A budapesti Filmmúzeum a Tanács körúton (ma: Károly körút) a hetvenes-nyolcvanas években a filmbarátok oázisa volt, a legérdekesebb fővárosi mozi. Műsorán olyan művek szerepeltek, melyek vitathatatlanul figyelemre méltók, sőt sokszor kifejezetten értékesek is voltak, ám anyagi vagy ideológiai okokból a széles moziforgalmazásba nem kerülhettek be. A Filmmúzeum közönsége láthatott először legálisan egy James Bond-filmet, a Tűzgolyót (1965), amelyet Tengeri cápák címmel vetítettek az 1968-as Brit Filmnapokon. Itt láthattuk Pier Paolo Pasolini életművének legjavát is: főként a Máté evangéliuma (1964), a Teoréma (1968) és Az Élet trilógiája (1971–1974) kiugró sikert ért el, némelyik évekig műsoron volt. A Filmmúzeum hozta el hozzánk Roman Polański klasszikus horrorjait is (Iszonyat, 1965; Vámpírok bálja, 1967; Rosemary gyermeke, 1968; A bérlő, 1976), A majmok bolygóját (1968) – ezt később az országos mozihálózat is átvette – és Bruce Lee A Sárkány közbelép (1973) című utolsó, még befejezett filmjét. Ide futott be elsőként a Bonnie és Clyde (1967), Az ördögűző (1973), a Taxisofőr (1976), A bádogdob (1979), az Utolsó tangó Párizsban (1972), A nagy zabálás (1973) és Az utolsó asszony (1976) is, hogy egyik nagy kedvencemről, a Fellini-Satyriconról (1969) ne is szóljak. A kuriózumok közé tartozott a svéd Vilgot Sjöman meztelenséggel fűszerezett drámája, a Szégyenlős Charlie (1971) és egy vicces finn filmvígjáték, az Ádám évakosztümben (1971). Finn film még nem szerepelt a MovieCopson, és mi tagadás, a vígjátékokkal sem állok túl jól. Szóval a mai opusz igazi különlegességnek ígérkezik, ráadásul filmtörténeti kitekintésre is alkalmat ad, hiszen a témának korábban három filmváltozata is volt már.

FIGYELEM! Az alábbi szöveg egyes illusztrációi explicit férfi és női meztelenséget ábrázolnak, ezért csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre!  

A történet

Egy veszélyes elítélt, Yrjö Granberg megszökik a vonat börtönvagonjából. A közeli hangulatos városkában, Ojantéban gyorsan elterjednek a szökésről szóló hírek. Közben visszatér a szabadságáról Viirimäki úr, az állomásfőnök, de lekési a kompot. Szerencsére két fiatalember, Heikki Himanen és Jussi Kirves épp arra jönnek a motorcsónakjukkal, és felajánlják, hogy elviszik őt. Sajnos Viirimäki úr nagyon sietne, ezért belekontárkodik a motorcsónak vezetésébe. Meg is lesz ennek a következménye: a jármű nemcsak hogy leáll a tó közepén, hanem a türelmetlen állomásfőnök még a vízbe is ejti a gyújtógyertyákat. S ha ennyi nem lenne elég, hatalmas zápor kerekedik. Heikki és Jussi megpróbálnak a partra evezni, ám nem sokkal a cél előtt zátonyra futnak. Kiviszik a partra Viirimäki urat, és a közeli csónakházban leveszik a vizes ruháikat, hogy megszárítsák őket. Az állomásfőnöknek változatlanul mehetnékje van, és mivel a közelből egy autó hangját hallja, gyorsan útnak ered, hogy végre elérje a célját. A barátok úgy, ahogy vannak, évakosztümben indulnak utána, hogy visszatérésre bírják. Egyikőjük sem sejti, hogy a szökött bűnöző a csónakház padlásán rejtőzik. Granberg, amint magára marad, összeszedi az otthagyott ruhákat, és a még használható állapotban lévő csónakot is elviszi. Meztelen hőseink hamarosan megtudják, hogy nem a túlparton vannak, hanem egy szigeten. Vissza kell jutniuk a másik oldalra, és ruhát kell találniuk. Mindezt egymástól függetlenül próbálják megtenni, így nem csoda, hogy hol a szökött bűnözővel tévesztik össze őket, hol perverz szatírokat látnak bennük…  

Egy Ádám és két Éva (Heikki Kinnunen, Tuire Salenius és Marja-Leena Kouki)

A szerző

A film alapjául szolgáló regény szerzője, Yrjö Vilho Soini 1896. július 17-én született Hattulában. Édesapja, Aksel Wilho Soini (1854–1934) szintén író és újságíró volt, édesanyja Sigrid Ida Helena af Enehjelm. Volt egy nővére is, Elsa Soini (1893–1952) író és forgatókönyvíró. Yrjö 1914-ben fejezte be iskolai tanulmányait, ezután tanulmányi utazásokat tett Európában. Feltehetően családi hátterének köszönhetően is egyre magasabb beosztásokba került. 1919 és 1923 között az Uuiti Suomen szerkesztőjeként és szerkesztőségi titkáraként dolgozott, 1923 és 1926 között pedig Finnország prágai alkonzuljaként ténykedett, miközben az Aita főszerkesztői pozícióját is betöltötte. 1927 és 1943 között újságelméletet tanított a Társadalomtudományi Egyetemen. Ezen időszak alatt, 1931-től 1933-ig, az Otava irodalmi tanszékének jegyzőjeként is munkálkodott. Számos bizalmi pozíciót töltött be a kulturális és az üzleti életben. 1939-ben kinevezték a Finn Turisztikai Szövetség (a későbbi Finn Utazási Szövetség) vezérigazgatójává, megbízatása 1953-ig tartott. Két alkalommal is megválasztották a Finn Írószövetség elnökének: először 1933 és 1942, majd 1945 és 1958 között állt a szervezet élén. 1922-ben kezdett publikálni. Íróként az Agapetus álnevet használta. Főleg szórakoztató regények és színdarabok fűződnek a nevéhez, melyek némelyikét meg is filmesítették: az Ádám évakosztümben például négyszer is filmszalagra került. A városi életet humorosan megörökítő művei évtizedekig nagy népszerűségnek örvendtek, de stílusa a huszadik század végére már régimódivá, elavulttá vált. Politikai szempontból jobboldalinak számított, világnézetének több írásában is markánsan hangot adott, amivel gyakran váltott ki élénk vitákat. Különösen nagy visszhangot keltett a háborús bűnök tárgyalásával foglalkozó munkája, a Kuin Pietari hiilivalkealla, amely egyes vélemények szerint Urho Kaleva Kekkonen, akkori elnökjelölt ellen irányult, ámbár a neve alig fordult elő benne. Yrjö Soini kétszer nősült: 1920-ban Aino Irene Viljakainent vette feleségül, 1943-ban pedig Kaino Annikki Viktoria Kouhival házasodott össze. Az író 1975. február 6-án Helsinkiben hunyt el. 

A két póruljárt fiatalember az 1931-es filmben (Joel Rinne és Yrjö Tuominen)

A korábbi filmváltozatok

Agapetus 1928-ban megjelent regényét összesen négyszer filmesítették meg. Az első változat 1931-ben került a finn mozikba. Jaakko Korhonen rendező a szerzővel együttműködve írta a forgatókönyvet. Érdekesség, hogy a produkciót az a Suomi-Film gyártotta, ahol Matti Kassila, a negyven évvel későbbi remake alkotója kezdte filmkészítői karrierjét. A forgatás 1930 nyarán zajlott Hollolában (a Pyhäniemi-kastélyban és környékén), Laitialában és a Pölkynsaari-szigeten. Eredetileg hagyományos némafilm lett volna, ám a hangosfilmmel folytatott 1929-es biztató kísérletek után, látva annak növekvő külföldi népszerűségét, az alkotók az utómunkálatok során úgy döntöttek, hogy megpróbálják hangosítani az opuszt. A technikai lehetőségek azonban korlátozottak voltak, ezért csak néhány mondat és három dal hangzik el, illetve készültek különféle hangeffektek és önálló kísérőzene is. A párbeszédek többsége a némafilmekre jellemző módon inzerteken olvasható. A két ruhátlanul maradt férfit, Himanent és Kähkösen hadnagyot Joel Rinne és Yrjö Tuominen alakította. A női főszereplőnek, Elsa Segerbergnek ez volt a második és egyben utolsó filmje. Tuberkulózisban megbetegedett, svájci és német szanatóriumokban gyógykezelték, ennek ellenére huszonhat éves korában meghalt. Filmrendező férje, Carl von Haartman nem volt mellette, épp a spanyol polgárháborúban harcolt. Az Ádám évakosztümben első filmváltozata az 1931-es év harmadik legnagyobb sikere volt Finnországban, 400 ezer finn márka bevételt hozott. 

Az 1940-es filmváltozat főszereplői (Jalmari Rinne, Tauno Palo és Leo Lähteenmäki)

Sirkka Sipilä éjszakai meztelen gimnasztikája a negyvenes évek elején különösen merésznek számított

A kedvező fogadtatás hatására a Suomi-Film néhány év múlva hozzálátott a remake elkészítéséhez. A rendezői székbe Ossi Elstelä, a cég egyik menedzsere ült, akinek ez volt az első munkája önálló alkotóként. (Filmszínészként már 1937-ben bemutatkozott.) A forgatás 1939 nyarán kezdődött. A munkát számos nehézség és tragédia hátráltatta. Október 1-jén, mindössze harminchárom éves korában, szívrohamban meghalt az orosz származású Kaarlo Angerkoski, az egyik főszereplő. Emiatt a következő nyáron meg kellett ismételni a külső felvételeket az Angerkoski helyére lépett Tauno Palóval. Sajnos nemcsak a főszereplőt, hanem az operatőrt is le kellett cserélni: Marius Raichot Kalle Peronkoski váltotta fel, akinek ez volt az első nagyobb munkája. Mindeközben a nagyvilágban is tragédiák zajlottak: 1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború, november 30-án pedig az ún. téli háború Finnország és a Szovjetunió között. A stáb próbálta elviselni és áthidalni a nehézségeket, ám amikor Tauno Palót behívták katonának, a munka tempója jelentősen lelassult. Rövidesen Ossi Elstelät is hívta a haza, így a forgatás teljesen leállt. Szerencsére a téli háború 1940. március 12-én véget ért, a felek békét kötöttek, melynek értelmében Finnországnak le kellett mondania területe körülbelül tíz százalékáról. Az előnytelen békének köszönhetően sikerült befejezni a forgatást. Elstelä rövid énekszámmal indít a film elején, és egyfajta tiszteletadásként az 1931-es verzió zeneszerzőjét, Martti Similät kérte fel a remake kísérőzenéjének megkomponálására. Egy kisebb szerepre meghívta az eredeti film egyik főszereplőjét, Yrjö Tuominent. A gyártás folyamán összesen hét ember vesztette életét természetes okokból vagy a háború következtében. A film 1940 egyik legnagyobb hazai sikerének bizonyult, 1945 végéig 495 369 fizető nézője volt. Említsük még meg, hogy Sirkka Sipilä éjszakai gimnasztikája a női meztelenség legmerészebb ábrázolásának számított akkoriban. 

A német remake egyik reklámfotója

A harmadik filmváltozatot a nyugatnémetek készítették 1959-ben 2 x Ádám, 1 x Éva címmel. Az opuszt Franz M. Lang rendezte, akiről műveltebb filmbarátoknak alighanem Fritz Lang jut eszébe, ám nem hiszem, hogy a névazonosságon kívül vérségi kapcsolat is fennállt volna közöttük. A remake-et készítő Lang korábban rendezőasszisztensként dolgozott. Ez az első és egyetlen mozifilmje, a forgatókönyvet is ő írta. A szerzői jogokból nem csináltak problémát, Yrjö Soini (Agapetus) neve nem került fel a stáblistára. Bár az is igaz, hogy Lang csak a motívumokat vette kölcsön, és új történetet alkotott köréjük. Főhőse, Peter Köhler diák a finn tóvidékre utazik, hogy ottani barátjával, Aarnéval együtt élvezze a gyönyörű tájat és a horgászat örömeit. Egy helyi szépség, Kaarina különösen felkelti hősünk érdeklődését, de egymásra találásukat számtalan nehézség gátolja, például Wickström, a szökésben lévő szélhámos. A szerelmespárt Matthias Fuchs és Heidi Brühl alakította, akik az ún. Immenhof-trilógiában (Die Mädels vom Immenhof, 1952; Hochzeit auf Immenhof, 1956; Ferien auf Immenhof, 1957) már játszottak együtt. A magyar közönség számára egyikőjük neve sem túl ismerős, pedig a hetvenes években Heidi akkor éppen Németországban élő hazánkfia, Ernyey Béla élettársa volt. Sokoldalúságára jellemző, hogy énekesnőként is sztárnak számított hazájában, a nyolcvanas évek elején a diszkózenével is próbálkozott, nem is sikertelenül. A Finnországban forgatott német remake-et fanyalogva fogadták a korabeli kritikusok, és noha ma már van egy kis filmtörténeti értéke, a négy filmfeldolgozás közül a leggyengébbnek tartják. 

A legismertebb finn filmrendező, Matti Kassila (1924–2018)

A rendező

Finnország egyik legjelentősebb filmese, a forgatókönyvíróként sem ismeretlen Matti Uolevi Kassila 1924. január 12-én született Keuruuban. Édesapja Väinö Kassila mozdonyvezető volt, édesanyja neve: Anna Kassila. Matti a második világháború miatt kénytelen volt félbehagyni a tanulmányait. Először légvédelmi önkéntesként szolgált, majd újonckiképzésre ment. A diftériajárvány következtében kialakult szívproblémái miatt mentesült a frontszolgálat alól. A háború hátralévő részében a varkausi Páncélos Erők Központi Javítócentrumában dolgozott. 1942-ben szerzett diplomát. Már a háború alatt is játszott a Varkaus Työväenteatteriban. 1944-ben színészgyakornoki állást kapott a Helsinki Nemzeti Színházban. 1946-ban került a Suomi-Filmhez, ahol előbb Valentin Vaala, majd Edvin Laine rendezők asszisztenseként ténykedett. 1949-ben rendezhette meg első önálló játékfilmjét. Visszaemlékezései szerint a Suomi-Film igazgatója, Toivo Jalmari (T. J.) Särkkä magához kérette őt, és felajánlotta neki, hogy saját filmet rendezhet. Persze kötött feltételekkel: megvolt a kész forgatókönyv, rendelkezésre álltak az előre kiválasztott színészek, és a forgatáshoz körülbelül egy hónapnyi időt kapott. Az eredmény az Isäntä soitta hanuria (1949) című vígjáték, amelynek fogadtatása meglehetősen vegyes volt, mindazonáltal zöld utat biztosított Kassila további rendezői megbízásaihoz. 

Palmu felügyelő tévedése (1960)

A direktor felvette a Suomi-Film munkatempóját, ami általában évi két filmet jelentett már elfogadott forgatókönyvek alapján. A szakmai áttörést a Radio tekee murron (1951) című krimi hozta meg, amelyet úgy a nézők, mint a kritikusok jól fogadtak. A forgatókönyv részben Kassila munkája volt. Írótársával, Aarne Tarkasszal és Osmo Harkimo operatőrrel 1952-ben megalapította a Junior Film nevű vállalatot, és elsőként a folytatást készítették el Radio tulee hulluksi (1952) címmel. Bár ezt is tetszés kísérte, a Junior Film mégis ingatag alapokon állt, ezért Kassila még 1952-ben visszatért a Suomi-Filmhez. Itt három év alatt hat filmet rendezett, és érdeklődése egyre inkább a vígjátékok felé fordult. Tehetsége elismeréseként két egymást követő évben (1954, 1955) is elnyerte a legjobb rendezőnek járó Jussi-díjat, a legrangosabb finn filmszakmai díjat. Az ötvenes évek második felében a színház világára is kiterjesztette működését, színházigazgatói megbízásokat is kapott. Közben újabb filmes céghez, a Fennada-Filmhez vándorolt, ahol négy filmet forgatott. Ezt követően újra önállósodni próbált, és Osmo Harkimóval megalapította a Kassila & Harkimo produkciós vállalatot. Egyetlen film készült itt, az élet ürességébe belefáradt üvegművészről szóló Lasisydän (1959). Ennek kudarca után Kassila ismét a Suomi-Filmmél próbálkozott. Toivo Särkkä Mika Waltari Palmu felügyelő tévedése című 1940-es, magyarul is megjelent regényét ajánlotta témának. Kassila ezt először nem találta eléggé filmszerűnek, ám menet közben „beleszeretett” a regénybe, és nagy szakmai és közönségsikert aratott filmet forgatott belőle, melyet 1960-ban mutattak be. 

Haluan rakastaa Peter (1972)

A kedvező fogadtatásnak köszönhetően több folytatás is készült a filmhez, noha a regények kronológiája szempontjából a második rész valójában az első volt. Az első két Palmu-film között Kassila leforgatta az egyik álmán alapuló Bíbor galamb című film-noirt, amely Fritz Lang és Alfred Hitchcock hatását tükrözi. Az 1963-ban kezdődött és több mint két évig elhúzódott színészsztrájk súlyos válságba sodorta a finn filmgyártást, amit Kassila karrierje is megsínylett: 1963 és 1968 között egyetlen filmet sem forgatott, és később sem tudta megismételni fénykorának sikereit. Az 1970-es évek végén oktatási és adminisztratív pozíciókban dolgozott a filmiparban. 1975 és 1980 között művészprofesszori állást töltött be, 1977 és 1979 között pedig a Finn Filmalap gyártásvezetőjeként dolgozott. A hetvenes évek szexuális felszabadultsága Kassila filmjein is meglátszott, műveiben a meztelenség és az erotika egyre nagyobb teret kapott: Ádám évakosztümben (1971), Haluan rakastaa Peter (1972), Meiltähän tämä käy (1973). A Natalia (1979) című film a szovjet–finn barátság parodisztikus bemutatása. A címszereplő nem egy hölgy, hanem egy tehén, aki a Szovjetunióból téved át Finnországba, ahonnan persze vissza akarják juttatni őt a hazájába. Kassila utolsó filmjei között találunk remake-et, krimit, musicalt és thrillert, de tudomásom szerint egyik se jutott el Magyarországra. Utolsó alkotását 1994-ben rendezte. A művész magánéletét sokáig végigkísérte az alkoholizmusa. 1963-ban ittas vezetésért el is ítélték, és munkatáborba küldték. 1970-ben hagyott fel az ivással.  Kétszer nősült, mindkét feleségétől egy fia született. (Első házassága színésznő felesége haláláig tartott.) Az első gyermek, Taavi Kassila szintén rendező lett. A második fiú, Teemu 1974-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, amelyben meghalt a legjobb barátja. Matti Kassila 2018. november 29-én lépett utoljára a nyilvánosság elé. A következő hónapban, december 13-án hunyt el Vantaa városában. Kilencvennégy esztendős volt.

Ítéletidő tombol a szabadban (Juha Hyppönen és Veijo Pasanen)

Szatírt láttam a mezőn!

Az országút fantomja (Juha Hyppönen)

Érdekességek a film megszületéséről

Matti Kassilát állítólag eleinte egyáltalán nem érdekelte, hogy leforgassa az Ádám évakosztümben újabb remake-jét. Talán azért sem, mert korábban már két filmet is forgatott Agapetus írásai alapján: a Kuriton sukupolvi (Neveletlen nemzedék) és a Syntipukki (Bűnbak) egyaránt 1957-ben került a finn mozikba. Úgy tudni, a Fennada-Film egyetlen év alatt tizennégy filmtervét utasította vissza. Egy magyar filmrendező valószínűleg jóval kevesebb kudarc után is bedobta volna a törölközőt, Kassila viszont nem csüggedt, és előállt a tizenötödik ötlettel. Ez volt az Ádám évakosztümben, az Agapetus-mű egyetlen színes filmváltozata. A forgatókönyvet a rendező és Osmo Lampinen írta, akik bizonyos változtatásokat is végrehajtottak. Aarne Himase gyógyszerészből Heikki Himanen televíziós személyiség lett, Paavo Kähkösen hadnagy pedig Jussi Kirves, egy  autószerelő műhely vezetője. A korábbi filmváltozatokban a férfiak meztelenségét inkább csak sugallták, de konkrétan nem mutatták, azonban nagyobb hangsúlyt kaptak azok az epizódok, amikor női ruhát kénytelenek magukra venni. A hetvenes évek szexuálisan valamelyest felszabadultabb légkörében ez az arány megfordult: hosszabb ideig látjuk hőseinket meztelenül, olykor a hímvesszők is képbe kerülnek, ugyanakkor csökkent a női ruhában töltött idő mennyisége. A szökött fogoly személye is inkább vígjátéki figura, mint félelmet keltő szereplő.

Hol vannak a ruháink? (Heikki Kinnunen és Juha Hyppönen)

Elmélkedés a szaunában (Tuire Salenius és Marja-Leena Kouki)

Szatír a házban (Heikki Kinnunen, Marja-Leena Kouki és Tuire Salenius)

A forgatás 1971. június 21-én kezdődött, és július folyamán fejeződött be a szabadtéri jelenetek rögzítésével. Augusztusban körülbelül egy hétig műteremben dolgoztak. A legfontosabb forgatási helyszínek: Hausjärvi (a Ryttylä–Riihimäki vasútvonalon), Nurmijärvi (Granberg szökése a vonatról), Joutsa (Eino Kaipainen tengerparti szaunája Tuire és Marja úszási jelenetéhez) és Kirkkonummi (Heikki és Tuire egy elhagyott lakóépületben keresi Viirimäkit). A legtöbb helyszínt Luhankában találta meg a stáb. A belső felvételek a Fennada-Film helsinki műtermeiben készültek. Mindkét férfi főszereplőnek (Heikki Kinnunen és Juha Hyppönen) ez volt az első nagyobb filmszerepe. A Tuire Korpelát alakító Tuire Salenius a forgatás idején még főiskolás volt. A filmzene megkomponálására eredetileg Kari Rydmant akarták felkérni. Nem tudom, erre végül miért nem került sor, mindazonáltal a zenét Nacke Johansson írta, és az ő zenekara is adta elő. Az opuszt 1971. október 8-án tűzték műsorukra a finn filmszínházak. 141 650 nézőjével az esztendő harmadik legsikeresebb hazai bemutatójának számított, ámbár kritikái kicsit fanyalgók voltak. A hazai siker ellenére a mérleg veszteséggel zárult, ugyanis a gyártási költség 558 886 finn márka volt, amelyből 75 ezer márkát a Finn Filmalapítvány biztosított, a bevétel viszont csak 366 622 finn márkára rúgott. Az alkotókat ellenben bőven kárpótolta a későbbi televíziós siker. Az 1976. január 24-i hazai tévépremiernek nem kevesebb, mint 2 100 000 nézője volt. Az ismétlésre 1979. március 24-én került sor, és a komédia akkor is még 1 888 888 nézőt tudott a képernyők elé ültetni. 1993. november 26-án már csak 740 ezren nézték meg a filmet a tévében, ami nemcsak a filmdivatok megváltozásával magyarázható, hanem azzal is, hogy a mű abban az esztendőben már VHS-en is elérhetővé vált. (A DVD-t 2015-ben dobták piacra.)  

A boldog vég (Tuire Salenius és Heikki Kinnunen)

Ádám évakosztümben (Aatamin puvussa... ...ja vähän Eevankin, 1971) – finn vígjáték. Agapetus regényéből a forgatókönyvet írta: Matti Kassila és Osmo Lampinen. Operatőr: Olavi Tuomi. Zene: Nacke Johansson. Díszlet és jelmez: Aino Mantsas-Kassila. Vágó: Juho Gartz. Rendező: Matti Kassila. Főszereplők: Heikki Kinnunen (Heikki Himanen), Juha Hyppönen (Jussi Kirves), Marja-Leena Kouki (Marja), Tuire Salenius (Tuire Korpela), Kauko Helovirta (Korpela rendőrfőnök), Risto Mäkelä (Yrjö Granberg), Pia Hattara (Selma), Tiina Rinne (Salme). Magyarországi bemutató: 1974. szeptember 12. (Budapest, Filmmúzeum), 1976. augusztus 5. (Budapest, Filmmúzeum, felújítás)

RÁADÁSGALÉRIA: APÓCÁK A PÁCBAN – MEZTELENÜL

Természetesen nem az Ádám évakosztümben az egyetlen olyan film, amelyben egy vagy több férfi szereplő ruha nélkül marad, és meztelenül kell kilábalnia a kínos helyzetből, ami persze számos galibát okoz. A teljességre való törekvés igénye nélkül idézzünk fel néhány ilyen filmet a Magyarországon sem ismeretlen alkotások közül! 

A bevezetőben már említett A majmok bolygója (1968) című sci-fiben a férfi meztelenség egyáltalán nem a humor forrása. Az ismeretlen és lakatlannak hitt bolygón landoló űrhajósok hosszas sivatagi vándorlás után végre vízre bukkannak. Boldogan vetkőznek meztelenre, hogy megmártózzanak a hűs vízben, és közben valakik ellopják az összes ruhájukat. Hőseink persze megpróbálják visszaszerezni az öltözéküket, ám különös kalandjaik még csak ezután kezdődnek… 

Természetesen nem hagyhatjuk ki a helyzet magyar variációját sem, az Illetlenek (1977) című tévéfilmet. Egy négyfős alkalmi társaság (Kertész Péter, Tímár Béla, Harsányi Gábor és Hollai Kálmán) a jól végzett munka után meztelenül fürdőzik a Dunában, amikor egy kézigránátot találnak a vízben. Arra gondolnak, hogy halászni fognak vele. Kibiztosítják és visszadobják a vízbe, ám egyikőjük kutyája a gránát után úszik, és lelkesen visszahozza. Hőseink ahogy vannak, anyaszült meztelenül menekülni próbálnak, nyomukban a kézigránátot a szájában hozó, hűséges ebbel… 

Az olasz Languszta reggelire (1979) kétbalkezes főhőse, Enrico Tucci (Enrico Montesano) sikeresnek hitt barátjától (Claude Brasseur) kér segítséget, hogy élete végre helyes mederbe kerüljön. A cimbora viszont épp félrelépni készül, amikor felesége váratlanul hazatér. Enrico feladata, hogy eljátssza a feleség előtt a szexi szerető férjének szerepét. Mindebből számtalan félreértés keletkezik, és hősünk egy elegáns estélyen ruha nélkül marad… 

Még egy magyar film, egész pontosan magyar–nyugatnémet koprodukció. Szalkai Sándor Szerelem száz háton (1984, németül: Popcorn und Paprika) című filmjét nálunk a televízió mutatta be, a mozik nem játszották. A német és a magyar úszóválogatott közös magyarországi edzőtáborozása kapcsán régi szerelmek élednek fel, és újak is szövődnek. A fiatal német úszók úgy tudják (vajon miért?), hogy a magyar lányok könnyen kaphatók, ám a hölgyek megtréfálják őket, és a fiúk meztelenül kénytelenek elmenekülni egy lakásból. Vesztükre a házzal szemben egy pszichiáter rendelője van, ahol a magát nagyothallónak tettető idős dáma (Gobbi Hilda) épp a Rorschach-tesztet végzi. A kérdésre, hogy mit lát, a hölgy felnéz, és megpillantva a szemközti háznál zajló eseményeket, pajkos mosollyal feleli: meztelen férfiakat… 

A horrorként aposztrofált amerikai Kéjutazás (2001) két fiatal főszereplője (Paul Walker és Steve Zahn) egyikőjük barátnőjéért indul hangulatosnak ígérkező, ám hosszas autós utazásra. Az unalmat tréfálkozással akarják elűzni, és egyikük a CB-rádión nőnek adva ki magát randira hív egy kamionost egy közeli motelbe, ahol ők is megszállnak. A tréfa rosszul sül el, mert a felajzott kamionos élőhalottá veri a megadott szobában talált barátságtalan üzletembert. A dolognak ezzel még nincs vége, a kamionos ugyanis megtudja, kik szedték rá, és a fiúk, hogy mentsék az életüket, kénytelenek engedelmeskedni a parancsainak. Ezek egyike, hogy egy kamionos pihenőben meztelenül kell bemenniük egy étterembe, és tizenkét sajtburgert rendelniük…

A TILTOTT POSZTOK

Patrick Hernandez: Az elevennek született diszkósztár esete Madonnával (18+)

Árulás, szerelem, hadititkok és gyilkosság a kubai rakétaválság idején: Topáz (18+) 

A holland munkásmozgalom erotikus kezdetei Paul Verhoeven szemén át: Forró verejték (18+)

Prehisztorikus izmok és lenge hölgyek a kannibálfilmes direktor fantasyjében: Barbár fivérek (18+)

Isaura a láncai után a ruháit is ledobálta: Luz del Fuego (18+)

Az ABBA és a pedofil riporter: ABBA – A film (18+)

A test féktelen gyönyörei és szenvedései egy felkavaró botrányfilmben: Sweet Movie (18+)

Jane Birkin, az anális szex és a Je t’aime: Szeretlek, én se téged (18+)

Megdöbbentő szadomazochista viszony a láger volt foglya és őre között: Az éjszakai portás (18+)

Fellini önvallomása és a lufimellű lenge nők: Nyolc és fél (18+)

Vér, mágia és szex, avagy Artúr király és a kerekasztal lovagjai: Excalibur (18+)

Andy Vajda mozgalmas szexuális élete: Érett nők dicsérete (18+)

Pajzán kalandok a középkori Angliában: Canterbury mesék (18+)

Amitől fennakadtak Sean Connery szemei: A velencei nő (18+)

Szamurájgyilkosságok és tomboló nemi ösztönök a középkori Japánban: Onibaba (18+)

A leghírhedtebb botrányfilm a szocialista Jugoszláviából: W. R. – Az organizmus misztériuma (18+)

TEAKBOIS KÍNÁLATÁBÓL

Magyarölő spanyol farkasember Japánban (18+)

Zsarubosszú a sztriptízbárban (18+)

A nővér és a szexuális ragadozó (18+)

Az ördög lánya ellenszegül (18+)

Repülj és szexelj! (18+)