„Mikor az ERDÉRT-nél dolgoztam, temérdek fácánt lőttünk.
Megfigyeltem: voltak napok, amikor egyáltalán nem fogott rajtuk a golyó.
Máskor meg úgy hullottak, mint ősszel a légy...
Mondtam is akkor az embereimnek:
ma nincs fácán, holnap lesz fácán.”
Öt éve, 2019. szeptember 22-én hunyt el Sára Sándor operatőr, rendező és forgatókönyvíró. Nevéhez fűződik olyan magyar filmklasszikusok fényképezése, mint például a Sodrásban (1964), az Apa (1966), a Tízezer nap (1967), a Szindbád (1971) és az Árvácska (1976). Debütáló játékfilmje, a Feldobott kő (1969) a cannes-i filmfesztiválon is látható volt. Már ebben az első rendezésében is megmutatkozott érdeklődése a magyar történelem iránt, amelyet olyan későbbi játékfilmjei fémjeleznek, mint a 80 huszár (1978) és a Könyörtelen idők (1991), és olyan nagy hatású dokumentumfilmek, mint például a Pergőtűz (1982), a Sír az út előttem (1988), a Csonka Bereg (1989) és a Magyar nők a gulágon (1992). Második mozifilmje, a Holnap lesz fácán (1974) című szatíra a túlzásba vitt közösségépítésről szól, amely nincs összhangban az emberek valós igényeivel, és ez az ellentét idővel egyre élesebbé válik. A rendező a mű hátteréről elmondta, hogy érdekelte egy mai témájú történet, és akkoriban a szakma és a közönség részéről komoly igény fogalmazódott meg a jó vígjátékok és szatírák iránt. Kezére játszott az is, hogy megismerkedett Páskándi Géza íróval, akinek szerzői stílusa épp ezt a kívánt új hangvételt képviselte. Az „áthallások” miatt a Holnap lesz fácán majdnem dobozban maradt, ám végül szabad utat kapott. Kritikusi fogadtatása nem volt túl lelkes: többen is úgy gondolták, Sára csupán poénkodik, nem egyértelmű, ki és mi ellen irányul a szatíra éle, a figurák nem eléggé kidolgozottak, és a remélt közönségsiker érdekében az alkotók a meztelenségtől a női bunyóig mindent bedobtak.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk explicit női és férfi meztelenséget ábrázolnak. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre!
A történet
István és Mária vízitúráznak a Dunán. Egy néptelennek látszó folyószakaszon önfeledten hódolnak a meztelen fürdőzés örömeinek, amikor a közeli partról megzavarják őket a Természetvédelmi Ügyelet emberei. Felszólítják őket, hogy saját érdekükben azonnal jöjjenek ki a vízből, mert nem messze szennyezés történt. Mária előbb szeretne felöltözni, de a hatósági emberek még csak el sem fordulnak, amikor a házaspár a felszólításnak engedelmeskedve meztelenül a partra lép. István és Mária az éjszakát a szigeten töltik, amelyről úgy tudják, lakatlan. Másnap reggel kiderül, hogy tévedtek. Találkoznak egy idős professzorral, aki évtizedek óta itt horgászgat minden nyáron. Délután pedig a szigetet ellepik a fiatalok, akik este tábortüzet raknak, és bulit rendeznek, melyre az „őslakosok”-at is meghívják. István és Mária azon veszik észre magukat, hogy a szigeten ragadtak, ahová egyre többen érkeznek. A házaspár szeretett volna a nagyváros zajából a természet csendjébe menekülni, ám úgy tűnik, sokan gondoltak ugyanerre. Az alkalmilag összeverődött társaságnak Kozma személyében önjelölt vezetője is akad, aki híveivel együtt szervezni kezdi a közösség életét, természetesen a többség akaratára hivatkozva. Ez a többség szinte észrevétlenül hódol be az egyre szigorúbb rendszabályoknak, a kiskirály zsarnoki uralmának, ami egyre több önkényeskedéshez vezet…
István és Mária az egyik közös ebéden (Lohinszky Loránd és Szegedi Erika)
Sára Sándor a filmről
„Mióta lemásztunk a fáról, az emberiség története nem egyéb, mint az együttélés ideális megszervezésére tett kísérletek sorozata. De mindig arra kell törekedni, hogy a szervezettség megfeleljen annak, amit az emberi természet – természetesnek érez. Elemi szempont, hogy a közösségen belül mindenkit azonos eséllyel kell hagyni érvényesülni. A filmbeli történet szervezési kísérlete azon szenved csorbát, hogy egyesek a maguk által ideálisnak vélt formát igyekeznek ráerőszakolni a többiekre. S a szervezés öncéllá válik; pedig a szervezetnek, a szervezettségnek soha nem szabad maga alá gyűrnie az embereket. Erről szól a film.”
A Természetvédelmi Ügyelet emberei (Reinitz György és György László)
Kozma két fontos támogatója (Kovács János és Nagy Anna)
Érdekességek a film megszületéséről
Noha a Holnap lesz fácán Sára Sándornak csupán a második egész estés játékfilmje volt, a kritikusok mégis kissé értetlenkedtek a műfajválasztás miatt. Valószínűleg azért, mert Sára első önálló mozifilmje, a Feldobott kő (1969) dráma volt, és operatőrként is inkább drámai alkotások kapcsolódtak a nevéhez. A Holnap lesz fácán kapcsán adott interjúk egyikében a rendező elmondta, hogy sokféleképpen szeretné kipróbálni magát. A 2019-ben sajnos örökre lezárult rendezői életműre visszatekintve elmondhatjuk, hogy Sárát különösen érdekelte a történelem, részben talán azért is, mert a szocializmus keretei között bizonyos témákról csak áttételesen, történelmi példákon keresztül lehetett szólni. A kísérletezőkedvnek tudható be az is, hogy a rendező a Holnap lesz fácánhoz új alkotótársat talált az erdélyi Páskándi Géza személyében. Az író így idézte fel első találkozásukat: „Sára annak idején Erdélyben járt, a Dózsa-film forgatásakor. Akkor ismertük meg egymást, később egyszer jelentkezett tervével: hogy lenne egy filmötlete. Hát így kezdődött...” A Páskándi által említett Dózsa-film az Ítélet (1971) volt, Kósa Ferenc alkotása, melynek Csoóri Sándor volt az egyik forgatókönyvírója. Csoóri írta a Feldobott kő forgatókönyvét is, míg a Holnap lesz fácán esetében dramaturgként működött közre. Sára egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy Páskándi megjelenése nem jelenti a Csoórival való termékeny alkotói együttműködése végét: az összeszokott páros mindössze kibővült egy új taggal.
Kelemen professzor, az „őslakos” (Benkő Gyula)
Kozma és az élvhajhász tanítónő (Szirtes Ádám és Szabó Tünde)
A Páskándi és Sára által írt forgatókönyv részletei megjelentek a Filmkultúra című szaklap 1974/5. számában. A cselekmény fő helyszínét, a folyóparti kempinget a Felső-Tiszán, Gyüre községnél (Szabolcs-Szatmár Bereg megye, Vásárosnaményi járás) találták meg, egy áradás azonban meghiúsította a forgatást. (A történetben szintén kulcsmotívum egy áradás, tulajdonképpen annak köszönhetően válik Kozma az alkalmi közösség vezérévé.) Az új helyszín a Csepel-sziget közelében lévő kis sziget lett, ahová a teljes stáb kiköltözött. 1974 júliusának közepén kezdődött a forgatás, és szeptember végén fejeződött be. A színészek kiválasztását próbafelvételek előzték meg. A főszereplő házaspárt a rendező felesége, Szegedi Erika és a marosvásárhelyi Lohinszky Loránd játszotta. A professzor szerepét Benkő Gyula kapta, Kozmát Szirtes Ádám formálta meg. Tulajdonképpen ő a történet igazi központi szereplője, noha a rendezőnek nem állt szándékában senkire sem kiemelt figyelmet fordítani. Szirtes így nyilatkozott a szerepéről: „Furcsa figura ez a Kozma, először csodálkoztam egy kicsit, amikor Sára Sándor ezt mondta: testemre szabott szerep ez. Hát ilyen ember lennék én? Elrontanám negyven ember nyaralását? Agyonszervezném, tönkretenném a szabad idejüket? Aztán persze rájöttem, hogy a rám szabott szerepet nem így kell érteni – egész jól kijövünk most már egymással. Kozma meg én. (Persze a szabadságomat azért nem szeretném az ő táborparancsnoksága alatt eltölteni.) Úgy próbálom eljátszani ezt a szerepet, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen ennek a magatartásnak a csődje. […] Úgy vélem, minden színész először azzal kezdi a szereppel való ismerkedést – mondják –, hogy megpróbál barátkozni a figurával, amelyet el kell játszania. Bevallom, hogy amikor először elolvastam a forgatókönyvet, úgy éreztem, nem tudom eljátszani Kozmát. Nem könnyű dolog Góz Jóska, a Szűcs Menyhért születése, a Katonazene Kaál Samuja után olyan figurákat eljátszani filmen, mint ez a kívül-belül férges Kozma. Bár korábban volt már negatív szerepem a Körhintában vagy a Hideg napokban, de ezek a szerepek is rágtak, riasztottak. Végül is barátságba kerültem Kozmával, mert mire elkészült a film, mint a mozaik, összeállt a kép: a mi életünk van benne, a múltunk hibái, amelyek a mi hibáink.”
A gerontofil lány (Csongrádi Kata)
A lázadó fiatalok egyike, Kovács Bandi (Fried Péter)
A szereposztásból kiemelkedik a fontoskodó Mátyásnét megszemélyesítő Nagy Anna és a tanítónőt alakító Szabó Tünde. Említsük meg azt is, hogy nem Lohinszky volt az egyetlen erdélyi színész a stábban: Nagyváradról érkezett Szabó Lajos, Kolozsvárról pedig Vadász Zoltán, Sebők Klára és a férje, Héjja Sándor. Huszárik Zoltán filmrendező ezúttal egy fényképészt játszott. Klasszikus alkotása, a Szindbád (1971) egyik epizodistája, Benghardt Mira is kapott egy kisebb szerepet. Kozma „alattvalói”-nak egyike a tragikus sorsú Szilágyi István. Sára alkotásában játszotta egyetlen filmszerepét a nagy magyar mesemondó, Lázár Ervin. Ekkor debütált a filmvásznon Hornyánszky Gyula festőművész is, aki később néhány Bódy Gábor-filmben is szerepelt. A pályakezdő vagy akkoriban még nem túl ismert színészek között olyan neveket találunk, mint például Hernádi Judit, Csongrádi Kata, Bordán Irén, Papadimitriu Athina, Szűr Mari, Kalocsay Miklós, Lukáts Andor, Cseke Péter, Mihályi Győző, Fried Péter és Dörner György. Fried Pétert harmadikos gimnazistaként 1970-ben fedezte fel Gábor Pál filmrendező. Noha a Színművészeti Főiskolára két próbálkozás után sem vették fel, néhány évig kézről kézre adták a filmesek: Kardos Ferenc, Kovács András, Gyöngyössy Imre, Mészáros Márta, Csányi Miklós és Maár Gyula filmjeiben játszott. A TTK-ra viszont felvették, programozó matematikusnak tanult. (Édesapja nemzetközi hírű matematikus volt.) 1978-ban szakított a filmezéssel. (Nem azonos a hét évvel fiatalabb Fried Péter operaénekessel!)
Atrocitás vagy életmentés? (Kovács János és Szabó Lajos)
Napozó hölgyek egymás között
Adjuk vissza a szót Páskándi Gézának, aki a következőket mondta a készülő alkotásról: „A film címe: Holnap lesz fácán. Azt az emberi mellébeszélést veszi célba ez a cím, amikor az embert a ma helyett a holnappal etetik. MAJD holnap lesz fácán. A hamis optimizmust veszi célba, a túlszervezést, a fontoskodást. Szerintem jó film lesz, én nagyon bízom Sárában, habár különböző okok miatt elképzelésünk nem valósul meg tökéletesen. A színészek nem szokták még meg ezt a stílust, pedig ragyogó színészeink vannak. Látszólag minden teljesen reális, a jellemek, a típusok, ha nem is úgy, mint egy pszichológiai drámában, de ennek ellenére a helyzet túlmutat önmagán. Az önmagán való túlmutatásban áll ennek a filmnek a nehézsége; valami, az, ami, de mégis több. Nem tendál a szimbólum felé, a szimbólum és a reális között megáll a félúton. Groteszk, semmi sem megy egy az egyben, sem a szituáció, sem az emberi magatartás. Ebben a filmben nem lesz pozitív hős. […] Egyébként: ha a film majd elkészül, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy kevés produkció született nagyobb kálváriajárással, gondokkal, természeti és egyéb akadályokkal. Viszont az is biztos, hogy kevés film találkozott annyi segítőkész baráttal, művésszel, íróval, dramaturggal, mint éppen ez.” Véletlenül vagy szándékosan, de Sára két filmklasszikust is megidéz: a női napozó első vendégének – mohó férfiszemek által kísért – vetkőzőszáma Federico Fellini Az édes élet (1960) című alkotásának híres sztriptízjelenetére utal, míg a film utolsó harmadában látható esetlen szépségverseny láttán Miloš Forman betiltott szatírája, a Tűz van, babám! (1967) ötlik a néző eszébe.
A felnőttek között sincs egyetértés (Szilágyi István és Héjja Sándor)
Nemzedéki konfliktusok (balra: Szirtes Ádám)
A Holnap lesz fácán hazai bemutatója 1975. június 5-én volt. Állítólag a kulisszák mögött még az is szóba került, hogy dobozban marad. Kritikai fogadtatása nem volt elsöprően lelkes. Bizonyos értékeit elismerték ugyan a kritikusok, ám többségük azon a véleményen volt, hogy az alkotói koncepció valójában átgondolatlan. Következő filmje, a 80 huszár (1978) készítésekor Sára így emlékezett vissza a Holnap lesz fácánra: „Bizonyos részeredményeket is hozott. Nagyon érdekelt az a probléma, hogyan léphetnék ki az addigiakból, a megszokottból. Páskándi sajátságos szemléletmódja hozzásegített. Persze, lehet, hogy nem volt igazán kitalálva a film. Rengeteget küszködtem vele. Nem tudtam például eldönteni, hogyan játsszanak a színészek. Szirtes teljesen realista módon, Nagy Anna viszont egészen más stílusban játszik. Végül is kérdés: baj-e ez?... A tétovaság – nyitottság? – többnyire jelen van a filmben. De a tapasztalatok leszűrhetők... Ha minimális igényt, ösztönzést tapasztalnék – szívesen foglalkoznék továbbra is a groteszkkel. De mint ahogy szinte előzménye sem igen akad a Fácánnak, úgy látszik, folytatására sem igen kerül sor. Talán az előzmények híján lett ilyen, amilyen, a fotografálása is: nincs kitalálva a képi stílusa sem. Inkább csak azt mutatja, hogy mit nem akartam: sokszor mondták rám – nem értek vele egyet, hogy öncélúan keresem a szépet, hát most aztán »eleresztem«, gondoltam...” Érdekességként említsük meg, hogy 2013-ban egy magyar weboldal kommentszekciójában élénk vita bontakozott ki arról, hogy az új évezredben érvényes jogszabályok szerint nem bűncselekmény-e immár Hernádi Juditot toplessben mutatni az egyik jelenetben, mivel a művésznő a forgatás idején még csak tizenhét éves volt. A vita kirobbantója azonban tévedett: Hernádi Judit 1974. április 11-én töltötte be a 18. életévét, a filmet pedig 1974 júliusában kezdték el forgatni, amikor a színésznő már hivatalosan is nagykorú volt.
Jolika, a flegma lány (Hernádi Judit) is egy igazi férfira vágyik
Így látták ők
„Hogy a szatíra éle végül is mire irányul, nem tudhatjuk. Plasztikusan ábrázolt figurák (Kozma) éppúgy találhatók a szereplők listáján, mint egydimenziós papírfigurák, vértelen árnyalakok (István, a Professzor, a fiatalok egész sora). Igazi feszültsége pontosan azért nem támad a történetnek, mert Kozmának és híveinek nincs ellenpólusa, velük szemben még a tétovaság és habozás képviselői sincsenek karakterisztikusan ábrázolva. Látunk továbbá külsődleges eszközökkel torzképnek rajzolt vagy éppen elrajzolt figurákat (Mátyásné), akik nem alkalmasak arra, hogy bármilyen konfliktust hordozzanak. A legelső látvány, amit a film nyújt, egy szép, meztelen női test. Meztelenségben, »szexes« jelenetekben később is mindvégig bővelkedik s igen változatos kínálattal szolgál. Az abszurd humor időnként frappáns bemondásokban érvényesül, a film poénjai elsősorban szövegpoénok. Ének és tánc, csónakázás és tábortűz, gyertyafénytől megvilágított szabadtéri sztriptíz, szép természeti felvételek, futballmeccs és nők verekedése, kisgyerek és kutya: mindez megtalálható a Holnap lesz fácánban. S nem azért soroltam elő fentieket, hogy lebecsüljem a film kínálatát. Csak éppen úgy vélem: Páskánditól és Sárától ez a sok minden: kevés.”
(Nyerges András: „Holnap lesz fácán”. In: Kritika 1975/7, 28. o.)
Az események két, kevés beszédű tanúja, István és a fotós (Lohinszky Loránd és Huszárik Zoltán)
„Így hát egy nagyon mulatságos, nagyon keserű, és nagyon igaz komédia ígérete marad beváltatlan ezzel a filmmel. Rossz film tehát a Holnap lesz fácán? Korántsem az. Páskándi Géza filmszüzséje olykor valóban meghökkentő, s olykor valóban meggondolkoztató, amit körüljár, jó és igaz, kár, hogy nem lép közelebb, nem talál telibe. Sára Sándor — aki Jankura Péterrel együtt operatőre is a filmnek – szép képekkel, olykor mesteri képekkel mondja el a tanmesét –, a baj az, hogy eközben nem feledteti, hogy tanulságos mesét mond, nem bízza a nézőre, hogy a tanulságokat föllelje. Töredezetté válik így a film, s olykor bizony didaktikussá, szájbarágóvá. S hát lehet-e önkénnyel elriasztani a kiskirálykodástól? Ebben a kaleidoszkópban a színészeknek kevés alkalmuk van elmélyült alakításra, árnyalatos jellemzésre. Szegedi Erika és Lohinszky Loránd szinte tétlenségre kárhoztatott. Egyszínű és egysíkú Nagy Anna és Szabó Tünde szerepe is; az előbbi karikatúraelemekkel színesíti a segédtiszt-markotányosnő vázlatrajzát, az utóbbi az élvetegség ürességét sejteti a folyton-folyvást nyárra váró tanítónő megformálásakor. Szirtes Ádám is karikatúrát próbál kerekíteni Kozma ábrázolásából, s így olykor sikerül is feledtetnie a szerep vázlatosságát.”
(Zay László: „Holnap lesz fácán”. In: Magyar Nemzet 1975. június 5., 4. o.)
Az egyik nudista hölgy
„Főszereplő, vagy egyre inkább azzá válik: az önkéntes rendcsináló, Szirtes Ádám játssza, nagyszerűen, ő olyan Páskándi-féle oroszlán, aki megnyalja néha a szája szélét. Nem túl sok értelemmel áldotta meg a sors, munkája azonban hasznos, szükség van szervező képességére, kivívott tekintélyére. Csakhogy ő többre vágyik. Elismerésre, hatalomra. Szórakozásnak nem elég a fürdés, megfelelőbb a vadászat. És vadászni indul... Ismerős ez a figura, ismerjük ezeket a kiskirályokat, sajnos még nem idegen a társadalomtól az az embertípus, aki maga teremti meg az elismertetését, eddigi hasznos munkájának gyümölcsénél jóval többet akar markolni, esetleg mások rovására is. Sára Sándor szatírát rendezett, melyben ezt a típust állította pellengérre. Nem a félelmetessége, hanem a nevetségessége szembetűnő ennek a figurának, és szükséges is, hogy nevessünk rajta.”
(B. K.: „Iróniával, ököllel”. In: Film Színház Muzsika 1975. június 7., 10–11. o.)
Megnyílt az iszapfürdő is (Szirtes Ádám)
Holnap lesz fácán (1974) – magyar filmszatíra. Forgatókönyv: Páskándi Géza és Sára Sándor. Dramaturg: Csoóri Sándor. Operatőr: Jankura Péter és Sára Sándor. Zene: Gonda János. Díszlet: Vidéki Judit. Jelmez: Vicze Zsuzsa. Vágó: Rózsa János. Rendezőasszisztens: András Ferenc. Rendező: Sára Sándor. Főszereplők: Lohinszky Loránd (István), Szegedi Erika (Mária), Szirtes Ádám (Kozma), Benkő Gyula (Kelemen professzor), Nagy Anna (Mátyásné), Szabó Tünde (tanítónő), Huszárik Zoltán (fotós), Mészáros Ági (Kovácsné), Szabó Lajos (úszóedző), Csongrádi Kata (Gerontofil), Hernádi Judit (Jolika), Fried Péter (Kovács Bandi). Magyarországi bemutató: 1975. június 5.
RÁADÁS: HAZAI SZATÍRÁK A SZOCIALIZMUSRÓL
Minden idők legismertebb és legnépszerűbb betiltott magyar filmje A tanú (1969), még akkor is, ha egy időben a tévések átestek vele a ló túlfelére, és agyonjátszották. A forgatás elején a rendező, Bacsó Péter így nyilatkozott: „Nehéz munka előtt állunk. Ugyanis olyanfajta kísérletről van szó, amivel itt nálunk még kevesen próbálkoztak. Nagy a felelősség. A közönség ugyanis még nem szokta meg, hogy komoly drámai problémákról ironikus hangon beszéljenek. A legnagyobb rendezői problémám egyébként, azt a bizonyos »borotvaélt« megőrizni a tragédia és komédia között.” Az elkészült filmet Jancsó Miklós Sirokkó (1969) című alkotásával együtt dobozba zárták, de amíg a Jancsó-opuszt – valószínűleg az alkotó nemzetközi hírneve miatt – még abban az évben bemutatták, A tanú tíz évig dobozban maradt. Először 1977-ben vették elő néhány előadás erejéig, amikor a budapesti Bányász moziban szemlét tartottak Bacsó vígjátékaiból. Mint azt mindenki tudja, a történet főszereplője Pelikán József gátőr (Kállai Ferenc), a naiv kisember megszemélyesítője, akit Virág elvtárs (Őze Lajos) alkalmasnak talál arra, hogy tanú legyen egy koncepciós perben…
A tanúval egy időben készült Kardos Ferenc szatírája, az Egy őrült éjszaka (1970). A történet egyetlen helyszínen, egy közértben játszódik, ahová zárás előtt tér be két ellenőr, akik azonnali leltárt rendelnek el. Az üzletvezetőnek vaj van a fején, és megpróbálja vesztegetéssel elejét venni a vizsgálatnak. Az ellenőrzés feltárja a valós helyzetet, a dolgozók közötti hatalmi viszonyokat, ám meglepő fordulattal ér véget. A rendező lényegében Gogol A revizor című drámáját ültette át korabeli magyar környezetbe. Szándékairól így vallott: „És bízom benne, hogy világosan kiderül majd a filmből: nem véletlenül zártuk be magunkat négy fal közé, az egyetlen helyszínre, hanem a falak azért annyira feltűnőek, hogy észrevevődjék ebben a zárt egységben egy általánosabb, szélesebb értelemben vett társadalmi szatíra koncepciója. Túlságosan is feltűnően mondtunk le bizonyos »filmes« eszközökről, éppen azért, hogy a néző is töprengeni kezdjen, vajon miért? Szándékunk szerint ennek az oknyomozásnak kell elvezetnie a nézőt a film második vonalához – a mi direkt szándékunk felismeréséhez – az általános érvényű szatirikus mondanivalóhoz.” Az Egy őrült éjszakát nem tiltották be, de viszonylag hamar lekerült a mozik műsoráról, és éveken át nem vették elő újra
Eisemann Mihály 1958-ban bemutatott „szocialista operett”-je, a Bástyasétány 77. volt a Bástyasétány hetvennégy (1974) című film kiindulási alapja. A címváltozás egyszerre utal a film készítési évére és arra, hogy nem egy az egyben került filmvászonra az eredeti szüzsé. A kerettörténet szerint két operettszerző (Iglódi István és Evald Schorm) képzeletében megelevenednek az operett szereplői, akik a bürokrácia képviselőivel szállnak szembe új otthonukért, egy romos házért. „De nem hiszek abban, hogy a műfajon múlna, el tudja-e mondani az ember, amit szeretne. Bármilyen műfajban lehet fontos dolgokról beszélni” – nyilatkozta a rendező a forgatás elején. Feltehetően el tudta mondani, amit akart, mert filmjét tíz évre dobozba zárták. Az opuszban feltűnik a magyar operett nagyasszonya, Honthy Hanna is, aki talán nem is volt teljesen tisztában azzal, hogy rendszerkritikus szatírában, és nem egy operettfilmben fog játszani. Őt egyébként Bacsó Péter is felkérte A tanúban való szereplésre, de a művésznő akkor állítólag túl magas gázsit kért. A hangját viszont felhasználták: nem tudom, ezt hogyan egyeztették vele
András Ferenc első egész estés játékfilmje, a Veri az ördög a feleségét (1977) is kis híján a betiltott filmek sorát gyarapította. Aggodalmak merültek fel ugyanis arra vonatkozóan, hogy a gyomorbajos miniszter figurája esetleg rossz fényt vet az állami vezetőkre. Néhány magas beosztású funkcionárius – köztük maga a főtitkár, Kádár János – azonban megnézte az opuszt a pártüdülőben, és mivel többségüknek tetszett, ezért zöld utat kapott. A történet egyetlen napon, augusztus 20-án játszódik. A Kajtár családnál nagy a felfordulás, látogatóba érkezik pesti rokonuk, aki magával hozza főnökét a családjával. Kajtárné pazar lakomát készít abban a reményben, hogy ezzel lekenyerezi a befolyásos vendéget, és jó álláshoz jutnak a gyermekei. Ám kiderül, hogy a vendég gyomorbajos… A bemutató előtt a rendező a következőket nyilatkozta: „Nagyon irigylem és csodálom azokat a rendezőket, akik a filmek végén olyan jól eligazítják az emberek sorsát, olyan pontosan tudják, hogy kell élni, mit kell és mit nem szabad csinálni, mi az etikus és mi nem, mi a progresszív és mi a »csökevény« az életükben. Én nem tudom felülről, valamiféle alkotói pulpitusról nézni a sorsukat. Belülről, testközelből próbálom megörökíteni mindennapi csetlés-botlásukat, értelmetlen, mert önmagáért való erőfeszítéseiket, rántott húsos, céklás, vagy éppen rántott csirkés, túrós réteses ünnepeiket.”
Jeles András Álombrigád (1983) című alkotása volt a Kádár-korszak utolsó betiltott mozifilmje, amely 1989-ben szabadult ki a dobozból. A forgatókönyvet is a rendező írta, dramaturgja Fábry Sándor volt. Az alkotók az ötvenes évek hírhedt „termelési filmjei”-nek paneljeit kiforgatva a Kádár-rendszer kilátástalanságáról festenek nyomasztóan szatirikus képet. A történet egyik fontos szereplője, Oláh János brigádvezető egy szovjet színdarabot szeretne előadni a brigádtagokból verbuvált amatőr színészekkel, amihez hivatásos művészek segítségét kéri. Így tett tulajdonképpen maga a rendező is, aki amatőr szereplői közé meghívta például Rátonyi Róbertet, Szirtes Ádámot és Kránitz Lajost, sőt a szocializmus egyik népszerű táncdalénekesét, Vámosi Jánost is láthatjuk-hallhatjuk. 1988-ban Jeles többek között ezt mondta akkor még bemutatás előtt álló filmjéről: „Azok az »alapfilmek«, amelyekben a történet egybevág a médium kifejezőképességének kétségbeesett küzdelmével, végső határaival, mint például Az öldöklő angyalban. Valami ilyesmire törekszem én is az Álombrigádban.”
ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?
Field toplistái: A magyar filmek
A hagymát is hagymával esszük: Hyppolit, a lakáj
Törőcsik Mari és Soós Imre feledhetetlen kettőse: Körhinta
Az álarcos bandita esete a boldogtalan bárónéval: Szegény gazdagok
A két nő között őrlődő tisztességes férfi: Komárom vagy a Senki szigete? Az aranyember
A nyugdíjas színésznő vicces kalandjai az idős taxisofőrrel: Mici néni két élete
Három fivér és a magyar szabadság: A kőszívű ember fiai (18+)
Megvesszőzött meztelen nő a pusztán: Szegénylegények (18+)
Ruttkai Éva jutalomjátéka: Butaságom története
Csak semmi szexet kérem, szovjetek vagyunk! Csillagosok, katonák (18+)
A meztelen Kovács Kati, avagy három fiatal öngyilkos akar lenni: Fejlövés
A magyar filmgyártás egyik klasszikus szuperprodukciója: Egri csillagok
A félmeztelen Medveczky Ilona megkorbácsolása: Az oroszlán ugrani készül
Brutálisan kivégzett 1919-es forradalmárok: Virágvasárnap
A nők és a jó ételek bűvöletében: Szindbád
Magyar filmklasszikus Déry Tibor-novellák alapján: Szerelem
A meztelen operadíva: Csárdáskirálynő (18+)
Amikor elvágták Tordai Teri nyakát: Jó estét nyár, jó estét szerelem (18+)
A cigány képzőművész hazatérése az övéi közé tragédiával ér véget: Meztelen vagy (18+)
Egy több évtizede történt kettős gyerekgyilkosság nyomában: Fotográfia (18+)
A több száz éves angol lord és az áldozatra szánt meztelen szépasszony: A Pendragon legenda (18+)
Aktparádé a sátoraljaújhelyi börtönben: A szarvassá vált fiúk (18+)
Görög tragédia a magyar pusztán meztelen nőkkel és piros helikopterrel: Szerelmem, Elektra (18+)
Az első fesztiváldíjas női rendező: Örökbefogadás
Az úrifiú közeledése a proletariátushoz: 141 perc A befejezetlen mondatból
A különös eset kulcsfigurája egy szépséges özvegyasszony: Kísértet Lublón
Egy lelenc kislány szenvedései: Árvácska
A kommunista forradalmár nőnek öltözve bújkál egy tüdőszanatóriumban: Herkulesfürdői emlék
A magányosan autózó fiatal nő a sorozatgyilkos kelepcéjébe kerül: Defekt
A tisztességes és gyanútlan idős dáma a bordélyban: Egy erkölcsös éjszaka
Marina Vlady és Monori Lili összebarátkoznak: Ők ketten
Unatkozó gazdagok játéka váratlan fordulatokkal: Az erőd
Jancsó Miklós Bernardo Bertolucci nyomdokaiban: Magyar rapszódia / Allegro barbaro (18+)
A Lenkey-huszárszázad hőstörténete 1848-ban: 80 huszár
A Színész, a Bolond és a zseniális festőművész: Csontváry
Isabelle Huppert gyereket szül Monori Lilinek: Örökség
Az első Oscar-díjas magyar film a karrierista német színészről: Mephisto
Mindenki vetkőzik és meghal, de mi ennek az értelme? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (18+)
A hivatalosan soha be nem mutatott magyar vígjáték: Emberrabló lányok
