A svéd adóhivatal zaklatásai miatt a világhírű rendező, Ingmar Bergman 1976-ban elhagyta a hazáját, és a nyugat-németországi Münchenben telepedett le. Német emigrációja idején forgatta a Kígyótojás (1977) című drámáját, amely a húszas évek fasizálódó Berlinjében játszódott. A történet alapjait még Svédországban dolgozta ki. Az opusz sem szakmailag, sem anyagilag nem bizonyult számottevően sikeresnek. A művészt rendezni hívták a müncheni Residenztheaterbe is. Itt olyan műveket vitt színpadra, mint például az Álomjáték (August Strindberg), a Három nővér (Csehov), a Tartuffe (Molière), a Hedda Gabler (Henrik Ibsen) vagy az Yvonne, burgundi hercegnő (Witold Gombrowicz). Bergman úgy vélte, hogy a társulattal való munkakapcsolatának jót tenne, ha közösen készítenének egy tévéfilmet. A szándék a Jelenetek a bábuk életéből (1980) című alkotással valósult meg, amelyhez a Mester egyik félretett forgatókönyve szolgált kiindulási alapként. Bergman ebből emelt ki két mellékfigurát, Petert és Katarinát – akik nevezetes műve, a Jelenetek egy házasságból (1973) mellékszereplőiként egyszer már feltűntek nála –, és önálló történetet alkotott köréjük. A tévéfilmet a legtöbb országban mozikban forgalmazták először, aminek Bergman nem örült túlságosan, mert ő eleve a tévéképernyő sajátosságaira gondolva készítette a filmet. Kritikai visszahangja nem volt különösebben lelkes. Természetesen a nagy művésznek kijáró tisztelettel fogadták: méltányolták, hogy Bergman próbálja megőrizni művészete legjobb hagyományait, ugyanakkor törekszik a megújulásra is, a konklúzió mégis inkább az volt, hogy a végeredmény nem állítható egy sorba a zseniális rendező legnagyobb klasszikusaival. 

FIGYELEM! Az alábbi szöveg egyes illusztrációi explicit női és férfi meztelenséget ábrázolnak, ezért csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre!

A TÖRTÉNET

Peter Egermann, a sikeres gazdasági szakember megfojt egy prostituáltat, és szexuálisan bántalmazza a holttestet. Az áldozatnak ugyanaz a keresztneve, mint Peter feleségének: Katarina. Az eset hátterét visszaemlékezések, valamint a rokonok és barátok kihallgatásáról készült jegyzőkönyvek tárják fel. Látszólag mindenki nagyon megértő és empatikus, ám idővel kiderül, mi vezetett ahhoz, hogy Peter pokoli börtönnek érezze kívülről látszólag tökéletes életét. A kulcsfigura természetesen a feleség, aki szintén sikeresnek számít a munkájában. A házastársak szeretet és gyűlölet örvényében vergődnek, és a férfi gyilkos indulatokat kezdett táplálni a felesége iránt. Van-e kiút Peter számára a tökéletes összeomlásból, vagy örökre magára marad a démonaival a pszichiátriai intézet komor falai között?

Peter és Katarina (Robert Atzorn és Christine Buchegger)

ÍGY KÉSZÜLT A FILM

Az előzmények

Bergman egyik leghíresebb műve, a tévésorozatként (1973) és mozifilmként (1974) is bemutatott Jelenetek egy házasságból két mellékszereplője volt Peter és Katarina. A történet elején szerepeltek, mintegy előrejelzéseként annak, mivé változik majd a két főszereplő, Marianne és Johan házassága. A svéd adóhivatal zaklatásai miatt Bergman 1976-ban elhagyta Svédországot, és feleségével az NSZK-ba költözött. Nyugatnémet–amerikai koprodukcióban forgatta le a fasizálódó Berlinben játszódó filmjét, a Kígyótojást (1977), utána 1978 januárjában hozzálátott egy új forgatókönyvhöz, amely a Szerelem szeretők nélkül címet kapta. Ezzel kapcsolatos gondolatait már 1977-ben elkezdte lejegyezni. 1977. június 18-án például ezt írta a naplójába: „A helyszín München, az idő ősz, tél és tavasz. A főszereplő neve Petra. A férje magas beosztásban dolgozó hivatalnok, ő maga luxuskurva. A környezetében sokan kurválkodnak még, hímneműek. Van egy kitüntetett szeretője. Üzletasszony. Minden nagyszabású, nyomasztóan stabil, tiszta, rendes. Fontosnak tartják a demokráciát, de nem tudják, mi az, mit jelent. Lopakodó nácizmus. Titkos erőszak. Franz Josef Strauss. Nagy ünnepi rendezvény. A fiairól beszél, akik lőni tanulnak. Értük megy a rendőrségre, ahol lőgyakorlaton vesznek részt. Ígéri, hogy a terroristákat saját kezűleg fogja felkötni. B. vizsgálóbíró meggyilkolása. Felszín és mélység. A sikeres házaspár, akiknek pokol az életük. Peter és Katarina, nyilvánvalóan. Látszat és szorongás. Elfojtott düh. A nyájasság, a mulatságok, az evés. A katolikusok. A haladó gondolkodású püspök, aki Petra törzsvendége. Ilyen lenne. De valahol mindenesetre összesűrűsödik, és pokoli vérfürdő lesz belőle. Ez a Szerelem szeretők nélkül.”

Peter az édesanyjával (Lola Müthel és Robert Atzorn)

A véglegesnek szánt forgatókönyv megtartotta Münchent és környékét fő helyszínnek, és egy olyan rendezőről szólt, aki félretett egy hosszú, leforgatott filmanyagot. (Bergman így foglalta össze a történet lényegét a Képek című kötetében. A Munkanapló II.-ben – magyar nyelven: Budapest, 2021, Scolar – olvasható részletes leírás azonban egészen más képet ad a meg nem valósult műről.) Maga Bergman is terjedelmesnek, formailag széttöredezettnek tartotta a szkriptet, így igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy nem akadt egy svéd producer sem, aki finanszírozta volna a filmet, pedig a direktor a saját pénzével is hajlandó lett volna beszállni a produkcióba. Persze ne feledjük, hogy Bergman akkor már nem Svédországban élt, a projekt pedig elég költségesnek ígérkezett, ráadásul a Mester legutóbbi filmje, a Kígyótojás anyagilag és szakmailag sem volt igazán sikeres. Ennek producere, Dino De Laurentiis is nemet mondott a Szerelem szeretők nélkülre, bár ezt roppant udvariasan tette. Bergman – saját bevallása szerint – minden keserűség nélkül mondott le erről a tervéről. Ennek ellenére 1985-ben – immár újra meghitt otthonában, a Farö-szigeten – megint egy hasonló témával kezdett foglalkozni, amely egy ismeretlen öreg némafilmesről szólt volna, akinek félig tönkrement filmjei előkerülnek egy nyaraló tatarozása közben. Végül ebből az alapötletből is egy szerteágazó, költségesnek ígérkező filmterv lett, amely szintén megvalósulatlan maradt.

Peter a prostituáltnál (Rita Russek és Robert Atzorn)

Müncheni tartózkodása során Bergman többször is dolgozott a Residenztheater társulatával. Úgy gondolta, mindnyájuknak jót tenne, ha közösen készítenének egy tévéfilmet. Ennek érdekében a Szerelem szeretők nélkül forgatókönyvéből „kihasította” Peter és Katarina történetét. Bár bizonyos jeleneteket meghagyott belőle, A bábok életéből címre keresztelt mű valójában egy teljesen új darab. „Konkrét emlékeken alapszik. A téma régóta érlelődött bennem: két emberről van szó, akik fájdalmasan és elválaszthatatlanul egymáshoz vannak kötve, de közben szüntelenül szaggatják kötelékeiket. […] Peter és Katarina nem tudnak egymással élni, és nem tudnak egymás nélkül sem. Olyan kegyetlen tettekkel gyötrik egymást, amilyeneket csak az ő helyzetükben levő emberek tudnak kitalálni.” Miután elkészült a forgatókönyv, Bergman kihúzta a párbeszédek körülbelül húsz százalékát, forgatás közben pedig még tíz százaléktól vált meg. Meggyőződése volt, hogy ez a feszesség jót tett az opusznak, amelyet az egyetlen igazi német filmjének tartott. Nemcsak azért, mert túlnyomórészt német pénzből és német nyelven készült, hanem azért is, mert készítése idején Bergman már elfogadta németországi életét, a nyelvet is megfelelően elsajátította. Úgy gondolta, kellően és „belülről” ismeri már a német életet és a német embereket. Előző filmjét, a Kígyótojást is már Németországban forgatta, de az német–amerikai koprodukció volt, melynek fontosabb szerkezeti elemeit még Svédországban dolgozta ki. Abban az alkotásában még kívülállóként nézte Németországot.

Örömtelen szeretkezés egy fantáziajelenetben

Mivel Bergman úgy döntött, hogy új történetet alkot Katarina és Peter személye köré, változtatni kellett a motivációkon is. A Szerelem szeretők nélkül Peterje kétségbeesésében lelövi az akkori bajor miniszterelnököt, Franz Josef Strausst. (A történet egyik variációjában még Peter öccse, az anarchista Anton követné el a merényletet.) Miután a házaspár abszolút főszereplővé lépett elő, a rendező úgy látta, Peternek nem Strausst kell megölnie: gyilkos indulatai hozzá sokkal közelebb álló személy, a felesége ellen irányulnak. „Fontos, hogy a szexuális kapcsolataik komplikáltak és örömtelenek. Őket kettőjüket valamilyen meghatározhatatlan, de mindig izgató vágy tartja össze. Mindkettőjüket meglepi, hogy egyszer csak erről kezdenek beszélgetni. Soha nem gondoltak rá, hogy közös életüknek erről a részéről beszélniük lehetne, mivel Peter hallatlanul jól nevelt, de később – miután a gát átszakad – már széltében-hosszában hangoztatja nyomorúságát” – írta le elképzeléseit a munkanaplójába 1978. szeptember 10-én. A film központi témája az lett, hogy miért öl meg Peter látszólag értelmetlenül egy másik embert, egy prostituáltat. Bergman erre nem ad egyértelmű választ, írásaiban azonban freudi magyarázatokkal is szolgál. Szerinte a homoszexuális barát, Tim jár a legközelebb az igazsághoz, amikor arra utal, hogy Peter valószínűleg biszexuális. Ha ezt a hajlamát elfogadta volna, a gyilkosság aligha történt volna meg. A forgatókönyv A bábok életéből címmel kétszer is megjelent magyar nyelven. Először a Nagyvilág folyóirat közölte az 1980/12. számban, majd helyet kapott a Farkasok órája című 1999-es kötetben is. Idézzük fel a publikált forgatókönyvből Tim rendőrségi vallomásának legérdekesebb részletét!

Tim (Walter Schmidinger) vallomást tesz a rendőrségen

„A Központi Pályaudvaron sok a fiatal fiú. Törökök, jugoszlávok, olaszok. Szívesen keresnek egy kis pénzt vasárnaponként. Váratlanul összetalálkoztam Peterrel. Külföldi újságokat vásárolt a nemzetközi hírlapkioszknál. Megittunk együtt egy kávét. Valamilyen oknál fogva elmondtam neki, hogy miért vagyok ott a Központi Pályaudvaron. Petert érdekelte a dolog. Hirtelen elmondta, hogy még soha nem volt együtt prostituálttal. Katarina Krafftot ajánlottam neki, megadtam a címét, és megígértem, hogy beszélek vele. Ennyi volt az egész. Ennyi történt a valóságban, ám ez a valóságnak mégis csupán töredéke. Haragudtam Katarina Egermanra – elvben mindig is haragszom rá, és ugyanakkor szeretem is. Tetszett a gondolat, hogy Peter megcsalja egy prostituálttal. Ez sem a teljes igazság. A gyenge emberek különös vargabetűket tesznek – önnek ezt igazán tudnia kell, felügyelő úr. Számomra gyötrelmes érzés, hogy én hoztam össze gyilkost és áldozatot – ha nem haragszik, hogy ilyen drámaian fejezem ki magam. Egyszerűen rossz a lelkiismeretem. A homoszexualitásomat okolom érte. Ez is csak féligazság. Ez egyre érdekesebb lesz, ugye? Az igazság természetesen az, hogy Petert magamnak akartam. Ez nevetségesen egyszerű. Csak nem jöttem rá. Azt akartam, hogy közös titkunk legyen. (Mosolyog.) Aztán majd fokozatosan elhódítom a feleségétől. Szeretem Petert, érti? Évek óta szeretem. Láttam, hogy a házasságából szörnyen hiányzik a szeretet, és egészen belém fészkelte magát az a gondolat, hogy egyszer majd felém fordul, hogy előbb-utóbb felfedez, és ráébred, milyen bensőségesen szeretem. Peter érzelmileg haldoklott, éppen úgy, mintha valakit az éhség, a szomjúság vagy a vérveszteség ölne meg. Tudtam, hogy megmenthetném. Hírtelen az a benyomásom támadt, hogy engem keres, hogy hozzám akar közel kerülni. Azt hiszem, ebben nem tévedek, a magamfajta ember megérzi az ilyesmit. Talán még ez sem az igazság, amit most elmondtam. Hiszen egynémely bölcsek úgy tartják, hogy teljesen vakok vagyunk, hogy eleve meghatározott pályákon mozgunk, hogy előre megszabott és meggyalázott életet élünk születésünktől fogva.” (Kúnos László fordítása)

A töprengő Peter Egermann (Robert Atzorn)

Bergman Munkanaplójának második kötetében végigkövethető, hogy a Szerelem szeretők nélkülből hogyan alakult ki a Jelenetek a bábuk életéből története és forgatókönyve. Az alkotói folyamat természetes része volt, hogy Bergman változtatott a neveken is. Az 1977. augusztus 5-én lejegyzett elképzelés szerint a figura családneve Büchner volt (Bergman ekkor még a Szerelem szeretők nélkül mellékszereplőjeként gondolt rá), és lett volna egy Karin nevű lánytestvére is, egy terapeutaként dolgozó, elvált asszony. 1978. január 30-i bejegyzésében – még mindig a Szerelem szeretők nélkülön dolgozva – a színésznő anyát Charlotte Andergast, a fiát pedig egy helyen Peter Kummer néven említi. Utóbbi esetben alighanem csak pillanatnyi memóriazavarról lehet szó, hiszen valójában a szkript producer főhősének (Albert Kummer) családnevéről van szó, aki nem áll rokonságban Peterrel, a véletlen névazonosságnak meg semmi értelme nem lenne. Később Peter az Egerman családnevet kapta, amely Bergmannál már korábban is előfordult: először az Egy nyári éj mosolya (1955: a főszereplő ügyvéd neve: Fredrik Egerman), majd az Arc (1958, a konzul házaspár neve: Abraham és Ottilia Egerman) című filmjében. A végleges változatban a név végére Bergman még egy n betűt tett, valószínűleg azért, hogy a szereplő német mivoltát hangsúlyozza: Egermann. Itt jegyezzük meg, hogy a Szerelem szeretők nélkül korai változatának – amikor a későbbi főhős még a Büchner nevet viselte – volt egy Franz Egermann nevű, húsz évnél fiatalabb szereplője is, egy ifjú aktor, a színésznő édesanya rajongója, aki találkozni szeretne a bálványával. 

Andersné, a hűséges titkárnő (Gaby Dohm)

Az Egerman vs. Egermann ürügyén máris rátérhetünk arra a sokat vitatott kérdésre, hogy hol is játszódik a film valójában: Németországban vagy Svédországban? Hajlamosak lehetünk azonnal rávágni, hogy Németországban, hiszen ezt a feltételezést maga Bergman is megerősítette, amikor arról beszélt, hogy ez az egyetlen igazi német filmje, és ekkor már „belülről” ismerte a német életformát, és nem kívülállóként figyelte, mint a Kígyótojásban. A válasz azonban mégsem ennyire egyértelmű. A nevek sem sokat segítenek a döntésben. Az Egermann név („nn”-nel a végén), valamint a prostituált, a jó barát és a kolléga családnevei (Krafft, Mandelbaum, Brenner) Németországra utalnak, míg a pszichiáter (Mogens Jensen) vagy a titkárnő (Andersné) neve Svédországot valószínűsíti. Svédország javára szól még egy fontos motívum: a 9. jelenetben szóba kerül Peter és Katarina előző esti látogatása Johannál és Marianne-nál. Ezt a látogatást korábban láthattuk is a Jelenetek egy házasságból című filmben, amely egyértelműen Svédországban játszódott. (Petert akkor Jan Malmsjö, Katarinát Bibi Andersson játszotta.) Egyes vélemények szerint Svédországra utal az is, hogy a peep-show-ban (11. jelenet) egy pillanatra látszik a falon egy újságcikk, amely Szilvia svéd királynő fiának, Károly Fülöpnek a megszületéséről szól. Szerintem viszont az a tény, hogy ez a cikk német nyelvű, Németország javára billenti a mérleget, ahogyan maga a peep-show intézménye is inkább német, mint svéd sajátosságként él a köztudatban. Alighanem a szexintézmény miatt vetődhetett fel az a gyanú, hogy a film egész pontosan Hamburgban játszódik, amely a szex és a prostitúció német fellegvára volt. Ennek ellenére szerintem mégis München tűnik a valószínűbbnek, hiszen ott forgatták a filmet, és Bergman is ott élt. A magam cinizmusával hajlamos vagyok arra gondolni, hogy a koncepció folytonos változásai közepette a Mester egész egyszerűen nem gondolt végig tudatosan bizonyos részleteket, míg a komoly filmesztéták azt mondják, egy ilyen kaliberű alkotónál, mint Bergman, semmi nem véletlen vagy átgondolatlan, minden motívumnak van jelentősége. A tisztázatlan helyszín például azt sugallja, hogy Peter tragédiája nem tipikus német történet, hanem máshol is lejátszódhatna, akár Svédországban is.

A film első jelenete a peep-show-ban színesben látható (Rita Russek és Robert Atzorn)

A film eleje és vége színes, a középső történések fekete-fehérek. Bergman állítólag nem akart színeket, a német tévétársaság, a ZDF határozott kívánsága volt a használatuk. Indoklásul azt hozták fel, hogy a nézők esetleg készülékük meghibásodására gyanakodnának, ha a film azonnal fekete-fehérben kezdődne. Számomra ez eléggé különös magyarázat, mivel a készülék hibája szerintem akkor is felmerülhet a nézőben, ha egy színes film fekete-fehérre vált, és nemcsak akkor, ha egy színes műsor után egy fekete-fehér film kezdődik. Mindazonáltal egyik tervezetében maga Bergman is úgy akarta, hogy a filmjében legyen színes betét. Igaz, ő nem a nyitójelenetet szánta annak, hiszen az az eredeti filmnovellában nem is szerepelt, hanem a 8. jelenetet, amelyben Peter levelet ír dr. Jensennek, de nem küldi el. És ha már megint a változásokról esik szó: az Epilógust eredetileg Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művének részlete festette volna alá, ám Bergman végül másként döntött. Elhangzik viszont Rita Wright 1978-as dala, a Touch Me Take Me, amely az Intimate Strangers Love Sounds című 1975-ös szerzeményének feldolgozása. Ahogy fentebb már említettem, Bergman a müncheni Residenztheater művészeivel készítette a filmet. Közülük a magyar nézők számára a titkárnőt alakító Gaby Dohm lehet a legismerősebb, azaz Christa nővér A klinika című népszerű német tévésorozatból. Ebben egyébként az anyát alakító Lola Müthel is szerepelt. Nemzetközi viszonylatban a legismertebb művész Heinz Bennent volt, aki a Kígyótojásban is játszott, és olyan alkotók is foglalkoztatták, mint például Costa-Gavras, Volker Schlöndorff, Walerian Borowczyk és François Truffaut. A kritikusoktól Walter Schmidinger kapta a legtöbb dicséretet a homoszexuális Tim Mandelbaum megformálásáért.

Az áldozat és a gyilkosa (Rita Russek és Robert Atzorn)

A két főszerepet Robert Atzorn és Christine Buchegger alakította. Egyikőjük sem lett nemzetközi sztár. Atzorn elsősorban televíziós produkciókban játszott. A 2014-ben elhunyt Buchegger mögött a Bergman-film idején már húszesztendős (!) filmszínészi tapasztalat állt. Alakításukról megoszlottak a vélemények. Voltak, akik úgy látták, hogy tökéletesen megvalósították a rendezői elképzeléseket, míg mások azt a véleményt képviselték, hogy játékuk nem mérhető a klasszikus Bergman-színészek művészi teljesítményéhez. Különösen a Christine Buchegger által játszott Katarinára azonban feltétlenül igaz, hogy egy Bergmannál korábban nem látott nőtípust jelenített meg. Mindenképpen említést érdemel a prostituáltat megformáló Rita Russek, aki olyan jó kapcsolatot épített ki a Mesterrel, hogy elsőként kapott engedélyt arra, hogy színpadra vigye a Jelenetek egy házasságbólt. Mindezt 1992-ben a budapesti Pesti Színházban is megtette. Amit ezért az Élet és Irodalom kritikusától kapott, azt azonban biztosan nem tette zsebre: „Így lesz Bergman két szuperérzékeny színészóriásra, Erland Josephsonra és Liv Ullmannra írt hideglelős házasságfilozófiai drámájából elnyűtt színpadi kacat, és ez egyaránt rossz fényt vet a gyanútlan szerzőre, az előadást drabális érzéketlenséggel megrendező Rita Russekra (aki elfogadván ezt a szereposztást, ritka színházidegenségről tesz tanúbizonyságot, szörnyű elgondolni, hogy hasonló tehetségtelenséggel hurcolja körül világszerte a rossz nyelvek szerint végkielégítésként kapott rendezői jogot), végül a színházra és a leépülés riasztó jeleit mutató színházi viszonyainkra.” (A magyar előadás főszerepeit Halász Judit és Tahi Tóth László játszották.)

Bergman beállítja az egyik fantáziajelenetet, melyben Peter elvágja a felesége nyakát

A Jelenetek a bábuk életéből forgatása két hónapig tartott: 1979. október 17-én kezdődött, és december 18-án ért véget. A munka Münchenben zajlott, a Bavaria és a Tobis Film műtermeiben. A kamera mögött ismét a Mester állandó operatőrje, Sven Nykvist állt. Noha Bergman már 1978-ban fontosnak tartotta leírni, hogy ezt a filmjét szinte játékból próbálja megcsinálni, maga a forgatás azonban egyáltalán nem a játékok könnyedségével zajlott. Leszögezte még ezt is: „Azt hiszem, jól teszem, ha a Bábokban megtartom az átmenetek nélküli töredékességet, a befejezetlenséget és a brutális váratlanságot. Attól lesz olyan, amilyen. Így kell megcsinálni, nem másképp.” Ehhez az elképzeléséhez mindvégig ragaszkodott is. Tévéfilm ide vagy oda, a Jelenetek a bábuk életéből ősbemutatója 1980. július 13-án az Oxfordi Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Elsőként a francia mozik kezdték el játszani 1980. október 8-ától, majd október 30-ától bekerült a holland filmszínházak repertoárjába is. Csak ezt követően, egész pontosan 1980. november 3-án került sor a nyugatnémet tévépremierre, amelyet november 7-én követett a mozipremier. A filmet a kritikusok a legnagyobb mestereknek kijáró érdeklődéssel és tisztelettel fogadták, ám az udvariaskodó megfogalmazásokból is kiviláglott, hogy a többségnek csalódást okozott. Egyes vélemények szerint az egész mű olyan, mintha a Mester mikroszkóp alatt vizsgálná a szereplőit, mindenfajta érzelmi attitűd nélkül, és ezáltal el is idegenít tőlük. Mintha egy laboratóriumi esettanulmányt látna a néző, aki a legtöbb esetben érthető módon laikusnak számít a mélylélektan területén. Sokan megjegyezték, hogy a színészi játék sem katartikus hatású, mint Bergman svéd filmjeiben, ámbár jómagam azt gondolom, eleve értelmetlen dolog egy német közegben, német színészekkel forgatott filmtől ugyanazt várni, mint a svéd opuszoktól.

Arthur Brenner, a család egyik barátja (Heinz Bennent)

A fentiek után a Mester sokaknak meglepetést okozott, amikor kijelentette, hogy saját munkái közül ez az egyik kedvence. „Vannak rossz filmjeim, melyek a szívemhez nőttek. Vannak objektív szempontból jó filmjeim, melyek számomra közömbösek. Vannak olyanok is, melyek komikus módon ki vannak szolgáltatva saját álláspontom változásainak. Előfordul, hogy valaki erről vagy arról a filmről azt mondja, hogy tetszik neki. Ennek nagyon örülök, és magam is nyomban úgy gondolom, hogy szeretem azt a filmet. De A bábok életéből olyan film, amire meglehetősen büszke vagyok. Megáll a maga lábán.” Mindez persze nem jelenti azt, hogy Bergman hibátlannak tartotta volna ezt a munkáját. Ő is belátta, hogy szereplői hermetikusan elzárt térben élnek, ami művészi szempontból nem szerencsés. Lélektanilag tartotta hiteltelennek a Peter által megírt, el nem küldött levelet. Szerinte a férfi az üzleti levelek megfogalmazásában volt igazán otthon, és kizárt, hogy saját pszichológiai állapotát ennyire tisztán lássa és szavakba is tudja önteni. Bergman a Képek című könyvében azt írta, hogy ha tehetné, elővenné az ollót, és kivágna a filmből még tíz percet, mert a műnek ez határozottan jót tenne. A magyarországi mozibemutató 1982. december 16-án volt. Magam is akkor láttam először, de már nem emlékszem, feliratos volt-e, vagy szinkronizált. Ez azért érdekes, mert egy korabeli kritika dicsérőleg említette meg, hogy szerencsére a filmet nem szinkronizálták, míg az opusz magyar Wikipédia-oldalán részletes információkat találunk az 1982-es mozi- és a 2005-ös tévészinkronról is.   

Csoportkép a magyar színházi előadás szereplőiről

A színdarab

Mint több Bergman-műből, úgy jelen alkotásból is készült színpadi változat. Az osztrák változat premierje 2009. március 5-én volt a Bécs VIII. kerületében található Theatre in der Josefstadtban, az előadást Philip Tiedemann rendezte. (Vicces érdekesség, hogy Bécs és Budapest VIII. kerülete egyaránt Józsefváros néven ismert.) A magyar változat premierjére 2022. március 24-én került sor a budapesti Örkény Színházban. A darabot Kúnos László, a Bergman-életmű legavatottabb hazai szakértője fordította magyar nyelvre, és Ördög Tamás vitte színpadra. A díszletet Balázs Juli, a jelmezeket Kiss Tibor tervezte. Főszereplők: Polgár Csaba (Peter Egermann), Kiss-Végh Emőke (Katarina Egermann), Für Anikó (Cordelia Egermann, az anya), Nagy Zsolt (a pszichiáter), Terhes Sándor (Tim), Takács Nóra Diána (a prostituált). (Tim szerepét a premieren még Gálffi László játszotta.) „A Jelenetek a bábuk életéből egy nagyon cseles, rejtelmes, nagyon sokára szétszálazható előadás arról, hogy az egymást manipulálni akarásaink mögött hogyan jár kéz a kézben az önmagunkra irányuló testi-lelki szadizmusunk és mazochizmusunk. És hogy ki mozgat mit itt, a mindennapjainkban? Ez az, amiről szinte megunhatatlanul és majdhogynem véget nem érően kezdünk el gondolkodni az előadás után…” – summázta a látottakat Csatádi Gábor az előadásról írt kritikájában.    

Peter a pszichiáternél (Robert Atzorn és Martin Benrath)

Így látták ők

„Ingmar Bergman – mint szinte minden nagy művészt, aki évtizedeken keresztül folyamatosan alkot – sokan és gyakran próbálták már »leírni«. Tették ezt a Kígyótojásnál, szép és fontos filmjénél: s amint a külföldi visszhangból megítélhető, teszik ezt ennél a munkájánál is. Nekem a Jelenetek a bábuk életéből alkotóereje teljében mutatja be a mestert: gyakorlatilag mindent elmond, amit a maga választotta témából, az emberi kapcsolatok poklából művész egyáltalán felhozhat és kifejezhet. Képi világa, szerkesztésmódja egyszerűbb lett, anélkül, hogy egy pillanatra is didaktikussá válna: a hagyományos mozi effektusait fölényes magabiztossággal építi bele legszuverénebb művészi közegébe. Svéd világából kilépve pontosabban, világosabban, kicsit talán kívülállóbban fogalmaz – de az emberi léleknek ugyanazokról a mély, nehezen kiismerhető, tragédiákkal és gyűlölettel terhes rétegeiről szól most is. Talán külsődlegesnek látszik, de valószínűleg közrejátszik »érthetőbbségében« az is, hogy hősei ezúttal nem a közép-európai néző számára kicsit egzotikus svéd nyelvet, hanem a németül nem értőknek is valamiképp ismerős, mindennapibb németet beszélik: a nyelvi közeg megszűnik kuriózum lenni. (Jelzi ez azt is, hogy igazán értékes filmeknél milyen kockázatos a szinkron, melytől ez a film szerencsére mentesült.)”

(Hegyi Gyula: „Jelenetek a bábuk életéből”. In: Magyar Hírlap, 1982. december 16., 6. o.)

Peter felesége és pszichiátere valójában szeretők (Christine Buchegger és Martin Benrath)

„Peter Egerman számára az emberi közösség már nemhogy nem nyújtja a megváltás reményét, hanem mint egy automatizált futószalag, egyre közelebb görgeti kényszerképzete megvalósításához. Csupa korrekt, feddhetetlen és kiválónak mondható emberi kapcsolat. A magas társadalmi körökben máig megbecsült anya, aki persze egoista, mint a jelentős személyiségek általában, s így ez szinte a bájához tartozik, a feleség, a nagyszerű üzletasszony, csupa tehetség, okosság, és emellett nőies hisztéria, a jóbarát pszichiáter, aki olyannyira elfogult tisztelője Peter kvalitásainak, hogy csakis szenvelgésnek tudja tekinteni Peter kétségbeesett vallomását. Csupa remek partner egy játékban, amely szerint Peter Egerman sikeres gazdasági szakember, jól él, szép lakása, irodája van, kellemes barátai, csak sajnos már kissé beleunt a jobbnál jobb vacsorameghívásokba. Mindennek a légköre elviselhetetlenül agresszív. Itt nem kell külön »behozni« a tévéhíradó háborús felvételeivel az agresszivitást, mint némely korábbi filmjében tette Bergman. Agresszív a hajnali városkép a takarításhoz kivilágított üres irodaházakkal, az ablak alatt az autósztráda, s agresszív Katarina, akinek személyében egy új, Bergmannál szokatlan nőtípus debütál a filmben: a minden tradicionális női lágyságot nélkülöző, de teljes értékűen erotikus hatású asszony. Minthogy azonban Bergman nőfigurái között eddig is fontos szerepet kapott a keménység, sőt könyörtelenség, rákényszerülünk a pontosabb meghatározásra, hogy miben is különbözik tőlük Katarina. Abban, hogy sebezhetetlen, mint egy szép, jól megalkotott, hasznos gép. Abban, hogy nem rí le róla a kiszolgáltatottság, mint minden korábbi nőfiguráról, akit Bergman előző színésznői játszottak.”

(Ács Margit: „Démonok a laboratóriumban”. In: Filmkultúra 1982/6, 37–43. o.)

Tim (Walter Schmidinger) kegyetlenül őszinte monológja a tükör előtt

„Ingmar Bergman, mint a legtöbb nagy művész, monomániásan következetes, s filmjei feltűnő színvonal-ingadozásának alighanem épp ez az engedményekre nem hajló makacsság az oka. Ugyanazt nem lehet mindig ugyanolyan erővel mondani. A Jelenetek a bábok életéből a pazarló és túlburjánzó rendezői oeuvre gyöngébb darabjai közé tartozik. Bergman az alapvető metafizikai problémát – akárcsak a Szemben önmagunkkalban – olykor felszínes pszichologizálásba fullasztja. A két precíz, unalmas német színész, Robert Atzorn és Christine Buchegger nem képes érzékeltetni azt az erőt és szenvedést, amely a Jelenetek egy házasságból Liv Ullmannjából és Erland Josephsonjából sugárzott. A rendező hideg, klinikai precizitással vizsgálja hősei végnapjait. A sallangmentes modorban közvetített monológok, interjúk és párbeszédek – akár egy vizsgálat száraz dokumentumai. E szándékoltan visszafogott tónusban csak nagy ritkán izzik fel a bergmani képköltészet: talán csak az álomjelenet valószínűtlen, szembántó fehérségében és a hajnali autósztrádán vonuló sejtelmes autósor e világi fantasztikumában. És mindenekelőtt Tim, a homoszexuális barát felejthetetlen monológjában. A film csúcspontja ez a tízperces jelenet. Tim ugyanarról a nyomasztó távlatvesztésről, a »gyilkos idő« okozta rettenetről beszél, mint a film többi hőse.”

(Báron György: Hollywood és Marienbad. Budapest, 1986, Gondolat, 263–264. o. – Kiemelések az eredeti szerzőtől.)

Jelenetek a bábuk életéből (Aus dem Leben der Marionetten, 1980) – nyugatnémet–osztrák filmdráma. A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Ingmar Bergman. Operatőr: Sven Nykvist. Zene: Rolf Wilhelm. Díszlet: Rolf Zehetbauer. Jelmez: Charlotte Flemming és Heinz A. Schulze. Vágó: Petra von Oelffen. Főszereplők: Robert Atzorn (Peter Egermann), Christine Buchegger (Katarina Egermann), Martin Benrath (Mogens Jensen professzor), Rita Russek (Katarina Krafft), Lola Müthel (Cordelia Egermann), Walter Schmidinger (Tim Mandelbaum), Heinz Bennent (Arthur Brenner), Ruth Olafs (ápolónő), Karl-Heinz Pelser (a kihallgató), Gaby Dohm (Andersné, a titkárnő). Magyarországi bemutató: 1982. december 16. (mozi)

RÁADÁSGALÉRIA: BERGMAN ÉS A MEZTELENSÉG

Magyarországon a hetvenes-nyolcvanas években Skandinávia – és azon belül elsősorban Svédország – erotikus paradicsomként, a pornográfia egyik fellegváraként élt a köztudatban. A svéd filmekben már az ötvenes években megjelent és tért hódított a meztelenség, az erotika. Noha a legnevesebb svéd rendező, Ingmar Bergman filmjeiről korántsem a vérforraló erotika jut először a néző eszébe, a meztelenség indokolt esetben a Mester műveiben is helyet kapott. Az alábbiakban vessünk egy pillantást ezekre az indokolt esetekre. 

Az Egy nyár Mónikával (1953) szerelmespárja a kilátástalanság elől Stockholmból a városhoz közeli szigetek egyikére menekül. Az együtt töltőtt idő alatt a hősnő (Harriet Andersson) topless fürdőzésére is sor kerül

A moziban szeretkező pár Bergman egyik legjobb és leghírhedtebb filmjében, A csendben (1963)

Ingrid Thulin és Max von Sydow a Farkasok órája (1968) című drámában

Az egyik legszebb Bergman-beállítás a Suttogások, sikolyok (1973) című filmben látható (Kari Sylwan és Harriet Andersson)

Az egyik prostituált a Kígyótojás (1977) bordélyjelenetében

Munkában a peep-show egyik névtelen alkalmazottja a Jelenetek a bábuk életéből (1980) című filmben

A TILTOTT POSZTOK

A holland munkásmozgalom erotikus kezdetei Paul Verhoeven szemén át: Forró verejték (18+)

Prehisztorikus izmok és lenge hölgyek a kannibálfilmes direktor fantasyjében: Barbár fivérek (18+)

Isaura a láncai után a ruháit is ledobálta: Luz del Fuego (18+)

Az ABBA és a pedofil riporter: ABBA – A film (18+)

A test féktelen gyönyörei és szenvedései egy felkavaró botrányfilmben: Sweet Movie (18+)

Jane Birkin, az anális szex és a Je t’aime: Szeretlek, én se téged (18+)

Megdöbbentő szadomazochista viszony a láger volt foglya és őre között: Az éjszakai portás (18+)

Fellini önvallomása és a lufimellű lenge nők: Nyolc és fél (18+)

Vér, mágia és szex, avagy Artúr király és a kerekasztal lovagjai: Excalibur (18+)

Andy Vajda mozgalmas szexuális élete: Érett nők dicsérete (18+)

Pajzán kalandok a középkori Angliában: Canterbury mesék (18+)

Amitől fennakadtak Sean Connery szemei: A velencei nő (18+)

Szamurájgyilkosságok és tomboló nemi ösztönök a középkori Japánban: Onibaba (18+)

A leghírhedtebb botrányfilm a szocialista Jugoszláviából: W. R. – Az organizmus misztériuma (18+)

TEAKBOIS KÍNÁLATÁBÓL

Magyarölő spanyol farkasember Japánban (18+)

Zsarubosszú a sztriptízbárban (18+)

A nővér és a szexuális ragadozó (18+)

Az ördög lánya ellenszegül (18+)

Repülj és szexelj! (18+)