A hetvenes évek híres-hírhedt botrányfilmjei inkább több, mint kevesebb késéssel befutottak Magyarországra is, ám van néhány opusz, melynek hivatalos itthoni forgalmazására azóta sem került sor. Ezek egyike az olasz Tinto Brass pornográfiába hajló történelmi szuperprodukciója, a Caligula (1979) – jómagam nagyvárosi legendának tartom, hogy hivatalos magyar szinkron készült volna hozzá – és a francia Francis Girod idén ötvenéves botrányfilmje, a Pokoli trió (1974). Ez utóbbit egy valóban megtörtént bűnügy ihlette, amely a harmincas években játszódott le. A rendező több ponton eltért a tényektől, bár ami azt illeti, a film alapjául szolgáló regényre sem jellemző a precíz történeti hűség. Az 1974-es cannes-i filmfesztiválon is vetített alkotás Franciaországban nagy megütközést váltott ki, a korabeli médiahíresztelésekkel ellentétben azonban nem vált kasszasikerré. A botrányt több tényező is táplálta. Először fordult elő, hogy egy valóban megtörtént borzalmas bűnügy alapján lényegében egy fekete komédia készült, ámbár tíz évvel korábban, Claude Chabrol Landru (1963) című filmje esetében már megfigyelhetők voltak hasonló törekvések. Girod a kor ízléséhez képest szokatlanul merész módon jelenítette meg az erotikát és a rémségeket, és a döbbenetet fokozta, hogy ezeket a jeleneteket olyan nagyra becsült sztárok játszották, mint Romy Schneider és Michel Piccoli. Utóbbi egyébként visszaesőnek minősült, hiszen az előző év zajos botrányának, A nagy zabálásnak (1973) is aktív részese volt. Az évek múlásával a Pokoli trió botrányai elcsendesedtek, hiszen a nézők sokkal durvább dolgokat láthattak már azóta a filmvásznon is. Franciaországban immár egyfajta klasszikusként tekintenek a műre, nemzetközi viszonylatban viszont nem tartják egyenrangúnak a korszak más hírhedt botrányfilmjeivel, mint például az Utolsó tangó Párizsban, A nagy zabálás, a Sweet Movie, a Salò, avagy Szodoma 120 napja vagy Az érzékek birodalma.
FIGYELEM! Ez a poszt egy megtörtént kegyetlen bűncselekményről készült filmet ismertet, továbbá egyes illusztrációi explicit női meztelenséget ábrázolnak. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A történet
1931-et írunk, a helyszín: Marseille. A gyönyörű német nő, Philomène Schmidt egy idős hölgy gondozónője volt, a beteg halála után azonban élete bizonytalanná vált. Egy nálánál idősebb francia férfi, Villette az udvarlója, aki azt állítja, nem veheti őt feleségül, mert a(z első világ)háborúban eltűnt a felesége, ezért nem tud elválni tőle. A kapzsi ügyvéd, Georges Sarret siet a pár segítségére: hamis papírokat szerez az eltűnt feleség haláláról, így semmi akadálya az újabb esküvőnek. Philomène és a testvére, Catherine az ügyvéd szeretői lesznek. Villette hamarosan elhalálozik, amit az ügyvéd leginkább azért sajnál, mert nem kötött rá életbiztosítást. Ezt a hibát nem akarja újra elkövetni. Talál egy másik korosabb férfit, egy Detreuil nevű betegeskedő nyugdíjast. Ráveszi, hogy vegyen feleségül egy fiatal külföldi nőt – Catherine-t –, aki szeretne Franciaországban maradni, s a házasságért cserébe ápolná a férfit. Georges cinkosa, Chambon Detreuil-nek adja ki magát, és életbiztosítást köt ifjú neve javára. Mondani sem kell, hogy az igazi Detreuil rövidesen alulról szagolja az ibolyát, a biztosítási díjon pedig a bűntársak osztoznak. Georges kapzsisága itt is megnyilvánul: előbb levonja az összegből állítólagos kiadásait, majd a maradék pénz felét is zsebre teszi. A pokoli trió érdeke, hogy alkalmi bűntársukat, Chambont is félreállítsák az útból. Ironikus, hogy épp Georges gondolja kapzsinak a bűnsegédjét. Micsoda véletlen: Chambon épp nemrég nősült, ráadásul a neje, Noémie egy gazdag nő. Az ügyvéd és két szeretője karácsonykor vendégségbe hívják a házaspárt. Sarret hidegvérrel végez velük. A holttesteket fürdőkádba teszik, és Georges kénsavat önt rájuk. Miközben az ügyvéd újabb bűncselekményeket készít elő, gondol a jövőre is, és politikusi pályára akar lépni…
Georges-Alexandre Sarret (balra) a bírósági tárgyaláson
Az eredeti bűnügy
A Pokoli trió egy megtörtént bűnesetet rekonstruál a kor filmes ízléséhez képest döbbenetesen naturalisztikus részletezéssel. A görög származású Georges-Alexandre Sarret 1878. szeptember 23-án született Triesztben, amely akkoriban az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. Eredeti neve: Giorgio Sarrejani. Az 1890-es években emigrált Franciaországba, 1903-ban kapta meg az állampolgárságot. A Marseilles-i Egyetemen orvostudományt, kémiát és jogot tanult. Ügyvéd lett, és hamar rájött arra, hogy nem a törvények betartásával, hanem azok megkerülésével tud viszonylag gyorsan meggazdagodni. Szerelmi viszonyt alakított ki egy német testvérpárral, Catherine és Philomène Schmidttel, akiket bevont sötét üzelmeibe. Mindkét nő házasságot kötött egy-egy betegeskedő férfival. Az egyik férfi nevében egy negyedik bűnöző, Louis Chambon-Duverger életbiztosítást kötött. Ezután már csak át kellett segíteni a túlvilágra a betegeskedő férjet, és a bűntársak máris osztozhattak az életbiztosításon. Sarret és a szeretői együtt laktak Aix-en-Provence egyik külvárosi villájában, miközben a férfinak felesége, sőt gyermekei is voltak, igazi családja egy pazarul berendezett marseilles-i lakásban élt. Sarret úgy ítélte meg, hogy cinkosa, Chambon-Duverger mohóvá vált, ezért eldöntötte, hogy megszabadul tőle. 1925. augusztus 20-án meghívta a szeretőivel közös villájába a férfit és annak barátnőjét, Noémie Ballandraux-t. Mindkettőjüket agyonlőtte egy vadászpuskával. Ezután a hullákat fürdőkádba tette, és kénsavat öntött rájuk. (Száz litert vásárolt, hogy biztosan elegendő legyen.) A tetemek három nap alatt oldódtak fel a kénsavban. A fekete masszát Sarret és a Schmidt nővérek a kertben a fűre öntötték.
Sarret utánzója, John George Haigh (1909–1949), a „savfürdős gyilkos”
A kettős gyilkosság hat évig felderítetlen maradt. Ez idő alatt a három bűnöző szórta a pénzt, ezért 1930-ban egy újabb életbiztosítási csalás tervét dolgozták ki. Catherine Schmidt halálát kívánták eljátszani, amihez a tüdőbeteg Magali Herlint akarták felhasználni. A nővérek magukkal vitték Magalit a villába azzal az ígérettel, hogy ápolni fogják. Valójában a halálában reménykedtek, hogy utána a tetemet Catherine holttesteként használják fel. A tüdőbeteg Herlin azonban a friss vidéki levegő hatására kezdett jobban lenni, ezért 1930. március 29-én Serrat egy pohár mérgezett pezsgőt itatott vele. A „halott” Catherine Nizzába utazott, hogy eltűnjön az emberek szeme elől. Egyéves ott-tartózkodása alatt beleszeretett egy ifjúba, és vele együtt Marseille-be ment. 1931 márciusában egy járókelő megpillantotta őt az utcán, és felismerte. Az illető tudott arról, hogy a nő hivatalosan halott, ezért értesítette a hatóságokat. A nyomozók elsőként Philomène-t vették őrizetbe. Catherine két nappal később önként ment be a rendőrségre, és rövidesen ő is börtönben találta magát. A két nő vallomást tett Sarret ellen, akit 1931. március 27-én tartóztattak le. A férfi elismerte Chambon-Duverger meggyilkolását, de tagadta, hogy bármi köze lenne Magali Herlin, illetve a Schmidt nővérek gyanús körülmények között elhunyt férjeinek halálához. Ügyvédi tehetségének köszönhetően Sarret minden eszközzel késleltetni próbálta ügyük bírósági tárgyalását, többek között különféle eljárási hibákra hivatkozott. A per 1933. október 23-án kezdődött, és október 31-én ért véget. Az esküdtszék fejenként tíz év börtönbüntetést szabott ki a nővérekre, Serrat ügyvédet viszont halálra ítélte. 1934. április 10-én guillotine által fejezték le: ő volt az utolsó nyilvánosan lefejezett rab Aix-en-Provence-ban. Egyes vélemények szerint az ő rémtettei inspirálták a „savfürdős gyilkos” (Acid Bath Murderer), John George Haigh (1909–1949) hasonló bűncselekményeit is.
Francis Girod (1944–2006)
A rendező
Francis Girod francia rendező, forgatókönyvíró és színész 1944. október 9-én született Franciaország északnyugati részén, Semblançay településen. Brüsszelben nevelkedett, szülei nyolcéves korában elváltak. Tizenéves korában élénken foglalkoztatta az amatőr színjátszás. Ennek ellenére újságírást kezdett tanulni. 1964 és 1966 között a Le Nouvel Observateur hetilapnál, illetve a Francia Rádió- és Televízióirodánál (ORTF) dolgozott. Rendezői pályafutását Roger Vadim és Jean-Pierre Mocky asszisztenseként kezdte. Kevésbé köztudott, hogy ő volt Jancsó Miklós magyar–francia koprodukciója, az usztasa terroristákról szóló Sirokkó (1969) egyik forgatókönyvírója. Első önálló mozifilmjével, a Pokoli trióval (1974) valósággal berobbant a francia kulturális életbe. Ez a legtöbbet emlegetett és leghíresebb filmje, amely a magyar mozikba éppúgy nem jutott el, ahogy tudomásom szerint későbbi alkotásai sem. Ezek közül a René, a tolvaj (1977), A bankárnő (1980), a Tiszta ügy (1984) és a Pokolra szállás (1986) mondható a legismertebbeknek. Mindegyik filmjében a francia filmművészet nagyágyúival dolgozott együtt, akik közül néhányan (Michel Piccoli, Romy Schneider, Claude Brasseur és mások) nem csak egyszer álltak a kamerája elé.
Claude Brasseur és Sophie Marceau a Pokolra szállás (1986) vitatott jelenetében
A Gérard Depardieu, Michel Piccoli és Sylvia Kristel nevével fémjelzett René, a tolvaj valós események alapján készült. Főszereplői két jó barát, az ügyes tolvaj és a kissé korrupt zsaru. A bankárnő Romy Schneider által megformált címszereplője szintén valós személy volt, Marthe Hanau (filmbeli neve: Emma Eckhert), aki 1914 és 1928 között futotta be buktatókkal tarkított karrierjét. Nagy nevek (Catherine Deneuve, Jean-Louis Trintignant és Michel Serrault) játszanak a Tiszta ügy című drámában is, amely a „majdnem névrokon” Françoise Giroud akkoriban megjelent regénye alapján készült. A francia köztársasági elnök házasságon kívüli, eltitkolt viszonyából gyerek született. Egy banális lopási ügy miatt (a hősnő táskáját, benne egy kulcsfontosságú levéllel, elemelik) úgy néz ki, hogy mindez nyilvánosságra kerül, amit az elnök minden eszközzel próbál megakadályozni. A Pokolra szállás című dráma egy szerelmi jelenet miatt kavart kisebbfajta erkölcsbotrányt Franciaországban: a két főszereplő, Claude Brasseur és Sophie Marceau ugyanis pár évvel korábban még apát és lányát játszották a Házibuli-filmekben. Brasseur kapta a főszerepet Girod utolsó alkotásában is (Az orosz bácsi, 2006), melynek premierjét a rendező már nem érte meg: 2006. november 19-én Bordeux-ban hunyt el szívroham következtében. Épp egy tévéfilmet forgatott, melyet Dominique Baron fejezett be.
Bűntársak és szeretők (Mascha Gonska, Michel Piccoli és Romy Schneider)
A bűn vonzásában
Gyilkossági előkészületek (Romy Schneider és Michel Piccoli)
Érdekességek a film születéséről
A nemesi származású francia írónő, Solange Fasquelle (1933–2016) eredeti neve: Solange Marie Andrée de La Rochefoucauld. 1959-ben jelent meg első regénye, a Malconduit. Legjelentősebb műve az 1967-ben publikált L'Air de Venise, leghíresebb regénye azonban az öt évvel későbbi Le Trio Infernal, amely részben a belőle készült botrányfilmnek köszönheti ismertségét. Az írónő nem ragaszkodott az eredeti bűnügy hiteles felidézéséhez, Francis Girod és forgatókönyvíró-társa, Jacques Rouffio pedig helyenként a könyvtől tértek el. Talán legjelentősebb változtatásuk, hogy míg a regényben a triót egyértelműen a pénzéhség kovácsolta össze, addig a filmváltozat a kapcsolat erotikus aspektusaira helyezte a hangsúlyt. A jellemrajz is módosult: a filmben a Schmidt nővérek mindvégig Sarret befolyása alatt állnak, a könyvben viszont a bírósági tárgyaláson „mesterük” fölé kerekednek. Nem tudni, ügyvédi tanácsra vagy saját kezdeményezésre-e, de a nővérek ügyesen építettek arra a kortárs előítéletre, hogy a mentálisan egyszerű nők könnyen elcsábíthatók és befolyásolhatók. Hiába volt Sarret a képzett jogász, a borzalmas bűnügyből csak a nők tudták kimagyarázni magukat, csak az ő fejük maradt a nyakukon. (A film Sarret és Philomène házasságával ér véget, a tárgyalás és a kivégzés nem látható.) Girod és Rouffio lényegében fekete komédiaként képzelték el a történetet, évtizedekkel megelőzve például az Izomagyak (2013) című hasonló felfogású amerikai filmet, amely egy olyan kegyetlen gyilkosságot dolgozott fel, melynek egy magyar pár volt az áldozata. (A meggyilkolt magyar férfi nővére pert indított a Paramount filmstúdió és Michael Bay rendező ellen kegyeletsértés miatt, és az ügyet meg is nyerte.)
Pillantás egy gyilkosságra (Romy Schneider)
Philomène esküvője
Catherine és Philomène (Mascha Gonska és Romy Schneider)
Girod hangsúlyozta, hogy nem ijesztgetni akarta a nézőket, hanem szórakoztatni, ezért nem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek horrornak nevezik a filmjét. Szerinte ami a Pokoli trióban történik, az szinte gyerekjáték ahhoz képest, hogy miféle szörnyűségek fordulnak elő a jelenkori civilizációban. Ő maga így jellemezte az alkotását: „Üvegtartályba telepítek három szörnyeteget és figyelem őket. Sorra vetem közéjük az áldozatokat, és nézem, amint felfalják őket. A három szörnyetegnek torkán akad az utolsó áldozatuk. Megemészthetetlen.” Mint mondotta, olyan alkotókat tekintett művészi példaképének, mint Jean Renoir, Luis Buñuel, Alfred Hitchcock, Federico Fellini és Claude Chabrol. A francia filmművészet legendás karakterszínészéhez, Michel Piccolihoz eljutott a Pokoli trió forgatókönyve, és nagyon megtetszett neki. Annyira, hogy nemcsak a főszerep eljátszására volt hajlandó, hanem arra is, hogy anyagilag is támogassa a film megszületését. Philomène Schmidt megszemélyesítésére Romy Schneider több okból is ideálisnak tűnt. A legfontosabb, hogy osztrák származása miatt testhezálló volt számára a német nő szerepe. A művésznő egész életében kétségbeesetten küzdött azért, hogy megszabaduljon a Sissi-imázstól, amely az ötvenes években meghozta számára a tartós népszerűséget, ugyanakkor be is skatulyázta. Philomène Schmidt szerepével Romy a lehető legtávolabb tudott kerülni a Sissi által róla kialakult képtől. Az sem volt mellékes, hogy Piccoli a barátja volt, korábban már kétszer forgatott vele: először Az élet dolgai (1970), majd a Sátáni ötlet (1971) című filmben (mindkettő Claude Sautet rendezése). Catherine Schmidt szerepét a divatos német színésznőnek, Uschi Glasnak ajánlották fel. A színésznő gusztustalannak tartotta a forgatókönyvet, és nemet mondott az ajánlatra: „A lelkemet kellett volna odaadnom ezért a szerepért” – mondta utólag. A lengyel származású, szintén német Mascha Gonska lépett a helyére.
A hatvanas-hetvenes években gyakran előfordult, hogy a reklámfotók többet mutattak, mint ami a filmben látható volt (Andréa Ferréol és Philippe Brizard)
Gátlástalan szeretők (Romy Schneider és Michel Piccoli)
Hullarablók (Michel Piccoli, Andréa Ferréol és Romy Schneider)
A forgatás 1973. december 20-án kezdődött, és 1974 márciusában ért véget. A munka java Marseilles-ben és Párizsban zajlott. A klasszikus botrányfilmek koráról van szó, amikor a filmművészet mesterei a kimondhatóság és a bemutathatóság határait feszegették, sőt néhányan át is lépték. Az Utolsó tangó Párizsban (1972, Bernardo Bertolucci) és A nagy zabálás (1973, Marco Ferreri) határozta meg ezt az időszakot. Ráadásul a Ferreri-film két fontos szereplője, Michel Piccoli és Andréa Ferréol a Pokoli trióban is szerepelnek. Ferréol így emlékezett vissza partnernőjére: „Nem ismertem előzőleg Romyt, egyébként ez az egyetlen közös filmünk. Jól kijöttünk egymással. A marseille-i forgatáson nem sokszor találkoztunk, más szállodában lakott, mint mi, többiek, és alig volt közös jelenetünk. Az utószinkron kapcsán Párizsban sűrűn voltunk együtt. Elég kemény forgatás volt, szélsőségesen durva jelenetekkel, például mikor engem a végén meggyilkolnak és szétboncolnak egy fürdőkádban.” [Mint fentebb szó volt róla, nem „szétboncolás” történt, hanem a holttest feloldása kénsavban. – field64] A nyomasztó légkört kicsit oldotta az az incidens, amely Schneider és Girod között játszódott le. Romy megtagadta, hogy leforgassa azt a jelenetet, amelyben Philomène orálisan kielégíti Sarret-t. Girod tajtékzott, és emlékeztette a színésznőt arra, hogy a kifogásolt jelenet kezdettől fogva szerepelt a forgatókönyvben, Schneider ennek tudatában írta alá a szerződést. Romy kijelentette, hogy természetesen elolvasta a forgatókönyvet, de senki nem hívta fel a figyelmét erre a problémás epizódra. Nem tudni, mennyire mérgesedett el a vita, mindazonáltal a jelenetet leforgatták, sőt egyes plakátokhoz fel is használták. Mondani sem kéne, hogy csupán imitált orális szexről van szó.
Irány a kénsavfürdő! (Philippe Brizard és Michel Piccoli)
Beteljesedik a mohó bűntárs végzete (Philippe Brizard)
Noémie holtteste is a kénsavas fürdőbe kerül (Michel Piccoli és Romy Schneider)
A boulogne-billancourt-i stúdióban készült az utószinkron, melynek során Romy futólag újra találkozott egykori vőlegényével, Alain Delonnal. Andréa Ferréol így idézte fel a találkozást: „Leültünk ott a boulogne-i műtermek aljában a bárpult közelében. Egy padra telepedtünk a poharunkkal és vártuk Alain Delont, mint a messiást. És akkor rádöbbentem, hogy ez a nő imádja azt a férfit. Élete szerelme fog arra vonulni. Delon, mikor elment előttünk, a karját lengette, szia, csaó, semmi több. Lenyűgöző, de dermesztő is volt, amit láttam. Romy Schneider, a szupersztár, szerelemért esdekel, és a szerelme Alain Delon. Várakozott csak azért, hogy annyit mondhasson, »helló«. Megindító volt, szánni való és megindító.” A Pokoli triót bemutatták az 1974-es cannes-i filmfesztiválon is, ahol legalább akkora megütközést váltott ki, mint Dušan Makavejev ugyanott vetített botrányfilmje, a Sweet Movie. A kifinomult ízlésű kritikusok szóvá tették, hogy az obszcenitás mindkét műben gyomorforgató gusztustalanságokkal társul. Ennek ellenére a Pokoli triót nem tiltották be, sőt Franciaországban nem is cenzúrázták, ám a cenzorok kikövetelték, hogy a plakátokra is kerüljön fel ez a figyelmeztetés: „Az érzékeny nézőket figyelmeztetjük, hogy e mű olyan jeleneteket tartalmaz, amelyek provokáló vagy sértő hatással lehetnek rájuk.” A vasfüggönyön innen mást sem olvashattunk, mint azt, hogy a hanyatló Nyugaton az effajta, művészetnek csúfolt celluloidmocskok tömegeket vonzanak a mozikba. A valóság ellenben az volt, hogy a film Franciaországban nem volt különösebben sikeres, mindössze 621 777 néző látta. Nyugat-Németországban Schneider hírneve miatt jobban futott, bár ott az első körben csak egy 84 perces verziót forgalmaztak (a teljes játékidő: 107 perc). Kuriózum, hogy a német verzióban Michel Piccoli szinkronhangja Harry Meyen volt, Romy akkori férje, aki a válás után, 1979-ben öngyilkos lett. Részben újabb botrányfilmeknek köszönhetően idővel elültek a Pokoli trió körüli viharok, és az új évezredben már a hetvenes évek egyik legjelentősebb francia alkotásaként emlegetik. Magyarországra tudomásom szerint semmilyen hivatalos csatornán nem jutott el.
Catherine, a gyászoló özvegy (Michel Piccoli, Romy Schneider és Mascha Gonska)
Így látták ők
„Közönséges tucatkrimi – vélhetné az olvasó. A dolog lényege azonban nem a történet, hanem a hogyan. A fejbe verő, elkábító, csillapíthatatlan undort kiváltó hatás ugyanis a »megcsinálás« – technikailag egyébként ezúttal is a tökéletességig »perfekt« – módjában van. A csúcspont az, amikor a legújabb áldozatokat, egy orvul meggyilkolt férjet-feleségét a »rettenetes trió« nagy üggyel-bajjal beemeli egy fürdőkádba, s aztán a gyilkos ügyvédet alakító Michel Piccoli három hatalmas ballon-demizsonból kénsavat önt a hullákra. Ettől azok gyorsan elolvadnak: vérvörös, leginkább a szegedi halászlére emlékeztető pépes folyadékká változik a szemünk láttára a két imént még eleven ember teste. Ezt hosszan fényképezik, részletesen, amint a folyadék zubog, fortyog, s itt-ott még felrémlik egy pillanatra egy-egy felismerhető emberi testdarab, végül egységes, sima, vörös masszává válik az egész.”
(Geszti Pál: „Az undor rémuralma”. In: Magyar Hírlap, 1974. június 10., 4. o.)
Philomène (Romy Schneider) is részt vesz a halottak eltüntetésében
„A »kifejezési szabadság« már olyan fokot ért el például a nemi aktusok ábrázolásában, ami még néhány év előtt is elképzelhetetlen volt mindenki számára. Szimptomatikus film ebben a vonatkozásban a francia Francis Girod Trio infernálja, amely mérhetetlenül reklámozott kasszasiker Franciaország-szerte, s amelyben olyan, valódi tehetségű világsztárok voltak hajlandók közreműködni, mint Romy Schneider és Michel Piccoli. Egy a húszas években állítólag valóban megtörtént bűnügy feldolgozása a film, afféle »Kodelkáné, mi van a kosárban«-story, kéjelgő részletezéssel ábrázolt hulladarabolással, gyomorfelfordító szadizmussal és elszabadult pornográfiával. Ez a – különben abszolút profi moziszakértelemmel elkészített – cinikus sikerfilm magában foglalja a másik két legdivatosabb hatáselemet is: a 20-as, 30-as évek ruhastílusát és a baloldalinak, társadalombírálónak álcázott »mondanivalót«. Hiszen Girod azt állítja, hogy filmjével valójában a gazdagok, a pénz hatalma ellen kíván hadakozni, elvetemült bűnöző hőse a legfelsőbb körökbe bejáratos, s a gyilkosságokkal szerzett milliói révén politikai karriert is befut...”
(Zsugán István: „Cannes ’74”. In: Filmvilág 1974/12, 13–18. o.)
Pokoli trió (Le trio infernal / Trio infernale / Trio infernal, 1974) – francia–olasz–nyugatnémet filmdráma. Solange Fasquelle Le trio infernal című regényéből a forgatókönyvet írta: Francis Girod és Jacques Rouffio. Operatőr: Andréas Winding. Zene: Ennio Morricone. Díszlet: Jean-Jacques Caziot és Philippe Turlure. Jelmez: Jacques Fonteray. Vágó: Claude Barrois. Rendező: Francis Girod. Szereplők: Michel Piccoli (Georges Sarret), Romy Schneider (Philomène Schmidt), Mascha Gonska (Catherine Schmidt), Philippe Brizard (Chambon), Andréa Ferréol (Noémie), Jean Rigaux (Villette), Monica Fiorentini (Magali), Hubert Deschamps (Detreuil), Monique Tarbès (nővér).
A szövegben szereplő idézetek egy részét N. Kiss Zsuzsa fordította.
A TILTOTT GYÜMÖLCSÖK (18+)
A test féktelen gyönyörei és szenvedései egy felkavaró botrányfilmben: Sweet Movie (18+)
Jane Birkin, az anális szex és a Je t’aime: Szeretlek, én se téged (18+)
Megdöbbentő szadomazochista viszony a láger volt foglya és őre között: Az éjszakai portás (18+)
Fellini önvallomása és a lufimellű lenge nők: Nyolc és fél (18+)
Vér, mágia és szex, avagy Artúr király és a kerekasztal lovagjai: Excalibur (18+)
Andy Vajda mozgalmas szexuális élete: Érett nők dicsérete (18+)
Pajzán kalandok a középkori Angliában: Canterbury mesék (18+)
Kémkedés és perverziók a hírhedt náci bordélyban: Salon Kitty (18+)
Meztelen női testekkel a férfiak ellen: A romlás démonai (18+)
Amitől fennakadtak Sean Connery szemei: A velencei nő (18+)
Szamurájgyilkosságok és tomboló nemi ösztönök a középkori Japánban: Onibaba (18+)
A leghírhedtebb botrányfilm a szocialista Jugoszláviából: W. R. – Az organizmus misztériuma (18+)
MÉG TÖBB ANDRÉA FERRÉOL!
Merénylet De Gaulle elnök ellen: A Sakál napja (18+)
Négy jómódú polgár halálra zabálja és keféli magát: A nagy zabálás (18+)
Rutger Hauer reménytelenül epedezik Sylvia Kristel után: Rejtélyek (18+)
Az Oscar-díjas botrányfilm napjainkban el sem készülhetne: A bádogdob (18+)
TEAKBOIS KÍNÁLATÁBÓL
A kanadai farmer véres vasárnapja (18+)
Carla, a meztelen bosszúálló (18+)
A seriff és az áldozatszámláló gyilkos (18+)
A zongoraművész és a Playboy-modell (18+)
Az őrült furulyás és a Keresztapa verőlegénye (18+)
