Az Érett nők dicsérete című 1978-as kanadai film egy emigráns magyar író, Vizinczey István legismertebb regényéből készült. A cselekmény az ötvenes években játszódik Magyarországon és Kanadában. Főhőse egy fiatal magyar fiú, Vajda András (alias Andy Vajda), aki gyerekkorától kezdve az érett, anyáskodó nők iránt vonzódik, és évekkel később természetesen nekik köszönheti első szexuális élményeit is. Az 1956-os forradalom után Kanadába kerül, ahol rátalál az igazira, akivel még Magyarországon találkozott először. A film megszületésében oroszlánrészt vállaltak a kanadai magyar emigránsok: Lantos Róbert volt az egyik producer, Kaczender György a rendező, Lente Miklós az operatőr és Polgár Tibor a zeneszerző. Andrást a pályája elején álló tehetséges amerikai színész, Tom Berenger játszotta, akinek ez volt az első filmfőszerepe. Első nagy szerelmét, Mayát a szintén amerikai Karen Black formálta meg, és amerikai a Bobbie-t alakító Susan Strasberg is. A további fontosabb női szerepekben olyan elismert kanadai színésznők láthatók, mint Helen Shaver, Alexandra Stewart, Alberta Watson és Marilyn Lightstone. Szóba került, hogy a magyarországi jeleneteket hazánkban forgatják, az illetékes magyar hatóságok azonban nem reagáltak a filmesek megkeresésére, noha ők még a kanadai magyar nagykövet közbenjárását is kérték. Emiatt Budapestet Montréal helyettesítette. Az Érett nők dicsérete volt a III. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje. A bemutató óriási érdeklődést keltett, részben azért, mert elterjedt a hír, hogy ezután csak egy cenzúrázott változat kerülhet a mozikba. A kritikák általában kedvezőek voltak, s a filmet jól fogadták külföldön is. Valószínűleg az 1956-os téma – és a gyakori meztelenség – miatt a magyarországi mozibemutató szóba se jöhetett. A rendszerváltozás táján az Intervideo feliratos változatban jelentette meg a filmet VHS-en (később a kereskedelmi tévék műsorán már szinkronizálva szerepelt), és a könyv is eljutott a hazai olvasókhoz. 1997-ben Spanyolországban újra megfilmesítették a regényt, a cselekményt azonban körülbelül húsz évvel korábbra, a spanyol polgárháború időszakára helyezték át. Az egyik fontos női szerepet az amerikai Faye Dunaway alakította. A remake szintén elkerülte a magyar mozikat, és tudomásom szerint nálunk se VHS-en, se DVD-n nem jelent meg, és egyik tévécsatorna sem játszotta.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk explicit női és férfi meztelenséget ábrázolnak. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A cselekmény
Magyarország az ötvenes években. A jóképű Vajda Andrást már kisfiúként is elbűvölték az érett nők. Mivel a korosztályához tartozó lányokkal nincs szerencséje, a nálánál idősebb asszonyoknál próbálkozik. Első szeretője, a harmincas éveiben járó Maya a szerelem és a romantika titkaiba avatja be a tapasztalatlan ifjút. Közben a magyarok fellázadnak a kommunista uralom ellen, és a forróvérű Andrást is magával ragadják a lelkesítő események. A forradalom leverése után Kanadába kerül, az érettebb nők iránti vonzalma azonban változatlan marad. Távol a hazájától is talál olyan hölgyeket, akik örömest gyarapítják szerelmi tapasztalatait. András Kanadában újra találkozik Mitzivel, akit még Magyarországon ismert meg. Mindketten tapasztaltabbak lettek első találkozásuk óta, ami biztató előjel az esetleges közös jövőt illetően…
Vajda András (Tom Berenger) valójában az író alteregója
Az első nagy szerelem, Maya ölelésében (Tom Berenger és Karen Black)
A szerző
Vizinczey István 1933. május 12-én született Kálozon. Apját a nácik, nagybátyját a kommunisták ölték meg. Tizenhat éves korában már a Lukács György nevével fémjelzett lap, a Fórum közölte a verseit. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán dramaturgiát tanult. 1956-ban kapta meg a diplomáját. Két korai darabjának (Utolsó szavak, Mama) már javában folytak a színházi próbái, amikor váratlanul betiltották őket. Vizinczey részt vett az 1956-os forradalomban, melynek leverése után Olaszországba távozott. Innen rövid időn belül Kanadába ment tovább, noha angol szókincse alig ötven szó volt. Új hazájában forgatókönyvírást tanult, és Exchange címmel egy rövid életű irodalmi folyóiratot is szerkesztett. 1966-ban Londonba költözött. Írói példaképei: Puskin, Gogol, Dosztojevszkij, Balzac, Stendhal és Kleist. Az In Praise of Older Women az első és mindmáig leghíresebb regénye, amely az 56-os forradalom tízéves évfordulóján jelent meg először. A kanadai könyvkiadás történetében a magánkiadásban publikált könyvek közül ez az egyetlen, amely az eladási listák élére került. (Magyarországon 1990-ben adták ki Érett asszonyok dicsérete címmel.) Vizinczey viszonylag ritkán jelentkező szerző. Figyelemre méltó sikert aratott 1983-as könyve, az An Innocent Millionaire (Egy ártatlan milliomos) is. Olyan írói nagyságok nyilatkoztak róla elismerően, mint például Anthony Burgess és Graham Greene. Burgess szerint Vizinczey ezzel a könyvével „megtanítja az angolokat arra, hogyan kell angolul írni”. Vizinczey utolsó kötete 2020-ban jelent meg 3 Wishes címmel. Gloria Fisher angol színésznővel kötött házasságának köszönhetően mostohaapja lett Mary Harron rendezőnőnek (legismertebb alkotása az Amerikai pszicho 1999-es filmváltozata) és Kelley Harron színésznőnek. Vizinczey 2021. augusztus 18-án hunyt el Londonban vese- és szívelégtelenség következtében.
George Kaczender (jobbra) A magányos Chanel (1982) című film forgatásán
A rendező
Kaczender György (George Kaczender) 1933. április 19-én született Budapesten. Filmszakmai tanulmányait követően a Pannónia Filmstúdióban kapott munkát mint asszisztens. Az 1956-os forradalom után Kanadába távozott. A montréali National Film Board of Canada alkalmazta, ahol dokumentumfilmeket és rövidjátékfilmeket rendezett, melyekkel különféle díjakat is nyert. 1969-ben Ne engedd elbukni az angyalokat! címmel forgatta első egész estés filmjét, amely egy középkorú montréali üzletemberről szól, akinek egy futó kaland felforgatja békésnek hitt családi életét. Az opuszt az 1969-es cannes-i filmfesztivál játékfilmes versenyprogramjába is meghívták, de nem kapott díjat a Luchino Visconti által vezetett zsűritől. 1970-ben Kaczender megvált a National Film Board of Canadától, és – ugyancsak Montréalban – társalapítója lett az International Cinemedia Centernek. Ugyanabban az évben Oscar Lewenstein producer meghívására Londonba ment dolgozni. 1973-ban fejezte be második filmjét U-Turn címmel. A női főszerepet a svéd Maud Adamsre bízta, aki leginkább arról nevezetes, hogy ő az egyetlen színésznő, aki két James Bond-filmben is főszerepet domboríthatott, ráadásul kilenc év különbséggel (Az aranypisztolyos férfi, 1974; Polipka, 1983).
Lehet, hogy András számára Paula az igazi? (Tom Berenger és Alexandra Stewart)
Az U-kanyar részt vett az 1973-as nyugat-berlini filmfesztiválon, ám díjat nem nyert. A direktor viszont annál több szakmai sikert ért el a hetvenes években készített oktatófilmjeivel. 1978-ban tért vissza a játékfilmek világába: az Érett nők dicsérete sikere után két kevésbé sikerült alkotást rendezett. 1981-ben angol–francia koprodukcióban forgatott filmet a legendás divatdiktátorról, Coco Chanelről (A magányos Chanel, 1982) a francia Marie-France Pisier, a holland Rutger Hauer, az angol Timothy Dalton és az amerikai Karen Black főszereplésével. 2001-ben állt utoljára a kamera mögött: a Christy: A Change of Seasons című kétrészes alkotását a televízió számára készítette. Az új évezredben Kaczender két könyvet is publikált: az An Unreasonable Notion of Desire (A vágy észszerűtlen fogalma) 2000-ben, önéletrajza, a Notebooks of an Incurable Romantic (Egy gyógyíthatatlan romantikus feljegyzései) 2013-ban jelent meg. 2002 és 2004 között filmrendezést tanított egy dél-kaliforniai egyetemen. George Kaczender rákban halt meg 2016. augusztus 24-én Los Angelesben.
Ann, az újabb hódítás (Tom Berenger és Helen Shaver)
Az operatőr
Lente Miklós (1930–2004) operatőr születési adatai nem találhatók meg az interneten. Egy kanadai adatbázis közli halálának pontos dátumát (2004. október 25.) azzal a megjegyzéssel, hogy életének 75. évében járt. Ugyanott egy rövid életrajz is olvasható róla, amely szerint 1957-ben, huszonhét évesen érkezett a kanadai Torontóba, vagyis az 1930-as születési dátum a legvalószínűbb. Ami egészen biztos, hogy 1948 és 1952 között végezte el az operatőr szakot a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, bár eredetileg rendező akart lenni. Osztálytársa volt Czabarka György, Szabó László és Szegi Anna. Két vezetőtanárától, Illés Györgytől és Hegyi Barnabástól nagyon sokat tanult. A Palotai Boris műve alapján készült rövidfilm, a Morzsa Mari (1952) volt az első operatőri munkája még a főiskolán. Az 56-os forradalom idején a szinkronstúdióban dolgozott, ahonnan a dolgozók kirúgták az igazgatót, és egy háromfős bizottságot választottak az intézmény vezetésére. Ebbe a bizottságba került be Lente is, aki az orosz bevonulást követően jobbnak látta, ha színésznő feleségével külföldre távozik.
Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka? (Tom Berenger és Helen Shaver)
Kanadába mentek, ahol Lente kezdetben mezőgazdasági munkát volt kénytelen vállalni, mert egyrészt nem beszélt angolul, másrészt a kanadai filmgyártás még csak akkoriban kezdett kibontakozni. Idővel sikerült visszakerülnie eredeti szakmájába: előbb kameraman lett, majd Torontóban híradós. Korai dokumentum- és rövidfilmjeit Mike Lente néven jegyezte. 1972-ben mutatták be első egész estés filmjét: az Another Smith for Paradise-t Thomas Shandel rendezte. A következő évben forgatott először Kaczenderrel, a fentebb már említett U-kanyar című filmben. Legnagyobb szakmai sikerét az Érett nők dicséretével aratta, ez volt személyes kedvence is. A 80-as évek második felétől már csak a televízió számára dolgozott, utolsó filmje a Hulló csillag (2000) című romantikus dráma. Művészetét Kanadában több tekintélyes díjjal is elismerték. Ars poeticáját így fogalmazta meg: „Nekünk, operatőröknek jól kell tudnunk elmesélni egy-egy történetet a képek által. A mi tehetségünk ötven százalékban technikai tudásból áll, ötven százalékban pedig művészi érzékenységből.” Lente Miklós agytumorban halt meg.
Egyszer minden pásztoróra véget ér (Tom Berenger és Alexandra Stewart)
A zeneszerző és a díszlettervező
Polgár Tibor (1907–1993) zeneszerző és karmester Budapesten született. Zenei tanulmányait a Nemzeti Zenedében kezdte, és a Zeneakadémia zeneszerzés és zongora szakán folytatta. Mestere volt Kodály Zoltán és Keéri-Szántó Imre is. 1925-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol negyed századon át különféle beosztásokban ténykedett. 1950 után egy évtizeden keresztül külső munkatársként segítette az intézmény munkáját. A harmincas években a Nemzeti Színház karmestereként is dolgozott. 1958 és 1961 között a Petőfi Színház és a Jókai Színház zenei vezetői pozícióját töltötte be. 1961-ben feleségével, Nagykovácsi Ilona előadóművésszel végleg külföldre távozott. 1962 és 1964 között az NSZK-beli Marlban élt, a hatvanas évek közepén Kanadában telepedett le. 1966 és 1975 között a Torontói Egyetem zenei fakultásán tanított. Részt vett a Kanadai Magyarság című lap szerkesztésében is. Torontóban halt meg, a budapesti Farkasréti temető Nemzeti sírkertjében nyugszik. A komoly- és a könnyűzene területén egyaránt alkotott, máig népszerű zeneműve a Florentin kalap (1948), A furfangos özvegy (1948) és A kérők (1955). Több mint kétszáz filmzene fűződik a nevéhez, mint például a Halálos tavasz (1939), a Hazajáró lélek (1940), a Valamit visz a víz (1943), az Ének a búzamezőkről (1947), a Déryné (1951), a Fel a fejjel (1954) és a Bakaruhában (1957). Sajnos csak keveset lehet tudni Kertész Csaba díszlettervezőről és művészeti vezetőről. Így például azt, hogy Magyarországon született, az Érett nők dicsérete volt az első filmje, filmográfiája az elmúlt bő egy évtizedben főleg tévéfilmekből áll, legutóbbi filmjét idén mutatták be.
Robert Lantos, a nemzetközi hírű, magyar származású kanadai producer
A producer
Lantos Róbert 1949. április 3-án született Budapesten, Bodor Ágnes és Lantos László fiaként. A család 1958-ban hivatalos kivándorlási engedéllyel hagyta el az országot. Évekig éltek Uruguay fővárosában, Montevideóban, ám szinte cseberből vederbe kerültek, mert ott meg katonai diktatúra uralkodott. 1963-ban költöztek Kanadába. Lantos irodalmat tanult a montréali McGill Egyetemen. Tanulmányai befejezése után megalapította a Vivafilm vállalatot, amely külföldi filmek behozatalával és kanadai forgalmazásával foglalkozott. 1976-ban RSL néven egy filmgyártó céget is életre hívott. Az új vállalkozás első filmje egy kis költségvetésű produkció, a L'Ange et la Femme volt, amely leginkább arról híresült el, hogy a két főszereplő egy nem szimulált szexjelenetben is látható. Az 1978-as Érett nők dicséretét összességében kedvezően fogadta a szakma és a közönség. Az amerikai Warner Bros. megvette a világforgalmazás jogát, és jól jövedelmező állást ajánlott Lantosnak. A sikertől kissé megrészegült producer meg akarta őrizni szakmai függetlenségét, és nemet mondott. Az RSL még két Kaczender-film megvalósulását is elősegítette, ezek azonban már nem mentek olyan jól, mint a Vizinczey-adaptáció.
A Petschauer Attila olimpiai bajnok vívó tragikus sorsát szimbolizáló Sors Iván (Ralph Fiennes) kegyetlen halála a munkaszolgálatban Szabó István A napfény íze (1999) című filmjében
Az RSL produkciói közül a magyar mozik csupán a legutolsót mutatták be, Ted Kotcheff Légy bátor és erős (1985) című drámáját. 1984-ben Lantos másokkal együtt egy újabb filmgyártó céget alapított: a 2013-ig létezett Alliance Entertainment közel három évtizedes működése alatt több névváltozáson is átesett. E cég közreműködésével valósultak meg olyan filmek, mint például a Fekete köpeny (1991), továbbá jelen sorok írójának egyik titkos favoritja, a Léolo (1992), az Óvakodj az idegentől! (1995), a Johnny Mnemonic – A jövő szökevénye (1995) és az Eljövendő szép napok (1997). Lantos kétszer is dolgozott Szabó Istvánnal: A napfény íze (1999) és a Csodálatos Júlia (2004) a kritikusok és a közönség tetszését is elnyerte. Ezek már egy másik filmes cége, a Serendipity Point Films jóvoltából születtek meg, akárcsak David Cronenberg néhány alkotása. Lantos egy ideje nemcsak mozifilmek, hanem népszerű tévésorozatok gyártásában is érdekelt. Az elmúlt négy évtizedben munkásságáért számos fontos díjat és kitüntetést kapott. 1980 és 1986 között Jennifer Dale színésznő volt a felesége. Két gyerekük született: Ari ma már szintén producerként ténykedik, míg Sabrina mint standfotós ugyancsak a filmvilágban keresi kenyerét.
Vajda András a szó legszorosabb értelmében ágyrajáró (Tom Berenger és Karen Black)
A színészek
A Vajda Andrást alakító Tom Berenger a hetvenes évek második felének egyik legígéretesebb fiatal amerikai színésze volt, akárcsak John Travolta vagy Richard Gere. Ez utóbbival játszott együtt Richard Brooks Nappalok és éjszakák (1977) című drámájában, amely egy megtörtént bűnügy alapján készült. A két női főszerepet Diane Keaton és Tuesday Weld alakította, a betétdalokat pedig a diszkókorszak olyan sztárjai adták elő, mint Diana Ross, Donna Summer, a Commodores és Thelma Houston. A komoly kritikai és anyagi sikert elért film sztárrá tette Gere-t, és Berenger előtt is kitárultak Hollywood kapui. Noha mind a mai napig aktívan forgat, és neves rendezők is foglalkoztatták, mégsem sikerült igazi A-kategóriás sztárrá válnia. Korai filmjei közül említést érdemel a Richard Lester rendezésében készült Butch és Sundance – A korai évek (1979), amelyben a fiatal Butch Cassidyt játszotta, Frederick Forsyth regényének adaptációja, A háború kutyái (1980), Lawrence Kasdan kultfilmje, A nagy borzongás (1983) és Abel Ferrara bűnügyi filmje, A félelem városa (1984).
Tom Berenger (balra) leghíresebb alakítása a szadista Barnes törzsőrmester A szakasz (1986, Oliver Stone) című háborús drámában. Partnere: Willem Dafoe
A szadista Barnes őrmestert formálta meg Oliver Stone nagy visszhangot kiváltott Vietnám-filmjében, A szakaszban (1986), alakításáért Oscar-díjra is jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriájában. Stone a Született július 4-én (1989) című filmjéhez is szerződtette, melyben szintén egy katonát alakított. Játszott Ridley Scott Testőrbőrben (1987) és Wolfgang Petersen Szilánkok (1991) című bűnügyi filmjében, továbbá Roger Spottiswoode Gyilkos lövés (1988) című izgalmas alkotásában és Costa-Gavras Becsapva (1988) című drámájában is. Jelentős sikert aratott a sport témájú vígjáték, A nagy csapat mindkét részével (1989, 1994) de részese volt a Sliver (1993) című erotikus thriller csúfos kudarcának is. Elsősorban a videósok körében vált olyannyira népszerűvé a Lopakodók (1993) című akciófilm, hogy később több folytatása is készült, melyek közül Berenger háromban is visszatért. A másodikat ráadásul Magyarországon forgatták, több magyar színész is szerepelt benne. Tom az utóbbi években jócskán elhízott, és bár olykor A-kategóriás filmekhez is szerződtetik, már csak mellékszerepeket osztanak rá. Tavaly öt filmben is játszott, egyik jelentéktelenebb, mint a másik, ám az egész pályájára jellemző műfaji sokszínűséget képviselik.
A tapasztalt Maya (Karen Black) tudja, hogy Andrással (Tom Berenger) való kapcsolatának nincs jövője
Maya szerepére Kaczender eredetileg a kiváló Bergman-színésznőt, a svéd Bibi Anderssont választotta, aki állítólag a forgatás kezdete előtt három nappal lépett vissza. Helyére az amerikai Karen Black (1939–2013) került. A művésznő eredeti neve: Karen Blanche Ziegler. A Northwestern Egyetem színművészet szakán kezdte tanulni a mesterséget. Karrierje úgy a színpadon, mint a filmvásznon a hatvanas évek közepén indult be. A magyar mozik több éves késéssel mutatták be első komolyabb filmjét, Francis Ford Coppola Te már nagy kisfiú vagy (1966) című alkotását. Részese volt a Szelíd motorosok (1969) váratlan és kiugró világsikerének is. Jack Nicholson partnereként jelentős szakmai díjakat kapott Bob Rafelson Öt könnyű darab (1970) című drámájában nyújtott alakításáért. Ettől kezdve művészfilmekbe és A-kategóriás hollywoodi produkciókba egyaránt meghívták. Játszott például A Portnoy-kór (1972), Az orrszarvú (1974), A nagy Gatsby (1974), a Repülőtér ’75 (1974), A sáska napja (1975), a Nashville (1975), a Családi összeesküvés (1976) és a Földi űrutazás (1977) című filmekben olyan jó nevű rendezők irányítása alatt, mint Jack Clayton, John Schlesinger, Robert Altman és Alfred Hitchcock. Noha Karen Black haláláig folyamatosan forgatott, a nyolcvanas évektől kezdve csak ritkán bukkant fel igazán igényes és emlékezetes alkotásokban, inkább B-kategóriás filmekben – köztük számos horrorban – és periférikus jelentőségű művészfilmekben foglalkoztatták. Feltűnő kancsalsága végső soron szexepiljének számított. Szépsége teljében és hírneve csúcsán, a hetvenes évek derekán, aktfotóit többször is közölte a Playboy magazin. Nővére Gail Brown színésznő. Karen Black négyszer ment férjhez, harmadik házasságából született a fia, Hunter Carson színész. (Anya és fia közösen is filmeztek.) A művésznő rákban halt meg. Fiatalabb pályatársnője, Juliette Lewis így emlékezett meg róla: „Karen Black volt a mentorom, a második anyám. Mindenkit inspirált, aki kapcsolatba került vele.”
András kisfiús sármjának az elegáns Bobbie (Susan Strasberg) sem tud ellenállni
Susan Strasberg (1938–1999) édesapja a legendás színésztanár, Lee Strasberg, édesanyja Paula Strasberg színésznő. Szinte természetes volt, hogy Susan is a színészi pályát választja hivatásául, ahol tehetségének köszönhetően szülői hátszél nélkül is tudott érvényesülni. Az ötvenes évek közepén rengeteg elismerő kritikát kapott a Broadwayn bemutatott színdarab, az Anna Frank naplója címszerepéért. Mindössze tizennyolc éves volt ekkor, és nevét nagy betűkkel írták ki a színház fölé: ő lett a legfiatalabb Broadway-színésznő, akit ily módon is sztároltak. Filmszínészi karrierje nem volt annyira látványos, mint színpadi pályafutása, mindazonáltal a celluloidszalag is megőrizte néhány emlékezetes szerepformálását. Ezek sorából kiemelkedik Gillo Pontecorvo második világháborús drámája, A kápó (1962) és Orson Welles hivatalosan befejezetlennek számító filmje, A szél másik oldala (1972), melyről 2016-ban elterjedt, hogy jeles művészek összefogásának köszönhetően szakértők elvégzik a még szükséges utómunkálatokat, és a film több mint negyven év után végre eljut a közönséghez. Az opuszt 2018-ban végül több filmfesztiválon is bemutatták, és azóta az interneten keresztül érhető el.
A jéghegynek tűnő Bobbie az ágyban forró vulkán (Tom Berenger és Susan Strasberg)
Susan Strasberg két önéletrajzi vonatkozású bestsellert is írt: a Bittersweet szüleihez és híres szerelmeihez (Warren Beatty, Richard Burton, Cary Grant, Christopher Jones) fűződő bonyolult és viharos kapcsolatáról szól, míg a Marilyn and Me: Sisters, Rivals, Friends a Marilyn Monroe-hoz fűződő, már-már testvéri köteléknek mondható, ámbár korántsem konfliktusmentes barátságát taglalja. Strasberg mellrákban hunyt el hatvanéves korában. Helen Shaver 1951-ben született a kanadai Ontario állam St. Thomas nevű kisvárosában. Öt lánytestvére van. Gyerekkorában évekig krónikus reumás lázban szenvedett, emiatt öt és tizenkét éves kora között minden évben fél évig az ágyat nyomta vagy odahaza, vagy kórházban. Kamaszkorában határozta el, hogy színésznő lesz, és ennek érdekében folyamatosan képezte magát. 1974-ben kezdett filmezni. Eleinte tévésorozatokban foglalkoztatták, 1976-tól azonban mozifilmekbe is hívták. Ismertségével együtt növekedett szerepeinek nagysága és persze a gázsija is. Bár nem vált belőle igazi nemzetközi sztár (neve hallatán Magyarországon valószínűleg nem sokan kapják fel a fejüket), hazájában viszont egyértelműen befutott, sőt több tekintélyes szakmai díjat is megkapott. A szerelem sivataga (1985) című filmben nyújtott alakításáért állítólag maga az évtizedekkel korábban visszavonult legenda, Greta Garbo gratulált neki telefonon. Shaver 1998 óta rendez is, egyelőre csak a televízió számára, különféle népszerű sorozatok egy-egy epizódját.
Boldog élet rád csak barátnők közt vár (balról jobbra: Marilyn Lightstone, Tom Berenger és Karen Black)
Alexandra Stewart 1939-ben született Montréalban. Tizenkilenc éves korában Párizsba utazott, hogy művészeti tanulmányokat folytasson. Első filmjét még hazájában forgatta 1956-ban, de Franciaországban is szinte azonnal filmszerződést kapott. Francia- és angolnyelv-tudásának köszönhetően szerepajánlatokban sosem szenvedett hiányt, és Franciaországban tartós népszerűségre tett szert. Olyan kiváló rendezőkkel dolgozott együtt, mint például Otto Preminger, Louis Malle, Arthur Penn, Ettore Scola, François Truffaut, Michel Deville, Philippe de Broca, Claude Lelouch és Claude Chabrol. Főleg a hetvenes években több erotikus színezetű filmben is közreműködött, amennyiben igényes alkotásról volt szó, mint például Kaczenderé. Egészen kis szerepeket is elvállalt – lásd Roman Polanski Őrület (1988) című thrillerét –, amikor valakivel nagyon szeretett volna forgatni. 2015-ben mutatták be A varsói hercegné című filmet, amely egy alkotói válságban lévő fiatal festőművész és újra megtalált nagyanyja (ezt a szerepet játszotta Alexandra) érzelemgazdag kapcsolatáról szól, mely mindkettőjük számára új értelmet ad az életnek. Jelen sorok írásakor legfrissebb filmje a Les secrets de la princesse de Cadignan (2023) című romantikus film, melyet kolléganője, Arielle Dombasle rendezett. Stewart magánéletéről keveset lehet tudni: e kevés infó egyike, hogy Louis Malle-lal való kapcsolatából egy lánya született, Justine. Marilyn Lightstone (* 1940) szintén Montréalban született, akárcsak Alexandra Stewart. Karrierje a televízióban kezdődött a hetvenes évek elején. 1975-től forgat mozifilmeket is. Gyakran hívják szinkronizálni. Szabadidejében szívesen írogat és festeget, sőt az új évezredben azt nyilatkozta, hogy a továbbiakban jobban megválogatja színészi felkéréseit, hogy több ideje legyen a festészetre és a fotózásra. A magyar közönség leginkább a Váratlan utazás című sorozatból ismerheti, amelyben Muriel Stacey Pettibone-t játszotta.
Az első lesz az utolsó? (Alberta Watson és Tom Berenger)
Alberta Watson (1955–2015) Torontóban született. Kamaszlányként kezdett el színészettel foglalkozni egy helyi színjátszó körben. Kaczender filmjében kapta első nagyobb szerepét, és alakításáért a legrangosabb kanadai filmszakmai díjra, a Genie-re jelölték mint a legjobb női mellékszereplőt. Pályája során arra törekedett, hogy komoly szakmai kihívásokat jelentő filmekben éppúgy szerepeljen, mint a szélesebb közönséghez szóló, könnyedebb produkciókban. Egyik legnagyobb visszhangot kiváltott alakítása a Spanking the Monkey (1994) című filmben látható, melyben egy olyan anyát játszott, aki vérfertőző viszonyt folytat a fiával. Susan Sarandon, Jessica Lange és más nagynevű színésznők utasították vissza ezt az anyaszerepet, Alberta viszont elvállalta, mert úgy érezte, nincs veszítenivalója: ő nem egy sztár, akinek jól felépített karrierjét tönkretehetné egy rosszul megválasztott szerep. Szerinte az általa alakított, érzelmileg labilis anyát kiszolgáltatott helyzete (lábtörés miatt ágyba kényszerült) hozza olyan állapotba, amelyben nem tudja helyesen megítélni cselekedeteinek következményeit. Alberta Watsont a magyar közönség leginkább a Nikita című tévésorozatból ismerheti, amelyben Madeline Pierce szenátort játszotta. A művésznő rákban hunyt el. A kamasz Andrást alakító Ian Tracey Kanada legnyugatibb tartományában, Brit Columbiában született 1964-ben. Gyerekszínészként kezdte a pályát, 1976-tól forgat. Leghíresebb kamaszkori szerepe Huckleberry Finn megformálása egy 1980-ban bemutatott huszonhat részes tévésorozatban. Felnőtt színészként is főleg tévésorozatokban szerepel, mozifilmekben ritkán kapott nagyobb szerepet. Három különösen sikeres, sci-fi témájú tévészériába is meghívták: X-akták, Csillagkapu, Smallville. Hétszer jelölték a kanadai Leo-díjra, melyet háromszor neki is ítéltek. Mindjárt a legelső alkalommal két produkcióért – Da Vinci's Inquest, Rupert’s Land – is jelölést kapott, és az utóbbiért át is vehette a díjat. A szintén kanadai Gemini-díjra hatszor volt esélyes, ebből egyszer győzött. Fia, az 1991-ben született Keenan Tracey ugyancsak színész.
Hancúrozás az érzéki Paulával (Tom Berenger és Alexandra Stewart)
A fogadtatás
1978. szeptember 14-én kezdődött az egy hétig tartó III. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál. A rendezvény ideje alatt nyolcvanöt filmet láthattak a nézők. Bár ez a szám soknak tűnik, a fesztivál történetében mégis negatív rekordot jelent, mert általában ennél bővebb szokott lenni a kínálat. A nyitófilm az Érett nők dicsérete volt. Ontario állam cenzúrabizottsága (Ontario Film Review Board, OFRB) ragaszkodott ahhoz, hogy az alkotók vágjanak ki két percet Tom Berenger és Marilyn Lightstone szexjelenetéből, különben betiltják a filmet. A fenyegetést komolyan kellett venni, mert az OFRB például egyáltalán nem engedélyezte Louis Malle Csinos kislány (1978) című alkotásának vetítését a kényes téma (gyerekprostitúció) miatt. Vicces érdekesség, hogy az Érett nők dicséretében jóval merészebb szexjelenet is látható, mint a kifogásolt epizód: a cenzúrahivatalnak állítólag az nem tetszett, hogy az ominózus képsorban a nő van felül. Lantos mint producer kompromisszumos megoldást harcolt ki, és az OFRB végül beleegyezett abba, hogy csak negyven másodperccel rövidüljön meg a film. Nem tudni, pontosan mily módon elterjedt annak a híre, hogy a nyitógálán – az OFRB-vel történt megállapodás ellenére – még a cenzúrázatlan verzió kerül a közönség elé. Hirtelen óriási érdeklődés mutatkozott a film iránt, a jegyek nemcsak hogy mind elkeltek elővételben, hanem még többet is eladtak, mint amennyi a moziterem befogadóképessége volt.
Hancúrozás Ann-nel (Helen Shaver és Tom Berenger)
Torontóban a nyitógála estéjén rosszra fordult az időjárás, és emiatt többen is váratlanul úgy döntöttek, hogy megnézik a fesztivál nyitófilmjét. Már-már lázadás tört ki a mozi előtt, amikor kiderült, hogy a korlátozott befogadóképesség miatt a szervezők nem tudnak minden nézőt beengedni. A helyzet kezelésére a rendőrség közbeavatkozását kellett kérni. Az illetékes közeg először azt hitte, tréfálnak vele: „Még hogy egy kanadai film miatt tombolnának az emberek?” A hoppon maradt nézők megnyugtatására végül pótelőadást tartottak. A skandalum határozottan jót tett a film népszerűségének, mert az esetről a média is részletesen beszámolt, s azok is kíváncsiak lettek az Érett nők dicséretére, akik addig még csak nem is hallottak róla. Többen úgy gondolták, Lantos valójában reklámra használta fel a cenzúrát, sőt valósággal kereste a botrányt. A kritikusok véleménye egyébként megoszlott a filmről: egyesek szerint csupán egy szimpla, bár tagadhatatlanul igényesen megvalósított szexfilmről van szó, mások azonban úgy vélték, az alkotók ízlésesen és gondolatébresztően filmesítették meg a coming-of-age (kb. „felnőtté válás”) szexuális szempontból kényes témáját. A Kanadai Filmdíjak 1978-as kiosztásán az Érett nők dicsérete négy kategóriában győzött: legjobb színésznő (Helen Shaver), legjobb női mellékszereplő (Marilyn Lightstone), legjobb operatőr (Lente Miklós), legjobb művészeti vezetés (Wolf Kroeger).
A korosodó grófnő (Faye Dunaway) Andrés pártfogója és szeretője lesz
A remake
1997-ben Manuel Lombardero spanyol rendező újabb filmváltozatot forgatott a regényből. A forgatókönyvet Rafael Azconával – Carlos Saura és Marco Ferreri egykori munkatársával – közösen írta. A cselekményt a spanyol polgárháború idejére és az azt követő évekbe helyezték. A remake szereplői természetesen már nem magyarok, hanem spanyolok. A főhőst Andrésnek hívják, akit 1936-ban, a polgárháború kitörésekor társaival együtt hazaküldenek a katolikus bentlakásos iskolából. Akárcsak magyar névrokona, András, a spanyol fiatalember is különféle szerelmi kalandokba bonyolódik a nálánál általában jóval idősebb hölgyekkel, míg végül úgy tűnik, megtalálta az igazit. Az Andrést alakító argentin Juan Diego Botto édesapja, Diego Botto színész (1949–1977) eltűnt az ún. „piszkos háború”-ban (Guerra Sucia, 1974–1983), alighanem a leszámolások áldozata lett. Az édesanya, Christina Rota színésznő két gyerekével, a kétéves Juannal és a hároméves Maríával, Madridba költözött. Szüleikhez hasonlóan a gyerekek is színészek lettek, Juan például már hétéves korától filmezett. Legnagyobb sikerét a Sobreviviré (1999) című filmben aratta, amelyben egy olyan fiatalembert játszik, akibe beleszeret a történet hősnője, és nem sejti választottjáról, hogy az valójában homoszexuális.
Andrés a szép Martát is meghódítja (Juan Diego Botto és Joanna Pacula)
Az Érett nők dicséretében két fontos női szerepet külföldi vendégsztárok alakítanak: a grófnőt az amerikai Faye Dunaway játssza, aki több mint öt évtizedes karrierje során sokat filmezett Európában, Martát pedig a lengyel származású Joanna Pacula, aki a lengyelországi szükségállapot bevezetése idején épp Franciaországban tartózkodott, és úgy döntött, nem tér haza. Filmtörténeti érdekesség, hogy a legendás vadnyugati hősnőt, a magyar (!) Kate Eldert (1850–1940, igazi neve: Horony Mária Katalin) mindkét színésznő eljátszotta: Faye 1971-ben a Doc című filmben, Joanna 1993-ban a Tombstone-ban. Az Érett nők dicsérete többi fontosabb női szerepét Magyarországon nem igazán ismert, ám hazájukban komoly szakmai tekintélynek örvendő színésznők alakítják: a spanyol Carme Elías, Rosana Pastor és Íngrid Rubio, valamint a francia Florence Pernel. Lombardero alkotását 1998-ban két kategóriában jelölték a spanyol filmszakma legjelentősebb díjára, a Goyára: legjobb operatőr (José Luis Alcaine) és legjobb díszlet (Josep Rosell és Balter Gallart).
Érett nők dicsérete (In Praise of Older Women / Les femmes de 30 ans, 1978) – kanadai erotikus filmdráma. Stephen Vizinczey azonos című regényéből a forgatókönyvet írta: Paul Gottlieb. A narrátorszöveget írta: Barrie Wexler. Operatőr: Miklós Lente. Zene: Polgár Tibor. Díszlet: Csaba Kertész. Jelmez: Olga Dimitrov. Vágó: George Kaczender és Peter Wintonick. Rendező: George Kaczender. Főszereplők: Tom Berenger (Vajda András), Karen Black (Maya), Susan Strasberg (Bobbie), Helen Shaver (Ann MacDonald), Marilyn Lightstone (Klári), Alexandra Stewart (Paula), Marianne McIsaac (Juliska), Alberta Watson (Mitzi), Ian Tracey (a kamasz Vajda András). Magyarországi bemutató: 1989 (Intervideo, VHS).
Érett nők dicsérete (En brazos de la mujer madura, 1997) – spanyol erotikus filmdráma. Stephen Vizinczey azonos című regényéből a forgatókönyvet írta: Rafael Azcona és Manuel Lombardero. Operatőr: José Luis Alcaine. Zene: José Manuel Pagán. Díszlet: Balter Gallart. Jelmez: Lala Huete és Joan Martínez 'Espin'. Vágó: Ernest Blasi. Rendező: Manuel Lombardero. Főszereplők: Juan Diego Botto (Andrés), Faye Dunaway (a grófnő), Carme Elias (Irene), Joanna Pacula (Marta), Rosana Pastor (Pilar), Imanol Arias (Dávalos), Florence Pernel (Bobi), Ingrid Rubio (Julia), Ángel de Andrés López (Victor), Miguel Ángel García (a tizenöt éves Andrés).
RÁADÁS: NYUGATI FILMEK 1956-RÓL
Magyar filmtörténeti munkákban többször is olvashattunk olyan kijelentéseket, hogy 1956 tabutéma volt a kommunizmus alatt a hazai játékfilmesek számára. Ez azonban nem volt teljesen igaz. A téma már 1957-ben megjelent Révész György Éjfélkor című filmjében. Keleti Márton két ikerfilmje, a Tegnap (1959) és a Virrad (1959) már a hivatalos állami állásfoglalást képviselte, vagyis azt, hogy 1956-ban ellenforradalom zajlott. Ilyen nyílt kiállásra a Kádár-rendszer mellett tudomásom szerint egyetlen más játékfilmes sem volt hajlandó, így 1956 hosszú évekig csak mellékesen kerülhetett szóba a mozifilmekben. Fábri Zoltán Húsz óra (1965) és Kósa Ferenc Tízezer nap (1967) című alkotásainak 56-os utalásai miatt élénk viták folytak a színfalak mögött, ám végül – kompromisszumok árán – mindkét mű a nézők elé kerülhetett. Az ötvenes évek nyomasztó hangulatát és társadalmi igazságtalanságait az elsők között idézte fel Bacsó Péter a Nyár a hegyen (1967) és Makk Károly a Szerelem (1971) című művében, melyeket az évtized végétől olyan filmek követtek, mint az Angi Vera (1978), A ménesgazda (1978), A közös bűn (1978), A mérkőzés (1981), a Megáll az idő (1982), az Egymásra nézve (1982), Mészáros Márta Napló-trilógiája és A másik ember (1988). A nyolcvanas évek magyar filmjeiben egyre gyakrabban bukkant fel 1956 témája, és bár nem volt már elvárás, hogy ellenforradalomként aposztrofálják, az alkotók mégis egész a rendszerváltásig tartózkodtak attól, hogy minősítsék is az eseményeket, ne csak felidézzék. A rendszerváltást követően több 1956-os témájú játékfilm is készült, de nagyjából konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy a sorsdöntő eseményekhez méltó „nagy film” és „alapmű” még nem született meg. A nyugati filmesek is időről időre felidézték a magyar forradalmat. A művek kommunistaellenessége sosem volt kétséges, ám a magyar szabadságharc általában csupán drámai keretül szolgált a többnyire melodramatikus cselekményekhez. Az alábbi összeállítás a teljesség igénye nélkül idéz fel néhány, 1956-tal foglalkozó nyugati filmet.
A spanyol színekben készült A vér rapszódiája (1958, Antonio Isasi-Isasmendi) az elsők között foglalkozott a tragikus magyarországi eseményekkel két szerelmi kapcsolat válságán keresztül. A felkelőkkel szimpatizáló zongoraművész, Pulac András (Vicente Parra) disszidálásra próbálja rávenni kommunista családból származó menyasszonyát, Máriát (María Rosa Salgado). Igortól, az orosz katonától a megtorlásokban való részvétele miatt eltávolodik a felesége. A férfi Andrással ellentétben tehetségtelennek bizonyult mint zongorista, ezért az ideológiai különbségek mellett a szakmai irigység is gátolja abban, hogy segítse Pulacék szökését. A budapesti utcai harcokat spanyol városokban rekonstruálták, ugyanakkor felhasználtak eredeti felvételeket is. Képünkön Igor (Albert Hehn) és a felesége, Anna (Lída Baarová). A cseh Baarová két évig a náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels szeretője volt. A háború után ugyan felelősségre vonták ezért a kapcsolatért, másfél évig őrizetben volt, de végül nem ítélték el. A másfél év alatt viszont az anyja meghalt, a nővére pedig öngyilkos lett. Baarová visszatérhetett a művészi pályára, 1953-ban Fellinivel is filmezett
Az Egyesült Államokban forgatott A budapesti vadállat (1958) alkotója, Harmon Jones szintén használt eredeti filmfelvételeket is 1956-ról, a reklámszlogenek azonban nem egy felkavaró drámát, hanem egy exploitation filmet sejtetnek: „A vérfürdő, amely megrázta a világot”, „A film, amely felhasítja a vasfüggönyt, és feltárja az összes kínzást”, „A véres dicsőség tizenéves légiói”, „Cenzúrázatlan! Megdöbbentő tények...”, stb. A címszereplő Otto Zagon ezredes (inkább német, mint orosz hangzású ez a név), aki vaskézzel nyomja el a magyarokat, és nem ismer könyörületet azokkal szemben, akik nem hódolnak be a kommunizmusnak. A fő cselekményszálat egy össze nem illő szerelmespár képviseli: a magyar tábornok meggyőződéses kommunista lánya szerelmes a liberális professzor fiába. Vajon a véres események felnyitják-e a lány szemét, vagy örökre elválasztják egymástól a fiatalokat? A választott magasztos téma ellenére a filmet olyasfajta sematizmus jellemzi, mintha a vasfüggöny innenső oldalán készült volna, a politikai előjelek felcserélésével
Kell-e mondani, hogy szerelmi történet köré épül Az utazás (1959) is, amelyet az egyik legnagyobb amerikai filmcég, a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) forgalmazott? Ami a cselekményt illeti, egy Maupassant-novella alapján íródott a magyar származású George Tabori jóvoltából. A rendező az ukrán származású Anatole Litvak, a főszereplők között pedig olyan neves művészek láthatók, mint az orosz származású Yul Brynner, az Oscar-gálák egyik nagy vesztese, Deborah Kerr (hatszor jelölték eredménytelenül, végül 1994-ben életműdíjat kapott), Jason Robards és a francia Anouk Aimée. A forradalom véres felszámolásának idején járunk, 1956 utolsó napjaiban. A menekülők egy csoportját orosz katonák tartóztatják fel egy határ menti kisvárosban. Az oroszok parancsnokát, Szurov őrnagyot nem hagyja hidegen a feltartóztatott társaság angol nemzetiségű hölgytagjának szépsége. A nő eleinte nem vonzódik az orosz tiszthez, de tisztában van azzal, hogy ha színleli az érzelmeket, azzal talán megmentheti a társaságban rejtőző forradalmár életét is...
Három rendező, Mario Craveri, Enrico Gras, Indro Montanelli közös alkotása a Hajnalban meghalnak az álmok (1961) című olasz film. Montanelli, a Corriere della Sera egykori újságírója személyes élményei szolgáltak a film alapjául. 1956. november 3-áról 4-ére virradó éjjel öt olasz újságíró egy budapesti szállodai szobában izgatottan várja a híreket. Maléter Pál egységei még harcolnak, de az orosz csapatok már körülvették a fővárost. A drámai helyzet felszínre hozza az öt ember között feszülő nézeteltéréseket is, hiszen politikai beállítottságuk miatt nem egyformán ítélik meg az eseményeket. A női főszerepet a kitűnő drámai színésznő, Lea Massari alakította, aki a Taviani fivérek Allonsanfan (1974) című, a XIX. században játszódó történelmi drámájában is egy magyar forradalmár nőt játszott
Rainer Werner Fassbinder egykori operatőrje, az osztrák Xaver Schwarzenberger 1983-tól filmeket is rendez. Egyik korai alkotása, a Duna-keringő (1984) számára magyar vonatkozású témát választott. Judit (Christiane Hörbiger) szerelmesével, Taddekkel 1956 után Nyugatra akar szökni, de csak a nő jut át Ausztriába. A férfi feltehetően életét veszti. Közel húsz év telik el, Judit tanárnőként él egy osztrák kisvárosban, férjhez ment. Egy napon egykori szerelme, Taddek csenget be hozzá, és a váratlan találkozás új megvilágításba helyezi az egykori eseményeket. A film Bronz Leopárd-díjat nyert az 1984-es locarnói filmfesztiválon. A Filmvilág tudósítója, Zsugán István így írt róla: „Rendezője, Xaver Schwarzenberger nevét Fassbinder 1979 után készült összes filmjének operatőreként eddig tisztelni tanultuk; második önálló filmjét, ezt az elképesztően ponyvajellegű melodrámát jobb volna mielőbb elfelejteni. A tragikus budapesti 1956-os ősz (gyatrán rekonstruált) képsoraival indul a történet, amelynek egyik kulcsfigurája Taddek (nem vicc, a filmben tényleg így hívják!) »a magyar szabadsághős«, aki a műegyetemisták felkelését szervezte volna. S akit egykori szerelme holtnak hitt, de aki aztán tizennyolc évi (! – nem tévedés: 18 évi) lágerbüntetéséből éppenhogy kiszabadulva, mindössze három napra (!) érvényes útlevéllel meglátogatja hajdani menyasszonyát, az osztrák kisvárosi tanárnőt (eme eldugott, inkább falunak, mint városkának mellesleg direkt gyorsvonati összeköttetése van Budapesttel...); s egy csőre töltött revolverrel a zsebében gond nélkül átkelve a határon, váratlan fölbukkanásával szörnyű lelki traumákat, s mindenféle bonyodalmakat meg tragédiákat idéz elő a vidéki osztrák család nyugodalmas életében...”
A szintén osztrák Franz Antel főleg a közönségfilmek területén szorgoskodott, például ő sztárolta Nyugaton Tordai Terit. Közös pikáns filmjeiktől mindmáig megkímélték a magyar nézőket, láthattuk viszont Antel egyik igényesebb alkotását, az Anschluss idején játszódó Bockerert (1981). (Egy parányi szerepben Tordai Teri is feltűnik!) Tizenöt évet kellett várni a folytatásra, és a bécsi hentes története 2003-ban zárult le a negyedik résszel. A harmadik rész, amely az IMDb-n A bécsi Svejk 3 (2000) címmel fut, 1956-ban játszódik. Bockerer, a hentes Magyarországra utazik, hogy húst vásároljon. Vele tart nevelt fia és unokája is, akikkel együtt belesodródik a forradalmi eseményekbe. A film eredeti címében szereplő Andau hídon keresztül 1956-ban több mint hetvenezer magyar menekült Ausztriába. A forgatás eredeti helyszíneken zajlott, így például Budapesten és az Andau hídnál, amelyet természetesen korabeli állapotba hoztak. A produkciót Szabó István segítette, aki régről ismerte Antelt, és akkoriban épp A napfény íze (1999) című alkotásán dolgozott, melynek szintén vannak 56-os jelenetei. Antel filmjében magyar színészeket is láthatunk Szántó Katalin és Iglódi István személyében. A bécsi Svejk 3 nem jutott el a magyar mozikba
És végül egy viszonylag friss opusz, a nálunk is vetített német produkció, A néma forradalom (2018, Lars Kraume). A szovjet blokk talán legszigorúbb barakkjából, az NDK-ból néhány középiskolás fiatal Nyugat-Berlinbe látogat, ahol független tudósításokat hallanak az 1956-os magyar forradalomról. Otthon egyikük rokonának rádióján bejön egy nyugati adó is, melyen azonban az az álhír is elhangzik, hogy a legendás labdarúgó, Puskás Ferenc is a szovjet megtorlás áldozatául esett. A diákok úgy döntenek, hogy az egyik órán kétperces néma csenddel adóznak a magyar mártírok emlékének. Az „ellenforradalmi” indíttatású eset túlnő az iskola falain, és maga az oktatási miniszter érkezik a helyszínre, hogy rendet tegyen... A film alapjául valós események szolgáltak, melyek a Brandenburg tartományhoz tartozó Starkow-ban játszódtak le. Maga a forgatás viszont javarészt Eisenhüttenstadtban zajlott, mivel az eredeti helyszín túlságosan sokat változott az évtizedek során
A TILTOTT POSZTOK
A „léha” Diane Keatont brutálisan meggyilkolták: Nappalok és éjszakák (18+)
Méz, pöttyös revolver, meztelen nők és egy halott gengszter: Dillinger halott (18+)
Kísértetjárás, szerelem és pénzhamisítás: Kísértet Lublón (18+)
Kamaszkor, szerelem, szexualitás – híres és hírhedt filmek tizenéves szereplőkkel (18+)
Forró szex az út menti bódéban Ornella Mutival: Olcsó regény (18+)
Görög tragédia a magyar pusztán, avagy meztelen nők, lovak, gyertyák, Jancsó: Szerelmem, Elektra (18+)
Belmondo és az „erkölcstelen” nőkre vadászó, üvegszemű kéjgyilkos: Félelem a város felett (18+)
Az ABBA és a pedofil riporter: ABBA – A film (18+)
KURIÓZUMOK
Egy szökött bűnöző, két meztelen fiatalember és topless csajok a finn tóvidéken: Ádám évakosztümben (18+)
Orosz kémek a francia felső vezetésben: Topáz (18+)
Pornósztár a fülöp-szigeteki zombik ellen: Zombi 4 (18+)
Idilli barátság, féktelen orgia, brutális erőszak: Árnyak Dubrovnik felett (18+)
Vidám, jóindulatú, baloldali – és egyáltalán nem szégyenlős: Szégyenlős Charlie (18+)
Rimbaud és Verlaine tabudöntögető szerelme: Egy évad a pokolban / Teljes napfogyatkozás (18+)
A BŰN TÖRTÉNETEI
A magányos merénylőktől a brutális sorozatgyilkosokig: Amerikai gyilkosságok (18+)
Kegyetlen gyilkosság a müncheni peep-show-ban: Jelenetek a bábuk életéből (18+)
Kéjgyilkosságok egy londoni bérházban: Rillington Place 10. (18+)
Három sorozatgyilkos ámokfutása a harmincas évek Franciaországában: Pokoli trió (18+)
Ki fojtotta meg az ellenszenves szép színésznőt a festői szépségű tengerparton?: Nyaraló gyilkosok (18+)
Charles Bronson, a magányos igazságosztó: Bosszúvágy (18+)
Kalapács, olló, kés – az asszony- és gyerekgyilkos német rém: A düsseldorfi vámpír (18+)
Amikor elvágták Tordai Teri nyakát: Jó estét nyár, jó estét szerelem (18+)
