Walerian Borowczykról a Képes Film Híradóban olvastam először, amikor 1972-ben bemutatták nálunk a Vér és liliom című filmjét. Megnézni nem tudtam, mert csak 16 éven felülieknek játszották, én meg épp feleannyi idős voltam. A címet persze megjegyeztem, mert olyan érdekesen hangzott: gyermeki…
Azok, akik figyelemmel kísérték korábbi írásaimat, jól tudják, hogy nem szoktam új filmekkel foglalkozni. Ennek nem annyira a vélt vagy valós sznobizmusom az oka, sokkal inkább az, hogy az internet korában minden érdeklődő nyomon követheti az új filmek megszületésének folyamatát, ezért nem tartom…
Jancsó Miklós Csillagosok, katonák című filmje volt az első magyar–szovjet koprodukció, amely az 1917-es orosz bolsevik forradalom (akkori nevén: nagy októberi szocialista forradalom) ötvenedik évfordulójára készült. Kis híján meghiúsult, akárcsak a korábban tervezett koprodukciók, mivel a szovjet…
„Nemes vendégek, még ne menjetek; Mit számít, hogy egy apa ősz haja Zsarnokságot s gyűlöletet takar? Hogy aki tagjainkat adta, kéjjel Meg is kínozza őket? Hogy mi, holtak És elhagyottak, húsa-vére volnánk, Gyermekei és asszonya, kiket Szeretni s védni kell? Nem is találunk E kegyetlen világon…
Mészáros Márta a magyar filmtörténet egyik legérdekesebb személyisége. Gyakran emlegetik úgy, mint az első magyar rendezőnőt, de ez a megfogalmazás nem fedi a valóságot. Az elsőség annak ellenére Tüdős Klárát illeti, hogy a Fény és árnyék (1943) az egyetlen filmje. Az viszont kétségtelen, hogy…
Huszárik Zoltán első játékfilmje Krúdy Gyula Szindbád-történeteinek felhasználásával készült. Az előkészületek már a hatvanas évek második felében elkezdődtek, a forgatókönyvet azonban az illetékesek csak többszöri átdolgozás után tartották megvalósításra alkalmasnak. A rendező először az olasz…
A közelmúltban töltötte be 87. életévét Richard Chamberlain amerikai színész, akire a magyar közönség a nyolcvanas évek olyan sikersorozataiból emlékszik a legjobban, mint A sógun (1980) és a Tövismadarak (1983). Mindazonáltal már a hatvanas-hetvenes években is több emlékezetes szerepet játszott,…
„S apám, te, a bús magaslaton állva, Vad könnyek közt átkozz vagy áldj meg engem. Ne ballagj csöndben amaz éjszakába. Tombolj, dühöngj, ha jő a fény halála.” (Dylan Thomas: Ne ballagj csöndben amaz éjszakába)
Tennessee Williams Pulitzer-díjas drámája, a Macska a forró bádogtetőn három évvel a…
Léteznek olyan filmtörténeti jelentőségű művek, amelyekről valószínűleg azok is hallottak már, akik még nem látták őket. Ilyen például az Elfújta a szél (1939), a Casablanca (1942) vagy Federico Fellini 1960-ban bemutatott remeke, Az édes élet. A cím olasz megfelelője, a dolce vita a magyar…