Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Trónok harca 8. évad

2019. május 21. - Santino89

Két évig úgy voltam vele, hogy ha döcögősen is jutottunk el idáig (lásd 7. évad), a vége mindenképpen ütni fog, mert ez lesz a sztori csúcspontja, amit Martin már ezer éve kitalált, meg is osztotta a két showrunnerrel, már csak a drámai potenciál meg a vérprofi stáb miatt is nagy durranás lesz.

Aztán néztem az első részt, és disneys-marveles stílusú cukiskodás ment benne. Na, erre tényleg nem számítottam. Abban a sorozatban, ahol az egyik legszebb szerelem úgy kezdődött, hogy a hős meglátja a lányt, amikor a lány éppen egy másik férfi lábát fűrészeli le. A cukiskodás után ráadásul rögtön alienes-zombis horrorjelenettel akarnak ijesztgetni. Tudják ezek egyáltalán, mit csinálnak?

vlcsnap-00063.png

Tovább

A 10 legdögösebb nő a Trónok harcában

Furcsa visszagondolni, de annak idején ez a sorozat még nem egy mainstream CGI móka volt, ahol minden egyes rész után lehetett menni fröcsögni az üzenőfalakra. Már akkor tömegeket mozgatott meg, de akkor még a mesteri történetszövés, a sokkoló fordulatok, a rengeteg erőszak és a szex jelentette a Trónok harca fő vonzerejét. Szinte nem múlhatott el egyetlen rész sem valamilyen erotikus közjáték nélkül, szinte nem volt olyan hölgy vagy kurva, aki a színre lépése után pár perccel, ne dobta volna le azonnal a textilt. Nem hiába mondják, hogy régen minden jobb volt. Most pedig, hogy hamarosan adásba kerül a legutolsó epizód, nézzük át, kik voltak a leggyönyörűbb, legdögösebb, legveszélyesebb, legszexibb nők a sorozat nyolc évada során. A lista mondanom sem kell, erősen szubjektív, a képek 18 karikásak, a leírások pedig spoileresek.

main-qimg-6d48963b2e48a5c72515244cc89f3261.jpg

Tovább

EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZAKA

Makk Károly már az ötvenes évek második felében filmet akart készíteni Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című novellájából, az Örkény István és Bacsó Péter által írt forgatókönyv azonban akkor nem kapott zöld utat. Húsz év múlva nyílt lehetőség a megvalósításra: az újonnan alakult Dialóg Filmstúdió ugyanis egy szellemes és ízléses vígjátékkal akart bemutatkozni, és erre a célra Makk félretett filmterve tökéletesnek tűnt. A novella címe forgatás közben változott meg. Az Egy erkölcsös éjszaka középpontjában egy különös játék áll, akárcsak a direktor korábbi remekműve, a Szerelem (1971) esetében. Ez utóbbi főszereplője, Luca elhiteti betegsége miatt ágyhoz kötött anyósával, hogy az öregasszony fia azért van hosszú ideig távol, mert filmet forgat külföldön, pedig valójában börtönben sínylődik mint politikai fogoly. Az Egy erkölcsös éjszakában Mutter, a bordély-tulajdonosnő és „pipikéi” eljátsszák a náluk lakó csélcsap fiatalember váratlanul látogatóba érkezett naiv édesanyja előtt, hogy a házuk egy köztiszteletnek örvendő panzió. Egyik filmből se derül ki egyértelműen, hogy az öreg hölgyek elhiszik-e a hazugságot, vagy pedig beszállnak a játékba, és csupán úgy tesznek, mintha elhinnék. A kritikusok egy része fanyalgással fogadta az Egy erkölcsös éjszakát, de a közönség szerette, és kedvező visszhangja volt az 1978-as cannes-i filmfesztiválon is, ámbár díjat ott nem nyert. Ellenben a magyar filmkritikusok 1978-ban a Mamát alakító Makay Margitnak ítélték a legjobb női főszereplő díját, míg a legjobb női epizódszereplőnek járó díjat Tarján Györgyi vehette át Darinka, a jólelkű örömlány megformálásáért. Makay díja a lehető legjobb helyre került, mindazonáltal az elismerést a zseniális Psota Irén is megérdemelte volna, aki valósággal brillírozik a Mutter szerepében. Az Egy erkölcsös éjszaka az új évezredben a hetvenes évek egyik legnépszerűbb magyar filmklasszikusává vált, forgatókönyvének felhasználásával zenés színpadi változatok is születtek.    

Az illusztrációk egy részét a Régi Magyar Mozivitrines Fotók című blogból válogattam a blogtulaj engedélyével. Hálás köszönetem önzetlen segítségéért.

moral01a.jpg

Tovább

Bosszúállók – Végjáték

Múlt héten, a sajtóvetítés után olyan arcbamászóan modoros „kritikák” jelentek meg a negyedik Bosszúállók filmről, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. A kritikusok letették a fegyvert a hype előtt, azonnal megadták magukat, és szó nélkül kapituláltak, gyakorlatilag nem írtak kritikát, arra hivatkozva, nehogy elspoilerezzenek valamit, és elrontsák a közönség szórakozását. A végső csavar pedig az, hogy magában a filmben semmi olyan nem történik, amit ne tudtunk volna előre. Így utólag a rendező Russo testvérek nyilatkozata, hogy mindenki vigyázzon a spoilerezéssel, akár még trollkodásnak is tűnhet. Beigazolódik az a rajongói elmélet, amiről még én is tudtam – pedig sose foglalkoztam ezekkel –, és lejárnak azok a szerződések, amelyekről tudjuk, hogy lejárnak. Itt nem az a kérdés, hogy mi fog történni, hanem az, hogy hogyan.

iron-man-downey-jr_a_l.jpg

Tovább

JUSTINE

A szadizmus névadója, De Sade márki (1740–1814) az emberiség történetének egyik leghírhedtebb és legvitatottabb személyisége. Az utókor sokáig aberráltnak és pszichopatának tartotta – nem minden ok nélkül! –, a huszadik század második felétől azonban személyét árnyaltabban próbálják bemutatni a történelemmel, filozófiával és irodalommal foglalkozó szakemberek. Az új évezredben egyre gyakrabban találkozhatunk olyan nézetekkel, hogy igazából a márki filozófiája volt megbotránkoztató és felforgató, nem pedig szélsőséges szexuális élete, amely valószínűleg nem volt betegesebb, mint ami abban a korban a felsőbb köröket egyébként is jellemezte. Az egyén teljes szabadságát hirdette, ezért ellenzett minden társadalmi rendszert, ami ezt korlátozta. Úgy gondolta, hogy az egyénnek ki kell élnie minden elfojtott vágyát, mert az elfojtás még veszélyesebb, mint a szenvedélyek szabadjára engedése. Tulajdonképpen az anarchizmus és a szexuális szabad(os)ság egyik úttörője volt. Írói munkássága a börtönévei alatt bontakozott ki. Egyik legjelentősebb műve a Justine, amelyet háromféle változatban is megírt. A regény hősnője, a történet kezdetén mindössze tizenkét esztendős (!) Justine erénye miatt kénytelen elviselni a különféle sorscsapásokat, míg nővére, Juliette a bűn útját járva egyre magasabbra jut a társadalmi ranglétrán. Az elmúlt bő öt évtizedben a könyv alapján több filmváltozat is készült, a hősnőt azonban mindegyikben néhány évvel öregítették, hogy az alkotók elkerüljék a cenzúrát és a várható közfelháborodást. A legismertebb verziót a spanyol botrányfilmes, Jess Franco rendezte, éppen ötven éve. A címszerepet az akkor még énekesnőként és színésznőként egyaránt pályakezdő Romina Power játszotta – a direktor szerint csapnivalóan. A Justine nem számít tipikus Franco-filmnek, ennek ellenére pontos tükörképe a rendező egész munkásságának: vitathatatlan vizuális tehetségről árulkodó, összességében mégis súlytalan alkotás.          

FIGYELEM! Az alábbi ismertető egy olyan filmről szól, amelyben szexuális aberrációk is előfordulnak, és egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak. Csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” gombra!

justine01.jpg

Tovább

HÉ, BARÁTOM, ITT VAN SABATA!

A western hosszú évekig nemkívánatos műfaj volt a magyar mozikban. A filmforgalmazással foglalkozó illetékesek azzal indokolták elutasításukat, hogy a vadnyugati filmek meghamisítják a történelmet, és valójában a gyarmatosító Egyesült Államok dicsőségét zengik. Ma már mosolygunk ezen az állásfoglaláson, ámbár el kell ismerni, hogy volt némi valóságalapja. A történelmi hűség ugyanis tényleg nem volt a westernek nagy erőssége, főleg az indiánok ábrázolását illetően, akiket igen gyakran negatív kontextusban szerepeltettek. A hatvanas évek végén merült fel először az az ötlet, hogy a hazai moziműsort színvonalas westernekkel is gazdagítani kéne. Első körben A hét mesterlövész (1960) és az Idegen a cowboyok között (1958) bemutatása került szóba a Filmtudományi Intézet mozija, a budapesti Filmmúzeum (a mai Belvárosi Színház) és állandó vetítőhelyei részére. A Film-főigazgatóság illetékese az Intézet vezetőjének írt levelében kifejtette, hogy „a westernfilmek átvételét az egész forgalmazási politikára kiterjeszthető elvi döntésnek kell megelőznie”. Ez az elvi döntés nyilván meg is született, hiszen idővel mindkét filmet bemutatták, ráadásul az eredeti tervekkel ellentétben nem a Filmtudományi Intézet forgalmazásában, hanem az országos mozihálózatban. Az első fecskéket folyamatosan követték az újabbak (Mackenna aranya, Kis nagy ember, A kék katona, Volt egyszer egy vadnyugat stb.), a televízió is színesítette a kínálatát westernekkel, a Filmmúzeum pedig a műfaj filmtörténeti klasszikusaiból (Délidő, Butch Cassidy és a Sundance kölyök stb.) szemezgetett. A műfajjal szembeni előítéletek gyengülésének köszönhetően a spagettiwesternek is kezdtek beszivárogni hazánkba. Ezekkel kapcsolatban a nihilizmus és az erőszak volt a korábbi elutasítás leggyakoribb indoka. Mérget ugyan nem vennék rá, de úgy tudom, a Hé, barátom, itt van Sabata! (1969) volt az első spagettiwestern a magyar mozikban, két évvel a világpremier után. (Igaz, hogy az 1967-es Rita, a vadnyugat réme már a következő évben eljutott hazánkba, ám az nem igazi spagettiwestern volt, hanem inkább egy zenés filmparódia westernmiliőbe helyezve.)

sabata01.jpg

Tovább

ELÁTKOZOTTAK

„Egy olyan család történetét akartam elmondani,
 amelyben minden bűn büntetlenül marad.”

(Luchino Visconti)

Luchino Visconti történelmi miliőbe helyezett családeposza, az 1969-ben bemutatott Elátkozottak az egyik toplistámon is szerepel. Először a tévében láttam: nagyon tetszett az erős atmoszférája, és nyomasztó cselekménye is magával ragadott. Aki viszont a legmélyebb benyomást tette rám, az a Sophie-t alakító csodálatos svéd színésznő, Ingrid Thulin volt (a kitűnő tévés szinkronban Szegedi Erika hangján szólalt meg). Más filmekben is láttam őt, Bergmannál is mindig elsőrangúan játszott, mégis az Elátkozottak miatt került a nagy kedvenceim közé. Lenyűgöző szuggesztivitással kelti életre az anya bonyolult és ellentmondásos figuráját: határozott, nagyravágyó, számító és a hatalomért mindenre képes asszonyból a történet végére egy megtört nő lesz, aki tehetetlen báb csupán a fia, Martin kezében. A fiáéban, akit addig érzelmi függőségben tartott, hogy őt is eszközként használja nagyra törő terveihez, miközben minden igaz szeretetét a szeretőjére, Friedrichre pazarolta. A hatalmi harc veszteseként kénytelen szembesülni azzal, hogy komplexusoktól sújtott, perverzióknak élő fiából nagyobb szörnyeteg lett, mint ő maga. Martin megszemélyesítőjeként az osztrák Helmut Berger szinte a fordítottját játssza el Thulin szerepének: egy önálló akarat nélküli, beteg lelkületű, perverz figurából válik határozott egyéniséggé, aki a mefisztói kulcsfigura, az SS-t képviselő Aschenbach támogatásával lesz az Essenbeck família feje, a hatalom birtokosa. Végleg eltorzult személyiségét szimbolizálja utolsó cselekedete: teljesíti „szeretett” édesanyja régi vágyát, hozzáadja őt a szeretőjéhez, Friedrichhez, de az esküvő napján öngyilkosságra kényszeríti őket, s a holttestek mellett náci üdvözlésre lendíti a karját. Azt hiszem, már ennyiből is sejthető, hogy az Elátkozottak nem egy habkönnyű film, hanem vitákat gerjesztő, ellentmondásos alkotás fél évszázaddal az ősbemutatója után is. Az viszont aligha kétséges, hogy a filmművészet egyik nagy alakjának kimagasló tehetségéről árulkodó mű, a direktor ún. „német trilógiá”-jának első része. Tematikai folytatásai: Halál Velencében (1971), Ludwig (1973).     

FIGYELEM! Az alábbi ismertető egy olyan filmről szól, amelyben szexuális aberrációk is előfordulnak, és egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak. Csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” gombra!

caduta30.jpg

Tovább

ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ

Ákos, Donát és Zoli barátomnak

A filmtörténet egyik legrokonszenvesebb sztárja, a francia Jean-Paul Belmondo épp holnap tölti be 86. életévét. Hogy mégis egy nappal előbb jelenik meg ez az írás az egyik legsikeresebb filmjéről, annak egyetlen oka az, hogy három jó barátommal közös privát filmklubunk ma esti műsorán a Zsaru vagy csirkefogó is szerepelni fog. Ez a fordulatos bűnügyi vígjáték egy rendkívül gyümölcsöző alkotói együttműködés kezdetét jelentette Bébel és Georges Lautner rendező között. Csak Párizsban több mint egymillió nézője volt, és nagy sikert aratott külföldön is, különösen Spanyolországban és az NSZK-ban. Ezen felbuzdulva Belmondo és Lautner még négy filmet készített közösen: Szabadlábon Velencében (1980), A profi (1981), Kellemes húsvéti ünnepeket! (1984), Idegen a házban (1992). A Zsaru vagy csirkefogó már a címében is Belmondo imázsával játszik, hiszen a sztár leggyakrabban kemény öklű rendőröket vagy vagány széltolókat alakított. Ebben a filmjében mindkét oldaláról bemutatkozik, és veszélyes jeleneteinek többségét – ahogyan tőle megszokhattuk – ezúttal is kaszkadőr nélkül játszotta. A kiváló magyar szinkronban Belmondo Sztankay István hangján szólal meg, ami jelentősen hozzájárult a film hazai népszerűségéhez.   

flicouvoyou01.jpg

Tovább

HÚSZÉVESNEK LENNI

„Húszéves voltam.
Ne mondja senki, hogy ez a legszebb életkor.
A szerelem, az eszmék, a család felbomlása,
a felnőttek világába illeszkedés, mindez rád szakad.
Nincs helyed a földön.”

(Paul Nizan: Aden Arabie)

Tudomásom szerint a hazai filmszínházak nem mutatták be az olasz Fernando Di Leo (1932–2003) egyetlen mozifilmjét sem. Ez persze tökéletesen érthető, ugyanis ezek a művek a hatvanas-hetvenes években jócskán próbára tették az olasz cenzorok és a nézők tűrőképességét is az erőszak és szexualitás meglehetősen érzékletes megjelenítése miatt. Egyik leghíresebb alkotása, az 1978-ban bemutatott Húszévesnek lenni különösen felkavarta a kedélyeket, hiszen a két fiatal hősnő szexuális színezetű kalandozásai a filmtörténet egyik legmegdöbbentőbb nemierőszak-jelenetébe torkolltak. Ennek forgatásán a két főszereplő – Gloria Guida és Lilli Carati – állítólag többször is rosszul lett, noha például Gloria a La Minorenne (1976) című korábbi filmjében már játszott egy olyan lányt, aki nemi erőszak áldozatául esik. A művésznő egyébként Di Leo alkotásában nemcsak színésznőként vett részt, hanem ő énekli a zenei vezérfonalnak tekinthető címadó dalt is. A brutális finálé miatt a filmet levették a műsorról, és a rendezőnek újra kellett vágnia az egészet: több jelenetet ki kellett hagynia, a megmaradt jelenetek sorrendje is változott, s a hivatalos verzió happy enddel ér véget. A Húszévesnek lenni eredeti rendezői változata 2004-ben jelent meg DVD-n. Az új évezredben kultuszfilmnek számít, akárcsak a direktor jó néhány más alkotása, melyekből maga Quentin Tarantino is szívesen kölcsönöz ötleteket.    

FIGYELEM! Az alábbi filmismertető fő témája a szexualitás és a szexuális bűncselekmények, az illusztrációk egy része mindezt explicit módon ábrázolja. Csak 18 éven felüli és az ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” gombra!

avere01.jpg

Tovább

REFLEKTORFÉNYBEN – TERENCE STAMP: A BRIT FILMMŰVÉSZET ÁLLÓCSILLAGA

Terence Stamp (Egyesült Királyság, London, Stepney, 1938. július 22.) angol színész az 1960-as évek elején kezdett filmezni. Már legelső filmszerepe nemzetközileg ismertté tette a nevét. Az 1960-as évek egyik legígéretesebb és legjelentősebb új sztárjának számított, ekkoriban olyan világhírű rendezőkkel forgatott, mint William Wyler, Joseph Losey, Kenneth Loach, John Schlesinger, Federico Fellini és Pier Paolo Pasolini. Később is volt alkalma a szakma kiválóságaival dolgozni, elég csak Richard Donner, Peter Brook, Stephen Frears, Michael Cimino, Oliver Stone, Ivan Reitman, Steven Soderbergh és George Lucas nevét említeni. Az 1970-es évek elején részben magánéleti problémák miatt évekre visszavonult, és a Távol-Keleten próbált újra feltöltődni. 1975-től ismét folyamatosan forgat. Sikerült visszakerülnie az élvonalba, néhány emlékezetes főszerepet leszámítva azonban inkább karakterszerepekben látható. Általában jól kijött a partnereivel és a rendezőivel, különösen szívesen dolgozott Peter Ustinov, William Wyler, Federico Fellini, Stephen Frears és Steven Soderbergh irányítása alatt. Saját filmjei közül a Billy Budd (1962), A lepkegyűjtő (1965), a Toby Dammit (1968, a Különleges történetek utolsó epizódja), a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai (1994) és az Amerikai vérbosszú (1999) a kedvencei. 

stamp01.jpg

Tovább