A Marnie (1964) című lélektani drámájának kudarca után Alfred Hitchcock igen nagy gonddal igyekezett kiválasztani következő, ötvenedik játékfilmje témáját. A választást megnehezítette, hogy időközben színre lépett egy új rendezőnemzedék, amely ugyan mesterének tekintette őt, képviselői azonban korszerűbb filmeket rendeztek. Több ígéretes projekt is szóba került, mígnem Hitchcock úgy döntött, visszatér a kémfilm műfajához, amellyel korábban már nagy sikerei voltak, és amely a James Bond-sorozatnak köszönhetően akkoriban kifejezetten divatos irányzat volt. Ezzel kapcsolatban felkeltette érdeklődését a Szovjetunióba menekült cambridge-i kémek esete: különösen Donald Maclean feleségét találta érdekes személyiségnek, aki követte férjét az önként vállalt száműzetésbe. Ez a motívum jelentette a Szakadt függöny alapötletét. Sajnos már a forgatókönyv megírását is különféle konfliktusok kísérték, ráadásul a szkript még nem volt teljesen kész, amikor a Universal Pictures elrendelte a forgatás megkezdését. Ennél is nagyobb csapást jelentett Hitchcock számára, hogy a filmvállalat ráerőltetett két sztárt, Paul Newmant és Julie Andrews-t, akikkel főleg azért volt elégedetlen, mert szerinte nem volt meg köztük az a kémia, ami elengedhetetlen lett volna a történet hitelességéhez. A Szakadt függönyt a kritika hűvösen, sőt elutasítóan fogadta, az általános hiedelemmel ellentétben azonban anyagilag nem volt sikertelen. Noha mindmáig a Mester leggyengébb filmjei között emlegetik, valójában több jellegzetes és remek hitchcocki ötlet kapott helyet benne, melyek később Roman Polańskit és Richard Donnert is megihlették.