra volt szükség. Erre már Rómában került sor, természetesen továbbra is a takarékosság jegyében, vagyis egy másik produkció kulisszái között. Esetünkben ez a másik film Michele Soavi Démonok temploma (1989) című alkotása volt. A római helyszínen vették fel a Zombi 4 bevezető jeleneteit a vudupappal. Ejtsünk néhány szót az Al Festa által komponált kísérőzenéről is, amely tipikus „mintha rock” jellegű, nyolcvanas évekbeli popzene. Ez nem is annyira meglepő, hiszen Festa korábban a disco funkyt játszó Metropole együttes billentyűse volt. A címadó dal, a Living After Death énekese, Maurizio Cerantola a hard rockot és heavy metalt játszó, amúgy nem különösebben sikeres Shout együttesben énekelt. 1993 és 1997 között a Led Zeppelin-dalokkal fellépő Custard Pie tagságát erősítette, majd 2006 és 2008 között egy másik tribute bandához, a Whitesnake repertoárjából élő Cover Dale-hez csatlakozott. 2019-ben saját együttest alapított Pantheøn néven. Búcsúzóul említsük meg, hogy a Zombi 4-et gyakran emlegették úgy, mint minden idők legrosszabb zombifilmjét, az évek múlásával mégis kultusz alakult ki körülötte. Többször is megjelent DVD-n, illetve blu-rayen. A legjobbnak a kultfilmekre specializálódott amerikai cég, a Severine Films kiadványát tartják, amely a film egy kevéssé ismert változatát tartalmazza. Ez nem egész nyolc perccel hosszabb, mint a hivatalos verzió. A pluszjelenetekben nincs semmi különleges, mégsem teljesen érdektelenek. Az egyikben a hősnő, Jenny beszél a házról, ahol kislányként élt, és ahol később a szereplők elbarikádozzák magukat. 

A Zombie 5 – Killing Birds (1988) egyik plakátja

A befejező rész

A fentebb leírtak alapján az olvasónak valószínűleg már a szeme se rebben annak hallatán, hogy a Zombi 4 „folytatása”, a Killing Birds (Gyilkos madarak, 1988) valójában hamarabb elkészült, mint az előzménye. Mint említettem ugyanis, az élelmes forgalmazók anyagi okokból az önkényesen adott címekkel kapcsolatot teremtettek olyan művek között is, amelyeknek igazából semmi közük egymáshoz. Sőt ha már itt tartunk, a különféle címeknek sincs különösebben sok közük a történethez, mivel a madarak valójában csak egyetlen embert támadnak meg, és róla sem derül ki egyértelműen, hogy meghalt-e, a zombik pedig csupán az utolsó fél órában jelennek meg. Hivatalosan ugyan Claudio Lattanzi rendezte a filmet, bennfentesek szerint azonban tulajdonképpen a produceri szerepkört betöltő Joe D’Amato irányított, és mindössze azért nem ő ült a rendezői székben, mert nem volt rá ideje, ugyanis az operatőri teendőket is ő látta el Fred Sloniscko Jr. álnéven.

Hitchcock óta tudjuk, hogy a madarak korántsem mindig ártalmatlanok

Maguk az érdekeltek azt állították, hogy szóbeli megállapodás volt köztük arra vonatkozóan, hogy D’Amato rendezi a speciális effekteket is igénylő jeleneteket, míg a párbeszédes részek a pályakezdő Lattanzi instrukciói szerint kerülnek filmszalagra. De nem a tényleges rendező személye az egyetlen tisztázatlan rejtély a filmmel kapcsolatban, hanem a forgatókönyv is. Ennek korai változatát Lattanzi írta egy lemezproducerről, aki egy olyan elhagyatott házba hív egy rockzenekart lemezfelvételre, ahol korábban náci katonákat temettek el titokban. D’Amato javasolta, hogy rockzenekar és halott náci katonák helyett inkább madarakról legyen szó. Sheila Goldberg angol nyelvű párbeszédeinek felhasználásával Daniele Stroppa írta meg a végső forgatókönyvet. A történetbe belépett Claudio Fragasso és b. neje, Rossella Drudi is, akik azt állították, hogy Stroppa lényegében lenyúlta az Artigli című filmnovellájukat, ám ez az állításuk nem igazolódott minden kétséget kizáróan. A filmet egy nyolc-kilenc tagú stáb forgatta a Louisiana állambeli Thibodaux-ban, ugyanabban a házban, ahol Lucio Fulci A pokol hét kapuja (1981) című horrorja készült. A Killing Birds olasz és nemzetközi verziója helyenként eltér egymástól: utóbbiban több a vér, míg az előbbiben a mellőzött képkockák helyére a madarakról vagy a színészekről készült premier plánok kerültek.

Zombi 4 (Oltre la morte / After Death, 1989) – olasz–fülöp-szigeteki horrorfilm. Saját történetéből a forgatókönyvet írta: Rossella Drudi. Operatőr: Luigi Ciccarese. Zene: Al Festa. Díszlet: Bart Scavia, Jun Carlos és Don Reganit. Vágó: Maurizio Baglivo. Rendező: Clyde Anderson. Főszereplők: Chuck Peyton (Chuck), Candice Daly (Jenny), Alex McBride (David), Jim Gaines (Dan), Don Wilson (Tommy), Adrianne Joseph (Louise), Nick Nicholson (Rod), Jim Moss (Mad).

RÁADÁSGALÉRIA 1: JEFF STRYKER SZERETŐI

Pornószínészként Jeff Stryker jó néhány nővel és férfival lépett szexuális kapcsolatba, magánéletét azonban nem verte nagydobra. Három szeretőjének neve mégis nyilvánosságra került, vessünk rájuk egy pillantást!

Jamie Summers igazi neve: Denise Stafford. Kétrészes pornófilmje, a Jamie Loves Jeff (1988/1991) címével összhangban valóban beleszeretett partnerébe, Jeff Strykerbe, és egy ideig egy párt alkottak a magánéletben is

Profilból akár Amanda Lear is lehetne, de nem ő, hanem Stryker másik barátnője, a szintén pornócsillag Robin Byrd. Örökbe fogadott gyermek volt, igazi szüleit sosem ismerte. A Debbie Does Dallas (1978) című pornófilmje a műfaj egyik klasszikusának számít. 1977 óta fut az egyik kábeltévén önálló műsora, a The Robin Byrd Show

Az osztrák Werner Pochath (1939–1993) ma már épp olyan kultszínésznek számít, mint egykori honfitársa, Helmut Berger. Főleg rosszfiúkat játszott, ifjúsági filmekben éppúgy, mint a felnőtt közönség számára készült kommersz produkciókban. Utóbbiak közül a legismertebb a Mosquito der Schänder (1976), amelyben egy sorozatgyilkost alakított

RÁADÁSGALÉRIA 2: A LOS ANGELES-I ZOMBI

Clyde Anderson (Claudio Fragasso) fentebb ismertetett filmjében a melegpornósztár Jeff Stryker szereplése ellenére sincs homoerotika, sőt semmilyen erotika. A kanadai botrányfilmes, Bruce LaBruce 2010-ben bemutatott filmje, A Los Angeles-i zombi viszont kombinálja a zombitémát a homoerotikával. Mint a rendező néhány korábbi alkotása, ez is létezik softcore és hardcore változatban is. Az előbbi verzió 63 perces, és a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatták. A 103 perces rendezői változat, amely DVD-n került forgalomba, kifejezetten pornográf képsorokat is tartalmaz. A történet főszereplője a film elején a tengerből kiemelkedve indul el Los Angeles felé új áldozatok után nézni. Külseje alapján földönkívüli éppúgy lehet, mint egy lepukkant külsejű hajléktalan. A cselekmény kibontakozása során – ahogy a finomkodó kritikák fogalmazni szoktak – bőségesen folyik a vér, hogy az egyéb testnedvekről ne is beszéljek, a részletekben azonban inkább nem mélyednék el. A főszereplő zombit a kétezres évek egyik legsikeresebb melegpornósztárja, a szlovák származású, francia François Sagat alakította, aki mellesleg a brit Yazoo duó egykori énekesnője, a szólistaként is befutott Alison Moyet unokatestvére. Több fontosabb szerepet szintén melegpornósztárok játszanak, mint például Wolf Hudson, Matthew Rush, Erik Rhodes, Francesco D'Macho és Adam Killian. Egy kisebb szerepben Madonna expasija, Tony Ward jelenik meg, aki a direktor egyik kultfilmje, a provokatív jelenetekben szintén bővelkedő Hustler White (1996) főszereplője volt.

A Los Angeles-i zombit alakító François Sagat néhány mainstream filmben is játszott már. A Breathless (2006) című pornójában magyar partnere is volt 

Bruce LaBruce több filmjében is megfigyelhető a művér már-már paródiába hajlóan eltúlzott használata. Képünkön Adam Killian és Matthew Rush A Los Angeles-i zombi mellékszerepeiben

A TILTOTT POSZTOK

Prehisztorikus izmok és lenge hölgyek a kannibálfilmes direktor fantasyjében: Barbár fivérek (18+)

Isaura a láncai után a ruháit is ledobálta: Luz del Fuego (18+)

Az ABBA és a pedofil riporter: ABBA – A film (18+)

A test féktelen gyönyörei és szenvedései egy felkavaró botrányfilmben: Sweet Movie (18+)

Jane Birkin, az anális szex és a Je t’aime: Szeretlek, én se téged (18+)

Megdöbbentő szadomazochista viszony a láger volt foglya és őre között: Az éjszakai portás (18+)

Fellini önvallomása és a lufimellű lenge nők: Nyolc és fél (18+)

Vér, mágia és szex, avagy Artúr király és a kerekasztal lovagjai: Excalibur (18+)

Andy Vajda mozgalmas szexuális élete: Érett nők dicsérete (18+)

Pajzán kalandok a középkori Angliában: Canterbury mesék (18+)

Amitől fennakadtak Sean Connery szemei: A velencei nő (18+)

Szamurájgyilkosságok és tomboló nemi ösztönök a középkori Japánban: Onibaba (18+)

A leghírhedtebb botrányfilm a szocialista Jugoszláviából: W. R. – Az organizmus misztériuma (18+)

TEAKBOIS KÍNÁLATÁBÓL

Magyarölő spanyol farkasember Japánban (18+)

Zsarubosszú a sztriptízbárban (18+)

A nővér és a szexuális ragadozó (18+)

Az ördög lánya ellenszegül (18+)

Repülj és szexelj! (18+)