1968-ban jelent meg Gyurkó László (1930–2007) Szerelmem, Elektra című drámája, amelyet még abban az évben bemutatott a Nemzeti Színház, majd a szerző igazgatása alatt álló 25. Színház is műsorára tűzte. A darabot még játszották, amikor Jancsó Miklós hozzálátott a megfilmesítéséhez. A forgatókönyvet ezúttal is jó barátja, Hernádi Gyula (1926–2005) írta, egyes források szerint önállóan (valószínűleg azonban szokás szerint Jancsóval együttműködve), más források szerint Gyurkó közreműködésével. A forgatás 1974 nyarán zajlott Apajpusztán, majdnem pontosan ugyanott, ahol néhány évvel korábban a Szegénylegények (1966) készült. Jancsó eredetileg sziklás környezetben, a tenger közelségében akart forgatni, de Jugoszláviában nem talált megfelelő helyszínt. Szóba jött még Szlovákia is (nyilván a hegyek, és nem a tenger miatt), ám ott sem sikerült megtalálni az ideális terepet. A rendező ekkor úgy döntött, hogy ismét a magyar pusztán forgat. Hernádi szerint ez a környezet valósággal kiköveteli, hogy a néző a mondanivalóra figyeljen, és a valóban lényeges dolgokra koncentráljon. Jómagam úgy gondolom, Jancsó Elektra-filmje Pier Paolo Pasolini „antik” filmjeivel (Oidipusz király, 1967; Médea, 1969) állítható párhuzamba. Úgy az olasz, mint a magyar rendezőnél a választott görög történet időtlensége, örök érvényű mondanivalója érvényesül. Mind Pasolini, mind Jancsó „kiragadta” a cselekményt az eredeti környezetéből, a helyszínnel és a kortalan jelmezekkel azt sugallva, hogy a mű mondanivalója nem térhez és időhöz kötött. De a mondanivaló kérdésére majd később térek vissza.

FIGYELEM! Az alábbi szöveg egyes illusztrációi explicit női és férfi meztelenséget ábrázolnak, ezért csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre! 

A díszlettervező Jancsó egyik állandó munkatársa, Banovich Tamás volt, aki egy kilenc méter magas építményt tervezett, amelyhez vályogvető cigányok készítettek téglákat. Korábban egyetlen magyar filmhez sem készült ekkora díszlet. A várudvarban volt egy kolumbárium, amelybe Banovich galambokat telepített. Mire a tényleges forgatás megkezdődött, a galambok teljesen odaszoktak, és repülésük csodálatos látványelemet jelentett. A vár körül egy U alakú fahrtsínen mozgott a kamera. Akkoriban Jancsó védjegyének számítottak a hosszú beállítások (bár ő maga egy korabeli interjúban úgy vélte, filmjeire nem ezek a legjellemzőbbek), melyeket egyébként a zseniális olasz rendező, Michelangelo Antonioni (1912–2007) művészi eszköztárából kölcsönzött. Jancsó a forgatás idején azt nyilatkozta, hogy a hosszú beállítások megkövetelik a tér és idő egységét, ily módon a természetesség érzetét keltik. A Szerelmem, Elektra esetében különösen jól megfigyelhetők, hiszen a film összesen kilenc beállításból és nyolc képből áll. (Az utolsó, körülbelül húszperces kép csak két beállítással volt megoldható.) Úgy gondolom, a természetesség helyett ez a művészi megoldás inkább az absztrakciót erősítette, mindazonáltal egyértelműen jót tett a filmnek, mivel úgy foglalta keretbe a történéseket, hogy közben a már említett időtlenség érzetét sugallta. Mondani sem kéne, hogy a hosszú beállítások a stáb részéről hihetetlen figyelmet és koncentrációt igényeltek, hiszen amennyiben valami hiba történt, az egész beállítást az elejétől újra fel kellett venni. A Szerelmem, Elektra forgatásán táncosok, lovasok és színészek mozgását kellett koordinálni, így nem csoda, hogy például a harmadik jelenetet kilencszer kellett ismételni.

Az Igazság napja (balra: Körtvélyessy Zsolt)

A Vezér (Balázsovits Lajos)

Elektra mítosza testhezálló téma volt Jancsó számára, hiszen a szabadság és zsarnokság kérdését járja körül, akárcsak a rendező nagy korszakának alkotásai, mindenekelőtt a Szegénylegények. Mindenki tudta, hogy az a film valójában az 1956-os forradalmat követő megtorlásokról szól, és ezen az sem változtatott, hogy Jancsó – nyilván felsőbb nyomásra – határozottan visszautasította filmjének ezt a fajta értelmezését. A Szerelmem, Elektra helyszíne, a magyar puszta kétséget sem hagyott afelől, hogy a görög történetet itt és most kell értelmezni. „Tizenöt éve, hogy megölték apánkat” – mondja az egyik jelenetben Elektra Krizotémisznek. A korabeli magyar néző (de valószínűleg még a külföldi is) megértette a célzást, hogy valójában az 1958-ban kivégzett Nagy Imrével kell behelyettesíteni a meggyilkolt Agamemnón személyét (még akkor is, ha 1974 – 15 = 1959, ámbár a film már 1973-ban előkészületben volt, amikor az évszámok még stimmeltek), Egisztosz zsarnoki uralma tehát valójában a Kádár-korszakot szimbolizálja. Agamemnón rossz király volt, állítja a Vezér és Egisztosz, mert „szabadsággal terhelte a népet, de a nép nem tud azzal mit kezdeni”. Keserű igazság ez, és ha valaminek, ennek különösen van általános, korhoz nem köthető érvényessége. Egisztosz cselekedetei tökéletesen illusztrálják a Kádár-rendszer áldemokráciáját: az Igazság napján például bárki büntetlenül elmondhatja, amit gondol. „Tudsz olyan esetről, hogy valaki megbűnhődött, mert elmondta az igazságot?” – kérdezi Egisztosz Elektrától, aki azonban átlát a szitán, és visszakérdez: „És te tudsz olyan esetről, hogy valaki igazat mondott ezen a napon?”

A bosszúszomjas Elektra (balra: Törőcsik Mari)

Elektra és Egisztosz (Törőcsik Mari és Madaras József)

Ahogyan Egisztosz a zsarnokságot, a Vezér és a Kikiáltó pedig a kollaborációt testesíti meg, úgy Elektra a lelkiismeret, Krizotémisz pedig a kényszerű megalkuvás szimbóluma. Elektra nem ítéli el a húgát azért, mert a túlélés, a személyes boldogság érdekében behódol a zsarnoknak, sziklaszilárdan hiszi azonban, hogy kell valaki, aki ébren tartja az emberek lelkiismeretét, és ez a szerep rá hárult. Törőcsik Mari első ránézésre nem igazán antik hősnőnek való típus, Elektra szerepe azonban nagyon illik hozzá és egész színészi habitusához, ami nyilvánvalóan Jancsó színészválasztását és -vezetését dicséri. Elektrát a bosszú élteti, szinte monomániásan ismételgeti a maga igazságát (a Jancsó-filmek olykor problematikus, szólamszerű párbeszédei és Törőcsik sajátos, kissé egyszínű beszédstílusa ezúttal egyértelműen a mű javára válnak), s közben fiatalsága elhervadt, egykori szépsége már csak nyomokban fedezhető fel rajta: egy nő, aki az egyéni boldogság lehetőségét áldozta fel egy eszméért a köz érdekében. Várja a felszabadítót – fivérét, Oresztészt –, aki végez majd a zsarnokkal. Oresztész – miként egy másik görög történetben Odüsszeusz – álruhában tér haza, hogy leszámoljon ellenségeivel. Elektra és Oresztész testvérszerelme – amelyre ugyan a cím is utal, de a filmben csak jelzésszerűen, szimbolikusan kerül szóba – valójában nem a vérfertőzésről szól, hanem a forradalmiság kétféle arculatának egységéről. Elektra személye a forradalom állandóságát képviseli, előrelátása azonban csupán a zsarnokkal való leszámolásig, a bosszúig tart. Oresztész forradalmisága ugyan a bosszúval, Egisztosz megölésével kezdődik, ám nővérével ellentétben neki vannak elképzelései a jövőre vonatkozóan. Szabadság (Elektra) és Rend (Oresztész) nem létezhetnek egymás nélkül, de igazából együtt sem: ezt szimbolizálja a filmben a testvérek ismétlődő halála és folyamatos feltámadása. Az eszméket képviselő emberek ugyanis meghalhatnak és meghalnak (akár egymás kezétől is), de maguk az eszmék halhatatlanok.

Rituális tánc (Balázsovits Lajos és Bajcsay Mária)

Beteljesedik Egisztosz végzete

Szó esett már arról, hogy a Szerelmem, Elektrában forma és tartalom többé-kevésbé szerencsés egységet alkot, és bár jelen van az összes jancsói motívum, amelyekből később nem egyszer modorosság vált, itt legfeljebb csak azt tehetnénk szóvá, hogy a látvány olykor mintha a mondanivaló fölé kerekedne. Nem hiszem azonban, hogy egy rendezőt el kéne marasztalni azért, mert észben tartja, hogy a film akkor is alapvetően vizuális műfaj, ha magvas gondolatokat próbál közvetíteni. Nagyszerű ötlet és gondolatébresztő ellentét például az, hogy a szabadságot sugalló, a végtelenség érzetét keltő térben, a magyar pusztán a rabságot és bezártságot jelentő zsarnokság drámája bontakozik ki. Banovich díszlete mellett a táncosok és a lovasok is kitűnő látványelemet jelentenek, ugyanakkor dramaturgiai funkciójuk is van: a mű mondanivalóját különösen mozgásukkal erősítik, amely olykor szinte mértanian koreografált, máskor kiszámíthatatlannak tűnő. Kétségtelenül szép látványelem a Vezér és a Kikiáltó meztelen tánca is, nem elsősorban a meztelenség miatt, hanem inkább a mozdulatok és a zene összhangjának köszönhetően, és ezt a mitikusnak tűnő táncot az időnként a képmező előterébe kerülő Elektra ösztönösebb, spontánabbul ható táncmozdulatai ellenpontozzák. Madaras József az egyik legférfiasabb magyar színész volt, kopaszra borotvált fejével, markáns vonásaival egyfajta „barbárság”-ot képvisel, színészi eszköztárának köszönhetően azonban a bukást követő gyávaság és kiszolgáltatottság érzékeltetésében is jeleskedik. Egisztoszt az egyik jelenetben egy hatalmas kőgolyó tetején látjuk a tömeg gyűrűjében. Félig tréfásan, félig komolyan pedzegetném: vajon nem Jancsó filmjéből került át a hatalmas kőgolyó mint látványelem Az elveszett frigyláda fosztogatóiba (1981)?

Elektra a pisztollyal (Törőcsik Mari)

A bosszúálló Oresztész (Cserhalmi György)

Külön érdemes néhány mondatot szólni a legtöbbet vitatott szimbólumról, a film végén megjelenő vörös helikopterről. Az ellendrukkerek ebben Jancsó „szenilitásának” korai bizonyítékát látták-látják, mert hogy a fenébe kerül egy helikopter a magyar pusztára, egy antik történet kellős közepébe? Nos, ugyanúgy, ahogyan azok a pisztolyok, amelyekkel a testvérek megölik egymást. Az anakronisztikus motívumok egyértelműen a konkrét tértől és időtől való elszakadás szándékát erősítik. A helikopter többféle dolgot szimbolizálhat: egyrészt az ősi mítoszokban megjelenő tűzmadarat, amelyről Elektra mesél, másrészt a forradalom folytonosságát. Ez utóbbi magyarázat akkor is, azóta is heves vitákat, sőt elutasítást váltott ki, hiszen Elektra narrációja egyértelműen a proletárforradalomról szól. Éppen ezért sokan úgy vélik, hogy ezzel a zárómotívummal Jancsó valójában széles nyelvcsapásokkal „benyalt” a Hatalomnak, amit a Hatalom valószínűleg értékelt is, talán ezért mehettek át a cenzúrán azok a korábban idézett sokjelentésű mondatok „apánk” haláláról, vagy éppen az Igazság napjának fonákságairól. Vannak persze olyan vélemények is, hogy ez az egész proletárforradalom-dolog valójában csak parasztvakítás volt a rendező részéről, a vörös helikopter ugyanis egészen másra utal. Nevezetesen az olasz Vörös Brigádokra, mely értelmiségi körökből kiindult szélsőbaloldali terrorista mozgalom volt. Jancsó egyáltalán nem volt járatlan az olasz belpolitikában (évekig élt és dolgozott Olaszországban), A pacifista (1971) című olasz filmjében lényegében már akkor megjósolta az egész Nyugat-Európán végigsöprő terrorhullámot, amikor annak még nem igazán voltak jól látható előjelei. Bármennyire vitatható is a vörös helikopter motívuma, bármennyire egyértelmű, hogy nem a Szerelmem, Elektra a rendező legjobb alkotása, az vitathatatlan, hogy vizuálisan talán a legszebb, legszuggesztívebb Jancsó-filmről van szó. Hogy ötven évvel az ősbemutató után a szabadság és zsarnokság témájának nem csak az ötvenes vagy akár a hetvenes évek Magyarországára vonatkoztatva van jelentéstartalma, az már egy újabb elemzés tárgya lehetne.

Csoportos rituálé

VITRINFOTÓK

Sokszor ajánlottam már az olvasóknak egyik kedvenc blogomat, a Régi Magyar Mozivitrines Fotókat. Páratlanul gazdag fotóanyagának köszönhetően időutazást tehetünk a múltban, és megnézhetjük, milyen filmeket játszottak a közeli és a távolabbi múltban a magyar mozik. Természetesen a Szerelmem, Elektra vitrinfotóit is megtekinthetjük, melyek közül itt most ízelítőül mutatok be néhányat. 

Így látták ők 

„Végül is egy filmbalettet látunk, amely a remek színek, megragadó mozgások, egy bravúros koreográfia segítségével mítoszt mesél el a forradalomról – általában. Ne mondjuk azt, hogy nincs forradalom »általában« – absztrahálni nemcsak a filozófusnak, a művésznek is szabad. De ha nincs elég gondolati közlendője, akkor legyen következetes és ne is akarjon közölni. Meg merem kockáztatni azt a feltevésemet, hogy párbeszédek, magyarázatok, végső buzdítások és lelkesítések nélkül, tehát a prózában elhangzó szövegek nélkül hatásosabb volna az egész. Jancsó művészi fejlődésének iránya olyan, hogy egyáltalán nem lepődtünk volna meg, ha elszánja magát erre a végső absztrakcióra. Mint ahogy az emberi település nélkül, pusztán egyetlen épülettel megterhelt táj is ilyen végső – és igen hatásos elvonatkoztatás.” 

(Fekete Sándor: „Balett és mitológia”. In: Filmvilág 1975/3, 1–4. o.) 

Elektra győzelmi tánca (Törőcsik Mari)

„A Jancsó-filmeken megszokott élet-halálközelség és feltámadás segíti a témát továbbélni, új régiókba kalandozni. Amikor a történet véget ér, egy napkeleti meséből megidézett tűzmadár képében vörösre festett helikopter száll le és emelkedik a hősökkel a magasba, mintegy jelképezvén a forradalom permanens voltát, örökös megújulását. Elektra tovább mesél a világ és jelenkorunk elnyomottjainak nevében és legszebb reményeinek képviseletében, megszólaltatván argumentumul Bartókot, Kodályt, Petőfit. Csakhogy mindez nem következik Elektra és Oresztész cselekedetéből. De nem szolgálja a történet földi igazságát sem, hogy így, ennyire konkrétan földöntúlivá emelkedik. Emellett viszont a konkrét történelmi, társadalmi szituációktól és viszonylatoktól elvonatkoztatott forradalom eszméjének dicshimnusza is megkérdőjelezhető. Az eredeti gyurkói mondanivaló így kifordult sarkaiból.” 

(Sas György: „Szerelmem, Elektra”. In: Film, Színház, Muzsika 1975/3, 8–9. o.) 

Krizotémisz és Elektra (Jobba Gabi és Törőcsik Mari)

„Várható is volt, szinte meg lehetett volna jósolni, hogy egy művész, aki annyira bezárkózott egy meghatározott formába, aki mint Rilke párduca, úgy járt körül e manír ketrecében, hogy szeme a rácsok rúdjai mögött már nem fogadta be a világot, egyszer csak kiszakítja magát a megszokottból, megkísérli legalábbis ironikus meghaladását. A Szerelmem, Elektrában valami ilyesmi történik vagy kezdődik. Ezért jár majd pórul az, aki egy-az-egyben, a kialakult normák szerinti Jancsó-filmet keres benne, és nagy komolyan elkezdi jelenetről jelenetre kibontani a jelképeik isten tudja micsoda lényeglátó értelmét. Az Elektra-film – úgy érzem – önironikus mű. De még azt is megkockáztatnám feltételezni, hogy a művész beugrató játéka eddigi fetisizálóival, dogmatizálóival. A jelképek túlburjánzása, mértéktelen halmozása, a kompozíciók, amelyekben egyszerre négy-öt síkon különféle szimbolikus cselekvések, figurák, tárgyak jelennek meg, nem értelmezhetőek »geometrikus« felbontásban, csak mint kavargó komplexum. Mint karnevál, ha úgy tetszik. Eszmeileg ennek megfelelője, hogy Jancsó – és nyilván Hernádi, a társalkotó is – nyíltan vállalja az eddig szégyenlősen takargatott utópizmust: mint színes mesét, mint a képzelet szép játékát, mint Óperencián túli fantáziavilágot, ahol minden lehetséges...” 

(Rényi Péter: „Az irónia helikopterén”. In: Filmkultúra 1975/1, 28–35. o.)

Szerelmem, Elektra (1974) – magyar filmdráma. Gyurkó László azonos című drámájából a forgatókönyvet írta: Hernádi Gyula. Dramaturg: Vásárhelyi Miklós. Operatőr: Kende János. Zene: Cseh Tamás és Vavrinecz Béla. Díszlet: Banovich Tamás. Jelmez: Vicze Zsuzsa. Vágó: Farkas Zoltán. Rendező: Jancsó Miklós. Főszereplők: Törőcsik Mari (Elektra), Cserhalmi György (Oresztész), Madaras József (Egisztosz), Balázsovits Lajos (Vezér), Bajcsay Mária (Kikiáltó), Jobba Gabi (Krizotémisz). Magyarországi bemutató: 1974. december 12.

RÁADÁSGALÉRIA: JANCSÓ ÉS A MEZTELENSÉG

Még csak nem is Jancsó Miklós volt az első magyar rendező, aki (női) meztelenséget mutatott a filmjeiben, ezt az attrakciót azonban főleg a hetvenes években elsősorban az ő nevével kapcsolták össze. Rosszmájúak szerint a nézők azért jártak a Jancsó-filmekre, hogy meztelen nőket nézzenek, magukat a műveket nem értették (szerintük nem is volt mit megérteni rajtuk), és amikor a meztelenség jobban elterjedt a magyar médiában, a Jancsó-filmek iránti érdeklődés visszaesett. Jómagam úgy gondolom, a dolgok nem teljesen így függnek össze: a magyar filmek látogatottsága (nem csak a Jancsó-filmeké!) például folyamatosan csökkent a hetvenes évektől, és csak hébe-hóba akadt egy-egy kiugró siker. Maga Jancsó – valószínűleg jobbára csak tréfából – azt állította, hogy igazából (volt) feleségének, Mészáros Mártának köszönhetően vannak a filmjeiben meztelen nők. „Amikor az első közös filmünket csináltuk [Jancsó itt Hernádi Gyula íróra gondolt – field64], Márta baszogatott, hogy természetes legyen. Azt mondta, nem ismerjük a mai lelkeket, nincs igazán női szereplőnk. Mert akik játszottak abban a filmben, azok neki nem voltak »igaziak«, hitelesek. Kijelentette, ezt a problémát mi nem tudjuk megoldani. Jó, mondom, lesz hiteles, igazi női alak, de meztelen.” Jancsó végül évekig szívén viselte, hogy filmjeiben mindig legyenek ilyen „hiteles” női alakok. Ami a meztelenséget illeti, vele kapcsolatban nem nagyon szokták emlegetni, de a filmjeiben – természetesen dramaturgiai célzattal – férfi meztelenség is előfordul. Ha a direktornak esetleg volt is közönségcsalogató szándéka a ruhátlanság bemutatásával, az tény, hogy a meztelenség a Jancsó-filmekben többféle jelentéstartalommal szerepel. Jelképezheti a kiszolgáltatottságot, a megaláztatást, de a szabadságot, a felszabadultságot, a féktelen életörömöt is. Nézzünk néhány híres meztelenkedést a Jancsó-filmekből! 

A megvesszőzött lány a nemzetközi sikert aratott Szegénylegényekben (1966)

A Még kér a nép (1972) nem az első Jancsó-film volt, amely eljutott a cannes-i filmfesztiválra, de az első volt, amelyik díjat is kapott ott, méghozzá a legjobb rendezésért (középen: Balázsovits Lajos és Cserhalmi Erzsi)

Nemzetközi viszonylatban az olasz–jugoszláv Magánbűnök, közerkölcsök (1976) volt Jancsó kereskedelmileg legsikeresebb filmje. Olaszországban pornográfia vádjával ideiglenesen betiltották, és bíróság elé állították a rendezőt és a producert. A MOKÉP frissen megvásárolta a filmet magyarországi bemutatásra, ám a mű végül csak a 1990-ben került a hazai közönség elé (középen: Balázsovits Lajos és Pamela Villoresi)

Halálra szánt katonák a fronton a Magyar rapszódia (1979) című filmben (középen: Balázsovits Lajos)

Zsadányi István (Cserhalmi György) és Bankós Mari (Tarján Györgyi) egymásra találnak az Allegro Barbaro (1979) című filmben

A TILTOTT POSZTOK

A holland munkásmozgalom erotikus kezdetei Paul Verhoeven szemén át: Forró verejték (18+)

Prehisztorikus izmok és lenge hölgyek a kannibálfilmes direktor fantasyjében: Barbár fivérek (18+)

Isaura a láncai után a ruháit is ledobálta: Luz del Fuego (18+)

Az ABBA és a pedofil riporter: ABBA – A film (18+)

A test féktelen gyönyörei és szenvedései egy felkavaró botrányfilmben: Sweet Movie (18+)

Jane Birkin, az anális szex és a Je t’aime: Szeretlek, én se téged (18+)

Megdöbbentő szadomazochista viszony a láger volt foglya és őre között: Az éjszakai portás (18+)

Fellini önvallomása és a lufimellű lenge nők: Nyolc és fél (18+)

Vér, mágia és szex, avagy Artúr király és a kerekasztal lovagjai: Excalibur (18+)

Andy Vajda mozgalmas szexuális élete: Érett nők dicsérete (18+)

Pajzán kalandok a középkori Angliában: Canterbury mesék (18+)

Amitől fennakadtak Sean Connery szemei: A velencei nő (18+)

Szamurájgyilkosságok és tomboló nemi ösztönök a középkori Japánban: Onibaba (18+)

A leghírhedtebb botrányfilm a szocialista Jugoszláviából: W. R. – Az organizmus misztériuma (18+)

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?

Field toplistái: A magyar filmek

A hagymát is hagymával esszük: Hyppolit, a lakáj

Törőcsik Mari és Soós Imre feledhetetlen kettőse: Körhinta

Az álarcos bandita esete a boldogtalan bárónéval: Szegény gazdagok

A két nő között őrlődő tisztességes férfi: Komárom vagy a Senki szigete? Az aranyember

A nyugdíjas színésznő vicces kalandjai az idős taxisofőrrel: Mici néni két élete

Három fivér és a magyar szabadság: A kőszívű ember fiai (18+)

Megvesszőzött meztelen nő a pusztán: Szegénylegények (18+)

Ruttkai Éva jutalomjátéka: Butaságom története

Csak semmi szexet kérem, szovjetek vagyunk! Csillagosok, katonák (18+)

A meztelen Kovács Kati, avagy három fiatal öngyilkos akar lenni: Fejlövés

A magyar filmgyártás egyik klasszikus szuperprodukciója: Egri csillagok

A félmeztelen Medveczky Ilona megkorbácsolása: Az oroszlán ugrani készül

Brutálisan kivégzett 1919-es forradalmárok: Virágvasárnap

A nők és a jó ételek bűvöletében: Szindbád

Magyar filmklasszikus Déry Tibor-novellák alapján: Szerelem

A meztelen operadíva: Csárdáskirálynő (18+)

Amikor elvágták Tordai Teri nyakát: Jó estét nyár, jó estét szerelem (18+)

A cigány képzőművész hazatérése az övéi közé tragédiával ér véget: Meztelen vagy (18+)

Egy több évtizedes kettős gyerekgyilkosság nyomában: Fotográfia (18+)

Aktparádé a sátoraljaújhelyi börtönben: A szarvassá vált fiúk (18+)

A több száz éves angol lord és az áldozatra szánt meztelen szépasszony: A Pendragon legenda (18+)

Az első fesztiváldíjas női rendező: Örökbefogadás

Az úrifiú közeledése a proletariátushoz: 141 perc A befejezetlen mondatból

A különös eset kulcsfigurája egy szépséges özvegyasszony: Kísértet Lublón 

Egy lelenc kislány szenvedései: Árvácska

A kommunista forradalmár nőnek öltözve bújkál egy tüdőszanatóriumban: Herkulesfürdői emlék

A magányosan autózó fiatal nő a sorozatgyilkos kelepcéjébe kerül: Defekt

A tisztességes és gyanútlan idős dáma a bordélyban: Egy erkölcsös éjszaka

Marina Vlady és Monori Lili összebarátkoznak: Ők ketten

Unatkozó gazdagok játéka váratlan fordulatokkal: Az erőd

Jancsó Miklós Bernardo Bertolucci nyomdokaiban: Magyar rapszódia / Allegro barbaro (18+)

A Lenkey-huszárszázad hőstörténete 1848-ban: 80 huszár

A Színész, a Bolond és a zseniális festőművész: Csontváry

Isabelle Huppert gyereket szül Monori Lilinek: Örökség

Az első Oscar-díjas magyar film a karrierista német színészről: Mephisto

Mindenki vetkőzik és meghal, de mi ennek az értelme? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (18+)

A hivatalosan soha be nem mutatott magyar vígjáték: Emberrabló lányok