A magyar irodalom tragikus sorsú tehetsége, Szerb Antal (1901–1945) 1932-ben Párizsban kezdte írni A Pendragon legenda című misztikus regényét, amely két évvel később jelent meg először. Bár az irodalomtörténészek nem ezt tartják legjobb és legjelentősebb művének, az olvasók körében mégis évtizedek óta nagy népszerűségnek örvend. Egy ideje úgy is emlegetik, mint a nemzetközi bestseller, A rózsa neve magyar változatát, amely évtizedekkel előzte meg Umberto Eco könyvét, noha jómagam nem sok hasonlóságot látok a két mű között. A közönség szórakoztatását mindig is fontosnak tartó filmrendező, Révész György 1974-ben készítette el A Pendragon legenda filmváltozatát. Ő írta a forgatókönyvet is, melybe más Szerb-művek bizonyos motívumait is átemelte. A fontosabb szerepeket a hazai színjátszás ma már legendásnak számító alakjai játszották, mint például Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Halász Judit, Tímár Béla, Moór Marianna, Tordai Teri, Major Tamás, Kállai Ferenc, Tábori Nóra és Schütz Ila. A film a maga idejében közönségsikert aratott, az idő múlásával azonban kissé feledésbe merült. Véleményem szerint Szerb regénye kitűnő alapanyag lehetne egy friss remake-hez is, hiszen a világ mostanság egyre inkább azt a sötét arcát mutatja, amely elől anno Bátky professzor, a főhős, Anglia nyugalmas-misztikus világába menekült. Remake helyett egyelőre egy musicalben újult meg a történet, amelyet a Budapesti Operettszínház mutatott be.

FIGYELEM! Az alábbi szöveg egyes illusztrációi explicit női meztelenséget ábrázolnak, ezért csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre!

A CSELEKMÉNY

A brit főváros könyvtáraiban a tudós Bátky János a rózsakeresztesek után kutat. A titkos társaságot a tizenhetedik században alapította Johann Valentin Andreae (1586–1654), bár a történelem folyamán korábban többször is létrejöttek már hasonló rendek és szövetségek. A társaság szimbóluma természetesen a rózsakereszt volt, amely Krisztus halálát és feltámadását jelképezte. Bátky professzor persze nemcsak a könyvtárakban időzik: a nagy műveltségű, jó megjelenésű férfiú szívesen látott vendég a londoni társasági élet forgatagában, és persze a szép (és kevésbé szép) hölgyek érdeklődését is felkelti. Az egyik hangulatos estélyen hősünk megismerkedik a Pendragon család fejével, Earl of Gwynnedd-del. Az earl meghívja a professzort walesi kastélyába, ahol igazi könyvritkaságokhoz férhet hozzá. Az ajánlat annyira csábító, hogy Bátky figyelmen kívül hagyja azokat, akik óvatosságra intik, mert a Pendragon család múltja sötét titkokkal terhes. Rövidesen kiderül, hogy nemcsak a múlt, hanem a jelen is bővelkedik megoldásra váró rejtélyekben. A kastélyban egymást követik a különös, olykor egyenesen életveszélyes események, a kísértetjárástól a gyilkossági kísérletig. Kiderül, hogy Earl of Gwynnedd felmenői a rózsakeresztesekkel álltak kapcsolatban, és az örök élet titkát akarták kifürkészni. Bátky nem hisz sem a babonákban, sem a természetfölötti erőkben, és megpróbál földi magyarázatot találni a történésekre. Rájön, hogy a hatalmas családi vagyon a tét, de ki és miért mozgatja a szálakat, és milyen szerepet játszanak mindebben a végzet különböző formában megjelenő asszonyai? Lehetséges, hogy Bátky racionális észjárása mégsem elegendő minden misztikus titok megfejtéséhez?  

A bolyongó Bátky János (Latinovits Zoltán) épp Pendragon várának titkát próbálja kideríteni

A REGÉNY

1934-ben jelent meg Szerb Antal egyik fő műve, A Pendragon legenda, amely a bűnügyi regény, a kalandregény, az esszéregény és egy kísértethistória elegyével szolgál, sőt rögtön ezek paródiáját is nyújtja. A szerző alaposan ismerte a magyar irodalmat és a világirodalmat is, mindkettőről máig alapműveknek számító könyveket írt. (Igaz, a magyar irodalomról szóló kötetet 1945 előtt a jobboldal bírálta, 1945 után pedig a kommunisták cenzúrázták a szovjet irodalomról szóló kritikai megjegyzések miatt.) Természetesen az angol irodalom világában is jártas volt, hiszen többször is járt a szigetországban, sőt 1929-ben ösztöndíjasként hosszabb időt töltött ott. Ugyanabban az évben jutott el az olvasókhoz Az angol irodalom kis tükre című munkája, tíz évvel később pedig a Cserépfalvi Kiadó jelentette meg Kováts Alberttel közös művét Don't say ... but say ... Mit hibáznak el leggyakrabban az angolul tudó magyarok? címmel. Műfordításaiban is tükröződött az angol irodalom iránti vonzalma. Ő fordította magyarra például Somerset Maugham Színház című művét, melyből Szabó István a Csodálatos Júlia (2004) című filmjét forgatta. A Pendragon legenda nem csak a tematika miatt tükrözi az angol kultúra hatását: a művelt olvasóban felidéződhet Gilbert Keith (G. K.) Chesterton műveinek olykor az irrealitásba átforduló mozgalmassága, John Cowper Powys tájleírásai, vagy éppen John Collier és David Garnett műveinek hangulata. A bolyongó Bátky János figurája Virginia Woolf legendás regényhőse, Orlando személyével állítható párhuzamba, míg a titokzatos Eileen St. Claire-ben Aldous Huxley démonikus hősnőinek utódjára ismerhetünk. Stílszerű lenne arról beszámolni, hogy Szerb magát a regényt is Angliában írta, ám valójában Párizsban kezdett hozzá, egész pontosan 1932-ben. A helyszín eredetileg Skócia lett volna, de a szerző végül Walest választotta. Egyébként nem volt nagy véleménnyel a művéről, egy magánlevélben egyenesen émelyítő giccsnek nevezte, ugyanakkor remélte, hogy tud vele egy kis pénzt keresni. Írói szándékairól a nyilvánosság előtt már választékosabban fogalmazott, a Brassói Lapoknak 1934-ben például ezt nyilatkozta: „Egy nálunk teljesen ismeretlen műfajjal próbálkozom: filológiai detektívregényt írtam. Külföldön már ismert műfaj ez. A tárgya: egy kézirat hajszolása, kutatása mulatságos bonyodalmakon át”.  

Lehetséges, hogy Earl of Gwynnedd több száz éves őse valójában maga az earl? (Darvas Iván)

A regény cselekményének hátterében a rózsakeresztes szövetség áll, amelyről Szerb 1934 novemberében előadást tartott a Magyar Rádióban. A témáról írt esszéjének valószínűleg ez az előadás volt az egyik alapja. Az általa említett, a szövetségre szerinte jellemző motívumok (titkos társaságok, okkult tudás, keletről hozott bölcsesség, titokzatos szimbolikával rendelkező sírbolt, a test feltámadása) A Pendragon legendában is megfigyelhetők. A Pendragon család két őse valóban létező személy volt: Llewelyn ab Iorwerth (Nagy Llewelyn, kb. 1172–1240) Gwynedd hercegeként valójában egész Wales ura volt, míg unokája, Llewelyn ap Gruffydd (Utolsó Llewelyn, kb. 1223–1282) a független Wales utolsó uralkodójaként vonult be a történelembe. A regény szereplői kitalált alakok, Bátky János feltehetően szerzői önportré. A mű korabeli kiadásának fogadtatása alapvetően kedvező volt. Horváth József a Protestáns Szemle 1935-ben kiadott számában így méltatta a művet: „Szerb eleven és friss szellemű könyvét nemcsak az örök mesére éhes gyermekolvasók élvezik mohón, hanem a szigorúbb kritikusok is, akik egy-egy eléjük kerülő könyvben a műfaja megújhodásáért küzdő regény egy új formáját keresik s tetszésük fokát e kísérletezés mesterségbeli értéke szabja meg. Az irodalomtudóstól, aki egy író fesztelenségével vágott neki az irodalomtörténetnek, elvárható, hogy regényében meg az írói műhelyek fölényes ismeretével oldozkodjék el minden megmerevedett formától s ismertebb szerkesztési fogások és írói magatartások paródiáján át beszélje ki magát. S így is van. Ahogy mindjárt az elején az első személyben beszélő »hősé«-nek bemutatását félbeszakítja, hirtelen, egy kurta nevetéssel, az én-regények kínos erőlködésére céloz, amelyekben a szerző képtelen túlzással vagy kényszeredett-naivan igyekszik saját magáról elterelni a figyelmet – sikertelenül. De a szereplői seregszemléjén is, amint szemünk láttára bogozza össze a szálakat s teremt detektívregényszerű homályt és titokzatosságot, »feszültséget« – nem egyszer érezzük gúnyos-bizalmas szemvetését: úgy-e így készül a jó regény?” 1944-ben a könyv második kiadása is megjelent Rózsakereszt címmel. Ám a siker se mentette meg az írót  a munkaszolgálattól, ahová 1943-ban és 1944-ben is behívták. Özvegye visszaemlékezései szerint 1944 telén a balfi táborban nagyon legyengült. A nyilas őrök ekkor kegyetlenül összeverték, aminek következtében 1945. január 27-én meghalt.

Bátky professzor a sorsdöntő estélyen (Simor Erzsi és Latinovits Zoltán)

ÍGY KÉSZÜLT A FILM

Az alkotói szándékok

Révész György (1927–2003) színes és gazdag életművet mondhatott a magáénak. Sosem feledte el, hogy a filmek elsősorban a közönségnek szólnak, és bátran kísérletezett hazánkban még szokatlan műfajokkal. Ennek egyik példája az Egy szerelem három éjszakája (1967) című musical vagy éppen a MovieCopson már bemutatott James Bond-paródia, Az oroszlán ugrani készül (1969). Gyakran dolgozott irodalmi művek alapján, az Utazás a koponyám körül (1970) című Karinthy-adaptációja például egyike a hazai filmművészet klasszikusainak. Egyáltalán nem meglepő, hogy Szerb Antal is megihlette. Azon ellenben csodálkozhatunk, hogy épp A Pendragon legendát választotta, hiszen elmondása szerint nem azt tartotta az író legjobb művének, és nem is az volt a kedvence. Viszont filmi szempontból azt tartotta a legérdekesebbnek. Választását így indokolta: „A huszadik század egyik sajátos figurájának, az entellektüelnek érzékeny rajzát látom benne. Dr. Bátky Jánost, a regény hősét Szerb Antal diagnosztikai pontossággal dolgozta ki: a XX. század entellektüeljének prototípusa. A Pendragon legenda cselekménye 1933-ban, a fasizmus uralomra jutásának évében játszódik. Ez az a kor, amelyben a gondolkodó ember számára nincs többé menedék; a külvilág, a politika, a történelem betör a munkahelyére, a lakásába, az ágyába, az álmaiba, az idegrendszerébe, az agyába.”

Earl of Gwynnedd ifjú unokaöccse, Osborne Pendragon (Tímár Béla)

A rendező fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy filmjével nem magyarázni akarja Szerb Antalt, hanem megjeleníteni. Épp ezért nem kötelezte el magát egyik műfaj vagy stílus irányába sem, hanem próbálta megőrizni az alapmű sokszínűségét, az izgalmakat és a szellemes humort, a vígjáték és a krimi elemeit. Már említett Karinthy-filmjéhez hasonlóan igyekezett szerves egységet teremteni álom és valóság, víziók és fantázia között, anélkül hogy élesen elkülönítené őket. Különösen lényegesnek tartotta kiemelni azt az írói gondolatot, hogy a tudósok morálja, erkölcsi érzéke több, nemesebb kell hogy legyen, mint a koré, amelyben élnek. Ezt azért is tartotta időszerűnek, mert párhuzamot látott a rózsakeresztesek tevékenysége és a kortárs tudomány között. Szerinte mindkettőt ugyanazok a problémák foglalkoztatták, például a hibernálás vagy az élet meghosszabbítása. Ezen törekvések jegyében ott húzódik az örökös aggodalom, hogy mit kezd (mit kezdene) az emberiség az ilyen nagy horderejű tudományos áttörésekkel, jóra vagy rosszra fordítja-e. Révész úgy gondolta, hogy ezekkel a biológiai felfedezésekkel szerencsétlen esetben a tömegpusztító fegyverek veszélyeivel vetekedő szörnyűségeket szabadíthatunk a világra. Akkoriban kezdett terjedni a magyar filmekben az amatőrök szerepeltetése. Révész ebben nem követte a divatot, bár elismerte, hogy a színészek egyeztetésével kapcsolatos örökös problémák valamelyest indokolják az amatőrök bevonását is. Ő maga azonban jobban szeretett képzett színészekkel dolgozni, mert szerinte az emberábrázolás összetett feladatát csakis ők képesek megoldani. Még akkor is, ha ennek az az ára, hogy a színész olykor vitatkozik is a rendezővel, mert jobban akarja érteni a szerepét, pontosabb instrukciókat akar, vagy éppen mások az elképzelései.

Jenny, a régiségbolt tulajdonosnője nem tesz semmit, ami nem decens (Schütz Ila és Latinovits Zoltán)

A díszletek, a kellékek és a forgatási helyszínek

A regény cselekménye Londonban és Walesben játszódik. Az eredeti helyszíneken való forgatás szóba sem jött, hiszen a magyar filmeseknek még a szomszédos Jugoszlávia is drága forgatási helyszín volt. Éppen ezért Magyarországon kellett megtalálni az angol hangulatot sugalló tájakat és helyszíneket. Walest a Szalajka-völgy és Martonvásár helyettesítette, de forgattak a füzérradványi kastélynál, a Bükkben, Eger környékén és Visegrádon is. Romvári József díszlettervező a magyar filmgyártásban újnak mondható építési és tervezési technikákkal oldotta meg a felmerülő nehézségeket. „Az első képekben látható fantasztikus régiségboltból bontakoztatunk ki mindent. S olyan alapdíszletet alkalmazunk, hogy elfalazással, falak cseréjével, bontással, felnyitással, egy összerakó játék szisztémájával végtelen variációs lehetőségekkel tudunk dolgozni, gyorsan és viszonylag olcsón is” – nyilatkozta Révész György. Egy másik interjúban is méltatta a díszlettervező leleményességét: „Dicséretre méltó fantáziával dolgozott a díszlettervező, Romvári József. Kialakított egy nagyszabású kombinátot. Ez, csekély változtatással, huszonhárom helyszínt biztosított.”

Eileen St. Claire (Tordai Teri) felkínálja magát Bátky professzornak, persze nem teljesen önzetlenül

Sáritz József és Simonka Boldizsár berendezők és segítőik is kitűnő munkát végeztek, amikor fáradságos munkával beszerezték a kor hangulatát tükröző kelléktárgyakat. „Ha meghallották, hogy Veszprémben van egy gyűjtőnek egy különleges antik órája, akkor leutaztak érte. Számtalan különleges műtárgyat sikerült összeszednünk. Nem is gondoltuk volna, hogy végül is milyen igazi értékek kerülnek a filmbeli régiségboltba.” A könyvtárban látható sötétbársony garnitúra valaha Erzsébet királynőé volt, a Veszprémi Püspökség adta kölcsön. Ugyancsak a könyvtárban az egyik díszes szék a fertődi Esterházy-kastély kínai szobájából került a filmesekhez. A szenteket ábrázoló fali képeket a Pannonhalmi Apátságtól kérték kölcsön, ám a Pendragon-ősök portréját Kármentő András (1930–2009) festőművész alkotta. Az empire stílusú lámpákat egy zsámbéki magángyűjtő bocsátotta a stáb rendelkezésére. A csillárokat a Parlamentből hozták át, a vadásztrófeát a Természettudományi Múzeumból, a két páncélos öltözékét pedig a Vármúzeumból. Az antik holmik között persze modern kellékek is megjelentek, például a Filmgyárban ácsolt hordágy. A filmben az earl axolotlokkal (a kétéltűekhez tartozó állatok) kísérletezik: ehhez egy magánszemélytől kilenc tarajosgőtét szereztek. Azonban minden igyekezet ellenére sem volt idehaza fellelhető minden szükséges kellék: a négy korabeli autót egy prágai magángyűjtőtől kölcsönözték. Az egyik fekete színű járművet 1927-ben gyártották. Egy másik kocsit Tordai Teri vezetett az egyik jelenetben, és ez nem is volt olyan könnyű, mert a kormánykerék a jobb oldalon volt, ami egyébként megfelel az angol gyakorlatnak.

A kalandvágyó Lene Kretzsch a szerelemben is mindig új dolgokat és új partnereket akar megismerni (Moór Marianna)

Tordai Teri szerepértelmezése

Mint írtam, Révész hivatásos színészekkel szeretett dolgozni. Latinovits Zoltánnal különösen jó munkakapcsolatban volt, több filmet is készítettek együtt, például a már többször emlegetett Karinthy-adaptációt. A Pendragon legenda szereposztásának egyik érdekessége, hogy néhány színészt kettős szerepben láthatunk. Így Darvas Iván Earl of Gwynnedd és Ashap Pendragon szerepében is megjelenik, Kállai Ferencet pedig tiszteletesként és az érzéki Lene szeretőjeként is láthatjuk. Tábori Nóra a londoni hotel szobaasszonyát és a lelkész látnok testvérét is megeleveníti. Ne maradjon ki a színészek felsorolásából egyik személyes kedvencem, a Lenét alakító Moór Marianna sem, akit gyerekkorom egyik kedvelt sorozatában, Az öreg bánya titkában (1973) láttam először. A végzet titokzatos szépasszonya, Eileen St. Claire nem más, mint a korabeli magyar filmgyártás Nyugaton is népszerű szexbombája, Tordai Teri. Testhezálló szerep, vághatnánk rá azonnal, pedig a művésznő többször is elmondta az évtizedek során, hogy magánemberként meglehetősen távol áll tőle az az imázs, amely kialakult róla. Nyugati karrierje is részben amiatt szakadt meg, mert nem akart a vasfüggöny mögül érkezett szexbomba lenni, hanem tartalmas, fajsúlyos szerepekre vágyott. A Sors iróniája, hogy miközben egy ilyen szerepet kapott A Pendragon legendában, elkészítette egyik legjobb nyugati filmjét, a Nem a fülemüle volt (1974) című erotikus vígjátékot is, melyben csábító démont játszott az Emmanuelle-ként befutott Sylvia Kristel mellett.

Az elegáns Eileen St. Claire mintha narkózisban élne (Tordai Teri)

Eileen St. Claire megszemélyesítéséhez alaposan meg kellett ismernie a figura múltját, hátterét, jelentőségét a történet egészében. Múltjáról annyit a regényből is megtudunk, hogy szegény, sokgyermekes család sarja, a gyerekek örökösen éheztek és fáztak. Tordai szerint Eileen részéről egyfajta védekező reakció volt, hogy magára vette a femme fatale álcáját. A cselekmény időpontjából a művésznő a következő következtetést vonta le: „Az úriasszonyoknak a Gerbeaud-ban töltött tereferéi korszakában [játszódik] a cselekmény. Olyan asszony habitusát kellett elképzelnem, akinek foglalkozása, mondhatnám, hivatása a munkátlanság. A délelőtti program, öltözködés, fodrász, körmök lakkozása és felkészülés az aznapi fellépésre. Mert fellépés a teázás, fellépés a bridzsparti, még a randevú is.” A korabeli ruhák, Schäffer Judit jelmezei, meghatározták a figura testtartását és mozgását, smink pedig az arckifejezést, „azt a bizonytalan révületet, mintha narkózisban élne.” Ha úgy vesszük, Tordai is kettős szerepet játszott, hiszen egyszerre kellett megjelenítenie a tartózkodó szépasszonyt és az érzéki démont, aki Bátky fantáziáiban jelenik meg. Ehhez is a jelmezek adták az egyik fogódzót. Csupán egy férfit nem tud az ujjai köré csavarni: egykori vőlegényét, az earlt. A kriptában játszódó jelenetükben Eileen ismét egy új arcát mutatja meg: kibújik a femme fatale szerepéből, és védtelen, az életéért rettegő nő válik belőle. Ám a Végzet ezúttal valóban eljön az asszonyáért…      

Osborne új barátja, a hegymászó Maloney szintén a Pendragonok titka után szaglászik (Bujtor István)

A kísérőzene   

A Kossuth-díjas Ránki György (1907–1992) 1932 óta írt filmzenéket. Nevéhez fűződik többek között Az aranyember 1936-os változatának zenéje, vagy olyan klasszikusoké, mint például a Körhinta (1956), az Édes Anna (1958), a Hattyúdal (1964) és A beszélő köntös (1968). 1967-ben dolgozott először Révész Györggyel, aki akkor filmesítette meg Ránki Egy szerelem három éjszakája című, először 1960-ban bemutatott musicaljét. (A dalszövegeket Vas István, a prózai szövegeket Hubay Miklós írta.) Második közös munkájuk az Utazás a koponyám körül (1970) volt. A Pendragon legenda mindig is vonzó volt a zeneszerző számára: „Könnyű volt együtt érezni, gondolkozni a főhőssel, aki (akár maga Szerb Antal, vagy mások) a harmincas évek hitlerizmus-viharfelhőitől elsötétülő Európájából megpróbál elmenekülni a védettnek vélt Angliába. A British Museum csendjébe, a múltőrző kelta félhomályba, a walesi–skót végeken elevenen élő középkori misztikába.” Az operáiról – Pomádé király új ruhája, A holdbéli csónakos, Az ember tragédiája – is jól ismert Ránki egyáltalán nem érezte az operához képest alacsonyabb rendűnek a filmzenét: „A film, akárcsak az opera, bőséges alkalmat ad a zeneszerzőnek helyzetek, jellemek, sorsok, lírai, drámai vagy akár humoros folyamatok, lelki törések ábrázolására a zene síkján.” Egy-egy filmzene megírása egyfajta előtanulmány volt a nagyobb lélegzetű művekhez, ugyanakkor lehetőséget adott a zenében való kalandozásra, miközben kikapcsolódásként is megvolt a maga funkciója. Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy „a film demokratikus jellegű, a néző-hallgatóval közvetlenül teremt kapcsolatot.”

Jelenet a musicalből

A MUSICAL

2019. május 11-én mutatta be a Budapesti Operettszínház Kovács Adrián és Galambos Attila kétfelvonásos musicaljét, amely a regény alapján készült. „A kalandregény hangsúlyai áthelyeződnek az érzelmekre, a minden racionális meggondolást elsöprő szenvedélyre, de a történet lényege változatlan” – olvashatjuk az új változat összefoglalóját az intézmény honlapján. Az előadást Somogyi Szilárd rendezte, a díszleteket és a jelmezeket Túri Erzsébet tervezte. A jelen sorok írásakor érvényes utolsó szereposztás ez volt: Kerényi Miklós Máté (Bátky János), Szabó P. Szilveszter / Szomor György (Lord Owen), Janza Kata / Füredi Nikolett (Eileen St. Claire), Angler Balázs / Bálint Ádám (Maloney), Kardffy Aisha (Lene Kretzsch), Mészáros Árpád Zsolt (Morvin). A Revizor portál 2019. június 24-i kritikájában ezt olvashatjuk: „A dramaturgi munkát a rendező, Somogyi Szilárd és a dalszövegíró, Galambos Attila végezte. A prózai párbeszédek nyomokban Szerb Antalt is tartalmaznak. A dalszövegeket könnyen megérti a hallgató, de nem egyszer mintha az elnyűtt rímelés vinné sorról sorra, nem pedig a retorikai, érzelmi erő. A színpadi változat alkotói helyenként átalakították a cselekmény fordulatait, valamint jelentősen lecsökkentették a szereplők számát. Bizonyos esetekben több szereplő jellemvonásait egy színpadi szubjektumban ötvözték, és a karakterszerepek irányában értelmezték újra a regénybeli személyiségeket. Mindezt el lehet fogadni, meg lehet érteni, sőt még akár jól is sikerülhetett volna. Az egyik legnagyobb hiányosságot azonban a színpadi szöveg globális szintjén érzem: nem áll össze egy követhető és következetes elbeszélés. Különösen a második felvonás csúcspontja, a horrorisztikus-misztikus szertartás értelmét fedi homály.” Nem láttam az előadást, így sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom az idézett véleményt, csak azt mondhatom, hogy amiket a Budapesti Operettszínházban eddig láthattam, nekem többnyire tetszettek.

Egy tisztességes lány és egy tisztességes fiú (Esztergályos Cecília és Latinovits Zoltán)

Így látták ők

„A szereposztás egyébként, amely érezhetően »biztonsági« meggondolásokkal készült, több ponton is kételyeket ébreszt. Maloney, a buta sportember, a primitíven ravaszkodó sziklamászó ragyogó kabinetalakításra nyújtana lehetőséget – de nem Bujtor Istvánnak, aki a szájába adott szöveggel ellentétben minden hájjal megkent, éles eszű, kulturált fiatalemberként jelenik meg a vásznon. Hogy Latinovits Zoltán nagyszerű színész, aki mesterségbeli tudása jelenlegi szintjén mindent meg tud csinálni – ezt jóformán fölösleges hangsúlyoznunk. Bátky figuráját is »megcsinálja«. Csak éppen nem az a harminckét éves, sovány, szemüveges csecsemő, a könyvek közt, könyveknek, könyvekért élő, gyámoltalan filozopter, akiről a történet szól. Tehetsége, humora, stílusérzéke így is pompás alakítást produkál, de akaratától függetlenül részese annak, hogy a történet hangsúlyai eltolódnak. Tiszteletre méltó az a kitartó rendezői törekvés, hogy Révész György következetesen veretes irodalmi anyagból készíti filmjeit. […] Filmjének első harmada stiláris biztonságból, jó ízlésből, a szórakoztatás legnemesebb, legigényesebb lehetőségeinek kihasználásából iskolát ad. Amit ezt követően látunk, az a magyar filmvígjátékok ragályos betegségeinek ismert tüneteit hordozza.”

(Nyerges András: „A Pendragon legenda”. In: Kritika 1974/10., 29. o.)

Különböző okokból ugyan, de minden nő önként omlik Bátky professzor karjaiba (Halász Judit és Latinovits Zoltán)

„A Pendragon legenda főként kalandjaival, misztikumával és humorával kínálja magát megfilmesítésre, de csak úgy, ha kusza bonyodalmait leegyszerűsítjük a másfél órás mozgóképi feltételeknek megfelelően. A némely részletében eltalált film alighanem azért nem sikerült jobban, mert a rendező, aki ezúttal a forgatókönyv írója is, túlságosan hozzátapadt a szeretett műhöz, sajnált elejteni, mellőzni cifra epizódokat, és agyonzsúfolta filmjét. A regény ismerői élvezhetik leginkább egyik-másik jelenetsor eltalált, az eredetit hűen idéző légkörét, hangulatát. Ehhez nagyban járul hozzá Illés György kitűnő fényképezése, a beállítások groteszkül ható balladai homálya. A zenei aláfestést aligha is lehetett volna Ránki Györgynél megfelelőbb komponistára bízni. És a főszerepet sem alkalmasabb színművészre Latinovits Zoltánnál, aki Karinthy után (Utazás a koponyám körül) most egy kicsit Szerb Antallá változott.”

(–j–á–: „A Pendragon legenda”. In: Pest Megyei Hírlap 1974. szeptember 12., 4. o.)

Vajon a tisztelendő atya azonos lenne az érzéki Lene alkalmi szeretőjével? (Kállai Ferenc)

„A Pendragon legenda filmváltozata – amelyet Révész György írt és rendezett – ezt a mai gondolattársítást mindjárt a bevezető képekkel, korabeli híradórészletekkel előhívja, rádióhangokkal erősíti. Igaz, a későbbiekben ilyesféle időhöz kötésre éppúgy nem vállalkozik a film, amint aktualizálásra sem. A misztikus vegykonyhát nem rokonítja még egy villanásnyi kép erejéig sem a későbbi emberölő boszorkánykonyhák embereken végzett biológiai kísérleteivel. A misztikus motívumokkal nem állítja párhuzamba a náci mítoszokat. Legfeljebb egy hangsúlyos, kétféleképpen is elhangzó jelmondat vezeti a gondolatot a film vége felé az akkortól a mai kor felé: a tudós erkölcse sem jobb korának erkölcsénél, a tudós erkölcse legyen jobb korának erkölcsénél.”

(Zay László: „A Pendragon legenda”. In: Magyar Nemzet 1974. szeptember 12., 4. o.)

Earl of Gwynnedd (Darvas Iván)

ÍGY LÁTTAM ÉN

Amikor elolvastam A Pendragon legendát, már létezett a belőle készült film, de csak jóval később láttam, és nem moziban. Mi tagadás, a könyv alapján egész más filmre számítottam. E poszt kapcsán újra megnéztem az opuszt, ám most is a csalódás érzése volt a nagyobb. Ötven év távlatából a film legnagyobb értéke kétségtelenül a szereposztás, még ha a színészi játékkal nem is voltam tökéletesen elégedett. A poszt bevezetőjében említettem A rózsa nevét. Valószínűleg Révésznek is már azt kellett volna tennie, amit bő tíz évvel később Jean-Jacques Annaud tett: kiválasztani a szerteágazó, gazdag jelentéstartalmú regény egyik rétegét (Annaud a rejtélyes gyilkosságok kinyomozására fókuszált), és arra felépíteni a filmjét. (Ámbár azt ne tagadjuk le, hogy a kritikusoknak ez az alkotói megközelítés sem tetszett, viszont egyértelműen nézőbarát filmet eredményezett.) Révész viszont nemcsak hogy megpróbálta a Szerb-regény minden rétegét átmenteni a filmvászonra, de még nagyra törően a szerző más műveiből is átemelt motívumokat. (Oké, Luchino Visconti is ezt tette három évvel korábban a Halál Velencében esetében, amelynek szüzséjébe más Thomas Mann-művek motívumait is beépítette, ám ez már neki se igazán jött be.) Ily módon a film egyszerre korrajz, szellemtörténet, misztikus thriller, történelmi dráma és paródia, ellenben egyikként sem igazán funkcionál: a különböző műfajelemek inkább kioltják egymást. A színészek játéka is ezt a stíluskavarodást tükrözi. Azokat éreztem a legjobbaknak, akik komolyan vették a szerepüket, és nem akartak kikacsintani belőle, nem törekedtek arra, hogy a figurát és annak paródiáját egyszerre jelenítsék meg. Ilyen volt például Darvas Iván, Tímár Béla vagy Schütz Ila.

Eileen St. Claire az áldozati oltáron (Tordai Teri és Darvas Iván)

A főszerepet alakító Latinovits Zoltán viszont megpróbált egyszerre lenni komoly és ironikus, ezért se tudtam őt elfogadni Bátky professzorként: amolyan nagyra nőtt gyereket látunk, aki sem a történethez, sem a színész egyéniségéhez nem illik. Sokkal jobban tetszett féltestvére, a Maloney-t alakító Bujtor István alakítása. (Egyes kritikusok ezt épp fordítva látták.) A máskor oly kiváló Kállai Ferenc is inkább a paródiát választotta, de ahhoz sajnos sem az általa játszott figura, sem a film egésze nem elég szellemes, még ha az opuszban vannak is szellemek. A hölgyekkel több szerencséje volt Révésznek: Moór Marianna, Tábori Nóra, Schütz Ila és Esztergályos Cecília ügyesebben egyensúlyoztak komolyság és komolytalanság között. Halász Juditot éreztem csupán haloványabbnak a partnernőinél: se nem komoly, se nem komolytalan, leginkább olyan, mint aki maga se érti, mit keres ott, de persze kötelességtudóan elmondja a szövegét. Ez valószínűleg nem a bájos és egyébként kitűnő színésznő hibája: sajnos a film egészére igaz, hogy a regénnyel ellentétben számos mellékszereplő annyira súlytalan a cselekmény szempontjából, hogy akár kihagyható is lenne. Leszámítva a befejezést, kifejezetten telitalálat volt Tordai Teri, akiről közhelyesen azt mondanám: aurája van. Az elegancia, a titokzatosság és az erotika légköre egyaránt körülveszi. Eileen St. Claire megjelenítésében akkor a legjobb, amikor hagyja érvényesülni személyisége varázsát, természetes nőiességét. A végkifejletben, amikor a halálra szánt, kétségbeesett hősnő drámáját próbálja eljátszani egy alig egyperces jelenetben, már sokkal kevésbé meggyőző. Összességében azt mondhatom: A Pendragon legenda az a film, amelyből tényleg érdemes lenne remake-et készíteni. Talán most még az angliai forgatás sem lenne elérhetetlen vágyálom, viszont erősen kétséges, hogy az új direktor találna-e olyan karizmatikus szereplőgárdát, amelyet akkor is élmény nézni, ha a művészek épp nem a legjobb formájukat nyújtják.  

A Pendragon legenda (1974) – magyar film. Szerb Antal azonos című regényéből a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Révész György. Dramaturg: Fakan Balázs. Operatőr: Illés György. Díszlet: Romvári József. Jelmez: Schäffer Judit. Vágó: Kerényi Zoltánné. Zene: Ránki György. Főszereplők: Latinovits Zoltán (dr. Bátky János), Darvas Iván (Earl of Gwynnedd), Bujtor István (Maloney), Tímár Béla (Osborne), Tordai Teri (Eileen St. Claire), Moór Marianna (Lene Kretzsch), Halász Judit (Cynthia), Kállai Ferenc (Reverend professzor), Major Tamás (Morvin), Tábori Nóra (Mrs. Bird), Schütz Ila (Jenny), Esztergályos Cecília (Pat kisasszony). Magyarországi bemutató: 1974. szeptember 12. (mozi).

RÁADÁSGALÉRIA: TORDAI TERI ÉS A SZEXPARTNEREI

Nem, ne ijedj meg, Kedves Olvasó (vagy ne örülj), mert természetesen nem áll szándékomban az egyik hazai kedvencemnek számító művésznő magánéletében vájkálni. Tordai Teriről jól tudjuk, hogy a hatvanas évek második felétől bő egy évtizeden át nyugati filmekben is szerepelt. Ezek között akadtak pikáns vígjátékok is, azonban ezek egyikét sem mutatták be a hazai mozik. Talán épp ezért a színésznőről elterjedt, hogy közönséges szex-, sőt pornófilmekben játszik. Tordai Teri sosem titkolt semmit a nyugati filmjeiről, őszintén beszélt róluk, csak hát a valóság kevésbé volt izgalmas, mint a sikamlós pletykák. A művésznő egyébként több interjúban is úgy emlékezett, hogy magyar filmben meztelenkedett először, méghozzá A Pendragon legendában, de az művészfilmnek minősült (lásd például Filmszem 1983/5). Ebben a vonatkozásban viszont megcsalta az emlékezete, mert évekkel korábbi nyugati filmjei némelyikében is voltak már ruhátlan jelenetei. Ellenben az tagadhatatlan tény, hogy legmerészebb nyugati filmje, a Nem a fülemüle volt (1974) A Pendragon legenda után készült. Az alábbiakban egy kis képgaléria segítségével idézünk fel néhány pillanatot Tordai Teri nyugati filmjeiből, melyekben rajta kívül mások is vetkőztek (ők lennének a címbe emelt szexpartnerek), gyakran sokkal merészebb beállításokban, mint ő. 

A Suzanne, a lahni fogadósné (1967) címszerepét eredetileg egy nyugati sztár játszotta volna, ám a szerény büdzséből gazdálkodó produkció nem tudott eleget tenni a gázsiigényeinek. A filmet anyagi okokból Magyarországon forgatták, és állítólag a magyar fél határozott kívánsága volt, hogy magyar színésznő legyen a főszereplő. Franz Antel rendező Tordai Terit választotta. A film nagy siker volt Nyugaton, több folytatás is készült hozzá, természetesen szintén Teri főszereplésével. A képen viszont a pletykák ellenére nem ő látható, hanem a francia Pascale Petit, aki bepanaszolta magyar kolléganőjét, hogy nem köszön, amikor megérkezik a forgatásra. Tordai Teri évek múlva elfogadható magyarázatot adott erre nyilvánosan is, ennek ellenére gázsilevonással büntették

Hej, de szívesen ott lettem volna második alabárdosként A fogadósnénak is van egy grófja (1968) eme jelenetének forgatásán! A Suzanne-sorozat második részében a sok fehérnép a fertődi Esterházy-kastély előtt dobálta le a gönceit, a magyar műemlékvédelem örök dicsőségére. Ha kicsit alaposabban szemügyre vesszük a képet, több hölgyön is észrevehetjük a bikinivonalat, ami arra utal, hogy a gyengébb nem képviselői már a napóleoni korban is fürdőruhában napoztak 

Tordai Teri korai nyugati filmjeit Franz Antel rendezte, így például a MovieCopson már részletesen bemutatott A tiltott szerelem tornya (1968) című történelmi drámát is, amelyet az ún. neszlei toronyhoz kapcsolódó házasságtörési botrány (és id. Alexandre Dumas drámája) ihletett. Szerencsés esetben akár ez a film is bekerülhetett volna a hatvanas évek legemlékezetesebb történelmi produkciói közé, ám Antelnek a történelmi kalandok helyett fontosabb volt, hogy minél gyakrabban mutasson topless szerelésben szemrevaló hölgyeket, köztük Tordai Terit is (balra Véronique Vendell, középen Tordai Teri, jobbra Marie-Ange Aniès)

A szintén Antel által készített Szerelem a hátsó ajtón keresztül (1969) a vidéken játszódó, ún. alpesi szexvígjátékok nem túl nagy igényű irányzatához sorolható. Nem lett különösebben sikeres, aminek egyik bizonyítéka, hogy többféle címmel is forgalomba hozták, hátha valamelyikre ráharap a közönség. Bár Tordai Teri volt a női főszereplő, a vetkőzőszámokat külföldi partnernői mutatták be. Köztük volt a korszak egyik német szexszimbóluma, Andrea Rau is. A képen őt láthatjuk szőke hajjal

A hetvenes évek elejének egyik nagy német mozisikere volt A kapitány (1971), amelyet hárommillió néző tekintett meg, noha nem kapott túl jó kritikákat. A film alapjául Richard Gordon 1954-es regénye szolgált, amelyet 1959-ben filmesítettek meg először. A német remake főszerepét Heinz Rühmann játszotta, aki a náci éra egyik legnépszerűbb sztárja volt, de tartózkodott a nyílt politikai állásfoglalástól, ezért népszerűségét sikerült megőriznie 1945 után is. Egyik partnereként a Derrick felügyelőként megismert Horst Tappert jelenik meg, akiről csak halála után derült ki, hogy valaha a Waffen-SS tagja volt. Utólagos (és szerintem ostoba) reakcióként a ZDF tévétársaság 2013-ban bejelentette, hogy a továbbiakban nem sugározza a közkedvelt krimisorozatot Tappert múltja miatt 

A közelmúltban mutattuk be a MovieCopson a Nem a fülemüle volt (1974, Sigi Rothemund) című coming-of-age jellegű erotikus filmet. A női főszerepet a holland Sylvia Kristel alakította, még az Emmanuelle (1974) világsikere előtt. Tordai Teri ebben a filmjében mutatta meg magából a legtöbbet, aminek a férfi nézők nyilván nagyon örültek, mert asszonyi szépsége teljében volt. Ennél is fontosabb azonban, hogy színésznőként is jó formáját nyújtotta. Egy olyasfajta figurát játszott könnyed eleganciával, amelyre manapság a nem túl választékos MILF megnevezést szokták használni. Tordai Teri viszont nem egyszerű szexobjektumként domborított, hanem egy okos és intelligens asszonyt formált meg, aki azért tud minden férfit az ujja köré csavarni, mert nem a tökéletes teste az egyetlen fegyvere  

A TILTOTT POSZTOK

A holland munkásmozgalom erotikus kezdetei Paul Verhoeven szemén át: Forró verejték (18+)

Prehisztorikus izmok és lenge hölgyek a kannibálfilmes direktor fantasyjében: Barbár fivérek (18+)

Isaura a láncai után a ruháit is ledobálta: Luz del Fuego (18+)

Az ABBA és a pedofil riporter: ABBA – A film (18+)

A test féktelen gyönyörei és szenvedései egy felkavaró botrányfilmben: Sweet Movie (18+)

Jane Birkin, az anális szex és a Je t’aime: Szeretlek, én se téged (18+)

Megdöbbentő szadomazochista viszony a láger volt foglya és őre között: Az éjszakai portás (18+)

Fellini önvallomása és a lufimellű lenge nők: Nyolc és fél (18+)

Vér, mágia és szex, avagy Artúr király és a kerekasztal lovagjai: Excalibur (18+)

Andy Vajda mozgalmas szexuális élete: Érett nők dicsérete (18+)

Pajzán kalandok a középkori Angliában: Canterbury mesék (18+)

Amitől fennakadtak Sean Connery szemei: A velencei nő (18+)

Szamurájgyilkosságok és tomboló nemi ösztönök a középkori Japánban: Onibaba (18+)

A leghírhedtebb botrányfilm a szocialista Jugoszláviából: W. R. – Az organizmus misztériuma (18+)

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?

Field toplistái: A magyar filmek

A hagymát is hagymával esszük: Hyppolit, a lakáj

Törőcsik Mari és Soós Imre feledhetetlen kettőse: Körhinta

Az álarcos bandita esete a boldogtalan bárónéval: Szegény gazdagok

A két nő között őrlődő tisztességes férfi: Komárom vagy a Senki szigete? Az aranyember

A nyugdíjas színésznő vicces kalandjai az idős taxisofőrrel: Mici néni két élete

Három fivér és a magyar szabadság: A kőszívű ember fiai (18+)

Megvesszőzött meztelen nő a pusztán: Szegénylegények (18+)

Ruttkai Éva jutalomjátéka: Butaságom története

Csak semmi szexet kérem, szovjetek vagyunk! Csillagosok, katonák (18+)

A meztelen Kovács Kati, avagy három fiatal öngyilkos akar lenni: Fejlövés

A magyar filmgyártás egyik klasszikus szuperprodukciója: Egri csillagok

A félmeztelen Medveczky Ilona megkorbácsolása: Az oroszlán ugrani készül

Brutálisan kivégzett 1919-es forradalmárok: Virágvasárnap

A nők és a jó ételek bűvöletében: Szindbád

Magyar filmklasszikus Déry Tibor-novellák alapján: Szerelem

A meztelen operadíva: Csárdáskirálynő (18+)

Amikor elvágták Tordai Teri nyakát: Jó estét nyár, jó estét szerelem (18+)

A cigány képzőművész hazatérése az övéi közé tragédiával ér véget: Meztelen vagy (18+)

Egy több évtizedes kettős gyerekgyilkosság nyomában: Fotográfia (18+)

Aktparádé a sátoraljaújhelyi börtönben: A szarvassá vált fiúk (18+)

Görög tragédia a magyar pusztán meztelen nőkkel és piros helikopterrel: Szerelmem, Elektra (18+)

Az első fesztiváldíjas női rendező: Örökbefogadás

Az úrifiú közeledése a proletariátushoz: 141 perc A befejezetlen mondatból

A különös eset kulcsfigurája egy szépséges özvegyasszony: Kísértet Lublón 

Egy lelenc kislány szenvedései: Árvácska

A kommunista forradalmár nőnek öltözve bújkál egy tüdőszanatóriumban: Herkulesfürdői emlék

A magányosan autózó fiatal nő a sorozatgyilkos kelepcéjébe kerül: Defekt

A tisztességes és gyanútlan idős dáma a bordélyban: Egy erkölcsös éjszaka

Marina Vlady és Monori Lili összebarátkoznak: Ők ketten

Unatkozó gazdagok játéka váratlan fordulatokkal: Az erőd

Jancsó Miklós Bernardo Bertolucci nyomdokaiban: Magyar rapszódia / Allegro barbaro (18+)

A Lenkey-huszárszázad hőstörténete 1848-ban: 80 huszár

A Színész, a Bolond és a zseniális festőművész: Csontváry

Isabelle Huppert gyereket szül Monori Lilinek: Örökség

Az első Oscar-díjas magyar film a karrierista német színészről: Mephisto

Mindenki vetkőzik és meghal, de mi ennek az értelme? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (18+)

A hivatalosan soha be nem mutatott magyar vígjáték: Emberrabló lányok

TEAKBOIS KÍNÁLATÁBÓL

Magyarölő spanyol farkasember Japánban (18+)

Zsarubosszú a sztriptízbárban (18+)

A nővér és a szexuális ragadozó (18+)

Az ördög lánya ellenszegül (18+)

Repülj és szexelj! (18+)